Dunántúli Napló, 1964. szeptember (21. évfolyam, 204-229. szám)
1964-09-30 / 229. szám
6 NAPLÓ' 1964. SZEPTEMBER 3«. Elindultak a sakkórák A Pécsett megtartott dr. Asztalos Lajos nemzetközi sakk- emlékverseny lendületet adott a megye és a város sakkéletének. Megindultak az edzések, a Honvéd és a Bányász I. és II. osztályú minősítő versenyt rendezett. Vasárnap az egyéni versenyek után a csapatbajnokságok is megkezdődtek. A Maróczy Kupa, az VB n. mérkőzésein városunkat két csapat is képviseli. A Pécsi Ércbányász SC, a tavalyi bajnokságon is igen szép helyezést ért el. az előkelő harmadik helyen végzett. A kiegyensúlyozott. jó erőkből álló csapatnak minden esélye megvan arra, hogy ebben az évben is az élen végezzen. A Pécsi Bányász sok évi harr után most került fel a magasabb osztályba. Az együttes még kevés tapasztalattal rendelkezik. de a Bányász-sakkozók igyekeztek lelkiismeretesen felkészülni, hogy becsületesén helytállhassanak az erős mezőnyben. A csapat nagy része fiatalokból áll. két régi pécsi sakkozó újra Pécsett versenyez a Bányász színeiben: Titkos Jenő és Balcsó László mesterjelöltek. A csapat gerincét a régiek alkotják. Kova- ••«ics, Péterfalvi, János. Szöl- 'ősi. Szabó I.. Gyura, Rc«,zler. Szabó J. II.. (1964-ben Pécs város bajnoka, 14 éves). Lajos, Kiss és sokan mások, a szakosztály 60 minősített versenyzőjéből Igen sok a 20 éven aluli fiatal. Az első fordulóban vasárnap a Pécsi Bányász kitett magáért, a Kanosvári Petőfit győz le le. A Pécsi Erebányász SC rajtja nem a legjobban sikerült, a csapat Veszprémben 7:5 arányú vereséget szenvedett. A hét végén megkezdődnek a megyebajnokság mérkőzései is. Nyolc csapat rajtol, a Pécsi Bányász tartalékgárdája mellett a Spartacus, a Komlói Bányász, a Bólvi MEDOSZ. a Vasas TI. Bányász, a PEAC. a Honvéd és a Mohácsi TE indítja sakkozóit. Pécs első szervezett női csapata a Pécsi Bányász fiatalokból álló együttese is rendszeresen versenyez majd, néhány hét mülva pedig megkezdődnek a városi sakkcsapat-bajnokság mérkőzései is. A magasabb osztályú mérkőzések után az alacsonyabb osztályú bajnokságokban is megindulnak a sakk órák. RADNÓTI JANOS Athéntől — Tokióig A stockholmi ötödik modern olimpia 1912. július 6-án nyílt meg. Szép és teljes értékű ver- ; senysorozat volt. Londonhoz ké- j pest is tapasztalható volt Javulás és egyben az angolok által ; megkezdett szervezési irány foly- j tatását jelentette. Svédország, akárcsak Anglia, fejlett sporttal, magas testnevelési kultúrával ! rendelkező ország és nagyon jól használta ki szervezési lehetőségeit. Figyelmük még arra is ki- i terjedt, hogy H. Alexandersonnal 1 olimpiai himnuszt komponáltat- : tak. Szigorúan józan stílusú stadiont építettek, amely furcsa mó- i dón egyesíti az antik és a középkori elemeket. Megismételt diadal A magyar sportot százharminc tagú küldöttség képviselte". Dr. Fuchs Jenő a kardvívásban megismételte az előző olimpián elért . sikerét, győzött. Kardcsapatunk ugyancsak az első helyen végzett. A harmadik aranyérmet pedig Prokopp Sándor, a céllövésben szerezte. Ezenkívül még j két második és három harmadik helyet szereztek versenyzőink, j Labdarúgóink a szerencsétlen sor- , solás miatt mór az első mérkőzésen búcsút vehettek az olimpiától. A világon akkor legjobb angoloktól súlyos 7:0 arányú ve-1 reséget szenvedtek. A versenyeken 28 ország 2541 | versenyzője vett részt. Itt szerepelt először a műsoron a lovas és a szellemi verseny, valamint a modern pentathlon, az öttusa ... Az úszásban jelentős fej- ' lődás mutatkozott. A hawaii Ka- hanamoku a 100 méteres gyorsúszásban megközelítette az egy percet, l:02.4-et úszott. Az ame- f rikai Daniels ugyan már London- j ban megmutatta, hogy milyen nagy lehetőségek nyílnak az úszó- j ( eredmények javításában a crawl ) megjelenésével. A hawaii verseny- 1 ző tovább javította a modern stí- j | lust, Kahanamoku saját stílusáról j ezt mondta: „Speciális crawl ez, 1 amely különböző ritmusban moz- \ gatja a karokat és a lábakat. | Míg a karokkal négy csapást i végzek vízbemártott fejjel, a Iá- j baimat igen gyors vertikális csapásokkal mozgatom felülről le-1 felé, alig hajlítva be a lábszárat'*. A nők részvétele is jelentős volt az úszásban. A stockholmi olimpia hőse kétségtelenül Jim Thorpe volt (in- | dián nevén Wa-Tho-Csuk). aki a I pentathlont és a dekathlont is megnyerte. — Lemegyek a pályára — mondta a király. Erről azonban lebeszélték. Később, amikor mégis kezet szorított Thorpevel, ezt mondta: — Megtiszteltetés, hogy kezet foghatok a világ legnagyobb atlétájával. S ez igaz volt. Thorpe fantasztikus teljesítményt nyújtott, de később. 1913-ban mégis megfosztották olimpiai aranyérmeitől, mert az olimpia előtt pénzt fogadott el, mint base-ball játékos. A szabályokat szigorúan betartó vezetők csak a paragrafusokat nézték. Azt nem vették tekintetbe, hogy az indián Thorpe szegény ember lévén szükségből játszott rövid ideig pénzért. A pen- tathlonban a norvég Bie-nek. a dekathlonban pedig a svéd Wies- landernek adták az aranyérmet. A bátor futár legendája és az öttusa Mint említettük, ezen az olimpián szerepelt először a műsorban az öttusa és természetesen hármas svéd siker született. Ez a lovaglásból, vívásból, úszásból, céllövésből és terepfutásból össze-» tett sportág állítólag egy svéd legenda nyomán született. A futár lovon indult el a király levelével — tartja a legenda. — Ütközően találkozott az ellenség katonáival. akikkel megvívott. Győzött ugyan, de lovát ellenségei elpusztították. ö azonban rendíthetetlenül folytatta útját. A folyón átúszott, majd pisztoly-párbajt vívott egy ismét elébe kerülő ellenséggel, őket is legyőzte és futva vitte tovább a célig a király levelét. Az öttusa — ez a nagy felkészültséget igénylő összetett sportág — a stockholmi olimpiától megkezdte hódító útját és egyre népszerűbb lett. Ma már az olimpiákon az egyik legnagyobb érdeklődést kiváltó verseny. Berlin és Budapest lemarad A hatodik olimpia. amelynek rendezési jogát Berlin kapta, az első világháború miatt elmaradt. A versenyek sorszámozásába azonban éppúgy beszámítják, mint a második világháború miatt elmaradt 1940-es és 1944-es olimpiát. A tragikus vérontás hazánkat is megfosztotta egy olimpia rendezési jogától. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság 1914-ben hozott határozata értelmében a hetedik olimpia rendezési jogát Budapest kapta. Mivel hazánk a háború kirobbantóinak blokkjában a ,.Központi Hatalmak” oldalán harcolt, nemcsak ettől a jogunktól estünk el, de az Antwerpenben, 1920-ban megrendezett olimpiára sem hívtak meg bennünket. A ..Központi Hatalmak” mellett nem kapott meghívást erre az olimpiára Szovjet-Oroszország sem. Bécs István (Folytatjuk.) A fegyveres erők napjának pécsi sporteseményei I A fegyveres erők napján a ! pécsi helyőrség tagjai labdarúgásban, röplabdában, fegyveres j váltófutásban és tekében rendeztek mérkőzéseket és villámtornákat. Az egyes események eredményei: Pécsi Dózsa—Pécsi HelyKilencven perc története Elmondotta dr. Czibulka Mihály, a PVSK edzője Befejeződnek az atléták versenyei Még néhány verseny és befejeződik az atléták versenyidénye. Ma délután a Postás sporttelepén 4 órai kezdettel a fiú serdülők összetett bajnokságait tartják, csütörtökön lány serdülők összetett versenyére a Tanárképző Főiskolán kerül sor ugyancsak 4 órai kezdettel. Szombaton délután a PVSK sporttelepén kezdődnek meg a megyei felnőtt •férfi és női összetett bajnokságok küzdelmei, vasárnap délelőtt folytatódik a verseny, ugyanekkor rendezik a serdülő egyesületi bajnokság harmadik fordulójának versenyét is. A jövő hét végén az egyesületi bajnokság küzdelmei a PEAC II—III. osztályú és serdülők versenyével fejeződnek be. A Dunántúli Napló Kupa atlétikai futóversenyek is befejezéshez közelednek, az utolsó forduló versenyét hamarosan kiírják. A hét végén két pécsi atléta reménység, Betlehem (PEAC) és Honti (Tanárképző Főiskola), a magyar utánpótlás válogatottal Klagenfurtban szerepel, A PVSK együttese vasárnap : vívta az NB Il-ben 28. mérkőzését. [ A találkozó, mint ahogy azt már a Dunántúli Napló hírül adta, csa- I patunk 3:1 arányú győzelmével j végződött. 1 Elöljáróban meg kell jegyeznem, j nagyon hosszú és igen nehéz az | idei bajnokság. Különösen nekünk, akik az elsőség megszerzésére törekszünk. A nagy tét, a fizikai igénybevételen felül idegileg is befolyásolja a játékosok teljesítményét és a csapatteljesítményt hétről-hétre hullámzóvá teszik. Ezért szükséges néhány esetben a csapat összetételének megváltoztatása. Csapatunk — mely a papírforma alapján esélyes volt Veszprém ellen —* ezúttal megváltozott összeállításban lépett pályára. Hosszú szünet után helyet kapott Freppán a csatársorban, aki a kissé fáradt Gáspárt helyettesítette, a sérült Márton helyett a védelmi alakzatok összetétele is módosult, az eredeti elképzelés szerint Horváth játszott volna balfedezetet, míg a hátvédhármas összetétele Köves L, Mohácsi, Hámori II. lett volna. A mérkőzés első perceiben azonban kiderült, Horváth nem tudja betölteni a rá osztott szerepkört, ezért a védelmi hármas Hámori II., Mohácsi, Horváth, majd a fedezetek Köves I., Kutas összetételre cserélődtek. A módosított hátsó alakzatoknak jobban ment a játék, mint az eredeti felállásban, ez elsősorban Köves I. érdeme, akinek lelkes, önfeláldozó játéka magával ragadta társait, hatalmas fizikai erejéből tellett arra is, hogy hátulról támadásokat indítson, sőt gól előkészítéséből is kivette a részét. 1 A mérkőzés a vártnál nehezebben hozta meg győzelmünket. A 4—2—4-es hadrendben felálló veszprémi egyetemisták rendkívül szívósan védekeztek, helyenként nemcsak túl keményen, hanem sportszerűtlenül is. Úgy „hajtottak” ezen a mérkőzésen, mintha nekik is nagy tétjük forgott volna kockán. Megerősített védelmük ellen csak nehezen ment a góllövés. A sokáig váratott góllövésben ludasok voltak a mi csatá- [ raink is, akik túlságosan lassan, j körülményesen szőtték támadása- j ikat, sok biztos helyzetben hi- báztak* őrségi válogatott 13:1 (5:0). Labdarúgás, PVSK-pálya, 500 néző, vezette : Hámori. Fegyveres váltófutás A fegyveres váltófutásban négy alakulat harcosai mérték össze felkészültségüket. Az első helyen a 8563. sz. alakulat végzett, a győztes együttes ideje 4:35,4 mp volt. További sorrend: 2. Pf. 8677; 3; Pf. 0839 és 4. Pf. 3437. Röplabda A röplabda-villámtomán meglepetésre a Pécsi Dózsa 11. szerezte meg az elsőséget, 2. Pécsi Dózsa I., 3. Pécsi Honvéd, 4. Pénzügyőrök. Teke A teke-villámtomán a pécsieken kívül a Szolnoki Dózsa, Pécsi Dózsa, a Debreceni és a Kaposvári Honvéd vett részt. Ebben a sportágban a pécsi alakulat bizonyult a legjobbnak, 2. helyet a Szolnok szerezte meg, S. Kaposvár, 4. Debrecen» Olcsó, — gyors, — szakszerű! Sima textilnemű kg-ja 3,10 forint, férfi ing db-ja 2,40 forint. Rózsát moet rendeljen! Kérje újdonságaim díjmentes fajta- jegyzékét. Székely rózsákért, Budapest III., Vörösvári utca 18. L l ad ó ház; kétszoba összkomfortos, különálló. udvari, egyszoba összkomfortos, külön is vagy elcserélném családi kertesért kü- lönbözet-térítéssel. — Rugós kézikocsi, tizedesmérleg (250 kg), e°y dunna, egy szekrény. egy fehér fél- há'ó. kicsi és nagy samottos kályha, forrázó és mosóteknő. permetező hordó eladó. Endre utca 6. — Győző. Főző mindenest kere- i sek. 3entlakás lehet- i séges. — Jelentkezés ! munkakönyvvel: Sal- J lai utca 46. Jó állapotban lévő ! 407-es Moszkvics el- j adó. — Megtekinthető ! Pécs. Athinay útra 5.. 1 I. em. 3. ajtó, 17—19 j óráig. Telefon: 44-45. ,.Rekord” zománcozott és nikkel ezett vaskályha eladó. Timér utca 16., H. emelet. Pécset lakó FÉRFI KOCSIKÍSÉRŐT azonnali belépéssel felveszünk. — Üveg és Porcelán Nagyker. Váll.. Pécs. Szabadság út 58. Elcserélném komlókökönyösi, nagyméretű, kétszoba, összkomfortos lakásomat pécsi vagy meszesi hasonlóért. Érdeklődni: Komiló, Ságvári ut- ca 3. Telefon: 28-94. Kétszemélyes, nagyméretű rekamié, két fotel eladó. Megtekinthető 17 óra után Jókai Mór utca 35/c B lépcsőház, ív. em. 1. (OF ÖTÉRT mellett.) SEGÉDMUNKÁSOKAT, CSŐSZERELŐKET, KAZÁNFŰTŐKET azonnalra alkalmaz a I PÉCSI GÁZMŰ. Jelentkezés: Pécs, Felszabadulás út 107 — (volt Kokszműveik), munkaügyi osztály. Különbejáratú bútorozott albérleti szoba kiadó. Péc ss zabol es falu, Hun utca 14. Ró- zsadomb.______________ Különbejáratú bútorozott szoba dolgozó házaspárnak azonnal kiadó. — Kovács-telep, Levendula utca 14. A Pécsi Sütőipari Vállalat felvételre keres VILLANYSZERELŐ SZAKMUNKÁSOKAT. Jelentkezés a vállalat munkaügyi elő adójánál, — Pécs, Zsolnay V. u. 61. Zongora, Stingl. rö- i vid, kereszthúros. —■ \ j körpáncélos —. bérbeadó. Tiborcz u. 20. ___ N yolcéves irodai gya- j korlattal rendelkező, könyvelésben. , ügyin- 1 tézésében jártas, gépír I ni tudó fiatal nő, köz- j I gazdasági végzettség- j gél elhelyezkedne ha- j | sonló munkakörbe, v. i I előadónak. Ajánlatokat 14 186 számra a kaposvári hirdetőbe. I HEVERŐ. epedarúgós ágybetét, modern garnitúra (5 db 3 9 5 0 Ft-tól) RÉSZLETRE I S! VAJTA kárpitos, Pécs Déryné utca 11. szóm. Telefon: 3 6-75. FEHÉRNEMÜés NOl ruha- javítás, ÁTALAKÍTÁS, KÉSZÍTÉS TEMPÓ KS Z Pécs. Doktor Sándor u. 9. sz. Telefon: 18-40. Építkezésre alkalmas házrészemet eladnám, forgalmas helyen. Érdeklődni lehet: Pécs, Zöldfa utca 5. szám, Schweitzer Józsefné. Harkányban Kossuth Lajos utca 67. szám alatt két házhelynek is alkalmas, 1600 négyszögöl telek eladó. — Érdeklődni: Harkány, Kossuth u. 90. szám. Ablakredönyt- minden méretben készítek — helyszínre szállítva és felszerelve. Megrendelhető: Szabadság út 50. szám. Háromszoba összkomfortot cserélnék kétszoba összkomfortra, magányos házban lévő előnyben. Megtekinthető délután öt órától: Márton, Rákóczi út 44. szám. Különleges esküvői és táncruhak kölcsönzése Ágoston tér 1. A Baranya megyei Építőipari Vállalat felvesz GÉPKOCSIRAKODÓKAT. * Jelentkezni lehet a vállalat munkaügyi osztályán, PÉCS, RÁKÓCZI ÜT 3*. 12. sz. AKÖV komlói üzemigazgatója felhívja magánügyfeleit az alábbiakra: 1964. október 1-től minden megrendelt fuvarnál a fuvardíj összegnek meg felelő előleget kell beszedni. A megrendelést személyesen kell eszközölni az AKÖV mecsekjánosi telephelyén, ahol minden hétköznap 8-tól 14 óráig vesznek fel rendelést és előleget. Szombati napon 8-tól 11 óráig. 12. AKÖV komlói üzemigazgató- ja-________________ E gyszobás, összkomfortos. kertes házrész eladó. Megyeri út 42. Északi kapu. Felvennénk vizsgázott KOVÁCS SZAKMUNKÁST. * Szükség esetén munkásszállást is biztosítunk. Pécsi Köztisztasági és Útkarbantartó Vállalat, Pécs, Rózsa Ferenc u. 17. Kukoricacsutka mázsánként 4 Ft-ért korlátlan mennyiségben kapható a Pécsi Keményítőgyárban . Hét db-ból álló ülő- garnitúra, jó állapotban eladó. Érd.: du. 5—7-ig. Uj -Meesekalja 44. I. 12. — Hóma nn. Lószerszámok, igás- kocsik, etráfk öcsik, gumikerekesek, 50 q-ig vontatónak átalakíthatok. 1 db fejős tehén, 6 hónapos vemhes, lovak. 600 és 300 literes boroshordók eladók. Berta, Sellye, Mező Imié u. 59. — Telefon: 163. FELHÍVJUK kedves vendégeink figyelmét, hogy a Balokány ligetben lévő kisvendéglőnket EGÉSZ TÉLEN N Y I T V A TARTJUK. Hangulatos zene, választékos ételek és halkülönlegességek, kitűnő italok kerülnek felszolgálásra. 23 ÖRAIG NYITVA. Pécsi Vendéglátó Vállalat Skoda Octavia Super eladó. Sallai utca 8. Magyar Hirdető. ______ R ózsaszükségletét rendelje már most meg őszi szállításra. Bokor futó, polyentha nemzetközi újdonságaimból. Kérje díjmentes árjegyzékemet. Szálkái rózsakertészet, — Pusztasza bölcs. Ablakredőny házhoz szállítva, felszerelve, minden. méretben kap- ható. Orsolya u. 10. A Bányászati Építő Vállalat felvételre keres ács szakmunkásokat, kubikosokat és segédmunkásokat. — Szervezett komplett brigádok előnyben. — Kereseti lehetőség: teljesítmény szerinti bérezés. Napi háromszori étkezés 6,60 Ft. — Vidéki dolgozók részére szállás és napi 6 Ft különélési pótlék biztosítva. Jelentkezni és érdeklődni: Pécs, György-aknai munka - helyen. Elvesztettem az összes Igazolványomat a siklósi és nagyárpádi útszakaszon. A becsületes megtalálót jutalomban részesítem. — Riszt Sebestyén. Pécs, Lenke utca 2. III. em. Ezüstfenyő, lucfenyő, i osziopthuya, őszi ülte- I tésre megrendelhető: ! Zöld Ignác, Sárke- resztúr. ______________j G yakorlott gépírót ha- táLX>zott időre felvesz az Építő Ktsz. Sallai utca 11. _____ A utórakodókat felvesz az Építő Ktsz. Sallai utca 11.______________ A Pécsi Vendéglátó Vállalat felvesz ..karban tartórészleg-v ezetőt technikumi végzettséggel vagy hosszabb szakmai gyakorlattal rendelkezők előnyben. Jelentkezés a vállalat munkaügyi osztályán, Pécs. Tímár utca 2. A Pécsi Kertészeti és Parképítő Vállalat park építő üzeme kövező és kubikos munkásokat vesz fel. Jelentkezés: Pécs, Siklósi út 104. szám alatt (a temető főbej ára tavai szemben). Dísznövénytermelő üzemünk vizsgázott fűtőt keres október 1-1 belépéssel. A fűtési szezon megszűnésével további munkaalkalmat is tudunk biztosítani. — Jelentkezés: Pécsi Kertészeti és Parképítő Vállalat, — Pécs, Siklósi út 77. sz. U zemv ezetónéil._______ T ermelőszövetkezetek, figyelem! Vasbeton jászol olcsón eladó. — ÉM Baranya m. Állami Építőipari Vállalatnál, Pécs, Rákóczi út 56.__________________ K ovács szakmunkást és 1 óhajtókat felveszünk. ÉM Építőipari Szállítási Vállalat 2. sz. üzemegység VII. kirendeltsége, Pécs, Majláth utca 4._____ R uhák, ballonok tisztítása. festése, rövid idő alatt készül. Kulich Gyula u. 35.__ P ianínó bérbeadó. — Telefon: 38-44. HALÁLOZÁS Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk mindenkivel, aki ismerte és szerette, hogy drága jő férjem, édesapánk, nagyapánk és testvér, VADÁSZ BÉLA nyug. igazgatótanító, aranydiplomás pedagógus 77 éves korában rövid szenvedés után elhunyt. Temetése 1964. október 2-án, pénteken délután 3 órakor lesz a temető Szt. Mihály kápolnájából. A gyászoló család. Fájdalmas szívvel tudatjuk, hogy szeretett Jó férj, fiú, édesapa, após, nagyapa, testvér és rokon, HORVÁTH GYULA, a Pécsi Széntröszt dolgozója 55 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése szeptember 30-án, szerdán fél 5 órakor lesz a központi temetőben. A gyászoló család. Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férj, édesapa, após, nagyapa és kedves rokon, KOVÁCS JÓZSEF (volt mozsgói lakos), 73 éves korában elhunyt. Temetése szeptember 30-án, szerdán 2 órakor lesz a pécsi köztemetőben. A gyászoló család. Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett feleségem, leányunk, édesanyánk, testvérem és kedves rokonunk, FRIEDRICH ANTALNE Fodor Irma hosszú szenvedés után 38 éves korában elhunyt. Temetése október 2-án, pénteken délután fél 4 órakor lesz a pécsi központi temetőben. A gyászoló család. köszönetnyilvánítás Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk, MACZAK JÓZSEF te- ! metésén részvétüket bármily mó- í dón kifejezték. A gyászoló család. Harkányi hegyen, mű- út mentén, korai cukorborsó és egyéb primőr áruknak alkalmas 4 kh szántóföld, épülettel eladó. Bővebbet: Majtényi, Máriagyüd. Bokorrózsa remek szí- j nelvben. 30 fajta kap- j ható rózsatelepemen. : Virágjában tekintse meg és jegyeztesse elő Hentz Kálmán, Ti- | bőre7, u. 46. — 27-es végállomástól 5 perc. I Kombinált garnitúrát (8 darabból állót), kétszemélyes rekam lévai, 7350 Ft-ért készít Bárány kárpitos, Pécs. Rákóczi út 73/a. Sez- lonok, ágybetétek készítése, javítása. A Baranya—Tolna megyei Vas és Műszaki Nagykereskedelmi Vállalat ezúton is értesíti a kiskereskedelmi és közületi vásárlóit, hogy október 1—15-ig a pécsi telepén leltározni fog. Ezen idő alatt az árukiadás szünetel. DUNÁNTÚLI NAPLÓ az MSZMP Baranya megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: Vasvári Ferenc Szerkesztőség: Pécs, Hunyadi János út 11. Telefon: 15-32, 15-33; 17 óra után: 60-11. Belpolitikai rovat: 31-63. Kiadja: a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Braun Károly. Kiadóhivatal: Pécs, Hunyadi János út tU_ Telefon » 15-32, 15-33, 50-00. Pécsi Szikra Nyomda. Pécs. Munkácsy Mihály utca 10. szám. Felelős vezető: Melles Rezső. Terjeszti a Maeyar Posta. Előfizethető a helyi pos á in’oknál és kézbesítők i'’. Előfizetési díj 1 hónapra 12.— Ft. — Indexszám: zj 054.