Dunántúli Napló, 1963. november (20. évfolyam, 256-280. szám)

1963-11-07 / 261. szám

8 MAPIÖ 1963. NOVEMBER 7. I ’c&asn'ü® Egyre nagyobb lendületet vesz városunk egyik legje­lentősebb szórakozást és pi­henést nyújtó létesítményé­nek, az orfűi tónak az épí­tése. Ezt a célt szolgálja az a társadalmi bizottság is, amely a munkák szervezését segíti elő. Alig vált ismere­tessé a közönség számára a tó építése, máris számos szer­vezet, középiskola, egyetem, vállalat és intézet dolgozói jelentették be, hogy részt kívánnak venni az építkezés­ben. Ezek közül a jelentke­zések közül — melyeket mind egyéni, mind szervezett formában a Baranya megyei Idegenforgalmi Vállalatnál lehet bejelenteni — méretei­ben már most kitűnik a fegyveres erők KlSZ-szerve- zetének 1000 köbméteres vál­lalása. De a többi jelentkezés is igen jelentős társadalmi munka vállalását tartal­mazza, A határőrség most vasárnap mintegy 60 fővel kíván résztvenni, míg a men­tőállomás dolgozói vállalták, hogy mindannyian személye­sen vesznek részt a munká­latokban. A megyei tanács gépkocsi- vezetői két híd és az oda ve­zető út felépítését vállalták. A szervező bizottság arra kéri a jelentkezőket, hogy vállalásaikat a fentebb meg­nevezett helyen a tervezés mekönnyítése végett köbmé­terben jelöljék meg. Drámai és folklór-bemutatóra készül a Mecsek Táncegyüttes A Mecsek Táncegyüttes lét­száma a múlt éviekhez képest hirtelen megnövekedett. Nyolc van állandó taggal készülnek az előadásokra. Három cso­portban gyakorolják a tánco­kait, az úttörő, serdülő és a kiforrott felnőtt csoportban. Sómon Antal, az együttes ve­zetője elmondta, hogy az 1963- 64-es évadban több új darab próbáját kezdik meg, bemuta­tóra azonban csak 1965 feb­ruárjában kerül sor, az együt­tes fennállásának 10. évfordu­lója és felszabadulásunk 20. évfordulója alkalmából, vala­mint a nemzetközi táncfeszti­válon, amelyet ekkor rendez­nek először Magyarországon, illetve Pécsett. Két bemutatót terveznek. Az egyik drámai bemutató lesz, Kincses: Kádár Kata című fel­dolgozása, Bartók: Szabadban című ciklusára komponált tánc és egy új modern zené­vel megalkotott drámai mű í kerül színre. A Bartók ciklus i forgatókönyvét Pákolitz István [ j József Attila-díjas pécsi költő írja. A másik bemutatóban j folklór darabokat láthat a kö­zönség. Már készül a múlt hó­napban gyűjtött hosszúhetényi táncokból egy szvit Különösen érdekesnek ígérkezik az Év­szakok című négy tételes já­ték, amely a négy évszakon keresztül mutatja be a szere­lem fordulatait. A négy részt négy etnikum táncaiból állít­ják össze. Hagyomány, ponto­sabban decsi hagyomány alap­ján készül a Szőlőőrzés című vidám játék is. Azonkívül a programban szerepel Vuicsics Tihamér zenéjére írott Ostor­tánc és Lajta: Széki muzsiká­jára vagy az Udvarhelyi tán­cok zenéjére készült kompozí­ció bemutatása. Félreteszik az évek óta sikerrel szerepelt baranyai csángó anyagból ko- reografált Kecske-játékot, és helyette új csángó darab Kissé öregesen címmel kerül műsor­ra. A folklór darabok között bemutatják még a Somogy megyei táncok alapján készü­lő, siummások életét bemutató tematikus tánckompozíciót is. Az együttes a készülődés mellett legalább 25 előadást tervez, köztük vidéken is. Sok meghívást kapnak, s a leg­többnek eleget is tesznek. Leg­közelebb Mágocson és a Fil­harmónia ifjúsági hangverse­nyén szerepelnek. A hangver­senyen kamaraművekkel, cseh, szovjet, lengyel és román tán- ookkal lépnek fel. Jelenleg 10 —15 számot tartanak repertoá­ron, köztük a legújabb drámá­kat a Tetemr ehív ást, a Vér­nászt. a Megronthatatlan vá­rost és Puskin: Cigányok cí­mű művéből készült feldolgo­zást. Ez évben is számítanak külföldi turnéra, valamint egy szovjetunióbeli csere-fellépés­re. Ugyanis kőt év óta baráti levelezésben állnak Pécs test­vérvárosa. Lvov ,,Galicsina” nevű táncegyüttesével, s csere- műsort terveznek. A külföldi szereplésekre a táncokon kívül nyelvtan ulással is készülnek. Idén francia, német, jövőre pedig az angol nyelv elsajátí­tását kezdik meg. Az együttes idei munkájában szerepel még a Népművelési Intézet dunán­túli tájkonferenciájának meg­rendezése is. Bemutató a Pécsi Nemzeti Színházban Átadták a korszerű gyógyszertárat Szigetváron o Tizennégy hónapi szünet után ismét megnyílt a gyógy­szertár Szigetvár központjá­ban. Az átalakítás és korsze­rűsítés idejére a községi ta­nács biztosított helyet a gyógyszertárnak. Megyénk 800 ezer forint költséggel felújí­tott legkorszerűbb gyógyszer- tára szerdán délelőtt meg­kezdte működését. Ezzel kap­csolatban Schuth János, a gyógyszertár vezetője elmon­dotta, hogy Szigetváron 1808 óta működik patika és 1831- től 1950-ig (az államosításig) a Salamon-család üzemeltette. A család érdeme, hogy valósá- | gos patika-múzeumot gyűj­tött össze, megőrizve az év­százados apothékák felszere­lését. A szigetvári gyógyszertár forgalma tíz évvel ezelőtt még havonta alig érte el a 40 ezer forintot, ma pedig már 364 000 forint a havi bevétel. Az új gyógyszertárban meg­gyorsul a kiszolgálás, korsze­rűbb és kedvezőbb körülmé­nyek között dolgozhat a pati­ka 15 főnyi személyzete. Több újítást is bevezették: így töb­bek között az éjszakai ügye­letnél megoldották az ügyele­tes gyógyszerész visszacsenge- tését, amellyel jelzi, hogy azonnal jön a hívásra. Ezen­kívül téli időben az előtérben xátt helyen várakozhatnak a betegek. A fiókok, a gyógy­szer tárolása lehetővé teszi, hogy a gyógyszerész ülve dol­gozzon és ugyanakkor gyor­san kielégítse a betegeket. Az ünnepségen 6200 forint jutalmat nyújtottak ált a kor­szerűsített gyógyszertár dolgo­zóinak. Uj darabot mutatnák be pénteken este a Pécsi Nem­zeti Színház művészei; Molná r Ferenc: Hattyú című darab­ját. Képünkön: jelenet a második felvonásból. — MEGÉLÉNKÜLT a kutatói munka a Pécsi Állami Levéltár­ban. Ezért ismét bevezették a munkaidő utáni inspekciózást. Így a kutatók — szombat kivé­telével — minden munkanapon reggel 8-tól délután 6 óráig vé­gezhetnek kutatómunkát a Le­véltár kutaitóterimében. Uj anyagot azonban legkésőbb dél­után fél 4 óráig lebet a kutató- terembe felhozatni. Ötszínváltós szökőkút a Köztársaság téren A tavaszinak tűnő őszi csil­logásban tegnap többszáz fel­nőtt és gyerek vette körül a Köztársaság téri új létesít­ményt. városunk szép színvál­tós szökőkútját. Ünnepi át­adásra készülődtek a környék lakói, az alkotók és az érdek­lődők. Négyórakor felsorakoz­tak a Fábián Béla úttörőcsa­pat egyenruhás pajtásai és kezdetét vette az ünnepség, melyen megjelent dr. Rúgási Endre, a városi pártbizottság titkára, Körösi Lajos, a városi tanács elnöke és Almási Já­nos, a III. kerületi tanács el­nöke, valamint a tömegszerve­zetek képviselői és a meghí­vott vendégek. — Ez a hely, ahol ma ál­lunk — mondotta Almási elv­társ ünnepi megnyitójában — lápos, ingoványos, mocsaras terület volt még pár évtized­del ezelőtt. Csak egyetlen lé­tesítménye volt a tanoncisko­la. Ma, ha körülnézünk, mo­dern épületek egész sorát lát­juk, összkomfortos laikások, középületek, teljesültek a haj­dani mocsár helyére, kellemes park várja a pihenni vágyó­kat, játszótér a gyerekeket és most a maga felüdítő szépsé­gében átadásra vár a szökő­kút is. Az a szökőkút, amely a társadalom áldozatvállalásá­val épült, mintegy 4600 társa­dalmi munkaóra ráfordításá­val. Az 506-os MŰM. építőipa­ri tanuló intézet 91 tanulója 2548, az 500-as MŰM. tanulói 517, a karhatalmisták 240, a környék lakói csak földmun­kánál 450. szakemberek 10— 20, Adamik Antal kisiparos pedig 420 órát. dolgoztak azért, hogy gazdagodjon, szépüljön városunk. Ez a társadalmi ösz- szefogás több mint százezer forint értékkel mérhető, — fe­jezte be beszédét Almási elv­társ. Ezt követően a végrehajtó bizottság nevében a társadal­mi munkában résztvevők ré­szére okleveleket nyújtott át. majd magasba szökkent 130 sugárral a víz és piros-kék- zöld-sárga és fehér színváltás­sal világított vízoszlopban gyönyörködhettek a megjelen­tek és gyönyörködhetnek mind azok, akik délutánonként a Köztársaság téren járnak. (—ács.) — A MOHÁCSI Sélyemgyárban szocialista brigádot alakítottak a vállalat rendszeres újítói. Fél­év alatt a 65 újításból 53-at fo­gadott el a vállalat vezetősé­ge. A megtakarítás meghaladja az 546 ezer forintot. — 601 BRIGÁD, 4921 fővel ver­senyez a Szocialista Brigád cím elnyeréséért a MÁV Pécsi Igazgatósága területén. Csupán a megye területén 161 brigád, több, mint ezer dolgozóval sze­retné elnyerni a megtisztelő el­met. Megjutalmazták a pécsi járás könyvtárosait ' Tegnap délelőtt tíz órakor emlékeztek meg a Megyei Könyvtár dolgozói a Nagy Októberi Szocialista Forrada­lomról. Az ünnepséget egybekö tötték a pécsi járás jól dolgozó könyvtárosainak megjutalma- zásával. A járás 61 társadalmi munkás könyvtárosa közül ti­zen kaptak pénzjutalmat: Ta­kács János tésenyi, Sánta Jó­zsef né szentlőrinci, Herr Jó­zsef újpetrei, Polgár Zoltán baksai, Szabó Gyuláné hár- ságyi, Csóka Józsefné szabad­szentkirályi, Keszthelyi Lász- lóné keszüi, Beck József velé- nyi, Német Istvánná bicsérdi és Kengyel Edéné regényéi könyvtáros. Oklevelet és könyvjutalmat kaptak a járás tömegszervezeteinek helyi ve­zetői, a könyvbarát mozga­lomban teljesített jó munká­jukért, így Fehér István az újpetrei népfront vezetője, Reichard László, a baksai népfront elnöke, Záhonyi László és Varga Gyula Nép­front elnökök, Arató Pálné, Szabó Ferencné és Kovács Béláné nőtanécsi dolgozók. HALÁLOZÁS Fájdalommal tudatjuk, hogy RODER BOLDIZSÁR elhunyt. Temetése november 8-án du. 3 órakor lesz a központi temető­ben. A gyászoló család. Kertes családi ház eladó. Mészkemence utca 7. szám, 2S0-es Simson motor olcsón eladó. Zsolnay utca 39. szám. Átadnám kétszobás szövetkezeti öröklaká sómat későbbi beköl­tözéssel. Ajánlatot: „Augusztus” jeligére Sallai utcai hirdetőbe. Urán dolgozó elcserél­né szoba, konyhás fő­bérleti lakását reptéri szoba, konyha, vagy garzonért. Kiskereszt utca 22. Beköltözhető 2 szoba, összkomfortos, kertes családi ház eladó. Be­költözés! határidő dec. 30. Pécs, Vas Gereben utca 32. Dömper­vezetőket és Diesel mozdonyvezetőket felveszünk ÉM. Dél-Dunántúli Kőbánya Vállalat komlói üzeme, Komló. Bm. Építőipari Vállalat felvesz vizsgázott kazán­fűtőket Jelentkezni lehet a vállalat munkaügyi osztályán. Pécs, Rákóczi út 56. sz. Elcserélném szolgálati lakásomat, állással együtt, főbérletire. — „Főnyeremény” jeligé­re a Sallai utcai hir­detőbe. Tátraplán személygép­kocsi, príma állapot­ban, minden elfogad­ható árért eladó. Marx út 57. Megtekinthető: csütörtöktől vasárnap estig — reggel 8—17 óráig.______________ _ H arkányi nyaralót el­cserélnék pécsi 2 vagy 1 szobás öröklakásért. Megegyezés szerint. — Válaszok „őszirózsa” jeligére Sallai utcai hirdetőbe. 45 éves, dolgozó özvegy asszony megismerked­ne házasság céljából minden káros szenve­délytől mentes, jólszitu ált férfival, aki ott­honra és megbecsülés­re vágják. „Autó” je­ligére Sallai utcai hir­detőbb _______________ E lcserélném dunaújvá rosi 2 szoba, összkom­fortos lakásomat ha­sonló pécsire. Érdek­lődni lehet Pécs, III. Körösi Csorna Sándor «. lé/b. Garamvölgyi. Kosárfonás, legújabb fonottbútorok készen kaphatók. Landler ut­ca 7. (Kórház térnél). Családi házat vagy ház helyet keresek. 100—150 ezer kp. — Leveleket „Gyárváros” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. A Baranya megyei Ta­lajerőgazdálkodási Vál lalat fizikai munkára segédmunkásokat fel- I vesz. — (Jelentkezés: i Pécs. Kossuth Lajos I u. 3. sz. alatt, II. em.) Kisgyermek gondozá­sát vállalom, házban vagy lakásomon. Te­lefon 18-81, 206 mellék. Nagyméretű, zomán- cos Calor kályha, ösz- szecsukható vaságy, márványlap eladó. — Rákóczi út 77. L em. Páncéltőkés, angol­mechanikás, márkás, fekete pianinó sürgő­sen eladó. — Müllner Pécs, Batsányi u. 10. Kettőszoba, összkom­fortos öröklakás, köz­ponti fűtéssel a Perczel utcában eladó. Érdek­lődni Alkotmány u. 82. Csecsemőt december l-től gondozásra, laká­somon vállalok. „Szak­szerű gondozás bizto­sítva” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe._______ Külpnbejáratú albérle­ti szoba, bútorozottan két nő vagy dolgozó házaspárnak azonnal kiadó. Ugyanott jó ál­lapotban lévő 1100 Skoda eladó. Pécs, Ko vácstelep, Levendula utca 12. Olajkályha eladó. Pécs, Nagy Jenő utca 8. sz. Fekete Imre. Eladó jó állapotban lévő rövid, kereszthú- ros, pánoéltőkés. Bő- sendorfer zongora. Ér­deklődni hétköznap, 24-70. Pfeiffeménál. Elcserélném egy szoba, lakóteonyhás, összkom fortos szövetkezeti la­kásomat modem 2—3 szobásra. „Megtérítem” jeligére Sallai u. hir­detőbb _______________ E ladó háromszor szo­ba, konyha, éléskam­rás udvari házrész, szó ba, konyha beköltöz­hető. Felsőbalokány u. 18. szám. Egy, vagy másfélszo­bás szövetkezeti, eme- letráépítéses vagy bár­milyen szabadrendel­kezésű lakást átven­nék. Költségtérítéssel, OTP kölcsönnel is. — „Decemberi beköltö­zés” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. A Kohászati Alap­anyagellátó Vállalat keres GÉPKOCSI RAKODÓKAT fizetés biztosított bér + teljesítmény­bér. Jelentkezés: Légszeszgyár u. 30. sz. alatt. MŰM 508-as Ipari Ta­nuló Intézet Szigeti út 35., portást keres azon­nali felvételre. Jelent­kezés az intézet fő­könyvelőjénél. Iskolához házfelügyelő hivatalsegédet szoba, konyhás lakás ellené­ben alkalmazunk. — Gyalugép, villanymo­tor, üvegezett válasz­falak eladók. „Cseré­lünk” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. A Pécsi Kender­fonógyár azonnali belépésre keres többéves gyakorlat­tal rendelkező LAKATOS és ESZ­TERGÁLYOS S ZAKMUNKÄSO- KAT állandó munkára. Jelentkezés: Hirden 7—15 óráig. A málonrf termelőszö­vetkezet takarmányost keres. Szolgálati lakás biztosítva van Péter- pusztán. Fizetés meg­egyezés szerint. Jelent kezés személyesen Má- lomban a tsz-elnöknél. Útiköltséget csak fel­vétel esettén térítünk. Ruhakölcsönző! Meny­asszonyi ruhák 150 Ft-tól, koszorúslány és táncruhák 80 Ft-tól kaphatók. Ágoston tér 1. szám. ______________ E lromlott rádiót, tele­víziót helyszínen javít Bagi rádiósmester. Le­vélcíme: Hegyalja ut- ca 41/3. szám. Hálőszobabútorok, szekrények, ágybeté­tek, sodronyok, mat­racok, kombináltszek- rények, asztalok, szé­kek, konyhabútorok olcsón eladók. Doktor Sándor u. 57., üzlet.__ 5 0 éves tisztviselő há­zasság céljából hozzá­illő nő ismeretségét keresi. Kimerítő vá­laszt „Diszkrét, intelli­gens” jeligére a Jókai utcai hirdetőbe kér. Eladó generálozott sze mélygépkocsi. Tizen­hatezer forint. Trau- bert, Pécs, Bajcsy Zs. u. 10. szám. __________ M odern konyhaberen­dezés, Kalor kályha, hálószoba ágyak, szek­rények, sodronyok, matracok, bútorfélék eladók. Felsővámház 2. sz. Bútorüzlet. Veszek egyszemélyes jó állapotban lévő cső- rekamiét, csőgamitú- rát, kályhákat, sezlo- nokat, ágyakat, hár­masszekrényeket, kony habútort, bútorféléket. Molnár, Felsővámház utca 2. sz. ___________ A zonnali belépéssel varrógép műszerészt keres a Szekszárdi szabó ktsz. — Fizetés megegyezés szerint. Vennék kétlángos, pro pán-bután gáztűzhe­lyet. Ajánlatokat „Mi­előbb” jeligére a Sal­lai utcai hirdetőbe. Nagy szakmai gyakor­lattal rendelkező áru- revizort és papírszak­mában jártas áruössze állítókat keres azon­nali belépésre a Dél­dunántúli Papír- és rrodaszerértékesítő Vál ialat pécsi lerakata. Kertes családi ház, Sik 1 lósi országúton, 2 szo­ba, konyha, szuterin, azonnal beköltözhe­tően, minden elfogad­ható áron eladó. Ér­deklődni Siklósi út 102. Korpusz.______________ 8x100-as sikkötőgépet vennék ármegjelölés­sel. „Sikkötőgép” jeli­gére Sallai utcai hir­detőbe._____________ U j családi ház, 280 négyszögöl telekkel, OTP-vel és fizetési ked vezménnyel eladó. — Érdeklődni a helyszí­nen, egész nap. Bokor utca 22._______________ 4 02 Moszkvics olcsón eladó, kézpénzért tar­talékalkatrészekkel. — Füle Béla, Szigetvár, Szabadság u. 66._____ V ízügyi Építő Vállalat délmagyarországi kör­zetébe mélyépítőipari gyakorlattal bíró fő­anyagost keres. Jelent­kezés eddigi működés és fizetési igény meg­jelölésével, levélben. Vízügyi Építő Vállalat főépítésvezetősége, Ba- ja. Arany János u. 6. Beköltözhető 2 szoba, összkomfortos -f- 1 szó ba lakott, összkomfor­tos lakásokból álló csa ládi ház, nagy alagsor­ral, kerttel, állomás közelében eladó. Har- nikné, Móricz Zsig- mond u. 8. TeL: 15-50 mellék 56. A Mozsgó és Vidéke Körzeti Földművesszö­vetkezet a mozsgói 2 személyes 100 ezer Ft forgalmú önkiszolgáló boltjába boltvezetőt keres, azonnali belé­péssel. Fizetés kollek­tív szerint. Felvétel esetén útiköltséget té­rítünk. Jelentkezni le­het az Fmsz központi irodájában, Mozsgón. Használt férfi ruhát; férfi félcipőt, bakan­csot, női félcipőt, gu­micsizmát, fiú cipőt, bőrcsizmát, eső kö­penyt veszek. Koltai, Zetkin Klára utca 2. Fiatal házaspár üres albérleti • szobát ke­res. „Rendes” jeligére Sallai utcai hirdetőbe. Lakásért szőlőt meg­művelnék. „Jó munka­erő” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Eladó 2 db. 3 szeles dunyha, 1 vánkos. — Szücsné, Felsőhavi ut­ca 3. szám. Egy családi házhoz épületfa eladó. Máté Gyula, Vasas I. Búza­kalász u. 53. sz. 1 Kettő egy szoba, kony­hás főbérleti lakást ad nék kétszoba, összkom fortért. Madách Imre u. 1. Balázsék. Tűzifa fűrészelés. Ta­más Kálmán. Telefon 39-91. György utca G. LAKÁSÉPÍTŐK, HÁZTULAJDONOSOK FIGYELEM! Ablakok, ajtók készíté­sét minden méretben rö­vid határidőre vállal­juk. Pécsi Vegyesipari V. Pécs, Irányi D. tér 9. Pécsi Közlekedési Vállalat autószerelőket 7—9 Ft óra­bérrel alkalmaz és gépko­csivezetőket felvesz. Szükség esetén szállást biz­tosítunk. Jelentkezés: Ba­csó Béla utca 4. Megnyílt a Cica-íflíca játékbolt Kossuth utca 6. sasám alatt (Csemege mellett) Az Állami Áruház játékvására NYITVA 9-18 óráig é.

Next

/
Thumbnails
Contents