Dunántúli Napló, 1964. szeptember (21. évfolyam, 204-229. szám)

1964-09-30 / 229. szám

At MS2MP BARANYA MEGYEI BIZOTTSÁGA ES A MEGYEI TAHACS IAPJA XXI. ÉVFOLYAM Ara 50 FILLÉR 229. SZÄM A csehszlovák párt- és kormányküldöttség megkoszorúzta a magyar hősök emlékművét Antosnin Novotny Csehszlovákia Kommunista Pártja Köz­ponti Bizottságának első titkára, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság elnöke, a csehszlovák párt- és kormányküldöttség vezetője, s felesége, valamint a küldöttség tagjai kedden dél­előtt a Hősök terén megkoszorúzták a magyar hősök emlék­művét. A koszorúzásnál jelen volt Dobi István, a Népköztár­saság Elnöki Tanácsának elnöke, dr. Ajtai Miklós, az MSZMP Politikai Bizottságának póttagja, az Országos Tervhivatal el­nöke, Czinege Lajos, az MSZMP Politikai Bizottságának pót­tagja, vezérezredes, honvédelmi miniszter, Szurdi István, az MSZMP Központi Bizottságának titkára, Péter János külügy­miniszter, Sarlós István, a Fővárosi Tanács Végrehajtó Bizott­ságának elnöke. Antonin Novotny, a Cseh­szlovák Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára* a Csehszlovák Szo­cialista Köztársaság elnöke, a csehszlovák párt- és kor­mányküldöttség vezetője és a küldöttség tagjai kedd délután a főváros nevezetességeivel is­merkedtek. PRAGA A csehszlovák lapok keddi számukban első oldalukon nagy terjedelmben számolnak be a csehszlovák párt- és kormányküldöttség magyaror­szági látogatásának esemé­nyeiről: a keleti pályaudvari fogadtatásról, a tanácskozások megkezdéséről, a hétfő esti díszvacsoráról. A Rudé Právo teljes ter­jedelemben közli a pályaud­varon és az esti fogadáson elhangzott beszédeket. A lap „Első pillanatok Budapesten” címmel a fejléc alatt képet közöl, amelyen Kádár János és Dobi István megérkezésé­nek pillanatában üdvözli An­tonin Novotnyt. A többi lapok is képeket és terjedelmes tudósításokat közölnek. A lapok címeikben és beszámolóikban hangsú­lyozottan emelik ki azt a me­leg baráti fogadtatást, amely­ben a csehszolvák párt- és kormánykülödttség Magyaror­szágon részesült. Kedden délelőtt az MSZMP Központi Bizottságának székházában folytatódtak a, magyar és a csehszlovák párt- és kormányküldöttség tárgya lásai. A tárgyaláson részt vei­tek Dobi István, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke és Kádár János, a Ma­gyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, a forradalmi munkas- paraszt kormány elnöke vezetésével a magyar, Antonin Novotny, Csehszlovákia Kommu­nista Pártja Központi Bízott sága első titkára, a Csehsziov ák Szocialista Köztársaság c'- nöke vezetésével a csehszlovák párt- és kormányküldöttség tagjai, s a két küldöttség szakértői. Hírek az Egyesült Államokból Johnson elnök bírálj cs ellenj előlijét Washington: Johnson ] elnök hétfőn este kijelentette; az Egyesült Államoknak nincs szándékában támadást intéz­ni Észak-Vietnam ellen. Az amerikai elnök ezt új-angliai választási kőrútján mondotta, a New Hampshire állambeli Manchesterben összegyűlt lap­szerkesztők előtt. Johnson le­szögezte: „nem megyünk északra, hogy ott bombákat dobjunk le a játszmának ebben a szakaszában”. — Sürgősen hozzáfűzte azonban azt is, hogy az amerikai kormány nem akarja befejezni dél­vietnami háborúját. Johnson most első ízben bí­rálta név szerint ellenjelölt­jét, a republikánus Goldwa- ter szenátort, amiért felvetet­te a vietnami háború északra történő kiterjesztésének lehe­tőségét. Az elnök támadta egyszersmind Goldwater tá­borának két másik vezéregyé­niségét, Nixon volt alelnököt és Rockefeller New York-i kormányzót, akik szintén ját­szanak a háború kiterjesztésé­nek gondolatával. Az amerikai szenátus az elnöki jogkört érintő alkot­mánymódosítási , indítványt hagyott jóvá hétfő esti ülé­sén. A javaslat a jelenlegi helyzet megváltoztatását irá­nyozza elő azzal, hogy az al­elnöki hivatal megüresedése esetén az amerikai elnök ne­vezhet ki új alelnököt. Ehhez a kinevezéshez mind a kép­viselőház, mind a szenátus többségének jóváhagyása kell. A szenátus által jóváha­gyott alkotmánymódosítás azt is előirányozza, mi legyen a teendő, ha az Egyesült Álla­mok elnöke alkalmatlanná válik tisztsége ellátására. Eb­ben az esetben — hangzik az alkotmánymódosítási indít­vány — az elnöknek ki kell nyilvá­nítania ezt, s át kell adnia posztját az alelnöknek. Ha az elnök a nyilatkozatra nem hajlandó, a mindenko­ri alelnök elnöki kinevezést kaphat — akár ideiglenesen is — a kongresszus által ki­jelölendő hivatali végrehaj­tó szervektől. Bozena Novotna találkozása a magyar nőmozgalom vezetőivel Antonin Novotny felesége, Bozena Novotna kedden a Magyar Nők Országos Taná­csának székhazában a magyar nömozgolam vezetőivel talál­kozott. A csehszlovák elnök feleségét elkísérte Kádár Já­nosáé, valamint Frantisek Piseknek, a Csehszlovák Szo­cialista Köztársaság budapesti nagykövetének felesége és Cséby Lajosnak, hazánk prá­gai nagykövetének feleségé. A kedves vendégeket Erdei Lászióné, a nőtanács elnöke, Ortutay Zsuzsa, a nőtanács titkára és a Magyar Nők Or­szágos Tanácsának több más vezetője fogadta. — Szeretettel köszöntőm önt valamennyi magyar asz- szony nevében, — üdvözölte Erdei Lászlóné, majd a to­vábbiakban elmondotta, hogy a nőtanács szoros, baráti kap­csolatot tart a Csehszlovák Nők Szövetségével. Hozzátette: a napokban várják Budapest­re a csehszlovák nőmozgalom elnökét, hogy előkészítsék a Nemzetközi Nőszövetscg leg­közelebbi szófiai ülését, amely a parasztasszonyok problé­máival foglalkozik majd. A közvetlen beszélgetésen Bozena Novotna elmondotta, hogy ő is tevékenyen részt vesz a csehszlovák nőmozga­lomban, tagja annak a két bizottságnak, amely a gyer­mekneveléssel és a paraszt- kérdéssel foglalkozik. Hozzá­tette: „a mezőgazdaságban dolgozó asszonyok problémái különösen közelállnak hoz­zám, mert annak idején én voltam Csehszlovákiában az első termelőszövetkezeti el­nöknő’’. A jelenlévők a továbbiak­ban szinte elárasztották kér­déseikkel a kedves vendégü­ket: sok asszonytagja van-e a csehszolák termelőszövetke­zeteknek? Hogyan foglalkoz­nak náluk a női szakmunká­sok képzésével? Hogyan fo­gadják a női vezetőket? Az állattenyésztés melyik ágában dolgoznak az asszonyok? A válaszokból kitűnt: a cseh­szlovák mezőgazdasági üze­mekben igen megbecsülik a nőket, az állattenyésztésben adódó munkákat jórészt az asszonyok látják el. egyes vidékeken az agronómusok között több a nő, mint a férfi, szakértelmüket, szorgal­mukat elismerik. Miközben Bozena Novotná- val ismertették a magyar nő­mozgalom munkáját, meg­mutatták a mintegy félmillió példányszámban megjelenő Nők Lapja legutóbbi számát. Lapozgatás közben a kézi­munka rovatnál hosszasabban időzött a vendég. A találkozó végén, Novotna asszony a nőtanács emlék­könyvébe jókívánságait tol­mácsolta a magyar nőknek. Búcsúzóul Erdei Lászlóné a kalocsai népművész asszo­nyok szép munkáját, egv hím­zett térítőt nyújtott át vés vendégnek. Imrich Kondel a beszámolóját olvassa. tartott előadást A gyógysze­részet szervezése a Cseh­szlovák Szocialista Köztársa­ságban címmel, amit Gabriel Dutko és Attila Kissling ro­kontémájú előadása követett. A csehszlovák gyógyszerészek minden előadást magyar nyel­ven mondottak el, illeve tol­mácsoltak, az előadások után pedig filmeket vetítettek, ame­lyekben a modern csehszlovák gyógyszertárak életét mutat­ták be. A baranvai gyógyszerészek nagy érdeklődéssel és tetszés­sel hallgatták végig csehszlo­vák kollégáik beszámolóit. A „jövőre” gondol Goldwa­ter szenátor is. Sajtófőnöke hétfőn este bejelentette, hogy amennyiben Gold wa tért el­nökké választanák, kormányá­nak külügyminiszter Richard Nixon, volt republikánus alel­nök lenne. Az Egyesült Államok ..ész­szerű külpolitikai vonalveze­tésének vereségéről” ír a Washington Post keddi szá­ma. amikor nehezményezi, hogy az amerikai kongresszus megszüntette az Indonéziánál,- nyújtott segélyt és korlátozta az amerikai élelmiszerfelesle­gekből történő eladásokat Len­gyelországnak és Jugoszláviá­nak. Az amerikai belpolitikai élet j egy másik fejleménye, hogy Stevenson, az Egyesült Ál­lamok ENSZ-fődelegátusa C Thant főtitkárhoz intézeti levelében megpróbál vála­szolni az afrikai országok ] ENSZ-küIdötteinek panaszá­ra. f i Még augusztus végén történt, I hogy New York-i fehér suhan- ! cok egy csoportja a nyílt ut­cán agyba-főbe vert egy mau- ritániai diplomatát. Ez volt az utolsó csepp a lassan ki­csorduló pohárba. Az ENSZ afroázsiai csoportjának elnö­ke, Felső-Volta küldötte sajtó- értekezleten jelentette k;. hogy az afrikai—ázsiai tömb képviselői New Yorkban ..a terror légkörében” kénytele­nek élni. Erre válaszolt Ste­venson, amikor U Thanttól az összes ENSZ-küldöttek teljes együttműködését kérte — sa­ját biztonságuk szavatolására. A rendkívül sovány érveket felsorakoztató Stevenson-levél semmiféle bocsánatkérést nem tartalmaz. VILÁG PROLETÁRJAI, EGYE SÜLJEIT; K! Folytatódtak a magyar—cseliszlovák tárgyalások Gyógyszerészek ankétja Pécset Előadások a csehszlovák zvógyszerészet helyzetéről Tegnap délelőtt megyei gyógyszerészeti ankétet tar­tottak Pécsett, a megyei tanács épületében. Az ankétnak há­rom csehszlovák vendégelő­adója volt: Imrich Koridel, a Szlovák Nemzeti Tanács egész­ségügyi bizottságának főgyógy­szerésze, Gabriel Dutko, az Egészségügyi Ellátás Nemzeti Vállalat igazgatóhelyettese Po­zsonyból és Attila Kissling, az Egészségügyi Ellátás megyei üzemének igazgatója Zvolen- ből. Megjelent a tanácskozáson ár. Székely Tibor, az egészség- ügyi minisztérium osztályveze­tője is. Az előadói asztal el > t csaknem 150 pécsi és bara­nyai gyógyszerész foglalt helyet, s képviselték magukat a Tolna megyeiek is. Dr. Kishonti Tibor, a megyei tanács egészségügyi osztályá­nak vezetője nyitotta meg az ankétot. majd közölte: fel­használják az alkalmat a pécsi Gyógyszertári Központ egyik dolgozójának búcsúztatására is. Nagy József a vállalat fő­könyvelőié ugyanis nyugdíjba vonul. Kormányunk érdemei­nek elismeréséül az elmúlt napokban a Magyar Népköz- társasági Érdemérem bronz fokozatával tüntette ki. Dr. Kishonti Tibor ezúttal ajándé­kokkal tetézte a kormány ki­tüntetést. A jelenlévő gyógy­szerészek meleg ünneplésben -észesítették búcsúzó munka- arsukat, Kzt követően Imrich Kon del

Next

/
Thumbnails
Contents