Dunántúli Napló, 1964. szeptember (21. évfolyam, 204-229. szám)
1964-09-05 / 208. szám
NAPLÖ 1964. SZEPTEMBER &. EmiékmOavatás Cseriétől) l Az idei bányásznap alkalmával is kegyelettel tisztelegnek a medence bányamunkásai a csertetői csendörsortfiz áldozatainak emlékművénél. A fáklyás felvonuláson részt vesznek a bányatelepek lakói, a bányaüzemek dolgozói, a munkásőrség és a honvédség dísz-szakaszai, valamint a bányatelep! általános iskolák tanulói. A koszorúzási ünnepség a Himnusz hangjaival kezdődik, majd leleplezik az új emlékművet. közben a honvédség díszlövcsekkel tiszteleg. Az ünnepségen Stier József elvtárs. a Mecseki Szénbányászati Tröszt pártbizottságának titkára mond beszédet. Az ünnepség végén a honvédség tűzijátékot rendez. Páratlan komlótermés Bolyban A Bólyi Állami Gazdaságban, amely — többek között — arról is nevezetes, hogy az ország legnagyobb és legjobb komlótermelő üzeme, ezekben a napokban, hetekben másfélszáz holdon szüretelik a „sör fűszerét". Az aranysárga komlóliszt vagy szaknyelven: lupulin, adja meg a sörnek a jellegzetes ízét, színét, s egyúttal tartósítja is. A gazdaság ültetvényein olyan termést takarítanak be az idén a tobozszedő asszonyok, amely eddig példa nélkül áll a magyar komlótermesztés történetében. A 70 hold cseh fajta öt és fél mázsa, a 30 hold mezőhegyesi fajta öt mázsa és az 50 Orconavirágzás szeptemberben hoki francia fajta nyolc mázsa tobozt adott, illetve ad holdanként. Rendkívül érdekes látványt nyújt a tartóhuzalokról hatalmas fürtökben lecsöngő termés — egy- egy fürt ugyanis több száz zöld tobozból áll. Helyenként nem is bírták el a tartóhuzalok a nagy termést és leszakadtak a szokatlan súly alatt. A kimagasló terméseredmények részben a kedvező — erősen csapadékos — nyári időjárásnak köszönhetők, részben az állami gazdaság komlótermesztő agronómusa — Cseh Sándor — által kidolgozott, kikísérletezett új termesztéstechnikai módszernek. A fiatal szakember ugyanis tövenként — a szokásos két inda helyett — hármat, illetve négyet vezetett fel a drótokra, aminek révén 28— 30 százalékkal fokozta a cseh komló terméshozamát. A nyers komlótobozokat az állami gazdaság három nagy szárítóüzemében szárítják, tartósítják és préselik zsákokba, s folyamatosan szállítják a fel dolgozó iparnak. Boly az idén a pécsi, a nagykanizsai és a kőbányai sörgyárakat látja el komlóval, összesen mintegy kilencszáz mázsa tobozt ad át a gyáraknak, ez 150 mázsával haladja meg az eddigi leg nagyobb — 1962-es — terméshozamot. A sörgyárak szakemberei megelégedéssel nyilatkoztak a gazdaságból eddig beérkezett komló minőségéről. Az átlagosan 3— 3,5 centiméteres tobozok üdezöldek, jeléül annak, hogy nem betegek, ezenkívül teljesen zártak, tehát nem hullott, illetve nem hullik kJ belőlük az értékes lupulin. HÍREK SZEPTEMBER Viktor napja. A Nap kél: 5.07, nyugszik: 18.17 órakor. A Hold kél: 3.44, SZOMBAT nyugszik: 18.26 órakor. Ma este 7 órakor megnyílik a felújított Petőfi filmszínház A Petőfi filmszínház felújítási munkálatai befejeződtek. A frissen festett filmszínház előcsarnokában hangulatos színek. a nézőtéren új parketta, szőnyegek, függönyök, vörös műbőr-borítású székek várják a látogatókat. A felújítás utáni első ünnepi előadást ma 7 órakor Almás! János elvtárs. a III. I kerületi tanács vb-elr.ökc nyitja meg. Az ünnepi előadás után ' 9 órakor is bemutatják a Blood kapitány fia című színes, szélesvásznú filmet. Találkozás a hiánycikk listán Száznyolcvan éve, 1784. szeptember 5-én halt meg, aligl •f 28 éves korában Ányos Pál. az érzelmes, romantikust költészet első magyar kifejezője, az újjászületett magyar iroda-1 lom egyik legjelentősebb lírikusa. Szerzetes tanárként Székes-l fehérváron tanított. Felvilágosult nézetei miatt összeütközésbeI került hivatásával. Meghasonlását mélabús kedély és lázongást tükrözi költészetében. Mély borongással, hazafiul és szerelmiI bánattal teli, világfájdalmat kifejező lírájának legkedveltebb! műfaja az elégia. Ezt csak néha váltja fel egy-egy bordául vagy a barátságnak szentelt költői levél. Zaklatottságot <v [ párzó, áradó prózájában gyakorta több a költészet, mint al verseiben. Éleshangú politikai költeménye, a címében isi szállóigévé vált, II. József császárt keményen támadó „Kala-\ pos király” kéziratban terjedt el országszerte. HELYREIGAZÍTÁS | \ televízió 01U801 I .apunk tegnapi számúban a Lvovba elutazott megyei küldöttség tagjainak felsorolásában névelírás türíént. A helyes szöveg a következő: „A Lvovba elutazott megyei küldöttség tagjai: Ambrus Jenő, az MSZMP Pécs városi Bizottságának első titkára, Kászon József, a Magyar Rádió és Televízió Pécsi Stúdiójának vezetője. Bosnyák János, a Porcelángyár párttitkára, Szikszai Tibor, az MSZMP megyei bizottsága ipari, építőipari és közlekedési osztályának munkatársa’. Történt pedig e tavaszi esemény Pécsett, az Ungvár utca 35-ben, Schützenhoffer György tanár családi házának kertjében. Nem hivalkodón — mert az utcáról nem látni —, hanem szei'ényen, szinte rejtve az orgonabokor sor végén, hátul a kertben. És egyszerre kettő is: egy orgonafácska fehér dupla virágai rendes csokrokban illatoznak, és mellette egy bokor szimpla, bojtszerű lila orgonák Mi a magyarázat? A szakértő ilyeneket mond: rendellenesség, hiszen egy te- nyészési időn már túl van: hormonfelhalmozódás, a fény és hő különleges hatása, a termés azonban már nem érik be, de télen majd kipiheni magát, és jövőre normális életet kezd. Megtréfálta az időjárás, új tavaszt érzett, előfordul ez néha — nem- I csak a virággal. Mi mást tehetünk, meg- I csodáljuk. M ' (WV) Szürkegéni'„invázió“ a sumonyi halastavakon A kirakat éppen olyan, mint a városi. És a hiánycikklista sem különbözik a várositól. A bólyi műszaki boltban ezüst- ■ csíkban sorakoznak a kukták. ‘ A boltvezető helyettes szerint | nagyon keresett cikk. Volt olyan hónap, hogy hetvenet is | elad talc belőlük. Még nyugat- I németek is vittek. Kijelentették: szebb, jobb, mint az övék. | És a helybeliek is egyre másra j váltják fel a hagyományos edényt a kuktával. Kukta van, legalábbis csütörtökön még I volt. Televízió is van, pedig he- I tente mintegy 9—10 talál gazdára. Televízió is van, de... Nincs például hűtőszekrény. Semmilyen se. Pedig ezt is állandóan keresik. És nincs olajkályha. Ezért is sokan járnak be a boltba. Megkérdik mikor Dél-Dunántúl legnagyobb halgazdaságát, a sumonyi halastavakat valósággal „állandó megszállás” alatt tártjaik a szűr k egérnek. A gazdaság dolgozóinak már az elmúlt években is feltűnt ezeknek a vízi madaraknak a sokasága, de az igazi invázió az idén következett be. Nagy károkat okoznak a halállományban, mert igen falánkak és sok táplálékra van szűk ségük. Bár aránylag nem nagy testű madarak — súlyuk körülbelül 70—80 deka — mégis naponta mindenegyes szürke gém átlagban egy kiló halat eszük meg, tehát többet mint a saját testsúlya. Állandóan a tavak környékén tartózkodnak, mégis „bölcsen” csak az ivadéktenyésztő halastóban keresik meg napi haladagjukat Ugyanis a gémek egészben nyelik el a kis halakat, a nagyobbakkal már nem tudnak mit kezdeni. Így elsősorban a halivadék elsőszámú ellenségei közé számítanak. Hosszú lábaikkal belegázolnak a tó sekélyebb vizébe és ott egymástól 10—15 méter távolságban szabályos csata rláncot alkotnak a tó körül. Ha feltűnik egy hal, azt elkapják, majd utána ismét várják a zsákmányt, nem zavarva egymás vadászterületét. Nagymérvű elszaporodásukhoz az is hozzájárult, hogy a szürkegémek jóformán veszélytelenül nevelhetik fel fiókáikat mert más vízi madaraktól eltérően nem a nádasban fészkel nek, hanem az erdőben. Lehetőleg magas fákat választanak ki fészkeik megépítésére, ahol a fiókák biztonságban vannak, amíg a szülők táplálék után járnak. A halgazdaság dolgozóinak komoly gondot okoz nagy számuk és igyekeznek tőlük megvédeni a halivadékot. Ez a védekezés ndm könnyű dolog, mert a szürke gémek nem ijedős állatok. Megpróbálták lármával elűzni őket a halastavak környékéről, de a zajt hamar megszokták és egy-két nap múlva már „fel sem vették”. Egyedül a vadászat segit és a gazdaság dolgozói gyakran puskavégre kapják a hívatlan vendégeket, hogy így vessenek véget a szürkegémek inváziójának; Gyújtsunk esipkehűqijót Jövedelmező! Az egyöntetű üdepiros színű, kemény tapintató, egészséges, nyers csipkebogyót kg-ként Z.— forintért. A csörgő szárazra megszárított, egyöntetű, bordó színű fénylő felületű csipkebogyót 5.— forintért vásárolják a Földművesszövetkezetek. Felvilágosítást ad: MÉSZÖV mezőgazdasági osztálya, Pécs, Kossuth tér 8. és HERBARIA, Budapest, V„ Arany jánca w. 23. lesz és a bolt dolgozói csak azt mondhatják: nem tudják mikor lesz. Van Pannónia, Danu- via, de nincs, amit a legtöbben keresnek: 49 köbcentis motor. És nincs Autópress kávéfőző. Néhanapján kapnak ugyan öthat darabot, de ezek egy-kettőre gazdára találnak. Sok minden van ebben a falusi műszaki boltban, de sok minden hiányzik Is. És a hiány cikkek listája érdekes módon egyezik a városi műszaki boltok hiánycikk-listájával. Íme: a város és a falu találkozása. Csak van ennek a találkozásnak egy szépséghibája. Az ugyanis, hogy ez a találkozás a hiánycikk-listán is realizálódik. <S*4 A lottó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása szerint a mezőgazdasági kiállításon a paksi földművesszövetkezet dunakömlődi halász- csárdájának kerthelyiségében megtartott 36. játékheti lottósorsoláson a következő számokat húzták ki: 12, 29, 42, 62, 69 A Vidámpark 1964. szeptemberétől nemcsak du. 13 órától, hanem már de. 9 órától nyitva van a csoportos látogatók részére. Ezzel az új szolgáltatással részben a helyi, részben pedig a városba érkező vidéki csoportok részére kívánja a Vidámpark a szórakozási lehetőséget biztosítani. (x) * Zeneoktatói csoport órabeosztása. Pécs város Művelődési Háza zeneoktatói csoport növendékeinek órabeosztása szeptember 9-én, szerdán de. 10-kor és du. 4 órakor tekinthető meg Déryné u. 1«. sz. alatt. (x) * Tánciskola kezdődik szeptember 9-án, kedden este 7 órakor a Vasutas Kultúrotthonban (Várad) Antal «. 7/2. sz.). Tanít: Balogh. Mit csinál az Autóklub? Ha az autós külföldön jár, azt tapasztalja, hogy útközben mindenfelé messzemenően segít: információval, szervizszolgálattal, szállásfoglalással az Autóklub. Magyarországon is működik a gépkocsitulajdonosoknak ez a szervezete, de a legtöbb gépkocsitulajdonos — ha a klubról esik szó, egyelőre még annyit mond: „Az Autóklubbal csak akkor találkozom, ha külföldre utazom és ki kell váltanom a gépkocsi papírjait.” Pedig az Autóklub taglétszáma évről évre nő. 1960- ban még csak 3000 tagja volt, jelenleg viszont már 35 helyi csoport működik az országban, 16 ezer taggal. Ám a tizenhatezres taglétszám csak kis hányada a magángépkocsi tulajdonosok számának. A legtöbben nem lépnek be a klubba, mert még nem érzik azt a segítséget, amelyet a klubnak nyújtania kellene. A Magyar Autóklub Römer Flóris utcai palotájában viszont sokatígérő terveket szőnek a jövőre. — Már jelenleg is három segélykocsi járja hét végén a Balaton környékét és teljesen díjmentesen ál a bel- és külföldi autósok rendelkezésére — mondják —. Szeretnénk tovább bővíteni a segélyszolgálatot olymódon, hogy végig a balatoni úton és a parton körül mozogjanak segélykocsik. Legalább 10—15 segélykocsit szeretnénk rövidesen beállítani. Ugyancsak a terveink közé tartozik, bogy segélykocsi szolgálatot létesítsünk szezonban a Mátrában, a Bükkben, a bécsi országúton, a Dunakanyarban és minden olyan nagyobb rendezvény alkalmával Budapesten, amely sok külföldit vonz. A Magyar Autóklub most építi ki műszaki apparátusát, amely nemcsak arra lesz hivatott, hogy segélykocsikkal álljon rendelkezésére az ország főútvonalain elakadt autósoknak, hanem bevezetik például — egyelőre csak a fővárosban —, a téli indítószolgálatot is. Ez azt jelenti majd, hogy a gépkocsitulajdonosnak csak egy telefonszámot kell felhívni, s a megadott címre rövidesen megérkezik az Autóklub indítókocsija. Távolabbi tervük, hogy az indító- szolgálatot megszervezzék a nagyobb vidéki városokban is. Fel akarják állítani az úgynevezett közlekedésbiztonsági szolgálatot is. A szolgálat minden gépkocsi-tulajdonos rendelkezésére áll majd. Bárki felkeresheti, hogy vizsgálják meg a kocsiját, milyen hibái vannak. Ez megnyugtatja majd a gépkocsi-tulajdonosokat, amikor javításra viszik autójukat; a zsebükben ott lesz írásban, teljes részletezéssel. hogy milyen munkákat kell elvégezni az autón a kocsi biztonságossá tételéhez. Ez a szolgálat látja majd el az úgynevezett „állapot vizsgát” I is ha valaki használt gépko- j csit akar vásárolni, s szakszerűen meg akarja tudni asi autóról, milyen állapotban van. Sok gépkocsi-tulajdonos kifogásolta, hogy az Autóklub nem ad ki elég tájékoztatót, térképet. Az igény nemcsak azok részéről jelentkezik, akik külföldre utaznak, hanem azok is — kérik ezt, akik a magyar tájakkal, városokkal szeretnének megismerkedni. Az Autóklub most készít a jövő szezonra többnyelvű prospektusokat, hét országról szóló zseb-beadeckert, valamint egyéb tájékoztatókat. Azt tervezik, hogy a jövő szezonban információs pavilont állítanak fel a balatoni és bécsi út találkozásánál. Itt nyelveket beszélő informátorok állnak majd a külföldiek rendelkezésére. Feladatuknak tartják az Autóklub vezetői azt is. hogy ösztönözzék az állami szerveket új benzinkutak felállítására. A klub szeretné tagjai között bevezetni az úgynevezett „útibarátság szolgálat”-ot. Ez azt jelentené, hogy ha valaki műszaki hiba folytán kénytelen az országúton leállni, s valamilyen speciális jelzést tesz ki az autójára, akkor a többi autósok megállnak és segítenek rajta. Műszaki segély, indítószolgálat, közlekedésbiztonság, útibarátság. Szép tervek, s ha valóra válnak, a Magyar Autóklub minden bizonnyal ugyan olyan népszerű lesz majd a gépkocsi-tulajdonosok körében, mint külföldi klubtársai. Sa. E» szeptember 5-én, szombaton 16.55: Turistaúton a Szovjet'! unióban. Az Intervízió műsorai Moszkvából 17.48: Hírek, f 17.55: Tudomány a filmszala- gon. 18.55: Hétről hétre...| 19.05: Esti mese. 19.15: TV | híradó. 19.30: Szórakozó Bu dapest... Részletek a Főváros Nagycirkusz műsorából. 20.40 Irodalmi képeskönyv. Csapt-.k Benda színész és a többiek. 21.40: Vendégkönyv. Marg ári-1 ta Cantero kubai énekesnő f énekel. 21.55: TV-hiradó, 2 kiadás. — Nagy Árpád-kori temető, feltárásán dolgozik Beremen-t den Kiss Attila muzeológus. A1 leletanyag antropológiai elem zése már eddig is hasznos tanulságokat hozott a kor társadalmáról. —■ A peterdi községi tanács, a volt tsz-irodát könyvtári célra alakította át. A helyiséget kifestették, egy méter magasságig a falat műanyaggal vonták be Uj polcokat, asztalokat szereztek be is szabadpolcos kölcsönzőt létesítettek. — A mohácsi termelőszövetkezetek befejeztek a silókukorica betakarítását és eddig ötezer köbméter silót készítettek belőle. — Uj járda épült Mohácson a Läget és a Liszt Ferenc utcában. A lakosság társadalmi összefogással végezte el a föld munkát. — Ezer forint értékű ruhaneműt, használati tárgyakat | vittek el a Nevelők Házából — egy lakásból — Bedi László lány csoki és Sárics József pé-| esi lakosok, többszörösen büntetett előéletű személyek. A bíróság Bedit 10 hónapi, Sá- ricsot 6 hónapi szabadságvesztésre ítélte. Az ítélet nem jogerős. — Pécs város Tanácsának határozata alapján a jövő évben, mintegy 400 ezer forin-| tos beruházással 16 férőhellyel és megfelelő számú fürdőkkel| bővítik a Tüzér utcai saoci otthont — Az első félévben az ei múlt év hasonló időszakához képest megyénkben 9-ről 6-ra csökkent a halálon üzemi bal- esetek száma. — Ebben az évben 2100 fiatal vesz részt a szigetvári járódban az „Ifjúság a szocializmusért” mozgalomban. A bányásznapra való mkin tettel a 12. sz. Autóközlekedési Vállalat tehertaxi fuvarvállaló irodája vasárnap reggel 8 é6 délután 3 óra között szolgálatot tart. s bányászok által vásárolt áruié* leségeket házhoz szállítja. Telefon: 29-66, 30-6». A XIV. bányásznap alkalmával szeptember 6-án, vasárnap 17.S órakor ünnepélyes keretek közöt' megnyílik a Meszesi Művelődő Ház. Az avatással egyidőben me2 kezdi működését ugyanitt, a Moziüzemi Vállalat és a Város: Könyvtár kirendeltsége Is. Áramszünet less szeptember én T—16 óráig hálózatátépítö« miatt Aranyhegy, Daindol, Äzent* kút és ürög területén. (x] Időjárásjelentés Várható Időjárás szombaton estig: változó mennyiségű felhőzet, legfeljebb egy-két helyen kevés eső, helyenként élénk déli, délnyugati szél. 1 hőmérséklet alakulásában lényeges változás nem lesz. Vár- ható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet: általában 9—14, az északkeleti megyékben 6— 9 fok. Legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 22—25 fok között