Dunántúli Napló, 1964. április (21. évfolyam, 76-100. szám)

1964-04-04 / 79. szám

Bárdosi Németh János:

Jlmíl fiihu'ú l

Szavaitok paraszti csókra ide esett az asztalomra, akár a zsálya illatozott, eszembe hozta a földet, a jámbor tehenek esti ballagását,

) a tej melegét,

macskák nyújtózását a porban,

< itt vannak mind körülöttem:

5 emberek, állatok arca világít,

hold a szalmakazal tetején,

\ kicsi betűkben

rokonaim szíve dobog, friss kaszálók felól a szél megsímogat: a haza van itt velük, és én, e haza karjaiba merülve í alszom el.

! Lovász Pál:

I Qutalom

l Beírják érkezésed

egy nagy könyvbe, aztán ) kinövöd pólyád, egy-két ruhád, és lekopik rólad a külső nagykabát

< s már vésik is neved

(

deszkára, sima kőre.

Arcod, egészed a feledés zúgába hull, de tetteidből ébredt mosolyok 1 — mint pókháló selymén a napsugár •

új nemzedék javának fényét lengetik;

Dimitrij Usakov:

c?tz utókúmnk

I

Szél cipelte a szűzföld szagát.

Fényt ránk a tábortűz dobott, Körben ültünk, mint a katonák,

Ha eltették a harc-dobot*

Az éj húzott fekete hálót,

Ezüst csillant: sok csillag-hal,

És az ég lyukas sátorából A Holdra kígyózott a dal.

Megosztottuk a füstös kását, Tréfával borsoztuk meg azt,

Mint katonák az üres csáját,

S meneteléskor a vigaszt.

Messze mentünk. Nem dicsőségért.

/ Kitüntetésért, nem, soha, —

S tán így jegyzi szűzföldi tettét E nemzedék utókora.

Ferencz Győző fordítása

Fodor József:

^ßims

Nyírfa leng sírjuk fölött,

Lágy szélütem.

Aludjatok

Csendesen.

Aludjatok —

A nagy élet ellobog.

Hol a Don robog.

Onnan jöttek ők,

Hol a Volga ragyog —

A halálba menők.

Adj nekik, magyar rög.

Lágy pihenőt.

Hisz kart érted emeltek

E seregek.

Érted aludt ki szivük.

A hős, meleg,

Édes, furcsa daluk ajkukon Többé nem remeg.

Onnan jöttek messziről S amerre a had haladt.

Futott előlük az éj —

S elhulltak a harc alatt.

Elhulltak: s hosszú a halál,

És az élet egy pillanat

Szergej, Iván, Nlkoláj,

Ott pihennek csendesen,

A földért meghaltak ők.

Amely nekik idegen.

Légy hozzájuk jó anya, föld.

Es jó apjuk, Istenem!

Méla, furcsa daluk nem remeg

Többé ajkukon.

Es nem mennek, ha megy a sereg, Hazafelé az úton.

Hiába várja honi meleg,

A Dnyeszter, a Volga, Don.

Hiába várja honi meleg,

Mert elnyerte a halál —

De áldott emlékű a sereg.

Mely a szabadságért klálL Kik meghaltak a rögökért Onts értük könnyet, mint ők a vért!

Itt alusznak, íme, sorba lent A hű parancsteljcsítők.

Mint a néma, hű jóakarat.

Úgy jöttek, menteni ők.

Sírjukat őrizze kegyelet,

Emléküket az idők.

löívek

a kulturális életből

Érdekességek.

MARIA CALLAS MINT ABRAHAM

FELESÉGE

— Dunántúli Népitáncos Tájkcxnferenciáit rendeznek Pécsett április 4—5-én. Ma délután 2 órakor nyitja meg a konferenciát Gábriel József, a városi tanács művelődésügyi osztályvezetője, majd a referátumok és a vita következnék. A konferencia második napján keirül sor a Pécsi Nemzeti Színházban a dunántúli tánccsoportok bemutatóira és annak megvitatására.

— Ma délben 12 órakor nyílik meg Fürtös György keramikus kiállítása a Janus Pannonius Múzeum néprajzi osztályán. — Megnyitót Koczogh Ákos művészettörténész mond.

— A jövőben Mar Del Plate helyett Argentína fővárosában Buenos Airesben rendezik meg az argentin nemzet közi filmfesztivált. Ez évben többek között a Szovjetunió, USA, Anglia, Lengyelország. Japán, Svédország és Magyar- ország is részt vesz a fesztiválon.

•— A költészet napját országszerte április 12-én rendezik meg. Pécsett a Versbarátok Köre Irodalmi Színpada tart Radnóti és József Attila emlékestet, egyes iskolákban és üzemekben költő-olvasó találkozót rendeznek, a könyvtárakban pedig könyvkiállítá- sokat és verseskötet-ismerte- téseket.

— A londoni Sotheby árverési csarnokban 32 ezer fontért gazdát cserélt Rafaello egy vörös krétarajza, amely a Madonnát ábrázolja a kisgyermekkel, aki Keresztelő Jánost megáldja. A festmény, amelyhez a tanulmány készült, a bécsi Kunsthistorisches Mu- seumban van. Ez egyébként a legnagyobb összeg, amit valaha rajzért fizettek.

— Debrecenben rendezik meg április 10 és 12 között a középiskolák irodalmi színpadainak és színjátszó csoportjainak országos konferenciáját. Pécsről a Nagy Lajos Gimnázium színjátszói vesznek részt a konferenciával egybekötött fesztiválon, s bemutatják Euripides: A föníciai nők című művét.

Dino de Lauretiis Biblia- filmjében Maria Callas fogja alakítani Abrahám feleségét,

Sárát.

John Huston, a film rendezője elmondotta, hogy a cinerama eljárással készült film vetítési ideje 3 óra lesz. Callas gázsiját leszámítva előreláthatólag 12 millió dollárba fog kerülni. A külső felvételeket Jugoszláviában, a belsőket Rómában forgatják. Az énekesnőn kívül, akinek ez lesz az első filmszereplése, egyelőre Paul Newmant. Marion Bran dot és Peter O Toolet szerződtették a főszerepekre.

1250 FONT BEETHOVEN EGYIK LEVELÉÉRT

Beethoven 1815-ben írt leveléért, amelyet a bécsi J. Brauchle-höz intézett, egy londoni árverésen 1250 fontot fizettek. Az eladó az amerikai Irodalmi és Művészeti Akadémia, a vevő egy londoni könyvkereskedő volt.

RÉGI VAROS

Gyenis József:

A nóta vége

ikor a tanító kiment a szünetben, a szokásos zsivaj töltötte meg a termet.

— Megyünk fürödni, megyünk fürödni! — kiabálták többen kórusban.

— Megjött a Vince! — harsogta túl a kórust a nagyobbik Péter gyerek.

Vince a városból érkezett vendégségbe a faluba évről évre, nyár idején. Vrasan beszélt, amit még utánozni sem tudtunk, különbnek tartottuk magunknál, örültünk, ha velünk játszott, _ lestük minden szavát és lépten-nyomon majmoltunk mindent, amit tőle láttunk.

Egyszer aztán új nótát tanultunk. Persze megint csak Vincétől. A nótát is ő hozta magával a városból. Lehettünk talán két héttel a vizsga előtt. Pucéran ültünk a vízparton és daloltunk. Vince most szükségképpen karmester volt. Először csak tagoltan a mondatokat ismételtük. Mikor már a szöveg többé-kevésbé hibátlanul ment, egymást licitáltuk túl a nótázásbán. Dehogy gondolta egyönk is, hogy ebből még bajunk lehet. Pedig lett. Ha nem is börtön, de nagy ijedelem, hogyisne, mikor Horthy volt a kormányzó, mi pedig daloltuk gátlás nélkül a nótát:

Horthy nagy feje

Vízzel van tele

Szalma tenger — szabna ész

A fenébe mész

Te lovas tengerész...

Eleinte daloltuk saját örömünkre. Később daloltuk muszájból. A fürdésnél mindennapos társunk volt Béla bácsi, a postás, Lenke papája, vagy mije, mert hát velük lakott, de mégsem édesapámnak hívta Lenke, csak Béla bácsinak. A háború után került a faluba valahonnan az Alföldről, azt is beszélték róla, hogy menekülnie kellett, mert nagy kommunista volt. Szóval Béla bácsi velünk fürdött ráérő idejében, s ilyenkor magával hozta Ricsit a kutyáját is. — Ricsi olyan volt, mint valami hím oroszlán. Az egész teste simára volt nyírva, csak a nyakán hagyták meg bozontos sörényét. Eleinte bele-beledobtuk a vízbe, később már megszokta, és magától is jött Béla bácsival fürödni. Béla bácsinak nagyon tetszett az új nóta. Mindig újráztatott bennünket, ha mégis eluntuk, hát kényszerített.

Ezen a nyáron nagy volt a szárazság, és a két magas part között épven csak foly- dogált a víz. Máskor a hídról szőlőiünk fejest ugrani, sőt akinek még ez sem volt elég. felmászott a gróf vadaskertjének a kerítésére és onnan gyakorolta a toronyugrást.

Persze most ugrásról szó sem lehetett, jobb híján iszapfürdőt vettünk a meleg sárban. Hogy kinek, kinek sem, de valakinek eszébe jutott: ha elrekesztjük a vizet, megduzzad és lehet fejest ugrani. Felcsaptunk hát önkéntes kubikosoknak és hínárból, sásból, sárból készült a duzzasztó gát. Béla bácsi önérzetét csöppet sem bántotta, hogy az ötlet nem tőle származik. De a munkálatokat már 6 irányította. Két nap múlva másfél méteres zavaros víz lustálkodott a híd alatt, ahol nemrég még csak bokáig ért. EkJeor kezdődött a kényszemótázás. Béla bácsi nyakig a vízbe bújva rendelkezett:

— Na purdék, nótát, ha fürödni akartok!

A flótán természetesen a „Horthy nagy fejé”-t kellett érteni. Fújtuk, míg bele nem untunk, ha abbahagytuk, elővette hatalmas vízipuskáját és kifecskendezett vele a mélyvízből bennünket. A terelésnél nagy segítségére volt Ricsi, az oroszlán-utánzat, mert bizony sokszor félő volt, hogy ktkeshed a bőrünk. így aztán egymást váltogatta egy kis lubickolás, meg a nóta. Strand-belépő lett a „Horthy nagy feje”.

Egyik délelőtt vendégek érkeztek az iskolába. Kakastollas csendőrök nyitottak be tanítás közben. Nagy, nagy csend lett a teremben; lármának hatott még a pókhálóba került légy nyüszítése is. A megszeppent gyerekeknél is jobban reszketett az öreg tanító, alig tudta kinyögni:

— Mi járatban, kérem? onnan is sejthette volna a jó öreg

bácsi, hogy a rábízott nebulók mivel szórakoznak. Nem a szuronyos puska volt a félelmetes, hanem a csendőrök álla alatt összecsatolt szíj. Olyanok voltak, mintha haragjukban mindig a fogukat csikorgatnák. A puskákat a sarokba támasztották ugyan, de azért moccanni sem mertünk.

— Na gyerekek, ki szered fürödni? —

kérdezte az őrmester.

összenéztünk és hallgattunk.

— Hát aztán ki szeret dalolni közüXetek?

Újra csend. A két csendőr összesúgott, és

az egyik elsietett. Nemsokára jókora zacskó cukorkával tért vissza. A tanító látta, hogy fele se tréfa a dolognak, sehogy sem találta a helyét.

— De hát mit akarnak a gyerekektől? Csak nem loptak talán? — kérdezte ijedten.

i— Annál is rosszabb.

— Nem értem.

— Na csak várjon, majd mindjárt megérti.

Lassan beszélni kezdett hol egyik, hol a másik gyerek. Ahogy üresedett a papírzacskó, olyan arányban lettek egyre tájékozottabbak a csendőrök. Végül aztán az iskolát is megszentségtelenítettük. A csendőrök parancsára megint csak elénekeltük: „Horthy nagy feje, vízzel van tele...”

A tanító bácsit kis híján úgy kellett fellocsolni a rémületből.

— Most már tudja? — fordult hozzá a csendőr. — Erre tanítja maga a fiatalokat?

— Nem, nem, én igazán nem tudom —

hebegte ijedten.

Hogy igazát bizonyítsa, felállított bennünket a padban és erélyesen kérdezte:

— Meg tudjátok mondani, ki Magyarország kormányzója ?

— Vitéz nagybányai Horthy Miklós! — harsogtuk kórusban.

— Tessék kérem, tudják ezek. egyzökőnyvvel a táskájukban távoztak a csendőrök, a tanító meg rohant a szobájába vizes borogatást ralmi lüktető homlokára. Az iskolában a mennyezetet emelgette a lárma.

— Na te hires, be voltál gazolva, ügye? — támadt Halas a szomszédjára.

— Mit én? Te törölgetted szipogva az orrodat.

— Én szólaltam meg legelőbb — düüesz- tette ki Béni a mellét — kaptam is cukrot.

Harangszókor vége szakadt a vitának, indultunk haza. A hír már végigjárta a falut, hogy az iskolában voltak a tollasok. Találgatták, vajon miért. Különösen azok, akiknek iskolás gyereke volt. Csendőr a faluban mindig rosszat jelent.

Vasék előtt aztán találkoztunk újra a csendőrökkel. Jöttek velünk szemben Béla bácsit közrefogva. Elöl a sorban a lányok megtorpantak. Keskeny a járda, kerülni nehéz lenne egymást, ezért nincs baj, annál szélesebb az országút. S máris lebbentek a tarka szoknyák az árkon keresztül. Lehet,

hogy a cukor ártott meg, vagy hogy a kihallgatást olyan simán megúsztuk, de valahogy túltengett bennünk a bátorság. Béni elkurjantotta magát:

— „Horthy nagy feje“.

A fogoly hirtelen megállt. Mögötte a szorosan nyomában lépő csendőr a hátába verte az orrát. Az iskolások sora felbomlott, s valahonnan a forgatag közepéből másik hang folytatta, amit Béni abbahagyott.

— „Vízzel van tele”.

Az őrmester lekapta a puskáját, mintha

a tovaszálló gyerekhangokat akarná ólomnehezékkel tölteni. Pedig súlya volt azoknak így is, akkora súlya, hogy ordított tőle.

— Az anyátok keserves ...

A másik csendőr kezében lódult a puskatus, és Béla bácsi elvágódott. Támaszkodna két tenyerére, de kezét nem engedi a bilincs. A fürge gyerek lábak felverik az országút porát, amint apródnak. Menekülnének is, meg maradnának is egyszerre. Most mintha csengettyű csilingelne a kolomp mély hangja közé, lányok kezdik vékony cérna hangon:

— „Szalma tenger, szalma ész”.

A két csendőr tehetetlen. Ezek a tacskók gúnyt űznek belőlünk. Az egyik jobbra, a másik balra szalad, de mint ürgét az árokparti lyuk, úgy nyeli el a gyerekeket egymás után hol az egyik, hol a másik kiskapu. De azért távozóban végig mondják a verset többen is egyszerre.

— „A fenébe mész, te lovas tengerész”.

— Hol az unokája? — ront az egyik udvarban a szeme elé kerülő vénasszonyra az őrmester.

— Unokám? Nekem? Bárcsak volna — pityeredik el az anyóka. — Nekem egy lányom volt, az is abba halt bele, hogy neki egy se legyen.

— Locsogó vén hülye — csapja be a kis kaput a csendőr.

z egyik lécet elereszti a szeg, félre kókadtan támaszkodik a másiknak, mintha súgna neki valamit. A gyerekek tova tűnnek, vége a nótának. Béla bácsi már feltá- pászkodott. Meg is szökhetett volna, míg a csendőrök a gyerekek után szaladgáltak. Ki máson tölthetnék ki haragjukat a fogd- megek, ha nem rajta.

— Gyerünk, mert laposra verem a fejedet — lök rajta az egyik csendőr.

Béla bácsi kihúzza magát, az arca kicsit vérzik, de mosolyog, s úgy érzi, mintha már nem szorítaná olyan nagyon csuklóját a bilincs.

<

*

»

F. Nagy Ilona rajza