Dunántúli Napló, 1963. december (20. évfolyam, 281-305. szám)

1963-12-29 / 303. szám

r DECEMBER 29, ItlAP« <A> 5 Súlyos visszaélések a Fosrtcclmikai Vállalatnál f Ä Bárány* megyei Rendőr- főkapitányság befejezte a Fogtechnikai Vállalat 8. szá­mú pécsi telepén megkezdett vizsgálatot. A vizsgálat ered­ményeként megállapították, hogy dr. T. Endre és két fog- technikus társa visszaéltek a munkájuk nyújtotta lehetősé­gekkel. Munkaasztalukon és táskájukban munkalap nél­küli fogmunkákat találtak. A vállalat laboratóriumában or­vosok és fogászok részére ma- ganmunkákat végeztek, ehhez nem egy esetben a vállalat anyagát, eszközeit használták tel. Holló a hollónak... A megtalált számlák és pénzfeladó vevények, vala­mint a tanúkihallgatások és a terheltek vallomásai alap­ján fény derült az üzletsze­rűen elkövetett üzérkedésre, amellyel , a vállalatnak 106 825 forint bevételkiesést okoztak. A vizsgálat megállapította azt is, hogy dr. T. Endre több mint 16 000, Sz. Károly közel 19 000 forint illegális jövede­lemre tett szert, F. György is jelentős összeget vágott zseb­re. Kihallgatásuk során el­mondották, hogy utólag haj­landók megfizetni ezen jöve­delem után az adót. A vizsgálat során igazoló­dott az is, hogy dr. T. Endre két éven át végzett iparjogo- silvány nélkül magánmunkát orvosoknak, akik áhando meg­rendelői voltak. Dr, T. End­rének már annyi „maszek” megrendelése volt, hogy egye­dül nem is győzte, hanem a vállalat dolgozóiból külön a maga számára kis „segédcsa­patot” szervezett, akik „be­dolgozókként” különböző rész­munkákat végeztek. Sz. Ka­roly fogtechnikus hasonló módszerrel dolgozott. Munkáit általában vidékre postán és összekötő útján küldte és a pénzt is hasonló módon kap­ta. Sz. Károly is alkalmazott „bedolgozókat”. Miként végezhettek a vál­lalaton belül pénzben is je­lentős összeget kitevő magán­munkát? Hol maradt az el­lenőrzés? A felelet: a telep­vezető dr. T. Endre volt. „Holló a hollónak nem vájja ki szemét” — tartja a köz­mondás. Miért is leplezte vol­na le a telepvezető, amikor az 6 tudtával vállalták a maszekmunkát. Hogy valójá­ban mennyit váglak zsebre, azt utólag nagyon nehéz ki­deríteni. A magánvállalkozá­saikból származó kereseteikre ugyanis nem volt pontos fel­jegyzésük. Az illegális haszon valószínűen még több volt. Ezt bizonyítja például dr. T. Endre vallomása, aki arra a kérdésre, hogy mennyit jöve­delmezett a privát munka, ezt felelte: „Ezt pontosan meg­mondani nem tudom, mert volt olyan hónap, amikor meg­kerestem ■ 2500—3000 forin­tot is. Én sem ahnriam lemaradni. Erkölcsi magatartásukra és gondolkodásukra jellemző dr. T. Endre vallomása, aki vé­dekezésül ezt mondotta: „Kénytelen voltam magán­munkát végezni, mert havi 2500 forintból nem tudtam a problémáimat megoldani.” A telepvezető magatartása rányomta bélyegét a közelé­ben dolgozó munkatársaira, akik bár tudták, hogy tiltott munkát végeznek,, mégsem volt elég erejük a csábításnak ellenállni] Közülük egyik ezt vallja: „Tudtam, hogy nem végezhetek magánmunkát, vi­szont azt is tudtam, hogy ti­tokban más is végzi, így én sem akartam lemaradni.” Kö­zel jártak ahhoz, hogy ma­gánvállalkozókként iparenge­dély nélkül „maszek” munká­val a vállalat anyagát és fel­szerelését használva több ha­szonra tegyenek szert, mint amennyi a vállalatot megillet­te volna. Érdekes és sokat mondó a vállalatnak a ma­gánorvosok részére ebben, az évben teljesített szolgáltatása. Januárban — egy fillér nem sok, de annyi bevétele sem volt ilyen megrendelésből a vállalatnak, februárban 718 forint, márciusban 440 forint, áprilisban 751 forint és így tovább. Amikor az" ügy kipat­tant, már 'nem lehetett „ma- szekolni” — júniusban közel 4000 forint volt a megrende­lés! Ekkor-már kénytelenek voltak a megrendeléseket vál­lalati szinten visszaigazolni. Dr. B. Antal orvosnál — mint tanúnál — több szám­lát' találtak Sz. Károly címére kiállítva, amivel igazolta Sz. Károly által leszállított áru átvételét, illetve az érte járó összeg átutalását. Dr. B. An­tal jól kereső orvos, ezt bizo­nyítja a közel 300 000 forint értékű takarékbetétkönyve is Különböző fogmunkák végzé­sére mégsem a hivatalos utat választotta, nem a vállalatot, hanem Sz. Károlyt bízta meg rendeléseivel. Pénztárkönyvé­nek adataiból havi 1200—2000 forint (!) kereset állapítható meg. A pénzügyőrség megál­lapítása szerint adócsalás-bűn­tettét követte el, 1960—61—62 és 63-ban összesen mintegy 122 000 forint jövedelmet nem vallott be. öt már kötelezték 80 000 forint adóhiány és bír­ság megfizetésére. Magánvállalko%ds A szerteágazó visszaélést a rendőrség vádemelés céljából az ügyészségre tette át. Az ügy a .bíróságra kerül. Mé­lyen elítélendő az ügyben sze­replők magatartása. Nemcsak azoké, akik ebben az ügyben szerepelnek, 'hanem azoké is, akik ezzel egyidőben hasonló módon manipuláltak a válla­latnál. de tettük „csak” sza­bálysértést von maga után. Különböző csatornákon csa­polták meg a társadalmi tu­lajdont, jogtalan haszonra tet­tek szert a vállalat, a társa­dalom kárára. Iparengedély nélkül magánvállalkozásokra használták fel munkahelyü­ket, magukkal rántva nem egy becsületes, de az adott helyzetben ingataggá váló munkatársaikat is. A bírósági eljárás után az ítélet minden bizonnyal olyan lesz. ami álljt mond majd dr. T. Endre és társai bűnös tevékenységé­nek. Garay Ferenc Értékes lapok! A portás, a mumus és a borszakértő Mikor téved az újságíró? — Ért írja meg a kurtára! A piucegarádtcis titka Mindig sajnáltam jegyzet­füzetemnek azokat a lapjait, amelyekről sohasem írhattam meg az apró epizódokat. Sok­szor a riportalany kényes sze­mélye miatt, aíká a nyilvános szereplés következtében szám­kivetett lett volna odahaza vagy örök cúkkolásra kárhoz­tatják a barátai. A szolidari­tás fékezte mindig toliamat, de most már úgy érzem — név és cím nélkül — elmond­hatom azokat az intimitáso­kat, amelyekről eddig hűség­gel hallgattam. Kihez tetszik menni? A portás örök portréját nem én rajzoltam meg először. De nem is én találkoztam vele utoljára az üzem kapujában. Nem volt harcsa bajsza és szé­les karimájú sapkája arany betűkkel, hogy ... „Portás.” Egyszerű civil kapuőr veit, de annál hivatástisztelőbb. Azt mondja nekem; Hová, kihez tetszik menni? — Az igazgató elvtárshoz. — És honnan tetszik jönni” — Újságtól, újságíró va­gyok ... — De melyük újságtól? — Dunántúli Naplő. — Ja, azit én is szolctam ol­vasni. Szabad az igazolványát. Elveszi, megnézi, összehason. lit a fényképpel, aztán vissza­adj»: — Az Igazgató kartáns nin­csen idehaza. — A főmérnök? — Az se! — A páirttitkáir?' — Az sincs! Szeméi) i i gazol vány-csere Értesítem a megye lakosságát; hogy az 1/1954. BM. sz. rendelet 10. 5 (5) bek. a) pontja alapján ki kell cserélni azokat a személyi igazolványokat, amelyeknek ér­vényességi ideje lejárt. Ennek megfelelően a városi és járási rendőrkapitányságok 1964. január 15-től kezdődően folyamatosan ki­cserélik mindazoknak az állandó jelleggel bejelentett lakosoknak a személyi igazolványát, akiknek 5, illetve 10 évi érvényességi idő­vel adták ki, és érvényességi ide­jük 1964-ben lejár. Az érvényesí­tett személyi igazolványoknál az érvényességi idő az igazolvány hátlapjának belső oldalán elhe­lyezett érvényesítő bélyegen- van feL öntetve. A személyi igazolványt az ál­landó lakhely szerint Illetékes rendőrkapitányságon, illetve a ka­pitányság által megjelölt helyen kell kicserélni. Erre Vonatkozó­lag a kapitányságok a lakosságot kellő időben tájékoztatni fogjuk. Baranya megye területén ideig­lenes lakosként bejelentett állam­polgárok személyi igazolványát,, akiknek állandó lakhelye 100 km- nél nagyobb távolságban van, az ideiglenes lakhelyük szerint Ille­tékes rendőrkapitányságnál is ki­cserélhetik. Azok pedig, akik munkahelyükön a személyi iga­zolvány kicserélésére külön fel­Autó- és motorkerékpártulajdönosok figyelmébe! A szövetkezeti és egyéni tulajdonban levő gépjár­művek kötelező szavatossági biztosításának 1964. ÉVI DIJA január 1-én esedékes és január 31-ig pótlékmentesen fizethet ő. * A díj fizetéséhez szükséges igazolást és postai be­fizetési laoot a gép járműtulajdonosoknak a lakóhe­lyük szerint illetékes Állami Biztosító fióik adja ki. * Az egyéni tulajdonban levő gépjárművek kötelező szavatossági biztosításának évi díja: személygépkocsira 460 forint háromkerekű gépjárműre 300 forint motorkerékpárra (o!da'k ocsival Is) 100 forint rokkantak háromkerekű gépjárművére 10 forint * A személygépkocsik biztosítási díja január 1-én és jú­lius 1-én, két egyenlő részi étben is fizethető. Állami biztosító hívást kapnak. Igazolványukat munkahelyükön kötelesek kicse­rélni. BEJELENTŐLAP KITÖLTÉSE Az Igazolványok kicseréléséhez a személyi igazolvány kiadásúhoz rendszeresített bejelentő lapot kell beszerezni, kitölteni és az il­letékes rendőrkapitányság áital meghatározott időpontban a lakó- nyilvántartó-künyv vezetőjének átadni. A szükséges nyomtatvány a postahivataloknál és dohány­boltokban szerezhető be. A beje­lentőlapot a régi személyi iga­zolvány alapján kell kitölteni. Annak adatait a lakónyilvántartó­könyv vezetője a személyi Iga­zolvány adataival egyezteti. Erre vonatkozólag a lakónyilvántartó­könyv vezetője megfelelő tájékoz­tatást ad. A bejelentőlap kiállítása során a személyi igazolvány sorozatát, számát és érvényességi idejét be­jegyezni nem szabad. Ezekbe a rovatokba a rendőrhatóság az újr személyi igazolvány sorozatát, számát és érvényességi Idejét jegyzi be. A lakónyilvántartókönyv veze­tő az egyeztetés után az össze­gyűjtött bejelentőlapokat köteles eljuttatni az illetékes rendőrkapi­tánysághoz. Községedben a la­kónyilvántartókönyv vezető a he­lyi tanács végrehajtó bizottságá­nál működik. SZEMÉLYI IGAZOLVÁNYOK KICSERÉLÉSE A személyi igazolványok kicse­rélése a járási, illetve városi rendőrkapitányságokon, közsé­gekben a tanács épületében és azoknál az üzemeknél, vállalatok­nál, szerveknél, ahol a kicseré­lendő személyi igazolványok száma az 50-et meghaladja, a munkahelyen történik. A kapi­tányságok által meghatározott helyen és időben mindenki sze­mélyesen köteles megjelenni a személyi igazolvány kicserélése» végett. Az új személyi Igazolvány át­vételekor be kell nyújtani: 2 db személyi igazolvány fényképet, 10,— Ft-os illetékbélyeget, adat- változást igazoló iratokat, lejárt személyi igazolványt. A fentieken kívül munkaviszonyban állók a munkaadói igazolványukat, kis­iparosok, kiskereskedők a ma* gánfoglalkozást igazoló iratukat, nyugdíjasok pedig nyugdíjas igazolványukat kötelesek bemu­tatni. Akinek személyi igazolványa megrongálódott vagy egyéb ok­ból egyes adatok olvashatatlanná váltak, a régi személyi igazol­vány kiadásának alapját képező összes okmányokat (születési, há­ziassági anyakönyvi kivonat, stb.\ köteles benyújtani. Akik az ország jelenlegi hatá­rain kívül születtek, vagy kötöt­tek házasságot és személyi iga­zolványukat — okmányok hiányá­ban annak. idején személyes nyilatkozat alapján kapták meg, — születési, házassági anyaköny­vi kivonatukat külföldről sürgő­sen szerezzék be, mert lejárt sze­mélyi igazolványuk helyett csak ezen okmányok bemutatása mel­lett kapnak új személyi igazol­ványt. Az okmányok beszerzése érdekében közvetlenül fordulja­nak az állandó lakhelyük szerint illetékes kerületi, községi tanács anyakönyvvezetőjéhez. A járóképtelen betegek szemé­lyi igazolványait — amennyiben gyógyulásuk előreláthatóan egy éven belül nem várható —, a rendőrkapitányságok a helyszí­nen is kicserélik. A járóképtelen betegséget SZTK, vagy tisztiorvo­si igazolvánnyal keli igazolni. Aki egy éven belül betegségéből felgyógyul. köteles az illetékes rendőrkapitányságon személyi Igazolványának kicserélése végett megjelenni. Akinek személyi Igazolványát kicserélték, köteles az 'lj Igazol­ványai a lakhely szerint illeté­kes lakónyilvántartókönyv veze­tőjénél jelentkezni az. új szemé­lyi igazolvány adatainak — a lakónyilvántartókön vvbe történő — bevezetése végett. elkészítése A fényképek elkészíti»«, siók­ban a községekben és városok­ban, ahol fényképész műtermek vannak, a műtermekben, ahol ilyen nincs a községekben — a mcsyei nENYSZÖV által — a helyszínen történik. A fényképe­zés időpontjáról annakidején a megbízott fényképészek a lakos­ságot kellő Időben tájékoztatni fogják. Községekben, üzemek­ben, műtermen kívül csak azok a fényképészek fényképezhetnek, akik a Baranya megyei Rendőr- főkapitányság Igazgatásrendésze­ti Osztálya által kiadott megbí­zólevéllel rendelkeznek. A fényképek elkészítési díja (! db fehérsarkas fénykép) változat­lanul 5,— forint. Más fényképpel való kapcsolása szigorúan tilos. EGYÉB RENDELKEZÉSEK A személyi Igazolvány cserével kapcsolatos felvilágosítást a rend­őrkapitányságok, a rendőrőrsök és a lakónyilvántartókönyv veze­tők adnak. A személyi Igazolvány kicseré­lése közérdek, ezért a rendőri szervek, valamint a lakónyllván- tartókönyv vezetők felhívásának saját érdekében mindenki tegyen eleget. A rendelkezés be nem tartása, a fentiekben foglalt rendelkezé­sek megszegése, kijátszása, vagy a végrehajtás bármilyen módon történő akadályozása szabálysér tési eljárást von maga után. DR. NESTES ALAJOS rendőralezredes, a főkapitányság vezetője — A művezető? — Az meg pláne!... — Hát akkor tessék mon­dani, ki van idehaza a gyár­ban? — Most senlki, mert tetszik tudni ma nálunk csak délig dolgoznak... Ki voll az a bolond ? Az igazgató kedélyes ember volt. Mindig készségesen állt rendelkezésemre. Feltűnt, hogy kapásból; köpi az adato­kat. Termelés? Tervek? Telje­sítés? Export? Munikáslét- szám? Átlagbér? — mindent fejből tudott. Egyszer-másszor próbára is tettem, hátha tu­dok olyant kérdezni, amit még ő sem tud. de mindig felsül­tem, pedig ilyesmit adtam fel leckének: Hány évesek a női dolgozók átlagosan? Hány fér­jes asszony, hány lány dolgo­zik az üzemben? Melyikből van több, háromgyerekes vagy ötgyerekes családanyából? Es így tovább ... De ez sem hasz­nált. ö mindenre azonnal és pontos választ adott. Majd bolond teszek ellenőrizni, hogy megharagudjon rám. Aztán egy alkatommal meg­kérdeztem tőle az exporttervet és kiköpte, hogy 103 ezer da­rabot gyártanak a kritikus árufajtából svédeknek és bra­ziloknak, valamint egy-két ezer darab megy Ausztráliába is. Mindent feljegyeztem és ek­kor belép a főmérnök. Szer­vusz, rrtá járatban? Hogy az exportterv? Hát az bizony gyengécske csak 80 ezer da­rab ... — Ne mond, tatán tévedsz, én úgy tudom, hogy 103 ezer. — Ki mondta ezt neked, ki volt az a bolond? Én meg se mukkantaim, csak a ceruzámmal rámutattam az igazgatóra, mert nem mindig az újságíró téved. Csak azt n»l ÜTök a szabálysértési élő- adóinál. A közepes magyar fil­meknél jobb jeleneteket látok itt. Jön az orvosfeüeség — idézték —, mert két csomag másodosztályú pörköltkávét vitt el az önkiszolgáló boltból. Először tagad, kiabál, aztán jönnék a tanúk és 5 sírva be­vall mindent. A szabálysértési előadó pe­dig ítéletet hirdet. Most az egyszer csak kétszáz forintra bünteti, de viselnie kell a tár­sadalom teljes megvetését és... — Mit szólna hozzá, ha az újságíró elvtárs megszellőztet­né az ügyet az újságban? És a bagatell-bíró rám néz jelentőségteljes pillantással. Most én vagyok a mumus, akitől félnie kell a vádlottnak. Mumus? Annál is rosszabb. A vádlott könyörögve fordul a bíróhoz: — Nem lehetne inkább négyszáz forint a büntetés, csak az újságban ne írják ki a nevemet? Borkóstoló vendégségben Kauder Jóska nem harag­szik érte, ha ideírom a nevét is. Hozzá szívesen betér az ember, mert a göntéri borhegy gyomrában tanyázik, pocakos hordók között. Ö a pincemes­ter. Egyezer is — úgy szüret után, afrukor az új bor tisz­tulni kezd és aranyce «csillogó színt ölt magára — betéved­tünk a Jóskához. Mély pince- garádicsonon jut el az ember a hordók szentélyébe. Már fentről látom, ,hogy víg társa­ság kóstolgatja a leánykát, a rizlinget, már ami akkor ép­pen volt Ahogy meglátnak engem a legfelső lépcsőfokon, leteszik poharaikat és ilyen beszédet hallok alulról: Szóval akkor eOvtársak megegyeztünk ab­ban, hogy a Gön térről a víz­vezetéket két csövön hozzuk le ide, a pincéhez és bekap­csoljuk a présházba. így, ugye jó lesz Kauder elvtárs? Jóska, amilyen széles az ar­ca úgy mosolyog. — A fene egyen meg ben­neteket. Mit hadováitok itt, nem látjátok, hogy csak egy újságíró jött? És csodák csodája abban s min utóban lehiggadt a társa­ság. Ha lassan is, de újra megfogták az elfelejtett poha­rakat és már nem volt olyan sürgős a görrtér-hegyi vízveae- téfc. Hiszen — csak egy újság­író jött! Gáldonyi B&a SZÍNHÁZ [JUKI A MAGYAR RADIO PÉCSI STÚDIÓJÁNAK 15«. XII. 25-i, vasárnapi műsora a 223,8 m középhullámon: 17,00: Szerb-horvát nyelvű műsor. Falusi hétköznapok. — összeál­lítás. Hanglemeztárunk ezévi újdonsá­gaiból.. 17,30: Német nyelvű műsor. Kívánsághangverseny. 18,00: Szórakoztató zene. 18,20: Év végi számvetés. — Kom­mentár. 18,30: A MÁV pécsi fóvószeneka­ra játszik. 18,45: A Történelmi Társulat dél­dunántúli csoportjának előadás- sorozata. — Nagy művészek hí­res képei Szigetvárról. Kovács Valéria előadása. 18,55: Vidám táncdalok. 19,15: Dél-dunántúli híradó. 19,35: Szalai Ferenc népizenekará játszik a Borostyán étteremből. (Hangfelvétel.) 19,55: Műsorismertetéa. 20,00: Műsorzárás. SZÍNHÁZ Nemzeti Színház: Ha way rózsája (este 7 órakor). Bérletszünet. MOZI Park: Viharok bolygója (délelőtt 9 órakor, ifjúsági előadás), öcsi, Peti és a többiek (délelőtt 11 órakor). Germinál (4, fél 7 és 9 órakor, szélesvásznú). Csak 18 éven felülieknek l Petőfi: Puskák és galambok (dél­előtt 9 órakor, ifjúsági elő­adás). A két szeleburdi (délelőtt 11 órakor). Boccaccio 70. I. (fél 5, háromnegyed 7 és 9 órakor, szélesvásznú). Csak 18 éven fe­lülieknek! Kossuth: Emberi sora (délelőtt 10 órakor). Boccaccio 70 I. (4, ne­gyed 7 és fél 9 órakor, széles­vásznú). Csak 18 éven felüliek­nek! finítők Kultúrotthona: A cirfcusz lánya (délelőtt 10 órakor). Bál­vány (5 é* 7 órakor). Fekete Gyémánt (Oyárváros): El« mentem a nap után (délelőtt 10 órakor). Itt lakik a szerelem (6 órakor). Istenkút: Bolondos halászfalu (6 órakor). Jószerencsét (Pécsszabolcs): El­cserélt randevú (délelőtt 10 óra­kor). A szép amerikai (délután 3 órakor). Germinál (fél 6 és 8 órakor, szélesvásznú). Csak 18 éven felülieknek! Rákóczi (Mecsekalja): Elnök úr látogatása (délelőtt 10 órakor). A nagy manőver (5 és 7 órakor, szélesvásznú). Május l. (Vasas IT.): Darvak dala (délelőtt 10 órakor). Én és a gengszter (5 és 7 órakor, széles­vásznú). Vörös Csillag (Bóly): Egyiptomi történet (délelőtt 10 órakor). Hogy állunk fiatalember? (5 és 7 órakor, szélesvásznú). Kossuth (Mohács): Mindenért fi­zetek (délelőtt 10 órakor). Szél­hámosnő (4, 6 és 8 órakor, szé­lesvásznú). Zrínyi (Szigetvár): A cári kegye­lem (délelőtt 10 órakor). Foto Háber (fél 4, fél 6 és 8 órakor). DUNANTOLI NAPLÓ A Magyar Szocialista Munkáspárt Baranya megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: Vasvári Ferenc. Szerkesztőség: Pécs, Hunyadi János út 11. Telefon: 15-32. 15-33; 17 óra után: 60-11. Belpolitikai rovat: 31-68. Kiadja a Dunántúli Napló Lapkiadóvállalat. Felelős kiadó Braun Károly. Kiadóhivatal: Pécs. Hunyadi út ti. ___Telefon: • 15-32. 15-33. 50-00.___ P ÉCSI stiKRA NYOMDA Pécs Munkácsy Mihály u 10. sz. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivatalok­nál és kézbesítőknél. Előfizetési díj i hónapra 12.— Süo Indexszám; 25.054«

Next

/
Thumbnails
Contents