Dunántúli Napló, 1964. április (21. évfolyam, 76-100. szám)

1964-04-03 / 78. szám

2 wmo 19M. Április s. 1 Kormánykitöntetéseket nyújtottak át a megyei tanácson Első lett a nonkaversenyben a DÉDÁSZ pécsi üzletigazgatósága A Magyar Villamosművek­hez hat áramszolgáltató vál­lalat tartozik az országban. Ezek közül egy Budapesten, a többi pedig vidéken műkö­dik. E vállalatok között már évek óta folyik a munkaver­seny az élüzem cím elnyeré­séért. A verseny feltételeivel azonos munkaversenyt szer­veztek a Déldunántúli Áram- szolgáltató Vállalat pécsi, keszthelyi, kaposvári és szek­szárdi igazgatóságai között. Az igazgatóságok között folyt 1963. évi munkaverseny­ből a DÉDÁSZ Pécsi Üzlet- igazgatósága került ki győzte­sen. A munkaverseny értéke­lése során kitűnt, hogy a Dél­dunántúli Áramszolgáltató Vállalat Pécsi Üzletigazgató­sága különösen a villamoshá­lózat szerelésben ért el igen szép eredményeket Az éves hálózatszerelési tervét 35 millióról 40 millió forintra emelte mégpedig a termelé­kenység növelésével. Ezért a vállalat központja, a Magyar Villamosművek, a Déldunántúli Áramszolgáltató Vállalat Pécsi Üzletigazgató­ságának munkaversenyben ki­tűnt dolgozóit most 15 000 fo­rint pénzjutalomban részesí­tette. KISZ-kitfii ki tetősek A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa által adomá­nyozott magas kormánykitün­tetéseket nyújtottak át teg­nap délután 3 órakor a me­gyei tanácson. Kitüntetések átadásánál megjelent Rapai Gyula elvtárs, a megyei párt- bizottság első titkára, Palkó Sándor elvtárs, a megyei ta­nács végrehajtó bizottságának elnöke köszöntötte a kitüntet- teket a Magyar Népköztársa­ság Elnöki Tanácsa és a me­gyei tanács nevében. Elmon­dotta, hogy népünk jól élt az utóbbi években a 19 évvel ez­előtt kivívott szabadsággal és jól halad a szocializmus épí­tése. A kitüntetettek azok közé tartoznak, akik jobban, kiválóbban dolgoztak, s ezért kiérdemelték a Népköztársa­ság magas elismerését. Ezután Palkó elvtárs átadta a kitüntetéseket. A Munka Érdemrend arany fokozatát kapta Földvári János, a me­gyei tanács végrehajtó bi­zottságának elnökhelyettese. A Munka Érdemrend ezüst fokozatát kapta Tóth F. Béla, a megyei tanács építési, köz­lekedési és vízügyi osztályá­nak vezetője, Várhegyi Ven­del, a Hakányi Fürdő Válla­lat igazgatója. Pék János me­gyei főállattenyésztő. A Mun­ka Érdemrend bronz fokoza­tát kapta Zápon Gyuláné, a szigetvári járási művelődési ház igazgatója, dr. Gruber Béla, a siklósi kórház igazga­tó főorvosa, Karasz László, a Vetik az árpát és zabot, a lucernát és vörösherét Befejeséshex közeledik a% őszi gabonák fej trágyázása Húsvét e®5t)!S héten a meleg tavaszias időjárás hatáséra nagy lendülettel indult meg a mezőgazdasági munika, A talaj, különösein a magasabb fekvésű részeken és főleg a homokos területeken teljesen felszikkadt, s folytatódtak a február végién félbeszaíkaidí szántások. A 20 500 hold ta­vaszi szántáéból 5000 holdat végezlek el az ünnepekig, az istállótrágyát pedig 4253 hol­don szántották alá, ennél azonban jóval több, kétszer ennyi van kihordva, csak alá kél szántaim. Az istálüóitrá- gya-alászán/tást kereken 20 ezer holdon fogják elvégezni a tavasszal a tsz-esk. Befejezésihez közeledik az őszi gabonák tél végi íejtrá- gyázása is. A tervezett 116 ezer holdból a múlt hót vé­géig mintegy 83 000 holdon végezték el a íejtrágyázásit, a gépek azonban azóta is szinte szünet nélkül dolgoz­nak. A munka sürgető, mert a gabona máris gyors fejlő­désnek indult, s most van szüksége a tápanyagra. A fej trágyázás után megkezdik a gabonák vegyszeres gyom­irtását, ezen a tavaszon 13 500 hold gabonában végeznek vegyszeres gyomirtást a tsz­ek. Ezekben a napokban már az egész megyében vetik a tavasziakat gépekkel és fo­gatokkal egyaránt. Leggyor­sabban a borsó vetése hálád, eddig a tervezett 6650 hóidból közel 2000 hóidat vetettek ed a megyében. De nagy lendü­lettel indult meg a tavaszi gabonáit, árpa és a zab ve­tése is. Tavaszi árpából 761! holdat, zabból 228 holdat ve-; tettek, az összes árpa- és zab­vetés 8600 hold teszt Feltűnően nagy területen telepítenek az idén új lucer­nást és vörösherét, Az új vö- röshere-terület (feHülvetéssel) több, mint 13 000, az új lu­cerna-terület — ugyancsak fe­Követéssel — 7500 hcM lesz. Eddig vörösheréből 480, lucer­nából 186 holdat vetettek ed. Tekintettel a munkák tor­lódására, a gépek munkája az ünnepek alatt sem szünetelt. lippói Béke őre Termelőszö­vetkezet elnöke, Baksai Antal, a baksai Ezüstkalász Termelő­szövetkezet elnöke, Kaszper Ferenc, a szigetvári járási ta­nács pénzügyi osztályvezető­je, Tiborc Ferenc, a nagyár- pádi Uj Alkotmány Termelő- szövetkezet elnöke és Németh János, a nagydobszai tsz el­nökhelyettese. A kitüntetettek nevében dr. Gruber Béla mondott köszö­netét a magas kormánykitün­tetésért. Ünnepség a Hazafias Népfranl székházéban Kiváló társadalmi munkásokat tüntettek ki csütörtökön délután a Hazafias Népfront székházában. A Hazafias Népfront keretében működő műszaki akcióbizottság 22 mérnöknek és C technikusnak adott oklevelet a társadalmi mun kában készített tervekért. A ki­tüntetettek közül különösen ki­magaslik Molnár Miklós munká­ja. A Baranya megyei Tervező Vállalatnak a villamosmérnöke számos baranyai község villamos­hálózatának bővítését segítette elő társadalmi munkában. Árki László, a Baranya megyei Ter­vező Vállaüat építészmérnöke ugyancsak kiváló munkát végzett a falusi népművelési otthonok tervezésével. Bodács Zoltán, a Baranya megyei Tervező Vállalat igazgatója is a kitüntetettek kö­zött van. Bogner Ferenc, a Mély­építő Vállalat mérnöke, a bere- mendl, a felsőszentmártoni és más tsz-bekötőutak tervezéséért kapott oklevelet. A KISZ Baranya megyei Bizottságának klubtermében 25 fiatal részvételével benső­séges ünnepség zajlott le teg­nap délután. Ez alakalommal nyújtotta át Kupka Sándor elvtárs, a KISZ megyei bi­zottságának titkára a KISZ Központi Bizottságának kitün tetőseit. Ez alkalommal bú­csúztatták azokat az elvtársa­kat is, akik a KISZ appará­tusából távozva, ezentúl más munkaterületen dolgoznak. A búcsúzok’ Endrei György, Márkus József és Czebt László, sokéves odaadó munkával szolgálták az ifjúsági mozgal­mat Kupka elvtárs rövid beve­zető után átnyújtotta a KISZ Érdemérmet Bödö Lászlónak, a megyei KISZ-bizottsá g sport felelősének és Endrei György­nek, aki tíz évet dolgozott az ifjúsági mozgalomban. Nyolc KISZ-funkcionárius és akti­vista pedig aranykoszorús KISZ-jelvényt kapott a vele­járó dicsérő oklevéllel. A ké­pen: Bödő László átveszi a kitüntetést Kupka Sándortól, a megyei KISZ-bizottság tit­kárától. A televízió műsora április 3-án, pénteken: 10.00: Tv-híradó (ism.). —* 10.15: Telesport (ism.). 10.30: Hogy állunk, fiatalember? — Magyar film. (ism.). (Csak 14 éven felülieknek!) 11.45: Vá­gyak a homokon. Riportfilm. (ism.). 12.05: A jövő hét mű­sora. 17.00: Hírek. 17.05: Já­ték a múlttal. Kisfilm a Va- léria-telepről. 17.30: Esti me­se. 17.40: Kézenfogva. Hers- kó Anna oberhauseni díjnyer­tes kisfilmje. 17.55: Hazánk felszabadulásának 19. évfor­dulóján. A díszünnepség köz­vetítése a Magyar Állami Operaházből. A közvetítés szü­netében: Tv-híradó. Utána Tv- híradó — 2. kiadás. Célunk a meggyőzés nem a közösben; A háztájiban és a felesbe vállalt földeken látástól vaku- lásig dolgozik. Méghozzá, és ez min­dennek a teteje: saját lovával. Arra persze vigyázott, hogy ennyire nyil­vánvalóan ne szegje meg a tsz-alap- szabályt — mert hiszen olyan tsz- alapszabály, amely háztáji állatként lovat is enged tartani, nincsen — a lovat egyik rokona nevére Íratta A lóval azonban kizárólag ő dolgozott Ezt letagadni még akkor sem lehet ha történetesen a tsz több faluból te­vődik össze és a fegyelmi bizottság ugyanabba a faluba való tagja nem akar beleszólni a tárgyalásba. A bizottság ennek ellenére nagyon lojálisán foglalkozott a tag ügyé- veL Egészen addig, míg nyilvánvaló­vá nem vált, hogy az illető semmikép­pen sem akar a közös munkában részt venni. Beteg, hangoztatta még akkor is, mikor a tények ezt a „betegséget” nyilvánvalóan kétségessé tették. Or­vosi igazolást azonban nem tud hoz­ni, mondván, hogy magánorvossal ke­zelteti magát, ami abból a szempont­ból érthető, hogy egy alkalommal meg­vizsgálta az SZTK-orvos is és egyál­talán nem találta olyan nagyon beteg­nek, sőt munkára alkalmasnak találta, de abból a szempontból viszont tel­jes rejtély az ügy, hogy honnan van magánorvosra pénze? Illetve csak ak­kor lenne rejtély, ha tényleg nem tud­na dolgozni; Talált magának megoldást Is. Úgy­mond kilép a tsz-ből a tizenöt hold földjével. És ld fogja azt megdolgoz­ni, ha beteg? — kérdezte a fegyelmi bizottság. „Hát, kiadom felesbe” — hangzott a válasz. A népi demokra­tikus rendszernek ebben az időszaká­ban kicsit maradi, hogy úgy mondjuk „régies” választás ez. Persze erre a módszerre ma már nem nagyon van lehetőség. Nincs lehetősége az illető tsz-tagnak sem. A fegyelmi bizottság természetesen szigorúan megbüntette az illetőt Pedig ő sem mulasztott töb­bet az előbb tárgyalt tagnál — csak- hát belőle a jóindulat minden szik­rája hiányzott. Hozzá kell tennem, ez az ügy egy jólmenő tsz-ben zajlott, ahol még a gyenge^ keresetre sem hi­vatkozhat senki, hiszen aki dolgozott, nagyon szép jövedelmet vitt haza. Ezen a tárgyalási napon több esetet tárgyalt a fegyelmi bizottság. S leg­alább hat olyan tsz-tagot sikerült nekik meggyőzni, akik addig semmi pénzért nem voltak hajlandók a kö­zös munkában részt venni. Hogy ez a meggyőzés a bizottság valóban nagyon emberséges magatartása miatt szüle­tett vagy a büntetés kilátásba helye­zése miatt, azt pontosan nem tudnám megmondani. Valószínű, szerepe volt benne mindkettőnek. Feltűnt azonban, hogy nagyon sok ügyet tárgyaltak, és néhány bizony már meglehetősen „ré­gi bűn” volt. Kiderült, azért, mert ez a fegyelmi blzottság új és az előtte megválasztott bizottság nem működött. Sajnos még elég sok tsz van, ahol a fegyelmi bizottság megválasztása nem egyéb puszta formaságnál. Meg­választják őket és fennállásuk alatt egyetlen ügyet sem tárgyalnak. Nem azért, mintha nem volna elég ügy. Saj­nos van. Csak úgy látszik, nem tartják fontosnak a fegyelmi bizottságok sze­repét. Pedig a fenti példa is mutatja, hogy embereket lehet megnyerni, szi­lárdítani lehet a fegyelmet. A jó fe­gyelmi bizottság egységessé kovácsol­hatja a tsz-t Ezért minden vitás ügyet meg kell E tárgyalni, persze nagyon okosan, emberségesen és valóban az kell, hogy az elsőrendű cél ne a büntetés, hanem a meggyőzés Legyen; (Lázár) Lobogózzuk fel a házakat A Pécsi Városi. Tanács Vég­rehajtó Bizottsága felhívja a város valamennyi szerve, üze­me, vállalata, intézménye, * háztulajdonosok figyelmét, hogy április 4 ünnepére lobo­gózzák fel az épületeket. — A baranyai termelőszö­vetkezetek már az év első há­rom hónapjában 1069 üszővel növelték szarvasmarhaállomá­nyukat. Igen nagy az érdeklő­dés a még mindig érvényben levő üszőakció iránt. A vá­ménál termelőszövetkezet pél­dául 100, az egerági 80, a bel- várdgyulai tsz 50 akciós üszőt igényelt. — „Moszkva—Kiev” címmel vetítettképes előadást rendez az IBUSZ—TIT—Ország—Vi­lágjárók Baráti Köre április 8-án, szerdán este 7 órakor Pécs város Művelődési Házá­ban. Az előadást Juhász Ár­pád, budapesti geológus tart­ja. — A MfiK az Idén kezdte meg a több évre szóló tojás­szerződéskötéseket. Jelenleg 3 millió darabra kötöttek szer­ződést a magángazdálkodók, de a tervek szerint ez a szám eléri majd a tízmilliót. A szerződéskötés három évre szól. — A Baranya megyei Álla­mi Gazdaságok az idén is fej­lesztik gépparkjukat. 36 új erőgépet várnak és 44 darab importgépet. A munkagépek­ből is érkezik néhány, köz­tük vetőgép, tányéros műtrá­gyaszóró, szántóföldi permete­ző, kukoricaadapter és szovjet silózó kombájn. — A vókányi termelőszö­vetkezetben nagyon jól bevált a libatenyésztés. Az idén már a tavalyinak kétszeresét, 2000 darabot tenyésztenek. A kis­libák ebben a hónapban ér­keznek a gazdaságba. — Április 4-én, szombaton este 6 órai kezdettel tartja a Siketek és Nagyothallók Or­szágos Szövetsége pécsi cso­portja április 4-i ünnepéllyel egybekötött vezetőségválasztá­sát, melyre tagságát és az ér­deklődőket szeretettel meghív­ja. A rendezvény színhelye: Pécs, Jókai u. 9. szám alatti székház. A műsor keretében Breuer Andor siketnéma-vak sorstárs „Önvédelem a testi fogyatékosság ellen” címmel előadást tart. Idojárásjelentés Várható Időjárás péntek es­tig: enyhe, tavaszias idő. Fei- hőátvonulások, legfeljebb né­hány helyen kisebb esővel. — Mérsékelt, időnként élenkebb déli, délnyugati szél. Várha­tó legalacsonyabb éjszakai hő­mérséklet 7—11 fokig, legma­gasabb nappali hőmérséklet pénteken: északnyugaton 16— 19 fokig, máshol 19—22 fok között. Bm. Építőipari Vállalat fel­vesz építőipari anyaggaz­dálkodási vizsgával, vagy közgazdasági technikummái rendelkező anyagkezelőt. Jelentkezni lehet a vállalat munkaügyi osztályán, Pécs, Rákóczi út 56. li gy termelőszövetkezeti fegyelmi “ bizottsági tag mondta ezt a mon­datot: „Elsősorban nem büntetni aka­runk”; S a két fegyelmi tárgyalás, amelyen részt vettem, ezt bizonyítot­ta. Nem a mindenáron való megtor­lást tartják fő feladatuknak, hanem a meggyőzést, az emberek helyes útra térítését! Egyébként mindkét tárgyalás a ter­melőszövetkezetekben — sajnos — még legáltalánosabb fegyelmi vétséggel fog­lalkozott: a tag nem vett részt a kö­zös munkában és mulasztását orvosi igazolással nem tudta igazolni. Az első eset, ha szabad ezt a kife­jezést használni, „jól” végződött, a tag belátta, hogy ez így valóban nem me­het tovább, megígérte, hogy az elkö­vetkezendő időben rendesen jár dol­gozni. Az ígéret birtokában a fegyel­mi bizottság úgy döntött, hogy a tag kedvezményeit egyelőre nem vonják meg, s ha ebben az évben valóban rendesen dolgozik, az ügyet elévült­nek tekintik. Tehát afféle „felfüggesz­tett büntetést" kapott, A másik ügy már bonyolultat#» volt A kicsattanóan egészségesnek látszó ja­vakorabeli férfi — szintén nem járt a közösbe dolgozni — azzal védekezett, hogy beteg, egészségi állapota nem bírja el a nehéz munkát. Később azon­ban fura dolgok derültek ki! Kezd­jük azzal, hogy a fegyelmi bizottság egyik tagja kijelentette, hogy ő ebbe az ügybe nem akar beleszólni, mert a bizottság előtt álló .Illető régi harago­sa, s nem szeretné, ha egyéni Indu­latai befolyásolnák az ítélet kialakítá­sában. Nem is szólt bele — de a töb­biek is éppen eleget tudtak, A „beteg’' tsz-tag nagyon szorgalmas és dolgos smber, ráadásul a legnehezebb mun­kákat is kiválóan bírja — csak éppen

Next

/
Thumbnails
Contents