Dunántúli Napló, 1964. december (21. évfolyam, 281-305. szám)
1964-12-19 / 297. szám
DECEMBER 19 napló 3 A Pécsi Ingatlankezelő Vállalat mnnká|a a városi tanács végrehajtó bizottsági ülésének napirendjén Pénteken tartott ülésén többek között a Pécsi Ingatlan- kezelő Vállalat munkáját értékelte a városi tanács végrehajtó bizottsága, Papp Imre vb-dnökhelyettes megnyitója és a PIK Vállalat vezetőinek néhány kiegészítése után dr. Bemáth János elvtárs hozzászólásával vette kezdetét a kora délutáni órákig tartó vita. Védjék a társadalmi tnlajdont! — Fokozott gonddal kell ügyelni a társadalmi tulajdon védelmére! — hangsúlyozta Bemáth élvtárs és néhány példát is mondott annak bizonyítására, hogy e téren vannak tennivalók a PIK-nél. A vállalat rendszeresen feljelentést tesz a társadalmi tulajdon megkárosítói ellen, azonban majdnem mindig későn észlelik a társadalmi tulajdonban bekövetkezett kárt. A Perczel utca egyik lakóházában például júliusiban parkettát bontottak, alttól kezdve szabadon tárolták a burkolóanyagot egészen október 29-ig, amikor feljelentést tettek ismeretlen tettesek ellen 14 négyzetméter parketta eltulajdonításáért Megoldást kell találni a köztulajdon fokozottabb védelmére — mondotta dr. Bemáth János —, s ha nem tudnák mindenüvé őröket állítani, meg kell bízni a házfelügyelőket az építési anyagok szemmeltartásávaL Javult a PIK-nél a bizonylati figyelem, de rosszul bánnak a kötött gazdálkodás alá vont anyagokkal és a bontási származékok jelenlegi kezelése is — mondotta ezután dr. Lajos József — visszaélésre ad alkalmat. A vállalat vezetőinek olyan intézkedéseket kell tenniük, hogy minél kevesebb alkalommal adjanak a bűnüldöző (szerveiknek munkát a A közérdeklődés központjában Dr. Kotta János arról beszélt, hogy a PIK munkája a közérdeklődés központjában áll. A kezelésükben lévő 40 ezer bérlemény sok munkát, fokozott figyelmet és a végrehajtó bizottság részéről is fokozott felelősséget igényel. Ezután arról beszélt, hogy a PIK munkája az utóbbi esztendőkben nagymértékben javult, majd kifogásolta, hogy a PIK vezetői a hibákért igye kéznek másokra hárítani a felelősséget így a társadalmi tulajdon védelmében a rendőrségre, a lakóházak rendjének biztosításánál a lakókra hivatkoznak, noha a lakók túlnyomó része becsületes és a rendőrség is megteszi a magáét Ezután példával illusztrálta, hogy egyes esetekben milyen felelőtlenül intézik a vállalatnál a tudomásukra hozott panaszokat: az Anna utca 20. számú házban például az ügyintézők hanyagságából szakadt le két és fél évvel ezelőtt az erkély, melyet azóta sem állítattak helyre, ezért leszakadás fenyegeti az alatta lévő erkélyt is. „De tudok konkrét esetekről is — mondotta a felszólaló —, amikor a PIK rövid idő alatt végzett javításokat. Mégis hogyan higgyek annak — kérdezte, — hogy a kőművesmunkák átfutási ideje 40—60 nap?” Ezt a véleményt látszott alátámasztani Szoyka Pál is, aiki többek között elmondotta, hogy évi 20 ezer panasz érkezik a PIK-hez. Tehát túlságosan sok ahhoz, hogy a szubjektivitást kizárhassák az ügyintézésből. Megfelelőbb adminisztrációval, — mondotta — a sürgősségi sorrend megállapításával és nagy figyelemmel kell végezni a hibák kijavítását és be kell tartani a válaszadási határidőket! „Úgy gondolom, hogy ma még sok magánrminkát végeznek munkaidejükben a javítók és ez nem helyeselhető!” — hangsúlyozta — majd arról beszélt, hogy a társadalmi tulajdon védelmét szorgalmazni kell, ezt az ügyet jól szolgálnák az olyan hordozható vagy könnyen összeszerelhető raktárak, amelyekben megóvhatnák a javításokhoz felhasználásra szánt anyagokat. Össze kell hangolni az egyéni és a közérdeket A • tervszerűségről beszélt először Márki László, majd az egyéni és a közérdek jó összehangolásának fontosságára mutatott rá Ha a PIK munkájában tervszerűség és követ kezetesség érvényesül, meg fog változni a közvélemény is. ígérgetések helyett tervszerűen végezzék a javításokat Fontos, hogy a vállalat vezetői a megbízható, jó szakemberekre támaszkodjanak, segítségükkel változtassanak a jelenlegi állapotokon. Dr. Dely László is a törvényesség betartásáról, betartásának fontosságáról szólott Dr. Sebők Imre a vállalat munkájában fellelhető pozitív vonások után ugyancsak bíráló megjegyzéseket tett: nem tartotta eléggé önkritikusnak a beszámolót és a kiegészítő jelentést, sőt — mint mondotta — a határozati javaslatokat sem fogadhatja el a v. b., mert egy pont kivételével azt sorolja fel, hogy mit kell másnak tennie, s szinte semmit sem mond arról, hogy milyen feladatok várnak a PIK-re. — Próbáljanak a vezetők jobb munkamódszert kialakítani — javasolta és igyekezzenek a hibáik megelőzésére nagyobb erőt összpontosítani. Hozzanak létre társadalmi bizottságot! Dr. Galábár Tibor szólt ezután arról, hogy mivel a PIK nagymértékben befolyásolhatja a tanács és a tömegek kapcsolatát, nem mindegy, hogyan vélekednek az emberek a vállalat munkájáról. Ma még gyakran hangzik el tanácstagi beszámolókon panasz és szóvá teszik az emberek, hogy ezt vagy amazt a házat azért tatarozták, mert X. vagy Z. lakik benne. Kifogásolják, hogy egyik helyre adnak csempét, másik lakásba nem, ide csak asztali tűzhely jut, amoda már cserépkályhát építenek. Mint ahogy a lakásgazdálkodásban sikerült a társadalmi bizottság közreműködésével megnyugtató helyzetet teremteni, feltétlenül indokolt lenne, hogy a PIK által végzett felújítások, emeletráépítések meg határozásában, a nagyobb javítások elvégzésében kikérjék ez e célból alakítandó társadalmi bizottság véleményét. Ezután Márk Bertalan feljegyzését ismertette az emeletráépítési akcióról. — Ki kell alakítani a vállalat ügyrendjét, kiadni a dolgozók munkaköri leírását, meghatározni mindenki felelősségét — mondotta a következő felszólaló dr. Bánki Nándor, majd azt hangsúlyozta, hogy a házfelügyelők legyenek gazdái az épületeknek. Szervezzék jobban a házkeze- lőségek munkáját is és a jövőben ott oidják meg mindazokat az apró-cseprő feladatokat, amelyekkel jelenleg a vállalat vezetői foglalkoznak. A társadalmi bizottság létrehozását ő is üdvözölte és azt javasolta, hogy társadalmi bizottság döntsön az emeletráépítések ügyében is. Mondja ki a végrehajtó bizottság — folytatta —, hogy emeletráépítést addig nem szabad elkezdeni, amíg a korábban alakult csoportok lakásai fel nem épülnek. A PIK nem lakáshlvatal Dr. Böhm János, a városi tanács igazgatási osztályának vezetője bírálta a PIK vezetőit, mert egyes lakóházak mosó- és szárítóhelyiségeinek kiutalásával, a törvényesség megszegésével lakásgazdálkodási tevékenységet folytattak, s ezzel hatvan „bérlő” számára biztosítottak jogcím nélküli lakhatási lehetőséget. Gócz Béla felszólalása után Papp Imre elvtárs zárta le a vitát azzal, hogy a PIK vezetői a sok bírálat ellenére is meggyőződhettek a végrehajtó bizottság segítőkészsógéről, jó- indulatáról. Meg kell szívlelni az elhangzottakat — hangsúlyozta •— és a bírálatok, javaslatok alapján helyes irányba kell terelni a Pécsi Ingatlankezelő Vállalat munkáját. Kihelyezett mezőgazdasági szakemberek tanácskozása Siklóson A siklósi járási pártbizottság és a járási tanács csütörtökön baráti beszélgetésre hívta egybe azokat a kihelyezett mezőgazdasági szakembereket, akik a járás termelőszövetkezeteiben dolgoznak. A megjelenteket Vida Sándor járási tanácselnök köszöntötte. Elmondotta, a baráti találkozó célja, hogy közvett lenül megvitassák a jelenlévőkkel munkájuk tapasztalatait, meghallgassák, milyen nehézségekkel, gondokkal küzdenek, hogyan lehetne segíteni ezek megoldásában. Kijelentette, hogy a járási tanács elégedett munkájukkal, s azt szeretnék, ha sikerülnie még jobb feltételeket teremteni a kihelyezett mezőgazdasági szakemberek részére. A baráti beszélgetés keretében, amelyen hatvan mező- gazdasági szakember jelent meg, többen beszámoltak mun kájukról. Rosko Zsigmond, a siklósi termelőszövetkezet elnöke elsősorban a különböző gazdasági szervek nagyobb segítségét kérte a szövetkezet munkájához. Véleménye szerint, különösen a mezőgazda- sági termékeket felvásárló szervekkel kell az együttműködést megjavítani. Szabó István, a magyarteleki termelőszövetkezet agronómusa több türelmet kért a munkájuk eredményes megszervezéséhez. A járási vezetőktől kérte, hogy ne támasszanak indokolatlan követelményeket eléjük, legyenek megértőbbek a nehézségeikkel szemben. Schiller József, a villánykövesdi termelőszövetkezet elnöke arról panaszkodott, hogy indokolatlanul növekszik a bürokrácia a szövetkezetekben, túl sok jelen tést, kimutatást kérnek tőlük. A hozzászólók többsége elmondotta, hogy több segítséget várnak a termelőszövetkezetek munkájához a Nemzeti Banktól, mert jelenleg azt tapasztalják, hogy a pénzügyi szakemberek nem értik meg a valóban meglévő gondjaikat és a maguk eszközeivel nem segítik azok megoldását. A beszélgetésien felszólalt Szabó József elvtárs, a siiuósi járási pártbizottság első titkára is. Elmondotta, hogy a párt bizottság elégedett a kihelyezett mezőgazdasági szakemberek munkájával, ö a jövőben is sokat vár tőlük a párt me- zőgazdaságpolltikai célkitűzéseinek megvalósításában. Elismeréssel szóit arról, ahogyan a sokféle nehézség elhárításáért küzdenek munkájuk során, de kérte őket, hogy ne ve szítsék el kedvüket, türelmüket, ha újabb akadályokba ütköznek. Forduljanak bizalommal az illetékes párt-, tanácsi szervekhez és azok igyekeznek a jövőben még több segítséget adni. Elmondotta, hogy igen hasznosnak tartja ezt a baráti beszélgetést, s a pártbizottság igyekszik megvalósítani az elhangzott javaslatokat. M. E. r Óvatosabban, emberek! II lottt nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása szerint Dabason a járási Kossuth i Művelődési Házban megtartott 51. heti lottósorsoláson a következő nyerőszámokat húzták ki: 7, 24, 44, 51, 73 Orvosi ügyelet Pécs mj. város biztosított dolgozói részére ügyeletes orvosi' szolgálatot tartanak december 19-én iszonyaton) du. 14 órától t 21-én (héttölT) reggel 7 óráig a következő helyeken: l. kerület részére. Az új-mesze-j si körzeti orvosi rendelőben. Tel.: 51-81. Járó betegek részére rendelés de. 9—1# és du. 15—16 óráig. (Szombat du. Is). n. kerület részére. A Városi! Rendelőintézetben (ügyeletes orvosi szoba). Tel: 30-06. Járó be-j tegek részére rendelés de. 10—111 és du. 19—17 óráig. (Szombat du. is). m. kerület részére. A Petőfi u. körzeti orvosi rendelőben. Tel.: 25-88. Járóbetegek részére rendelés de. t—9 és du. 14—15 óráig. (Szombat du. Is). Ha a megadott telefonszámok j nem jelentkeznek, a hívást a 08-< nak (Posta) kell bejelenteni, A hét első három napján több mint 10 közúti baleset történt megyénkben — ezek közül hétfőn a síkos út miatt 4 alkalommal kellett a közlekedési rendőrségnek a helyszínen jegyzőkönyveznie. Mit mntat a közúti balesetek statisztikája? Ebben az esztendőben november végéig megyénkben közel 700 közúti baleset történt — és a személyi sérülések száma is megközelíti a hétszázat. Ha ezt a számot az elmúlt évivel hasonlítjuk össze, akkor kiderül, hogy ebben az évben november végéig mintegy kétszázzal nőtt a balesetek száma, halállal pedig 29 „karambol” végződött. Ittas ember ne üljön volánhoz! A közlekedésrendészet szinte százával tartja a szabályokat ismertető előadásokat, és mégis minden tizedik baleset a vezető ittassága miatt történik. „Csak egy pohárral ittam” — jól ismert refrén ez, — naponta találkoznak vele a közlekedést ellenőrző rendőrök. Az ittasság — mint a tapasztalat bizonyítja — „virtus- kodásboz” vezet: ki kit előz meg? Nem egyszer gyorsasági versenyt rendeznek az országúton, ilyenkor nem törődnek semmiféle szabályijai, se elsőbbségi joggal, se előzéssel... Gyorshajtás miatt — szinten november végéig — több mint 150 közúti baleset történt! De nemcsak a nyílt országúton. hanem lakott területen, a városban is „hajtanak”. Ezt bizonyítja, hogy az összbalesetek számának 50 százaléka Pécsett történik s a közel 700 „karambol” közül mintegy 500 esetben a gépjárművezető hibájából. A statisztika mást is mutat: bár a balesetek száma közel 700, de a rendőrség ebben az esztendőben mintegy 900 alkalommal ment ki a helyszínre „tisztázni a körülményeket”. Itt a tél — az első „sikos napon” már 4 baleset történt. Figyelmeztető „jel” az óvatosságra. Persze a gyalogosok sem „angyalok”, az ő hibájukból 63-mal nőtt a balesetek száma. Nemcsak megtanulni, hanem a gyakorlatban alkalmazni is kell a KRESZ szabályait gépjármű vezetőnek, gyalogosnak egyaránt. A közlekedési balesetek számának csökkentése — a gépjárművek vezetőinek, gyalogosoknak a feladata — nem „rendőrségi ügy'*. Tizedszer és századszor is újra „áll” a figyelmeztető: „Óvatosabban emberek!” Baranya-Tolna megyei Téglaipari Vállalat felhívja vevőit, hogy folyó évi TÉGLA-KIUTALÁSOK érvénye folyó évi december 31-ével lejár. 19M-ben kiadott TÜZÉP és FMSZ téglautalványokra a téglagyárak csak 1964. december 31-ig adnak ki téglát, ezért addig a kiutalt téglát el keli szállítani. cd mi családunk — Mennyit sikerül egy műszakban? — Kettőszázat, kettőszázötvenet. — Mióta tagja a brigádnak? — Fél éve. — Miért lépett be? Nem is gondolkozik, azonsa, majd pedig a vállalás a jól éreztük magunkat, még Odamegyek hozzá. A fiaszocialista cím etayerésére twiszteltünk is. talasszony barna fonállal 1963 áprilisában; Ezt követik — Ez tavaly augusztusban varrja a díszeket. Ügyesen a hónapokról szóló bejegyzé- történt. Azóta hogyan tartott dolgozik. sek. ták be szavukat? _ Pedig nem voU ez így „ — Amikor elhatároztuk, — Szeptemberben lakbérén- mindig. Mikor a brigád tagja nal válaszol: hogy brigádot alakítunk, dezési kiállításon voltunk, lettem, bizony 80—90 száza- — Rájöttem, hogy érdemes, nyolcán jelentkeztek a díszítő majd megvitattuk, kinek mi iékos eredményt értem csak Tudja, én szerettem és most 11-es üzemből, s most már dük a szobájába a bemuta- ej gn jgazan érzem, mit je- *s. nagyon szeretem az önálló- tízen vagyunk, pedig közben *ott bútorokból. Aztán elmen- ]en{ brigádban dolgozni, mit Ságot, ne bírom, ha valaki ketten elmentek tőlünk — tünk a Bőrgyárba és decem- jelent szocialista brigádtag- 3 szabad időmmel rendelkez- mondja Szabó Györgyné, a berben sorsolás útján aján- nak ienni! ni akar. De köztük ettől nem brigádvezető. dékoztuk meg egymást. _ , kell tartanom, mert ha nincs sí Tr. „ „„„„ Februárban megnézték az M . , . kedvem valahova elmenni. , rnwnvprfp hízal" Aranyvirág című nagyoperett — Segítettek és nem hagy- marad0k. És a munka is mát NemV csak ió munká" tet’ s még ebben 3 hónapban tak ki a brigádból. Megnez- könnyebb így, tudnak segíteI BASiFB ’S» t**» 55“ •£ SÄ«: a & ratfWL» SS?32** S„V £'»££ «4 -SS... hárman Csehszlovákiában hogy most már ő sem utolsó, brigádban mindenkinek van voltak, erről sokat meséltek — Tavaly azt vállaltuk, valami beosztása, amit kinekünk. Áprilisban értékel- hogy 107 százalékot teljesí- sebb-nagyobb sikerrel el is lyog az albumból, mintha egy — Könnyen. Nem okozott ték eredményeinket, s elnyer- tünk. Az eredmény 110,1 szá- végez. Az ő feladata megszerregi Színházi Magazin társa- különösebb gondot, ki mit tűk a szocialista címet. Má- zalék volt Az idén a szer- vezni a színház- és mozilátosági oldala nyílt volna ki. A csináljon, s együttesen mit jusban újra harcba szálltunk, ződés úgy szól, hogy ezt a gatásokat s ennek szívesen csipkebetétes, zsabós fehér végezzünk. Megrendeztük a a cím másodszori elérésére. szintet továbbra is megtart- tesz eleget blúzok gazdái mai lányok és gyermeknapot, ugyanis a gyár Megbetegedett egyik tár- juk. Eddig sikerült, remél- — A jövő héten újra measszonyok, s fényképük egy óvodásait mi patronáljuk, suk? Négyen-öten elmentek jük, április végéig se lesz gyünk színházba, naplóban foglal helyet, meg- Utána felkerestük az öregeket hozzá takarítani, mosni, főz- semmi hátráltató. Ilyenkor a férjek, vőleséörökítve friss frizurájukat egyik szociális otthonunkban, ni. Az egyiknél még lekvárt — Szajkó Károlyné, Kos- nyék, udvarlók is elkísérik kedves arcukat Júliusban cirkuszban vol- is főztek, a másiknál tollat tyál Éva a bőripari techni- az asszonyokat, lányokat. A A naplót népművészeti tak, az első üzemlátogatást a fosztottak, majd lakodalomra kum utolsó éves hallgatója, batyubálokra is hivatalosak, szőttes borítja, ráragasztva Sörgyárban tették, augusztus- készültek. Kostyál Éva ment A brigád többi tagja politi- így a családi légkör sem egy , apró piros, egy fehér és ban moziba mentek. férjhez. kai és szakmai képzéseken hiányzik a Pécsi Kesztvűcvár egy zöld bőrből készült kész- — Ebben a hónapban volt — Ott ül Éva — mutat a vesz részt. e szocialista brigádjának é}etyűfelsőrész. S az első oldal: az én születésnapom, meg- terem vége felé • brigádve- Éva mellett Kóré Erzsébet téből a közös megmozdulás»" a brigádtagok neve, beosztá- hívtam mindenkit Nagyon zető. 01 és ujjvédőket varr. kon. Szabó Györgyné zetőjüknek. — Hogyan kezdték a Tizenkét csinos nő moso- Sád életét? brii