Dunántúli Napló, 1964. augusztus (21. évfolyam, 179-203. szám)

1964-08-27 / 200. szám

6 NAPLÓ 19(51. AUGUSZTUS 87. Nagyszerű hajrá Néhány héttel ezelőtt még a legüerűlátóbb Dózsa-sztirkolók sem számítottak arra, hogy a csapatuk ilyen remek bravú­ros hajrára lesz képes. A Komló, Dorog és az FTC elle­ni döntetlen után a Csepel le­győzése igen komoly fegyver­ténynek számított. Az MTK el­len kilenc emberrel kiharcolt döntetlennel pedig a Dózsa véglegesen biztosította helyét az- NB I-ben. de még feljebb is tornászhatja magát a baj­noki táblázaton a hátralévő mérkőzéseken. Minek köszön- Ivtl sikerét a Dózsa? Az utób­bi hetekben nemcsak szerke­zeti-cg erősödött a csapat, a fiatalok lendületet, friss erőt adtak az együttesnek, gólké- pcsebb lett a támadósor, je­lentősen megváltozott a gárda játékfelfogása, nem beszélve arról, hogy a játékosok küzdő­képessége és erőnléte is kifo­gástalannak bizonyult. Ez meg mutatkozott most az MTK el­leni összecsapáson is. A lila­fehérek kilenc emberrel játsz­va sem roppantak össze, volt szívük küzdeni, harcolni. Az edzőt igen sok támadás érte az utóbbi időben. Nos, a legutóbbi hetek eredményei Orczifalvi Istvánt igazolták. A kemény, céltudatos, tervszerű munka meghozta jól megérde­melt jutalmát a Dózsánál is. IdtvCH - öHfi&n Komlón a járások közötti Béke Kupa úszóversenyen nem keve­sebb mint US falusi úszó rajtolt. Komló, Szigetvár, Siklós, Szent- lórinc, Bóly és Magyarhertelend küldte el versenyzőit. Legjobban a komlóiak szerepeltek. 182 pont­tal nyerték a pontversenyt. Szi­getvár végzett a 3., Siklós a 3. helyen. A verseny során nem egy számban figyelemreméltó eredményeket értek el a falusi úszók. A lányoknál a szigetvári Papp Edit és az ugyancsak szi­getvári Zeleni Teréz jeleskedett, a fiúknál a komlói úszók mellett a szigetváriak és a siklósiak tép­ték ki különösen magukért. * Uj-Mohácson nemcsak most, de regebben Is kedvelték a sportot a fiatalok. Az 1956-os tavaszi nagy dunai árvíz Mohács-sziget egyet­len sportkörének, a Papréti SK- nak is súlyos károkat okozott. A vezetők, a sportolók és a szurko­lok azonban nem csüggedtek és TTj^MÖhács felépülésével a sport­kört is megszervezték. Labdarú­gó-pályát építettek, kicsinosították a sportpálya környékét, mindezt társadalmi úton, önzetlenül sport- szeretetből tették. Guzsvány Ist­ván vezetésével mind jobb ered­ményeket érnek el a kis község sportolói, labdarúgóikat, atlétái­kat, sakkozóikat és asztalitenisze­zőiket szerte a Járásban ismerik. * A Szigetvári ZMSE országos if­júsági birkózó-versenyt rendez vasárnap Szigetodron. Az elője­lek szerint igen sokan indulnak el az érdekesnek Ígérkező ver­senyen, nemcsak vidéki, de buda­pesti birkózókat is várak vasár­nap Szigetvárra. A helyi birkózók Módos János irányításával lelke­sen készülődnek, a versenyt nem­csak jól és zavartalanul szeret­nék megrendezni de eredmé­nyeikkel is magukra akarják hix> ni a figyelmet. R pécsiek győzelmet érdemeltek volna Pécsi Dózsa—MTK 1:1 (1:0) PVSK-pálya, vezette: Aranyosi. P. Dózsa: Zengői — Légrádi, Udvarácz, Móricz — Csupák, Ha­lasi — Konrád, Dunai I., Tüske, Vincze, Török. Edző: Orczifalvi István. MTK: Ko válik — Formaggini, Danszki, Jenei — Nagy, Kovács III. — Török, Major, Vasas, Kuti, Laczkó. Edző: Volentik Béla. Az első negyedórában a pécsiek kezdeményeztek többet, közepes iramban folyt a játék, a buda­pestiek inkább védekezésre for­dítottak gondot. Később kiegyen­lítődött a küzdelem, a nagy me­legben eléggé bágyadtan mozogtak a játékosok. A félidő utolsó ne­gyedórájában megélénkült a já­ték. A 30. percben Udvarácz és Major összecsapott, a pécsi játé­kost levitték a pályáról, kifordult a bokája. A 35. percben Vasas Kutihoz játszott, az összekötő lö­vését azonban Zengői védeni tud­ta. Ez volt az MTK első helyze­te. Tíz emberrel lőtt gólt a Dó­zsa. A 38. percben formás pécsi támadás futott a pályán. Tüske— Dunai I.—Török—Dunai I. adoga­tás után Dunai I. az ötösről ne­héz szögből kapura lőtt. Kovalik későn vetődött, s a lapos labda a kapus kezét érintve a hálóba jutott, 1:0 a Dózsa javára. Nem sokkal később Török lapos lövé­se veszélyeztette az MTK kapu­ját. Lendületbe jött a pécsi csa­pat, a pécsiek tíz emberrel is tá­madtak. A második félidőben tiz ember­rel játszottak a lila-fehérek. A sérült Udvarácz nem tért vissza. Csupák lett a Dózsa középhát­védje, Vincze húzódott hátra a fedezetsorba. Az MTK a kiegyen­lítésért küzdött. A pécsiek védel­me nagy harcban állott az MTK támadóival. A 14. percben Major Vasas labdájával kiugrott a pécsi védők gyűrűjéből, s a ll-es pont tájékáról a hálóba vágta a lab­dát, 1:1. Egyenlített az MTK. A 25. percben Nagy felvágta Törö­köt. Nem sokkal később Halasi buktatta Laczkót. A játékvezető Halasit kiállította, Laczkó tovább játszott. Nemcsak a nézőtéren, de a pályán is nagy volt az izgalom. A pécsiek kilenc emberrel is tá­madtak, ügyesen tartották a lab­dát. A 32. percben Dunai I. jó helyzetbe került, de lövése kapu fölé szállt. Az MTK nem tudta gólra váltani két emberelőnyét. Még az utolsó percekben Is volt erejük a pécsieknek rohamozni. Török átkígyózott a védőkön, de az MTK-j átékosok lesre játszot­tak. Az első félidő közepes irama után nem várt izgalmas mérkő­zést, nagy harcot, drámai küz­delmet hozott a Dózsa-—MTK ta­lálkozó. A játékidő első részé­ben a pécsiek átgondoltabb, terv szerűbb támadásaikkal irányí­tották a játékot, még tíz ember­rel is vezetést tudott szerezni a pécsi csapat. Udvarácz kiválása, majd Halasi kiállítása után a kilenc emberrel küzdő pécsi együttes önfeláldozó játékkal Pécsett tudta tartani az egyik pontot. Az MTK játéka csaló­dást keltett. A budapestiek erőt­lenül, szétesően játszottak, nem sokat mutattak. A döntetlen eredmény a második félidő je­lentős részében két emberhát­ránnyal játszó Dózsa határozott sikere. A pécsi csapatból Légrádi, Mó­ricz, Csupák, Dunai I. és Török játéka tűnt ki, de a csapat min­denegyes tagja dicséretet érdemel a második félidőben mutatott ön­feláldozó Játékért. A budapestiek közül Nagy, Major és időnként Danszki mutatott elfogadható já­tékot. Aranyosi Játékvezető kiengedte kezéből a mérkőzést. Hegyi István Vélemények — nyilatkozatok a 90 percről Volentik Béla, az MTK edzője: — Igen küzdelmes, élénkiramú mérkőzésen a pécsiek megérde­melten szerezték meg az egyik pontot, mert óriási akarással küz­döttek és két emberhátránnyal az utolsó pillanatig harcoltak Úgy vélem, hogy ezzel az egy ponttal még biztosabban sikerült a benn­maradást biztosítani, aminek csak örülni tudunk. Orczifalvi István; m Dózsa ed­zője: — Rendkívül igzalmas mérkő­zésen megfogyatkozott csapattal, végig- küzdve, szép teljesítmény volt az egyik pont megszerzése. Minden dicséretet megérdemelnek játékosaink. Érzésem szerint tel­jes csapattal nyertünk volna. Aranyosi játékvezető: — Gratulálok azoknak a Játéko­soknak, akik ebben az. izzó lég­körben megőrizték hidegvérüket. Kilenc emberrel Is jobb volt Pécs. Halasit a kiállítás előtt már figyelmeztettem. Utánrúgásért ki kellett állítanom. A közönség ak­kor vesztette el a fejét, amikor Udvarácz sérülését az ellenfél já­tékosának tudta be. Udvarácz, a Dózsa játékosa: — Fejelés közben a Jobb lá­bamra estem, s a bokám kifor­dult. Laczkó Mihály, az MTK játéko­sa: — Halasi belemenése nem volt szándékos. Azt hitte, jobbra vi­szem el mellette a labdát, s ami­kor balra cseleztem, rúgás köz­ben a térdemet eltalálta. Nyitott szemmel A Testnevelési Főiskola edzö- és sportvezetőképző intézete az edzőképző tanfolyamokra je­lentkezőknek felvételi vizsgát hirdetett. A felvételi vizsgák időpontjának közléséről azonban Budapesten megfeledkeztek. A megyei TS illetékes előadóját ugyan megnyugtatták három nappal a felvételi vizsga idő­pontja előtt, hogy a tanfolyam­ra jelentkezettek részére már kiküldték a meghívókat. Au­gusztus 24-én, hétfőre hirdették a felvételi vizsgát, de a jelent­kezők nagyrésze augusztus 22- én, szombaton délelőtt sem kap­ta kézhez a meghívót. Pedig a felvételre jelentkezők nemcsak Pécsről és Baranyából, hanem a szomszédos megyékből kerül­tek ki. Ezek után nem csodál­koztunk azon, hogy a felvételi vizsgán 130 meghívottból mind­össze 65 jelent meg. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. E heti totótippjeink ASZTALITENISZ NB I. férfiak: Feren cváros—Vasas MTK—Debrecen Komló—U. Dózsa Dorog—Tatabánya Szeged—Győr Diósgyőr—Pécsi Dózsa Győri MÁV—Sz.-fehérvár Oroszlány—Egyetértés Nyíregyháza—MVSC P. Bányász—m. kér. Z. Dózsa—PBTC Kisterenye—Békéscsaba D. Dózsa—Bp. Előre Sz. MÁV—Esztergom Népsport Népszab. Népszava D. Napló 1. Vasútépítő 16 16 — 225:63 32 x 1 2 1 X 8 1 1 * 2. Bp. V. Met. 16 14 1 1 212:76 29 1 I 1 X 1 3. Bp. Postás 16 10 1 5 172:116 21 x 1 X 2x1 x 1 4. BRESC 16 9 3 4 158:130 21 x 1 X f 1 1 5. Csepel 16 9 3 4 157:131 21 2 X X 1 2 x 1 6. VM. Egyet, 16 7 5 4 151:137 19 1 2 X Z 1X2 2 X 7. VM. X 1 I 1 X 1 KÖZÉRT 16 1 2 8 159:129 18 1 2 1 X 1 X x 1 8. Aknám. B. 16 8 1 7 153:135 17 1 1 1 1 9. Pécsi Ércb. 16 8 — 8 164:124 16 1 X 1 1 X 1 t 10. Bp. Spart. 16 6 2 8 149:139 14 1 x 9 x 2 2 11. Szegedi K. 15 3 1 11 99:171 7 1 1 1 X X 12. Misk. MTE 15 2 — 13 73:197 4 x 1 2 x 8 1x2 1 X 13. BEAC 16 1 — 15 50:238 2 1 2 1 1 1 14. Betonút 16 — 1 15 76:212 1 Török, a pécsiek csatára kapura lö, de a labda ezúttal mellészáll. Győri Vasas ETO — Komió Győr, 600 néző, vezette: Schopp. Győr: Tóth — Kiss, Orbán, Izsá­ki — Palotai, Máté — Szaló, Ta­kács, Morvái, Korsós, Povázsai. Edző: Hidegkúti Nándor. Komló: Balogh — Komlói, Jó- zsa, Jerabek — Szőcs, Lelovics — Garal, Nagy B., Perényi, Bartu- lov, Lazaridisz. Edző: Szűcs Gyu­la. Kitűnően kezdett a győri csapat, az első húsz percben a Komló védekezésre kényszerült, ezt a feladatot azonban rendkívül Jól látták el a bányász-csapat játé­kosai. Húsz perc eltelte után első­sorban a győri fedezetek hibájá­ból alábbhagyott a hazaiak táma­dószellemű játékmodora és ki­egyenlítetté vált a játék. A kom­lói csatársor azonban nem tudta l:0 (1:0) kihasználni helyzeteit, túlságosan körülményesen szőtték támadásai­kat, sokat vártak ki és lövéseik nagyon pontatlanok voltak. Szü­net után egy> egészen más Győr játszott a pályán, a hazai együttes ekkor felgyorsította játékát, rend­kívül ötletesen és színesen szőt­ték támadásaikat és csak úgy zá­poroztak a lövések a rendkívül jó formában levő Balogh kapu­jára. Ebben a játékrészben a győ­riek teljesen beszorították a Komlót, nagyobb arányú győzel­müket csak a káprázatos formá­ban védő Balogh akadályozta meg. Góllövők: Szaló, Korsós. Jók: Kiss, Orbán, Takács, Korsós, illetve Balogh (a mezőny legjobb­ja), Szőcs, Lelovics és Garai. KOSÁRLABDA NB L Férfiak: 1. MAFC 2. Bp. Honvéd 3. Csepel 4. VTSK 5. Ganz-M. 6. Szeged 7. Pécs 8. BM Dózsa ». Baja 10. BEAC 11. TF 12. OSC 13. Sz.-fehérv. 14. Cs. Autó 1« 19 — 1646:1185 38 19 18 1 1993:1202 37 19 12 7 1588:1478 31 19 10 9 1675:1661 29 19 8 11 1532:1532 27 17 9 8 1305:1420 26 17 8 9 1244:1390 25 17 8 9 1096:1210 25 17 7 10 1327:1408 24 18 6 12 1272:1359 24 18 T 9 1311:1397 23 17 5 12 1106:1407 22 17 5 12 1253:1470 22 17 2 15 1103:1384 19 Jegyzet: az azonos pontszámú csapatok közötti sorrendet az egy­más ellen elért eredmények ha­tározták meg. AZ NB I. MÉRKŐZÉSÉI: Bp. Honvéd—Ferencváros 4:1, Debrecen—Csepel 4:0, Újpest—Diósgyőr 3:1, Vasas—Dorog 2:2, Tatabánya—Szeged 4:2. AZ NB I. ALLASA: L Ferencváros 23 18 2 3 57:24 38 2. Bp. Honvéd 23 16 3 4 55:28 35 3. Tatabánya 23 12 7 4 46:25 31 4. Győr 23 11 7 5 35:23 29 5. Újpest 23 12 4 7 45:33 28 6. Vasas 23 9 7 7 33:28 25 7. MTK 23 10 5 8 37:34 25 8. Dorog 23 6 8 9 28:31 20 9. Csepel 23 8 2 13 26:37 18 10. Szeged 23 8 6 11 26:38 18 11. Pécs 23 4 9 10 28:34 17 12. Komló 23 5 6 12 15:42 16 13. Debrecen 23 4 3 16 21:41 11 14. Diósgyőr 23 3 5 15 12:36 11 Jön az ősz! — Már most gondoljon kalapjára PATYOLAT szakszerűen tisztítja, átalakítja Pécsi Rákóczi út 38. Mohácsi kombinált szobabútor eladó. Kö­nyök utca 4. _________ K útásást, tisztítást vál­lal Hanoit László kút- mcster. Nagypeterd._ Boro »hordó no literes jó állapotban eladó. Tímár utca 16.II. em. 3 diák részére külön­bé áratú bútorozott szoba fürdőszoba hasz nál-utal szeptember 1- re kiadó. Pécs, Visy László út 16.________ T rabant gumit veszek. Möhácsi József, Vajsz­ló. Különbejáratú szoba két diák fiúnak vagy egyetemistának albér- ie be kiadó. Csillag U*C3 Cl. Rövid zongora bérbe­adó. e.sctleg eladó. — Érdeklődni 5 után. Fe­renc utca 2 sz. (Kesz­tyűgyárnál). Hajtókát felveszünk. EM. Építőipari Szállí­tási Vállalat 2 sz. üzemegység VH. Ki- rendeltsége, Pécs, Maáláftt u, 4 ec» Szent István tér 1 sz. alatti 2 szobás OTP társasház illetékemet külön térítés nélkül átadnám. Érdeklődés az OTP-ben, Kovács István._________________ G enerálozott, újonnan festett, üzembiztos Vauxhall személygép­kocsi házvétel végett áron alul, 16 ezerért sürgősen eladó. Érdek lő<lni: Szilveszter La­jos Baja, Engels Fri­gyes u. 44. du. Vegyészmérnököt, textil vegyész- technikust, nagy gyakorlattal rendelkező GÉPÉSZT azonnalra alkalmaz Patyolat Vállalat. Garázs részére hely bérbeadó, varrógép, amerikai felöltő eladó. József utca 42. _______ É pületfa eladó. Cím: Bokor utcai lakótelep, pagály u. 3. Balázsélc. Bécsi mechanikás, páncéltőkés zongora bérbeadó. Megtekint­hető: Felszabadulás út 7 sz. Doboséknál.___ B p. XV. Szödliget u. 6 sz. kertes családi ház, fele Lakott áron eladó. Érdeklődni Ko­vács Miklósné Pécs. Irányi Dániel tér 6. Használt tégla eladó. Kovács Aranka. — Gyöngy u. 7. Légszesz gyár u. folytatása.__ G yermek gondozását lakásomon vállalom. „Szeretet”- Jeligére a SaOa* « fctafetőbe. Szabóságomat Alsóba^ vi u. 13 sz. alatt meg­nyitottam. Purmann Károly szabómester. Telefon: 37-13r________ S koda Oktávia Super újszerű állapotban el- adó. Káptalan u. 4. Két jókarban lévő szü retelőkád eladó. Cím: Vermes Ernő. Szeder­kény.__________________ J ó állapotban lévő há­zi vízvezetékfelszere­lés eladó. Dr. Zana, Villány._______________ E ladó 800 négyszögöl szőlő présházzal, fel­szereléssel. Szabó Jó­zsef, Rácváros, Bulgár köz 2 sz._____________ 2 50-es NSU eladó. — Kaposvár, Nyár u. 7., Pencz._________________ É rett marhatárgya a helyszínre szállítva el­adó. Érdeklődni a reg­geli és esti órákban. Basa malom út 6.__ E ladó 500 négyszögöl terület, közvetlen busz megállónál, házhely­nek is megfelel. Nagy­postavölgy 30. Bebesi. Nem gond ma már a búiorkárpit. tisztítás Patyolat telefonhí­vásra háznál gyor­san, szakszerűen, a legkorszerűbb esz­közökkel megoldja. Telefon: 60-05. Bécsi gyártmányú rö­vid gyakorló zongora eladó. Eaeels út » ez* Eladó 500 kg-os tize* desmérleg, exhauszter fumérprés, tetős pán dli ágy, sodrony, matrac. Tóth, Sallal u. 39. Zsebrádiót nyugatné­met vagy más gyárt­mányú üzemképeset sürgősen vennék. — Telefon; 54-22. Mártírok u. 38 sz. csa­ládi ház (2 szobás és egyszobás lakás beköl­tözhető) 2 részletben eladó. ________________ C ímfestőtanulónak jól rajzoló fiút felveszünk Pécsi Tempó Ksz., — Pécs, Szabadság u. 40. Ápolónőt, szakképesí­téssel rendelkezőt, fel­vesz a m. számú Szo­ciális Otthon. Pécs, Tímár utca 5.________ P annónia 63-as kiadá­sú, kifogástalan álla­potban eladó. Ságvári Endre u. 33. Gyár- város. Régi pénzt, díszma­gyar gombokat, kitün­tetéseket. missálét ke­resek. „Régész” jel­igére Sallai u. hirde­tőbe. __________________ E ladó Pécs közelében, regényéi hegyen kis szőlő, konyhakert, gyümölcsfákkal, aká­cos, présház, teljes fel szereléssel. Ossz terü­let 516 négyszögöl. — Érdeklődni Búzád y György. Pécs. Kossuth Lajos u. 55. Este 6 után._______.___________ M orzsolt kukorica el­adó, Ady A Dél-dunántúli Áramszolgáltató Vál­lalat pécsi üzletigaz­gatósága fiatal technikusokat felvesz műszaki ál­lományban. Pécs és Mohács munkahe­lyekre. J el entkezés: Pécs, Légszeszgyár utca 13. Személyzeti osztály. Az ÉM. Betonéi em­gyártó Vállalat Pécsi Betonárugyár dombó­vári üzemébe két gya­korlattal rendelkező gépkocsivezetőt, vala­mint egy vizsgával rendelkező autódaru­kezelőt alkalmaz. Ét­kezést és szállást biz­tosítunk. Jelentkezés a gyáregység dombó- várj üzemében._______ D ombóvári l szoba, konyha, éléskamra la­kásomat elcserélném hasonló pécsiért. Ér­deklődni du. 6-tól. — Pécs, Ifjúság u. 2. Ballay._____________, S zoba, konyhás fő- vagv társbérletet ke­resünk „Sürgős 15000” jeligére Sallai u. hir­detőbe. Hálószoba garnitúra alig használt állapot­ban eladó. Komló, Egyetemi végzettségű, önálló levelező, per­fekt gépírónő 4 órás állást vállalna. „Szer­ződéses” jeligére Sal­Lai u. hirdetőbe.___ E lcserélném meszes! kettő és félszobás össz komfortos szövetkeze­ti lakásomat egy vagy másfél szobás össz­komfortosra. — „Csak Meszesen” jeligére a Sallai u. hirdetőbe. Nagy-Daindolban 300 négyszögöl szőlő ter­méssel. olcsón eladó. Érdeklődni: Zerge utca 17._______________ 1 79 négyszögöl ház­hely eladó a Bárány úton. Érdeklődni Se­rényi, Pécs, Székely Bertalan út 21/a alatt. Kisgyermek mellé szeptember 1-től meg­bízható asszonyt keres tanárházaspár. Uj-Me­cseké Íja 139/c fszt. 1. (Bolgárkerti panelihá­zak)._______________ Rövid kereszthúros Stingl zongora eladó, va?y bérbeadó. Jászai Mari u. 10.. délután 6 órától._______________ B eköltözhető kettőszo­ba, hallos, zárt veran- dás házrész eladó. — Pécs, Alsó-Makár u. 3i_szám.______________ Nyaralásra, kora ta­vasztól késő őszig, ál­landóan tiszta szobák kaphatók. Levél vá­laszt kérek. Balogh Bogdán Jánosné, Fo- nyódfürdőtelep, Man­dulás mi 2 köszönetnyilvánítás Köszönetét mondunk mindazok­nak, akik RADVANYI JÓZSEF nyug. tanár halála alkalmából részvétüket nyilvánították. A gyá­szoló család. Köszönetét mondunk mindazok­nak a kedves rokonoknak, isme­rősöknek, a ház lakóinak, vala­mint a Városi Kórház belosztály és laboratórium dolgozóinak, akik felejthetetlen édesapánk, VARGA SÁNDOR temetésén részvételükkel és virág küldésével fájdalmunk­ban részt vállaltak. A gyászoló család. Árubemutató Etelkonzervek és szardíniák bemutatója Komlón augusztus 27—28-án a 15. sz. PETŐFI TÉRI csemegeboltban. Barira megyei ElelmiswkislieresMelmi V. Kétszoba. konyhás kis kertes családi ház azonnal beköltözhe­tően eladó. Pécs-Va- sas H. Határ u. 8, 300 négyszögöl szőlő eladó. Érdeklődni Pa- tacs. Fő u. 73. Eladó egy sötét háló. Felső-Vámház u. 4 sz. Pan Lakhatási lehetőség­gel, gazdálkodásra al­kalmas kis szőlő, épü lettel, alkalmi áron eladó. Bővebbet: Ru­das László u. 33 sz. 12 óráig. Modem hálószoba el­adó. Rákóczi út 73/a, magasfölcLszint 3. — Tészáa* Keresek 8 vagy 12 ka­lapácsos darálót (vas­tartályt) „10” jeligére Sallaj u. hirdetőbe. Szoba, konyha, fürdő­szobás belvárosi laká­somat elcserélném ha­sonló belvárosira. — „Kertes”- jeligére Sal­lal uj hirdetőbe.

Next

/
Thumbnails
Contents