Dunántúli Napló, 1964. február (21. évfolyam, 26-50. szám)

1964-02-16 / 39. szám

Számunk tartalmából Gerald Felix Tshikáfa Sík Mihály és Vihar Béla versei- O ­Gerencsér Miklós és Konsztantyin Pausztovszkij elbeszélése- O ­Beszélgetés Molnár Gábor íróval- O ­Hírek, tudósítások Hagyományaink és a fövő — Jegyzetek a Jelenkor „pécsi' számáról — MAGVETŐ 1964. Érdekes, antológiának is be­illő könyvet bocsátott ki a Magvető Könyvkiadó, ezredik kiadványaként. Kisregények, novellák, drámák, versek, ta­nulmányok, karikatúra-soro­zat alkotja a kötetet, ame­lyet azok az írók, esszéisták, rajzolók készítettek, akiknek megjelent a művük. Mintegy félszáz neves művész munká­ját találhatják meg a kiad­ványban az érdeklődők. CSURKA ISTVÁN: Százötös melléh A huszonkilenc éves fiatal írónak ez a második novellás kötete, a sorban érdekes re­génye, a Hamis tanú után a kővetkező. NovélAáinalk egy ré­sze folyóiratokból ismert. UJ KÖNYVEK Papír Peti játékai Mi mindent lehet papírból készíteni? Erre a kérdésre ad választ Ferkai Lóránt régen- várt ,ügyes könyve. Bababú­tor, szélmalom, repülő, hajó, bábfigurák és állatok készí­tésének módjával ismerked­hetnek meg a szórakozni, ját­szani vágyú gyerekek az áb­rákkal, fényképekkel teld kis könyvbőL Irányok, uszonyok szakácskönyve A közvélemény kérésére bo­csátották közre nyomtatás­ban is Túrós Lukácsnak, a neves szakácsdinasztia le­származottjának, a nemzet­közi hírű szakácsművésznek a rádióban elhangzott re­ceptjeit centrum!.. . 1967-ben ’esz az egykori pécsi egyetem alapí­tásának 600. évforáuiója. A Bölcsészei! kar helyreállítása újabb hatalmas lendületet adna a pécsi és baranyai iro­dalomnak is”. A múltról kirajzolódó képet kiegészítik a jelenlegi művé­szeti élet egyes képviselőivel, jelenségeivel foglalkozó írások Martyn Ferenc Msérőrajzai- ról s a pécsi operajátszásról olvashatunk ciikiket, de a Szem le rovatban a Dunántúli Tu­dományos Intézet munkájúról is tájékozódhatunk. A jelen legfőbb reprezentánsai azon­ban azok a nem pécsi témá­jú írások, melyeknek alkotói a pécsi irodalom legjobb kép­viselői közül kerültek ki. — Minden jelentős alkotó fel­sorakoztatására természetesen nem törekedhetett a staarkesz tőség, ha ez lett volna az igé­nye, sóik nevet hiányolhat­nánk. A lírikusok közül a már érintett Csorba Győzőn kívül Pákolitz István és Póí József verseit érzem kiemeiilkedőikneli Az előbbi gyermekkoráról szó­ló részt közöiíit egy készüJc ciklusából, az utóbbi pedig ausztriai utazásának élményé­ből született két kisebb köt reményt. Szépek és értékesek ezek a verseik >— és szeré­nyeik az alkotók: hiszen nem is a legeiősebb fegyvereikkel vonultak féL Talán nem hang­zik szemrehányásnak: ebben a számban szívesein olvastam volna Pákolitztól egy „A sár­ga fal” vagy „Pilátus mono­lógja” méretűt, Pál József­től pedig az ausztriainál gaz­dagabb, merészebb lehetősé­get hordozó bányasz-ciiBk»- ból valamit. örvendetes szép versekkel jelentkezett Berták László éi Makay Ida. Az „Egyenesek” nemcsak a fiatalok közül emelkedik ki, méltó helyei kapott Pákolitz verse mellett, s az „őszutó” a lapban meg­jelenő nem kevés természeti ihletésű vers közül bizonyára a legértékesebb. Kellemes meglepetés volt a költők sorában a Jelenkorban oly ritka vendég fővárosi Ga­zai Gábor nevét olvasni. Há­rom verse nem okoz csaló­dást, de maradéktalan örömöt sem: szépek, szépek, de nem a legfontosabb és legjellegze­tesebb Garat-versek közül va­lók. Elgondolkodtató jelenség ez, s nem is egyedülálló.,. Vegyes érzelmeket kelt az elbeszélések számbavétele. A novellahiány, úgy látszik, kezd krónikussá válni a Jelen kornál. Talán ezért került a számba 23 vers, melyek közül a fentebb felsoroltak nehezen ellensúlyozzak a fel nem so- rolhatókat. De a tíz említett visszaemlékezés sem tudja fe­ledtetni, hogy a számoan csu­pán egyetlen valóban értékes elbeszélés található, Bertha Bulcsúé. Az igaz, a „Szomjan- haltak a szilvafák” sok min­denért kárpótol. Ügy érzem, Bertha Bulcsu nemcsak ön­maga számára alakit ki — nem kevés Kísérletezéssel — olyan egyéni látás- és ábrázo­lásmódot, mellyel egyre töb­bet és fontosabbat tud mon­dani az életről, hanem egész jövő prózairodalmunk egyik legkorszerűbb lehetőségének útját töri. Az elbeszélés külön leges helyét abban látom, Bertha pályáján, hogy előz­ményeihez képest — A hala­kat nem lehet /elpusztítani, egyik-másik Harlekin-noveUu — a legtisztábban tudja meg­valósítani mondanivalójának és eszközeinek harmóniáját: nem érezzük keresettnek és erőltetettnek — mint néha amazoknál — éppen azt, ami az újszerű benne. S még egyet: Bertha Bul­csúnál érzem leginkább azt a pozitív irányú merészséget, lendületet és szenvedélyessé get, amelyet különben hiá nyolok a Jelenkorból, s nem Harminc fellépés... Huszon­nyolc Nyugat-Németország ban és kettő Luxemburgban. Na­gyon fálaszitó lehetett. — Ró­na« Márta tagadóén ingatja a fejéit: — Nem éreztük a fáradtá- goi. A sok utazás, mindennap másik város, másik szálloda, másik színpad, és a zsúfolásig megtelt színházak „feldobtak’’ bennünket. A fáradtságot csak most érezzük. A hangulat vajéban bágyadt egy kicsit. Eck Imre balett­igazgató szobájába ugyan per­cenként belép valaki, mert in­tézni való utólag is akad bő­ven, s máris folytatódnak * „Balett 1964” és a La.fémé pró­bái, de az intézkedések szüne­tében fáradtan hátradőlnék a művészek és meditálgatnak az elmúlt forga tagos és sikeres turné eseményein. SIKER A NYUGATI SZÍNPADOKON — Most nem éreztünk fáradt- ságat. Valószínűleg ez a ked­vező éghajlattal is összefüg­gött, mert Londonban pél- iául többnyire bágyadták xx>l- Safc a táncosok, s itt nem — mondja Eck Imre. — Milyenek a német szín­padok? — Amikor Frankfurtba nent velünk az autóbusz, az iblakból észrevettünk egy kü­lönlegesen szép és modem épületet. Azonnal találgatni cezdtük, hogy vajon miféle ipület lehet? Meglepetésünk­be az autóbusz megállt az rpület előtt, is közölték Pe­tink, hogy ez a frankfurti új zínház, itt lépünk színpadra, '•zínpad... — Rónay Mártá­éi Hajót Péter veszi át a zót. — Negyven méteres forgó- zínpad. — Az embernek úgy űnt, hogy az egész magyar Iperaház elférne ezen a szán­odon ... Őszintén szólva za­varba jöttünk egy kicsit. Rend ívül korszerű, kitűnően be- endezett színház. — az ügye- 5 URH-val dolgozik. — Az ütünk során aztán apasztottuk — folytatja Eck mre, — hogy sok modem zínpad és színház van és igj/anannrfi kevésbé vagy rósz zv,l felszerelt színház is. Az ■ jellemző, hogy ahol állandó ■zínház van, ott a rend telies, berendezés kitűnő, de ahol sak épület van és állandó ársulat nincs, ott elhanyagol- •ibb a berendezés. Ezeken a remélyzet sem szakemberek­ből áll. Úgy tűnt, hogy tár- adalmi munkások, akiket sör ■el fizetnek... Ezt. persze csak rondoljuk, mivel a sörösűve- jek mindig ott hevertek kö­rülöttük. — Hogyan fogadta a német közönség a Pécsi Balett Együt tes művészi koncepcióját? — Nagy sikerünk volt, na­gyobb, mint itthon. Német- yrszágban csak az előadás végén szokás tapsolni, de min­iét minden darab után meg­tapsoltak. Az előadás végén pedig hét percig tapsoltak J&ve, rmpé felállva folytat­ták. Konstanzban egy kis­lány bejött a öltözőnkbe és meghatottan, némán átnyúj­tott egy csokor virágot. Hil- desheimben egy csokoládé város-emlékkel ajándékoztak meg bennünket, s minden városban megrohanták az öl­tözőnket az autogram kérők. Útközben, s már itthon is sok levelet kaptunk szakmai körökből. Koreográfusok, ba- lettáncosok szeretnének hoz­zánk tapasztalatcserére, tanul­mányútra jönni... sajtökritikak ES SZAKMAI KÖZ­VÉLEMÉNY <— A lapok sokat foglalkoz­tak velünk, interjúkat, ripor­tokat és kritikákat közöltek. A legjellemzőbb kritika a kö­vetkező volt: A pécsi Balett Együttes műsora határozott politikai tendenciát képvisel, de olyan magas művészi szín­vonalon, hogy el keU ismer­ni. „Akik mindent tudnak, sőt még annál is többet” ezt a címet adta egyik lap például kritikájának. Volt olyan kri­tika és vélemény, hogy a ba­lett műben nincs szükség mon ianivalóra, csak Vart pour V art művészi teljesítményre, ami gyönyörködteti a nézőt. Más lapok viszont nagyon di­csértek bennünket azért, hogy más művészethez hasonlóan a mi balettjeink gondolatokat, lényeges problémákat vetettek fel és igyekeztek megoldani. Bizonyos vélemények Bejár modem balettjéhez hasonlítot­ták munkánkat, de elismer­ték, hogy lényegében túl lép­tünk Bejár problematikáján. Mindehhez tudni kell termé- izetesen, hogy olyan városok­ban léptünk fel, ahol előttünk 1 világ összes nagy balett­társulata szerepelt más. Nyu- taton a legkülönféle modem előadásokat látták már az em berek, s az, hogy egy előadás nodem, nem újdonság. Azt ártották, lényeges különbség­iek, hogy a mi balettjeink ítfogó és lényeges gondola­okkal foglalkoznak a modem lalettművészet szintjén, úgy _ >ettük észre kellemes megle- tetést keltett a színvonalas nggyar balett. Minden elő- idásunk sikert aratott, de leg- lagyobb visszhangja a „Pa- ■ancs”-nak volt. A legna- n/obb tapsokat és a legtöbb •lismerést Branschweigben, <öblenzben és a luxemburgi F.schben kaptuk -— mondta Bek Imre. ÉJSZAKA AZ AtJTOBAHN-ON Az emlékek közül aztán a nyugata élet idegesítőbb ese­ményei is előbukkantak. Eck Imre, Hajós Pétér. Rónay Márta, Tóth Sándor néhány mondattal a nyugati élet ér­dekességeit is megemlítették. Beszéltek az átlagnémetről, aki minden garast a fogához ver és este kilenckor lefek­szik. S a tempós, szinte át­tekinthetetlen forgalomról, — melyről mindenki, de különö­sen Tóth Sándor hozott ma­gával myomsztő emlékeket — Éjszaka fél egykor elő­adás után négy személygép­kocsival elindultunk Lewerku- senból Frankfurtba... A2 Autobahnon hajtottunk „ ka­ravánban”, én haladtam a so, végén. Frankfurt előtt közvet­lenül bevágott közénk két au­tóbusz és elválasztott a töb­biektől. Amikot az autóbu­szok közül kikeveredtem azon nal a többiek után hajtottam. Utol is értem egy kocsit, s megnyugodva haladtam mö­götte, mert azt hittem Bre- tusék... Egy idő után aztán észrevettem, hogy a sebesség órám mutatója már a száz felett van... Azonnal tudtam, hogy rossz kocsi után sze­gődtem, mert az egyik ko­csink csak maximum nyolc­vannal tudott menni. Megpró­báltam visszamenni arra a pontra, ahol az autóbuszok el­választottak bennünket, de so­ha többet nem találtam visz- sza. Több útelágazás is volt közben, s hiába .,. Nem volt sem pénzem, sem térképem, nem tudok németül...'Hosz- szú bolyongás után kijutot­tam újra az Autobahnra... Közben sűrű köd ereszkedett az útra, s teljesen elvesztet­tem a tájékozódásomat. Se a kritikus útelágazáshoz, se Le- werkusenbe nem tudtam töb­bet visszajutni. Így elindultam Kölnbe, ahol a társulat má­sik része lakott. Másnap dél­előtt tizenegykor érkeztem a szállodához. Az óriási, erő­szakos tempójú forgalomban csak nagyon keservesen ju­tottam el a szállodánkhoz. Volt olyan körforgalom, ami­ben egtrmás után háromszor is felbukkantam — emléke­zik. Tóth Sándor a turné leg­kellemetlenebb emlékére. Végül még el kell monda­nunk, hogy a Pécsi Balett Együttes nyugati turnéja nem csak művészileg, hanem pénz­ügyi vonatkozásban is na­gyon pozitívan ért véget. A Pécsi Nemzeti Színháznak például 156 ezer deviza fo­rintot hoztak. Bertha Bulcsu A Pécsi Balett Együttes nvuaati turnéidról A NYÁRON megjelent ba­latoni szám országos sikere után — kedves ajándékként — most pécsi-baranyai szám­mal lepte meg olvasóit a Je lenkor szerkesztősége. A gon dósán összeálítotit lap, azt hi­szem, nemcsak az őslaikóknak szerezhet örömöt. Én sem va­gyok „tűke”, nincs szőlőm a hegyoldalban, sőt nyolc évig még otthont sem nyújtott ez a város, csupán drága és •kicsiny tetőt a fejem lölé, de a legutóbbi tizenöt évben be­vándorolt többi hatvanezerrel együtt jóleső érzéssel olvasha­tok az ismert utcákról; terek­ről, a gyönyörű tájról, az év­ezredes műkről meg az épü­lő újról, az emberekről, akik­kel naponta találkozom, szó­val mindenről. Talán nem is a tűkének nyújt ja legtöbbet ez a szám, ha­nem inkább azoknak, akik nemrég munkát vállalva itt, célt és értőimet találtak éle­tüknek, letelepedtek, $ néha már el-eldicsekednek az Olympiával vág}’ a balettal, talán már rekentre lelkesedik magukat egy-egy Dózsa -mécs­esén a „szükebb haza” csapa­tának győzelméért, de nem vették még igazán birtokukban várost, tájegységével és tör- torténelmi múltjával, gazdag kulturális értékeivel együtt. Egy mélyebb és igazabb „hon­foglaláshoz”, a gyorsan fej­lődő város közösségének ki­alakulásához járulhat hozzá ez a lap. Ha pedig távolabbra tekintünk: a másik legszebb lehetősége, hogy barátokat sze rezhet városunknak az egész országban. Nemcsak Tüskés Tibor szer­kesztői köszöntője a lap élén, az egész szám viselhetné a címet: Vallomás a városról. Költők és írók, ma is itt élő és a már messze távolodott haj­dani pécsi kisdiákok és egye­temi hallgatók vallanak emlé­keikről s mai gondjaikról, örömeikről. Csorba Győző „Séta és meditáció” című költeményében éppen a múlt és a jelén egymásnak feszü­lése a megragadó — érzéstar­talmában s a képekben egy­aránt. Hasonló feszítőerő eme­li ki a többi közül Granasz- tói Pál „A régi Pécs és az új” című írását is. S amit még „ráadásul” nyújt Granasztói: az építész szemével nézve megtanít bennünket látni, szí­neket, és arányokat, távolsá­gokat és távlatokat érzékel­ni, tudatosan élvezni a város­kép szépségeit. Gyerá Károly jegyzeteivel Komlóig tágul a láthatár, de időben is széle­sedik a kép: a Hagyomány ro­vatiban értékes tanulmányt olvashatunk, dr. Doktor Sán­dorról, sóit a Széljegyzetben a kisgimnazista Babits Mihály arcképe is felvillan egy pil­lanatra. A LAP KÖZÉPPONTJÁBAN a város kulturális élete áll. Táj és történelem címen tíz városunkból elszármazott mű­vész, tudós idézi fel pécsi em­lékeit. Színes kép tárul fel ezekből, a visszaemlékezések­ből a közelmúlt s az elmúl! évtizedek , társadalmi és kul­turális életéből, értékes ápo­lásra méltó hogyamányok is felbukkannak. Az alaphangu­lat, az alapérzés legtöbbjükben valami hálás-fájdalmas nosz­talgia az ifjúkor 9 az azt is jelképező város iránt, vala­mi csendes leJklismeTetfurda- lés a „hűtlenség” miatt, to­vábbá az, hogy néhány, a Jelenkor szerkesztőségének bi­zonyára nagyon jóleső bőkon és jó kívánságon kívül elég keveset tudnak írni a jelen­ről s még kevesebbet a jövő­ről Igaz, ez nem is az 6 gond­juk elsősorban. Van azonban ?gy gondolat, amelyet többen felvetnek, s amely méltó ar­ra, hogy felerősítsük: a pécsi jgyet em, az „undversitas” hely reállitásámak gondolata. Kar­iös Tibor írja meg legvilá- tosabba.n: „Ennek a nagysze­ren fejlődő gyönyörű város­iak kulturális téren csonka s képe: amíg nem állítják lelyre a pécsi egyetem bölcsé­szeti karát, addig nem lehet ’écs teljes értékű kulturális is csupán «ötxR a srámáből. Sőt talán nem is csak a Je­lenkorban érezhető ennek hiánya, hanem egyéb kultu­rális rendezvényeinken is\ —, a balett kivételével. Szeretjük és becsüljük ha­gyományainkat. Az irodal­miakat is, amelyek feltérké pezé,séhez. és. ápolásához jó •segítséget nyújtott ez a Jelen­kor- szám is. De mintha nem mindig helyesen értelmeznénk ezeket a hagyományokat, nem azt emelnénk ki, liang,súlyoz­nánk, ami továbbépítésre mél tó bennük. MÉRLEGRE KELLENE égj szer mar tennünk a pécsi iro­dalmi élet gazdag múltját — és jelenlegi orientációját is — abból a szempontból, hogy mit hasznáihatnuk fel belőle a jövőben. Legyünk büszkék Babitsra, szeressük benne a soha-meg-nem-elégedést, a Jó­nás könyve messzehangzó ta­nulságait, s mindent, ami kö­vetésre méltó benne, de ne igyekezzünk bebizonyítani ró­la, hogy egyedüli nagyság szá zadunk költőinek sorában, áld mellett Ady vagy József At­tila szóba se kerülhet Tiszteljük Kodolány’ Já nőst, s tanuljunk meg tőle féltőn-haragvón szeretni né­pünket, gyűlölni a nyomorú­ságot és szenvedélyesen küz­deni visszahúzó erői, babonái ellen! De lássuk meg a hibáit is, s ne rontsuk a szavak hi­telét azzal, hogy — idézek egy tavalyi Jelenkorból — A magyar irodalomban ő a Titán: sziklákkal a kezében rohamozta a kor és az iro­dalom erácsait... Amit 6 el­mond, az — függetlenül a szaktudományaik fejlődésétől — örökre érvényes. A tudo­mány eredményei vitathatók. Az igazi művésszel azonban senki sem vitatkozik, mint ahogy nem vitatkozhatnak a természettel sem." Tiszteljük Weöres Sándort és Takáts Gyulát is, de nem. folytatom. Valahol múlt-szem­léletünkben, tájszeml éle :ünk zen meg emberszeínléletürő. ben lehet a hiba, -a ennek nyomait ebben a Jelenkor számban te érzem. Érdemes lenn* egyszer mir alaposan kielemezni, ml te as a külö­nös „mediterrán jelleg”, amelyet emlegetni Szoktunk, mint megkülönböztető je­gyünket az ország más táján élőktől: érdemes lenne alapc sabban megfontolni, miért is nem vagyunk mi pécsiek „harcos természetűek*’? De hiszen más helyen meg azt ol­vasom, hogy: „A pécsvidéVS bányászok századunk elején először alakítottak szakszer vezetet, nekik volt elsőnek új­ságjuk, itt zajlottak le a leg- elkeseredettebb és legsikere­sebb sztrájkok, nagygyűlések és tüntetések.” Aztán olvas­hatunk Doktor Sándorról, és ebben a számban nerc olvad­hatunk ugyan róla, de tud­juk, hogy volt egyszer pirc: pünkösd is Pécsettl A máso­dik világháború csakugyan nem rombolta le a várost, de a lelkeket nem kéUett-e itt is- újjáépíteni? Miért is írta voi na Bertha Bulcsu most, 1964 ben az itt közölt elbeszélését? Nem hiszek múlt és jelen szoros és harmonikus illeszke­désében. A harcban íriszek csak, a küzdelemben kicsikart jövőben s a kínok között meg születő harmóniában. EGY MÉLYEBB és igazad b „honfoglaláshoz” járulhat hoz­zá a Jelenkor, a fejlődő város közösségének kialakításához. S túl is kell lepnie a város é» a tájegység határain: az or­szághoz kell szólnia. Ez a fel­adata. S ehhez is jó vissza hajolnia a kisebb közösséghez — erőt meríteni, A pécsi szám kétarcú, s a jobbik arca a jö­vőbe néz. Ennek kellene fel­ragyognia. Hogyan? Erre még többször vissza kelleae tér­tünk .. , j Szederkényi Ervin '

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents