Dunántúli Napló, 1964. március (21. évfolyam, 51-74. szám)
1964-03-26 / 72. szám
4 riaplO 1964. MÁRCIUS 86 Gaston Defferre lohnsonnál Washington: Gastan Defterre 45 perces beszélgetést folytatott Johnson amerikai elnökkel. Mielőtt az elnök fogadta volna, találkozott Rusk külügyminiszterrel is. A Jahmsomn&l folytatott megbeszélés után a francia szocialista politikus nyilatkozott újságírók kérdéseire. Elmondotta, hogy az elnökkel külpolitikai kérdésekről, .Franciaország és az Egyesült Államok viszonyáról, Délkel et-Ázsi a problémájáról és „még sok másról” beszéltek, Amikor megkérdezték tőle, szó volt-« De Gaulle francia elnök külpolitikájáról is, Defferre azt válaszolta, Johnson „nagyon kedves ember” és nem mond semmi kellemetlent egy franciának „még akkor sem, ha az De Gaulle éllen jelöltje”. Defferre ismételten kijelentette, ha elnök lenne, változtatna a francia külpolitikán és „monológ helyett megbeszéléseket folytatna a szövetségesek kel. beleértve az Egyesült Államokat és Európát”. A francia politikus az újságírók dóit azt állította, hogy a kormány léhallgattaitja telefonbeszélgetéseit és a rendőrség ellenőrzés alatt tart ja lakását Ez nem nagyon demokratikus eljárás — mondotta —, de azt jelenti, hogy jó kilátásai vannak a választási győzelemre. Hírügynökségi jelentések kiemelik, hogy a francia politikust Washingtonban nagyon szívélyesen fogadták, vezető amerikai lapok az utóbbi hetekben hangsúlyozottan kiemelték, hogy Defferre De Gaulle politikai alternatívája Államosítás az EAK-ban Kairó: Nasszer, az Egyesült Arab Köztársaság elnöke kedden elrendelte a „Shell” és az „Anglo-Egyptian Oil-Fields” olajtársaságok állami kezelésbe vételét — jelentette a MEN közép-keleti hírügynökség. Az 15156. évi angol—francia —izraeli agressziót követően az EAK kormánya már megszerezte a két érdekeltség részvénytöbbségét. Most végleg államosították a két tőkés társaságot Uj rendelkezések az ajándékgépkocsik behozataláról A Magyar Nemzeti Bank közleménye A külföldről ajándékba kül dött gépkocsik behozataláról csütörtökön új rendelkezés jelent meg, amely egyszerűsíti a behozatali engedélyezési eljárást és módosítja az eddigi vámtételeket A jövőben nem lesz szükség a Magyar Nemzeti Bank esetenkénti en gedélyezésére és nem kell igazolni az ajándékozóval fennálló rokon, vagy egyéb kapcsolatot A vámkezelésre vonatkozó kérelmeket közvetlenül a vámhatóságnál, Budapest V. kerület, Nádor utca 23 szám alatt kell benyújtani az ott kapható formanyomtatványon. Ehhez a kérelemhez mindössze a külföldi által aláírt és közjegyzővel hitelesített ajándékozási okiratot kell csatolni. A gépkocsi kizárólag akkor tekinthető ajándéknak, ha a címzett a gépkocsiért semmiféle anyagi ellenszolgál tartást nem ad. A rendelet előnyt kíván biz tosítani azok számára, akik új állapotban levő gépkocsit kapnak ajándékba. Az új kocsik vámtétele továbbra is a belföldi érték 00 százaléka lesz. Figyelembe véve, hogy (iöJafc utóbbi években igen sok ■' használt gépkocsi került az országba és e járművek alkatrészellátása sok problémát okozott, a jövőben a kül földről ajándékként küldött használt személygépkocsi vámkezelése minimálisan 70 százalékos műszaki állapot alapulvételével történik. A használt, gépkocsi vámtételét a belföldi forgalmi érték 100 százalékban szabja meg a rendelet. A korábban ajándékba érkezett gépkocsik vámkezeléséhez kiadott devizahatósági engedélyek az azokon feltüntetett érvényességi határidőn belül felhasználhatók, feltéve, ha a gépkocsi a rendelet megjelenésének napjáig beérkezett az országba. Az új rendelet intézkedései azok ra a gépkocsikra vonatkoznak, amelyek csütörtöktói kezdve érkeznek Magyarországra; A Magyar Nemzeti Bank felhívja az érdekeltek figyelmét, hogy a rendelet meg jelenése előtt az országba érkezett gépkocsik vámkezeléséhez szükséges devizahatósági engedélyeket haladéktalanul kérjék ■ Magyar Nemzeti Banktól« A Belga Központi Bizottság határozata Brüsszel: A Drapeaa Rouge keddi száma közli a Belga Kommunista Párt Központi Bizottságának határozatát, amely szerint a belga dolgozók érdeklődéssel fogadták a pártnak Politikai hajsza NyugatIN emetorszagban Bőim: A flensttungi (NSZK) bíróság 9—9 hónapi börtönre ítélte Klaus Veiglet (Lübeck) és Max Wallingot (Lauenburg) és 6 hónapi börtönre Karl Loren zent (Flensburg) „a Német Kommunista Párt betiltásáról szóló rendelet megsértésének” vádjával Bűnük az, hogy 1961. nyarán jelöltetni akarták magukat a Bundestagba és a választási gyűléseken védelmezték a Német Kommunista Párt eszméit. A colombói értekezlet A ceyloni fővárosban folytatódik az el nem kötelezett államok nagyköveteinek értekezlete. A felszólalók túlnyomó többsége — jelenti a TASZSZ — kiemelte a Géniben most megnyílt világkereskedelmi és fejlesztési értekezlet fontosságát. Sok ddtgátus javasolta, hogy a genii értekezlet eredményeinek ' különösképpen pedig gazdaságilag fejlett és gyengén fejlett országok közötti különbségek csökkentéséről szóló javaslatoknak megvitatását tűzzék az ei nem kötelezett államok csúcsértekezletének napirendjére. azt a javaslatát, hogy a közeledő községi cs parlamenti választásokon a kommunisták és a szocialisták .jelöltjei egységes listán induljanak. A Belga Kommunista Párt Központi Bizottsága hangsúlyozza, hogy választási egyezményt keli kötnie a Kommunista, a Szocialista Pártnak és a belga általános szakszervezeti szövetségnek. Az egyezményhez csatlakozhatnak a katolikus szakszervezetekhez tartozó dolgozók, s más demokraták is. A javaslat megvalósítása — hangzik a határozat — a szervezett munkásosztály támogatását élvező kormány alakításához vezethetne, ■be Hivatalosan közölték, hogy Malinovszkij marsall, szovjet honvédelmi miniszter vezetésével szovjet katonai küldöttség utazik a Német Demokratikus Köztársaságba. A küldöttség a Német Szocialista Egységpárt Központi Bizottságának és a Német Demokratikus Köztársaság kormányának meghívására hivatalos baráti látogatást tesz és a közeljövőben érkezik az NDK-ba. Felszólalások a genfi vi 1 ágke rés k edel ini ér t ekezl eten Genf. Az ENSZ kereskedelmi és fejlesztési értekezletének szerdai ülésén folytatódott az általános vita. George Ball, amerikai külügyminiszterhelyettes felszólalásában hangoztatta a kereskedelem liberalizmusának és a vámok csökkentésének szükségességét, és igyekezett érdeklődési kelteni a GATT közelgő ülésszaka és a „Kenncdy-for- duló” iránt. Ball a továbbiakban hangsúlyozta a megkülönböztetés mentes kereskedelem szükségességét — de ezt csak az elmaradott országokra korlátozta. A fejletlen országok kö vetélésével szemben, hogy nyissák meg a fejlett országok piacait az elmaradott országok iparcikk- és félkészáru kivitele előtt, Ball azt állította, hogy az iparosítást csak a belső nemzeti piac kialakulásával lehet elkezdeni és nem az export fejlesztésével. Oswald anyja az ENSZ-ben New York: Lee Oswald anyja egy holland újságíró meghívására kedden az ENSZ be látogatott és válaszolt az újságírók kérdéseire fiával kapcsolatban. „Meg vagyok győződve arról, hogy fiam összeesküvés áldozata lett, —• mondotta. — Több bizonyítékom van annak igazolására, hogy fiam az amerikai kormány ügynöke volt, mint a dallasi rendőrségnek arra, hogy ó ölte meg Kennedyt”. Az asz- szony szerint Rubyt megfizették, hogy fiát „elhallgattassa”. Oswald asszony közölte, hogy különböző levelek és okmányok vannak birtokában, amelyek fiának a hivatalos amerikai szervekkel való kapcsolatát bizonyítják. Felhívta a figyelmet a nyomozás több ellentmondására is. „Mindent megteszek fiam ártatlanságának bizonyítására és az igazi bűnösök leleplezésére” — mondotta. — Az a szándékom, hogy irodát nyitok a nyomozás irányítására és felhívással fordulok a közvéleményhez, nyújtsanak anyagi támogatást ehhez — fűzte hozzá. „Azt szeretném, hogy a pénzt egyetlen gazdag ember adja, aki nem kapcsolódik egyik politikai párthozl ban sem”. I get. George B Wood a Világbank elnökének felszólalása után Manubhai Shah indiai külkereskedelmi miniszter felszólalásában hangsúlyozta, hogy mielőbb el kell tűnnie annak a nagy különbségnek, amely az életszínvonal tekintetében a világ népeit elválasztja. A konferencia megvetheti a világkereskedelem új, ma- gasabbrendű struktúrájának szilárd alapjait, a kudarc viszont katasztrofális lenne, — mondotta. Az indiai külkereskedelmi miniszter elismerően szólott a szocialista országokkal kötött kétoldalú szerződésekről. Javasolta, hogy tegyék lehetővé az ENSZ valamennyi tagállamának belépését a GATT-ba. Szemben azzal, amit előtte Ball amerikai külügyminiszterhelyettes állított, Shah indiai külkereskedelmi miniszter hangoztatta, hogy • nyersanyag-probléma rendezése önmagában nem elég, hanem lehetővé kell tenni, hogy az elmaradott országok iparcikkei és fél- késztermékei előnyös feltételekkel eljuthassanak' a fejlett országok piacára. Az export összetételének változatosabbá tétele nélkül nem képzelhető el az elmaradott országok ipari és gazdasági fejlődése — mondotta. Azért jöttünk itt össze, hangoztatta befejezésül M. Shah indiai külkereskedelmi miniszter, hogy megszüntessük a világ valamennyi országá- a nyomort és az éhinséHöszigetelő szak- és betanított Segédmunkásokat felveszünk azonnali belépésre Baranya és Tolna megyei mun kahelyekra ár Jelentkezni lehet a szakipari főépítésvezetősé gén: PÉCS, kisállomással szemben. Szép ebédtöbútor, olcsón eladó. Siklós, Árpád u. 4. Doíiiék- nál.____________________ Eladó hálószobabútor, konyhagamitúrák, szé kék, ágybetétek, sez- lonok, ágyak, kombin ál tsz-ekrények, vitrin. kárpitozott garnitúra. asztalok, ío- tel fi gv. varró gépek, ten let -tükör könvv- szekrónv könvvá 11vánv. falióra, és egvéb bútorok, dús választékban.. Báránynál. Hal tér 1. Elsőrendű Singer varrógép. börvarró- géo. sreTcrény, olcsóm eladó. József n. 42. __________________ b eköltözhetően elértő két családnak is megfelelő kisebb ház. Karmelita köz 2. — Hálószobabútorok» konyhabútorok* ágybetétek, asztalok* — kombinál tsaeknény, rekamiéík. heverő*, > olcsóbb áron Soóky bútorüzletében vásárolhatók. zooln&y ul 1* ax. _______________ H á* OTP kölcsönnel eladó. Lakás cserével Szölió n* 11. Bontásból perima. cserép, tetőtóc, gerenda* tégla eladó. Zetkin Klára u. 4. Egy Jóíkarbain levő új konyhabútor eladó. — Pécs, Rigó XL 30. a*. Ház eladó szoba, konyha, 90 négyszögöl gyümölcsös, 15 ezer. Hosszúhetény, Iskola iL. 62._________ N agyárpádi Uj Alkotmány MTSZ, nagyobb mennyiségű takarmány répát elad. Érdeklődni a helyszínen, vagy H-96 telefon számon. ______ B útorok olcsón: re- kamié, hálószobabútor, konyhab ú tor, sezlon. fotelok. hár- masszefcrény, íróasztal . toalett-tükör, festmények, sodronyok, szekrények, ágyak, eöadófk. Megyeri XL €. Kisbútor- üzletben. Pécsi Építő és Tatarozó Vállalat Pécs Tímár u. 23. férfi és női segédmunkásokat csak pécsi munkahelyre felvesz. Egy kitűnő Berva \ moped 1800 forintért ! i eladó. Andre» Pozsony u. _3w__________ V óUányban 3 szoba, konyhás ház eladó. Érdeklődni, VóCkány. Dózsa u. 1«., vagy Pécs, Mindszent u15^________________ K ül ön bejáratú bútorozott szoba, fOrcló- szobaihasználattal kiadó. igényesnek is. Kertváros, Gárdonyl n. 43._____________ K étazemélyea máé daság felvesz egy asztalos, egy bádogos, négy kőműves szakmunkást, valamint négy zegéd- munfleást kőműves karbantartóik mellé. Fizetés megegyezés szerint + igényjogosultnak Illetményföld és kedvezményes fejadag. Jelentkezés minden nap, Üszögpusztán déli 12 óráig a karbantartó csoport vezetőjénél. Pacsirta utcában egy szoba, konyha be- k öl tÖ7íhe tőséggel, családi kertes ház eladó. Levélcím: Zengő János Körmend, Dénes Lajos u. 4. sz. Vásárolok hálószobabú tort, konyhabútort, garnitúrákat, egyéb príma búto- rc'kaít. Soóky-bútor- üzlet, Zsolnay n. 1» Vennék egy, vagy két kataszteréi is hold szőlőt gyümölcsössel, házzal, melléképületekkel, Harkányfür- dőn. Ajánlatokat Zábráte Pál. Orosháza, Földvári út 17. szám alá. _________ H áromszobás összkomfortos kertes családi ház beköltözhetően eladó. OTP átvehető. Érdeklődni: délután L Kapács út 35.____________ E ladó OTP-vel Komló. Orosz Gyula u. 25. sz. családi ház vagy elcserélhető pécsi szövetkezeti öröklakásért, vagy lakásért.____________________ Nyugdíjast pár órai elfoglaltságra keresek. , „1500’ ’ jeligére Sallad u. Hirdetőbe.___________________ H áromszoba, összkomfortos családi ház, OTP-vel, beköltözhetően eladó. Érdeklődni: Kapács u. 25., de. 12-ig. _________ T elevízió, rádió, mosógép, lemezjátszók javítása Hohmann. Aradi vértanúk útja n. Telefon; 4S-3&. apróhirdetések A HL m Autó- kőzücikedósl VAU. felvesz «zennall belépésre GÉPKOCSIRAKODÓMUNKASOKAT. Ielentkesé « PÉCS, narr utca o. sz. Ház két szoba, konyha, 338 négyszögöl 16.000-éxt eladó. Faanyag, maruíák, gerendák eladóik. Ara- nyosgadány, Kossuth Lajos u. n. Demeter Józsefnél.______ R ülönbojáratú bútorozol* szoba, kony- haihaszmáLaittal. Június 1-vel kiadó. — Pécs, Vadász u. a. Gyermek sportiko- cel eladó. Rudas László u. T._________ E ladó masszív gyerekágy, matraccal, ß rókának te megfe- L, agy kisméretű zománcozott tűzhely. Manduto z. A Építkezéshez vöröskö eladó, a csertcú- tí csárdánál bővebbet. Kövágószöliös M. «L_____________ K özép-meszesl föld- szántl kettőzzobás, összkomfortos fő- bérleti Lakást cserélnénk városi hasonló Joettőszobás gázos fSbérieöne, — nem magasan. „Érdemes csere" jeligére Szilaj u. Hirdetőbe. Házvezetésben Jártas fiatal nőt kezesek bentlakással. — Cím: Kiss Ferenc. Komló. Kossuth u. 125. UL X. Telefon: 29-13, ___________________ B eköltözhető dl ház Hálószoba olcsón eladó, sodrony és matraccal. világos. Pécs. Kossuth Lajos U. 30. EZ. ____ E gy gyermekes házaspár, üres albérleti szobát leeres. Bálint Károly. Pécs, HL Körösi Csorna S. út 1*., fsat, ta.__________ H aja* magas áron a színházi fodrász vesz. Színház, porta. Keresek két szoba, összkomfortos fő- bérleti lakást. .Lakás” jeligére, Sallai u. Hirdetőbe. Pécsi Közlekedési Vállalat, gyakorlott gépkocsivezetőket fal vesz. Jelentkezés, Bacsó Béla u. 4. sz. alatt. Egyedülálló nőtlen értelmiségi dolgozó fiatalember, külön- bejáratú bútorozott szobát keres. Telefon; 10-13._____________ Gépesített háztartásom ónálló vezetésére megbízható nőt keresek azomnalra. Munkácsy Mihály u. 28. sz._____________ H ázhely, gyümölcsös, buszmegállónál, Dain- dolhan eladó. Értesítést „Jő közlekedés” Jeligére Sallai u- Hirdetőbe;________________ E ladó szoba, konyhás ház és két szoba, konyhás azonnal beköltözhetően. Bors Jóasefné. Gáspár n. 34. sz. Ónálló tanárnő, különbé Iára tó üres albérleti szobát keres. Válaszokat „Tanárnő” Jeligére, Sallai u. Hirdetőbe. KOI önbei árait! szoba. férfi részére fürdőszoba . használattal kiadó. Engel« U- 52. 15 órától. Mély Legalább I éves gyakorlattal rendelkező gyors- és gépírót keresünk azonnali felvétetne. Jelentkezéseket — „Gyors és Jó munka" jeligére kérjük a Sallai u. Hirdetőbe. Eladó 429 négyszögöl gyümölcsös kony- hakertnek, házhelynek alkalmas. műút és buszmegálló mellett. Víz, villany van. Érdeklődni: 6 óra után, Uj-Mecsék- alja, Ybl Miklós u. A Kulcsár.________ E lcserélném új-me- csekaljai egy és félszobás távfűtéses sző vetkezeti öröklakásomat belvárosi ket- töszoba összkomfort tos, földszinti, vagy L emeleti főbérleti lakással. „Főbérlet” jeligére, Sallai a. Hirdetőbe. _______ K etlöszobás összkomfortos meszes! lakásomat elcserélném hasonló háromszobásért. „Meszesiék előnyben" Jeligére Sallai u._ Hirdetőbe. Beköltözhető 2 szoba, konyha, kamra, bcirospincés ház, pincéiéi szereléssel, 1130 négyszögöles szőlő gyümölcsösben. vízvezetékkel, villannyal, pedagógiai főiskola köztelében 120.000 forintért eladó. Érdeklődés Mohácsi Ferencnél, Csoronika dűlő L Eladó házrész szoba. konyhai, mellékhelyiségek a Szilágyi Dezső utcában. Április 1-én beköltözhető. Érdeklődni este 4—9-lg. Athynal út 26. Gungl Ignácfté. HALÁLOZÁS Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, testvér, anyós, nagvmama és rokon, ÖZV. HERCZEG ISTVANNE 68 éves korában március 25-én, hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése március 27-én, pénteken 4 órakor lesz a központi temetőben. A gyászoló család. Szeretett jé feleségem, testvér és rokon, DR. GEBAUER TTVA- DARNE Füzcssy Mária 52 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése március 27-én, pénteken du. 3 órakor lesz a központi te- metében. A gyászoló család. köszönetnyilvánítás Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik szeretett halottunk, ÖZV. MAYER GYÖRGY- NE temetésén megjelenésűkkel és koszorúk küldésével mélységes fájdalmunkat enyhíteni Igyekeztek. A gyászoló Nagy-család. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik IDŐS FENYVESI JÓZSEF temetésén megjelentek, rész vétükkel mélységes fájdalmunkat enyhítették. A gyászoló család. Csonómmindszenten 2 szoba, konyhán ház 14.000 Ft-ért, beköltözhetően. Érdeklődni: Pécs, Tolón hin s. XI. HL m. X Gyapjúfonó de zés komplett, üzem képes, haláleset miatt olcsón eladó. (Húszezer). özv. Sztárcse- vícs Istvánná, Kolozsvár z. 1T. 428 négyszögöl szőlő. ugyanannyi elsőrendű szántó, szoba, konyhás beköltözhető lakással, bekerítve eladó. Pécs. Rigó- dertetó. Csöpp u. 4. Lakberendezési áruházat nyit a Péesi Kiskereskedelmi Yállala Bem II* SKstm alatt móréin* 26-án, délelőtt 11 órakor. Donátusi végállomás nál 600 négyszögöl szőlő, txanaefleos. — eevenos fekvésű, beköltözhető épülettel eiojdö. Éndeüüödr- n4: Lfco± Mmm U. Modern bútorai. nagy választékban, állandó kiállító szőnyeg, függöny, kerámia.