Dunántúli Napló, 1964. július (21. évfolyam, 152-178. szám)
1964-07-12 / 162. szám
to niAPió 1904« JÜLID8 fll cA h iszék e a if i é(f ára Amikor a kakas háromszor megszólal, megmenekül a megrontástól A kriptát is meg kell kerülni SAJÄT MAGÄNAK? Amikor megkérdeztem Petrovicsnét, hogy mit jósol saját magának, csak ennyit válaszolt: „Honnan tudjam én azt?” Pedig nem kérdeztem olyan nehezet, hogy egy „igazi jóstehetség” ne tudna rá válaszolni. Garay Ferenc Felhívás a propán-bután fogyasztókhoz! Értesítjük a propán-bután gázfogyasztóinkat, hogy a Baranya megyei Tanács kijelölése alapján — az AFOR Vállalat megoízásából a pb. gáztűzhelyek új bekapcsolását, ellenőrzését, javítását és szervizszolgálatát vállalatunk látja el. 1. A fentiek alapján minden évben egyszer a háztartási készülékeket, illetve helyiséget üzemeltetési és tűzbiztonsági szempontból ellenőrizzük, illetve felülvizsgáljuk. Kérjük fogyasztóinkat, hogy a AFOR- ral kötött szerződés értelmében tegye lehetővé a vizsgálat végrehajtását. 2. Ellenőrzési díj 10 forint. Amennyiben javítást végez kiküldött szakemberünk, úgy minden megkezdett fél órára 5,40 forint munkadíjat számolunk fel, melyet számla ellenében készpénzben szerelőnknek kell fizetni. 3. Amennyiben megbízottunk a helyszínen ki nem javítható hibát talál a fogyasztóberendezésen, vagy a helyiség nem felel meg a 9061—113 / 1951. Eü. Min. előírt rendeletnek, úgy a gázfogyasztást letiltjuk a hibák kijavításáig. 4. A készüléken észlelt hibát mindenki saját érdekében jelentse Pécs 60-85, 60-86 telefonszámon, vagy írásban közölje a Pécsi Gázművel. Ilyen esetben felszámoljuk a szerelő kiszállási díját, útiköltségét, mun kaidejét és a felhasznált anyag értékét. A figyelmeztető tábla utasításait mindenkor tartsa be! A készüléken észlelt hibát vállalatunk, a palackon észlelt hibát a gázcseretelepnek azonnal jelentse! Pécsi Gázmű PB. gázcsoport Szemétlerakóhelyek Az I. kerületi tanács vb. építési és közlekedési csoportja felhívja az érdekelt vállalatokat és magánosokat, hogy szemetet, földet, törmeléket csak a kijelölt helyeken szabad lerakni. Az I. kerület területén kijelölt szemétlerakó helyek az alábbiak: 1. Budai vámnál levő téglagyári gödör 1964. december 31-ig. 2. Bu- zsáki Imre utcában levő téglagyári gödör 1965. január 1-től. 3. Felszabadulási úti téglagyári gödör. Főként a Bőrgyár és a Porcelángyár részére. 4. A Széchenyi aknai palahányó. Főként a Mecseki Szénbányászati Tröszt részére. Azok, akik szemetet és egyéb hulladékot a kijelölt területeken kívül raknak le, szabálysértést követnek el és pénzbírsággal sújthatók ezen felül a jogosulta- lanul lerakott anyag eltávolítására kötelezhetők. Áramszünet Aremszünét lesz július 14, 15, 16-án 8—15 óráig kisfeszültségű hálózat karbantartása miatt az alábbi területeken: Zsolnay V. u. 26—61, 20—44, Alsóbalokány u. 26— 34/2, 41—79, Felsőbalokány u. 24— 60, 27—75, Halász u. 3—15, 8—18, Farkas I. u. 4—12, Temető u. 31. szám. Áramszünet lesz július 13-án 8—15 óráig kisfeszületségű hálózat csoportos karbantartása miatt az alábbi helyeken: Bajcsy Zs. u. 2— 16, 3—17. Bercsényi u. 2—8, Czin- deri u. 1/1 2—3—4—10, Haltér 1—5, Kossuth tér 4—8, 5—7, Majláth u. 4—8/1, Munkácsy M. u. Rákóczi Út, 42—55, 48—72, Tímár u. 2—6, 5 számig. Ki hogyan tudja ? NAGY NYÁRI REJTVÉN Y PÄLYÄZAT III. hét. Hétről hétre 7 hétig 7 kérd flöldrajz, irodalom, művészet, sport köréből. Minden helyes válasz 1 pon désre helyes választ adtak, az tos vásárlási utalványt sorsolunk Állami Áruházban. Azok között, akik mind a pontot gyűjtöttek össze, a szép színész—újságíró sporttalálkozón lünk ki. A megfejtéseket minden hé ni szerkesztőségünk titkárságé nélkül) „Rejtvény” megjelölés ésre felelhet a történelem, technika, természettudomány, tot jelent. Akik mind a 7 kérők között hetenként 400 forin- ki, mely beváltható a Pécsi 7x7 = 49 pontból legalább 42 tember folyamán megtartandó 4000 forintos nagydíjat sorsoten péntek délig kell eljuttat- ra levelezőlapon (tehát boríték sei. 1. Melyik város szabadult fel el- Makó fiőnek 1944-ben? 2. KI jutott el elsőnek a Déli- Sarkra? Gyula Békéscsaba Scott Cook Amundsen 3. Melyik volt Móricz Zsigmond Sárarany első nagysikerű műve? 4. Ki festette a „Majális” c. képet? 5. Ki találta fel a szövőgépet? 6. Ki állította azt, hogy a bolygórendszer középpontja a nap? Légy jó mindhalálig Hét krajcár Iványi-Grilnwald Csók Szinyei-Merse Arkwright Jacquard Cartwright Galilei Kopernikusz Ptolemaiosz 7. Ki volt a sakkozás első, nem Anderssen hivatalos világbajnoka, aki Zukertort a londoni sakkversenyen meg- Steinitz szerezte a győzelmet? A n. forduló helyes megfej tése: Szulejmán, Victoria, Petőfi, ifj. Johann Strauss, Réau mur, lawrencium,* 216 cm. a beküldött helyes megfejtők kö zül Székely Borbála (Pécs, Szabadság u. 19) nyerte a 400 fo rintos vásárlási utalványt. HALÁLOZAS A Kozármislenyi Gépállomás vezetősége és KISZ-bizottsága mély megrendüléssel tudatja, hogy WOLF EDE kombájnvezető, magyarsarlósi lakos, életének 24. évében július 10-én, tragikus körülmények között elhunyt. Az elhunytat a gépállomás saját halottjának tekinti és emlékét kegyelettel megőrzi. Az ÉM. Betonelemgyártó Vállalat Pécsi Betonáru- gyára hirdi üzemébe építőipari technikumot végzett, gyakorlattal rendelkező férfit alkalmaz MINŐSÉGI ELLENŐRI beosztásba. Jelentkezés a vállalat. munkaügyi osztályán, Pécs Siklósi út 10. t/HűúvA SZÍNHÁZ I Mföi VASÁRNAP: fl Bajcsy-ZsäSinszky utcai piacon is árneitsna&r nnsnhát A n. kerületi Tanács VB. ipa- ri-Kereskedelmí Csoportja értesíti a jakosságot, hogy július 13- tól (héLfötül) a Bajcsy Zsilinszky utca* piacon is lehetővé teszi a gomca árusítását. Árusító helyül a MA VAUT jegypénztár melletti asztalsort jelöli meg. Munkaszüneti napon gombaárusítás csak a Felsőmalom utcai piactéren történhet. Gombát felhozni a hét munkanapjai« reggel 6 órától 10 óráig munkaszüneti napokon (csak Felsőmalom utcai piacra) reggel 6 órától 9 óráig szabad. Az árusítást csak akkor szabad megkezdeni, amikor azt gombaszakértőink megvizsgálták és erről bizonylatot, árusítási engedélyt adnak. A csoport felhívja a lakosság figyelmét, hogy gombát csak a piacokon vásároljanak. Ugyanis itt szakértőink a felhozott gombát tüzetesen megvizsgálják. Tartózkodjanak a házalóktól. Megtörténhet, hogy a vizsgálat után is romlott gombát árusítanak, de feltehetően az ilyenek a vizsgálatot elkerülik. Megtörténhet olyan eset is, hogy már nem érvényes vizsgálati jeggyel igyekszik magát az ilyen árus igazolni. Felkérjük a lakosságot, hogy a házaló gombaárusokat leplezzék le és a legközelebbi hatósági közegnek adj át át. A kirándulóik figyelmét is felhívjuk, hogy gombájukat saját érdekükben a piactereken működő gombaszakértővel vizsgáltassák meg. A vizsgálat díjtalan. Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy a gombamérgezések megelőzésének egyetlen módja a gombának szakértővel való meg* vizsgáltatása. Tóth Sándor csoportvezető A MAGYAR RADIO PÉCSI STÚDIÓJÁNAK 1964. július 12-i, vasárnapi műsora a 223,8 m középhullámon: 17.30: Szerb-horvát nyelvű műsor: Szabad idejében. Zenés összeállítás. 18.00: Német nyelvű műsor: Kívánsághangverseny. 18.30: Magyamóták, csárdások. 19.00: Szívesen hallgattuk. — ösz- szeállítás a Pécsi Stúdió műsoraiból. 19.50: Sporthírek. 19.57: Műsorismertetés. 20.00: Műsorzárás. SZÍNHÁZ: Tájszínház: Nebáncsvirág (este 8 órakor). Bikái. MOZI: Rövidítések: szv. = szélesvásznú, szí. = színes. Park: (terem, kert): Lámpaláz (10). Halhatatlan melódiák (szi., 5, 7, 9. A harmadik előadás jó idő esetén a kertben). Petőfi: A 30. születésnap (10). Nincs' többé válás (fél 5, fél 7, fél 9). Kossuth: Jégmezők lovagja (10). A törvény balkeze (szv., fél 5, fél 7, fél 9). Fekete Gyémánt: Cirkuszművészek (10)P Éva A/5116 (5, 7). Építők: A hét dada (10). A Jelena öböl (5, 7). Bőrgyári Művelődési Otthon: Ez is szerelem (fél 5). Mecsekalja: Mackó szekere + kiég. (10). Hamu és gyémánt (szv., 5, 7). Pécsszabolcs: Boldogság madara (10). Nápoly négy napja (szv., 3, 5, 7). Vasas II.: Makszim- ka (10). Robinson család (szi., szv., 5, 7). Mohács: Huszárkisasszony (10). Magánélet (szv., szi., 4, 6, 8. A harmadik előadás a ketben jó idő esetén). Pécsvárad: A sár^a cipő története (10). Már nem o*; an időket élünk (szv., 6, 8). Siklós: Virágok a napon (10). Dunai kirándulás (6, fél 9). Szigetvár: Amikor egy lány 15 éves (10). Sodrásban (4, 6, fél 9). Beremend: Pár lépés a határ (10). Halál a cukorszigeten (szv., szi., 6, 8). Bóly: Darvak dala (10). Különös kirándulás (szv., 6, 8). Harkány: öcsi, Peti és a többiek -f- kiég. (10). Topáz úr (szv.. szi., 4, fél 7, 8). Mágocs: Két szoba összkomfort (10). Szerencse a szerelemben (szv., fél 6, 8). Sellye: A púpos *f Csendélet (szv., szi.. 5, 7). istenkűt: A francia kandalló mellett (7). HÉTFŐ: Felvennénk 7,5 tonnás öntöző gépkocsinkra gyakorlattal és középfokú jogosítvánnyal rendelkező GÉPKOCSIVEZETŐT Jelentkezés: Pécsi Köztisztasági Vállalat, Rózsa Ferenc utca 17. A Mátraaljai Szénbányászati Tröszt pécsi üzemvezetősége gyakorlatai rendelkező DÖMPER VEZETŐ KÉT azonnali belépéssel alkalmaz. Napi háromszori étkezést 6,60 Ft-ért, kedvezményes utazást, valamint mimikásszálláson elhelyezést, ezenkívül családfenntartónak évi 40 mázsa illetményszenet biztosítunk. Felvételre jelentkezés: Pécs, György-akna. A MAGYAR RADIO PÉCSI STÚDIÓJÁNAK 1964. július 13-i, hétfői műsora a 223,8 m középhullámon: 17.30: Szerb-horvát nyelvű műsor: Utón Baranyában . .. Útközben jegyeztük fel. — Két perc külföldi vendégekkel. — Hírek Baranyából. — Baranyai népdalénekesek repertoárjából. 18.00: Német nyelvű műsor: Heti kommentárunk. Népdalquartettünk műsorából. Láttuk, elmondjuk. Német paraszttáncok. Portré. 18.30: Mecseki visszhang. — Zenés összeállítás. Hírek, tudósítások. Sporthíradó. Ahogy riportereink látják . . j Kedvelt melódiák. 19.57: Műsorismertetés. 20.00: Műsorzárás. SZÍNHÁZ: Nemzeti Színház: Nyári szünet, MOZI: Rövidítések: szv. = szélesvásznú, szi. = színes. Park: (terem és kert): Halhatatlan melódiák (szi., 5. 7. 9. A harmadik előadás jó idő esetén a kertben). Petőfi: Halhatatlan melódiák (szi., fél 5, fél 7. fél 9). Kossuth: A törvény balkeze (szv., fél 5, fél 7. fél 9). Kossuth Híradó Mozi: Magyar híradó, Hely te eleven fa, Boros- tyánpart. Negyven nagypapa. Modem otthon. (Előadások 11-től du. 3 óráig folytatólagosan). Fekete Gyémánt: Hamu és gyémánt (sfcv., 6). Ságvárl: A leg lassúbb vonat (6). PécsszaboVs: Nincs többé válás (5. 7). Vasas II.: Éva A/5116 (7). Harkány: Kegyetlen éjszaka (szv., fél 7, 9). DUNANTÜL! 1¥APLÖ A Magyar Szocialista Munkáspárt Baranya megyei Bizottsá«r és a megyei tanács la pit. Főszerkesztő: Vasvárt Feren. Szerkesztőség: Pécs. Hunyadi János út 11. Telefon: 15-32. 15-33; 17 ára után: 60-11 Belpolitikát rovat: 31;63. Kiadja: a Baranya megyei Lapkiadó Vállal»» Felelős kiadó: Braun Károly Kiadóhivatal: Pécs. Hunvadt rtt t». ___Telefon: • 15-32. 15-33. 50-ne P ÉCSI SZIKRA NYOMDA '' Pécs. Munkácsy Mihály u. 10. sz. __Felelős vezető- Melles Rezső. T erjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyi posta híva talc lónál és kézbesítőknél. Előfizetési dij 1 hónapra 12.— n. Indexszám: 25 05*. Négy forintért szállítják a szén mázsáját vételt meg kell tagadni és a küldeményt a megrendelő vagy megbízottja kíséretében vissza kell fu varozni a kiszolgáltató TÜZÉP telepre. Ott a megrendelő az AKÖV és a TÜZÉP megbízottja jelenlétében utánmérést végeznek. Hiány esetén a küldeményt kiegészítik és díjmentesen újból kifuvarozzák Ha a súly megegyezik, a felmerült többletköltséget a Tehergépjármű Díjszabás alapján a megrendelő tartozik megfizetni. Minőségi kifogást kérjük a TÜZÉP Vállalatnál megtenni. A házhozszállítással kapcsolatos esetleges panasz a 12. sz. AKÖV (Hét u. 43.) címre küldendő. LAKI PÄL a 12. sz. Autóközlekedési V. forg. szako. vezetője. A 12. sz. Autóközlekedési Vállalat a tüzelőanyag helybeli házhoz szállításával kapcsolatos tudnivalókat az. alábbiakban közli: A fuvarrendelés a Kossuth L. u. 74 és Jászai Mar u. 3. sz. alatti irodákban történik. Nyitvatartási idejük: Jászai M. u. 3. Kossuth u. 74 hétfő 7—14 óra 12—19 óra kedd 12—19 óra 7—14 óra szerda 7—14 óra 12—19 óra csütörtök 12—19 óra 7—14 óra péntek 7—14 óra 12—19 óra szombat mindkét iroda 8—15 óra A megrendelés alkalmával a szállítási díjat be kell fizetni. A díjszabást kivonatosan az alábbiakban közöljük: száraz szén és tűzifa 4.— Ft q hulladékfa 8.— Ft q iszapszén 6.50 Ft q Ezek a dijak 5 kilométeren belüli körzetre vonatkoznak, öt kilométeren kívüli körzetbe való szállítás esetén kilométer és mázsánként iszapszénnél 20 fillér, a többi tüzelőanyagnál 30 fillér pótdíj kerül felszámításra. A körzetbeosztás az irodában díjmentesen megtekinthető. A fenti díj magában foglalja a tüzelőanyag fel- rakási, elfuvarozási és a szállító- eszköz mellé történő lerakási díját Ezenfelül a fuvarozást végzők semmiféle címen más díjat nem kérhetnek, és más teljesítmény (távhordás, stb.) nem vállalhatnak. Súlyreklamáció esetén az áthogy mikor adjuk meg a kölcsönkért pénzt. Csodálkoztam, nem tudtam ezekről a pénzekről — mondja a férj. — Volt egy kis megtakarított pénzünk, házat akartunk vásárolni, abból fizettük vissza a kölcsönöket. Petrovics Sándorné nem tagadja a jóslást, a sok-sok ezer forint zsebrevágását. Kék-piros mintás ruhája fölé kötött élénk piros kötényét gyűrö- getve mondja: — Nem volt az 26 500 forint, csak közel 4000 forint lehetett. Jaj, mit szól a férjem, ha megtudja? — Mennyi pénzt hajlandó visszafizetni? — kérdi a nyomozó tiszt. — Igazán nem volt az olyan sok, de csak azért, hogy békesség legyen, visszafizetek 10 ezer forintot. Csak 4000 forintot ismer el, de hajlandó 10 000 forintot visszafizetni. Meglepő nagylelkűség! Érthetetlen lovagiasság.’’ Mondják a faluban, hogy amikor Petrovicsék 3 hónappal ezelőtt odaköltöztek, bizony nem sok ingóságot hoztak magukkal. Két ágy, szekrény, asztal, néhány szék — ez volt az összes vagyonuk. — Mit vettek azóta? — kérdem Petrovicsnét. Kicsit gondolkodik, aztán so rolja: — Néhány napja vettünk 2 süldőt, 2200 forintért, az asztalostól ágyat 500 forintért, rádiót 1350 forintért..; Tellett Strakék pénzéből. Alaposan ráfizetett Strakné a hiszékenységére. „Nagyon le is fogytam ez idő alatt, 74 kiló voltam, most ha vagyok 65 kiló.” Elmondja azt is, hogy maga sem érti, miként ba- bonázhatta” meg így Petro- vicsné. „Teljesen elkábultam, mintha álmodnék, mindent megtettem, amit Petrovicsné mondott.” Ha későn is, de felébredt. Nagy árat fizetett érte, volt hajlandó. Félt Pécsre menni Petrovicsnéval a temetőbe ... Amint Strakné elmondja, az összeg ekkor már közel 20 000 forint körül járt. De szinte nap mint nap újabb összegért jött. — Még kell ez a kis pénz és akkor az egészet egyszerre adom vissza — mondta. A fiatalasszony még ekkor sem kapott észbe, hanem újabb és újabb kölcsönöket kért a faluban. — Visszahozza a pénzt a fehér kakas — és végképpen elviszi a rontást — mondta később Petrovicsné és ismét kért pénzt a fehér kakas vásárlására. — Ha nem kapok pénzt a fehér kakasra, akkor meghal a kisfia — fenyegette Straknét. — Amikorra a kakas háromszor szólal majd meg, tiszta lesz maga is, a kisfiú is és a pénz is előkerül. Folyt a játék a kétségbeesett fiatalasszony és az idős Petrovicsné között. Közel 3 hónapig csalta a hiszékeny asszony pénzét s az összeg — mint Strakné mondta — már 26 500 forintra rúgott. Végre észbe kapott és a villányi rendőrőrsön feljelentette Petrovicsnét. Petrovicsné megneszelte a bajt, eltűnt a faluból. Két napra rá azonban elfogták és most a Siklósi Járási Rendőrkapitányságon várja sorsa további alakulását. mintha Álmodtam volna Amikor felkerestem Straknét és férjét eléggé letargikus hangulatban mesélték el a tör ténetet. Három éve házasok, nagyon jól élnek, soha még egy rossz szó sem volt közöttük. — Az utóbbi időben vettem észre a feleségemen, hogy nagyon zavart — mondta a fiatal, 24 éves férj. — Néha arra ébredtem, hogy éjjel sírt az ágyban. — Teljesen megzavart Petrovicsné. Kerékpárral jártam néha Villányba dolgozni, de soha annyiszor nem estem le a bicikliről, mint ezekben az időkben. — Elhitte az egész megrontási mesét? Lenéz a földre, mag# is szégyenli, de bevallja. — Én csak akkor szereztem az egészről tudomást, amikor jöttek a falubeli ismerősök, ' Történt pedig, hogy mintegy 3 hónapja a Villány mellett nem messze lévő Márok községbe új család költözött, Petrovics Sándorék. Petrovics Sándorné — 6 gyermek anyja — eddik sem volt ismeretlen az igazságszolgáltató szervek előtt. Egy asszonytól Nagykozárban 2500 forintot lopott — jósolt és közben elvitte a pénzt. A pécsi járás- bíróság 6 hónapi szabadság- vesztésre ítélte, amit Petrovicsné le is töltött. Petrovicsné azonban azóta sem hagyott fel jóslásaival. Márokon — immár az egész falu tudja — Strak Jánosné nem kevesebb mint 26 500 forintot adott Petro vicsnénak — jóslásért. De kezdjük az elején! NEM AKAROK MEGRONTVA LENNI Petrovicsné május 7-én jelent meg először Strakéknál, azzal, hogy tojást akar venni. Strakné — 22 éves fiatalasszony — nem tudott tojást adni, ellenben megkínálta Petrovicsnét egy pohár borral. „Úgyis ünnep, áldozócsütörtök van, igyon az ünnepre” — mondta. A vendég ivott, aztán mintegy ellenszolgáltatásként felajálotta: jósol kártyából. Kivetette a kártyát, aztán szemforgatva pillantott a fiatalasszonyra. — Kedvesem, maga meg van rontva, de megrontott ez a kis csöpség is — mondta és mutatott Straknénak a bölcsőben fekvő kisfiára. Elhúlve, elsápadva hallgatta a fiatalasszony a kártyából kiolvasott megállapítást. Nagyon megijedt. — Nem, nem akarok megrontva lenni s azt sem akarom, hogy a gyerekem így maradjon — mondta kétségbeesve. — Van rá mód, hogy megmeneküljenek a megrontástól — mondta Petrovicsné. — Majd én elűzöm a rosszat, de ehhez kell egy lepedő és sok gyertya. A lepedőt körül tűzdelem majd gyertyákkal és így távozik majd a gonosz -— tette hozzá. Strakné már fordult is a szobába, hozta a lepedőt. — De gyertyákra nincs pénzem kedvesem — mondta a vendég. Straknénak volt otthon 2000 forint spórolt pénze, azt kérte el a jósnő. — Most hazamegyek, imádkozom, elűzöm a rosszat, aztán visszahozom a lepedőt és a pénzt is, mert a rossz elűzésére én csak csupa szívességből vállalkozom — mondta. Hóna alá csapta a lenedőt, a köténye zsebébe becsúsztatta a 20 darab százast j és elment. HA NEM KAPOK PÉNZT. MEGHAL A KISFIA Rendszeres látogató lett ezután Strakék portáján Petrovicsné. — Még nem sikerült a gonoszt elűzni, újabb pénz kell -— mondta. — Nincs több pénzem — válaszolta a fiatalasszony. — Az bizony nagy baj, mert a gonosz még bennük van s ha nem kapok újabb pénzt, akkor a régi 2000 forintot sem tudom visszaadni. Strakné most már kettőtől félt: a megrontástól és attól, hogy férje megtudja a 2000 forint hiányt. Elment a szomszédokhoz kölcsönt kérni.. „Bolyban lakó szüleim betegek. azoknak kell a pénz” — mondta. A szomszédok szívesen segítettek rajta, hiszen jól ismerték. Petrovicsné újabb és újabb trükköket eszelt ki, hogy a megijedt fiatalasszonyt tovább' pumpolhassa. — Most már meglesz a pénz — jött egyszer örömmel. — Csak az kell hozzá, hogy elmenjünk Pécsre a temetőbe, ott az esperes sírját háromszor körüljárjuk és akkor a gonosz is eltávozik, a pénzt is visszaadom — mondta. Strakné erre azonban nem