Dunántúli Napló, 1964. március (21. évfolyam, 51-74. szám)
1964-03-08 / 57. szám
I * NTOLCV ANKÉTÉVES atfbio Picasso még mindig lelkesíti és meghökkenti közönségét, két táborra osztja őket: elkeseredett ellenségekre és művészetének fenntartás nélküli tisztelőire. Egy hónap óta tart már Picasso legújabb műveinek, 1962-ben és 1963-ban született alkotásainak bemutatója, a Leirie képcsarnokban. Picasso új „rezidenciájában” a tengermelléki alpokban lévő Notre Dame de Vie faluban készült képeit mutatja be, összesen 68-at. Nagy részük egy témára készült: a festő és modellje, illetve néhány kép a Sabin nők elrablásának témáját variálja. Van egy szobor is, amely gyermekkocsit toló „monumentális anyát’ ábrázol. Az európai és amerikai múzeumok, továbbá gyűjtők, már a tárlat megnyitásának napján ötven képet vásároltak meg a kiállításon bemutatott 66 közül, ami nyilvánvalóan azt jelenti, hogy Picasso „részvényei” az európai gazdasági pangás ellenére, szakadatlanul emelkedő tendenciát ■ mutatnak. Az új Picasso-tárlairól a világ valamennyi nagy lapja beszámolt, és megállapította, hogy a „82 éves művész még mindig töretlenül fiatal és életereje szinte példátlan”, művészetével és magánéletével is megcáfolja a természet törvényeit, és gyakorlatilag bizonyítja, hogy „élő műemlék” (legutóbbi felesége úgy nyilatkozott Picacsoról, hogy képtelen egy bronzból öntött eleven emlékmű mellett élni) is lehet tevékeny, meglepően friss, szakadatlanul új és eredeti a maga művészetében. Rá cáfolva az akadémiák véleményére. mit sem törődve az elismeréssel, elutasítva díjakat, kitüntetéseket, Picasso remetekén; él alpesi magányában, és olyan lendülettel, lelkeseA 82 éves fiatal Picasso déssel dolgozik, mint egy képzőművészeti akadémiai hallgató, aki csak két dologban hisz rendíthetetlenül: munkájában jövőjében. És amikor azt mond ja, hogy a „festészet erősebb nálamnál, azt tesz velem, amit akar” — hinnünk kell neki, mert munkája és élete bizonyítja, hogy amit mond, nem reklámcélokra szánt szólam. A KOROS MŰVÉSZ mintha csak végrendeletét írta volna meg a festő és a modell című ciklussal, ezzel a „tűzzel teremtett” művészettel. Életében először tárta ki magánéletének kapuit. A téma, amely éppen olyan régi, mint maga a művészet, tartalmaz némi vallási, mélyen emberi elemeket, de a benső én lemeztele- nítésében van valami borzalmas is, szörnyű, ahogy legtit- koltabb gondolatait és vágyait leplezi. A szatíri és démoni alakú, megöregedett festő előtt egy bájos, fiatal biztosan megformált női test hever. Kipróbált és könyörtelen módszerével, amelynek lényege minden banális szépség rombolása hatol be Picasso a „nőiesség titlcaiba”, « valahogy azt a benyomást kelti, mintha kései találkozása a nőiesség misztériumával megingatta volna és most lelkesen, meg döbbenten áll az élet lényege előtt. A gyűlölet és imádat, az odaadó alkotó csodálat szavait írta Picasso a maga ideges vonásaival ezekre a vásznakra. Sugárzik belőle a romantikus vadság, ugyanakkor elismerőleg hajtja meg fejét a Szépség előtt, akárcsak a korai reneszánsz mesterei. Picasso az ellentétekben kereste önmagát és biztonságát, le- rombolhatatlanságát viszont a szintézisben lelte meg. PICASSO, Lou tree, Ingress, Rafael, az egyiptomiak, a néger művészet, az antik görög festészet és a történelem előtti művészet hatása alatt is dolgozott, és hetvenéves festői pályafutása alatt egyszer sem vonakodott a múlttal társalogni. Ellenkezőleg: az effajta beszélgetések veszedelme úgy vonzotta, mint a trapézművészt a kockázat, aki leszereli védőhálóját, hogy a közvetlen halálveszély a pattanásig feszítse a nézők idegeit. Élénken emlékezünk még arra, hogyan dolgozta át kétségtelenül alkotó módon Velasquez, Delacroix, Chranac, Manet és mások képeit. A Sabin nők elrablásának vakmerő átformálása újabb bizonyítéka annak, hogy a festő teljes mértékben megveti a múzeumok fenyegető veszedeh még mindig fáradhatatlan kutató, félelem nélkül nyúl vissza a letűnt korszakokba és a hagyomány és a kipróbált tapasztalatok gazdag zsákmányával tér visz- sza. Picasso ugyanolyan bátorsággal, mint biztonsággal indul egyidőben két irányba: a múltba és a jövőbe, ugyanakkor keményen, mozdulatlanul a földbe gyökerezve áll a jelenben. KJ) KÖNYVEK Clancier: KESERŰ KENTEK A századforduló francia parasztvilága elevenedik meg ennek az érdekes regénynek a lapjain. Szegény felesbérlő és családja áll a regény középpontjában. Az eseményeket a paraszt kilenc éves kislánya, Cathie szemén keresztül látjuk. Fel tartózta thatatlan el- nyomorodás a család sorsa, az apát elüldözik földjéről, majd családjával együtt bekerül a nagyváros életének kegyetlen gépezetébe. A kislány- főhős alakján át mégis mély líraiság, a parasztélet eredeti szépségének és az élet szere- tétének kifejezése szövi át a könyvet. Buzzati: A TATARPUSZTA Képzeletbeli ország kepze- letbeü tájain játszódik az olasz író regénye. Fiatal katona s főhős, aki eleinte lázadozik az Erőd furcsa fegyelme, titokzatosan kegyetlen levegője ellen. Aztán beleszólok ő is, és társaival együtt lassan-lassan őrületbe hajló figyelemmel várja az ellenséget. A regény szövevényes, de mégis tiszta szimbólumrendszere félreérthetetlenné teszi, hogy a könyv ben az 1940-es Olaszországról van szó. Csoóri Sándor: TUDÓSÍTÁS A TORONYBÓL, A fiatal író könyve egyike a legjelentősebb magyar szociográfiáknak. S talán nehe-» zebb dolga is van, mint az eddigieknek, hiszen a mai faiüt akarja bemutatni a maga bonyolultságában, ki a,lakúit s még kialakulatlan vonásainak összességében. Az író a jelent a múlttal való összefüggésében ábrázolja, igyekszik a mai jelenségeket logikus és törvényszerű mivoltukban kibontani, Calinescu: A FEKETE KOMÓD A mai román próza egyik legnevesebb képviselőjének ez a regénye lezüldött arisztokratákról és nagy polgárokról szól. Hogyan állanak meg ezek az emberek abban a világban, amely megfosztotta őket eredeti talajuktól? Az ócskapiac nyüzsgő forgatagába visz el az író, ahol egy régi komódból világítanak be. Régi és mai szépasszony egykori életébe előkerülő levelek egy léha világ vegyül szerves egységgé a regényben, megmutatva ugyanakkor a hatalmas különbségeket. V asárnap délelőtt találkoztunk a szobornál. Amikor felhívtam telefonon, azt mondta — a bajuszáról megismerem. Negyedórát késtem. A szobor előtt állt, szinte teljesen mozdulatlanul, összehúzott szemmel, fegyelmezetten. jólszabott, szürke ruhában, szürke bajusszal, és mintha egy kissé gyanakodva a levegőbe szimatolt volna. Tudtam, hogy kilenctől negyed tízig meg se mozdult. Pantó gyerekkorában különös, nagycsontú fiú volt, hideg, bizalmatlan szemekkel. Egy ideig együtt jártunk minisztrálni a kötelező reggeli misékre, meg délutánonként hallgatag, ügyes csapatokban a téglagyári agyaggödörhöz, ahol Pantó állandóan feszes volt, egyszerű és fegyelmezett — mégis egy kissé mindig idegen, amit sohase tudtunk megmagyarázni. Idegen volt, ha a különös tréfákon velünk együtt vigyorgott, ha elkért az anyámtól. vagy ha szép. kifeszített mozdulattal köve' dobott a vízbe. Irigyeltem, mert egyhosz- ezú, férfias forradás volt az arcán, amiről sohase beszélt, és irigyeltem továbbá, mert már tizenhárom éves korában kétszer egymásután át tudta úszni a Dunát. A Duna- úszás nálunk, az Angyal utcában kötelező volt. Pantót nagyon nehezen lehetett megközelíteni, és akkor láttuk meg először a lelkét, amikor a második világháborúban megjelentek a magyar városok fölött a nehéz bombázógépek, és mi néhányan minden légiriadó jelzés után felkapaszkodtunk Pantóék padlására, és a hatóságilag kötelező zacskó homokkal meg egy hordó békanyálas vízzel légósdit játszottunk. Pantó itt is eléggé feszes volt, de eltűnt belőle az idegenszerűség, a tekintete fellazult, barátságosabb lett. Mindig megvárta az utolsó pillanatot, amikor a gyújtóbomba bevágott a padlásra. Ilyenkor egy pillanatra összerántotta a szemét, mintha valakit még az utolsó pillanatban meg akart volna keresni a padlás gerendái között, azután meghalt. Minden légitámadás alatt meghalt. Egyszerűen, lovagiasan. Ügy dőlt el, mintha minden intésünk halálosan komoly lett volna Mint ahogy az óriásfák szoktak eldőlni. Zuhanás közben időnként megütötte magát, néha a vére is folyt, de nem nyögött, és nem engedte, hogy segítsünk. Erős volt és fegyelmezett. A presszóban egész idő alatt arra gondoltam, hogy tiszteletlenek vagyunk önmagunkkal szemben, mert szótlanul és egykedvűen tűrjük a közeli autóbusz megálló piaci lármáját. és a kávégőzt, ami úgy permetezett közöttünk, mint a finom, békebeli köd, pedig azokban a percekben büdös, fekete lőporfüstre lett volna szükségünk meg egy zacskó homokra. vagy pedig egy kissé idegesen, turistamódra visszasuhantunk volna a téglagyári gödörhöz, a puha. és mindig életveszélyesen bizonytalan agyagfal mellé. Állandóan közbe akartam kiáltani, hogy valami nem stimmel, de Pantó nyugodt volt, az asztalra könyökölt, és rövid, beosztott mozdulattal felemelte a poharat. Tudtam, 'így nem fog panaszkodni. — Imi akarsz rólam? — Nem. — Ugyanis nem vagyok jó cég. Ez a forradás az arcomon, meg a katonai események, tudod... — mondta Pantó csúfolodva, és egy THIERY ÁRPÁD: Meg kellett volna ölni Napóleont legyintéssel élzavarta a szája mellől a cigarettafüstöt. Másról akartam beszélni. Feltétlenül arról akartam Pantóval beszélni, hogy ahol ő valamikor kilométereket futott körbe, körbe, megszállottan, egy szál léccel a lába között, amire azt mondta, és amiről azt hitte, hogy egy szép, jóltáplált tüzérlovom nyargal, ott most korszerű bérházak vannak, én is ott lakom. Arról akartam beszélni, hogy tizenhét év után megint eljutottam abba a faluba, ahol a háború után együtt láttuk a lőcsnélküli szekérkaravánt, az első székely telepeseket, akik egy percre megálltak a faluban, gya nakodva méregették a házak befedett ablakait, azután tovább mentek, tovább, mintha még mindig a németek után kullogták volna, csüggedten, összehúzódva, a szekerek oldalán pedig hosszúnyelű fejszék lógtak, hogy bármikor kéznél legyenek. Pantó a poros eperfa másik oldalánál állt, az izgalomtól összeharapta a száját, és a szekérsorból csak a h-osz- szúnyelű fejszék kötötték le a figyelmét. Megint láttam a falut, el akartam mondani, hogy... — Napóleon? — kérdezte Pantó később, és rám nézett, pedig egy jónevű francia festőt emlegettem, és a következő pillanatban észrevettem, hogy a szemei egy kissé megmelegedtek — PitymaMatkor eldőlt Poroszország sorsa! A franciák mindjárt kezdetben nagy sikereket értek el, a poroszok és a szászok visszavonulásba kezdtek, de Napóleon küzdelembe küldte Soullt, Lannes, Augereau és Nej' hadtestjeinek, valamint Murat lovasságának legjobb ezredéit... — Nem akarok Napóleonról beszólná! — kiáltottam dühösen, mert már éreztem, hogy az arcunk lőporfüstös, és valahol megmozdult egy kéz, hogy kioldjon egy szürke bambát. — Nem szereted Napóleont? — A royalista lázadás leveréséig szerettem. P antó zavartan félre nézett, a szája egy ideig lassan, egy kissé tehetetlenül mozgott, mintha valami miatt mentegetőzni akart volna, de nem volt hangja, azután váratlanul az arcomba hajolt — Tudod, hogy hányszor halt meg Napóleon? — Semmi közöm hozzá! — Háromszor halt meg.;. Pantó arcán szétnyíltak, összehúzódtak a magabiztos, rozsdaszínű vonalak, meg a mozdulatok is, és nem hallotta, amikor elmondtam, hogy a keletangliai Norfolk megyében. Swaffham város piacán tegnap nyolcvan atom jeivényes elárverezte ötvennégy font tíz shillingért a több száz millió fontos Vulkán mintájú Mgikötelékeket és a hidrogénbombákat. — Egy portugál hajós — mondta izgatottan — csak azért fedezte fel az Egyenlítőtől kétezer kilométerre Szent Ilona szigetét, hogy legyen egy nehezen megközelíthető hely, ahol Napóleont elpusztíthatta a rák. Ez volt az első halál... Lowe, a sziget kormányzója rettegett a császártól, arzénnel megmérgezte. Egy svéd orvos könyvet irt erről. Megvizsgálta Napóleon egyik hajtincsét, a haj grammonként 10,38 mikrogramm arzént tartalmazott. Egy egészséges ember hajában 0,8 mikrogramm arzén lehet. Ez volt a második.. Szent Honán nem az igazi Napóleon balt meg. Az igazi megszökött a szigetről, egy ideig optikus volt Veronában, majd amikor a fia haldoklóit, Becsbe szökött, a Sasfiókot akarta látni, de a schönbrunni kastély parkjában az őrség agyonlőtte. Ez volt a harmadik... Pantó arca már teljesen fekete volt a lőporfüsttől. Időnként zárt tenyérrel belevágott a levegőbe, és láttam, hogy bármelyik pillanatban kész lenne eldőlni, mint az óriásfa. — Egyszer elhatároztam, hogy abbahagyom a dohányzást. Naphosszat lovon ültem a gyakorlótéren, a zsebembe dohányt szórtam, pa pírt tettem, és megfogadtam, hogy csak akkor gyújtok rá, ha lóháton, egy kézzel a zsebemben meg tudom sodorni a cigarettát... Tudtam, hogy megtanulta, hogyan keli farmermódra cigarettát sodorni, de én még mindig arról szerettem volna beszélni, hogy az ismerősei barátságosan köszöntik az utcán és nem oldalognak el mellette, szerettem volna megmondani neki, hogy megint ott voltam abban a faluban, és már nincsenek meg a hosszúnyelű fejszék, hogy... de megint közbevágott. ,— A harcban csak győzni lehet, vagy meghalni. Napóleon öt nappal a lemondása után a footainebleaui palotában elbúcsúzott Cau- lincourt-tól, a harci táskájából, amelyet mindig magával hordott, kis ópiumoldaitos üveget vett élő, amiben az a gyorsan ható méreg volt, amit Yvan doktorral készíttetett a malo- jaiToszflaveci csata után, amikor majdnem fogságba esett, és kiitta az egészet... A háború. A csodálatos és lovagi as eldőlések a padláson, miközben idegesen zúgtak fönn a bombázók, és a friss erőteljes karcsapások a Dunán oda és vissza. A harminchetedik feketét ittuk. A nevek és a címek már könnyedén billegtek a levegőben, Angyal utca, Uzsok, Papenheim ezredes, azután egy nagy .tartály trinitrotoluol, uránkemencék plutoniumművek... Az ötvenedik feketénél közbe akartam kiáltani, hogy hazudik, most már pontosan látom, hogy hazudik, mert az oxigén nyolc protonja és nyolc neutronja sokkal több és tisztességesebb energiát képes leadni, mint a deutérium és a lítium egyesüléséből származó halálos hidrogónenergiák, és ha el tudnánk bontani az oxigént, akkor az erőművek a levegőből és a tenger vízéből... Megint legyintett, azután valaki váratlanul az asztalunkhoz ütődött, megrezzentek a poharak, és a nehéz kávégőztől felbukkant Kubo- yama, a halászhajós rádiójelzése: ... 23 X BDO .. .3335 .. .APS 998 ... majd szürke körvonalakkal lezuhant a bomba. A nagy tengerjáró hajókról és a termelésekről akartam beszélni, de a hetvenegyedik fekete után már megfeledkeztem a halá ^fregattokról és a lomha tankhajókról, elfelejtettem a termelési statisztikákat, hogy Japán évente majdnem két millió bruttó, regiszter tonna hajótestet épít, és a világ személygépkocsi termelésének fele Amerikában van. Tulajdonképpen mindenről megfeledkeztem, furcsa és ideges érzések támadtak fel bennem, és éreztem, hogy nagyon hideg van. Plusz harmincöt Celsiusban nagyon hideg van, és nagyon szerettem volna Pantót a bizonytalan agyagfailal látni. — Megölték Pantót.. — morogtam kedvetlenül, és Pántéra néztem. Az arcán összemosódtak a lőporfüstös vonalak, a szürke bajusz idegesen megrándult. Egy ideig furcsán, gyanakodva hallgatott, mintha már kitért volna valami elől, és penészes dohányszagra, srapnellokra meg lőele- mekre gondolt, mert tüzér volt. — Fegyverrel a kézben Itt is, ott is, lovagiasan... — ismételgette makacsul, és valami megint megrándult az arcán, de az is lehet, hogy egy fény csapott a szemére. — A lovagias katona is öl... Szemrehányóan rámnézett. — Távcsővel látom, hogy az ellenséges ü' get áttelepítették egy másik tüzelőállásba, e- az üteg egy órával ezelőtt száz emberemet le vert, és tudom, hogy egy óra múlva meg! tüzelni fog. Napóleon a wagrami csatában... Hallgattam. Már este volt. A presszósnő a kötényébe nyúlt, megcsörgette az aprópénzt. — Kétszázhetvenkét forint hetven fillér ... Szerettem volna megbeszélni ezzel a fegyelmezett, szürke emberrel, akit én gyerekkoromban Pantónak neveztem, és akivel lejártam az agyaggödörhöz, meg máshova, hogy soha többé nem megyünk fel a padlásra, se az Angyal utcában, se máshol, és nem keli lovagiasan eldőlnie, mint az óriásfenyőnek, de megint közbe vágott. — A nevemet sehol se említsd! -, A villany rendőrnél se lehetett beszelni, ahol zöld jelzésire vártunk, mert Pantó hirtelen előre dugta az állát, mintha a meleg gépszagban lőporfüstöket keresett volna, nem is törődött velem, rövid, magabiztos mozdulattal biccentett, azután áttört az utca másik oldalára, mintha erős karcsapásokkal a Dunát úszta volna át Beiefúródott a gyanútlan tő- • megbe, vitte magával a napóleoni stratégiai tervét és a hidrogénbomba képleteket. Jólszabott szürke ruhája, fegyelmezett magatartása megtévesztő volt és ebben a nagytömegű, nehéz utcában csak egyedül én tudtam, bőgj- meg kellett volna ölni a presszóban. r
