Dunántúli Napló, 1964. november (21. évfolyam, 257-280. szám)

1964-11-29 / 280. szám

4 napló 1964. NOVEMBER ML ! Négy hét kínai orvosok között Kiegészítés a jegyzőkönyvhőz Dr. I ássák Kálmán a sanghájl Vl-os számú sebészeti klinikán az egyik visszaoperált karú fiatalembert vizsgálja. Dr. Lássák Kálmán akadé­mikus, a Pécsi Orvostudomá­nyi Egyetem Élettani Inté­zetének igazgatója, a Kínai Tudományos Akadémia, vala­mint a kínai egészségügyi minisztérium meghívására négy hétig Kínában tartózko­dott. Barátságos fogadtató» Lássák professzor október 6-án reggel hat órakor indult a budapesti Ferihegyi repülő­térről. Három óra múlva már Moszkvában voltak. A szov­jet főváros és Irkutszk kö­zötti utat kilenc óra alatt tet­ték meg, Irkutszktól Pekingig pedig ismét csak három óra repülőút a távolság. A pro­fesszor tehát összesen tizenöt órát töltött repülőgépen, s ok­tóber 9-én a koradélutáni órákban érkezett meg Peking- be. Magyarországon ekkor csak reggel volt, mert Buda­pest és Peking között bét óra az időkülönbség, A fogadás nagyon szívélyes volt. A magyar vendéget nyolctagú küldöttség várta a pekingi repülőtéren: akadé­mikusok és az egészségügyi minisztérium képviselője. A professzor a négy hét alatt járt Pekingben, Sanghajban, Hancsouban és Kantonban. A kínai vendéglátók gyárakat, népi kommunákat és sok egészségügyi intézményt mu­tattak meg Liseák professzor­nak. A Kossuth-dfjas professzor négy előadást és ugyanannyi kerekasztal megbeszélést tar­tott kínai kollégáival. A Pécsi Élettani Intézet munkájáról szóló tájékoztatókat nagy ér­deklődéssel fogadták. Mint ki­derült, a pécsi eredményeket meglehetős részletességgel is­merték a szakirodalomból. Meglepő tájékozottságot árul­tak él a magyar viszonyokróL Hatalma» egyetemi városrészek Lássák professzort hivatá­sánál fogva főként a kínai or­vostudomány érdekelte. Kíná­nak a felszabadulás előtt na­gyon kevés egyeteme volt, s azok között is az amerikai, angol és német alapítású és befolyású intézmények ját­szottak vezető szerepet. Most viszont csupán Sanghajnak 4, Pekingnek pedig 3 orvosegye­teme van. Többnyire újonnan épültek, vagy a régieket bő­vítették, de olyan mértékben, hogy a régi épületek eltörpül­nek az újak mellett A kí­naiak általában egy helyre te­lepítik az egyetemeket • ha­talmas egyetemi városrészeket hoznak létre, diákkolégiumok- kal, az oktatószemélyzet lakó­negyedeivel és nagy parkok­kal. Ilyen egyetemi városrész van Pekingben is, Sanghajban pedig az oktatási órák végén 50—60 ezres létszámú egyete­mi ifjúság lepi el az utcákat A kínai orvosképzés is öt illetve hat évig tart, akárcsak Papírszakmában jártas munkavállalót áruössze- összeállító beosztásra, valamint férfi segéd­munkást és kocsikísérőt keres a PAPÍR ÉS IRODASZER NAGYKERESKEDELMI V- 15. számú lerakata, PÉCS, PEKCZEL P 8. nálunk. Évfolyamonként 400—■ 500. hallgatót vesznek fel. Gyors ütemben épülnek a klinikák, kórházak és egyéb egészségügyi intézmények is. A népi kommunák külön kór­házakkal rendelkeznek, ame­lyeken szülészeti, sebészeti, belgyógyászati stb. osztályok találhatók. Ezek igen nagy embertömeget látnak el, hi­szen egy népi kommuna leg­alább annyi embert tömörít, mint nálunk egy járás lakos­sága. Noha Kína a tízezer lakosra jutó orvosok számát tekintve még messze elmarad a fejlett országoktól, a változások óriá­siak. Sikeresen küzdenek a szifilisz, himlő, trachoma, tu­berkulózis és más betegségek ellen, amelyek korábban meg­tizedelték a lakosságot Való­ságos hadjáratot indítottak a malária ellen, külön intézetek foglalkoznak a kígyómarás el­leni szérumok előállításával is. Kínának a felszabadulás előtt alig volt modern érte­lemben vett gyógyszergyártá­sa. Ma a penicillint és'azösz- szes antibiotikumot maguk ál­lítják elő, Visszaszólnátok a késért A kínai orvosok az orvos­tudomány egy-egy területén világviszonylatban is kiemel­kedő eredményeket értek eL Ezek közé tartozik a sebé­szet egyik ága is, A VI-os számú sanghaji klinika sebé­szeti osztályán például nagy, nemzetközi visszhangot keltő végtagmú tétet hajtottak vég­re* Az egyik beteg kezét a csuklójánál fogva tépte le a gép. A férfit az említett kli­nikára szállították, s csak a sebészeti osztályon vették ész­re, hogy kezét a munkahe­lyén felejtették. Visszaszalad­tak a kézért, majd megkez­dődött az operáció, a csontok összeillesztésével, az erek, ide­gek, inak összevarrásával és más hajszálfinom munkákkal. A mellékelt képen látható fiatalember karját csaknem tőből tépte le a gép. A műtét itt is sikerült Erről tanúsko­dik dr. Lássák professzor fény­képes albuma is, amelyet Kí­nából hozott magáváL A fel­vételek négy hónappal az ope­ráció után készültek. Az egyik képen a beteg pingpongozott a másikon pedig vasat reszelt satupadon* Amint a szakirodalomból ismert, Amerikában is meg­próbálkoztak hasonló műté­tekkel, ott azonban még nem értek el Ilyen látványos sike­reket Nagyon érdekes ezek­nél a műtéteknél, hogy a csuk­lós esetben a sérüléstől a vér­keringés helyreállításáig négy óra telt eL A letépett karú fiatalembernél három óra volt ez az idő, Vahbélmntét helyett tűsxúrásmk Köztudott hogy az akopunk- tórának, a tűszúrásokkal tör­ténő gyógyításnak Kínában évezredes hagyománya van. A kínai orvosok az egész tes­tet feltérképezték, vonalakra és pontokra osztották, s meg­határozták, hogy egy bizonyos testtájon történő tűszúrásos kezeléssel milyen betegségeket lehet gyógyítani Dr. Lássák professzor több ilyen kezelést megfigyelt. Az egyik helyen például olyan kislányt gyógyítottak, akinek gyennefcparalizis következté­ben megbénult a lába. A gyó­gyítás úgy történt, hogy a láb és comb meghatározott pont­jába tíz—tizenöt centiméter hosszú tűket szúrtak, s né­hány percig ott tartották. A szúrások nem voltak fájdal­masak, a kislány a bosszú tűk láttára sem mutatott félelmet. Jellemző a gyógymód eredmé­nyességére, hogy másfél éves kezelés után a beteg már a saját lábán járt be a klini­kára. A kínai orvosok nemcsak gyermekparalizises bénulást gyógyítanak tűszúrásos keze­léssel, hanem kezdődő vak­bélgyulladást, sokféle gyo­mor-, bél- és májbetegségeket is. A kezelés hatásmechaniz­musát még Kínában sem tisz­tázták, noha korszerűen fel­szerelt intézetekben kutatnak az évezredes titok után. A tűszúrásos gyógyítást a kínai orvosok annyira hatá­sosnak tartják, hogy külön egyetemet tartanak fenn ok­tatására. A többi kínai egye­temen is tanítják ezt a gyógy­módot* Megszűnt ax éhínség Kínában évezredeken át éh­ínség pusztított. A felszabadu­lás óta eltelt tizenöt esztendő alatt megzabolázták az áradó folyókat s elejét vették sok természeti csapásnak. Ennek, meg a szorgos munkának kö­szönhető, hogy megszűnt az éhínség, s a kínai járókelő vi­szonylag jóltáplált. Az idei termés jó volt. A rizs és a zöldség igen olcsó, a paradi­csom fillérekbe kerül. A kínai férfiak és asszo­nyok többsége még ma is kék munkaruhában jár. Abban mennek el a szfnházba is. A zártgallérú, s nem ritkán fol­tozott ruhák igen tiszták. A régi riksák eltűntek a város­ból, ma triciklihez hasonló alkalmatosságon szállítják az utazni vágyó embereket. Olyan szerepük van, mint ná­lunk a taxinak. A kínaiak az idegent teával meg tiszta törülközővel fo­gadják, majd maguk mellé in­vitálják, jelezve, hogy szíve­sen veszik, ha vendégük részt vesz a teakortyolgatás szer­tartásán. Teájuk zöldes színű és kitűnő ízű. Frissítőszerként fogyasztják, mint mi a feke­tekávéi és még a legnagyobb kánikulában sem mondanak le róla. Sőt: azt tartják, hogy forró tea nyáron frissít a leg­jobban* Szókimondó taggyűlés volt a Pécsi Gázművek pártalapszer- vezetében, s ez már önmagában is dicséretes dolog, mivel a szavak szemtől szembe és „cso­magolás” nélkül hangzottak el. Az igaz, hogy a Gázművek pártszervezete régi, harcokban és munkában megedződött alapszervezet: húsz évvel eze­lőtt alapították a vállalat kom­munista munkásai, s az alapító tagok közül sokan még ma is a régi helyen dolgoznak. A párttitkár, Pintér István elv­társ is a régiek közé tartozik, az alapszervezet fennállása óta tagja a vezetőségnek. Éppen ezért, ezen a vezetőségválasztó taggyűlésen könnyű volt a dol­ga a beszámolóval, hiszen nem csupán a gyárat ismeri úgy mint a tenyerét, hanem az embereket is. A bszámolót egy ijesztő nagy számmal kezdte, amelytől hir­telen mindenki megriadt; kö­rülbelül hárommillió forintos elmaradással zárták a harma­dik negyedévet, s várható, hogy év végéig nem is képesek rendezni az adósságot Az el­maradás azért is meglepő, mert a vállalat minden eszten­dőben rendben eleget tett a terveknek. Boncolgatták az okokat is: kevesebb bányame­tánt kaptak, mint amennyit vártak, s nyáron a fogyasztás is megcsappant. Ezek objektív tények, nem a gyár hibái. Azonban más okok is szóba kerültek: rossz a kapcsolat a munkások és a műszakiak kö­zött, a régi jól dolgozó szocia­lista brigádok megszűntek és a munkafegyelemben is akad kifogásolni való. A műszakiak és a munkások Vártam a felszólalásokat, vajon mit mondanak ezekről a többiek. Már az első felszólaló, egy idősebb régi munkás pél­dát mondott: délutános műszak idején elromlott a daru. Nem intézkedtek a megjavítása ér­dekében, pedig arra nagy szükség lett volna. Az éjjeles váltó műszakban egy segéd­munkás, valószínű ezermester lehet, tíz perc alatt megcsinál­ta. Ríba Lajos, ugyancsak az idősebb generációhoz tartozó munkás, felszólalásában már sokkal élesebben példálódzóit. „Hiába adunk mi javaslatot, nem ér semmit. A műszakiak nem hallgatnak meg bennün­ket, pedig hasznára válna az üzemnek a jó együttműködés. Megmondom némely műszaki­tól egyenesen félnek az embe­rek* Ha meglátják, hogy jön, elfordulnak. Aid kijön kö­zénk, az sérthetetlen. Meg kell csinálni az elgondolását, ha jó. ha nem jó.. Ugyancsak Riba Lajos elv­társ mondta el, hogy a generá­tornál az egyik munkás jelen­tős újítást nyújtott be, azt egy kis huzavona után bevezették, sőt az óbudai gázgyár is érdek­lődött az újítás iránt és ott *s bevezetik. Sérelmezte a felszó­laló, hogy az újítónak alig ad­tak valami díjat, de még ke­vésbé elismerést, s ez elvette az emberek kedvét attól, hogy törjék a fejüket. A másik eset: „A munkás beadta újítását februárban, el­bírálták decemberben. De ak­kor is csak unalomig menő hajkurászásra. A műszaki be­adta újítását februárban, elbí­rálták februárban.” Ezt az ese­tet a felsőbb szervek utasításá­ra kivizsgálták már, de milyen következtetést vontak le belő­le a dolgozók? Azt, amit el is mondtak ezen a taggyűlésen: „Ha társnak kémek meg va­lakit a felettesek közül, ha „risztelünk”, akkor minden kapu gyorsan nyűik, nem kell várni '...** * Munkahely vagy szórakozóhely? „Sok szó esflc a munkafe­gyelemről manapság — mond­ta égjük felszólaló. — Azt is elmondták, hogy hárommillió forintos lemaradásunk van. Tudom, hogy köztünk is akad­nak olyan emberek, akik lóg­na egy keveset, de szeretnénk azt is megmondani, én mon­dom, de többesszámban mon­dom, hogy a munkafegyelem az irod'Stákra is éppúgy vo­natkozik, mint bárkire ebben a gyárban. Ha mi felmegyünk az emeletre, hirtelen nem is tud­juk hol vagjnink: á gyárban-e vagy pedig a presszóban?” Sokat mérlegeltem ennek az idős elvtársnak a szavalt. Való igaz, ez a lógás és feketézés hovatovább meghonoso­dott gyakorlat. Mert hogyan is történt? Először egy szál vi­rággal kezdődött, majd feketé­vel, később sörrel, borral és konyakkal folytatódott. Ugyan­is — s ezt is elmondották ezen a taggyűlésen — majdnem minden napra jut egy névnap, egy születésnap, vagy más ün- nenlésre ösztökélő eseméhy. Nem azt kifogásolták, hogy a szellemi munkában elfáradt irodai dolgozók — bár ebben az elfáradt szóban volt némi mellékíz — megísznak egy ká­vét, hanem azt, hogy enneft ürügyén órák hosszat tere-fe- rí’.nek magyarán mondva lógnak. Félreértés ne essék,, nemcsak a Gázmüvekről van itt szó, sőfc az is meglehet hogy éppen 5k a szerényebbek közé tartoznak e téren. Máshol is meghonoso­dott már ez a presszósított munkahely! Nagyon kevés Ki­vételt lehetne találni. Azt is megmondom, hogy miért ír*am le ezt az úgymond kényes problémát: azért mert a mun­kafegyelemről esett szó, s az üzemi munkafegyelmet éppen a vezetőknek kell megkövetel­niük. De hogyan követelhet az* akinek nincs erkölcsi alapja hozzá. Nehéz rászólni arra a munkásra, aki mondjuk fél­órát lazsál, mert kör r ven megkaphatja tőle: „Kérem* ön is félórákat kávézik mun­kaidó alatt.” Ószintén és komolyan Nem szeretném, ha tudósítá­som alapján az a benyomás keletkezne, hogy a Gázművek vezetőségválasztó taggyűlésén központi kérdésként a kávézás­ról és a születésnapi ünneplé­sekről beszéltek. A vállalat leg fontosabb dolgairól beszéltek — nagyon őszintén és nagvon komolyan. Ezt csak úgy mellé­kesen mondták el. Lehet, hogy el is kerülte a jegyzőkönyvve­zető figyelmét, s én éppen azért írtam le, hogy kiegészít­sem azt Gazdagh István MIKULÁSRA* karácsonyra, Ü JETRE vásáréiJen népművészeti ajándékokat j Engedéllyé! külföldre vámmentesen kiküldhetők. Kaphatók: A NÉPMŰVÉSZETI ÉS HÁZIIPARI VALL. Pécs, Széchenyi tér 6. szám alati boltjában. Dohánygyári munkásnők Mozgó testek, karók, fejek és rengetek dohány bálákban, a bálákat fémszalag tartja bi­lincsben. Lapos, kiskerekű ko­csi, rajta dohányhegy, aki tol­ja, középkorú asszony, befor­dul egyik gép mellett, eltűnik. Asszonyok, lányok, fiatalok, öregebbek, szépek és fáradt arcúak. Ezt a látványt aláfesti a gépek monoton zúgása, amelyben elvész minden ap­róbb nesz. „Mire gondol, Gál néni?” — Mostam? — Mostam. —< A harmincegy esztendő­re... Ennyi van mögötte a gyár­ban. A dohánynak kellemes,, édeskés illata van, de később kaparja a torkomat, megkö- högitet, Gál néni elnézően megmosolyog. „Csak először rossz ám, aztán meg leheft szokni”. — Elfáradt? —* Kicsit Még három hét, aztán már csak látogatóba jövök az üzembe. Ragyog a szeme. Szép anya- arc, nagyanya inkább... — Omikának hívnak az unó kák. Várják tőlem az ajándé­kot karácsonyra. Most majd többet leszünk együtt Sze­gény uramat eltemettük két éve, most csináltattam szép sírkövet, előbb nem jutott rá pénz. Tudja, azért... hiába... egy kicsit egyedül vagyok. Pedig együtt lakom a lányom­mal, vömmel, három unokám­mal, nagyon szeretjük egy­mást, de mégis... amióta 6 elment.., Pillantása megakad a do­hánybálán, merően néz egy pontot, s mégsem azt nézi, ha­nem a temérdek távoli időt, ami oly gyorsan elzúgott feje fölött... Majd lesz szép kis ünnepség, Gál Ferencnét, meg a többi nyolcat búcsúztatják, virág, meg csókok, egy kis édesség, kocán tás. „Nem szaka dunk el tőletek... Hiszen majd be-benéztek az üzem­be. ..” — a portás meg majd kitárja a kaput, átöleli a vál­lát: „Csalt fiatalosan, fiatalo­san, Tertka néni!” Egészen hirtelen felderül as arca: — Mit szól a brigádunkhoz? Stramm, belevaló asszonyok ám! Kétszáztizenöt nő dolgozik az üzemben, közöttük százfci- lencvennyolc asszony. A sta­tisztikus most irta össze az „üzemi gyerekeket”, pontosan 160 tíz éven aluli gyerek kap ajándékot, egy-egy főre 30—35 forint jut, a karácsonyi aján­dékozás évről évre ismétlődik a Dohánygyárban. Az üzem területén egyik épületben he­lyezték él a 30—30 fős böl­csődét és a napközit, az asszo­nyok reggel hozzák a kicsi­nyeket, műszak után meg ha­za. Az üzem enyhíti a szülői gondokat: a bölcsőde és nap­közi fönntartására a gyár évente 270 ezer forintot for­dít. Meg is nézem a bölcsődét, az üb-títkárheiyettes. Läufer Péter kíséretében. A gyere­kbe az ébéd előtti mazsdást végzik, a falon kis kampókon egyforma törülközők, de a kampók fölött kedves kis raj­zok — cseresznye, kutya, au­tó, alma és egyéb ábrák — amelyekről az apróságok meg­ismerik saját kéztörlő kendői­ket Kern Jancsi a könyökét szappanozza, csupa szappan­hab a gyerek, elénk áll: „Bá­csi, puszit akarok adni”. — Rendben van, gyerünk a puszi­val, lehajolunk a titkárhelyet, tessel, a gyerekhad visong és tapsol. A konyhában bemu­tatnak egy fiatal, feketeszemű asszonykát, Läufer Péterné, azaz a titkárhelyettes felesége. — ö a legrégibb tagja a Dohánygyárnak — mondja Läufer és rákacsinrt a felesé­gére, — hogy-hogy? Az asszony válaszol helyet­te: — Itt voltam napközis gye­rek hat éves koromban. S az­óta is itt vagyok. Közben - fölcseperedett, férj­hez ment, kisfiú született, már mint a Laci gyerek, aki most éppen a levest kanalazza. „Ez az első munkahelye ?”• — Ez. — Nincs szándékában meg ­válni a Dohánygyártól? — Nincs, Fedig most itt dolgozom a bölcsődében, saj­nos, és négyszáz forinttal ke­vesebb lett a keresetem. A Sellő-szivarkánál dolgoztam, de most már nem gyártjuk és választanom kellett: vagy két műszákban dolgozom, vagy átjövök ide. A két mű­szakot nem tudom csinálni* mert nincs kire hagynom La­cikát Rozika apja, anyja, öccse, öccsének felesége, egyik só­gora, nővére és húga is, vagy­is az egész család itt dolgo­zik az üzemben. Sorsuk össze­fonódott a gyárral, itt élik le életüket még akkor is,- ha ilyen sajnálatos anyagi hát­rány „vág bele” a családi költ­ségvetésbe. Az üzemben dől-, gozó nők átlagkeresete egyéb­ként 1300—1400 forint (az évi két és fél milliárd cigaretta zömét ők gyártják!), szóval nem sok — nem kevés ez a kereset, de azért elég szépen takarékoskodnak ebből is, ' hiszen a múlt hónapban a KST-fi zetéskor 218 ezer forin­tot osztottak szét és a KST-< tagságnak zöme szintén nő** Gondjuk mégis van elég. Be­széltem egy többgyermekes asszonnyal. Kőhegyi Antalné- val az előkészítőben. Kőhe­gyiné nem „tipikus eset”, de problémái iöbbé-kevésbé meg­találhatók más családban is. N yolcadmagával él: keresete 1300 forint, férje és nagvób- bik fia keresete pedig 2000, illetve 1500 forint. Egyik fia Pesten a Délszláv Gimnázium­ban tanul, (havi ötszáz forint!)* a többiek kicsinjrek. — Hogyan zajlik le egy napja? Elmondja: hajnali fél ötkor keL Nyolc reggelit, hét tízórait készít. Mosdatja, öltözteti, fé­süli a gyerekeket. A legkis- sebbiket, az egyesztendős kis­lányt ölbekapja és a Mecsek utcából elindul a Dohánygyár­ba, hogy hétre beérjen. „Ami-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents