Dunántúli Napló, 1965. január (22. évfolyam, 1-26. szám)

1965-01-31 / 26. szám

IAMVAB ti. napló 5 Dr. Bruno Pittermann szombati látogatásai A hazánkban tartózkodó dr. Bruno Pittermann osztrák al- kancellér szombaton délelőtt a magyar közélet vezető sze­mélyiségeinél, az állami, poli­tikai és gazdasági élet képvi­selőinél tett látogatást. Az osztrák vendéget a parlament épületében fogadta Dobi Ist­ván, az Elnöki Tanács elnöke. Pittermann alkancellár ezen­kívül a Külügyminisztérium­ba és a Külkereskedelmi Mi­nisztériumba is ellátogatott, ahol Péter János külügymi­niszterrel, illetve Biró József külkereskedelmi miniszterrel folytatott szívélyes légkörű megbeszéléseket a két szom­szédos ország kapcsolatait érintő kérdésekről. A látogatásokra az osztrák vendéget elkísérte Szilágyi Béla külügyminiszter-helyet­tes és Sebes István, hazánk bécsi nagykövete. Részt vett a megbeszéléseken dr. Simon Koller, Ausztria magyarorszá­gi nagykövete is. Dr. Bruno Pittermann oszt­rák alkancellár budapesti lá­togatása befejezése előtt szom­baton délben a Gellert Szálló Gobelin-termében találkozott a magyar és a külföldi sajtó képviselőivel. A sajtókonfe­renciát dr. Simon Koller, Ausztria magyarországi nagy­követe nyitotta meg. majd az alkancellár magyarországi lá­togatásának tapasztalatairól és ,a két ország kapcsolatait érin­tő kérdésekről adott tájékoz­tatót. Kiállítások Magyarországon és Kubában EgyOttmGlcödés a Népfront és a kubai forradalom védelmére alakult bizottság között Harmati Sándor, a Hazafias Népfront Országos Tanácsá­nak titkára, az Országos Bé­ketanács alelnöke, háromhetes kubai útjáról nyilatkozott a Magyar Távirati Iroda mun­katársának. — Hazánk képviseletében a forradalom győzelmének év­fordulójára és a forradalom védelmére alakult bizottság — kubai testvérmozgalmunk — hazánkban járt delegációja látogatásának viszonzására utaztam Kubába. Részt vettem a jubileumi ünnepségeken és megbeszéléseket folytattam a kubai „népfront” vezetőivel. Tárgyalásaink eredményeként megegyeztünk abban s ezt írásban is rögzítettük —, hogy mindkét országban kiállításo­kat rendezünk a szocializmus építésének eredményeiről, né­peink életéről. Kubában fény­képek és más dokumentumok alapján egy-egy tárlaton mu­tatják majd be a Magyar Népköztársaság fejlődését, a Hazafias Népfront-mozgalom kibontakozását és tevékenysé­gét, illetve hazánk gazdasági és kulturális életét. A gyűj­teményeket mi állítjuk össze s az elsőt április 4-re, a fel- szabadulás 20. évfordulójára szeretnénk eljuttatni Havan­nába. — Viszonzásai Budapesten kiállítást rendezünk a kubai forradalom védelmére alakult bizottság megalakulásáról és három esztendős tevékenysé­géről, s — ugyancsak fényké­pek és dokumentumok alap­ján — megismertetjük fővá­rosunk lakóit a szabadság szigetének fejlődésével, a ku­bai nép sikereivel. A kiállí­tások anyagát mind Magyar- országon, mind pedig Kubá­ban a fővárosban és vidéken is bemutatják. [ FROL KOZIOV | Moszkvában szombaton 57 éves korában elhunyt Frol Kozlov, a kommunista párt kiváló személyisége, az SZKP Központ] Bizottságának tag­ja, a Szovjetunió Legfelső Ta­nácsa Elnökségének tagja, a Szocialista Munka Hőse. _ Frol Kozlov paraszt család fiaként született egy Oka­in en ti faluban. Izsevszkban 1940-ben a városi pártbizott­ság titkárává választották. A háború éveiben az SZKP Központi Bizottságához he­lyezték. A 40-es évek végén Leningrádban, a városi párt- szervezetet vezette. Az SZKP 19. kongresszusán (1952-ben) az SZKP Központi Bizottsá­gának tagjává választották. Kozlov 1957. júniusától 1964. novemberéig az SZKP Köz­ponti Bizottságának elnökségi tagja, 1958. márciusától 1960. májusáig a Szovjetunió Mi­nisztertanácsának első elnök­helyettese. 1960. májusától 1964. novemberéig az SZKP Központi Bizottságának titká­ra volt. Frol Kozlovnak, a Legfelső Tanács küldöttének, a Legfelső Tanács Elnöksége tagjának, a Szocialista Munka hőse címet és más magas kormányki tün­tetéseket adományoztak. Manolisz Glezosz, a politikus Budapesti beszélgetés a görögországi helyzetről Felmentés — kinevezés A Minisztertanács dr. Vil­mán Gyula egészségügyi mi­niszterhelyettest — több évti­zedes eredményes munkássá­gának elismerése mellebt — nyugalomba vonulására tekin­tettel, tisztségéből felmentette, s dr. Tóth Bélát, az Egészség­ügyi Miniszitérium főosztály- vezetőjét egészségügyi minisz­terhelyettessé kinevezte. Kozmosz 53 Szombaton a Szovjetunióban földkörüld pályára fellőtték a Kozmosz—53. jelzésű mester­séges holdat. A szputnyikom elhelyezett tudományos mű­szerek segítségével folytatják az 1962. március 16-án beje­lentett űrkutatási programot. A szpu.tnyik keringési ideje 98,7 perc. Pályájának a Föld­től legtávolabb eső pontja (apogeum) 1192 kilométer, a Földhöz legközelebb eső pont­ja (perigeum) 227 kilométer. A pályák síkjának az egyenlítő síkjával bezárt hajlásszöge 48,8 fok. A mesterséges holdon elhe­lyezett berendezések normá­lisain működnek. „Harmadszor is halálraítél­tek. A börtönparancsnok lát­ványos kivégzést akart és ezért nagy hanggal világgá kürtölte az ítélet végrehajtá­sának napját. Még a hazai és a külföldi sajtó képviselőit is meghívta. A parancsnok mér­hetetlen ,becsvágya’ volt az én szerencsém. A sajtó azonnal hírül adta, hogy halálra ítél­tek, s a hír nyomán felmoraj- lott a világ. A kormányhoz egymás után érkeztek a tilta­kozó táviratok, az országban pedig tiltakozó tüntetések kezdődtek. A kormánynak meg kellett hátrálnia a világ­méretű tömegmozgalom előtt és öt nap múlva a siralom­házból visszavittek a zárkám­ba. így maradtam életben". E megrázó történetet Gle- zosz mesélte, összesen 11 évet töltött börtönben és három­szor ítélték halálra. Mindany- nyiszor a haladó emberiség szolidaritása fogta le a hóhé­rok kezét. Egyetlen „bűne", hogy szereti népét, a szabad­ságot, éyűlöli a fasizmust, 8 hazája szabad, demokratikus fejlődéséért minden áldozatra kész volt, I kész ma is. Ha erről beszél, kisimulnak a bör­tönélet vágta mély redők a homlokán. *. , Most éppen Magyarországon tartózkodik. Amerre csak jár, mindenütt mosolygó arcok, kemény kézszorítások fejezik ki a tiszteletet a múltért, el­ismerést a jelenért, s adnak bátorítást a jövő küzdelmei­hez. Széles látókörű politikus. Képviselő, akit kiszorítottak a parlamentből. Elmondta, hogy a bíróság annak idején megfosztotta politikai jogaitól, tehát nem lehet a parlament tagja, de az egyszerű embe­rek, — sőt még a sarki rend­őr is — képviselő úrnak szó­lítják. ök tudják miért.. , — Görögországban az 1963 novemberi és az 1964 februá ri általános, valamint az 1964 júliusi községtanácsi választá­sokon a reakció súlyos vere­séget szenvedett — mondotta Manolisz Glezosz. — Ennek magyarázata, hogy a görög nép megelégelte azt a kor­mányt, amely a fasizmus sza­kadéké felé taszította az or­szágot. A nép változást akart és elég ereje volt ahhoz, hogy kikényszerítse a szélsőséges jobboldali rendszer bukását. A -Papandreu-kormány egész tevékenységét tehát nem an­— Vasbetonból körülbelül 10 ezer köbméter. Betonvas­ból — ezt pontosan tudom — 140 vagonnal. A tégla- mennyiséget nem tudom, ki kellene számítani, ami elég bonyolult, mert hiszem leg­alább nyolc-tíz fajta, külön­böző méretű téglát használ­tunk fel. * Uj-Mecsekalján — Pécs másik legnagyobb építkezé­sén — Harka János főépí­tésvezetőt kerestem fel. — Az első csákányütésnél már itt voltam. Az egész városrész építését 1956 augusz tusában kezdtük meg. Az el­ső lakásokat a jelenlegi Haj- nóczi utcai tömböknél épí­tettük fel. Meglehetősen korszerűtlen lakások vol­tak, egy- vagy másfélszobá­sak. fürdőszoba nélkül. Az utóbbi években természete­sen sokkal korszerűbbek a lakások: távfűtés, beépített bútorok, lehetőleg kétszobá­sak .. . Megjegyzem, a kony­hák alap területe viszont csökkent. — Miért? — A tervezők nagyon he­lyes elgondolása ez: a kis alaoterületű konyha csak étkezésre, főzésre alkalmas. Vagyis a cél az, hogy a csa­ládok vessék el a rossz ha­gyományokat és ne a kony­hában, hanem a tágas, vilá­gos, szép szobákban éljék le hétköznapjaikat. Kulturál­tabb körülmények között. Erre való a lakószoba és nem arra, hogy a falun ré- gente szokásos „tisztaszoba” jegyében, át sem merik lép­ni a szoba küszöbét. L — Ötvenhatban milyen létszámmal Indult meg ax építkezés a reptéren? — Nyolcszáz főveL — És most? — Körülbelül as átlagos létszám ötszáz. — Csökkent ezek szerint — Csökkent, de a terme­lés mégis magasabb. Mon­dok egy példát: ötvenhat- ötvenhétben egy-egy negyed­évre eső egy fős termelési értékünk körülbelül 28 ezer forint volt. Most pedig a múlt évi átlag már — leg­alábbis az előírt — kétszáz­•harmincegynéhányezer volt, és ha volt is némi lemara­dás, akkor is a fejlődés szin­te kézzelfogható. — Hogyan érték el ezt a termelékenységet? — Először is a magasabb technológiával. A panelek bevezetésével meggyorsult a lakásépítkezés. Egy panel­épületben 30 lakás van. A szerkezet — vagyis magá­nak az épületnek felépítése tizenkét emberrel egy hóna­pig tart. De ha ugyancsak harminc lakást — mondjuk azonos alapterülettel hagyo­mányos módszerrel építek fel, vagyis téglából, akkor már dupla létszám szüksé­ges és úgy is eltart a szer­kezet megépítése négy hó­napig. — Milyen tényezők nö­velték még a termelékeny­séget? — A másik lényeges do­log: gépesítés. Valamikor örültünk, ha kaptunk egy úgynevezett Brum-darut. Ez a darutípus már annyira el­avult konstrukció, hogy tu­domásom szerint egyetlen egy sincs a vállalatnál, Je­lenleg csehszlovák és szov­jet darukkal dolgozunk. Volt olyan időszak, amikor hét ilyen daru állt rendelkezé­sünkre. Beszélhetek a beton­központról is. A betont már nem a munkahelyen kever­jük kézierővel, hanem gé­pek alkalmazásával. A teher­autó odaáll a betonközpont­hoz, a platóra ráeresztik az anyagot, elszállítja a mun­kahelyre, ott billenős rend­szerrel kiönti. Onnét több­nyire kontínerekben szállít­juk felvonók segítségével az emeletekre. Kedvezően be­folyásolta a termelékenység növekedését a brigádmoz­galom is. Húsz brigádunk van, de ez még nem mond sokat. A lényeg az, hogy a brigádok évről évre egy­ugyanazon munkafolyamatot végeznek, tehát az ember­be szinte beleidegződik a munkafogás. Következés­képpen könnyebb a műsza­ki irányítás is olyan mun­kásgárdánál, amely már „bedolgozta” magát, szinte egyénenként tudja minden­ki, mi a feladata. — Enyhe az idő, de a té- liesítésre — gondolom —, még az ősszel felkészültek? — Természetesen. Úgy irá­nyítottuk a munkát már évközben, hogy a téli hóna­pokra belső munkát bizto­síthassunk a dolgozóknak. Az elmúlt teleken hatvan- hetven százalékát a munkás­létszámnak fagyszabadságra kellett küldenünk. Az idén egyetlen egy embert sem küldtünk haza, sőt más munkahelyekről is kértem embereket, mert annyi a munka, Ugyanis külső mun­kát Is végzünk, éppen ügy, mint akár a nyári hónapok­ban. — Mennyi hőfok szüksé­ges például a betonozáshoz? — Mínusz négy-öt foknál még lehet betonozni elő­melegített anyaggal. Ter­mészetesen mi most is elő­melegítjük az anyagot és gőzölünk még akkor is, ha plusz hat-nyolc fok van — elővigyázatosságból. Jó és kellemes az idő — éppen emiatt például a múlt év­ben huszonnégy lakással többet adtunk át a terve­zettnél —, de azért számí­tanunk kell arra, hogy eset­leg egyetlen éjszaka erős hőingadozás következne be. Az előmelegített betont nem tudja tönkretenni az erős lehűlés, ha rövid időről van szó. — Utolsó kérdésként: bi­zonyára érdekli az olvasó­kat, ötvenhat óta hány mil­lió forintot emésztett felUj- Mecsekalja? — A városrész építésének költsége eddig körülbelül 850 millió forint. — Az elkövetkezendő évek­ben ez a szám mennyivel növekszik? — Nem tudnám megmon­dani. De hogy sokkal, az biztos. Hiszen a még hátra­lévő parlagterületet, egészen a Tüzér utcáig beépítjük, Annyit tudok, hogy szép és egyre korszerűbb lakásokat létesítünk és lehetőleg min­dig gyorsabb ütemben, hi­szen a lakáshiányban szen­vedők gondjain, mi építők, a magunk módján feltétle­nül segíteni akarunk. Rab Ferenc • nak alapján kell megítél­nünk, mennyiben tér el a Ka- ramanlisz-kormány politikájá­tól, mert e politika felett a nép egyszerűen kimondta az ítéletet. Azt kell megvizsgál­ni, mit ígért, mit tett és mit tehetett volna a kormány az elmúlt egy esztendőben. A nép alapvető választási követelése a demokratizálás volt Ezen a téren a kormány ingadozó vonalat vitt, kitért a megérett követelések kielé­gítése elől. A kormány politi­kájára jelentős hatással vol­tak a jobboldali erők és en­nek következményeként az állami és a társadalmi életet sok tekintetben a haladó moz­galmaktól való elzárkózás jel­lemezte. A választások óta pe­dig a jobboldal minden erő­feszítése a demokratizálás meghiúsítására irányult és irá­nyul. S a kormány meghátrált a jobboldali erők előtt. A demokratizálással való késlekedés kedvező feltétele­ket teremt a reakció erőinek az olyan kísérletekhez, ame­lyek célja erőszakkal vissza­szerezni a hatalmat. A reak­ciós erők továbbra is fontos pozíciókat tartanak kézben aa államapparátus minden ága­zatában és a kormányon belül is. S ezek az erők most ész­revehetően megélénkültek. Velük szemben áll a görög nép. amely egyre nagyobb méretű és hevesebb harcot vív az ország életének valódi de­mokratizálódásáért. A munká­sok sztréjkmozgalma egységes és sikeres. Pozitív változások játszód­nak le a szakszervezeti élet­ben, a reakció elszigetelődik, A parasztság is forradalmi ön­tudatra ébred, s kibontakozott az új jelszó: „Szervezkedjünk szövetkezetekbe!” Még a nem­zeti burzsoázia is tiltakozik az idegen tőke behatolása ellen, Görögország-szerbe több ezres gyűléseket tartanak, amelyek­nek részvevői tiltakoznak a Centrum Unió vezetőségének következetlensége, kompro­misszuma és ingadozása miatt és követelik a kormánytól, hogy. tegyen hatékony intéz­kedéseket az ország életének demokratizálására — fejezte be helyzetértékelését Manolisz Glezosz. Trettner-atomaknazár terve Trettner tábornok alom aknazár terve nyilvánosságra ke­rülésekor az európai szocialista és kapitalista országok köz­véleményében egyaránt óriási felháborodást váltott ki. Trettner javaslata szerint ugyanis a Német Szövetségi Köztársaság (NSZK)-nak az NDK-hoz és a Csehszlovákiához kapcsolódó határmenti területein nukleáris aknazárat létesí­tenének. A határmentén telepítendő 0,5—100 kilótonna ható­erejű atomaknák, ötven kilométeres körzetben — tehál Kiel— Rostock, illetőleg Passau—Ceské Budejovice városok között húzódó 100 kilométer szélességit sávban (lásd térképünké,- az 1-cs számmal jelölt zónát) halálos sugárzást okoznának Ez övezet peremétől számított további 110 kilométer körzetben (térképünkön 2-es számmal jelzett zónában) pedig magas radioaktív fertőzöttségű övezet jönne létre. Közlemények — A Dél-dunántúli Áramszolgál­tató Vállalat komlói üzemegysége értesíti fogyasztóit, hogy február 2-án 8—16 óráig és február 3-án 7—16 óráig építési munkák miatt áramszünetet tart az alábbi he­lyeken: Újtelep, Béketelep, Bajcsy Zs. utca és orvosi lakások. (x) — Felhívás. A Dél-dunántúli Áramszolgáltató Vállalat pécsi üz­letigazgatósága közli komlói fo­gyasztóival, hogy az 1956—55. kö­zötti Időben a belnkasszált 40, 80 forint óvadékösszegeket a fogyasz tők által bemutatott nyugták elle­nében visszatéríti. A visszatéríté­seket a komlói üzemvezetőség esz­közli. A visszafizetések végső idő­pontja: 1965. február 27. (x) — A ml erdőnk alján e. szín­padi játék bemutatója Pécs város Dr. Doktor Sándor Művelődési Háza irodalmi színpada előadásá­ban febr, 8-án és 15-én, hétfőn este 7 órai kezdettél lesz a Műv. Házban (Déryné u. 18.). A játé­kot írta Dylan Thomas; rendezte Bécsy Tamás. Jegyelővétel a Ma­gyar Írók Könyvesboltjában, — A Pécs! Orvostudományi Egyetem és Orvos-Egészségügyi Dolgozók Szakszervezete Pérs- Baranyal Területi Bizottságának Tudományos Szakosztálya febtu&r l-én délután 5 órakor az I. sz. Sebészeti Klinika tantermében tu­dományos ülést tart. Tárgysoro­zat: Thán Ede (Szülészeti és Nő­gyógyászati Klinika): Pyelonephri­tis kapcsán jelentkezett letalis en­dotoxin shock szülés után. (Be­mutatás). Hámori Artur, Nem' Tihamér, Bíbor Zoltán, RÜU Jó­zsef és Sinkó Ottó (II. sz. Bó - klinika): Haematemesis és (vr.v melaena) korai aetlologiai diag- nosisa. Zsifkovics István (II. sz. Sebészeti Klinika): Ismételt Suc- cinyl-adásra létrejövő ritmus-zavar és szívmegállás. — Díszítőművészeti szakkör kezdi meg működését febr. 3-án. szerdán dü. 5 órakor Pécs ros Dr. Doktor Sándor Müv •- dési Házában (Déryné u. 18.). V-v zeti Cser Ferenené. Negyedévre a tagdíj 30,— Ft. Jelentkezés a helyszínen,

Next

/
Thumbnails
Contents