Dunántúli Napló, 1964. november (21. évfolyam, 257-280. szám)

1964-11-22 / 274. szám

I

EGT SZAZAD ÉLÉN

Pécs felszabadítói között 4-n n frkmn.nu~

Viktor Vasziljevlcs Szinyin mint századparancsnok vett részt Pécs felszabadításában. Szerkesztőségünknek küldött levelében a következőket írja:

Mint a Zavjalov gárda- ' *■ ezredes parancsnoksá- alatt álló 32. speciális gépesített gárdabrigád II. lövészzászlóalj első századának parancsnoka közvetlenül részt- vettem Pécs felszabadításában.

\ 32. gépesített brigád már részt vett Mohács felszabadításában is és onnan szünet nélkül, harcolva tette meg az utat Pécsig. Ezt a mintegy 40 kilométeres távolságot három nap alatt küzdötték le a gépesített brigád harcosai. November 26-án szabadult fel Mohács és november 29-én reggelre már bevonultak Pécsre a szovjet csapatok.

— Minél közelebb értünk Pécshez — írja a levelében Viktor Vaszáljevics Szinyin — annál erősebb és elszántabb lett a hitleristák ellenállása. Különösen Szederkény után ta ’átkoztunk a német csapatok sűrűbb harcrendjével. November 27-én mintegy húsz kilométerre lehettünk a várostól és itt kapta századom a parancsot: harckocsi deszánként a a gépesített brigád 62. páncélos ezrede egyik harckocsizó századával együtt még az éjszaka folyamán törje át a Pécs köré vont ellenséges védelem első vonalát és menetből foglalja el Pécset.

Ez azt jelentette, hogy Szi- nyin százada és az őket biztosító harckocsizó század két napot megállás nélkül harcolt azért, hogy biztosítsa a gépesített brigád bevonulását Pécsre.

A sokat emlegetett szederkényi csatában, amely tulajdonképpen Birján közelében zajlott le — ez a két század vett részt és vívta meg sikerrel;

— Nagyon hideg, sötét éjszaka volt, amikor századunk a harekocsizók védelme alatt Pécs felé tört előre. A németek erős tüzérségi tűzzel fogadtak bennünket, de mondhatom igen pontatlanul célozlak. mert a lövedékek a kö- ’-eRűttól 50—70 méterre robbantak és így sem a gyalogos század katonáiban, sem a harc kocsikban nem tettek kárt. Az egyik terepszakaszon, ahol a vetés egészen az útig kiért és a vágatlan kukoricaszár is jó védelmet nyújtott a németeknek. géppisztolyosok rohantak elő és géppuskával lőtték századunkat. Északról pedig páncélelhárító üteg ontotta gyilkos tüzét ránk. Azonnal tü- /.elöóllásokat foglaltunk el és jól összehangolt gyalogsági és harckocsi tűzzel visszaszorítottuk az ellenséget.

— Ez a csata alig egy óráig * 1

cuiaiaxuziap utcui

vállalkozott-e Uhl Antal arra, hogy segítsen az üldözötteken ott Párizsban, hogy a tizenötödik . kerületi Magyar Házban tömegesen állítsa ki a keresztleveleket, meg a Magyar Katolikus Misszió arcképes igazolványait, amikkel az üldözöttek egyelőre megmenekülhettek, mert ezeket az igazolványokat a német hatóságok egy ideig elfogadták Tény, hogy segített. Lévai Béla írja a Szürke könyvben, amelynek egyik példányát Uhj Antal ma is őrzi: „Ha az állampolgárság nélküli zsidók a párizsi magyar főkonzulátustól igazolványt kaptak, miszerint „magyar állampolgárságuk újra való megszerzését kérvényezték, s annak megszerzése folyamatban van”, akkor Uhl az ilyen kérvényekhez beszerezte a szükséges okiratokat, születési anyakönyvi kivonatot, községi illetőségi bizonyítványt stb...

— Mutatok önnek egy érdekes könyvet... — mondja Uhl Antal baranyaszentgyörgyi plébános, húszegynéhány évvel a párizsi események után, bemegy a szobájába, kihoz egy albumot Mauriac előszavával, azután Aurelien Sauvageut professzorról beszél, akit a Pe- tain-kormány megfosztott katedrájától, és Uhl Antal az első között állt melléje a náci megszállás alatt, Sauvageut professzort a tavasszal Magyarországon a magyar-francia kulturális kapcsolatok elmélyítése terén szerzett kimagasló érdemeiért díszdoktorrá avatták, Uhl Antal is ott volt az ünnepségen, és a profesz- szor, amikor meglátta, melegen megölelte;

A MA 62 ÉVES Uhl Antal 1932-ben került ki Franciaországba, kilenc éven át az északfranciaországi iparvidéken élt, Lens-ban, majd 1941-ben Párizsba helyezték, a Magyar Házban lakott, s az előbb említett igazolványokkal és okiratokkal nagyjából négyszáz üldözött zsidó életét mentette meg. Ma, amikor a húszéves évforduló kapcsán egész Európa szinte „újraéli” a háborús esztendőket, amikor az újságok meg a rádióállomások új, eddig fel nem derített háborús történetek után kutatnak —, Uhl Antal dokumentumai is előkerülnek. Nem mindenki kockáztatott a náci meg. szállás idejénu

Besötétedett Mielőtt villanyt gyújt a dokumentumokat szétteríti az asztalon, belekezd egy hosszú történetbe egy hadbírófőhadnagyról, azután egy másik történetbe, kis« sé kapkodva, mintha néhány, óra alatt a párizsi két évi egész történetét el akarná mondani a részletekkel együtt^ időnként kedélyesen felnevet* mintha az egészet tulajdonképpen nem is kellene komolyan venni.

— Mi lett az igazolványgyártás vége?

A kezembe nyom egy francianyelvű idézést: „Uram! Kéretik, hogy jelenjen meg a német katonai törvényszék előtt;; a Rue Boissy d’Ang- lassa; ; a”

— A Gestapo zsidópártolás címén perbe fogott.

— Ki jelentette fel?

— Azt hiszem, senki. A párizsi missziós hölgy baklövést követett el, mert postán küldte szét az értesítéseket, hogy mikor fogadom a párizsi magyarokat, ugyanis négyszáz okmányt hoztam Magyarországról ; a a

A DUNÁNTÚL 1942. szeptember 26-i számában a „Hírek néhány sorban” című rovatban, egy Sao Paoló-i tömeges internálásról szóló hír és egy angol hírszolgálati jelentés cáfolata között jelent n . g a közlemény: „A Magyarok Világszövetsége értesíti a franciaországi magyarok hozzátartozóit, hogy Uhl Antal, párizsi rk. missziós lelkész visszatér Franciaországba. Ezt megelőzően szeptember 30-án délután fogadja a franciaországi magyarok hozzátartozóit, a Magyarok Világszövetsége központi irodájában, Budapest.

V. Géza utca 4.” A konspirativ jellegű közlemény után Uhl Antal itt vette át azokat a nagyon fontos személyi iratokat, amiket a német cenzúra miatt postán teljesen lehetetlen lett volna eljuttatni Franciországba;

— Nagy izgalmakat élten* át, képzelheti a lelkiállapotomat — mondja, közben helyenként francia szavakat kever a beszédbe. — Reggel nyolckor ültem fel Budapesten a vonatra a négyszáz okmánynyal, és másnap délután kettőkor érkeztem meg Párizsba,

— És a Gestapo?

— Csak negyven okmányt találtak, a többit már előzőleg szétosztottam;

Megint kedélyesen felnevet,

mintha anekdótáznánk, s nem tudom; vajon amiatt-e, hogy „túljárt” a Gestapo eszén, vagy pedig; >. Tulajdonképpen nem is olyan könnyű megérteni, hogy húsz év rettenetesen hosszú idő egy ember életében, minden egy kissé összemorzsolódik, nehezebben ismerhető feL Akiket megmentett, azok nagy része ma is él, akik meghaltak, azoknak őrzi a köszönőleveleit,

A párizsi Gestapo elvitte, a kerület magyarjainak azt mondták: egy beteghez viszik* 1943. január 8-án volt a tárgyalás. Uhl Antal abban az időben már több mint tíz éve volt Franciaországban, s nem sokkal a tárgyalás előtt kanta meg Montini bíboros, a mai

VI. Pál pápa aláírásával KU. Piustól a káplán! kinevc- ét. Uhl Antal a tárgyalásra tel- vette a pirosgombos káplán, reverendát.

— A hatás kedvéért?

— öt hónap szigorított börtönt kaptam.

A BÜNTETÉST nem kellett leülni, mert egy megegyezés alapján napokon belül ávira- tilag visszahívták Magyarországra. A büntetés végrehajtását egyidejűleg felfüggesztették, majd Uhl Antalt nem sokkal később kineve ’k Bárány ászén tgyörgy re n’ébá- nosnak. Azóta is ott él.

Szimpla kérdés, de megkockáztatom.

— Miért tette?

Rövid bizonytalan gesztus.

Az üldözötteken segíteni ez mindig bennem volt. ,Tö*'ek hozzám, megrázó helyzet volt. és az' a tudat, hogy pillanatnyilag csak én segíthetek -aj- ük, nagy erőt adott nekem .. .

Nem tudom, hogy milyen lehetett akkor Párizs, ebbé] a történetből csak a ma; lyaszentgyörgyöt. ismerem Ez íedélyesebb gondolom. 'esz tze van Párizstól. Már húsz évre} u

(Jtuem

Húsz éve történt

A Woinase cím* frentú jság írja

A S Ukrán Front, nagy offenzívája során átkelt a Dunán és a Dráván és november 29-re virradóra 150 kilométer szélességben, 40 kilométer mélységig benyomult a Dunántúlra.

Az offenzív» során 330 helységet foglaltak el. A jelentősebbek — Pécs, Bátasz ék és Mohács — mellett, a fasisztákkal szemben vívott hősí küzdelem eredményeképpen elfoglalták Bátát, Somberekét, Lánycsókot, Durm- szekcsőt, Mórágyat, Bárt, Véméndet, Hímesházát, Liptó- dot, Németbólyt, Szederkényt, Hercegtőttőst, Jágónakot, Fekedet, Apátvarasdot, Kátolyt, Pécsudvardot, Villányt, Nagyharsányt, Beremendet, Bátát, Palotabozsokot, Pécs- váradot és ezenkívül számos más baranyai helységet.

A Tolbuhin marsall parancsnoksága alatt küzdő csapatok tagjai közül azok, akika Dunáin való átkelésben kitüntették magukat, a „dunai” melléknevet kapták;

Jt

kocsi pedig — most már vezető nélkül — még vagy húsz métert rohant előre és egy ház falának ütközve megállt Ez a páncélautó még a következő napokban is ott volt, kiégve, szétrombolva.

Reggel felé, mikor szünetelt a harc és a németek messze elkerülték a városba betört szovjeteket, Szinyin és katonái lementek az Orvostudományi Egyetem pincéjébe, ahol sok asszony és gyermek húzódott meg.

:— Biztosítottuk őket, hogy barátokként jöttünk, nincs mitől félniök és hamarosan teljesen felszabadul a város.

A Légszeszgyár utca sarkán tüzelőállásban elhelyezkedett katonák ezután felváltva jártak be az egyetem épületébe pihenni és megszárítani a felázott aszfalton csuromvizesre átnedvesedett ruhájukat.

I? eggel — november 29-én - megérkezett a 32. gárda gépesített brigád Zavjalov ezredes parancsnoksága alatt és Pécs felszabadult

Néhány nap múlva megkezdődött a normális élet, megindult a közigazgatás és a kő*- ellátás s „

tartott. A németek utolsó er feszítése volt, hogy a Pécs fe nyomuló szovjet egységet fe tartóztassák. Már ez sem s került.

Megfutamodtak.

— Másnap — november 2 án — századunkat megerős tették egy páncélelhárító sz; kasszái és a sötétség beállt; val egy völgyön át igyeke: tünk megközelíteni a város Utunkat kis folyó vagy cs torna keresztezte. Itt újabb e lenséges csoporttal találko tunk, de már nem vettük f a harcot, mert akkor nem tut tűk volna a kitűzött hadművi leti időre teljesíteni a har feladatot, így megkerülve őki tovább törtünk előre Pécs iri nyába.

— Egy ingoványon is átvái tűk magunkat, majd vasútvi nalon haladtunk át és bejutó tunk a városba A vasútat város főutcájával egy kiset utca kötötte össze, amelyi nem keresztezte a főutcá csak beletorkollott. A melléi utca torkolatánál a jobb old; ion egy kétemeletes épüli állt, ha jól emlékszem, vali milyen felsőbb tanintézet vol

Pontosan leírja Viktor Vi sziljevics Szinyin a Légszes; gyár utcát, amelynek a tói kolatánál, a Rákóczi út k< reszteződésénél tüzelőállá: foglaltak el már november 21 án este úgy kilenc óra köri és biztosították a 32. gépes tett brigád bevonulását a vi rosba.

— Az utca sarkán éppé

építkeztek és nagy halomb hordták oda a téglát. Ezt has náltuk fel védőállás kialakíti sára és itt állítottuk fel gép puskánkat, innen próbálta megakadályozni a főútvonalo nyugat felé menekülő néme teket a város elhagyásába: Panaszenko ukrán születés harcosunk egész éjjel egyma ga kezelte a géppuskát é

több német járművet kilőtt. Az egyik páncélautóba é

dobtam egy kézigránát köte get. A bent ülők megsemmi sültek vagy megsebesültek,

NEM TUDOM, hogy milyen lehett akkor Párizs: a Porte Saint Denis faragásos, barna tömege előtt valószínűleg katonai járművek és szürke egyenruhák nyüzsöghettek, a történelmi utcákon mosolyta- lan, kemény francia arcokkal lehetett találkozni, a Gestapo- tisztek mereven, magabiztosan mászkáltak a párizsi boule- vardokon a Harmadik Birodalom képviseletében, 1941-ben. amikor először állították meg az Idegenek templománál Uhi Antal katolikus lelkészt.

— A németek megkezdték az állampolgárság nélküli zsidók összeszedését. Azt mondják, mindenkit Auschwitzba visznek. Tizenkét éve vagyok itt, a magyar állampolgárságomat már elveszítettem. Maga segíthetne,;;

Most már elég nehéz ellenőrizni, hogy hosszú, kinos töprengések, vagy csak egy gyors,

1944 március. Qtödik évi tombolt már a világháború minden idők legkíméletleneb! háborúja. Ez a hónap mégi; n várandóság hónapja volt. í gyódi kertek cseresznyefái egy más után rakosgatták ki apri barna bátyúikat és fesziti nedvekkel sürgették az újszü

1 öltet. A kerteken túl katózíkodi világ is mintha megneszelti volna a vajúdást, mert azoi a napon nem karcolt ege egyetlen bombázó sem. Nyu galtnasnak, Ígéretesnek mutat kozott hát a közelgő húsvét. kicsalogatott minden ember fiát a házak elé.. Kit sódere ícib'cskával kit meszesvödör rel nyeles meszelővei, szóvá kit kit hitvallása, ünnepvári buzgalma szerint.

Mayer Ágoston kivételével A különcködő cipészmester ki vételével, akit már a kara r sony a szilveszter is zöldkő fényes, dikicses, talpaskala pácsos istenkáromlásban ta Iáit a kis műhely háromlábi székén. A családját nem kü lönben. Igaz, ők nem a susz torájban, hanem a füstös kon; hán, a szérüskertben pogány kodtak. pusmogására, gyaláz kodására a falu népének.

4£gen a napost is, tavasztho

zó József ünnepeletlen ünnepén, amikor a déli harangszó hívatlan, váratlan varázslatot hozott a falura. Még a nagy betegeket is kicsalta a kapuk elé. Dübürgő tankok, talpig vas katonák, se vége. se hosz- sza menetben zúdultak át sa utcán, a tigrisek sok gyűrűs „ujja” a távoli Pécs felé mutatott.

De a Mayer család ablakán még függöny se rebbent a nagy parádéra. Anna, a középső lány maga elé tartott, tiltó kézzel strázsált az ablak előtt: Nem! Ne bámuljátok meg a gyalázatosakat! Nem engedem!

Mégis ő volt az, aki legelőbb kisurrant a szobából, hogy a kert aljáról lopva utánanézzen a távolodó földrengésnek. S ott állt még órák múlva is, egy szál fekete ruhában fogvacogva, amíg érte írem ment Mayer Ágoston, hogy kézenfogva bevezesse a házba.

— Gyére, kislányom ;.; — így akarta kérni, de torkába fúlt • a szándék. Anna melleti a földön kendőbe kötözött kis motyó feketéllett, s éppen érte hajolt, amikor az édesapja mögött megnyikkant a kertajtó, Pillanatig néztek csak

egymásra, mert Mayer Ágoston súnyta le előbb a fejét.

— Jó, hát csak eriggy. Ügy sem tarthatnálak vissza;*;

Anna dús fekete hajjal keretezett Minerva arcán szoborrá bénult minden Indulat, csak a szeme lángolt fel különös lobbanással.

— Te tadod, apám. hogy kiért megyek, miért megyek!

S azon az estén a poklok mezsgyéjére lépett egy fiatal lány, hogy bosszút álljon Jev- dokija Ivanováért. Az anyáért, az édesért, akit halálba kergettek a fasiszta főjegyző kakastollasai. Elindult hát Anna. hogy vérrel, kínnal, dicsőséggel írja meg azt a naplót, amely foghíjasán, töredékesen is, elévületlen, ékes fejezete marad a magyar partizánmozgalomnak.

íme az első fejezet.

— Ugye megérted, apám. ugye megértitek édeseim az én utamat, az én választásomat? Nekem a faluban senki volt a nevem, s a tiétek sem több. Azt mondták anyánk miatt. Jevdokija Ivanova miatt, akinek húsz év alatt sem bocsátották meg orosz származását. Ti is tanúk vagytok rá, hányszor mondta szegény: Gyertek velem vissza Mur- manszkba, meglátjátok, szívesen fogadnak bennünket. Ott nem, nézik, nem hányják fél, hogy milyen ég alatt születtetek. Ott újra emberek leszünk. meglátjátok.

Emlékszel, apám? Te Ilyenkor mindig ugyanazt hajtogattad: Ne felejtsd Juda az esküdet: jóban-rosszban követlek holtomiglan. S én csal annyit kértem tőled: ha szeretsz, velem jössz. — És anyánk veled jött, mert szeretett.

Én már itt születtem a faluban. Mayer Annának születtem, de a keresztelő cédulámra mégis Anna Ivanová íratott be a jegyző úr. Oros: fattyú maradna akkor is, h! másként írnánk be a nevét. — Ez volt a jegyző úr áldás, rám. És ez volt az átka is. f falubeliek attól a naptól ci gánynak neveztek bennünket Ügy is bántak velünk.

Ezért kellett átköltöznünl Egyházasharasztira, s mi iám borok azt hittük, menedéke találunk H. József birtokán Azt hittük, rajtunk múlil csak, hogy így legyen. Emlék szel, apám? A belünket dől goztunk ki a menedékért, ; azért, a kevés alamizsnáért amit reggel-este elénk dobott Mégis évekig kitartottunk. Az tán az egyik rántottleveses es tér elhatároztad magad apám: visszamegyünk Gyód ra. A pásztorház üresen ál még, senki sem szól ránk, hi beköltözünk. Meg aztán el i: felejtettek bennünket azóta.

Hát nem felejtettek el apám! Pedig mindent elkö vettél, hogy felejtsenek. Éjjel-nappal talpaltad, fejeltec a pusztaiak lábbelijét. Részletre is, hozómra is. Egészer addig a napig, amíg újra magunkra gyűjtöttük a bajt.

A gazemberek kisütötték hogy anyánk kémkedik as oroszoknak. Szegény, szegénj

anyánk. Ráfogták, hogy kapcsolatot tart az orosz konzulátussal. És ettől a naptól kezdve nem volt egyetlen nyugodt éjszakánk, nappalunk. A pokol szabadult ránk. A pellérdi, keszűi csendőrök őrszobái tanúskodtak erről. A csendőrőrsök priccsei, amelyeken pokróc nélkül, párna nélkül nagyon sokszor éjszakázott anyánk, és, te is apám.

Ti a csendőrőrsön lakottatok, mi meg az iskolában. Mellénk senki sem ülhetett. Velünk senki sem barátkozhatott. Csúfoltak, leköpdöstek bennünket ‘ a gyerekek. A nevünk cigány, az iskolapadunk szamárpad volt.

(Folytatjuk)

Pálinkás György