Dunántúli Napló, 1964. november (21. évfolyam, 257-280. szám)
1964-11-15 / 268. szám
A pécsi kórház lengyel orvosa I hiszen 1942, május 8-áa — a frontra indulva Kariin pereik rábíztak egy csomagot, hogy i adja fel Lengyelországban Rolski feleségének. A háború vége felé csökkent - a németek ereje. A hitleri i hadsereg mellé egyre több magyar katonára volt szükség, s j vittek mindenkit, aki csak jár- ! ni tudott. A katonáik pedig I özönlöttek a honvédkórháa- | ba. remélve, hogy ezzel megszabadulnak a fronttól. A Rolski—Radochay kettős az emberi-orvosi méltóság hervadhatatlan példáját nyújtotta. Soha annyi visszeret nem I operáltak, soha annyi kisebb i golyvát nem irtottak ki mint j akkor. Naponta húsz műtétet hajtottak végre kerten. & a betegek megúszták a front vágóhídiét. De Rolski tovább is ment. Amiért Radochay Lajost felakasztották volna, azt 6, mint fogoly a „nekem már minden mindegy" alapján megkísérelte. Zsidó munkaszolgálatosok érkeztek Pécsire és Tadeusz Rolski egyszerűen összekeverte kórlapjaikat. Mire aláírásra vitte Radochay hadnagyhoz, a hatalmas névretngeteg- ben már nem voift egyetlen zsidó sem. És Radochay doktor •semmit „sem vett észre”, aláírta mind! Egy egész mun- kaszolgálatos századot mentettek így meg. Tadeusz Rokski, összefogva magyar kartársaival megint győzött! A kórházba érkező .Niüri' tési parancsnak Rolski már nem tett eleget, összeszedte holmiját, aztán kiköltözött Vargáékhoz, a Rákóczi ót 34 számú háziba. Varga Gyula autószerelőt — ma az Autójavító Vállalat osztályvezetője ■— ugyancsak Rolski operálta, sőt a kórházban egy szobában feküdtek. Az 6 pincéjükben bújt meg a legveszélyesebb napokban. Pécs felszabadulása után a vöröskeresztes kórházban dolgozott, majd június 26-án búcsút intett a Mecseknek. A háború után est írta Kariinger professzoimake „Látod Tihamér, ilyen a sons! 1940. június 26-án érkeztem Magyarországra. 1945. Június 26-án hagytam el Magyar országot. És 1946. Június 26- án fájdalom nélkül apa lettem!” Dr. Radochay Lajos, az I. st, pécsi sebészeti klinika adjunktusa meséli, hogy már kétszer volt dr. Rolskinál Lengyelországban, jól van, Jelenja Gorában kórházigazgató, Dr. Rolski is volt már Pécsett, tavaly augusztusban, egy lengyel turista csoporttal. Nemsokára ismét ellátogat Pécsre, s ha majd végigmegy az utcán, régi katonaarook után kutat... Földcssy Dénes Húsz éve történt \A Dunántúl irtai „Bevetették az első levente páncélromboló egységekéi* J Jutalmuk lesz a nemzetnek adott áldozat boldog tudatúd ! kívül a magyar föld.. * „Menekültügyi hivatal kezdte meg működését Pécsett. A. menekültek segélyezésére menekültügyi alapot létesítettek.’* * „Dr. Mogyoróösy Imre, a déli hadműveleti terület kon- mánybiztosa elfoglalta hivatalát és bejelentette, hogy igénybe« veszik a lefoglalt zsidó boltok és lakások árukészletét.” „A ,Hunyadi’ SS-páncélgránátos hadosztály keretében külön síosztagot szerveztek, téli viszonyokhoz edzett, rátermett 17—40 éves önkéntesekből. Jelentkezhet mindenki aki magában lelkesedést és rátermettséget érez résztvenni a mai sorsdöntő nagy harcokban.” 7őúji napúk j deusz Rolski nem a németé j látta benne, hanem a beteget | Egyszer levelet hozott a postá; és éppen az ő címére. Sápadtan bontotta fel. mert a Harmadik Birodalom sasos címere volt rajta, s a német katonai posta jelzései. De csak egy SS őrmester köszönte meg életét Rolski doktor ekkor aratta első győzelmét az ellenség felett! Közben jöttek a sürgető levelek előbb SikLósról, majd a mozsdósi lengyel fogolytáborból: — Mi van Rolskival, nem létezik, hogy még mindig beteg?! Kariinger Tihamér húzta a dolgot a végtelenségig. A lengyel kollégának szabályos kórlapja volt, időnként bejegyzéséket írtak rá, s válaszoligattak a tábarparancsnokságoknak, hogy majd meggyógyul. De minden határidő lejárt és Rolskiért most már nem levél jött, hanem fegyveres kísérő. — Ma is előttem áll Tádé — mondja Karlinger professzor —, ahogy kikísértem az állomásra. Még most is szinte könnyezve gondolok a pillanatra, amikor úgy látszott, hogy örökre el kell válnunk. Kis bátyúját a hátán . vitte, ölelkeztünk, és én biztattam: „Fel a fejjél, Tádé, elintézem az öreggel, hogy a minisztérium engedélyezze a visszatérésedet!” A jóbarát kérésére aztán dr. Csongor György orvosezredes, a kórház parancsnoka elintézte a minisztériumban, hogy Rolski doktor mint orvosi se- gédszóligálatos hivatalosan is dolgozhassák a sebesültek között. Sugárzott as arca, amikor megmenekült a munkátlanság- tól. Éjt nappallá téve dolgozott, rá lehetett bízni az egész sebészetét Szabad kijárása vollt a városba, de legfeljebb a strandira járt, vagy itt-oft egy-két ráérő órában az újdonsült barátokhoz, ismerősökhöz. Persze, ez sem volt fenékig tejfel. Kariingeréknél egyik este vacsora után így panaszkodott: — Figyelnek! Állandóan ugyanazok az arcok járnak utánam! Tudod, ez nagyon rossz érzés! S a nyomozók csak akkor lepődtek meg, amikor egy sikeres közös műtét után a Pannónia pincében együtt vacsorázott a „gyanús” lengyel Karlinger Tihamér orvoshad- naggyal és az akkor már tábornoki egyenruhát viselő dr. Csongor Gyöngy kórházpa- rancsnolkikail. S Tadeusz Rolski elkönyvelhette a második gvő- zétonet, ezúttal a nyomozók felett! 1944. augusztus 16-án 1 Rolski Tádét szíven ütötte két szó, Karlinger Tihamért ugyanis ellőtte egy nappal a frontra vezényelték és helyette az onnét hazaérkező dr. Radochay Lajos orvoshadnagy vette át a honvédkórház sebészetének vezetését. — Dr. Tadeusz Rolski! — mutatkozott be új főnökének, miire az, hallván a lengyel nevet, megkérdezte: — Pan polák? Tádé körül megszédült a világ. Pedig nem csoda történt, hanem Radocsay doktor 1936- ban és 39-bea Lengyelországban tanult, s ezért beszél jól lengyelül. Persze még így is új ember volt, ezért Tádé vigyázott. A barátság a cigarettaüggyel kezdődött. Amerikai repülők is feküdtek egy zárt . kórteremben, s a vizitnél elől haladó Radocsay doktor egy gyanús mozdulatra hirtelen hátrafordult. A fülig vörös Rolski vagy kétszáz cigarettát dugott éppen az egyiknek. — Késnek a vöröskeresztes csomagok! — védekezett utána. A dolognak három következménye lett. Először is ezután nem kellett dugni a cigarettát. aztán Radochay doktor elintézte, hogy a vörös keresztes csomagok ne késsenek és végül egy azóta is tartó meleg barátság szövődött kettejük között. A végén kiderült, hogy Radochay hadnagy tulajdoniképpen már egy titkos szolgálatot is tett Tádénk, Reinhardt András, Csizmadia. Gyula harcostársa, csodával határos módon hazakerült 1944 nyarán. Valahogy megúszta a 442-es büntetőtábor rémségeit átvészelte a nagy doni áttörést, a csonttá. ' bőrré aszaló éhínséget az ütlege- ket és hazabotorkált KomkAia. Az ötösok Más az ő helyében' messze elkerülte volna. meg a tájékát is, az akikor,..még mindig ' tobzódó csendőrterrornak, ő mégis hazament-.-" Háza a komlói Sóstó.-a Kaszárnya-patáik és a kolónia környékére, pedig egyáltalán nem .volt. biztos benne, várjá-e a család, várják-e a régi harcostársak. Azok, akik azon a szörnyűséges július elsején, az internálás napján valahogy- kikerülték a hadiüzem'"paranoshok Kovács százados „behívóit”. Hetek telteik belé, amíg meg találta, sárra vette őket,- de amikor már együtt voltak, óra sem kellett ahhoz, hogy határozzanak: előkeresni és felújítani a régi tankönyveket, az Országos Bánya- és Kohómunkások Szövetségének tagsági könyvecskéit, mert csak szervezetten, szövetségben boldo- 'gu Ihatnak újra Szelték,/ Kovácsék ellenében. , ... Mi adott mindezekhez'bátorságot? Elsősorban azok a napiparancsnak is beillő hírek, amelyekéit éjszakákon át vlr- rasztva hallgattak ' végiig a moszkvai rádió magyarnyelvű hadijélentéseibeD: .-A szovjet csapatok Turn Szeverinnél szétverték a fasiszta hegyiva- dósz alakulatokat.” — „Pa- láinka a miénk! Tovább folytatjuk a dunai átkelést.” — „Csapataink Makó, Gyula. Mezőhegyes térségében -üldözik a szétvert német páncélos egységeket.” Mindez még szeptember utolsó napjaiban történt, s Reinhardték kicsiny tábora máris a felszabadítók fogadtatására készülődött. Czéder Fe- renerié arannyal hímezte ki a | filléreken összegyűjtött vörös zászló feliratát: „Éljen a független demokratikus Magyar- ország!” De a fogadtatás sokáig váratott még magára. A komlói bányahatalmasságok a budapesti központtól utasítást kaptak: „A legkisebb ellenállást, a legártatlanabbrJ''adeusz Roiski orvoszasz 1 lóst hadifogolyvona hozta 1940-ben Magyarország ra. Itt bajtársaival együt megszökött, hogy Franciaországban harcoljanak tovább de elfogtak őket és a lengye hadifoglyok szigorított táborába. Siklós várába zárták. — A íogóly tisztekre — zömében a lengyel hadsereg elitje — Siklóson az unalom pokla várt. Persze a lengyel tisz! Magyarországom még akkor sem lehet hét lakat alatt tartott rab. ha éppen szigorított táborban van. A Mohácsnál elesett harmadfélezer lengyel lovas, a Báthoryak szelleme, Bem József emlékét — Hitler nem feledtethette el a magyar néppel. Á baráti ország tisztjei érintkezhettek a várba bejáró siklósi és környékbeli lakossággal, s a siklósiak vitték nekik a hírt, hogy a németek akcióra készülnek ellenük, az SS veszi át őiket. Másnap hajnalban hosszú fehér kötél lógott a siklósi vár falán. Mire észrevették, a lengyel katonák már túl voltak a Dráván. Kivéve -Tadeusz Rolsfcft. A negyven éves orvostiszt már korábban bekérte magát a pécsi honvédkórháziba, s ezt mondta dr. Karlinger Tihamér orvóshadinagynak; — Porcleválás van a térdem ben. és időnkén* nagyon fáj! Ravasz dolog az a térdfájás. Lehet olyan apró parcie- válás. aimit kiliniikailag alig lehet kimutaíSnii, mégis annyira fáj, hogy a legerősebb katona is fel szisszen tóié. Aztán lehet mese is. Karlinger hadnagy nem törődött azzal, hogy a fogoly szimulált-e vagy valóban beteg! Eljött, panaszkodik, tehált fel kell venni. A posztóruhás írnok már rótta is a papírra a nevél: Tadeus Rolski — Született? — 1901-ben. — Foglalkozásai? A válaszra mindenki meglepődött: — Sebészfőorvos voltam. Tádeusz Rolski nem sokkal később mér fehér köpenyben járta a kórtermeket. Dr. Karlinger Tihamér egyetemi tanár, a TI. számú pécsi sebészeti klindka igazgatója, aki orvoshadmagyi rangban a honvédlkórház sebészeti osztályát vezette, így emlékezik Tadeusz Rolsidra: — Kiváló orvos, nagyszerű ember és melegszívű jó barát volt. Először persze kezelget- tük a térdét, azitán lassan segíteni kezdett nekünk. Akkor ugyanis nagy volt a honvédségnél a szakorvoehdány. Az egész pécsi honvédkórházban egyedül ón voltam sebész. Rolski látta ezt és azonnal felajánlotta segítségét. Eleinte a betegek között feküdt, aztán a hadapród-orvosok szobájába,, kapott helyet. Hihetetlen munkabírással és akaraterővel dolgozott. A szakrendelést végül már tel jes egészében ö látta el, de operáit is, méghozzá remekül. — Fogoly létére hogyan vállalta a felelősséget a műtétekért? — Nappal az én nevem alatt műtött. ha pedig éjszaka volt szükség sürgős műtétre, akkor telefonált a lakásomra, s én is bementem. Egy sebész számára a háború minden klinikánál nagyobb iskola. De Tadeusz Rolski kiállta ennek a nagy iskolának nemcsak á sebészi, hanem az emberi próbáját is. Dr. Varga Károly, a Pécsi Tanárképző Főiskola docense — akikor ugyancsak a lengyel orvos betege — meséli: — Egyszer lábaitörött katonát hoztak a frontról és a gipszcsizmában csak úgy hemzsegtek a poloskák. Ráérő orvos azonban nem volt a kórházban. Mikor Rolski este nyolckor vagy tizenkét órás műtétek után holtfáradta-n ki- tántorgott a műtőből és az ágya felé indult, látta, hogy a sebesüli vadul vakaródzik. Robiki étert hozott és beleön- tötte a gipszcsizmába, hogy a poloskák elpusztuljanak. I? olsiki doktor gyűlölte a németeket. Elpusztították hazáját, tönkretették kórházát. nyomorba döntötték családját. S mégis! Ha egy német katona került a honvéd kórházba — az eszéki német kórház körülzáró,sa után gynk- »ftn volt erre példa — TaPécstől a Reichstagig Grigorij Karpovics Kulik részt vett Pécs felszabadításában. A -levelet — amelyben a fényképe érkezett —, Nyikolaj Szahno kubanyi iskolaigazgató küldte szerkesztőségünknek. Kulik elvtárs egy kubanyi ünnepségen számolt be a város lakóinak á baranyaipécsi felszabadító harcokról és akkor figyel! fel rá az iskolaigazgató. Grigorij Karpovics Kulik — a Szovjetunió Hőse — egyike volt azoknak, aki Pécsről eljutott Berlinig és részt vett a Reichstag ostromában, majd az elsők között kapaszkodót fel „egy szűk, cikk-cakkos lépcsőn” annak tetejére. Most Kubantoam él és jkubani szívélyes üdvözletét” küld a pécsieknek. nak tűnő demagógiát is csírájában kell elfojtani!” Erőlködtek is rajta majd egy hónapon át, de az „első számú utasítás” írott malaszt maradt. Reinhardt János, Deák Ferenc, Schreiber István, Czéder Ferenc, Czéder János befészkelte magát a mániái, a kökönyösi erdőségekbe, s onnan óvatoskodtak be éjszakánként Komlóra. Bezörögtek a sóstói, a gesztenyési ablakokon és mindannyiszor híreket vittek utasításokat hoztak magukkal. Viszik a gépeket így történt ez november közepén is, a legaggasztóbb hírek éjszakáján, amelyek közül mindennél ijesztőbb volt az a hír, hogy pakolnak a bánya vezetői. Parancsra pakolnak. S csak a vonatszerelvényt várják, felrakják a drága gépek legjavát, amelyek nélkül béna marad a bánya is, az erőmű is. Az „ötösök” még aznap este tanácskozásra ültek össze, s másnap regigei már küldöttet menesztettek Varga János bá- nyafönökhöz: beszélje rá a tisztikart arra, hogy akadályozzák meg a gépek, a lét- fontosságú gépalkatrészek leszerelését. Az bele is ment az alkudozásba, de azt mondta, csak azzal a feltétellel tárgyal az „ötösökkel”, ha megvárják a sötétedést, mert ő húzná a legrövidebbet, ha valaki is lefülelné a tárgyaló szándékát. Nem csalódtak a bányafőnökben. Még a biztosítékokat is jó előre kicsapatta, hogy vé lettemül se gyűljék fény a bizalmas tárgyú beszélgetés alatt. Aztán megígért minden tőle telhetőt: turbinákat sértetlenül hagyja és a szállító- akna gépházába sem enged be avatatlanokat. Élelmet is csalt annyit visznek magukkal, hogy a kecske is jóllakjék, a káposzta is megmaradjon. „Ennyit megteszek magukért, de a bajban maguk se feledkezzenek meg rólam.” Mégis, amikor november 25- ém a komlói állomásira beállt a nagy szerelvény, minden megmozdult, arra megmozdítható. A cenitrálé főmérnöke a turbináit, a bánya vezetői meg a szállítógépek szívét, lelkét szerelték ki és a hosszú vonat még aznap éjjel továbbállit, ki tudta hová, ki tudta meddig. November 27-én szeleitek el a bánya, a villamosüzem ve vetői népes sleppel a nyomukban. 26-án elnéptelenedett a komlói üzemeknek még a környéke is. Leállt a munka, leállt az élet a fold alatt, föld felett. Sziporkázó villany- lámpák S ezekben a tragikus órákban már legálisan is színre lépett Reinhardlték ötös bizottsága. A Templom téren tartották meg az első gyénszámú, de már nyilvános „nagygyűlést”, a hogyan továbbok meghatározására. Mindenekelőtt leltárba vettek a bányaikon- zum roegdézsmált, de még mindig jelentős éLelmisziertar- talékait, s azon mód polgári őrt állítottak az oltalmazására November 29-én a mánfaiak, zabáknak hozták meg a legizgalmasabb üzenetet: Mánián, Zóbákon már szovjet csapatok vannak, azok küldték őket de- putációba. — Ha már nincs fegyveres fasiszta Komlón, akkor ma éjszaka világítsák Itt az egész bányatelepet. Schreiber István már utasításként adta tovább az üzenetet a villamosüzembe, s este nyolckor már „szolid” fényárban derengett Komló fölött az ég. A bányászok délután szállították hozzá a szenet, az iparosok meg csodáit műveltek, az egyik, úgy ahogy épségben maradt turbinával. Szóval égtek, sziporkáztak aznap este a viillanylámpák a komlói utcákon. S a fényüknél útra kelt Reinhardtek csoport-, ja* hogy személyesen is jelentse a szovjet tiszteknek: „Szeretettel várja őket Komló népe.” November 30-án délelőtt TI órakor riadót fúj a komlói erőmű dudája. És alig fél óra alatt 260 bányász gyülekezett össze a jelire a belvárosi iskola udvarában, termeiben. A „parancsnoklást” az ötös bizottság vette át, s delet sem mutatott még a templom toronyórája, amikor megtörtént az elosztás. A 60 tagú polgári őrség, leventéktől ittmaradt flóberpuskákkal felszerelve* szakaszokra osztva, őrhelyre vonult az üzemekbe. A „civilek” meg négyes sorokba állva elindultak a szovjet csapatok fogadására. A menet élén Czéder Ferencné arannyal hímzett vörös zászlaját az ötös bizottságiak egyike tartotta a magasba, amikor elhangzott a menetolési vezényszó. A bánya az önöké Gesztenyésnél találkoztada össze a szovjet tisztekkel, katonákkal. Egyszerű, cseppet sem látványos, mégis könnyekig ható találkozás volt. Kemény kézszorítások, néhány kurta, de barátságos köszönőszó, s egyetlen mondat: *— Aztán elvtársak nagyon vigyázzanak a bányára az üzemre, mert az a mai naptól az önöké. És a komlóiak bebizonyították, hogy valóban az övék a bánya, a villamoseentrálé, s a fő érdem megint csak az ötös bizottságot illette meg. Őket dicséri az, hogy a találkozás után 48 órával már üzembe lépett az akna és a villanyi e- tep. Az ő példájuk nyomán született meg Komló hős története, amelyben már bányászok százai szereztek soha nem hervadó érdemeket. Amikor már fogyatkozott a bánvata, zsugorodott az élelmiszertar- talék, az agyonfáradt bányászok maguk keltek útra utánpótlásért. Maguk termeltek ki a bányafát, maguk szabdallak fel és maguk építették be az új bányavágatokba. S maguk állították össze azt a ,pon- váglit” is, amelyen munka előtt, munka után szenet, gép- alkatrészt szállítottak gyalogosan a magyarszéki malomba, hogy meginduljanak a bn rek. Komló élelmezését Tizenegy bányász tolta 20 : lóméteren át a sínekre szerelt oda-vissza teld „ponvág- lit”, hogy tejet biztosítson a bányászgyerekeknek, lisztet* zsírt a munkásoknak. És odafönt az „Űj akna” rakodótérségein gyűlt, gyülem- lett, hegyekké tornyosod ott a verítékkel szerzett szén. az új élet gyémántcsillogású követe. A 1
