Dunántúli Napló, 1964. március (21. évfolyam, 51-74. szám)

1964-03-21 / 68. szám

4 NAPLÓ 1984. MÁRCIUS *L Befejezte tanácskozását a Hazafias Népfront III. kongresszusa (Folytatás a 2. oldalról) a nép tulajdonában, köztulaj­donban. Ebben nem vitatkoz­hatnak velünk. — Mi a békés egymás mel­lett élés összes veszélyeit minden vonalon nyugodtan vállaljuk, vállaljuk a keres­kedelem terén, a kultúrcse- re terén, a rendszer össze­hasonlítása terén és a mód­szerekben is. Mindezt ab­ban a meggyőződésben, hogy a mi eszménk az igaz eszme, a mi rendszerönk a jobb rendszer, és a békés versenyben is győzni fog a kapitalizmus fölött. (Taps.) Ezárt mi hívei vagyunk a nor- jtjélis kapcsolatoknak minden országgal. Ennek természete­sen a mi részünkről feltétele, hogy a Magyar Népköztársa­ság szuverenitását mindenki­nek tiszteletben kell tartania és tartózkodnia kell a magyar belügyekbe való beavatko­zástól. — Aki felénk az együttmű­ködés tisztes szándékával kö­zeledik, az megértő készség­re talál. Aki rendszerünk el­len támad, vagy aknamunkát kezd, annak megfelelő vá­laszban lesz része. Mindenki ismeri egyes külpolitikai kér­désekkel kapcsolatos állásfog­lalásunkat Legutóbb bolgár barátainkkal is sorra vettünk egy sor időszerű nemzetközi kérdést, és Kállai elvtárs is kifejtette beszámolójában ál­lás pontunkat* — Az összes külpolitikai ja­vaslatokban egységesek va­gyunk a szocialista világgal, minden olyan javaslatot tá­mogatunk, amely — ha kis mértékben és lokálisan is — a helyzet normalizálásához, a hidegháború megszüntetésé­hez, a tartós béke megterem­téséhez hozzájárulhat. Szövet­ségeseinkkel együtt a béke megőrzéséért küzdünk, mert a külpolitikában is egy köte­lességünk van: híven képvi­selni, jól szolgálni népünk, szocialista hazánk érdekeit. Népünknek békére van szüksége, hogy dolgozhas­son, alkothasson; ebben versenyezzenek a népek, s a népek fiai, ne pedig a fegy­veres erőpróbákban. — Teljesen világos a hely­zet: békepolitika kell és a bé­két megfelelő erővel kell alá­támasztani, egyelőre még nem megy másként. Nincs más út. Lassan az imperialista körök is arra a felismerésre jutnak, hogy nem lehet világháborút csinálni. — Mi tudjuk, hogy népünk békét óhajt, ez felel meg az érdekeinek, s ezért kötelessé­günk a külpolitikában is a békét őrizni, a békés egymás mellett élés politikájáért dol­gozni, mert ez biztosítja a feltételeket a szocialista épí­tésünkhöz, mely nagyszerű eredményeket hozott, s ha­sonló jó eredményeket ígér minden év, amivel előbbre jutunk. Feladatainkat csak a dolgozó nép összefogott erejével oldhatjuk meg — Néhány szót szólnék munkánk módszereiről is. A párt munkamódszereire gon­dolok. Azt mondhatom ennél a kérdésnél is, hogy nincs ok, amely azt kívánná, hogy vál­toztassunk a módszereinken; minden tapasztalat amellett szól, hogy azokkal a módsze­rekkel dolgozunk, amelyeket az utóbbi években kezdtünk meghonosítani, s azokat kell inég fejlesztenünk, javíta­nunk, hogy még jobbak le­gyenek. Hiszünk szocialista eszméink ben, azok meggyőző erejé­ben és végső győzelmében. Tudományos világnézetünk­nek megfelelően bizunk a tömegekben és az emberek gondolkodásának fejlődésé­ben. Tudjuk, hogy népünk tömegeit megragadta a szo­cialista eszme, ez kitéphe- tetlenül él és tovább erősö­dik a milliók gondolat- és érzésvilágában, szívében és agyában. Szaka­datlanul hirdetjük eszméin­ket, s pártunk a helyzet új vonásait mindenkor és fárad­hatatlanul törekszik érvekkel megvilágítani, megtárgyalni, megvitatni népünkkel, az em­berek különböző foglalkozású csoportjaival. Pártunk és a nép viszonyának szilárd alap­ját a kölcsönös bizalomban látjuk, s vezetési módszerünk a meggyőzés. Ez így van ma, és így lesz holnap is. Pár­tunk történelmi küldetését, a tömegek vezetésében a mun­kásosztály, a nép, a nemzet ügyének szolgálatában látjuk, nem parancsolgatásban és hatalmaskodásban. Népünk maga is jól tudja, tapasztalja és becsüli ezt pártunk mun­kájában, tevékenységében. Tehát e téren, a módszerek terén sincs és nem lesz vál­tozás. — Tisztelt Kongresszus! Kedves Elvtársak! Kedves Elvtársnők! Barátaim! Ez az egyetlen politika, ezek azok a bevált módszerek, amelyek biztosítják, hogy békében és biztonságban, a jövőbe vetett megalapozott bizalomban él­jen, dolgozzék, alkosson min­den hazánkfia, az egész ma­gyar dolgozó nép. Ez így lesz ezután is, mert nálunk nem lehet másképp dolgozni a szo­cializmusért. — Politikánk tehát nem változik, de változik a hely­zet, növekednek a feladataink és a lehetőségeink is. — Pántunk VIII. kongresz- szusa összegezte és elemezte a szocialista forradalom ma­gyarországi eredményeit, meg­állapította, hogy társadal­munk a szocializmus teljes felépítésének korszakába lé­pett. Fejlődésünk döntő frontsza­kaszai ma a gazdasági épí­tés és a szocialista öntudat további erősítése a néphez. A szocializmus építésének útján ml is egyre maga­sabbra törünk, új és új felada tokkal találjuk szemben magunkat. Mind bonyolul­tabb, növekvő feladatainkat csak a dolgozó nép összefo­gott erejével oldhatjuk meg. — A Hazafias Népfront III. kongresszusának feladata, hogy felmérje, fnegvitassa, a maga sajátos feladatkörében meghatározza a jövendő te­endőit Jó és eredményes munkát kívánok a kongresz- szusnak. Ismét hangsúlyozom, hogy a Hazafias Népfront­mozgalom területén közvetle­nül dolgozó párttagjaink és pártonkívüli barátaink, politi­kai szövetségeseink munkájuk ban ezután is számíthatnak a Magyar Szocialista Munkás­pártnak, a párt Központi Bi­zottságának és valamennyi szervezetének teljes támogatá­sára. — Pártunk politikája és a nép egyetértése biztosítja munkánk belső feltételeit. Adottak szocialista építőmun­kánk nemzetközi feltételei is. A béke, a demokrácia, a nem­zeti függetlenség és a szocia­lizmus túlsúlyban levő erői eddig is képesek voltak, s ha jól harcolunk, ezután is ké­pesek lesznek arra, hogy elhá­rítsák a háború veszélyét az emberiség feje felől. — A szocializmus minden híve, a népfrontmozgalom minden részvevője abban a tudatban végezheti munká­ját, hogy kedvező körülmé­nyek között, jó ügyért, a nép szolgálatában a szocia­lista jövőért dolgozik. (Hosz- szan tartó taps). A Hazafias Népfront Hl. kongresszusának második napja Pénteftoem reggel, az Építők Rózsa Ferenc Művelődési Há­zában, Csóka Zsigmondné ta­tabányai építészmérnök elnök­letével, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa beszámoló­ja és a működési szabályzat módosításaira előterjesztett ja­vaslat megvitatásával folyta­tódott a Hazafias Népfront III- kongresszusa. Megjelent és az elnökség­ben foglalt helyet Dobi Ist­ván, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke. Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, a kormány elnöke, Kállai ’Gyu­la, a Minisztertanács elnök- helyettese, a Hazafias Nép­front Országos Tanácsának elnpke. Gáspár Sándor, az El­nöki Tanács helyettes elnöke, a budapesti pártbizottság első titkára Nemes Dezső, az MSZ­MP Központi Bizottságának titkára, az MSZMP PoBtilkai Bizottságának tagjai. Ott vol­tak a városok és falvak kül­döttei. a társadalom minden rétegének kéoviselői, valamint a kongresszusra hazánkba ér­kezeit kivrH'fi-i delerártök. Tóba1' Ferenc Csongrác! megyei küldött volt a pén­teki tanácskozás első felszó­lalója. Ezt követően Lukács József, Nógrád megyed, ér. Kesztyűs Lórínd Hajdu-Bihar »egyed küldöttek szólaltaik 9»’ te l.-a-svn­Alicja Musialowa, a Lerigyel Nemzeti Egységfront Orszá­gos Intéző Bizottsága nevé­ben. Pátzay Pál, Kossuth-dí- jas szobrászművész után Ab- doulaye Maiga, a Malii Köz­társaság prágai és budapesti nagykövete szólalt fel. — Dr. 'Törő Imre, a Tudományos Is­meretterjesztő Társulat nevé­ben köszöntötte a kongresszus résztvevőit, majd dr. öveges József, Kossuth-díjas egyete­mi tanár szólalt fel. Ezt kö­vetően Hans Luthard, a De­mokratikus Németország Nem­zeti Frontja Tanácsának tag­ja üdvözölte a kongresszust. Erdei József, budapesti kül­dött, a Hazafias Népfront mű­ködési szabályzatának módo­sítására előterjesztett javasla­tokkal foglalkozott. A szünet után dr. Erdei- Grúz Tibor vette át az elnöki tisztet és Kodály Zoltán Kos­suth-díjas kiváló művész, bu­dapesti küldött lépett a szó­noki emelvényre. Dr. Sarlós István, a Fővárosi Tanács Végrehajtó Bizottságának el­nöke után Fazio Fdbbrini, az Olasz Kommunista Párt Köz­pont: Bizottságának tagja emelkedett szólásra. Horváth Sándomé, Somogy megyed küldött beszéde után Ghecrr- ghe Stoica, a Román Munkás­párt Központi Bizottságának tagja, a Minisztertanács meí­vezetője ismertette azokat a nagyszerű eredményeiket, ame­lyeket a felszabadulás óta a román nép elért, a népgaz­daság és a kultúra fejleszté­sében. Dr. Vágsellyei István Pest megyei küldött, Komlós Juci színművésznő, Pethö Ti­bor budapesti, Hadarics Jó­zsef Győr-Sopron megyei, Kosztolánczi Ernő Vas me­gyed, Lakatos látván Heyee megyei küldöttek szólaltak fel. Ezután ebédszünet követ­kezett, majd Bognár Rezső akadémikus foglalta ed. az el­nöki széket. Bejelentette, hogy eddig körülbelül 120 üdvözlő távirat érkezett a kongresz- ezushoz. Üdvözölte a kong­resszust többek között a cip­rusi béketanács is. A délutáni ülés első felszó­lalója Földi István Tolna me­gyei küldött vodit, majd Pozso­nyi Kálmán Pest megyei kül­dött szólalt fel. Szilágyi Péter, a Magyaror­szági Románok Demokratikus Szövetségének főtitkára a ha­zánkban élő nemzetiségek mintegy félmilliós táborának üdvőzletét tolmácsolta felsizó Másában. E. A, Maclean, a Ghánád Népi Konvenció Párt helyet­tes titkára, a ghatnad nép ttd- • tnlknáesolta. Keresztes János Baranya megyei küldött felszólalása r— Tisztelt Kongresszus! Kedves Barátaim! — 1960 áprilisában, amikor felkértek a Hazafias Népfront kékesdi bizottsága elnökéül, bizony nem is nagyon tud­tam, hogy mitévő legyek. Egy­részt azt sem nagyon tudtam, mi is az a népfront-mozga­lom, mert mint egyéni gazdá­nak, bizony nemigen volt időm efélékkel foglalkozni. Én a népfrontról addig csak a ta­nácsválasztások alkalmával hallottam. Másfelől igen nagy gond nyomott akkoriban so­kunkat: választani kellett a tíz hold, meg az ezer hold között. — Sorjában úgy alakultak a dolgok, hogy márciusban beléptem a szövetkezetbe, áp­rilisban meg elvállaltam a népfront elnöki tisztségét. Én ezen a bizottsági ülésen let­tem közéleti ember Kékesden, Baranya megye pécsváradi járásában, egy isten háta mö­götti faluban — ahogy mon­dani szokás. — Velem együtt sok gazda­társam itt és ekkor értette meg igazán, mit jelent az: a közösségért tenni, a kis falu­si ház kerítésén túl a falu határáig, meg azon is túl gon­dolkodni, a kis parcella gond­jain túl ezer holddal törődni. Akkoriban nemcsak arról volt szó,'hogy én magam akarom-e az új életet, hanem ott volt a család, a barátok, a kis falu egész társadalma. Nagy viták támadtak ezután a bizottság­ban is, a faluban is arról; ho­gyan tovább! Mert bizony a tsz is igen­csak rászorult a támogatásra. Meg kellett értetnünk min­denkivel, aki a faluban élt, hogy úgy aratunk, ahogyan vetünk. És vetettünk. Eljött azután az aratás ideje is. 1960-ban 32 ’ forintot osztot­tunk, 61-ben egymillió forin­tunkat verte el a jég és csak 27 forint jutott, 62-ben 38 fo­rintot, 63-ban 44 forintot osz­tottunk. — Száznegyvenhárom szá­zalékra teljesíteni a felvásár­lási tervet olyan községben, ahol nincs bekötőút, ahonnan novembertől áprilisig alig le­het megközelíteni a köves- utat, — nem könnyű, elhi- hetik. A régiek mellé új gon­dok jöttek: most már nem arra kellett kuporgatni, hogy Kedves, jelenet volt, amikor a kongresszus résztvevőinek nagy tapsa közepette az egyik legfiatalabb küldött, Krisztái Eva, a Békés megyei küldött­ség tagja lépett a szónoki emelvényre. Derszib Jenő Ko­márom megyei küldött a köz­ségfej lesztésd munkáról szólt. Bihari Lajos Szolnok megyei küldött hangoztatta, hogy fa­luin is meg kell vívni a kultu­rális forradalmat. Boér Ferenc Veszprém megyei küldött ar­ról beszélt, hogy ebben a nagy múltú, természeti kincsekben gazdag országrészben is ele­ven, alkotó, kezdeményező erő, a népfront. Dr. Szabó György Zala megyei küldött a nagyka­nizsai városi népfront bizott­ság munkájának tapasztalatai­ról számolt be. Az elnöklő dr. Bognár Re­zső berekesztette az Országos Tanács jelentése, Kállai Gyu­la beszámolója, valamint a működési szabályzat módosí­tására tett javaslat feletti vi­tát. Ezután szünet következett, majd Darvas József elnökleté­vel folytatódott a tanácskozás. Kállai Gyula válaszolt a vé­leménycserében elhangzott észrevételekre, javaslatokra, majd kérte a kongresszust, hogy a Hazafias Népfant Or­szágos Tanácsának, a tanács elnökségének és titkárságának adja meg a felmentést A kongresszus egyhangúlag elfogadta az Országos Tanács beszámolóját, a népfront- mozgalom két kongresszus# közötti munkájáról írásban kü­ldött jelentésit Hozzájárult a Hazafias Népfront működési szabályzatának módosításához és megadta a felmentést 8 piiozgalom vezeti) szervein efc még egy barázdát vehessünk a régiek mellé, hanem a rá­dióra, tévére, új, nagyablakos házra, motorkerékpárra. A harminckét forinttól a negy­vennégy forintig minden fo­rintnál ott volt a népfront­bizottság. Igaz, nem egyedül értük ezt el, mert igen jó a kapcsolatunk a párttal, a ta­náccsal, a tsz vezetőségével. Együtt értük el eredményein­ket a falu népével közösen, kommunisták és pártonkívü- liek szorgalmas, odaadó mun­kájával. — Ma már a falu minden lakosa tudja: mi az a nép­front, mit akar, mik a céljai. A legutóbbi tanácsválasztáson a népfront már felnőttként tevékenykedett, a népfront-bi­zottság a falu tekintélyes tes­tületé lett, ahol komoly em­berek, komoly szóval vitáz­nak a község, a járás dolgai­ról. . Az idei népfront-vá­lasztáson minden családból ott volt valaki. A hozzászólók nagy elismeréssel nyilatkoz­tak a bizottság munkájáról, biztosítottak bennünket to­vábbi támogatásukról. — Amikor négy év után visszagondoltam az első bi­zottsági ülésre, az eltelt négy dolgos esztendőre, azt lát­tam, hogy a zárkózott, inkább maguknak való emberekből hozzám hasonlóan az egész közösségért felelősséget érző emberek tucatjai értek meg. Az új bizottsággal, az újmó­don gondolkodó emberekkel biztosan meg is fogjuk oldani legnagyobb problémánk: a be­kötőút ügyét. Ehhez persze államunk támogatására is szükség van. — Négy év nem nagy idő, de igen nagyot változott ná­lunk a világ. A magunk ré­széről minden tőlünk telhetőt elkövetünk, hogy még szebb legyen kis falunk, járásunk, megyénk és országunk élete, hogy minél hamarabb fel­építsük azt a társadalmat, amelynek igazi útjára a tsz kapuján át négy éve rálép­tünk. — Kívánom, hogy ennek a kongresszusnak minden célki­tűzése váljon valóra és a va- lóraváltáshoz mindannyiunk­nak jó erőt és egészséget kí­vánok! — fejezte be felszó­lalását Keresztes János elv­társ. Mihályfi Ernő, a felihívási szerkesztő bizottság vezetője jelentést tett a bizottság mun­kájáról. A jelentést ’a kong­resszus elfogadta, s a Hazafia-. Népfront III. kongresszusá­nak felhívását jóváhagyta. Dr. Zsigmond Lúszló, a je­lölőbizottság elnöke arról szá molt be, hogy a Hazafias Nép­front Országos Tanácsa tag­jainak névsorára tett javas­latot a küldöttek között szét­osztották. A tervezethez több javaslat, észrevétel érkezett. Ezek alapján a jelölőbizottság indítványozza: a kongresszus részvevőd 170 tagot válassza­nak a Hazafias Népfront Or­szágos Tanácsába. A jelölőbizottságnak a líaza- fias Népfront Országos Taná­csa tagjaira tett javaslatát a küldöttek egyhangúlag elfő gadták. Darvas József elnök ezutá» isméit szünetet rendelt el. A Hazafias Népfront újon­nan megválasztott Országos Tanácsa a szünetben megtar­totta első ülését és megvá­lasztotta vezető szerveit, az Országos Tanács elnökségét és titkárságát. A Hazafias Népfront Orszá­gos Tanácsának elnökévé is­mét Kállai Gyulát, alelnökei- vé Dobi Istvánt, Erdei Lász- lónét, Harrer Ferencet, Ortu- tay Gyulát. Szabó Páli és Z. Nagy Ferencet. Főtitkárrá Erdei Ferencet, főtitkárhelyettessé Bugár Já- nosnét, titkárokká pedig Har­mati Sándort és Szaunán Nagy Imrét választottá! meg. A Hazafias Népfront Orszá­gos Tanácsa elnökségének ag- ja: Bállá János, Bence.' Ist­ván, Bognár Rezső, Lárvát József. Erdey-Gruz Tibor. Hamvas Endre, Kodály Zoltán Mihály fi Ernő, Nánási László, Pióker Ignác, Rónai Sándor, Sarlós István, Szakosíts Ár­pád és Vas-Witteg Miklós. Szünet után Kállai Gyul-i mondott záróbeszédet. A Hazafias Népfront Orszá­gos Tanácsának Elnöksége pénteken este fogadást adott a Parlamentben a népfront III kongresszusán megválasztott Országos Tanács és a kong- resszuson részt veit külföldi vendégek tiszteletére. A fo­gadáson megjelent Dobi Ist­ván, az Elnöki Tanács elnöke. Kádár János, az MSZMP Köz­ponti Bizottságának első tit­kára, a kormány elnöke, Kál­lai Gyula, a kormány elnök helyettese, a Hazafias Nép­front Országos Tanácsának el­nöke, Nemes Dezső, az MSZ MP Központi Bizottságánál; titkára és Rónai Sándor, a Politikai Bizottság tagjai. Ott volt a Központi Bizottság, az Elnöki Tanács, a kormány szá­mos tagja, politikai, gazda-ág: és kulturális életünk sok mái vezető személyisége. A fogadáson Kállai GyűM mondott pohárköszöntöt. A televízió műsora 1984. márcins 21., szombat: 14.55: Újpesti Dózsa—Dór gi Bányász bajnoki labdar.i ó mérkőzés közvetítése az új­pesti stadionból. Ripo ier: Vitray Tamás. 17.45: Hírek. 17.50: Ki miben tudós? Kémia — középdöntő. 18.50: A Tenkes kapitánya. Ifjúsági tv-film- sorozat. 11. Fogságban. 19 2(fc Esti mese. 19.30: TV-híradó. 19.45: Hétről hétre... — 20.00: Vörös tavasz. Emlékműsor a Tanácsköztársaság megalaku­lásának évfordulója alkalmá­ból. 20.15: Pétervár muzikaa. Zenés emlékezés Rimszkij- Korszakovra. 20.55: vlici néni harmadik élete... Egy este Kiss Manyiu l. 22.05: TV-hir- adó. 2. kiadás. időjárásjelentéb Várható időjárás soinbat estig: erősen felhős idő. Több felé esővel. Mérsékelt, ;.ijó­ként élénk déli, délny .g.-ti szél. Az éjszakai fagyok z.z ország nagy részén megszül­tek. Várható legalacsonyr i>b éjszakai hőmérséklet 0 pl. sz 3, legmagasabb nappali hő­mérséklet holnap északkcl-feu 4—7, máshol 7—10 folt között, fttfátjt házál teszi#- ^2ta», , vszj crotnagOhkeHl t-Jt-cw

Next

/
Thumbnails
Contents