Dunántúli Napló, 1963. december (20. évfolyam, 281-305. szám)
1963-12-07 / 286. szám
ISMS. OECEMBER % Lakások és építik ölmos-esős, nyavalygós délei őttön loholok a Felsőmalom utcán, aztán megtorpanok egy percre, a túloldalon építkeznek, foghíjas szakaszra húznának majd fel egy emeletes épületet. Egészen kicsi kis munkahely, egyetlen bérházról van szó csupán. Alapoznak, de a járdán már által ível a transzportőr, amelynek szalagja viszi be a téglát. A tégláit Vattás-ruhás lányok, férfiak rakják el talán kupacokba, vagy mindjárt végleges helyére. Mozdulatuk gépies, de néha megpihennek egy nyújtózkodás erejéig, a lány kendőjét húzza összébb álla alatt, egy kamasz fiú — mészpöttyös arcú — fütyörész, valaki kiált egyet, az öreg kőműves cigarettára gyújt. Ez a látvány akkor sem nyújtana többet, ha a festő vászonra örökítené. De a képzelet még is más dolog. Kinek rakják a falakat? Hirtelen átfut rajtam a tűnődés, hogy ezek az emberek kinek rakják a falakat? Egyáltalán felötlik-e bennük néha a gondolat, jó lenne beköltözni valamelyik emeletre, kétszo- ba összkomfortosba, vagy egy , füttyös legény garzonba, ahol a fürdőszoba csempéin és tükrén kívül esetleg még központi fűtés is van, ahol képeket kellene felaggatni a falra. Következik — gondolataimban feltolakszik — egy anekdota, miszerint a „suszter rossz cipőben jár, a szabó toprongyos, a borbély borostás ...” — de ez tulajdonképpen nem is igaz, legalább is ma már nem igaz. És az sem igaz, hogy az építőmun- kás nem 1 a k h a t abban az épületben, amelynek minden munkafázisán jelen volt. Ez is világos. Csakhát mégis csak nehéz ügy ez. Kétezren járnak be vidékről Járom az építkezéseket, beszélgetek segédmunkásokkal, kőművesekkel, művezetőkkel, szakiparosokkal, gépkezelőkkel s az ismerkedéshez szükséges „kérdezz-feleiek” özönéből kiderül, hogy „Lánycsókról járok be naponta”, „Mohácsról járok be naponta”, „Albérletben lakom öt esztendeje”, „Tív év óta csak hetente egy napot töltök el a családdal”, „Kétszáz kilométerré lakom Pécstől”, „Itt voltam Uj-Mecsekalja bölcsőjénél már”. Ezek részleges problémák — ismervén a város lakásgondjait — s némi bizonytalan ítélőképességgel mondhatnám azt, hogy mások is laknak vizes hajlékban, vagy albérletben vagy az isten tudja hol, de hát ezen változtatni egyik napról a másikra aligha lehet. Még egy kis reménysugár is felvillan bennem: tizenöt éven belül egymillió lakás épül az országban és akkor... A másik pólus azonban regisztrált számokat, adatokat és tényeket idéz elém és akkor már könnyű rádöbbenni: valami nem stimmel. A Bm. Építőipari Vállalat létszámátlaga az utóbbi három évben négyezer fő. Valóságos tömeg, nagyüzem. Kétezer vidékről jár be Pécsre, — ha nem több! — azaz kora reggel vonatoznak, utaznak a „faka- rusz” padjain esztendőkön át. Felépítették Uj-Meszest, Uj- Mecsekalját, a déli városrészt, Komlót, aztán üzemeket, klinikákat, kórházakat és egy szép napon továbbállnak, hogy a kijelölt területen újra leverjék a karókat, mert újra építeni kell. Kétezerötszáz lakást építettek fel Pécsett az utóbbi néhány évben és csupán húsz építőmunkás költözhetett korszerű, szép, új otthonba. Eny- nyit kaptak — semmivel sem többet. Pedig a vállalatnak mintegy ötven-hatvan dolgozójának már tegnap lakást kellett volna biztosítani, oly siralmas, embertelen körülmények között éldegélnek. Uj- Mecsekalján — egyik felvonulási épületben lakik két gyermekével, feleségével az egyik darukezelő. Tizenkét esztendeje dolgozik az építőiparban, de képtelen kiköltözni a beton padlóé, hideg há- romszor-négy méteres helyiségből. Ennek a lakásnak még házszáma sincs. Mert nem lakás. Több lakás kell az építőknek őszintén szólva: nem titok, hogy bányaüzemek és más fontos ipari üzemek lakás-ígérettel toboroznak Pécsre nélkülözhetetlen szakembereket, szakmunkásokat. Előbb vagy utóbb, de megkapják a lakást. Nincs is ebben semmi kivetni való, de az építőipar még mindig tehetetlenül áll a nyomasztó lakásigények előtt, mert saját dolgozóinak képtelen kiutalást szerezni. És ugye.,. a szemünk előtt zajlik le — főleg az elmúlt télen — az a kínlódás, amely jellemezte az építőmunkások tevékenységét. Hidegben, fagyban, esőben ... Nem gyerekjáték. A fagyszabadság is véges, a hideg idő viszont tovább tartott, sok építőmunkás vagy másutt keresett állást, vagy kereset nélkül vészelte át az elkövetkezendő heteket. Feljavult az idő, következtek a vasárnapi műszakok, túlórák, éjszakai műszakok, mert a terv szorította az ép.tőket és a terv, a lakásépítési program volt. Érvek ezek, amelyek igazak, de támadhatók is. A lakhatósághoz, az új lakáshoz, kényelemhez, melegvizes, fürdőszobás lakásokhoz mindenkinek van joga. De az építőmunkásoknak is. Nincs szó megkülönböztetésről, de a logika megkívánja, hogy az építők is — a Bm. és a Komlói Építőipari Vállalatnak közel hétezer dolgozója — bőkezűbb lakáselosztásban részesüljön. Rab Ferenc SeJp József újításai A HETVENHAROM éves öregnek, a „gépkocsivezetők nesztorának” ritkás, őszes haja, feketekeretes szemüvege lezseren áld az orrnyergén. Hadakozik a világgal a közel háromnegyed évszázadot megért ember. Emlegeti a régit, amikor még koronával fizettek, és emlegeti a mait, amikor újításokon töri a fejét, s elutasítás a fizetség. Nem sírja vissza évtizedeit, bár az is lehet, hogy lelke mélyén kívánja, csak egy kis megértést kér. Engem már többször is felkeresett. Legutóbb idős társával együtt jött, aki valamivel higgadtabban segített az újítási ügyek magyarázásában. Józsi bácsi nemcsak az újításait panaszolta, de kiöntötte szívét és lelkét, visszakanyaro dott majd hatvan esztendőt. Elém tette kopott munkakönyvét, amelyben 1902-es dátumot találni, — akkor végezte Műanyag szifonok készülnek Pécsett Havonta tizennégyezer különböző méretű szifont, vízvezeték szerelvényeket gyártanak a Pécsi Fémipari Vállalat műanyag részlegében. Elkészítették az 50 milliméteres PVC iv mintapéldányait is. A sorozatgyártás után ép tőipari vállalatoknak szállítják majd ezeket a csöveket. Képünk müanyagöntésről készült. el a negyedik elemit, ami akkoriban nem is volt valam. lebecsülendő eredmény. A gépkocsivezetői vizsgát 1911-bet tette le. Akkor már segédvá jár volt a DGT-nél. Hat esz tendeig szolgált a K. u. K-ba; és nagykerekű, küllős gépkocsikat vezetett. Remegett £ keze, amikor tárcájából elő kotorta a régi fényképeket. A Tanácsköztársaság idején i volán mellett ült, a gróf Szé chenyitől lefoglalt kocsit ve zette. Elől a kormánykerék mellett a fekete bajszú, fia talos Selp József, hátul ké magas beosztású politikai biztos. Mutogatja a többi képe', is, a monarchia első teherszállító gépkocsiját, az első „mentőautót” és így tovább. Minden kép muzeális értéket jelent. A későbbi évek is volán mellett találták. A Dunagőzös- től Rozsnyai birtokosig, Dóczi téglagyárostól Grauman Gusz- ' táv nagyvágóig, míg vég üli': az erdőgazdaság munkásakén- szerezte meg a nyugdíj-jogosultságot. Kötetre való történetet tud elmondani ezekről az időkről. Rozsnyai földbirtokos vásárolta meg a budapesti olasz követség használt, de vidéken nagy feltűnést keltő „Lancia” kocsiját, amely csukott volt, s rendes világítással működött. Az „úr” kissé durva ember volt, és autózás közben ráförmedt Selpre: — Hogy vezet maga marha! Selp fogta a kéziféket, behúzta és kiszállt a kocsiból. Nem szólt egy árva szót sem, otthagyta az „urat” az út kellős közepén és hazament. A Novák-féle taxivállalatnál is dolgozott. Az országban két gyors kocsi volt akkoriban, két Rolland-típusú, egyik No- váké. .Szavába vágok az öregnek és megkérdem, milyen sebességgel haladt az a gyors kocsi? — SzáztízenötteL — Hihetetlen, — álmnélko- dok. — Megmondják a régi marhakereskedők, — bizonygatja szavát Józsi bácsi, — sokat hordtam őket. Egyébként később csak az egyetemnek fuvaroztam. Ángyán, Scipiades professzorokat hordtam. Nagyon szerették azt a kocsit, meg engem is. Aztán a Grauman Gusztáv úr „mese autója”... — Honnan kapta ,a nevét? — Gusztáv úr beleszeretett egy színésznőbe, s azzal a kocsival cipeltem őket Pestre. Hajaj! — legyintett és feljebb tolja az orrahegyére csúszott szemüvegét. — De nem is ez a lényeg, hanem az a sok tortúra ezzel az újítással. Nem akceptálnak Itt kérem semmit a trösztnél yyywwvvYYYyyyyvwyvwYW- vwwww»wvyvwvwwywwyywwwv Egy esős délelőtt Siklóson Esfk az eső. Az autókerék szétugrasztja a latyakot, amely apró cseppekre bomolva rátapad a járókelők ruhájára. Ilyenkor csak az megy az utcáira, akinek nagyon kell, a mezőre pedig úgyszólván senki sem. Mit is keressen ott ilyenkor? A vezetők is behúzódnak a tsz-irodába: elintézni olyan dolgokat, amelyekre sziép időben nem nagyon ér rá senki. Ilyenkor jönnek a hivatalos emberek is: ki motoron, nyakig sárosán, ki meg autón, vonaton. A siklósi tsz irodájában Nagy Sándor elnökhelyettes hirtelenében azt sem tudia hová nyúljon. Egymás után teszik eléje a különböző papírokat: írja alá. És miközben ír, folyton beszélnek: magyarázzák, honnan kapják majd a kü'önböző vesszőket, mikor kell értük menni, honnan hány darabot kapnak. Az aláírt papírok az oldal- íáítkába süllyednek, a vállalati emberek pedig rohamnak, hogy eléríék még a déli vonatot. Pedig jó lett vo’na, ha még maradnak egy kicsit. Nainr Sándor bosszankodik, mert valamelyik kiküldött nem jól minősítette a telepítendő vesszőt és emiatt most Se kell állni a telepítéssel. A barik nem ad htte’t. Hívja a 'náiMat k” pontját. magyaráz hogy ne nézzék a tsz vezetőit bolondnak, nem bolondultak meg, hogy saját területükre rossz vesszőt ültessenek. A központ meg géri: megvizsgálják az ügyet — Száz hold a tervünk jövőre, de tizennyolcat már betelepítettünk — mondja Nagy Sándor. — Ha jó marad az idő, akkor tovább folytatjuk a szőlőtelepítést Legalább harminc holdat szeretnénk elültetni még az idén. Közben kihívják, félbeszakad a beszélgetés. Az irodában, ahol a telefon- központ is helyet kapott:! az adminisztrátor egy magas férfit biztat: menjen ld szénért. Közben jönnek, mennek az emberek. Egyszercsak a következő párbeszédet hallom, amikor visszajön az elnökhelyettes. Neki mondják: — Elkészült az akkumulátor. — Jó, elhozzuk, mert, ami vám, az már megint nem jó. — A mienk is elromlott. — Hogyhogy a mienk? Csak nem vettek kocsit? — Dehogynem. Egy Fiat 750-est. — Mennyiért? — Negyvenkilencért Ugye nem volt drága? . — Az új hatvanöt, j, i — Hány tsz tagnak van már kocsija? — Tizenháromnak. Motor p>edig több van minit azelőtt bicikli volt. Tizenhárom kocsi: sok is, meg nem is. Ha az ötszáz taghoz viszonyítom, nem sok. Igaz, hagy ebből körülbelül száz nyugdíjas. Még így sem sok. De, ha azt nézem, hoav ezeket a kocsikat az elmúlt két évben vették, akkor nem kevés. És több olyan van, akinek, kocsija, meg motorkerékpárja is van. — Tavaly mennyi volt egy- agy tag átlagjövedelme? — Tizennégyezer. — És az idén mennyi lesz? — Tizenötöt terveztünk. Úgy számítják, hogy meglesz. A járandóság nyolcvan százalékát év közben, havonta kifizetik készpénzben. Év elején sok bajuk volt ezzel az új módszerrel. Voltak, akik nem akartak dolgozni, mert azt gondolták, hoav az állami gazdasági normák bevezetése rosszabb lesz, mint a munkaegységei számolási rendszer volt. Minden üzemegységben el kellett magyarázni a lényeget és bebizonyítani az előnyt, így megértették. Most a tagok napi átlagjövedelme — attól függ, ki hol dolgozik — 45 és SO forint között mozog. Szépen kapnak a közöstől, de jól gazdálkodnak a háztájiban is. Tavaly 27 millió forint volt a teremelőszövetkezet tiszta vagyona és 16 millió forint a bruttó bevétele. Idén nő a bevétel is, de a vagyon is. Építettek egy 20 000 férőhetyes baromfikombinátot a régi mellé, két húsz férőhelyes sertés- fiaztatót, egy ötven férőhelyes, szarvasmarhaist állót. Jelenleg 170 kocájuk ontja a malacét, s ők mindössze 600 hízott sertést adnak el az államnak. Nem a hizlalás a fő profiljuk. Inkább süldőket nevelnek és azokat eladják a környező tsz-eknek. Nem bírnák a ser- téshizlalást is, a baromfinevelést is. Évente mintegy 200 000 rántani való csirke hagyja el a siklósi tsz-t, több mint félmillió tojást adnak el az államnak és most kezdik szállítani azt a 11 000 pulykát, amit az idén felneveltek. — Szépen pirul a paradicsomunk is. Januárban szállítunk nagyobb mennyiségben paprikát is, paradicsomot is Pécsre. Sok p>énz lesz abban ... Csörög a telefon. Hívják az etnökhel yettest. Kint hiába esik az eső, hiába nem lehet. kimenni a mere — a rri'mka itt sem hz- | ja nyugodni egy pillánál’’g 1 "?m. ► Jáno I AMIKOR 1954-ben nyugdíjba került, hirtelen sok szabadidőt szerzett. Összegyűjtött műhelyfelszerelésével ve- jéhez költözött a vasasi bányatelepre. Barkácsolt, spekulált reggeltől estig. Egyszer fel-, keresték a daindoM szőlősgazdák és kérték, hogy csináljon részükre valamiféle csörlőt. Elvállalta a megbízatást és heteken át azzal bíbelődött. Ve- je figyelte a munkát nap, mint nap, s végül azzal fordult apósához, hogy nekik is igen jó lenne ilyenféle csörlő a bányában. Elvitték a konstrukciót a Petőfi-aknára, ahol nagyon megtetszett a műszaki vezetőknek. Kérték, adja be a tröszt újítási irodájába, s majd használatba veszik. Az akna vezetője észrevette, hogy „sok van még az öregben”, szívesen látta arra sétálgatni feléjük. Mondogatta is Selp bácsinak, hogy nézzen be gyakrabban az aknára, s ha valamit észrevesz, csak szóljon. Sőt, az év elején adott neki egy újítási feladattervet, amelyben a tröszt vezetősége felkéri a dolgozókat, miben lehetne segíteni újítással, ész- szerűsítéssel vagy találmánynyal, Józsi bácsi éjjeleken át forgatta a kis könyvecskét és végül hét pontot bekarikázott. Mind a hétre javaslatot nyújtott be a tröszt újítási főelőadójának. EKKOR kezdődött a huza vona, a bókolás, amely szá’ ember közül kilencvenkilencnek kedvét szegte volna. Lehet, htey egvesek túlzottnak vélték Jó/.vi bácsi igyekezetét, de nem hinném, hogy egy Darányi is lenne abban. A csörlő volt a kezdet, aztán jött a csil]ebuktató és a többi. Az unoka'es tvére kereste egyszer; — Jóska bácsi! Jöjjön a Béke-aknára, nézze meg azt, nézze meg ezt... Meg tudná-e csinálni? Ment az öreg és tervezett magában. — Adjon be egy rajzot, — mondogatta a fiú. — Azt én nem tudok, de a modelljét elkészítem. Májusban jelentette be az újítást. Megnézték, dicsérték, teherautón hordták a model- lokat egyik aknáról a másikra. Mind bemutatta. A csörlő különösképpen érdekelte az újítási főelőadót, de másokat is. Az István aknán minden újítását bevezették a naplóba; „Újításával kapcsolatban közlöm, hogy javaslatait benaplóztam és a papírokat szakvéleményre kiadtam. Amennyiben a döntés megtörtént, úgy arról írásban fogom értesíteni”, — írták Selp bácsinak. Később kanott kiértékelési íve két is, — igaz, jóval a határidők lejárta után, — de újításait különösebb megokolások nélkül elutasították. Azonban a csörlőkkel kapcsolatban mégis érdekes az elutasítás. Idézem a hiteles szöveget: „Értesítés. Selp József nyugdíjas. Tárgy: 1005. „Kötélvezető készülék a bányánál alkalmazott vitlákra”. Az újítóval kísérleti szerződést akartunk kötni. Az újító az elkészített szerződést nem írta alá, mert sérelmezte több, korábban benyújtott újításának elutasítását ... Fentiek alapján a javaslatot elfogadni nem tudom, illetve a korábbi, kísérleti elfogadó javaslatomat megváltoztatom. Határozat; Elutasítás. S.” A levél alján az előre nyom tatott szöveg; megköszönik az újító munkáját és felkérik, hogy továbbra is segítse, támogassa a mozgalmat. A csillebuktató ügye pedig egészen furcsa módon lekerült a napirendről. Senki sem hívta meg az öreget, hogy magya rázza, mutassa meg elképzelésének gyakorlati működését. Persze legtöbben nem is értették meg Selp bácsi magyarázatát. Lehet, hogy a türelem is fogytán volt egyes embereknél. Én magam nem mondhatok szentenciát a buktató ügyében, érdekesnek érdekes, hozzáértő, — s türelmes — szakembereknek kellene megnézni és végleg«» véleményt mondani. EGY AKTATÁSKÁRA való iratokat teregetett elém. Nézem az öreget és arra gondolok, hogy én régen türelr .met vesztettem volna. öt nem hagyja el ambíciója. Fel menne Pestre, — mondja, — de nincsen arra pénze se, meg ereje se. Itt helyben keresgeti az igazát. Nem is volna nagyobb kívánsága, mint annvi, hogy nézze meg egy „pártatlan” bizottság az ő újításait, s mondjon igazat. őszinte bírálatot. Ennyit viszont nem tagadhatnak meg tőle a trczzt- nél sem. .. Cazdagh István k
