Dunántúli Napló, 1964. július (21. évfolyam, 152-178. szám)

1964-07-19 / 168. szám

Pablo Neruda 60 esztendős Pablo Neruda, családi nevén Neftali Ri­cardo Reyes, a világhírű kommunista költi és békeharcos hatvan éves. 1904. július 11-ór született Temuco nevű chilei városkában Írói nevét Jan Nerudától, a múlt század je­les cseh költőjétől és prózaírójától vette, aki­nek műveit nagyon kedvelte. Pablo Neruda diplomáciai szolgálatúii kezdte pályafutását. Költészetének első sza­kaszában a szürrealizmus képviselője volt. Mint hazája madridi követe, a spanyol pol­gárháború és Garda Lorca költészetének ha­tása alatt szerelmes dalnokból a társadalmi haladás harcosává érlelődött. Rádöbbent, hogy eddigi irodalmi munkássága zsákutcába jutott és az emberi szenvedés elleni küzde­lemben találta meg a kivezető utat. Egy hJetre eljegyezte magát a proletariátus igaz ügyével, a munkásmozgalommal. A második világháború alatt, a harci zaj­tól távol, szóval és írásban küzdött a hala­dás ügyének győzelméért. 1942-ben, mint Chile mexikói követe, felragaszokon jelentet­te meg Sztálingrádi Ódáját, amelyben ünne­pelte a szovjet katonák hősiességét, s ezzel is szorgalmazta a második front mielőbbi megnyitását. Leningrádi fehér éjszakák fesztiválja UNIMA szekció titkára, aki az UNIMA elnökségi ülésre utazott Leningrádba, s akitől most élményei felől érdeklő­dünk. — A képtárak monumenta­litásáról, Leningrád és a Ne­va bájáról, a peterhofi va~k százharminc szökőkútjáról már sokan beszámoltak. A fehér éjszakákat azonban csak a júniusban ott járt ember is­meri. Megmagyarázhatatlan, miért jelent bizarr örömöt a tudata annak, hogy most vi­lágos van, annak ellenére, hogy rég lement a nap. A leningrádiak is ünnepnek ér­zik ezt az időt. A város élete éjfél után a legmegkapóbb. Minden zárva. Nem jár vil­lamos és nincs nyitva étte­rem. s a rengeteg külföldi éhesen tolong az utcán, hogy természetes fénynél királcátot Pablo Neruda: /j/iezo rOél Régi pécsi művészek A megalázott chilei fájdalma kong a Iotai szénben, < melyre a keserű ércet fejtő munkás ráncos árnyéka borul. Látom születését, nyomorult életét, s ahogyan elvész a salakos hamuban. Görnyed és elnyúlik, mintha vele kezdődne, vele végződne a világ, szénpor, lángok és ingoványok között. Télen rázza a köhögés, s nem esik meg egyéb, csak egy ló poroszkál a fekete vízben, amelybe eukaliptusz levele hullott, mint valami élettelen kés. rpatagéítia Fókák párosodnak a jég birodalmának sötét barlangjaiban, hol végvárait őrzi az óceán. Kérődző tehenek tarkítják i patagóniai nappalt, mely kicsapódó gőz lázadásához hasonló, dermesztő magányba lövellve órró oszlopát. Sivár vagy Amerika, mint a meg nem szólaló harang. Hold vigyázza a pásztort és halászt, akik nem nyúlnak köteled után és nem hallják szavad. Nő körülöttük a messzeség, éjszaka leselkedik rájuk, míg új nap születik, koravén akár a többi. Tjein essetek a pampák £&L(Liél%e Temessetek a pampák földjébe. Cigányok járnak majd táncot fölöttem és véremből sarjadó vad kalászok tarkítják a végtelen mezőket, míg én a rónán száguldó lovak dobogását fülelem, ahogy a patkók rohama elhantolt testemen dübörög át. Lezárt ajkam megcsókolja a szárba szökő magot, melyen felkúszik tekintetem, hogy gyönyörködjék a vágtában fékt"’- ''Mvcm: ölj meg, kis élet, s szórd szét poraimat, akár a gitár fémhúrjainak rekedt hangját. (A verseket Boldog Balázs fordította) KÉTSZER IS megmásztam a | Boszorkány utat, amíg nagy í nehezen rátaláltam Gyurka í bácsi lakására. Pedig az ős­> lakos bálicsiak „pontos” taná- í csai nyomán indultam el, hogy i végül is a Rókus domibi gye- ) rekek mutassák mag a kapu í bejáratát. Szíves nyomraveze- ; tésüket azt hiszem csak azzal ; hálálhatom meg kellőképpen, i ha elhallgatom igazi okait csaillhata'.Han tanepismeretük- | nek. Remélem azzal sem áru- ! lom el őket, ha visszaidézem ; sajátos útbaigazításukat: — i Ott szembe, ahol a nagyon sok ! gyümölcsfát látja, ott találja I meg Klug bácsi kiskapuját, j Nem kdll félni, nincs kutyá­juk ... ” Azért még így is végig hali- ; hóztam a nagy gyümölcsös­> kertet, amíg előkerült Gyurka I bácsi. Mondta is, hogy jól ! hallotta a kiáltozást, de meg- »bocsássák, gyenge már az ő j melle ahhoz, hogy visszajelez­> zen ... Szóval ilyen viszontagságok i után találkoztam Klug I Györggyel, a pécsi festő-szob- I rász nemzedék egyik legidő- J sebb képviselőjével. Legidő- [ sebb, s talán a legszerényebb ! mohikánjával, aki szívesebben ! nyilatkozott volna a fiatalabb ) művészkollégák munkájáról, í terméseiről, mint a sajátjáról, j Valahogy ilyenformán kezdte: — Hát nem igazabb, ha a J jelenről, a jövőről, vagyis őrá- \ luk beszélünk? A friss utalcat > szívesebben járják az embe- í rek. Igazolásképpen beinvitált a i szobájába és körülmutatott a festményekkel tapétázott fala- \ kon. — Hát, ez az én utam... Az egyik képen iskolafüzet ; fölé görnyedő fiú, a másikon ! a törököktől felszabadult Pécs, ! a harmadikon-negyediken, ti- ; zedi'ken Klug György egykor | annyira híres magyar sorozata ; idézi művészi biztonsággal az i ősi pásztorfafaragások nyo- ! mán életrekeltett romantikus > népművészetet. Egyik-másik Ikotásán rajta van még a Szépművészeti Múzeum kiállí­tási szinója is, igazolva a nem is olyan távoli múlt el­ismerő kézszorítását. Talán a jelen mostohább lenne Klug Györgyhöz? Nem hinném. Hiszen nem egy ki­állításán magam is tanúja vol­tam pont az ellenkezőjének. A mindennél ékesebben bizo­nyítható látogatottság nem­csak elismerő szavakban, be­jegyzésekben nyilvánult meg a tárlatain, hanem surnmás képvásárlásokban is, tehát mi oka lehetett az „új utak” a „régi utak” emlegetésére. Amikor ezt szóvátettem, vá­lasz helyett először egy nagy­méretű képet ráncigáit elő a szekrény mögül. — Jól eldugtam, hogy leg­alább a szívemet ne fájdítsa. A tavalyi tárlatra készültem vele. Sajnos kizsűrizték. A festmény már az első pillantásra magával ragad. Gyönyörködtetően és iszony- tatóan húsz év előtti időket idéz. Iszonytatóan azért, mert a látomás kátránysötét hátte­réből, a háború démonai fosz- foreszfcálnák elő és gyönyör­ködtetően azért, mert ezt az egész sötét víziót heraklesi erővel, diadallal söpri maga mögé az a napfényben sütké­rező emberpár, amely biblikus szépségével, mezítelenségével a minden rossz fölött diadal­maskodó életet vetíti tornyo­sán és plasztikusan a jövő elé. A jövő élé, amelyet min­dennél meggyőzőbben az a rózsaszínű parányi csecsemő szimbolizál, akit az emberpár férfi alakja emel erős karjai­val a szennyet, kormot szű­rő ég felé. Szerencsére Gyurka bácsi sem veszi annyira tragikusan a dolgot, mert a következő képnél mintha feledné, amit az imént mondott — Látja, ezt meg egyenesen kérték tőlem. De nem ad­tam. Nem, mert itt meg én erősködtem, hogy javítanom, stilizálnom kell rajta, mielőtt átadnám. A kép egyértelmű üdesége, a színek passziósnak tűnő, de tudatos játékossága homlok- egyenest ellenkezője az előb­binek, mégis úgy hat, mintha annak természetes folytatása volna. De egyáltalán lehetne más? Hiszen az Is, ez is ugyanazt hirdeti. Az élet min- denekfelett álló diadalát. Csak az egyiken még a kisértő szörnyűségek felett győze­delmeskedik az ember, ezen a másikon pedig megünnepli a győzelmet. Ha sorra vehetném a fest­ményeit, a gazdag változatos­ság ellenére Is ugyanezt mondhatnám valamennyiről. Mind-mind a törekvő, az al­kotó embert mintázza meg küzdelmeiben, örömeiben, lé­lekmutató elevenségében. És ő, akit két világháború ragadott él hosszú évekre az ecsetjeitől, a tanítványaitól, újra és újra gazdag és még gazdagabb élményekkel tért vissza a festőpalettához. A hitvallásához tért vissza. Ah­hoz, ami nemcsak a festmé­nyeiben, hanem a szobraiban is a diadalmas életet teste­síti meg. Méghozzá egyenlő rangú művészettel. A „Sár­kányölő”, a „Hullám", a „Va- gyakozás”, a „Bánat" s a töb­bi megnevezett vagy még megnevezetlen szobra szeszé­lyesen váltogatja a mai mo­dernet a hagyományossal, de mind a kettőt hűséges élet­ábrázolással. GYURKA BÁCSI augusz­tusban lép át hetvenedik évé­be. S ha okveteüenkedik is néhányszor a szíve, és „gyen­ge már a melle a hangos szó­ra’, azért még ma is uralkod­ni tud felettük, ö aztán egye­nesen megadja a választ arra, hogy van-e nyugdíj-korhatár a festészetben, szobrászat­ban. A festőállvány mellett sorakozó vázlatokra, a for­mázó asztalkán ágaskodó bi­zarr agyagfigurákra mutat. — A következő tárlatomra készítem őket. Nem tudom elrejteni meg­lepetésemet. — De hisz éppen Gyurka bácsi mondta azt is, hogy egy- egy művész újabban csak négy-öt évenként hap helyet a tárlatokon! — Na és! — szól rám meg­ütközve. — Gondolja, hogy addig nem fejezem be őket?!... P. GY. nézzen, vagy a téren, parkban gitárra, tapsra táncoló fiata­lokat figyelje. Nem randa- lírozás ez. Nagyon szépen, megejtő jókedvvel, énekkel, tánccal köszöntik a fehér éj­szakákat, diákok, munkások, olyan ünnep ez, mint Olaszor­szágban a hóesés. És a nappalok? — A nappalok programgaz­dagságáról a fesztivál rende­zőbizottsága gondoskodott. Szinte mindent felvonultattak egy hét alatt nemzeti művé­szetük reprezentáns alkotá­saiból. A legnagyobb problé­mát a látnivaló megválasztá­sa adta, hisz egyidöben min­den művészeti ág, szinte vala­mennyi műfajában érdemes látni-élvezni valót ígértek a prospektusok. Külön színház­ban rendezték az opera és ba­lett, külön a dráma, s ismét másutt az esztrád és vígjáté­kok fesztiválját, más koncert­terem adott helyet a hangver­senyműveknek, más a kama­ramuzsikának. Nem lisz.’rn, hogy volt vendég, akinek ér­deklődési körébe vágó sorozat ne lett volna a gazdag prog­ramban. — Saját szakmájában mit látott? A művészklubban volt egy nagyszabású bábkiállítás, ahol a SZU 130 nagy állami bábszínházának bábúit, díszle­teit, azaz ezek kiemelkedőbb példányait mutatták be. A fesztivál programjába ter­mészetesen bábelőadás-sorozat is tartozott, az UNIMA elnök­ségi értekezlet is ezért esett erre az időpontra. Obrazov világhírű színházának három előadását is láttam. Lenin­grádi együttes műsora volt fi­gyelemreméltó még, s legjob­ban talán a hagyományos is­kolától elváló, de annak érté­keit meg nem tagadó, rigai Lett Állami Bábszínház műso­ra tetszett, akiknek produk­cióiban egyszerre láttuk mo­zogni a mozgatót és a bábut, s rendezésében olyanfajta ke­veréseket láttam a két szerep­lő-nem között, ami Németh Antal pécsi Hoffman meséi c. opera-balett rendezésére em­lékeztetett. — Ez gyermekeknek szánt műsor volt? — Nem. Természetesen fel­nőtt műsor. Azokban az or­szágokban, ugyanis, ahol ko­moly kultusza van a bábjá­téknak, a felnőtt műsorok rendszeresek, és nagy közön­ségsikereket élveznek. —' Már említette a fesztivá. Ion részt vevő nagyszámú kül­földit. Milyen nemzetiségiek­kel találkozott? — Feltűnően sok volt az angol turista, de akadtak szép számmal svájciak és németek is. A szocialista országok kö­zül talán legkevesebben vol­tunk mi. magyarok. Mind­össze két Ibusz-csoport utazott ki. A hivatalos látogatók közi a bábszakma brazil, japán, indus, amerikai vezetőivel is találkoztam. Külföldön járni mindig élmény, de a lenin­grádi Fehér Éjszakák Fesz­tiváljának vendége lenni, rendkívüli. Az lbusz-utazás zsebpénzzel együtt sem kerül háromezer forintba. Aki né­hány igazán emlékezetes na­pot akar szerezni magának jövőre, kezdje el félre tenni a pénzt. Megéri — mondta még befejezésül Kós Lajos. Bükkösdi László Adatok a rádió és a televízió fejlődéséről TELEVÍZIÓ Az UNESCO nemrég köz­zétett adatai szerint 1950-ben a világ öt országában, 1960- ban viszont már 68 ország­ban volt rendszeres televízió adás. Míg 1953-ban a vilá­gon mindössze 420 televíziós adóállomás működött, szá­muk 1960-ban már elérte a 2 300-at. A százalékos fejlő­dés a következőképpen fest: 1950-ben a televízió adók 90 százaléka az Egyesült Álla­mokban volt, 1960-ban már csak 32 százalék. Ugyanezen idő alatt Európa részesedése 7 százalékról 55 százalékra, Dél-Amerikáé 7 százalékra na következik Európa 3 000 állomással (ebből a Szovjet­unióban van 400 állomás), Dél-Amerika 1 900 állomással, Ázsia 1 200 állomással, Afri­ka 350 állomással, Óceánia Ausztráliával együtt 20 állo­mással. A rövidhullámú adók száma ugyanezen időszak alatt 800-ról 2 500-ra emel­kedett. A világon állítólag 385 millió rádióvevőkészülék működik, 1 000 lakosra szá­mítva pedig Afrikában 22, Ázsiában 18, Dél-Amerikában 100, Óceániában 213, Európá­ban 219, az Egyesült Álla­mokban 948 készülék int. I A háború befejezése után visszatért hazá­jába. A munkások képviselőjeként bejutott a szenátusba, és részt vett a legális kommu­nista párt szervezésében. Támogatta a de­mokrácia mellett hitet tevő Gonzáles Videla elnökké választását, majd amikor az elnök diktátori eszközökhöz nyúlt, a szenátus nyílt ülésén hazaárulással vádolta. Bújdosnia kel­lett; Videla kopói felgyújtották otthonát. De sikerült kijátszania üldözői éberségét, kül­földre szökött és áthajózott Európába. Itt bekapcsolódott a békevilágmozgalomba. A konferenciák ismert szónoka lett. Munkás­ságáért megkapta a Nemzetközi Lenin Béke- díjat. Videla bukása után visszatért Chilébe, ahol 1954. júliusában, ötvenedik születésnap­ját már hazája is megünnepelte, a haladó vi­lággal együtt. Nagyszerű költészetét, melyet merész ké­pek és asszociációk, a szabadon szárnyaló, kötetlen forma bravúrjai jellemeznek, a dél­amerikai népek szabadságszeretete, béke­vágya, s a népek közötti barátság szelleme hatja át. Hatvanadik születésnapján mi is szerettei köszöntjük Pablo Nerudát és sok, alkotásban var.d.a.n évet. lcívémmU rtoUi Leningrad a Szov­jetunió egyik legszebb városa, az északi sarkkör közelében, a 40. szélességi fok mentén fekszik. Földrajzi fekvéséből adódik az a természeti tüne­mény, hogy a nyári napéj­egyenlőség idején mintegy két héten keresztül éjszakák ide­jén is nappali világosság van a városban. A fehér éj­szakák varázsa mindig sok idegent csábított június má­sodik felében Leningrádba. Ez évtől kezdődően minden év­ben megrendezik a Fehér Éj­szakák Fesztiválját, gazdag kulturális programmal. A fesz­tivál minden évben június 21- én, a nyári napéj egyenlőség idején kezdődik. Az első Fehér Éjszakák Fesztivál pécsi vendége volt Kós Lajos, a Pécsi Bábszin- > ház vezetője, a magyarországi I emeiKeaexir. az i uuu iaiKosra számítva, a televízió tulajdo­nosok száma Európában 6-ról 49-re, Észak-Amerikában 122- ről 231-re emelkedett. A te­levíziós készülékek száma te­kintetében a sorrend a kö­vetkező: Egyesült Államok 56 millió, Anglia 11 millió, Japán 6 millió, Szovjetunió 5 millió. RÁDIÓ 1950-ben a világ 188 orszá­ga közül 46-nak nem volt sa­ját rádióadója, 1960-ban már csak 14-nek. Világviszonylat­ban a rádióadók száma 5 900- ról 12 400-ra emelkedett. Az első helyen az Egyesült Álla­mok áll, 5 700 állom Vssal, utá-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents