Dunántúli Napló, 1964. március (21. évfolyam, 51-74. szám)

1964-03-07 / 56. szám

1964. MÁRCIUS 7. SZOMBAT XXI. ÉVFOLYAM ÁRA 50 FILLÉR 5«. SZÁM Készenlétben a baturbinák a hótakarításhoz Sellye és Szigetvár környékén megindultak a hóekék észül a Pécsi Radio tmtsora Naponta hallhatjuk a Magyar Rádió is Televízió Pécsi Stúdiójának az önálló műsorát. Szerdán este a Pécsi Rádió kedves vendégek et fogadott, a komlói Kossuíiu. akna Nagy Dezső szocialista munkabirgádját és a Pécsi Nemzeti Színház néhány mH- vészét. A bányász—színész baráti találkozón a bányászok munkájukról beszéltek. <s színészek ajámdékműsorral kedveskedtek. Az összejövetelen Nógrádi Erzsébet és Bereczky Gyula, a Pécsi Rádió riporterei hangfelvételt készítettek, amelyet a rádió- hallgatók is hallhatnak a ma esti műsorban. U] kezdeményezés Lothárdon Megalakult a megye első baromfi tenyésztési szakcsoportja Munkatárrunk jelenti; Váratlanul köszöntött ránk tegnap a zord, tólláes idő. A Közúti Igazgatóság péntek dél után négy órától tart ^lílandó hóügyeletet. Már az eleo óráik­ban jelentették nagyobb hó­takarót a sellyei és szigetvári körzetből. Az igazgatóság azon nal elremdefite a hóhuzatást Vajszló, Szigetvár és Szentlö- rinc térségében a késő esti órákban már tralktorvontaitású hóekék takarították az utakat. Pécs környékén három, Mo­hács térségében ugyanennyi teherkocsi szórta salakkal az utakat, hogy enyhítsen az erős csúszósságon. Este kilenc órá­ig íelszórták a Sikonda—Aba- liget, Pécs—Komló, Hosszú- hetény—Vajszló. Pécs—Har­kány, Pécs—Mohács közötti útszakaszokat. Ezzel egy időben a Közúti Igazgatóság üzemibe heflyezte a hóturtoinákait. hómaróíkat és a motort» hóekéket. A pécsi telephelyen két hófrurtwna, két hómaró és két motoráé hóeke vár minden percben az indí­tásra. A Közúti Igazgatóságon fi­Húsvétig még három hét van hátra, de a kereskedelem máris felkészült az ünnepek­re. A Baranya—Tolna megyei Fűszer- és Edességkereske- delmi Vállalat az idén 47 százalékkal több húsvéti figu­rális csokoládé árut és 17 szá­zalékkal több cukortojást hoz forgalomba A boltokba össze­sen 4 és fél millió forint ér­tékű húsvéti édességárut szál­lítónak ki. Ezek közül 196 mázsa a figurális áru: nyűi, I bárány, csibe, tojás, S millió forint értékben. Ugyanakkor 680 mázsa eukortojás áruval is ellátják az üzleteket 1 éa fél millió forint értékben. A húsvéti szezonárukat már ki is szállították az üzletekbe. Kifogástalan lesz a narancsel­látás is. Ciprusi és jaffai na­rancsból a vállalat 1500 má­zsát biztosított a kiskereskede­lem részére. Bőséges lesz a húsvéti áru­ellátás füstölt, valamint füs­tölt-főtt árukból is. A Bara­nya—Tolna megyei Húsipari Vállalat pácaiban már beér­tek a húsvéti áruk és a jövő héten megkezdik azok kiszállí­tását az üzletekbe. A vállalat összesen 475 mázsa füstölt árut biztosított az ünnepekre Kereten kívül még 82 má­zsa különféle árut: kolozsvá­ri szalonnát, angol szalonnát, továbbá csécsi szalonnát, főtt marha nyelvet, valamint ra­kott sertés nyelvet t* szállíta­nak a boltokba. Egyedül a Pécsi Élelmiszer- kereskedelmi Vállalat 300 mázsa füstölt árut hoz forga­lomba húsúéira a város terü­letén. Ezek között lesz: csa­vart sonka, hátsó sonka, füs­tölt sertéscomb csont nélkül, tBe/tSLt tarja, valamint fMAt császárvég. Megfelelő lesz a teásvéti tolásellátás la. A vál­tandó telefon-összeköttetésben vannak vidékkel és rendszere­sen kapják a jelentéseket a hóhelyzetről, az utak állapo­táról és azonnal intézkednek, ha valahol akadályokat jelen­tenének. Pécsett is megzavarta a közlekedést a hirtelen lehul­lott nagytömegű hó. Az utak szórását azonnal megkezdték, de még így is kisebb torlódá­sok keletkeztek, elsősorban a belvárosban, a Széchenyi té­ren, ahol sokat csúsztak a ko­csik. Az esti órákig még va­lamennyi buszt elindították, csupán a taxi állt le a Me­csek felé. A csúszós út sok balesetet is okozott. A közliekedésren- d észét ügyeletesei állandóan úton voltak. Egy súlyosabb balesetről is kaptunk hírt. A 6-os műúton egy Opel kocsi fékezett és négy méteres sza­kadékba zuhant. Az éppen ar­ra járó mentők három sérül­tet szállítottak kórháziba. A vizsgálat tart Ugyancsak lap­zártakor Szigetvárról étkezett Jelentés balesetről. Részletek nem ismeretesek. Ugyanakkor lalat többszázezer tojást kí­ván forgalomba hozni 1,50 forintos áron. Vajból 120 má­zsa lesz a kiskereskedelmi vállalat boltjaiban a marga­rin mellett. A háziasszonyok, u dolgozó nők húsvéti munkájának megkönnyítése érdekében « vállalat 150 ezer darab fél­kész tortát és 10 mázsa diós, valamint mákos beiglit ren­delt a Pécsi Vendéglátó Vál­lalattól. Falugyűlés keretében meg­alakították a megye első ba­romfitenyésztési szakcsoport­ját Lothárdon. Az alakuló ülésen részt vettek a helyi ta­nács, az FMSZ, MÉSZÖV és a MEK képviselői is, húsz háztáji tenyésztő lépett be a szakcsoportba és fogadta el az alapszabályt, mely szerint minden belépő vállalja ba­romfiállományának korszerű­sítését, továbbá zárt udvart biztosít állományának, a ba­romfiólat téliesíti, korszerű önetetőkkel és önitotókkal sze reli fel s végül annyi napos­csibét fogad az új — Hamp­shire — fajtából, hogy őszre legalább 50 tojótyúkot tudjon beólazni. A lothárdi tenyésztők meg­tették az előkészületeket a naposbaromfi fogadására. A BARNEVÁL fajtatiszta Hamp­shire állományt szállít a fa­luba és ezzel cserélik le a ré­gi, vegyes, alacsony termelő- | képességű helyi állományt. A Hampshire vegyes hasznosítá­sú, jó hús- és tojástermelő fajta. A háztáji gazdaságok évi tojástermelési átlaga to­jónként 80—82 darab. Az új fajtával a lothárdi szakcso­port szeretné elérni az évi 120—130 tojásátlagot. A lotr hárdiak 1550 tojótyúk tartását vállalták s egy év alatt kb. 150 000 illetve 160 000 darab tojást értékesítenek. Az állam ennek ellenében megfelelő mennyiségű indító-, nevelő- és tojótápot biztosít számukra, A szakcsoport tagjai nem közösen, hanem portánként nevelik az új baromfi fajtát, zárt udvarokban, télen pedig zárt, jól téliesített ólakban, amelyekben a tojáshozam fo­kozására mesterséges megvilá­gítást alkalmaznak. A MÉ­SZÖV és a MÉK szakmai ok­tatást indít a községben, mely ben a szakcsoport-tagok meg­ismerkedhetnek a baromfite­nyésztés és -tartás legkorsze­rűbb tudnivalóival. A Sóáítc&ztti 7 UUo&éfrUktdábcif* A DIAKOK füzetük fölé ha­jolva rajzolják a táblára füg­gesztett ábrát, a szőlő föld alatti és föld feletti részeiről, hogy aztán egy óra múlva a tangazdaság szőlőjében nézzék meg ugyanezt, esetleg a sző­lőmetszéssel is megpróbálkoz­zanak. — Tavaly indult a Nagy Lajos Gimnázium szőlészi és borkezelői szakközépiskolai ta­gozata — tájékoztat Dobai Jó­zsef, a gimnázium igazgatója. — A tanulók érettségivel együtt szakmunkásoklevelet is szereznek. Az általános mű­veltséget adó tantárgyakat a gimnáziumi osztályokkal egyenlő óraszámban tanítjuk, kémiából és biológiából adunk többet. Ez azt jelenti, hogy mindennap általában hat órát hallgatnak a tanulók. Az év­közi kétszer kéthetes és az év végi egy hónapos gyakorlat az lényegében, amely elősegíti a gyakorlati szakmunkásszínt elérését. Az általános művelt­ségi tantárgyak óraszáma biz­tosíték arra, hogy bármely felsőfokú oktatási intézmény­be» továbbtanulhassanak. Húsvétra készül a kereskedelem • mentők egy kar-, héft láb­és egy kulcscsont-törést szen­vedett személyt szállítottak kórházba Gerezdről, Szabad- szentkirályról, Görcsönyből, Keresztespusztáról. Valameny- nyi balesetet a csúszós út okozta. Pataky Ottilia, a színház primadonnája énekszámokkal szerepelt a találkozón, a mikro­I fon előtt A gyakorlatokat a Pécsi Ál­lami Gazdaság szőlőtelepein és az Állami Pincegazdaság pin- j cészetében (főleg télidőben) végzik a tanulók. Munkaruhát és viharkabátot kapnak, s kedvezőtlen időjárás esetén kinti munkában nem vesznek részt, legfeljebb zárt helyen megjelelő gyakorlati munkát végeznek. — Van már elég sok felsze­relésünk a gyakorlatokhoz — mutatja a tanteremből nyíló kis szertárat Hardicsay Loránd, a szakközépiskolai tagozat ve­zetője. A polcon 50-nél is több diafilmes doboz sorakozik, la­pátok, metszőollók, oltókések gondosan sorbarakva, mali- gánfokmérő, talajvizsgáló lá­da, permetezők. — A TEL EN, amíg nem akadt kint munka, a szerszá­mokat hoztuk rendbe, megta­nulták a tanulók a permetező szétszedését, helyes használa­tát. Most éppen a szőlőbe in­dulunk, az idő jónak ígérke­zik... — Az idén mennyi jelent­kező várhatót — Nem merek jósolni — válaszolja Hardicsay Loránd, — tavaly is többen jelentkez­tek a vártnál, s 46 tanulót zsú­foltunk az osztályba. Az idén: legfeljebb 42-t veszünk fel. Az iskoláknak és a szőlőter­meléssel, gyümölcstermesztés­sel foglalkozó termelőszövet­kezeteknek tájékoztatót küld­tünk a megyei tanács mező- gazdasági osztályával közö­sen. örvendetes lenne, ha a tsz-ek kisebb ösztöndíjakkal már középiskolás korban gon­doskodnának szakembergárdá­juk kialakításáról, valamint utánpótlásáról. — Bővül az idén a tagozat? — EGYELŐRE ismét egy osztály indul, viszont úgy tu­dom a megyében még egy he­lyen, Siklóson, a bortermelés központjában is létrehoznak egy hasonló tagozatot. Arról a területről mi nem is ve­szünk fel tanulót ebben az évben — mondja befejezésül Dohai Jóméi, igazgató. & a A technikus, Lenk Gyula ette nőrzése mellett történt a mű­sor felvétele — Szokolai felv. — Munkában a riporter, a Őri O^d egyik tagja „nyilatkozik" AZ MSZMP BARANYA MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA

Next

/
Thumbnails
Contents