Dunántúli Napló, 1964. január (21. évfolyam, 1-25. szám)

1964-01-18 / 14. szám

4 19&L január n. Szovjet hajó tragédiája az AílantKceanon Odessza. Az Atlanti-óceán háborgó hullámain, Cádiz spanyol ki­kötővárostól százötven mér- földnyire elsüllyedt az Urnány nevű szovjet ércszállító hajó. Legénységének 24 tagját a Biblus nyugatnémet hajó vet­te fedélzetére, kilenc tenge­rész sorsa egyelőre még is­meretlen, öt társuk holttestét megtalálták a katasztrófa színhelyén. A legénység meg­mentett tagjai Gibraltárban szovjet hajóra szálltak és ha­zájuk felé indultak. Az első jelentésekből meg­közelítően sikerült rekonst­ruálni a szerencsétlenség kö­rülményeit. A toronymagas hullámok között a legénység hősiesen harcolt, hogy egye­nesbe hozza az erősen olda­lára dűlő hajót. Alekszandr Tropin, az Umany kapitánya nagy nehézség árán orral a hullámokkal szembe fordítot­ta a hajót. Egy hatalmas hul­lám leszakította a motoros mentőcsónakot, s a legénység megmentésére már csak két kisebb mentőcsónak maradt. A matrózok azonban nem hagyták el a hajót, hanem folytatták a küzdelmet A hajó motorja akkor állt meg, amikor az Umany már majd­nem oldalára dőlt. A hullá­mok ekkor az utolsó mentő­csónakot is elvették. A vég­ső, befejezetlen rádióüzenet hírül adta, hogy a kapitány, az elsőtiszt, a főgépész, a rá­diós, az orvos és néhány ten­gerész nem hagyja el a hajót A nyugat-berlini gyiíkosságsoFozat Nyugat-Berlin. E héten a nyugat-berlini bíróságok két gyilkossági bűnügyben hirdettek ítéletet A 23 éves Manfred Tonakot, az úgynevezett készenléti rendőrség volt tagját, aki konyhakéssel megölt egy 16 éves lányt, életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. A 21 éves Manfred Klein pedig, aki megfojtotta 78 éves szál­lásadónőjét, csak azért kapott 15 évi börtönt, mert tettének elkövetésekor még nem töl­tötte be az ittteni törvények értelmében nagykorúságát je­lentő 21 évet. Nyugat-Berlinben feltűnést keltett e két ítélet súlyossá­ga, mivel a bíróságok a ko­rábbi hasonló bűnperekben általában enyhébb ítéleteket hoztak. A bűnözés azonban annyira elharapózott ebben a városban, hogy az igazság­ügyi hatóságok most — külö­nösen gyilkosságok esetén — elrettentő ítéletekkel akarják megfékezni ezt a veszedelmes áramlatot. n monopóliumok és a !rlóságok a felelősek a Vaiont-rát katasztrófájáért Roma. Az észak-olaszországi Vaiont- gát katasztrófája nyomán ok- j tóber 14-én életre hívott vizs- j gálóbizottság beterjesztette j 217 oldalas jelentését Pierac- cini közmunkaügyi miniszter­nek. A jelentésből kitűnik, hogy j a Vaiont-gát katasztrófájáért | — ennek során október 9-én [ csaknem háromezer ember j vesztette életét, mert egy ' földcsuszamlás miatt a mes- ; erséges tó vize az újonnan épült gát fölött átcsapott és •1 völgybe zúdult — súlyos felelősség hárul a monopó­liumokra és a hatóságokra. A jelentés megállapítja, hoy i Sadc villarrosipari j monopolium, amely 1960-ban ; építtette a gátat, egyáltalán j nem törődött a körzet lakossá­gának biztonságával. ' Panamában a várakozás Bégköre uralkodik Szolidaritási mozgalmak világszerte Washington: Rusk amerikai külügymi­niszter a szenátus külügyi bi­zottságának csütörtök esti zárt ülésén beszámolt a nem­zetközi helyzetről. Az ülés után a külügyminiszter nem volt hajlandó részletes nyilat­kozatot adni az újságíróknak, csupán annyit jegyzett meg, hogy igen sokat foglalkoztak a panamai kérdéssel. „Úgy véljük, az ottani helyzet meg­oldható a két kormány közti tanácskozások és tárgyalások útján, amennyiben nem al­kalmaznak erőszakot” — je­lentette ki Rusk, majd közöl­te, hogy a jövő héten ismét tájékoztatni kívánja a szená­tus külügyi bizottságának tag­jait a helyzetről. Fulbright szenátor, a szená­tus külügyi bizottságának el­nöke már közlékenyebbnek bizonyult az újságírókkal szem ben. Közölte, hogy Rusk az ülés során kijelentette: „az Egyesült Államok nyomás vagy erőszakkal való fenyege­tés hatása alatt nem hajlandó tanácskozni vagy tárgyalni a Panamával fennálló nézetel­térésekről”. A szenátor szerint Rusk külügyminiszter a bizottság ülésén kijelentette, hogy ed­dig nem tájékoztatták hivata­losan az amerikai kormányt arról a panamai döntésről, amely szerint a panamai nagy követség egész személyzetét visszahívják Washingtoniból és ugyanakkor felszólították az Egyesült Államok panamai nagykövetségének személyze­tét is a távozásra. Fulbright szenátor ezután azt állította, hogy a panamai incidensek kapóra jöttek a „Castro-barát kommunisták­nak”, ugyanakkor idézte Rusk- nak az előbb említett beszá­molójában tett azt a beisme­rését: „tudomása szerint sem­mi bizonyíték sem szól amel­lett, hogy a csatorna-övezet­ben lejátszódó eseményekhez a kommunistáknak ixilami kö­zük lett volna”. Panama: „A helyzet változatlan” — jelentette ki csütörtökön este újságírók előtt Galileo Solis panamai külügyminiszter, mi­után kétórás megbeszélést folytatott Manuel Trucco chi­lei nagykövettel, az Amerikai Államok Szervezete Panamá­ba küldött békéltető bizottsá­gának elnökével. Az AFP panamai tudósítója szerint a városban pillanat­nyilag a várakozás légköre uralkodik. A politikai párto­kat ugyan szembeállítják egy­mással az ez évben sorrake- rülő elnökválasztási hadjárat- előkészületei, egyben azonban egyetértenek: támogatják Chiari elnököt abban a tö­rekvésében, hogy új szerző­dés megkötésére vonatkozó tárgyalások megkezdésére bír­ja az amerikai kormányt. A RAVASZ BRfT OROSZLÁN — Még. hogy nem kérsz belőle, mikor én valódi angol módra tálaltam?! Erdei Sándor rajza Sevilla: A spanyolországi Sevillá­ban tűzoltó-fecskendőkkel kér gették szét ötszáz diák Arne- rika-ellenes tüntetését. A fel­vonulók ilyen feliratokat vit­tek magukkal: „Jenkik, men- j jelek haza!” és „El a kezek- ; kel Panamától!” Montevideo: Az uruguayi szenátus a pa­namai eseményekkel kapcso­latban hozott határozatában szolidaritását nyilvánítja a Panamai Köztársaság jogos követeléseivel. Montevideóban Amerika-ellones tüntetés volt, a tüntetők elégették az ame­rikai zászlót és egy amerikai katonának öltöztetett bábut. Buenos Aifes: A Buenos Aires-i amerikai nagykövetség épülete előtt nagy tüntetés volt. A tünte­tők követelték az amerikai j katonaság kivonását a Panama j Csatorna övezetéből. Több más argentin városban is hasonló tüntetések voltak. Caracas: A caracasi városi tanács egyhangú határozatában együtt érzéséről biztosítja Panama népét és tiltakozik az ameri­kai katonaság Panamában elkövetett cselekedeted ellen.. Hiába, a Béke-versenyben nem lehet megelőzni! Endrődi István rajza Á bonni kormány nem vette át Ulbricht levelét Bonn: Az NSZK kormánya megta­gadta annak a levélnek az át­vételét, amelyben Walter Ulb­richt, az NDK Államtanácsá­nak elnöke javaslatot tett Er­hard kancellárnak a két né­met állam közötti teljes atom­mentességi szerződés megkö­tésére. A bonni kormány döntése arra mutat, hogy az NSZK Rövidesen megérkezik Moszkvába az amerikai válasz Hivatalos amerikai fórrá- miképpen sem szabad negatív­sokból ismeretessé vált, hogy hamarosan elküldik Moszkvá­ba az amerikai kormány vá­laszát Hruscsov szovjet kor­mányfőnek arra a javaslatá­ra, hogy az államok területi vitáik megoldásánál tartóz­kodjanak az erőszak alkalma­zásától. Fenti forrás szerint a válaszokmány néhány specifi­kus kérdésre vonatkozó javas­latot tartalmaz majd és „sem­nak nevezni”. Az újságírókkal közölték, hogy hivatalos amerikai kö­rök a közeljövőben nem vár­ják olyan bonyolult kérdések rendezését, mint a nyugat­berlini vagy a leszerelési prob léma, de a szovjet—amerikai és az amerikai—kelet-európai kapcsolatok általános fejlődé­sének perspektíváit kedvező­nek tekintik. vezető körei nem. hajlandók lemondani a Bundeswehr nuk­leáris felfegyverzésére törek­vő nyugatnémet tábornokok terveiről — állapítja meg h. Szeröv, a TASZSZ kommen tátora — a kormánypárt — a CDU — szóvivői azzal ez állítással igyekeznek leplezni a tagadó válasz igazi okát, mintha Ulbricht levélének egyetlen célja az lett volna, hogy elérje az NDK nemzet­közi jogi elismerését. Eközben elhallgatják azt a tényt, hogy Ulbricht levele világosan meg­írta: a szerződés nem dönte­ne a két német állam hiva­talos kapcsolatainak megte­remtéséről, s egyetlen célja az lenne, hogy megszabadítsa Németországot egy nukleáris háború pusztításaitól. ZANZIBAR A zanzibári rádió pénteken bejelentette, hogy a köztársa­sági elnöki tisztséget John Okello — akit „tábomagy”- nák nevezett —, veszd át A be­id Karúmé eddigi köztársasá­gi elnök alelnök lett. A Jordán vizének problémája Naponta átlag három építőipari munkás veszti életét Franciaországban Párizs: Csütörtökön egész nap foly­tatódtak a mentési munkála­tok a Párizs XV. kerületében összedőlt ház romjai között. A Lefebre kmr úton több íz­ben leállították a forgalmat és különleges lehallgató készülé­kekkel igyekeztek felfogni az eltemetett munkások esetle­ges jelzéseit. A romok alól azonban semmilyen él etjei nem hallatszott. Úgy vélik, hogy mintegy 8—10 munkás lehet még a romok alatt. Az óriási súlyú vas- és betontör­melék 6 méter magasságban lepi el az építkezés színhelyét s a mentési munkálatok csak lassan haladnak előre. A francia szákszervezetek a katasztrófa okának szigorú ki­vizsgálását követelik. A CGT építömunkás szakszervezete nyilatkozatában rámutat, hogy az építőmunkások egyre sú­lyosabb munkakörülmények között dolgoznak, az építési vállalkozók elhanyagolják a biztonsági intézkedéseket. Na­ponta átlag 3 munkás veszti életét az építkezéseknél. TfWrümr méter. E vízmennyiségnek 77 »zfc zaléka az arab országok (Libanon. Szíria és Jordánia) ugyancsal; öntözésre igényes területeiről szár mazik, 23 százaléka pedig izraeli területről ered. A Jordán vizének csupán cse­kély mennyiségét hasznosították a partmenti országok ez ideig. Ennek keretében Izrael a Tiberias tótól néhány kilométerre északra fekvő egykori Huleh-tavat — me­lyen a Jordán átfolyt — már 1957-ben teljesen lecsapolta. A tó eltűnt a térképről, területe öt év óta mezőgazdasági művelés alatt áll. Jordánia pedig jelenleg, a Szí­riái—Jordánia! határfolyó, a Jaj muknak a Zerka folyóba történő vezetését és öntözésre felhaszná­lását tervezi. Mindkét folyó — mint melléktérképünkön látható — a Jordánba ömlik. A Jordán vizének legsokolda lúbb és igazságos hasznosítása csupán valamennyi partmenti or szág együttműködésével lehetsó ges. Az arab országok és Izrael közötti — vallási alapokon nyug­vó — éles ellentét közismert. Az Egyesült Arab Köztársaság (EAK) kezdeményezésére 1964. ja­nuár 13-án Kairóban megkezdő­dött az arab országok vezetőinek csúcsértekezlete. A megbeszélésen — egyéb kérdések mellett — az Arab Liga (lásd főtérképünket) 13 tagállamának közös, egységes ál­láspontját szándékoznak kialakí­tani Izrael állammal szemben. Izrael ugyanis nagyszabású — előreláthatólag 100 millió dollár volumenű — tervet készített, hogy a Jordán folyó vizének egy részét (a Tiberias-ló északnyugati part­ján már megépített nagykapaci­tású szivattyúállomás, valamint mintegy 250 km hosszú csőveze­ték és öntözőcsatorna-rendszer se­gítségével) az ország déli részén fekvő Negev — magyarul: Dél­vidék — területére vezesse. A Ne­gev száraz és forró félsivatag, a 20 700 négyzetkilométernyi (tehát Dunánúlnál valamivel kisebb) Iz­rael Állam területének közel két­harmadát foglalja cl. A Negev- ben jelenleg a terület 60 000 fős központjának Beersheba-nak la­kosaival együtt csupán 155 000 ember, a 2,2 milliós Izrael lakos­ságának csupán 7 százaléka él. A Negcv és a Holt-tenger körzete ugyan ásványi kincsekben igen gazdag és különösen vegyipari üzemek telepítésére alkalmas, azonban ezt és különösen a földművelés megindítását, víz nél­kül megvalósítani * nem lehet. Az aryb országok sérelmesnek tartják Izraelnek a Jordán-íolyó- val kapcsolatos tervét és az a vé­leményük, hogy a terv megvaló­sulása ese+én a Jordán déli sza­kasza elsősosodik és öntözésre tel­jesen alkalmatlanná válik. A ke­rek«« 3űé km boawú Jordán há­rom — a Hiszban, a Dán és a Baniasz — folyó már izraeli te­rületén történő egyesüléséből ke­letkezik és a Tiberias tavon át­folyva kerek 300 km-es utat meg- téve a Holt-tengerbe ömlik. A Jordán vízhozama 1,8 millió köb­A Jordán-problémáuak — mind­két fél részére kielégítő — meg­oldását Izrael és az arab orszá­gok több ízben elutasították. Ilyen körülmények között a Jordán fo­lyóval kapcsolatos izraeli tervek egy új közép-keleti konfliktus lehetőségét hordozzák magukban­KIVONAT * 2/1962. (IX. 29.) BM-KPM. sz. együttes rendeletből a közúti közlekedés szabályairól (KRESZ) gépjármű hatósági jelzéseinek visszavonása 14. cikk, 1. A rendőrhatóság a gépjármű hatósági jelzéseit vissza vonhatja, ha: e)az üzembetartó;., a kőtelező szavatossági bizto sftá&i díjat az esedékességet követő 60 napon be­lül nem fizeti be.” A biztosítás díja január 1-én esedékes és január 31-L pótlékmentesen befizethető. Felkérjük a szövetkezeti és magántulajdonban levő gén ! kocsik és motorkerékpárok üzembentartóit, hogy a "kö­telező szavatossági biztosítás díját — saját érdekük- , ben — mielőbb fizessék be. — Felvilágosítási fiók áink adnak. Állami biztiM? ■„ i I i

Next

/
Thumbnails
Contents