Dunántúli Napló, 1964. június (21. évfolyam, 127-151. szám)
1964-06-07 / 132. szám
// // A legnagyobb magyar építész Emlékezés Lechner Ödönre KEVÉS MŰVÉSZ van hazánkban, kinek munkássága any- nyira újat tudott volna teremteni az építészet anyagoktól szigorúan meghatározott műfajában, s talán épp ezért, annyi vihart váltott volna ki, annyi ellenérzést, annyi vitát s meg nem értést, mint Lechner Ödön alkotásai. Mindenki elismeri, hogy vitathatatlan képességű, kiemelkedő tehetségű alkotó egyéniség volt. Lechner Berlinben, a SchinkeZ-akadémián tanult építészetet; már itt feltűnik bámulatos érzéke a formák iránt és nagy fantáziája. A német iskolát olasz tanulmányút követi, majd 1870 körül tér haza. Ez a kor az, melyben Pest—Buda—Óbuda széttagolt hármasából a rohamosan fejlődő magyar polgárság létrehozza Budapestet, az ország fővárosát. Rengeteg az építeni való — s Lechner hazatérése után nyomban építési irodát alapít. Első házai még az akkor uralkodó neoreneszánsz elveket mutatják (Bajcsy-Zsilinszky út 43., Veres Pálné u. 9.). De — mint írja — már ekkor is „mint távoli ideál, mindig egy magyar nemzeti stílus megalkotása lebegett előttem.” Európa- és Észak-Amerika-szerte ekkor indul hódító útjára a vasbetonvázas technika — Lechner ezzel is megismerkedik, mikor feleségének korai halála után a hetvenes évek végén hároméves párizsi tanulmányutat tesz. Itt érik meg benne a gondolat, hogy az új magyar stílust a francia reneszánsz építészet korai fázisából próbálja kivirágoztatni. Ezt látjuk az Operával szemben épült Népköztársaság útja 25. sz. házon (egykor MÁV Nyugdíjpalota), ahol tehát már szakít Lechner az akkoriban itthon divatos neoreneszánsz és neobarokk stílussal. Ugyanez az elv jelentkezik a Váci utcai Thoneí-házon is: itt jelenik meg először díszítő elemként a majolika. A sikertelenség új útra vezeti őt: amit a francia korareneszánszra alapozva nem lehetett megcsinálni, most a helyi hagyományokhoz fordulva próbálja meg. A primitív népművészeti elemeket vele rokon fokon álló építészeti formákkal igyekszik párosítani: így jut el a perzsa és indiai építészetig, s próbál monumentálisát alkotni. Saját útján jut el oda, ahova a nyugati építészetet a vasbeton alkalmazása vezette el: a párkányok, oszlopok és más faldíszítő elemek teljes elvetéséig, a puszta síma falig — s a díszítetlen felületen biztosít teret a népies eredetű formáknak. Elgondolását az' Iparművészeti Múzeum épületén valósítja meg először. A hatalmas épület dísze a színes szőnyegsátorra emlékeztető, mozgalas tető- architektúra, középtengelyben a hatalmas kupolával, melyet egy harsány sárga, gazdag tagozású majolika lantema koronáz. Még tovább jut Lechner a Postatakarékpénztár építésénél. Itt nincs már tagozat vagy dísz, mely valamely ismert stílus utánéléséből származna: a fal teljesen síma, mint a kor színvonalán álló vasbeton építészet is kívánja, a homlokzat anyaga majolika, finom gyöngyházmázzal. A megszokott párkányok teljesen eltűntek, a homlokzatot felül az Eszak-Ma- gyarországról jól ismert párta zárja le, s az ajtó—ablak körül magyar ronamentummal díszít. E művében Lechner olyat alkotott, mely — továbbfejlesztve — az új magyar építészeti stílus megteremtéséhez vezethetett volna. Az a heves esztétikai háborúság, mely már az Iparművészei Múzeum körül is kirobbant, s most ez új művet is fogadta, megakadályozta ezt — s azt is, hogy Lechner életének hátralevő csaknem másfél évtizedében újabb megbízást kaphasson. így gátolta meg a szakmai meg nem értés és féltékenység e jelentős művész pályájának kiteljesedését. LECHNER ÖDÖN messze kimagaslik a XIX. század végének, a XX. század elejének építészei közül. Korszerű építészet megteremtésére törekedett, hogy felszámolja azt az építészeti hazugságot, mely a régi formákat az új anyagokkal utánozta. Méltán nevezte őt Lyka Károly „a legnagyobb magyar építésznek", mert céUdtűzése: új magyar építészeti stílust teremteni, magasra törő volt, s amit ebből meg tudott valósítani, az a magyar építészet történetének, egyik legragyogóbb fejezete. Gazdag program a szegedi szabadtéri játékokon Idén hatodszor rendezik meg Szegeden a hagyományos ünnepi játékokat. E reprezentatív előadásokon számos vendégművész lépett mér fel, énekelt a szegedi színpadon Paul Robeson, Margaret Ty- nes, Zenaida Pally, Margheri- ta Roberti, Peter Glosscp, Bruno Preverdi, játszottak itt a leghíresebb szovjet balettegyüttesek, s a magyar művészeti élet legjobbjai is felléptek már az ünnepi játékokon. Ez idén is változatos, színvonalas műsort áliítottaík össze Szegeden. Július 24. és augusztus 20-a között több előadásban is színre kerülnek nagysikerű, híres operák és most bemutatásira kerülő új művek. Erkel: Hunyadi László című operája, Verdi: Aida című operája többek között, ez utóbbi külföldi vendégművészekkel kerül bemutatásra, dlasznyelvű előadásban. Egy előadásban mutatják be Honegger: Johanna a máglyán című drámai oratóriumát és Bartók: A fából faragott királyfi című balettjét. A Bartók-mű előadása külön érdekességet jelent a pécsieknek. Bartók nagyszerű zenéjéhez ezúttal Eck Imre készített koreográfiát. Modern stílusban, új eszközökkel megközelíteni a művet — egy ilyen vállalkozás minden esetben izgalmas. A balettet a pécsi együttes adja ellő. Sándor János a karmester, Fülöp Zoltán a díszlet- és Gombár Judit a jelmeztervező Eck Imre asszisztense Hajós Péter. A szereposztás a következő lesz: Királyfi: Csifó Ferenc, király- kisasszony: Árva Eszter, Fabáb: Tóth Sándor, Jó tündér: Stimácz Gabriella, gonosz tündér: Bretus Mária. Ez a műsor július 25-én, augusztus 1-én és 5-én kerül színre Szegeden. Két eredetei bemutatóra is sor kerül a szegedi szabadtéri játékokon. Gulyás—Rábai népi táncjátékát a Magyar Állami Népi Együttes adja elő, augusztus 19-én és 20-án. Ugyancsak eredeti bemutatót tartanak Farkas: Vidróczki című zenés balladájából. Az új magyar opera szövegét Innocent Vince Ernő írta. Romantikus régi monda alapján íródott az opera: az 1848- as szabadságharc után Vidróczki Márton körül egész banda gyűlt össze betyárokból, akik a maguk módján harcoltak a vármegye behódolt urai és pandúrjaik ellen. Olga Lepesinszkaja a pécsi balettről Még 1939-ben volt..: A Fészekben a Nyírségről beszélgettek, Móricz Zsigmond aranysárga, sívó akácos homokjáról, ahol a legnagyobb téli zúzmarák és a legszebb virágos fehér május terem. Az ötödik mondatnál már Krúdynál tartott az emlékezés és Hu- nyady Sándor szokása szerint a még égő szivarról rágyújtva az újra, betette a garast és mindig fátyolozott, rekedtes hangján beszélni kezdett elvarázsolt világok Szindbádjáról. Kedves, derűs, jellemző történeteket buggyantott fel az emlékezés: — Erről jut eszembe — kezdte —, hogy valaha régen, együtt mentünk ki Krúdy Gyulával Megyerre, a lóversenyre. Nagy művésze volt a kényelemnek, hogy elkerüljük a tolongást, még délben kimentünk s ott ebédeltünk a versenytér vendéglőjében. Sütött a nap, káposztapille szállt a sörös- krigli szélére. Friss volt a borjúpörkölt. A pálya üres, a pázsiton nyergeletlen teli- véreket sétáltattak. Mire az első vonattal megérkezett a sokaság, mi már a feketén is túl voltunk. Feltűnt, hogy a pintér, aki kiszolgált bennünket, olyan buzgalommal sürgött- forgott körülöttünk, olyan rajongással nézett Krúdyra, hogy elkezdtem gyanakodni, van közöttük valami régi, különös kapcsolat. Talán egy régi nagy mulatság emléke. A pincér fürge öreg ember volt, himlős, a balszeme kancsitott, de barátságos, kedves, meleg, jókedvű lélek az arcán. Krúdy laposakat pislantott rá, a levestől a pörköltig, végre a körözött liptóinál megkérdezte: — Mondja csak fiam, nem találkoztunk mi már valahol? Az öreg pincér megállóit az asztalnál, sugárzott az arca. — De igen, nagyságos úr, egyetlen egyszer. Egy éjszaka. Tizenöt évvel ezelőtt, Nagykállóban. — Kezdek már emlékezni — dörmögte Krúdy mély gordonka-hangján. — Mondja csak fiam, nem maradtam én akkor adós magának? — Igenis, nagyságos uram. Fel tetszett íratni a számlát, aztán el tetszett utazni másnap. Krúdy megdörzsölte a homlokát, mintha vissza akarna emlékezni rá, hogy mit fogyasztott tizenöt évvel ezelőtt a kallói étteremben. Es vissza is emlékezett. Elkezdte csöndesen bemondani a cehhet: — Várjon csak: volt két kemény tojás, egy skatulya szardíniám. Egy üveg söröm ... na mi még, mert valamim még volt, úgy emlékszem. — Egy koronát tetszett adni a cigánynak. ffrúdy bólintott, oldalt bil- lent ezüst fejével: — Jól van fiam, adja csak össze. — Már meg is van, nagyságos uram — mondta ragyogva a pincér, azzal belső zsebéből kilőtte nagy, fekete pincér-tárcáját, kotorászott benne egy kicsit, aztán egy időtől niegsárgult, régi számolócédulát tett az asztalra. Rajta volt tételenként a kállói cehh, a végösszeg, keresztbeírva az egészen Krúdy neve, mint az adós elismerése. Eltette a pincér a számolócédulát és őrizte tizenöt éven át, mint egy hajfürtöt, vagy szerelmes levelet. Mert ebben a dologban nem a hitelezői konokság nyilvánult meg, hanem az emberi érzés. A pincér megszerette az első percben Krudyt. Olyan megmagyarázhatatlan érzés ez, mint a szerelem. A pincér vagy szívébe fogadja a vendéget, vagy elutasítja. Az egyiknek odaadná hitelbe a kabátját, a másiknak nem ír föl egy kapucinert sem. Es milyen nagy dolgot árult el ez az ereklyeként őrzött számolócédula. — Szinte többet ér, mint egy középfajtájú bronzszobor egy kisebb téren. Micsoda személyes varázsa lehetett Krúdy Gyulának, hogy a cédulát, amin rajta volt a neve, nem dobta el a pincér tizenöt éven keresztül, hanem a tárcájában hordta kedves emléknek. A számlán 3 korona 50 fillér volt. Krúdy letette az ötpengőst a kenyérmorzsás abroszra. A pincér meghatott tréfával szabadkozott, hogy azóta drágább lett az autogramm, öt pengőért nem adja oda. — Tartsa meg a pénzt is, a cédulát is — mondta Krúdy. A pincér nem nyúlt a pénzhez. A kabalára hivatkozott, hogy játék előtt nem jó fizetni. Krúdy mutatóujjával felé tolta az ezüstöt. — Tegye el öreg. Ha letörök, visszakérem kölcsön az utolsó futam után. Az öreg végre eltette a pénzt és eldöcögött ferdesarkú szomorú pincércipőjében. fifrúdy utána nézett és csendesen magyarázni kezdte a pincérsorsot. Melyikből lesz vendéglős, melyik csúszik le, hogy sziva- ros „gyerek” legyen belőle 70 éves korában, amikor már nem tudja cipelni a sok tányért. A keményebb boldogul, a lágyabb alulmarad. — Ez nagyon puhalelkű lehet, szegény boldogtalan — dörmögte —. Milyen nehezen fogadta el a pénzt. El kell pusztulni az ilyennek. De ennek az öregnek én kezembe veszem a dolgát. Ebből én kocsmárost csinálok, valahol Budán. Elég ennek egy egészen kicsi üzlet, ahol nincs más, csak bor, a vendégnek magának kell hozni a kolbászt, meg kenyeret. — Azt hiszem meg is tette — fejezte be Hunyady újra rágyújtva. — Sok ilyen eltört sorsú barátja volt Krúdy Gyulának. Kiss István — Komoly, érdekes ... Filo- zófiailag nagyon érthető, ,ó, ha az embereket figyelmeztetik. i— Európa vigyázz!.. * Ez volt az eredeti címe — szólal meg Bretus Mária, aztán Eck Imre folyta ja: — Erről a címről aztán Thomas Mann hasonló című regénye miatt lemondtunk. Az „Iszonyatot” egyébként ritkán játszuk ... Pécs lakossága alig több százezernél, nyugatra pedig csak azt vihetjük, amit az impresszáriók kiválasztanak- Ezt nem választják. Olga Lepesinszkaja tűnődve előrehajol: — Nagyon tetszik a színvonalas játék... Ebben az együttesben mindenki tökéletesen játszik. Emberi érzéseket fejeznek ki, és nem esnek modoros túlzásokba. Ha túljátszanak valamit, torz lesz. A szereplőkre néz, akik bizony a próbaterem porát alaposan feltörölték a trikójukkal, és elmosolyodik: — Szegény gyerekek, legalább egy órát kell fürödnötök. — Feláll, mindenki követi- Ez az a pillanat, amikor az újságíró is szóhoz juthat. — Kedves Olga Lepesinszkaja, a Dunántúli Napló olvasói örömmel hallanának valami bővebbet a balettművészet- ről. Ha megengedi, felteszek néhány kérdést. — Szívesen, de ha megengedi előbb én kérdezek... A pécsi Balett Együttesről írhatnék én egy cikket az önök lapjába? t— Természetesen. — Akkor elmondom a véleményemet az együttesről, és mondjuk ez lesz a cikk. Olga Lepesinszkaja a szomszédos kisebb szobában elhelyezkedett a díványon, ölbe vett egy párnát és a tolmács segítségével folytatódott a beszélgetés— Eck Imrét és együttesét nagyon tehetségesnek tartom ... Túltelítettek, ég bennük a spiritusz... Nem olyan könnyű ez a munka. Pécsett elég szűk keretek között kell dolgozniuk. Kicsi a színpad, lehetőségeik még a zenekart tekintve is szűkösek. Ha nagyobb lélegzetű balettet akarna Eck eljátszani, nem tudná. £ Éppen ezért Eck és az együt• tes óriási dolgokról mond le. Pedig Eck kiválóan dolgozik, kitűnő koreográfus, és kitűnő művész. Nemcsak új témákat hozott, hanem új kifejezési fórumát is, új mozdulatokkal gaz- I dagította a balettművészetet. \Ha Eck művészetéről beszé- : lünk nagyon fontos tudni, hogy a klasszikus balettiskola • alapjaira építi fel művészetét. Ecknek egyébként megengedhető, hogy táncosai néha nem spiccen állnak, hanem mezítláb ... Láttam az együttes pécsi bemutatóját, ott voltam bu dapesti szereplésüknél is• Tecséges együttesne''- tartom pécsi balettet, cl vagyok itt. Az együttes és Eck Imre meghívásának tettem eleget, amikor Pécsre jöttem. Talán hasznukra lehetek, hiszen a balettművészetben az oroszszovjet balett az élen jár, én pedig harminc évet töltöttem a moszkvai Nagyszínházban. Éppen ezért én minta.gyakor- latokat tartok külön a fiúk és külön a lányok számára. Vannak vitáink Eckkel, melyekben legtöbbször megegyezünk, de az is elötor- dul, hogy a vitázó felek ragaszkodnak a véleményükhöz . . A balettművészet boszorkánykonyháján vannak bizonyos titkos d tgok is-.. Halljuk az ön kérdéseit. . —* 1 Véleménye szerint egy ha- lett-táncos hány évig szerepelhet a színpadon? — A tehetségtől, az iskolától és a munkától függ. Ulanova 51 éves koráig volt színpadon. Az általános 20—22 év. Nem az évek múlása számít, hanem az átdolgozott évek száma. Nem hiszem, hogy a nyugdíjkorhatárig kellene táncolni, ez sem a táncosnak, sem a nézőnek nem kellemes. A balett a fiatalok művészete. A Szovjetunióban húszéves munka után nyugdíjba mehetnek a táncosok, hiszek abban, hogy ez hamarosan Magyarországon is megvalósul. — Hogyan kell élni egy balett-táncosnak? — Nem ismerek még egy olyan foglalkozást, mely any- nyira elzárt lenne a könnyű élettől, mint a balett. A balett- művésznek a kéthónapos nyári szünet sem igazi szünet, mert, gyakorolnia kell ha formában akar maradni. A jó magyaros konyháról is le kell mondani. A balett-táncosnak sokszor az ebédjéről is le kell mondani, de a reggeli gyakorlatról soha. Egyébként itt minden kislány dohányzik, és ez nagyon ártalmas... A balett nehéz pálya, de nagy művészi örömöt szerez •.. Zene, a mozdulatok szépsége ... — Kit tart a világ legnagyobb balettművészének? — Pliszeckáját. A fiatalok közül leginkább talán Vaszi- lijevet... De tehetségesnek tartom a két éve végzett Besz- mertnovát és Szarokinát is... — A pécsi balettnek véleménye szerint Moszkvában lenne sikere? — Ha megkérdeznék tőlem, hogy a pécsi balettet meghívják-e a Szovjetunióba, feltétlenül azt válaszolnám, hogy igen. A jövő szezonban egyébként a budapesti Operaház és a moszkvai Nagyszínház cserelátogatásra indul. Lehet, hogy két év múlva már a pécsi balett jön. Hogy lenne-e siker arra nehéz válaszolni- A közönség egyik része valószínűleg tapsolna, a másik része esetleg tartózkodóbban fogadná a fiatal pécsi művészeket. A kritikusok aztán méltóképpen értékelnék a tehetséges együttes munkáját, mert ők biztosan megértenék. — Van-e a Szovjetunióban koncepciójában és stílusában a pécsi baletthez hasonló együttes? — Harmincnégy balettszin- há~ van nálunk, s ezek közé nem számítom a népszínházakat ... Hárommillió ember foglalkozik tánccal. Ez a szám azt hiszem mutatja, hogy milyen széles rétegek művészete a balett. — Hallhatnánk valamit Ula- nováról? — Moszkvában él, a Nagyszínházban foglalkozik a fiatalokkal . •. — És végül egy személyes jellegű kérdés: Nincs honvágya? — Elég régóta Magyarországon vagyok már, de állandóan dolgozom, s így nincs időm ezen tűnődni. Néha persze eszembe jut... — válaszolta Olga Lepesinszkaja. Bertha Bulcsu * Egy vonás a Krúdy-portréhoz KÉT FÉRFI késekkel és egy lány... A zene és a mozgás drámaisága aztán figyelmeztet bennünket, hogy valójában nem két férfit és egy lányt látunk magunk előtt, hanem szimbólumokat.. • Európa nagy drámája éled újra. Amikor a dráma beteljesedik és abbamarad a zene, szinte percekig csend van. A Pécsi Nemzeti Színház Balett Együttesének próbatermében vagyunk. A hatalmas tükörfal előtt Olga Lepesinszkaja, Eck Imre balettigazgató, és az együttes tagjai foglalnak helyet. Az Iszonyat balladáját több, mint egy éve nem játszotta az együttes. Most próbateremben, munkaruhában, díszletek, világítás és függönyök nélkül előadták a kiváló szovjet balettművésznek. A szereplők, Tóth Sándor, Bretus Mária, Hetényi János és Árva Eszter kimerültén állnak a tükör előtt, aztán Olga Lepesinszkaja körül, félkörben letelepednek a padlóra- Olga Lepesinszkaja még mindig a dráma hatása alatt van. Sokára szólal meg: