Dunántúli Napló, 1965. február (22. évfolyam, 27-50. szám)
1965-02-07 / 32. szám
AfMÁKV\MfiX. napló Seregszemle Alig egy-toét tucat lapot téptünk le a naptárról s már itt az év egyik legérdekesebb tömegeket átfogó eseménye: a Kulturális Szemle, amely nemes, légi hagyományokra épült. Szinte együtt született a magyar népi demokráciával Az első kultúrversenyeket még 1947-ben rendezték. Akkor, s még éveiken át, egész napos elemózsiával felszerelve szurkolták végig lázas ifjú seregek a tizenkét-tázennégy- óra hosszat is eltartó bemutatókat. Lelkesen, s számban egyre szaporodva jöttek, de megtörtént az is, hogy a parányi színvonalkülönbség miatt ' második, harmadik helyre szorult együttesek tagjai elkedvetlenedtek, és a csoport -széthullott. 1955-ben váltotta fel a kultúr- versenyt a Kulturális Szemle. auoi többé nem helyezésért, hanem a minden jó együttesne,szólistának kijáró arany, ezüst vagy bronzéremért folyt a vetélkedés. Le a formai, szervezeti változásoknál sokkal lantosabb az a tartalmi, eszmei gazdagodás, amelyről a legutóbbi évek özemiéd tanúskodnak. Az ön- oeiú magamutogatás helyébe tudatos önműveiő és népnevelő munka lépett. A főcél nem a magasszintű, tehát megyei vagy országos bemutatók •erdezése lett, hanem az. hogy ti helyi és körzeti bemutatókat minél nagyobb nézőközón. ség kísérje -figyelemmel. Országos találkozót éppen ezért évenként csak egy kiemelt művészeti ágban tartottak: 198í-ben a Liszt- és Bartók évforduló esztendejében a zene később az irodalmi színpad tavaly pedig a tánczene, s a társastánc szerepelt. A szemle ma már nem egyszerű látványos parádé. Legtöbb helyen megszűnt, s mindenütt tűnő félben van az a szokás, hogy a háromhónapos, lázas felkészülést kilenchóna- pos holt időszak kövesse. Most egész éven át szorgos tevékenység folyik a csoportokban, s ennek biztosítéka az, hogy csak olyan együttesek nevezhetnek be a járási, városi találkozókra, amelyek legalább három előadást tartottak saját községükben, üzeműkben, iskolájukban A műsorpolitika is átgondoltabbá, céltudatosabbá vált, s ehhez nagy segítséget nyújt, - hogy a KISZ minden évben megjelöli a szemle alaptémáját. „Béke és barátság” — ez volt az 1961-es jelszó, s ezt követte két-három éven át „A korszerű tudomány és művészet eredményeinek megismeréséért” lelkesítő felhívása. — Ezekben az években hódított teret az a szemlélet, amely a József Attila olvasómozgalmat és az ismeretterjesztést, ezeket a kevésbé látványos, de a műveltség megszerzéséhez e] engedhetetlen területeiket a műkedvelő művészi tevékenységgel azonos rangra emelte, * s a szemle résziévé tette. Az 1955-ös szemle fő témája pedig hazánk felszabadulásának 20. évfordulója. Az olvasmányok anyagát, a művészeti csoportók műsorát húsz év legjobb magyar irodalmából, zenéjéből, fáncszámaiból állítják össze. Húsz év dalaiból, kantátáiból, verseiből., novelláiból, drámáiból villantják elénk az új távlatók felé mutató magyar valóságot. 1961 óta — mint említettük’ — minden évben csak egy mű ’ vészeti ágban volt országos' találkozó. A felszabadulás évfordulójának tiszteletére rendéi zett szemle ismét felsorakoz- - tatja az összes művészeteket Irodalmi színpadok, színjátszók, bábjátékosok, szimfonikus zenekarok, kamarazene karok, amatőrfilmesek, népi táncosok, tánc- és jazz-zene- karok seregszemléje, társastánc verseny, gyermekrajz kiállítás, amatőr fotókiállítás, népművészeti kiállítás, Helikon Ünnepségek, Erkel Ferenc diáknapok, Sárospatak-i és Budapest-i ünnepi diáknapok teszik még emlékezetesebbé a huszadik évfordulót. Már folynak a helyi, körzeti versenyek, néhány hét múlva lezajlanak a járási bemutatók is, ahol a szólisták és csoporttagok mellére odakerülnek a győzelem arany, ezüst és bronz jelvényei. De ezek a jelvények, s a nagy, színpompás fesztiválok sem végét, ha nem kezdetét jelentik valaminek. A szemle a maga egyre tökéletesedő módszereivel, lenyűgöző számszerű eredményeivel, komplex, minden művelődési ágat átfogó rendszerével csak út, mely a mát értő, a jövőt formáló, szocialista szellemű, választékos ízlésű, sokoldalúan kiművelt emberfőkhöz vezet Zilahi Judit Külföldi érdeklődések a szigetyári jubileumi ünnepség iránt EMLÉKBÉL YEGSOROZAT JELENIK MEG A VÄROST- ROM 100. ÉVFORDULÓJÁRA Az 1566-os szigetvári várvédelem 400 éves jubileuma iránt érdeklődő levelek érkeznek a Hazafias Népfront égisze alatt működő Vár- barátok Köréhez. A brazíliai San Paolo gimnáziumának magyar diákjai arról értesítették a Vár-baráti Kört, hogy ők is megemlékeznek Zrínyi Miklós hőstettének 400. évfordulójáról. elküldik majd az ünnepség programját és egyben kérik a szigetvári jubileum műsortervét. A Vár-baráti Kő- szívesen tesz eleget a kérésnek. sőt az ünnepi programon kívül fényképeket és meghívót is küld a San Paolo-i magyaroknak. Hason. lóképven tájékoztat r műsortervekről egy érdeklődő töröl' vedagógus is. Örömmel fogadott értesítést kaptak egy Párisban élő híres hazánkfiától, Konrád lg- wác 4(*stow.vv?c‘?iolr* mór korábban megfestette Zrínyi kirohanását, most pedig a „Szigeti Ve szedetem”-hez készít illusztrációkat. Mivel a megyei tanács művelődési osztálya a jubileumra a „Szigeti Veszedelem” díszkiadását tervezi, az illusztrációk megküldésére Konrád Ignácot hivatalosan is felkérik. Külföldi érdeklődök egyéb_ ként már most felkeresik Szigetvárt. A legutóbbi látogatók közül két nyugat-berlini orvos Kömer Zrínyi drámáját küldte meg a Vár-baráti Kör Zrínyi-irodalomgyűjteményé- nek gazdagítására. A jubileumra a Közlekedés Postaügyi Minisztérium értesítése szerint szigetvári emlékhelye gsorozat jelenik meg 1966-ban. Az emlékünnepségen a bélyegeket az erre az alkalomra készített kü- lönbélyegzövel látják el. Szó van arról is, hogy az Állami Pénziegynyomda ezüst Zrínyi- emlékpénzt bocsát ki. Egy irodalmi antolc fiáról Egy könyv hever előttem Felütöm az egyik helyen, és azt olvasom, hogy az egyik vidéki középiskolai kollégiumiban a megkérdezett tanulók közül senki sem tudott arra a kérdésre válaszolni: ki voült Bajcsy-Zsilinszky Endre? Egy másik helyen ütöm fel a könyvet. Itt arról olvasók, hogy a recenzens véleménye szerint Weöres Sándor legújabb verses- kötetében néhány szép versen kívül igazán dicséretre méltó csupán a borítólap tervezője, valamint a könyv tipográfiai munkáit végző nyomdavállalat. Tovább lapozok. Itt megtudom, ki volt Wathay Ferenc, kinek ugyan láttam már szobrát Székesfehérvárott, de históriás énekeiből most olvastam először. Me gint fordítok egyet a lapokon. Itt versek, novellák sorakoznak egymás után. — Szerzőjük: Illyés Gyula, De- vecseri Gábor, Urbán Ernő, Takács Imre ... Mi ez a könyv? Életünk a címe, Szombathelyen jelent meg, s már egy tekintélyes múltra visszatekintő antológia-sorozat legújabb száma. A teljes igazság kedvéért a fentiekhez még hozzá kell tenni, hogy a tanulók tájékozatlanságára utaló adatot egy Bajcsy-Zsilinszky Endréről szóló, terjedelmes és ala- pos, értékes dokumentumokat tartalmazó dolgozatban olvastam; hogy a Weöres köl tészetét elmarasztaló kritika mellé a szerkesztők odatettek egy másikat is. amely viszont megpróbál tárgyilagosan és higgadtan ítélni a Tűzkút szerzőjéről; s hogy Wathay Ferenc sem va látni feledésből előkapart név, Wathay nagyonis érdekes sorsú és méltánylásra érdemes. Tinódi-méretű his tóriás énekmondó volt a 16. században. S azt is el kellene mondani, hoey Illyés és Devecseri, ITrbán Ernő és Takács Imre neve nem valami becsalogató cégér a könyv élén, hanem va.óbar a vállalkozással közössége* vállaló, az Életünk törekvéseit támogató írások szerzőinek neve, akiik mellett nem kell szégyenkezni a kevéssé ismert szerzőknek sem. — többek között — Káldi Jánosaink, Cserhát Józsefnek, Búzás Habénak, akik verssel Molnár Józsefnek, Farkas Imrének, Csordás Járosnak, Bánhidi Tibornak, akik szépprózai írással szerepelnek a kötetben. Az Életünk negyedévenként, másfélszáz oldalon Nyugat-Dunántúl szellemi erő feszítéseiről, irodalmi életéről ad hírt. A vállalkozás négy megye, Vas, Zala. Veszprém és Győr-Söpron megye tanácsának áldozat- készségéből született. Arról a tájról hoz üzenetet, amely Berzsenyi Dánielt, a két Kisfaludy t, Batsányi Jánost, Pap Károlyt küldte a irodalomba, ahol a két háború közt már színvonalas irodalmi folyóirat létezett, az írott Kő. arról a tájról, amely ma is példamutató buzgósággal munkálkodik a szellemi értékek összefogásán, a vidék kulturális felemelkedésén, s harcol a színvonalta- lansá.g, a köldöknéző provincializmus ellen. Jó érzés ezért ennek az antológiának az új számát forgatni, melynek anyagában, szerkezetében egy jövendő folyóirat igényeit veheti észre az olvasó. A vidéki életről zajló különféle viták, üres szócsép lések helyett ezek a vállalkozások érdemelnek igazi figyelmet, mert valóságos érveket és tetteket, igazi eredményt jelentenek. A szerénység, amellyel útjára bocsátják köteteiket az antológia szerkesztői fölösleges. Az Életünk nagyobb publicitást, nagyobb népszerűséget, a négy megye határát túllépő olvasói érdeklődést érdemei. T. T. Tudomány—igényes olvasóknak Az Akadémiai Kiadó gondozásában gyakran jelennek meg olyan kiadványok, mélyek nemcsak a szaktudósok különleges érdeklődését elégítik ki. A közelmúltban is több olyan érdekes könyvük jelent meg, melyek az olvasók széles rétegeihez szólnak. Az irodalom minden igaz barátja bizonyára szívesen lapozgatja két nagy költőnknek, Petőfi Sándornak és Tompa Mihálynak a kortársakkal folytatott levelezését. Petőfi levelei, összes műveinek hetedik kötetében jelent meg és közel hetven év óta az elscT'ilyenfajtä, tudományos igényű összeállítás, A millénium évében kiadott első levélgyűjtemény anyaga megháromszorozódott és a szövegek ma nem kipontozva jelentek meg, az olvasók a teljes, hiteles szöveget tanulmányozhatják. Tompa, akárcsak Petőfi, többször is váltott levelet Arannyal, de ezen túlmenó- leg a múlt század negyvenes éveitől a kiegyezésig, sok kiváló kortársával cserélte ki levelek útján a gondolatait. Az érdekes sorok mögött jellegzetesen rajzolódik ki a kor Magyarországa. Tompa korától három évszázadnyira forgatja vissza aj idő kerekét Bornemissza Péter Énekeskönyve, melyneis 276 dala nemcsak a kor vallásos szellemének megfelelő vallásos énekeket őrzött meg, hanem szép számmal tartalmaz világi tárgyú költeményeket és verses históriákat a török: megszállás idejéből. Az Akadémiai Kiadó közelmúltban megjelent sokrétű munkásságából érdemes kiemelni Dömötör Tekla színes művét, mely a feudalizmus évszázadait felidézve mutatja be a magyarországi ünnepi szokásokat. Újszerű tudományos eredményei a nemzetközi néprajzkutatás szempontjából •-is-jelentőseik.— ' ' • • Hasonlóan nemzetközi elismerésre tarthat számot • H. Zemplén Jolán újabb műve, mely a magyarországi fizika oktatás történetét írja le a XVIII. században. .(Régebbi műve ezt a témát 1711-ig dolgozta fel.) E korszak tudomány történeti szempontból rendkívül jelentős, mert alapjában ekkor vált el a fizika a természettudomány többi (igával együtt a filozófiától. A könyvet melegen ajánljuk az olvasók figyelmébe. it. V. P. Szabadtéri színpad a Zsolnay Művelődési Ház udvarán Az Építők Zsolnay Művelődési Háza állandó szabadtéri színpadot épít. A színpad kőből készül, mely lehetővé teszi az esetleges dekorációk helyezését, a padokat félkör alakban helyezik a színpad elé. A 450 férőhelyes szabadtéri szín pad, vagy ahogy ők nevezik, „A nagy mű” társadalmi mun- . kában készül. A Tervező Vál- I lalat készíti — szintén társadalmi munkában — a terveket, felajánlotta segítségét - Hazafias Népfront es természetesen elsősorban maguk a fiatalok is. A szabadtéri színpadot az Építők napján szeretnék felavatni a kultúroo- port műsorával. A jó idő oe- köszöntével aztán hetente rend szeresen tartanak majd az új színpadon szórakoztató délutánokat. KAMP1S MARGll AMA