Dunántúli Napló, 1964. július (21. évfolyam, 152-178. szám)
1964-07-16 / 165. szám
IfsiN%iGá!j&gi9!i ki percei! 1964. JÚLIUS 16. CSÜTÖRTÖK BIZOTTSÁGA ES A MEGYEI TANACS LAPJA XXI. ÉVFOLYAM, ÄRA: 50 FILLÉR 165. SZÁM Mikojan az faj szovjet államfő Hruscsov elvtárs záróbeszéde Tegnap délelőtt a Szovjetunió Legfelső Tanácsa ülésszakán a Hruscsov beszámoló vitája során a szövetkezeti parasztság nyugdíj rendszerének kérdése mellett a felszólalók kimerítően foglalkoztak a béremelés ügyével is. A vitában számosán szólaltak fel. Ezzel végétért a Hruscsov beszámolója feletti vita. Délután a szovjet parlament két háza együttes ülésen folytatta munkáját. A vita szónokai rámutattak, hogy a szövetkezeti tagság részére olyan egységes társadalombiztosítási rendszert kell kidolgozni, amely egyrészt biztosítja a nyugodt öregséget az egész parasztság- számára. másrészt pedig javítja a rokkantak helyzetét és lényeges kedvezményeket ad a kolhozista nőknek. Moszkva: Hruscsov vitazáró beszédet mondott a Legfelső Tanács szerdai ülésén. Meggyőződését fejezte ki, hogy a képviselők — akárcsak az egész szovjet nép — magukévá teszik az ülésszaknak az életszínvonal további emeléséről hozott határozatait. Kijelentette: a kolhoznyugdíjak bevezetése és a béremelés ismét Szedik a franciabarackot bizonyítja rendszerünk erejét, példázza a szovjet népgazdaság virágzását. Pártunk és kormányunk nem ismer más gondot, mint a nép jólétéért való munkálkodást. Legfőbb célunk az, hogy sikeresen építsük a kommunizmust, szilárdan és következetesen megvalósítsuk a dolgozók jóléte fokozásának politikáját. Biztos léptekkel haladunk a lenini úton. Hruscsov foglalkozott a képviselők kiegészítő és módosító javaslataival, s indítványozta, hogy ezeket a javaslatokat egy külön e célra alakított bizottság vizsgálja meg Mint a TASZSZ gyorshírben jelentette, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa két házának szerda délutáni együttes ülésén Hruscsov szovjet kormányfő az SZKP Központi Bizottsága nevében javasolta, hogy mentsék fel Lconyid Brezsnyevet a Szovjetunió Legíelső Tanácsa elnöksége elnökének tisztségétől. A Közpönti Bizottság célszerűnek tartja, hogy Brezs- nyev, mint a Központi Bizottság titkára összpontosítsa tevékenységét a párt Köz ponti Bizottságában, a Központi Bizottság titkárává 1963. júniusában választották meg Brezsnyevet. Hruscsov az SZKP Központi Bizottsága nevében javasolta, hogy Anasztasz Mikojant mentsék fel a Szovjetunió Minisztertanácsa első elnökhelyettesének tisztségétől és válasszák meg ' a Szovjetunió Legfelső Tanácsa Elnökségének elnökévé. Anasztasz Mikojant egyhangúlag a Szovjetunió Legfelső Tanácsa Elnökségének elnökévé választották. A döntő szó a kombájnoké Ülést tartott a megyei operatív bizottság Három napirendi pontot tárgyalt szerdán délelőtt a megyei operatív bizottság: az aratást, a felvásárlást és a harmadik napirendi pontot így határozták meg: különfélék. Ilii iBBiifa fisai« a sxaaaoi* Az elmúlt héten sajnos az esőzés tovább tartott. Mindössze három olyan nap volt, amikor aratni lehetett. E három nap alatt 28 000 holdat arattak le a termelőszövetkezetekben. Nem rossz teljesít mény ebben a bizonytalan időjárásban, a süppedős talajon. Az őszi árpa aratását lényegében már befejezték, néhány helyen azonban vari még kétszeres, amit az őszi árpával együtt tartanak nyilván. — Ezért van az, hogy a jelentések szerint az őszi árpa aratása csak 96,4 százalékos. A búzának 37,4 százalékát aratták le, az összes gabona aratása pedig 54,2 százalék. Géppel eddig 50 000 holdat arattunk le, ami az eddigi learatott területeknek 80,2 százaléka. Ez a szám vilátgo- san mutatja: a gépi aratás nem rossz, a kombájnotok és aratógépkezelők mindent megtesznek. Persze azon belül, ami rajtuk múlik. Mert nem rajtuk múlik például, hogy több helyen, főleg a szigetvári járásban kézi kaszásokat állítottak azokra a területekre is, amelyeket korábban kombájnoknak jelöltek ki. Ezek a területek nem dőltek, nyugodtan lehet kombájnnal aratni. Es nem igaz az az elmélet sem, hogy biztos az, ami keresztekben van. Ennek az elméletnek a heJyességét eprien az elmúlt napok időjárása bizonyította. Szinte az egész megyében alig találni olyan gabonatáblát. amelyen, a keresztek ne csíráznának. Éppen ezért a megyei operatív bizottság úgy határozott: mindenütt szét kell szedni a kereszteket, meg kell szárítani a kévéket és a szárítás után azonnal asztagba kell hordani. Ebben a munkában sokat segíthetnek az ipari üzemek dolgozói, akik szombat délután, vasárnap kimennek a termelőszövetkezetekbe. De segíthetnek a széna betakarításban, a szalmalehúzásban, be- hordásban is. A döntő szó most már a kombájnosoké, mert ha néhány nappal tovább is marad lábon a gabona ez nem okoz olyan veszélyt, mintha a keresztekben csírázni kezd. Éppen ezért az elkövetkezendő időben nagyobb gondot kell fordítani a kombájnok kihasználására. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy nem mindenütt használták ki jól a kombájnokat. Reális számítások szerint a pécsváradi járás pél-’ dául az összes gabonának 50 • százalékát tudná learatni kom bájnnal. Jelenleg itt a kombájnok részaránya 37.8 százalékos. Hasonló a helyzet a siklósi járásban is, ahol 53 helyett 37, a szigetváriban, ahol 57 helyett 38 százalékos a kombájnok részaránya. Az operatív bizottság több tagja megjegyezte: tapasztalni, hogy egyes járások nem vallják be a tényleges teljesítményt, mert attól tartanak elviszik tólük a gépeket. Ez a pécsváradi járás esetében merült fel elsősorban . Gyorsan össze is hasonlították a járási tanács jelentését a gépállomás jelentésével. Itt mintegy t 500 hold diferencia mutatkozott a génállomási jelentés javára. Az operatív bizottság ezért elhatározta, hogy megvizsgálják a pécsváradi ak jelentését. Lassan halad a lalajmnvelcs A legutóbbi ülésen még a termelőszövetkezeti kombájnok teljesítménye volt jobb. Most pedig a gépállomásoké. A megye összes kombánjai eddig egyenként 156 holdat arattak. Ezen belül a tsz kombájnok minössze 150 holdat teljesítettek. Ee a tény is világosan mutatja: több helyen még a saját kombájnokat sem használják ki rendesen. Hasonló a helyzet a szántó- traktorok esetében is. Lassan megy a tarlóhántás, illetve talajművelés. A tarlóhántásnak eddig mindössze 12 százalékát végezték el. Pedig 113 tsz traktor két műszakban dolgozik. Ezek úgy látszik csak papíron dolgoznak. A gépállomási szántótraktorok ugyanis több, mint 10 000 holdon végezték el eddig a tala jművelést. Ha a termelő- szövetkezetek is ennyit teljesítettek volna egy-egy szántó- traktorukkal mint a gépállomások, akkor az összes kalászos területnek mintegy 32 százalékán már el lenne végezve a talajmunka. Itt is van tehát tennivaló. A szalmalehúzás is vontatottan halad. A területeknek mintegy 61 százalékáról húzták le eddig a szalmát. A legtöbb helyen* azonban valóban csak lehúzták. Most egy naov kupacban ázik. rothad. Ez nem megoldás. Kazalozás nélkül a szalma tönkre megy. Jól megy a szalmalehúzás » mohácsi járásban. Itt már a szalmának 80 százalékát lehúzták. A nagy lemaradást (Folytatás a 3. oldalon) Az összevonások után megháromszorozódott a Pécsi Faipari Ktsz termelése A ktsz-ek összevonása és átszervezése már ebben az évben érezteti kedvező hatását. A Pécsi Faipari Ktsz első féléves munkájának eredménye a következő: Két éve, az összevonás előtt 150-en dolgoztak a Ktsz-ben, éves tervük 10 millió 62 ezer forint értékű volt. 1962. szepA Pécsi Állam! Gazdaság barackosaiban szépen színesednek a fák gyümölcsét A félig éretteket fürgekezü asszonyok és lányok szedik. Naponta illetve a szezon első komoly szedés! napján közel lélezer láda tellett meg zamatos gyümölccsel. A gazdaság Danic-pusztai üzemegységében az idén ismét megindult a barackválogató gépsor, amely nagyság szerint osztályozza. A barackok osztályozása után ismét ládákba kerülnek és irány: a piac. — Szokolai felv — temberébem kísérletként először a Szigetvári Faipari Ktsz- ei vonták össze. Már ennek következtében is éves tervük 16 millió 823 ezer forintra emelkedett. Az elmúlt év volt igazában az átszervezések és összevonások ideje. Ekkor kerültek egy szövetkezetbe a mecsefcnádasdd vegyes, a bólyi vegyes, a siklósi műszaki, a mohácsi építőipari, a szászvári műszaki, a sellyei műszaki és a sásdi vegyes ktsz-ek asztalos részlegeivel. Azóta ezek a részlegek, mint a pécsi ktsz telephelyed működnek, részben önálló feladattal, másrészt a közös feladatok részmunkáinak elvégzésével. Az összevonás és átszervezés eredményeként már tavalyi tervük is meghaladta a 23 millió forintot, az idén viszont 35 millió forinton felül van. A ktsz az idén első féléves tervét 101,7 százalékra teljesítette, 17 millió 905 ezer forintot termelt, 305 ezer forinttal többet az előirányzottnál. A szövetkezet fő terméke a hét darabból áldó Békés fényezett hálószoba-garnitúra. Mig tavaly ebből a garnitúrából az első félévben 250 készült el, addig az idén már a tervben 750 gyártása szerepelt ós 767 garnitúra készült el. Több, mint hatmillió forint értékben gyártották ezt a garnitúrát az első félévben. Vonalaiban, minőségében meg felel a kereskedelem követelményeinek, szívesen vásárolják az ország különböző bútorházaiban. Másik nagyobb tömegű termékük a Szigetvár televíziószekrény. amely egyre nagyobb népszerűségnek örvend és igen keresett bútordarab. Ezt a bútort a szövetkezet "•dgetvári részlegében tervezték és ott is gyártják. 1963 első félévében 2335 darab készült el, idén az első félévben» 4500 darab gyártása szerepelt a tervben. Az előzetes számítások szerint több mint ha millió forint értékben 4633 darab készült az első félévben. Uj gyártmányuk az Erzsébet háló, amelyet tavaly még nem gyártottak, s az idén a szövetkezet mecseknádasdi részlegében készül. Ez a hét darabból álló garnitúra sokban hasonlít a Békés fényezett hálóra, azonban ez puhafából készül, festett vagy nyers állapotban. Az Erzsébet hálószoba-garnitúrából az első félévben 684 darabot készítettek. Az összevonás és átszervezés óta a szövetkezet javító tevékenységet nem végez, azt a helyi kisipari szövetkezetek vették át. Középüzemnek minősítették, fő feladatul az árutermelést jelölték meg, amiben az átszervezés után jobb eredményeket tudnak elérni. Lehetőség nyílt a munkafolyamatok körültekintőbb meg szervezésére, a telephelyek is az egyes bútoralkatrészek elkészítésére szakosodva, lényegesen magasabb termelékenységet érnek el, mint az ösz- szevonás után. ÉJFÉLKOR JELENTETTÉK: Oizeuya szabad Leopoldville: Csőmbe kongói miniszterelnök szerdán hivatalos nyilatkozatban közölte, hogy két és fél évi fogság után a Kongó folyó torkolatánál fekvő Bo- labembíj-szigetvől szabadon- bocsátották Antoine Gizengit — jelentik a nagy nyugati hírügynökségek.