Dunántúli Napló, 1964. október (21. évfolyam, 230-256. szám)

1964-10-11 / 239. szám

Madách a világirodalomban

. eflsra országokból indulta* mnak a k A küldöttségeik, hogy elzarándokoljanak I egy kis nógrádi faluba, és ott koszo- 1 rút helyezzenek egy magyar író szobrára. Madách Imre csesztvei szobrán a vi- rágíenger valóban az egész kultúrvilág megbecsülését jelképezte.

Nagy dolog ez. Egy kis nép kevesek által értett nyelvének írói rendkívül kiemelkedő alkotásokkal találhatnak csak visszhangra a nagyvilágban. Madách közéjük tartozik.

Az út a világsikerhez nem volt könnyű, hiszen még saját hazájában is csak negyed századdal a mű megszületése és 19 évvel a szerző halála után, 1883-ban került először színre és vált szélesebb körben is ismertté. Az első előadások sikere után azonban már semmi sem akadályozhatta meg diadalútjáit.

Külföldi sikereinek kiindulópontja' az 1892. év. A budapesti Nemzeti Színház ebben az évben bemutatja Bécsben is, igaz, egyelőre magyar nyelven. De még ugyanebben az esztendőben német nyelven is színre kerül Hamburgban, mégpedig Dóczi Lajos fordításában, s a hamburgi társulat a halhatatlan sikeren felbuzdulva hamarosan bemutatja Bécsben is, mégpedig Zichy Mihály híressé vált díszleteivel. S ugyanebben az évben, 1892-ben a Tragédiát Prágában is bemutatják. Itt három hónap leforgása alatt 33 előadást ért meg, azután a reakciós rendőrség betiltotta.

A mű színpadi diadal útja 1893-bam Berlinben, a század végén Krakkóban, 1926-ban pedig Pozsonyban folytatódott; itt szlovák nyelven adták elő. A sok külföldi siker közül külön ki kell emelnünk a bécsi Burg- theater 1934. érd előadásának frenetikus hatását. Ez az előadás a mai napig a legnagyobb osztrák színháa sikerek egyikének számít.

1930-ban a külföldi rádiók közül elsőnek a berlini rádió mutatta be, s azóta a legtöbb országban a rádiók gyakori műsordarabja. 1960-ban például a francia és svájci rádió is közvetített belőle részleteket, hangjáték formájában.

D

e nemcsak mint hatásos színpadi alkotás, hanem mint mély mondanivalókat tartalmazó könyvdráma és irodalmi remekmű is meghódította'a világot. Eddig több mint 20 Viyélvre fordították le. Német nyelven 8 fordítása készült, angplra öten is fordították, négy francia fordítását ismerjük, s most készül Jean Rous- selot újabb átültetése. Hollandra a múlt század végén egy igen tehetséges írónő, Wallis asszony tette át, s ugyanő hatalmas tanulmányt is írt Madáchtól. Lengyel fordítása nemrégiben készült el, új finn és német átültetése most van folyamatban. A Tragédia különböző nyelvű ikiadásai megjelentek Amerikában és Ausztráliában is.

Nemcsak a nyugati, hanem a kelet-európai klasszikus rangú írók is újból és újból megkísérelték művészi tolmácsolását. Gorkij például lefordíttatta oroszra világirodalmi kiadványsorozata számára, s ebben a sorozatban Aiszkhülosz, Sophoklész, Selley. Byron, Goethe és más nagy klasszikusok művei társaságában kapott helyet a Tragédia. Gorkij egyébként Klim Szamgin c. regényében is elismeréssel emlékezik meg róla. Hogy valóban a legjelesebb költőle és műfordítók választották feladatul Kelet-Európábán is a Tragédia fordítását, arra hadd említsük példaként, hogy cseh nyelvre Vrchlicky, románra Goya, szlovákra Hviesdosláv készítette az átültetést. Most készült új szlovák fordítása is Fra Malcarius (Valentin Beniatk) .tollából-.

Madách művének összes átültetéséről ezúttal nem emlékezhetünk meg, mégcsak feftsorolásxBerűen sem. A* említettek is igazolják azonban, hogy a Tragédia valóban világszerte reprezentálja a magyar irodalmat.

Revüszerűen dekoratív, drámaiadén élőképsorozai-e csupán, avagy az emberről sok újat és elgondolkodtatót mondó, kitűnően megalkotott remekmű? Lukács Györgynek 1955-ben megjelent cikke után még erről csatáztak a magyar irodalomtörténészek. Szerencsére a nagy tudósok is tévednek néha, s Lukács György egyedül maradt téves nézeteivel. Amíg mi vitatkoztunk, a nagyvilág már régen döntött, éspedig Madách javára.

Ártalmas pesszimizmus, avagy a küzdelmet soha fel nem adó optimizmus jellemzi a Tragédiát? Hasznos, avagy ártalmas-e tehát mondanivalóinak végső hatása? Ezzel a kérdéssel is sokat vívódtunk, hiszen érvelni a Tragédiával kapcsolatban mindkét nézet mellett lehet A vita azonban ebből a szempontból is eldőlt: a mű — ellentmondásai, tévedései ellenére is — haladó hagyományunk része. Van ami elválaszt bennünket tőle, de még több az, ami összeköt. És mi nem azt keressük és mérlegeljük már benne, amin túlhaladt az idő, hanem azt. amivel ma is megragad, elgondolkoztat, sőt segít bennünket. Tartalmi szempontból elsősorban is azt a he- roizmust értékeljük, amellyel Madách Ádám- ja csalódások és bukások után is újból hinni és küzdeni tud. Azt a herodzmust, amellyel Madách a forradalmak bukása után, egy kiábrándult, belső erejét vesztett korban, kiábrándító filozófiai, történelmi és természettudományi tanítások zűrzavara közepette,egyéni és nemzeti reménytelenség ellenére is arra tudta tanítani kara magyarságát, sőt kara minden emberét, hogy küzdeni az előrehaladásért, a magasabbrendű életért akkor is érdemes, ha nem tudhatjuk, lesz-e jutalma a küzdelemnek, győzelmes befejezése a harcnak. A legegyetemesebb emberi problémára ad Madách fájdalmas, de mégis előrelendítő, biztató választ a küzdés etikai parancsának hirdetésével és kora pesszimista kiábrándultságának kritikai ábrázolásával. A mű azt tükrözi, hogy Madách a keserű tapasztalatok, az igazságos forradalmak bukása után sem tud lemondani az emberiség haladásába vetett hitéről, és annak szolgálatát változatlanul érvényes erkölcsi parancsnak tekinti. Igaza van Horváth Károly legújabb tanulmányának: „Az évfordulóra a félreértésektől és a reakciós elferdítésektől való megtisztítás munkája már megtörtént, s a mű úgy áll most előttünk, mint a csalódások ét: tragikus letörések ellenére felküzdő emberi erőfeszítés művészi dokumentuma, ahogyan ezt a költő sztregovai sírján Riegdler pozsonyi szobrászművész magasba tárt karú bronz- alakja ábrázolja, mint a madáchi mondanivaló képzőművészeti megtestesítő je.-’

A korabeli magyarságnak szóló tanítás az egész emberiség gondjainak, legfőbb problémáinak valóban művészi ábrázolásával bontakozik ki. Madách műve bizonyára ezért mond olyan sokat minden olvasójának, bárhol is van hazája, és ezéri került a világon mindenütt a megbecsült alkotások' közé.

A párizsi Sorbonne összehasonlító irodalomtörténeti tanszékének professzora, Charles Dédéyant 1961-ben írt művében Flaubert, Dosztojevszkij és Ibsen mellé helyezi Ma- dáchot. A Béke Világtanácsa pedig Madách halálának 100. évfordulóját felvette az ebben az évben megüreneplendő kulturális évfordulók sorába.

Madách műve valóban részévé vált az elevenen élő világirodalomnak.

Dr. KOLTA FERENC

Jíeiuió ffaujliiclak

A Jelenkor — Magvető első kötetéről

Az olvasó, ha három költő verseit olvassa egy helyen akarva, akaratlanul is valamiféle sorrendet, értékrendet állít fel magának. Az együtt megjelenő költők számára ez sohasem kellemes, pedig nem mindig jár hátránnyal. Különösen nem, ha ez olyan sok és lényeges vonásban egyező költőkkel történik meg, mint Berták László, Makay Ida és Galambost László. Az egyezések mellett természetesen a különbségelv, az egyéniségek, a költő-alkatoknak megfelelő eltérő vonásoknak is kedvez ez az együttes kötet.

Berták László terseiben az egyszerűség dominál. Tiszta, za varosság-m antes

képsorai teszik könnyen megfogihatóvá, emberközelségűvé ezeket a verseket. Témái legtöbbször az „örök” lírai témák: szerelem, nosztalgia, a közvetlen környezet — a falu — villanásai, egy-egy táj, nénikék, galagonya. A lényeges a miként és nem a mi.

A Nagyanyám két sora. .érett zizzenésű / élet örömét* — sókkal többet idéz fel, é» sókkal több rezonanciát vált ki az olvasóból, mint a különben igen jól sikerült Nyári nappalok tudatosan poénra építettsége. A képalkotás, a jól szerkesztett asszociáció-sorok teszik jó verssé az Egy év és a Villanások c. verseket, feledtetve a néha-néha felbukkanó klisé- és közhelymegoldásokat, konvencionális szófűzéseket.

Az olvasóval kiépített közvetlen kontaktus az erénye a Szüretelő menyecs- kék-nek, a formai, mesterségbeli tudás mértéke pedig a Sárga őszi vers, mely szinte színköltemény, az egy színen belüli tónusok maximális kihasználása. A szerelmes versek közül a legérettebb a Könnyű szél jött, a zárt falusi világ él a Huszonöt néni sorai között.

Berták tehetsége nem bontakozott ki teljességében, a teljes fegyverzet még hiányzik, de a saját magának kijelölt; út világos, ő maga jelöli meg a Jégvt- rtíp-bam:

„ ... de itt van / az áttetsző világ egésze / atomnyi mosolyokban.” Ezt meglátni és újrateremteni, feladat a költő számára.

Nő- és férfiolvasó számára egyaránt Izgalmas az asszonyköltő vallomása. Makay Ida azi tűzi ki maga

elé célul, ami egy lírikus feladata és kívánsága egyben: a kitárulkozást.

Néhány verse szinte mindazt magában hordozza ami szerelmes verseinek sajátossága: a merész őszinteséget, a protestáns zsoltárhangulatot, a predesztináció és a misztikum keveredését. Szerelmes verseinek alapállása a zaklatottság, a férfi-érthet ellenség okozta feszültség és valami férfival szembeni érzelmi asszonyfölény. (Válasz, Asszony vallomás, Mi nem hazudtunk.) Szinte minden attitűd a férfi—nő kapcsolat valamiféle visszatükröződése. De ne higyjük azt, hogy csak a szerelmes versekre jellemző ez. Az Apám fiam problematikája is ebbe a gondolatkörbe helyezkedik el.

A Nyári reggel asszonyi biologizmusa, az Akár a teljes ég képalkotása, újszerű jelzős szerkezetei, az Őszutó pillanat-megragadásának szépsége adják talán az olvasónak — és tegyük hozzá: a versmondónak, hallgatónak — a legtöbb élményt.

A kötet költőd közül Makay versei a leginkább előadható versek, és ez nem kis erény. A kiforratlanság, a szertelenség váltakozik néhány verséiben olyan finoman megfogott érzéssel, mint az ember és a táj maradéktalan egybeforrása.

Sajnos — ritkán — de a közhely is kísért néha egy- egy soriban, képben, de teljes versben is. (Esti monológ.) A mai olvasó mér nem igényli a szimbólum, a lényeges effló nagy kezdőbetűs írását. Az Idő, a Törvény, idő és törvény marad kis kezdőbetűvel is. Saját világába visz a költő — sokszor számunkra nem ismert világba — de kiváló Idegen - vezetőnek bizonyul.

Galambosa László világa -is zárt világ, de jóval ismertebb. Nyilt és világos az a problémakör, mely a költőt versírásra készteti. „Szolgádul szegődtem Élet...”

... megméretik a szó az idő acélserpenyőjében hintázzon vágj' s kőkemény való

(Lengő fényhidak)

Valóban, Galambost költészete az élet villanásainak tükre leginkább. Ezeket a villanásokat rögzítik az olyan versei, mint a Reggel, a Nyári tükör. És ezek az igazán jó versek. Meg azok, melyek mélyén valódi népköltési ihletet talál az olvasó. De sokszor járhatatlan utakra téved. És itt nemcsak epigonizmus, hanem a modorosság csapdája várja, melyet néha kikerül, de többször nem. A képek egymásutánjából sokszor végülis zsúfoltság lesz. A Hegyek ünnepe képsora példa erre, az Emel a fény tisztább és őszintébb lett volna a halmozott képsorok nélkül. Pedig Galambos] tudja, hogy mit jelent a fegyelem, és amikor emlék- í szik is erre, akkor szinte ! remekmívű vei'set alkot. Fegyelmezett. szép képsorok. jó szerkesztés jellemzik a Vásárt; az Etető lányt egysze- j rűsége, a Kerti délutánt pedig közvetlen keresetlensé- ge emeli az átlagon felüli versek közé.

Egy versen beftüi is sokszor lemérhető a szertelenség, a két szélsőség közötti ingadozás. A Még egyszerűen a szép, tudatos szerkesztést zavarja meg egy sor konvencionális kép, a Tánc népi hangvételét pedig erőszakolt, túlcsinált szókapcsolatok.

Ezeket a hibáikat elsősor- ' bam a teljes formai, mesterségbeli tudásnak számítom be. Enged a költő a magétól futó ceruzának. Nem érdemes, mert ugyanaz a ceruza képes ilyen veres zakók írására is. ha erősen szorítják:

„Apám csizmáján harmat

— bogarak / futkosnak für- 1 gén, amint hajladoz...”

(A boronák hullámzó rácsain), vagy a Fegyelem ara poetica-ként is beillő soraira, vagy olyan versre, mint a Daloltam égő rózsafa, és a Mint holt égitest- i bőr.

A három fiatal költőnek egyformán erénye az, hogy valami sajátra törekednek, hangban és mondanivalóban egyaránt, igyekeznek távoltartani magukat a modernkedéstől, igyekeznek mindenféle „divatos” sallangot kerülni. Viszont egyformán hiba. hogy költészetüket valami közéleti problémamentesség és erős apolitikum is jellemzi — egy-két — és nem is a legjobban sikerült

— versen kívül.

Vannak szép ösvények, csapások, vízmosások és dű- lőutak is, de utak, sőt országutak is vannak. Hogy azokon sokan járnak? Igen, de senki sem egyformán.

Sísődy Szilárd

30SEF MÜHIBERGER:

Az ezredes, koszorúval

AZ EZREDEST Rostocknál érte a vég Ha nem bizonyosodott volna meg róla, most sem hiszi ei. De az oroszok három oldalról körülzárták a várost.

Az ezredes volt Franciaországban, Olaszországban, Oroszországban, a Balkánon, — tulajdonképpen mindenütt ott volt. Ezért értette meg oly nehezen, hogy nem ezredes többé, s a nagyhatalmi ábrándból, amelynek nevében mindenütt győzött. csak a kaszárnya egy nyomorúságos szobája maradt meg. amelyben az utolsó pillanatban még szétlövetheti magét, vagy fogságba esik. Választania kellett. Egyetlen gondolata volt: csak fogságba ne kerüljön. Megtömte zsebeit kincstári órákkal, a-köpenyzsebeket lőszerrel tömte tele, vállára akasztotta a géppisztolyt, és indult. Sikerült átvágnia magát. A géppisztolyt és a lőszert eldobta, csak a kincstári órák maradtak meg. s megmaradt az ezredesi uniformis. Erre büszke volt, — az állományból tizenkettediknek léptették elő. de most, amilyen gyorsan csak tudott, szabadulni kellett ettől is.

Buchholz mellett találkozott: egy paraszttal, — itt ért véget a senki földje —, s megpróbálta az uniformist elcserélni civil- ruhára. De a paraszt nem mutatott semmi hajlandóságot. vo- nogattá a vállát, s azt mondta: „Ritka nálunk a ruhaféle. LTniformásban meg hogy mehetnék ki a földekre?” Az ezredes letett egy órát az asztalra. A paraszt megnézte, és így szólt: „Lopott óra. Azért egy kabátot megér.” Az ezredes még egy órát tett az asztalra, amelyért egy nadrágot kapott.

A paraszt jó ember volt, s megengedte, hogy az uniformist elássák. Hát ezzel ennek is vége. az egyenruha becsületének. Persze azért ez se tart örökké. De most csalt az a fontos, hogy hazáig ver eked je magát. Az otthont jelentő kisváros messze volt, délen. Ö pedig itt volt, fent északom.

Az ezredes szeretett volna a parasztnál éjszakázni, de a* nem engedte meg; veszélyes az ilyesmi.

Alkonyaikor az ezredes lament .a temetőbe, körülnézett, talált egy "friss sírt, a sírtól felvett egy friss koszorút, s az erdőbe indult. Lefeküdt, hogy aludjék valamit. Hideg éjszaka volt, s az ezredes a fonyőgaDyaköől font koszorút tette magára.

A koszorú jó szolgálatot tett. Mert másnap délelőtt találkozott az első angol katonákkal. De ügyet se vetettek a koszorús emberre, aki nyilván temetésre ment a saomaszéd faluba.

így volt ez néhány napig Az ezredes szakadatlanul temetésre ment, s szakadatlanul vitte a halotti koszorút. Amikor elkoszolódott, másikra cserélte ki, könnyebbre, amely papírvirágokból készült.

De ez már a következő napon tönkrement, meri eleredi ae eső, s az ezredesnek új koszorúról kellett gondoskodnia.

De az ezredes is kezdett tönkremenni. Állandóéin gyalogolt, a szabadban hált, s közben órákért épp csak kapott valami harapni valót. Ráadásul egyik óráját egy parasetnafc kellett elajándékoznia, egyébként a hajdani hadfit beárulta volna az angoloknál. De halotti koszorúból nem volt hiány. Mindenütt friss sírok kínálták.

Amikor az ezredes egy nap betért a temetőbe, hogy elnyűtt koszorúját kicserélje, ép temették valakit. Már nem fordulhatott vissza, letette hát koszorúját a sírra és ott maradt a gyászszertartáson. Utána meghívták a halotti torra. Hosszú idő után először lakott jól,

NEM SOKKAL KÉSŐBB egy amerikai autóval tálákoaott. Fékezett, megállt mellette, s a vezető megszólította: ..Helló! Még mindig nem érkeztél meg?” — „Hová?” — kérdezte az ezredes. „Ahová a koszorút viszed.” — „Hogy-hogy?” —„Négy napja is láttalak.” — „Engem?” — „Persze.” — „Még nem értőn el a menetet.” — „Hogy neked mennyit kell temetésre járnod! Szomorú.” — „Hogy-hogy?” — „Négy napja egy másik koszorú volt nálad.” — „Rögtön odaérek. Már látszik a falu.” — „Well. Akkor adj nekem is egy órát.” — „Órát?” — kérdezte az ezredes, mint a regtuta. aki hülyének tetteti magét „Amilyenért ennivalót cserélsz,” — Az ezredes csak egy óra árán tudott kijutni a csávából. S ezt gondolta: legyőztek bennünket, kultúrát akarnak hozni nekünk, s legtöbbször egy tisztességes órájuk sincs. Mert tapasztalta, hogy az amerikaiak úgy vetik magukat a* teára, mint ötdög a jámbor lélekre. Ez is úgy örült asz órának, mint egy gyerek, rögtön csuklójára csatolta, s azt mondta: „Ohayr Fölengedte az eared esi az autóra, és elvitte.

Amikor a kocsi más irányba fordult az ezredes fogta a koszorúját, leszállt, s gyalog indult tovább. De így jó utat tett meg delnek. S jó is volt, mert a kabátzsebek után a nadrágzsebei is kiürültek. Az amerikaiakkal csak így tudott utazni. Jó, ha az embernek humora van. gondolta közben az ezrede* De benne már nem volt semmi humor.

S ment, mint már annyi ideje, a koszorúval mely hol a jobb, hol a bal vállán lógott, temetőről temetőre. A koszorú effvre nehezebb lett a gyomra egyre könnyebb, lábát mind nehezebben bűzte, • ahogy közeledett az otthonához, egyw

nyomatultabbnak érezte magát. Vitte Németországon át a koszorút, a Keleti tengertől az Alpokig, mindig temetők jártak az eszében, frissen hantolt sírok, mintha Németországot csak temetők és friss sírhantok jelentenék. S már ezredes sem volt. többé, ez is semmivé foszlott, mint a kardbojtja., s csak egy koszon.! s ember maradt belőle. A koszorú valósággal hozzánőtt, nélküle el sem tudta képzelni az életét, s még akkor sem dobta el. amikor már ismerős vidéken járt. így ért hát haza, ezzel a felesleges teherrel, amely azonban a szabadságot jelentette.

Felesége sápadtabb már nem is lehetett volna, amikor megpillantotta férjét, ráadásul egy halotti koszorúval.

Egy éve! — dadogta.

Igen, egy éve nem látták egymást. De mintha öt is lett volna. Az ezredes úgy látta, ennyit öregedett az asszony. Megmaradt őrmesternének, nem úgy nézett ki, mint egy tiszt felesége. Talán az okozta, hogy olyan hirtelen léptették elő. De most már örmes térné se volt, ahogy a férfi is csak egyszerű hadviselt volt, ami igazán nem számított.

— Nem ennél élőbb valamit?

Mit jelent az. hogy előbb? — kérdezte bosszúsan az ezredes. — Persze, hogy éhes vagj'ok. Egy ilj'en út után.

— Elhiszem. A koszorút később is kivihetjük a temetőbe, örülök, hogy tudod, s nem tőlem kell meghallanod. — Sovány kezét arcára szorította, és sírt. — Nem tehetek róla. Igazán. Hisz úgj' vigyáztam rá. Horst épp az udvaron játszott, amikor jöttek a mélyrepülők. Május 3-án volt, öt nappal a születésnapja előtt. Azonnal meghalt,

— A disznók! — üvöltötte az ezredes, mint gyakorlatozás köbben a kaszárnyaudvaron. — Épp a háború befejezése elolt! Aljasság! Civiledére lőni! Gyerekekre! A gengszterek!

Felállt, és vette a koszorút,

— Nem ennél előbb valamit?

— Étvágyam sincs mér.

Elindultak, s az ezredes a koszorút, amellyel végiggyalogolta Németországot, a Keleti-tengertől az Alpokig, végül a fia sírjára tette le. Egy ideig ott állt, elgyötörtem és megviselten, mint a koszorú, melyet napokig hurcolt, de eszébe jutott, hogv keményen, katonásan kell viselkednie, ami sehogj'se sikerült.

AZ ASSZONY LEHAJOLT, megpróbálta kisimítani a koszorú gyűrött, romgyolt papfrvirágait, hogy amennyire lehel:, szépen nézzenek ki. Visszatett« a sír közepére, aztán újra maga felé húzta. A keskeny sfrdombon gyereksaemkékségű Ibolyák nyíltak. A koszorú rongyos papírvirágai nem tudták eltakarni Őket, meri a Napot akarták látni.

Ferdített»: Csányi László