Dunántúli Napló, 1965. február (22. évfolyam, 27-50. szám)
1965-02-14 / 38. szám
i/lfaóMhWi ílaplö Az észak-dunántúli képzőművészek I. tárlata ff éÁej Bemutató a Pécsi Nemzeti Színházban Huszonhárom művész, festői és szobrász közel 50 alkotása látható a Janus Pannonius • Múzeumiban. Első közös kiállításuk ez a Győr-Sopron, Komárom és Fejér megyében élő képzőművészeknek. A Székesfehérvárott megrendezett kiállítás anyaga most Pécsett, kerül bemutatásra és ezzel a dél-dunántúli képzőművészek januári, Csók Galéria-beli bemutatkozását viszonozzák. A csoportos kiállítás mindig sok tanulsággal jár művésznek és szemlélőnek egyaránt. S bár az egyes képek természetszerűleg más és más hangon szólnak hozzánk, a képek összessége is kialakít bennünk egy meghatározott képet, amelyen keresztül lemérhetjük ennek a területnek általános képzőművészeti kultúráját. — Viszonyítási lehetőséget jelent ez a kiállítás abban az értelemben is, hogy a saját területünkön élő képzőművészettel vetjük egybe az itt látottakat. Egységes dunántúli piktoráról rmm beszélhetünk a hagyományos iskolaszerű értelemben. Nem is az a cél, hogy valaihiféle uniformizálásra tö- revedjünk, vagy esetleg külsődleges jegyek álapiáfh általánosítsunk. A rokonítás inkább a táj hasonló jellegéből, történelmi-társadalmi szerkezetétől adódik. Ennek képi tükröződése azonban nem mutatja az eredmény azonosságáé. Nálunk Pécs súlya a kénzőműveszet területen is ki- rnu’1 athatő. Észak-Dunántúlon s festők kisebb csoportokban,, eaymástól viszonylag távol, Székesfehérvárott. Tatabányán, ’’’után, Sárbogá.rdon. Győrött és Sopronban élnek. Egyiknek sem na.syobb a vonzóereje. m:"é sajátosan fejlődő egyéni karakterű városka. A kiálflitás, amelynek legfőbb feladata az erők összefogása és felmérése, egymás mellé sorakoztatja a festőket, kiegyenlíti az erőviszonyokat.- Az összkép kedvező. A kifejezés őszintesége, a lényegre való törekvés jobbára hagyományos formában jelentkezik, a formai keresés öncélúságát nem lehet a kiállítás rovására írm \ modern kifejezés mívesebb kiértékelését célzó törekvések, a modern szemléletmód bár nem mindig egyértelműen hitelesek, a kiállítás erényei közé sorolhatók. Talán az önálló hang kialakításának néhol bátortalanabb kísérletezése eredményezd az itt-ott felködlő Berény, Derkovits reminiszcenciát. Ez azonban a kiállítás egészére közel sern jellemző. Az általános kép az egyéniben realizálódik. Az egyes képeknek kell önmagukról be- smlniök, anélkül, hogy a ki- állítpttaikat mind megszólaltatnánk. Pallay József az idősebb generációt képviseli. Almafák c képén a szürkén felködlő égbe ágas-bogas kiszáradt fa méretezik. Mögötte vörösbaima kerítés szeli ketté a kénét. A képből áradó komor hangulatot cseppet sem o'dják a csrtakos földön itt-ott megvillanó fáiradtszínű reflexek. Áron Nagy Lajos képein köd- szerű, kékes pára gomolyog. A bársonyos paszteli-színek- bon megjelenített puha formák összemossák a légneművel a szilárd matériát. Nem tudjuk, csak sejtjük, hogy hol kezdődik az ég és hol folytatódik a víz. Eg-föld-víz át-' menete halik sejtéssé, tompul. Tóvári. Tóth István egyetlen, ákvanellszerű temperával képviselteti magát a kiállításon. Ez a kép, véleményünk szerint igen halványan reprezentálja a Munkácsy-díjas mester munkásságát. M. Tóth István barnás tónusú Esti hangulata kompozíciójában a sz.imetriát hangsúlyozza. Előtér nincs, csak középtór, a kép síkjával párhuzamos házsor. A homlokfalak felülete a fojtott színkezelés ellenére is finoman kidolgozott. A fák is siksze- rűen olvadnak bele a háttérbe, A félköríves kapu ellenpárja a két álldogáló figura A kép sikszerűsógét csak a plasztikus kopár fa és a mélységben ábrázolt szomszédos ház fala billenti meg. Érdekesnek mondható Cziráky Lajos: Önarckép kompozíciójának felépítése. Az előtérben korsó, kenyér, bögre; a csendélet szűkszavú, mégis festői kellékei. Az asztal mögül a figyelő, mérlegelő, gondolataiba merült festő néz farkasszemet a nézővel. Mögötte ismét önmagát ábrázolja, amint lábasból kanalaz. Nemcsak festői téma az asztalon heverő kenyér és bögre. Térben és időben egymást követő mozzanatokat egy képbe sűríti. — Lakatos József: Sikátor tc. képe viszont dekoratív indíttatású. Uralkodó fekete kontúrok tagolják a képet és a térkitöltő harsány színek — lila és narancs, kék és sárga — ellentétei vibráló frissességet váltanak ki a képen. Kiss István semleges háttér elé állított, virágot tartó nőalakja a sz'nek modellálásával válik érzékletesen plasztikussá. A test tömbszerűségével mintha ellentétben állna a vastag kontúrozással keretezett fej és nyak sikszerűsége. Ezt az ellentétet feloldani látszik az arc hangsúlyozottan éles színkontraszt- ja. A figura szép sziluetthate- sa, a lekerekített formák harmonikus vonaliritmusa, a nem részletező tömör forma együttesen jelentik a kép legfőbb erényeit. Szlávik Lajos is tömöríti, leegyszerűsíti a formát, kerüli a részletező megoldást, ezzel igyekszik a lényeget kihangsúlyozni. Kraj- csirovics Henrik éles ellentétekre felépített kompozíciójában (Vitázók) a lónyegretörés még fokozottabban érvényesül. A jellemzés érdekében csak a legkevesebb eszközre szorítkozik, és mégis érezzük a hä rom ember között zajló indulatok feszültségét. Három markáns férfifej és egy gesztikuláló kéz tölti be a teret és feszíti a kereteket. Tájképén sem fedezünk fel semmi apró- lékosságot, a dombok tömör formáit hangsúlyozza, érezzük a föld súlyos tömegét. A kiállítás összképe a kiemelésben felvetett problémákat általánosan tükrözi. Az idősebbek és fiatalabbak megnyugtató aránya, az olajképek arányának viszonylagos túlsúlya, a lefojtott színvilág egyaránt jellemzője még a kiállításnak. A kifejezésmóddal gyakran még birkózó, de az egészséges fejlődés lehetőségeit magában- hordó piktúrát ismerhettünk meg az észak-dunántúli képzőművészek kiállításán. (Romváry Ferenc) Alexander Breffort és Marguerite Monnol musicalja, a francia, angol, olasz, német ás holland sikersorozat után Magyarországra is eljutott. 1963-ban Katona Ferenc és Horváth Tivadar rendezésében bemutatta a Petőfi Színház, közvetítette a rádió, s a magyar közönség is lelkesen tapsolt Irmának, Bobnak és a kedves dühöngőknek. A sikeres francia musicalt most a Pécsi Nemzeti Színház is műsorra tűzte, s az „Irma, te édes” előre láthatóan itt is sikert arat. Amikor a magyar turisták, rendezők és más művészeti szakemberek hazaérkeztek egy- egy nyugati tanulmányúiról, legendákat meséltek a „West side story”-ról és a „May fair lady”-ről... Aztán kiderült, hogy musicalt játszani nem is olyan egyszerű, és a bécsi operetthez szokott magyar közönség előtt még jól sikerült musical előadással is könnyedén meg lehet bukni... így aztán a hazai színházaknak egy-egy musical eljátszása nemcsak az újdonság izgalmát, a kísérletezés örömét jelentette, hanem a bizonytalanság kényelmetlen érzését is. Színházi berkekben mindenki tudja, hogy musicalt rendezni, játszani nem rutinmunka, hanem komoly művészi feladat. Az „Irma, te édes” storyja nem új, a szerelmes, és belső világában „tiszta” utcalány BARANYI FERENC: A BÁTRAK — Az olasz ellenállók emlékműve előtt — Az élet azt sohasem becézte ki á legtöbbet íette érte, ahhoz halálig mostohább volt ki — amíg éít — hclálraszánt volt. Aki féüábbal a halálban az életért kelt harcra bátran, ki érte tett nagyot, vitézit — életét sosem élte végig. Az Ember mindig csúcsra tartott, üregek, sziklák közt kanyargott, s legjobbjait előre űzte utat mutatni a sűrűbe. S akit a csúcs elsőre várt itt: nem jutott a hegy derekáig, társait vakmerőn vezetve elsőnek hullt farkasverembe. ó jaj, akik verembe estek, .többé a csúcsra nem sietnek, kő-zúzía szívük maradékát felfalta szörnyű ordas-étvágy. Ö jaj, akik verembe estek, csontjukkal is farkast sebeznek, hörges helyett kiáltnak esküt, szakadék fölött híd a testük. Ó jaj, a csontjukon keresztül az Ember nagy lépésre lendül, a leleplezett vermek árkán átlép bátrak halála árán! Mi fenn járunk a csúcsközeiben, tisztul az út, már nem kietlen, köröttünk szikla, farkas-árok helyén lobognak a gyopárok. Verembe esni nincs esély, így megzavarodunk, mint a mélyvíz, örvény vagyunk, nem tiszta, kék ár, vonulásunk tülekedés már. Ki a veszélyt, vermet kerülte: elsőnek futna a tetőre, ó jaj, csak egy csöppet vigyázna, hogy ne tiporjon a gyopárra! Árkokra nem kell már ügyelni, csak hogy ne gázolhassa senki sárba a zsenge hit virágát, a bizalom termékeny ágát. Miégis megyünk, makacs menetben, mögöttünk bátrak, mély veremben, végső szavunk széltől sodorva utánunk száll a hegyoromra: „Addig ne szűnjön vo íulásod, míg föléd magasodni látod — nézd: csillagok körülragyogják — az élet hódi thatatlan ormát!” (Róma) irr^Atl.Me-'Ljas figurája újra és újra felbukkan az irodalomban, állandó témája a francia boulevard színházaknak, ' a giceses és művészi feldolgozások egész tömegével találkozhatunk. Alexander Breffort Irmáin valahol a (decs és a művészileg jól megfogalmazott ábrázolás körött, a senkiföldién helyezkedik el. Az utcalányok átlag- fiovrái közé besorolhatatlan, mert különleges, érdekes rhar- me-ja van. gesztusaival, meglevő ártatlanságával minden társadalmi komolvkodást lefegyverez. A kérdések egész sora merül fel persze a nézőben f0V is. mert a civilizáció ilyen torzulásaira nem lehet kertélnesen bólintani, nem lehet cinkosan összekaesintavl, hogy igen,, hát szakma-szakma ..És, ha eou társadalom ehhez iparenoedóhit adott, akkor mi az ördögöt, akar ez a Breffort tőlem,, a fáradt nézőtől. aki azért ültem he a színházba. homt eou bi-sít nevessek. kikapcsolódjak? v A kritikák Európa-szerte feltették a kérdést, hony mit is akart Breffort? Többen határozott társadalomkritikát, szatírát igyekeztek a darabban találni... A darab társadalomkritikája elég vézna, a kritikai megfogalmazások szétolvadnak a lágy zenében, a kedélyes táncszámokban, fordulatos szócsatákban. Breffort főleg szórakoztatni akart, és ez maradéktalanul sikerült. A darab persze műfaján belül sem hibátlan. Az ember úgy érzi, hogy tulajdonképpen két darabot látott, mivel az első és második felvonás hangulatában és tartalmi tendenciáiban is szétesik. Az első felvonás bizarrabb, de Breffort az utolsó pillanatig fokozni tudja a feszültséget. A második részben Irma megtér a társadalom kiegyensúlyozott polgárai közé, és amint megszűnik kettőssége, a figura ellentmondásossága, kicsit elveszti érdekességét is. A második rész eseményei csinált- nak hatnak, mivel nem szervesen nőttek ki az alapszituációból. Szilágyi Sándor rendező igyekezett megtalálni a mértékletes megoldásokat, így az előadást megóvta mindennemű, félrecsúszástól, közönségességtől. Megnyugtatóan színvonalas előadásban állította színpadra Breffort és Marguerite Monnot darabját. Szilágyi Sándor pécsi rendezései közül az „Irma, te édes” a legszínvonalasabb. A darab kulcsfiguráját Pécsi Ildikó alakította. A tehetséges fiatal színésznő néhány meglepően sikeres drámai figura. alakítása után, most a különös, bonyolult Irmát is teheU ségesen, egyénien ját^-^'tg eL .1 kritikák és fényképek alapján ítélve a nyugati produkciók legizgalmasabb és le-sikeresebb Irmája Elizabeth Seal volt. Játékát rendkívüli élénkség, robbanékonyság jellemezte. Hasonlóan élénk és vibráló volt Psota Irén alakítása is ... Pécsi Ildikó Irma* ja nyvgodtabb, melankóliku- sabb és talán súlyosabb volt. Szerepfelfogása újszerű, érdekes. Irma figurája bizonyos mértékig meghatározza a darab összes szerepét. Bob stílusán jól tükröződik „Irma* egyéniségének elfogadása, Györy Emil Bob alakítása sikeres volt. A bamutató izoaU mából eredő néhány nypb-hgt- líst gyorsan elfeledtette, ösz- szetett, színes játékával Jó 8 ötvözte a bölcs narrátor, és ® megértő, ..piacról élő” kocs- máros egyéniségét. Nehéz szerepet oldott meg Szigeti Géza is. hiszen Irma átalakulását kellett hitelessé tennie, s közben legalább három alakban színpadon maradnia. Egyszerre kellett W észt őrt. Oszkár urat, a dühöngök professzorát, és a lelkiismeretes parkettfénvcsi+öt megjelenítenie. Szigeti Géza tefhetségesen, jól oldotta meg hnmmlnlt szerövét. Kitűnő gin,, ki tá.s sorosa főt láttunk a, . dü- böngölr+ől”, M evdol ónul Tríl- mns. Paranzd T.ós-ló, Filing Mihály és Müller Konrád báios, kedves, minden h^ly^ zothon nevettető é<? s—ő„—J-or— tató bandát varázsolt elénk. Az átlagosnál jobb epizód -olt Galambos Girörosr. Szívler József és Fekete András alakítása, de harmonikusan illeszkedő, megbízható játékot láttunk Szalma Lajostól. J’nmo Istvántól, Falvdi Lászlótól és Monori Ferenct.ől is. Jók voltak Vata Emil díszletei és Gombár Judit jelmezei. Gombár jelmezmegoldás-ii ragyogóan hangsúlyozták a figurák karakterét. Sikert arattak Fodor Antal modern táncszámai is, a kritikus pontokon jó lendületet adtak az előadásnak. Az előadást Paulusz Elemér karnagy a szokott biztonságával vezényelte. Az „Irma, te édes” pécsi bemutatója sikeres volt. Egyetlen lényeges kritikai megiegy- zést kell tennünk: Az énekhangok erejében, biztonságában és színességében a pécsi előadás nem vetekedhete. a. Petőfi Színház előadásával, s valószínűleg a legtöbb európai bemutatóval szemben is alul maradna. j Bertha Bulc$|fc J I
