Dunántúli Napló, 1964. november (21. évfolyam, 257-280. szám)
1964-11-01 / 257. szám
Baranya a nácik ellen A MGBEDCK Hatház utcában él csendes otthonában dr. Boros István, Baranya és Pécs első kommunista főispánja. Emlékeit rendezgetve húsz év távlatából értékeli azokat az eseményeket, amelyeknek maga is tevékeny részese volt. Asztalán kéziratok, régi dokumentumok fotókópiái. Beszélgetésünk egy témára korlátozódott: milyen ellenállást tanúsított a megye és Pécs népe a megszállókkal szemben? Az ellenállásnak több formája volt a háború utolsó éveiben. Északon partizánosztagok harcoltak fegyverrel életre-halálra, Baranyában inkább a csendes ellenállás jel- íemezte a munkások tevékenységét, a falusiak magatartását, az értelmiség állás- foglalását Még a célok is megoszlottak. A munkások, elsősorban a bányászság, felvilágosított — a kommunisták által illegálisan is oktatott — rétege új társadalmi rendet óhajtott DGT urak nélkül. A parasztok vagyonukat mentették és földet akartak. Az értelmiség egyrészét a polgári demokrácia vonzotta. Egy pontban azonban találkoztak: utálták a németeket és szabadulni akartak tőlük. — Középiskolai tanár voltam, a kereskedelmi iskolában tanítottam, amikor perbe fogtak „kommunista összeesküvés” gyanújával. A per 1933— 1936-ig tartott. Ezalatt többször is rámolvasták, hogy 1918-ban még a Kommunisták Magyarországi Pártja megalakulása előtt a tadzsikisztáni Ferga- nában a Külföldi Kommunisták Pártja városi szervezetének voltam titkára., A per úgy végződött, hogy e*távolítottak a katedrától ét nyugdíjaztak. Fellebbeztem. Maga Hóman Bálint kultuszminiszter foglalkozott az ügyemmel. Kihallgatásra rendelt. Délután ötkor fogadott Azt mondta: „Ne»» engedhetem meg, hogy kommunista tanítson egy középiskolában.“ EKKOR még fiatalember volt dr. Boros István, és elhelyezkedett a Trieszti Biztosítónál. Itt került először „szakmai" összeköttetésbe dr. Sík Jenővel, a DGT központi főfelügyelőjével. Ennek a kapcsolatnak később a mozgalom szempontjából igen nagy jelentősége volt. Dr. Sík Jenő a háború alatt rendszeresen eljárt Bécsbe, a Göring Művek központjába (ehhez tartozott a DGT), és beszerezte az információkat a németek terveiről. Azután — ugyancsak üzleti ügyben — bejárt a Biztosítóhoz, ahol nyugodtan továbbította információit dr. Boros Istvánnak két biztosítási kötvény-ügy dintézécsafc követelőztek. Nem egyszerű háborús dugdosásról volt itt szó, hiszen amikor elvonult a front a megyéből, azonnal előkerültek a közellátási tápláló cikkek. Csupán három napig szünetelt a közellátás. — Sok epizódot mesélhetnék erről. Néhány is rávilágít arra, hogy a lakosság németgyűlöletéből fakadt az élelmiszer elrejtése. A Hullám-fürdő kabinjai tele voltak búzával, a pécsi pincékben is rejtegettek, élelmiszert. Egy vidéki gazda hatalmas boroshordójába egy kisebbet helyezett el. Ebben bor volt, a nagyhasú hordóban viszont búza. A kis hordó borát kivezette a nagy hordó csapján, és kínálta a vendégeket, akik nem is sejtették, hogy búza alól isszák a szőlő levét. Még egy epizódot mesél: — Az első napokban szükségpénzt akartunk nyomatni Mohács példájára. Egy városi tisztviselő már a rajzokat is elkészítette, de nem kaptunk engedélyt a nyomásra. Ekkor elhatároztuk, hogy búzakötvényt adunk ki. Tervünk bevált. A lakosság annyi búzakötvényt vásárolt felívásunkra, hogy az első hónapokban kifizethettük a tisztviselőket, a városi kiadásokat Vagyis elrejtették pénzüket a németek dől, és előadták, amikor a kommunista főispán felhívására segítséget kért a város, a megye. A búzakötvény aláírói között ismerős névre is bukkantam: Németh János nevére, aki városi tisztviselőként hitelesítette a kötvényt. MENNYIEN lehettek kommunisták, akik irányították ezt a csendes, szellemi ellenállást as illegalitásból. — Számot nehéz lenne mondani, hiszen éppen az illegalitás kényszerűéit arra bennünket, hogy kisebb csoportokban tevékenykedjünk. Az én csoportom például egy asztalosműhelyben jött össze, öten-hatan voltunk, és nagyon óvatosan dolgoztuhk/ ' yp.-Különösen az utolsó napokban, amikor a nyilasok vették át a hatalmat. — A híresztelésekkel ellentétben nem a szovjet csapatokkal érkeztem a városba — mondja dr. Boros István. — Itt voltam, itt maradtam a városban az utolsó napig. Fent bújkáltam a Mecseken a barátaimnál, mert tudtam, hogy a nyilasok keresnek. 20 szabad eszlendő A kommunistát bújtatta a lakosság, de a német katonáknak nem nyújtott menhelyet. — A felszabadulás első napján — november 29-én — vagy huszonöt német katonát láttam a Széchenyi téren. A templom előtt ültek, és a Mecsekről hozták le őket a szovjet katonák, de egyiket sem a lakosság bújtatta. Ennél a huszonöt német katonánál több nem is igen maradt a városban, ahol — dr. Boros István szavai szerint — az ipari munkásmozgalom hazai viharsarka volt. A német propaganda mindent megtett, hogy megpuhítsa a várost és Baranyát. Nem sikerült. Pedig a német sajtóban ilyen címek alatt cikkeztek Pécsről: „Magyar város, német temetővel!” — és a cikkekben többek között arról írtak, hogy Fünfkirchen- ben „ .. .élnek még magyarok is, de ők is alkalmazkodnak a mi akaratunkhoz.” Az „alkalmazkodást” bebizonyította, hogy az SS-be besorozott né- metajkúak közül is igen sokan jelentkeztek a magyar hadseregbe: ha már szolgálni kell, akkor magvar zászló alatt katonáskodnak. — Most írom visszaemlékezéseimet óz ellenállásról és a -felszabadulásról — mondja dr. Boros István, miközben jegyzeteit rendezgeti, — ebben mindenre részletesen kitérek. MINDENRE, mert például ide tartozik a polgári ellenállás is, amely német-ellenes hangulatban másfél évtizeden át működött. Egy vitathatatlan haszna volt ennek: a lakosság felvilágosítása és a náci-ellenes mozgalom erősítése. Gáldonyi Béla Átkelés a Dunán Kétszázhuszonnégy ágyú húsz tüzérségi össztüze a felszabadítóknak „Tizenhét éves voltam, amikor beléptem a hadseregbe, most negyvenegy vagyok, már újra civil. Dolgozom és egyidejűleg tanulok, négy évvel ezelőtt beiratkoztam az Ogyesszai Elektrotechnikai Intézet levelező tagozatra és most összeegyeztetem a munkát a tanulással. Igaz, az első évben nehézségeim voltak a tanulással, de hát nehézségek nélkül nem adják a győzelmet.” így írt M. Fegyajev, a baranyai harcok résztvevője húsz. évvel a háború után. Többször is elolvastam hosszú levelét és megragadott az egyik mondat: „Nehézségek nélkül nem adják a győzelmet!” S Fegyajev éppen erről a nehéz harcról vetette papírra visszaemlékezéseit. A húsz éves katona századparancsnokként érkezett a Dunához — Szuboticáról támadtak Mohács irányába. Amikor 28 kilométerre megközelítették a folyót, elkezdődött a felderítés. Hol lehet a lehető legkisebb veszteséggel átkelni a folyón és hídfőt kialakítani. — Az átkelésre legalkalmasabb szakasz a mi részünkön Mohács körzete volt. A Duna a tartós esőzések miatt akkor igen széles volt. A felderítés adatai szerint Mohácsot északon a németek 39. őrzászló-' alja, délről és a városban egy összevont m,agyar ezred védte. Az átkelés sikerült, mert Batin-Apatinnál Sarohin altábornagy egységei sikeresen átkeltek, ídföt alakítottak ki és lekötötték az ellenség erejét. Az egység ezután széles hídfőt alakított ki és még azokban a napokban 30—50 kilométeres mélységben előre nyomult Pécs, Tolna, Apor és Kisvaszar irányában. A 4. gárdahadsereg egységei néhány hét alatt háromszáz lakott helyet szabadítottak fel1 és fő támadási irányukat Tol- buhin marsall Székesfehérvár felé határozta meg. Ezeknek a sikeres harcokéajj:... a legfelsőbb hadvezetés ' napipáran- csában is nyoma van. „A 3. Ukrán Front parancsnokának, Tolbuhinnak, a Szovjetunió marsalljának. A front csapatai támadásukat folytatva két nap alatt elfoglalták Szekszárd, Pécs, Kaposvár, Paks, Bonyhád és Dombóvár jelentős közlekedési csomópontokat, valamint több, mint 300 más lakott helyet.” Miska, mert csak így hívták, amerre a fronttal együtt elvonult a fiatal lövész — századparancsnok — sok apró emléket őriz magyar emberekről. Legszebb közöttük is a Gyenes kastély környékén vívott harcok epizódja. A település többször is gazdát cserélt. A németek egy alkalommal húsz harckocsival ellen- támadásba lendültek és a Cserép őrnagy parancsnoksága alá rendelt zászlóaljat visszaszorították. Olyan gyors volt az ellentámadás, hogy a zászlóalj nem tudta kimenteni sebesültjeit a kastélyból, a tanyáról. Itt rekedt Kologvinsz- kij is súlyos lábsérülésével. „Egy idős bácsi, úgy tudtam éjjeli őr volt a tanyán, széna közé rejtette Kolo- gyinszkijt. Kenyeret és vizet vitt neki, meg kötést a sebére. A negyedik napon pedig elősegítette, hogy katonánk átszökjön a laza fronton. A szökést a következőképpen szervezte meg az öreg. Kukoricaszárakból egyenlő távolságra osztagot rakott és ügyelve a németek ritka őrségére, éjszaka egyik asztag- tól a másikig segítette a sebesültet. így jutott Kolo- gyinszkij a vonalunk közelébe, de ekkor már annyira elhagyta ereje, hogy nem tudott tovább jönni. Mi fájdalmas nyögésre figyeltünk fel az állásokból és kihasználva a pil * S lanatnyi tűzszünetet, hátra vittük katonánkat.” * S Már Szilas-Bolháson jártak, amikor Fegyajev megsebesült. Az iskola megtelt sebesültekkel, így Fegyajewet egy házhoz vitték ápolásra. „A mami — mert mi csak így hívtuk őt — nem engedte meg. hogy a kórház konyhájáról hordják a reggelit, meg az ebédet nekem. Azt mondta, majd ő kigyógyít, csak bízzák reá. A mama mindig friss tejet hozott reggelire és azt mondta, hogy úgy kezel engem. mintha a saját fia lennék. Ezt csak akkor tudtam felfogni igazán, amikor két hét múlva felnyógtniltarn és a front után indultam. Így búcsúzott tőlem: — Miska, légy boldog és ne felejtsd el magyar mamádat, isten veled Misikén... Aztán ismét Pécshez kanyarodnak emlékei: — Arról is tudomásom van, hogy az önök városa — Pécs — 1944 november 28-ról 29- re virradó éjszaka szabadult fel. N. 1. Zavjalov ezredes gárdistái szabadították fel. Tudom, hogy Pécsett ma emlékmű őrzi a szovjet hősök emlékét. Értesülései pontosak voltak, Fegyaíev a háború után sem szakadt el magyar barátaitól... Húsz éve tör lén t A Dunántúl írta: „Igen súlyosan érinti az egybárányos gazdákat az új gyapjúbeszolgáltatási rendelet, mely szerint bárányonként 0.20 kilogramm gyapjút köteles mindenki beszolgáltatni. Az Alsódunántúli Mezőgazdasági Kamara a rendelet módosítását kéri, mert a gazdák a súlyos kötelezettség miatt igyekeznek szabadulná bárányaiktól „A föszerezalkosztály közű, hogy a fÖszerfcereskedSk súlyos helyzetükre való tekintettel áruiknak hitelben történő kiszolgáltatását beszüntetni kénytelenek.” * „A Temetők Napján a temetők gyertyákkal való kivilágítása tilos.” * „Végéhez közeledik «. téliruhagyűjtés” — a frontom harcolók számára. Éppen csak annyit tartsunk meg mat> gunknák, amennyire ezen a télen elengedhetetlenül szükségünk van.” * „November 4-én robbantották fel a Margit hid pesti szakaszát. Sopronkőhidán kivégezték Ösz-Szabó Jánost és Csizmadia Gyula bányászt, akik resztvettek az ukrajnai partizániiarcokbam. ” * i,A Magyar Kommunista Párt Külföldi Bizottságának hazaérkező tagjaiból november 5-én Központi Bizottság alakult Szegeden a felszabadított területek kommunista pártszervezeteinek irányítására. Szabad pálya — Sárbogárdig se között. Fontosak voltak ezek tu értesülések — mondja most dr. Boros István — ebből tudtuk meg például, hogy a németek kiadták a parancsot; visszavonuláskor fel kell robbantani az aknákat, le kell rombolni a gépeket. Egyikből sem lett semmi. Kiadtuk a jelszót; Nem szabad végrehajtani a németek parancsát. Meg kell akadályozni, hogy bárki is kárt tegyen a bányaberendezésben, a gyárakban. Az információ dr. Sík érdeme volt, a bányák és a gyárak megmentése a munkásoké. Ennek köszönhető, hogy a felszabadulás után akár már a következő napon dolgozhattak volna a gyárakban és a bányá- * ban, ha van elegendő szén és szállító eszköz. Az is ellenállás volt Baranyában, hogy nem szolgáltatták be a németeknek a búzát, a jószágokat. Pedig ugyanis íTiiioiitov-üimepély Mihail Jurjevics Lermontov, a kiváló orosz költő és író születésének 150. évfordulója alkalmából a TIT Baranya n'.egyei szervezetének irodalmi és nyelvi szakosztálya november 4-én, szerdán délután 5 órakor a főiskola előadótermében Lermantov-estet rendez. Az est előadója: Radó G:;örgy költő és műfordító. Kormos Márta előadóművésznő Lermontov-verseket ad elő. A belépés díjtalan. Nem ingyen kapta Szilágyi József azt a gyönyörű bronzplakettet, és mellé az oklevelet, amelyen ez áll: „Az 1945 —48 legnehezebb éveiben a vasutas szakszervezeti mozgalomban és a vasút újjáépítésében kifejtett kiváló munkájának elismeréséért a „Szabadság” plakettet adományozzuk Szilágyi Józsefnek. — A Magyar Vasutasok és Hajósok Országos Szabad Szakszervezete.” Ha egész pontosan töltötték volna ki az oklevelet, akkor a kezdő dátumot 1944 november 29-el kellett volna kezdeni. Akkor is a kora reggeli órákkal. Amikor a sza- bolcsfalusi szőlőhegyekbe is eljutott a nagy hír: a német .tigriseket” kiűzték Pécsről a szovjet T—34-esek. Felszabadult a város. Ekkor kezdett el pakolni Szilágyi József. A szekrényfiókok rejtett zugaiból egymás után kerültek elő a régi, régi pártigazolványok, mozgalmi dokumentumok, és a petrol- lámpa világánál nagy gonddal mustrálta végig valamennyit. Most már - csak arra és csak addig legyenek jók, amíg az oltalmuk alatt eljut a nagyállomásig. Tapasztalt ember volt, tudta jól, hogy igazolvány nélkül bajba sodródhat, az utcákon cirkáló, a minden gyanúsra reagáló szovjet harcosok előtt. Nem került sor mégsem az igazoltatásra. Még az állomás szovjet parancsnoka elé is bejelentés nélkül jutott. Ciga- nyenkó kapitány csak annyit kérdezett tőle: „Munkába jött?” — S csak a bőlíntását várta meg rá, mert a másik pillanatban már ki is adta a parancsot. — Nos, ha munkára jelentkezett, akkor hát rajta. Szerezzen maga mellé társakat és negyvennyolc órán belül mozgósítsanak minden vasutast. Szilágyi Józsefnek sikerült a mozgósítás, öt perccel később már negyedmagával járta végig a várost, és a negyvennyolcadik óra végén, ha kissé ziiáltan is, Ijedten is, de ott állt az állomé« peronján a „számyaskerék” aranysarzsis, ezüstparolinos, simapaszomán- tos képviselőinek egész takaros kis serege. És nem volt ám sértődöttség akkor sem, amikor a sínek közé együtt állt be krampá- csolni az aranyrozettás vasúti főtiszt a pályamunkással. Valamennyiük fő-főparancsnoka az első reggelen kiadott jelszó volt: „Megindítani a forgalmat! Gyorsan, sürgősen!” S az ilyen paranccsal még csak vitába sem lehetett szállni. Ha terminust mondtak volna, azzal igen. Ebben az esetben a vasutas szakember azonnal saccolni kezd: ehhez ennyi ember, ahhoz annyi szerszám, műszer, s más egyéb szükséges. De így? Amikor a legelemibb dolgok is hiányoztak? Mert a termittel kiégetett pályatesteket még rendbehozhatják, és van egy úgy-amilyen állapotban lévő motorvonatuk, meg két gőzmozdonyuk is. Ezzel szemben nullával egyenlő a biztonsági berendezésük. Pedig anélkül szó sem lehet a forgalom megindításáról. Távíró-, telefonöszeköt- tetés nélkül, életveszedelem vonatot indítani. Kincset ér ilyenkor a leleményesség, és kincsnél is kincsebbet, ha valaki rendelkezik ilyen tulajdonsággal. Szilágyi József rendelkezett vele. összeszedett minden avdtt, minden roncs készüléket, s csodákat művelt velük. Mire a mozdonyjavítók, a pályamunkások .végeztek volna a munkájukkal, a forgalmi irodában már javában kattogtak a morse-jelek, berregtek a telefonkészülékek. A tizenkilencedik napon aztán előállt Ciganyenko kapitány, és az újra egybetoborzott vasutasok előtt kiadós beszédet mondott. S ha keveset is értettek a beszédből az egybegyűltek, a gesztusaiból annál többet. Az állomás előtt pöfögő mozdonyra mutogatott, s úgy tűnt, mintha azzal együtt valamennyiket magához akarta volna ölelni örömében. De egyéb jeleit is kinyilvánította megelégedésének. Aznap este több lisztet, cukrot, nagyobb adag szalonnát, tarhonyát osztatott ki közöttük. S a külön „áldomást” már reszortonként ülhették meg. A távirdászoknál Viktor (csak igy emlékszik vissza Szilágyi József a szőke távir- dászparancsnokra) kétdecis poharakba mérte ki a pálinkát az ünnepélyes alkalomra. Pedig két rappal előbb még német bombázók szórták meg légiaknákkal az állomást, a pályatestet. Dehát hadiállomás, „hídfő” volt még akkor a pécsi pályaudvar. Hídfő, amelyről már sértetlen sínpár futott, a menekülő fasiszták nyomába egészen Sárbogárdig. Ezt meg kellett ünnepelni. És meg kellett ünnepelni azt a napot is, amikor a szerelvény először szállított civileket Kaposvárig, Sárbogárdig, Bajáig. Igaz, jutott a vonat tetejére, az ütközőkre is az utasokból, de ki nézte akkor ezt a csekélységet Negyvenkét éves volt annakidején Szilágyi József, ma már hatvankettő. Lejárt hát a virtuskodó élet legjava, felváltották a nyugalmas évek. De még ma is olyan élénken emlékszik a hősi napokra, mintha a tegnapot, a tegnap- előttot emlegetné. — Amikor elbúcsúzott tőlem Ciganyenko kapitány azt mondta: Tovaris Szilágyi, mi még találkozunk. Látni akarom még magát is, meg a pécsi állomást is. Remélem, erőben, egészségben talári-o- zunk mind a hárman. En, maga, meg ez az állomás. De hogy el ne felejtsem, fonartia el tőlem emlékeztetőnek ezt a szobrocskát. Ma is őrzi. — Nézze csak meg a talapzatát, — adta a kezembe —. Bicskával véste bele a ne"ét. Még mentegetőzött is érte. — Ne haragudjon tovaris Szilágyi, ha vésnök lennék, bizonyára takarosabban sikerült volna. — Dehogy haragudtam. Azért egy kicsit neheztelek rá mégis. Ha megígérte, miért nem jön. Most már én is mnn tudnám vendégelni salát Pálinkával, saját borral. És a feleségem csibét is vágna a traktához. P. Gy.