Dunántúli Napló, 1964. december (21. évfolyam, 281-305. szám)

1964-12-18 / 296. szám

napló 1M4. DECEMBER 1 4 Az OSZSZSZK új népgazdasági tervéről Moszkva: Az OSZSZSZK I OSZSZSZK-ban az idén ma­Legfelső Tanácsának csütörtö­kön megnyílt ülésszakán Konsztantyin Geraszimov, a köztársaság állami tervbizott­ságának elnöke ismertette az OSZSZSZK 1965. évi népgaz­dasági tervét. A terv az OSZSZSZK ipari termelésének 7,4 szá­zalékos emelkedését irá­nyozza elő. A nemzeti jöve­delem, amelynek háromne­gyed részét a nép szükség­leteire (ordítják, 7,5 száza­lékkal lesz nagyobb. A fo­gyasztási cikkek termelése 6,8 százalékkal növekszik. Nsgyütemű fejlesztést irányoz elő a terv a vegyiparban. En­nek az iparágnak a termelése az előirányzat szerint 14 szá­zalékkal lesz magasabb. A hengerelt áruk, az acélcsöveik, az alumínium, a nikkel és más színesfémek gyártását szintén lényegesen bővítik. Az OSZSZSZK villamosenergia termelése az idén 304 milliárd kilowattóra lesz, több mint amennyit 1960-ban az egész Szovjetunióban termeltek. Az előadó kifejtette, az gas gabonatermést értek él, teljesítették az államnak szóló gabona-eladási tervet: a mag­táraikba 2378 millió púd ga­bonát szállítottak (1 púd 16,38 kg). Jó termés volt cukorrépából, burgonyából, zöldségfélék­ből, napraforgóból is. E ter­ményekből lényegesen töb­bet adtak el az államnak, mint 1963-ban. A mezőgazdaság anyagi-mű­szaki bázisának növelése ér­dekében 2424 millió rubel ér­tékű befektetéseket eszközöl­nek a mezőgazdaságban. Ezen­kívül a mezőgazdaság 1965- ben 12 260 000 tonna ásványi műtrágyát kap, másfélszer annyit, mint az idén. A lakásépítkezésre előirány­zott összegek jelentős feleme­lése révén az OSZSZSZK-ban 1965-ben annyi új lakóházat adnak át majd rendeltetésé­nek, mint eddig még soha. Az előző éveknél jelentő­sebb arányban növekszik a lakosság minden rétegének reáljövedelme. A köztársa­ság népgazdaságában foglal­koztatott munkások és alkal­mazottak átlagos munkabé­re körülbelül 4 százalékkal növekszik. (A legutóbbi hat évben a munkabérek átla­gos évi emelkedése 2,1 szá­zalék volt.) A lakosság növekvő jöve­delmének megfelelően a terv előirányozza az állami és szö­vetkezeti kereskedelem áru­forgalmának 7 százalékos emelkedését. A terv szerint a munka ter­melékenysége az iparban 5,6, az építkezéseknél 6,5 százalék­kal nő. A termelés 1965-re előirányzott növekedésének több mint háromnegyed ré­szét a munkatermelékenység növekedése révén kell elérni. Hűéin Mikojan, a Szovjetunió Leg­felső Tanácsa elnökségének el­nöke december 21-től 23-ig nem-hivatalos baráti látoga­tást tesz Finnországba. A láto­gatás idején eszmecserét foly­tat Kekkoncn finn köztársa­sági elnökkel a két országot kölcsönösen érdeklő kérdé­sekről. Egyúttal átadja Kek- konennek a Lenin-rendet, amellyel a Szovjetunió Leg­felső Tanácsának Elnöksége 1964. szeptember 18-án tün­tette ki a finn köztársasági elnököt a szovjet—finn baráti és jószomszédi kapcsolatok fejlesztésében szerzett érde­meiért, a nemzetközi feszült­ség enyhítése és a béke meg­szilárdítása érdekében kifej­tett tevékenységéért. Befejeződött a NATO Miniszteri Tanácsának ülése A NATO Miniszteri Tanácsa nem tesz említést a záróköz­Biztonsági „felülvizsgálat” a Biztonsági Tanács üléstermében. A kubai ellenforradajmárok legutóbbi aknavetős merényletét követően az ENSZ palota őrsége felülvizsgálatot tartott a Biztonsági Tanács üléstermében is. Újabb bírósági eljárás fenyegeti az Egyesült Államok Kommunista Pártját Az Egyesült Államok Kom­munista Pártja sajtónyilatko­zatot adott ki azzal kapcsolat­ban, hogy a hirhedt McCarran törvény alapján ismét bírósági eljárást akar indítani ellene az amerikai igazságügyminisz­térium. Két évvel ezélőtt ugyanen­nek a törvénynek az alapján a kötelező regisztrálás elmu­lasztása miatt 120 000 dollár pénzbírsággal sújtották a kom­munista pártot; az ítéletet 8 hónappal később a legfelső bíróság semmisnek nyilvání­totta. Az Egyesült Államok Kom­munista Pártja sajtónyilatko­zatában leszögezi: az igazség- ügymdnisztéríumnak az az el­határozása, hogy újból bíróság elé állítja a pártot, tulajdon­képpen gyáva meghátrálás Edgar Hoogver és az Ultrák eérteee'ő és fenyegető kijelen­tései előtt. Ez a választók akara tával ellentétben álló goldwa­terizmus megnyilvánulása, áru­lás azokkal a választás előtti ígérgetésekkel szemben, hogy a demokratikus szabadságok alapján felépitik az „egyete­mes társadalmat”. csütörtökön a ciprusi kérdés­ről folytatott rövid vitával és a záróközlemény kidolgozá­sával befejezte háromnapos értekezletét. A közös nyilatkozat általán nos és rugalmas szövegezésé­vel igyekszik palástolni a szövetségesek között fennálló súlyos ellentéteket. A kelet és a nyugat viszonya kérdésében azt állítja, hogy „a feszültség alapvető okai továbbra is fenn állanak, mert a kommunista országok ki akarják terjeszte­ni rendszerüket az egész vi­lágra”. Következésképpen az Atlanti Szövetségnek meg kell őriznie és fokoznia kell egy­ségét. A továbbiakban viszont a közlemény kijelenti: a nyu­gati miniszterek ismét meg­erősítették, hogy „a keletet és a nyugatot elválasztó kérdé­sek békés megoldását kere­sik”. Ezzel kapcsolatban a közle­mény utal a német kérdésre és hangsúlyozza, hogy a NA- TO-tagáBamok „továbbra is nagy fontosságot tulajdoníta­nak Németország újraegyesíté­sének az önrendelkezési jog alapján”. A közlemény ezután óvatos formában említést tesz a NATO-n belüli ellentétekről. Majd a továbbiakban hang­súlyozza, hogy a tagállamok­nak jokozniok kell katonai erőfeszítéseiket. A multilate­rális NATO—atomhaderőről lemény, de kijelenti, hogy hagyományos és a nukleáris fegyverekkel kapcsolatos prob lémákról” tovább folyik az eszmecsere a szövetségesek között. Külön pont foglalkozik a le­szerelés kérdésével. Eszerint a nyugati kormányok további egyezmények megkötésére tö­rekednek a leszerelés kérdésé­ben és különösen fontosnak tartják a nukleáris fegyverek elterjedésének megakadályo­zását. A NATO Miniszteri Taná­csának legközelebbi ülését a jövő év májusában Londonban tartják. Hiába minden igyekezelün Súlyos szállítási problémával küzd vállalatunk, a hácsi Bútorgyár. Hónapok óta tart ez a válság és úgy juk, hogy hiábavaló minden erőlködésünk, áldozatván sunk: állandó napirendi problémánk a legyártott áruk szállítása. Az ország minden tájáról érkeznek a sürgetése 1 hiába megy termelésünk ütemszerűen, a MÁV nem tu vagy nem akarja kielégíteni szállítási igényünket. A napon is mintegy 12 vagon készárut tárolunk, s még mény sincs arra, hogy a közeljövőben kedvező megöli találunk problémánk megszüntetésére. Lassan a term akadályozójává válik a készletezés. Ilyen körülmények zött vajon kihez lehet fordulni? Végigjártuk a Megyei Szállítási Tanácsot, a me\ tanács illetékes osztályát, a MÁV Igazgatóságot, de a se ség nem volt állandó. Ezzel szemben a napi termelés 3 normál vagon, s készáru-állományunk nemhogy fog] hanem állandóan növekszik. Vállaltuk a vasár- és ünnepnapi rakodást, vállaltul éjszakai rakodást, mindez hiábavaló, mert vállalásul nem tudjuk teljesíteni ezen a téren, hiszen nincs mit n rakni. Ebben az évben a mai naptól kezdődően 309 Mól garnitúrát, 42 Csobánc szobaberendezést kellene elszáll nunk. Ez a bútormennyiség 54 normálvagcm-szükségl jelent. Érdekessége a dolognak az, hogy a kiszállító bútor 70 százaléka darabáruként adandó fel és a dai árukat is csak igen nagy huzavonával veszi fel a M. holott semmiféle korlátozás nincs ebben a vonatkozási A kocsirakományról nem is beszélünk, mert azon a té még rosszabb a helyzet. Végeredményben 36 normáivá darabáru és 18 vagon kocsirakomány vár elszállításra ben az évben. Ha nem jön valami rendkívüli intézkei hiába termeljük le bútorainkat, nem tudunk szállítási telezettségünknek eleget tenni! Dolgozóink megfeszített munkával biztosítják a téri lés folyamatosságát, ütemszerűségét és a MÁV hibája nem tudják learatni munkájuk gyümölcsét. A vásárlók dig várják bútorainkat, hiszen azért is gyártjuk, nem pe azért, hogy a raktárban porosodjanak. Kötbérezzük a MJ ot? Ezt is megtesszük, azonban a kötbért nem lehet éi kesíteni és abból nem lesz bútor a dolgozók lakásáb Úgy véljük, jogosan követeljük azt, hogy az illetékei szerezzenek érvényt a tervszerűségnek a szállítás vona is, mert az ötletszerűség és kapkodás nem vezet jóra igen drága árat fizet a népgazdaság az ilyen és hasa hanyag ságo kért. Csery Károly mb. igazgató Jakab Mihály főkönyvelő ■ ■ a Vita az ENSZ-ben Az ENSZ közgyűlése szer­dán délután folytatta az ál­talános politikai vitát. Tuné­zia képviselője hangoztatta, hogy kormánya elítéli a kül­földi intervenció minden for­máját Kongóban és felhívja az ENSZ tagállamait, támo­gassák az Afrikai Egységszer­vezet erőfeszítéseit, amelyek Kongóban a rend és a béke helyreállítására irányulnak. Kijelentette, hogy a világ­szervezet legfontosabb fel­adata a gyarmati országoknak és népeknek biztosítandó füg­AisVÍ5E getlenségről elfogadott nyilat­kozat megvalósítása. A tuné­ziai küldött követelte a Kí­nai Népköztársaság törvényes ENSZ-jogainak helyreállítá­sát. Az ezután felszólaló Hanan új-zélandi igazságügyminisz­ter főképpen az ENSZ úgy­nevezett pénzügyi válságával foglalkozott. Szaban kuwaiti külügymi­niszter hangoztatta, hogy a genfi világkereskedelmi érte­kezleten elfogadott ajánlások haladást jelentenek ugyan, de nem elégítik ki teljesen a fejlődésben levő országok óhaját. A kuwaiti kormány rendkívül fontosnak tartja az általános és teljes leszerelés problémáját, amelynek meg­oldásától az emberiség sorsa függ. Kuwait örömmel üdvöz­li a gyarmati népek függet- | lenségi harcának sikereit, de kénytelen megállapítani, hogy ez a harc még korántsem fe- | jeződött be. Film Film Fi lm Film 101 kiskutya Ördög tudja, miért gondol­ja az ember, mielőtt beül a moziba: bármilyen kedves kis filmet lát, biztosan unatkoz­ni fog egy cseppet. Egész műsoridőt kitöltő rajzfilm — talán ezért. Vagy azért, mert végül mégiscsak gyerekeknek készült. Unatkozásról pedig szó sincs. Sőt! Egy kutyacsalád viszontag­ságait meséli el ez a bűbájos történet. Tizenöt kis foltos kutyakölyök életére tör a bunda-imádó, szörnyű boszor­kány, s mint kiderül, össze­sen 99 egyforma kis kölyköt összegyűjt elhagyott kasté­lyába, hogy aztán egy havas, téli éjszaká,n fejbeverje és meg­nyúzza őket a két csúf „bérgyil­kos”. De a kutyaszülők gye­rekeik után mennek, hófú­vásban, rohanó folyón át, szembeszállnak a két gonosz- szál, kimentik a kölyköket és egy roppant izgalmas, szinte lélegzetelállító hajsza közben hazavezetik őket. Segít az „ugatólánc”, segít az Ezredes, az őrmester, a Kapitálny, a jámbor tehenek, segít a sze­rencse is, meg az önfeláldozó szülői szeretet. A mese sokhelyütt igazi mese, képtelenségekkel tűz­delve, egyszerű, gyermeki igazságokkal telve. De sok­helyütt mély emberi érzése­ket bolygat fel, sokkal többet ?td egyszerű meghatódásnál vagy a jó-rossz szimpla szem- beállításánál. Az a kétségbe­esett, a lehetetlennel is szem- beszálló szeretet, amely a hó­fúvásban bágyadtan vánszor- gó kölykök bátorítására is képessé teszi a kutya-apát, igazi emberi tartalmával túl­mutat a mesén. Mármint a könnyen felejthető, csak szó­rakoztatni akaró, csupán meg? szokott kis tanulságot közlő mesén. De nem az igazi me­sén, amelyben valahogy, stili- záltan bár és a mese nyel­vén, mindig benne lüktet a való élet nagy bonyolultsága. Humorában is sokkal gaz­dagabb ez a film, semhogy a felnőttek számára ne jelen­Ki lesz a Győri Vasas ETO következő ellenfele az EK-ban? CONWAY. P«7AK-WAl.ES: légifelvétel a december 14-ére teljesen elárasztott Couway-völgyről. Csütörtökön este Bécsben, az ; UEFA elnökségének ellenőrzése mellett tartották meg a bajnok- csapatok Európa Kupája és a Ku­pagyőztesek Kupája negyed-döntő- jének sorsolását. A legjobb nyolc között a következő párosításban mérkőznek a csapatok az EK-ért: DWS Amszterdam (holland)— Győri Vasas ETO (magyar), FC Köln (NSZK)—Liverpool (angol), Benfica (portugál)—Beái Madrid (spanyol), Glasgow Rangers (skót) —Internationale (olasz). A kiírás értelmében a nyel» mérkőzést március 20-fg kell leját- uaaiok a csapatoknak. OCaráesömp'a alábbi könyvújtfonságainkat ajánljuk Arnold Zweig: Traum ist Teuer. Schiller: V/erkw I—V. Stefan Zweig: Novellen Heine: Gedichte Láng György: A Tamás templom karnagya Keszi: Végtelen dallam (Wagner élete) Puccini: Levelek és dokumentumok I—II. Ambrózi: Világos pillanat (Schumann élete) Die Kunst vom Benin Das grosse Buch der Kunst Flórenz: Német nyelven (144 kép) Oxford, Cambridge, London IX. Olimpische Winterspiele Innsbruck Renoir: Német nyelven, 48 színes képpel Gauguin: Német nyelven, 48 színes képpel El Greco: Német nyelven. 48 színes képpel Picasso 10 színes reprodukció 35,50 Ft 105,— Ft 18,50 Ft 37,— Ft 30,— Ft 36,— Ft 84,— Ft 30,— Ft 65,— Ft 351,— Ft 70,— Ft 70,— Ft 81,— Ft 90,— Ft 90,— Ft 90,­Ft 46,— Ft KÜLFÖLDRE AJANDEKKÖNYVEK KÜLDESET VÁLLALJUK. 107. SZÁMÚ IDEGENNYELVÜ ÉS ZENEMÜBOLT, Pécs, Sallad utca 1. Tel.: 12-79. tene élvezetet. Az Ezret egész alakja például rejt« finom humorral van megr zolva. öreg, botcsinálta ez des ez a vastaghangú bozt tos kutya, aki kapitánya, ló és őrmestere, a macs társaságában megköveteli ezredesi voltának kijáró ti teletet, aki rohamot vezény miközben kacagtató tehet lenséggel bukdácsol a jég< aki kicsit nagyot hall és ír nem jól emlékszik a kutj riadó jelzéseire. Méltósál eZ az Ezredes és komikus. Számtalan remek figur számtalan vérbeli rajzos ' letet, remek poént és tart más részletet lehetne m sorolni ebből a kitűnő W. Disney-filmből. Ehelvett azo ban inkább azt kell meg; gyeznünk, hogy azok, ah afféle karácsonyi elő-aiánc kot akartak ezzel a filmir nyújtani a gyerekeknek, n gyón hálás köszönetét éré melnek, — de akik párost«« ták ezt a szén és okos gv? mekfilmet a Halló Undine1 mű rövidfilmmel, azok há helyett egészen mást érdem« nének. A film értékelése e esetben mellékes, ámbár m kezd unalmassá válni a te talmatlan, fantáziátlan re«’ filmeknek ez a dömningie nagyobbik bai. hogv azok gverekek, akik Walt Diso' báios figuráira kívánódé végig kell hogy nézzék hallgassák: hoevnn közli dúskéblű, nercről ábrándo? könnyű erkölcsű hölgy a v lé«ggal, miszerint ő del-o’« zsa és éilel-nappall műnké révén általában eléri, ara akar. Egy kisgyerek, aki ania öl ben ülve a rövidfilm közén ig még türelmesen és ásftozt nézte a könnvedén öltözö „nénik” sétálgatesát és tá. colffatását a vásznon, s hal gáttá a számára teliben ér hét ellen német dalszöveg (még nem tudhat olvasni., egvszerrsak felnva fo<m*­mikor jönnek már a kiskt tvrhc? És m^g ez a szerencséseb

Next

/
Thumbnails
Contents