Dunántúli Napló, 1963. november (20. évfolyam, 256-280. szám)

1963-11-07 / 261. szám

NOVEMBER T. IKAPLÖ 3 Patapoklosiban tíz nap alatt végeznek a betakarítással November 20-25-re a mélyszántást is bef ejezik Á Dunai Cement- és Mészmű szívénél A patapoklosi Vörös Lobogó Tsz — mint ismert — elsők között végzett a megyében a vetéssel. A patapoklosiak azonban nemcsak erről neve­zetesek. A tsz arról is híres, hogy igen sok és kiváló mi­nőségű vetőmagburgonyát ter­melt. November 6-án, amikor a tsz-ben jártunk, a tagság zöme a krumpli válogatásával volt elfoglalva. Mint dr. Rad- ványi Béla tSz-elnök közölte, november 7-én délig végezni akarnak ezzel a munkával. A burgonyát azonnal fámzárol- ják és szállítják. Ezekben a napokban a teklafalui tsz-be 750 mázsa, Almamellékre 240, Vásárosbécne 200, Drávake- resztúrra 150, Magyartelekre 250 mázsa vetőmagburgonyát szállítanak. Mindemellett letörték kuko­ricáik felét, 40 Szá,zaléknál járnak a szár vágásával. A cukor- és takarmányrépa be- hordása is hamarosan befe­jeződik. Az elnök számításai szerint, ha az időjárás nem szól közbe, november 16—18 között végeznek a betakarí­tással, s azután egy hét mái­ra befejezik az őszi mélyszán­tást is. Eszerint Patapoklosi az őszi munkák második sza­kaszában is előkelő helyezésre számíthat a megyében, annak ellenére, hogy október 2., a vetések befejezése után min­den szántótraktorukat köl­csönadták azoknak a terme­lőszövetkezeteknek, ahol a vetési munka dandárja még hátra volt. A szigetvári járásban az öt­le tesség példájaként emlege­tik a nagypeterdi termelőszö­vetkezetet is, ahol igen ér­dekes módon végeztek a ve­téssel. Mivel a búza egy ré­sze a cukorrépa helyére ke­rült, s mivel töméntelenül sok cukorrépájuk termett, éjjel hordták a határból, csaknem egy héten át. Nem a messze fekvő Szigetvárra vitték, mint tervezték, hanem a 6-os műút mellé rakták le, hogy a szál­lító traktorok mielőbb felsza­badulhassanak a szántáshoz és vetéshez. A nagypeterdieknek ezzel az eszes megoldással sikerült időben befejezniük a vetést. A gondok persze nem lettek kisebbek, mert a rengeteg cu­korrépát most kell beszállí­tani. Mintegy 30 vagon mennyiség fekszik még priz­mában, olyan sok, hogy nem jut traktoros vonóerő a ku­koricához. Pedig ott sem rossz a termés, ezért 13 foga­tukat kellett igénybe venniök a tengerihez. November 6-án vagy 150-en dolgoztak a tsz-ben a kukori­cánál. A kukoricatörés után azonnal hozzáfognak a szár­vágáshoz, majd a mélyszán­táshoz. A szárat is beszállítják és megóvják, hátha szükséges lesz még takarmányozási cél­ra is. Egyébként pillanatnyi­lag valószínűtlennek tetszik ez a veszély, mert a tsz min­den silógödre tele van már. Sohasem volt annyi silóta­karmányuk, mint ebben az esztendőben. A szentlőrinci Úttörő Tsz magas termésátlagairól neve­zetes a pécsi járásban. A tsz- ben úgy látszik megőrzik jó hagyományaikat, mert igen nagy gondot fordítanak a trá­gyázásra. Több mint két és félszáz vagon istállótrágyát hordtak az őszi kalászosok alá, kétszáz mázsát holdan­ként. Mint a tsz-ben mond­ják, ha ezt nem teszik, nem október 22-én, hanem egy héttel korábban végeznek a vetéssel. Az ilyen „késést” azonban határozottan kifizető­dőnek tartják. A tsz-ben november 6-án is egy trágyamarkológép és két szerves trágyaszóró állt munkában. A továbbiakban újabb nyolcvan vagon szer­vestrágyát kívánnak kihorda­ni. Jellemző, hogy a trágyá­zásnak milyen fontosságot tulajdonítanak, a jövő évi cu­korrépa alá 350 mázsa istálló­trágyát, 4 mázsa szuperfosz­fátot és másfél mázsa kálisót szórnak holdanként. Hason­lóan bőkezűek a jövőévi bur­gonyához is. Az Úttörő Tsz-nek az üte­mezés szerint november má­sodikéig 56 katasztrális holdat kellett volna megszántania, ezzel szemben 173 katasztrális holdat értek el. November 9-én a tervbevett 212 hóid helyett 300 holdon felül jár­nak, s e hónap 31-ig felfor­gatják az utolsó tervbevett barázdát is. Magyar szakemberek Indiában Az indiai singareni állami bányák nemrég nemzetközi versenytárgyalást hirdettek két bányaakna mélyítésére. A bányák vezetősége a pályáza­tok közül a NIKEX külkeres­kedelmi vállalat ajánlatát fo­Javítják a sertésállományt Baranyában tizenkét állami­lag ellenőrzött sertés törzste- iep van az állami gazdaságok­ban és a termelőszövetkezetek­ben. A közeljövőben egy orszá­gos szervek szakembereiből álló csoport fölülvizsgálja a tizenkét törzstelepet, hogy csak a legjobb minőségű állatok ke­rülhessenek ki tőlük. Minden törzsállatot egyedileg fölül­vizsgálnak és a továbbtenyész- tésre alkalmatlanokat kiselej­tezik. E szelektálás következ­ményeképpen a következő években ugrásszerűen fejlőd­het a megye törzs állatállo­mánya. gadta el, mert tudomást szer­zett róla, hogy Magyaror­szágon nagy hagyományai és korszerű módszerei vannak az aknaépítésnek. A NIKEX az aknamélyítő vállalattal együttműködve igen rövid idő alatt megszer­vezte az aknák építésével, gépesítésével kapcsolatos elő­készítő munkákat. A magyar ipar mintegy 40 vagonnyi gé­pet készített, amit hajón szál­lítottak Indiába. 22 magyar mérnök és művezető is a helyszínre érkezett, s irányí­tásukkal, továbbá körülbelül 100 indiai munkás közremű­ködésével a napokban meg- i kezdődött az első 250 méteres 1 akna építése. Renóczi Mihály és Oláh László az egyik forgókemence működését figyelik. A PANELVÁROS FELVONULÁSI épület, egyik helyiség az „iroda”. Asz­talok, padok, vizeskancsók, szekrényben rajzok, a polcon szerszámok. Aztán még egy rajz — szöggel kifeszítive — a falon. A kicsi kis ablakon kilátni az építkezésre. Állanak a panelházak — az első kett- tőt már lakják, a többit kívül­ről vakolják, bent szerelnek, de látni félig kész tömböket is, amelyekre most emelik ra az elemeket, a szélső soron meg alapoznák. Némi kis fan- tázival „házgyárnak” minősít­hető ez a munkafolyamat, amikor még kétszáz méter­rel odébb árkot ásnak a be- tanalapzatnak, itt pedig egy asszony nézeget ki a szoba­ablakon karjában gyerekkel. Gyorsan épülnek ezek a há­zak. Azt mondja Illés Ferenc művezető, hogy Gros János hét tagú brigádja átlag három hét alatt állít össze panelok­ból egy lakóházat. — Ha minden jó megy, per­sze — teszi hozzá. — Hogy-hogy? — A belső szerelés sok időt igényel. Aztán hol ez nincs, hcfl az nincs. Szabó Andor a szállítással foglalkozik: —• Csak éjszaka kapok te­herkocsikat A MÁV is csúcsforgalommal bajmolódik. Lassan ér ide az anyag, i <— A fűtést be kellene kötni még a hideg beállta előtt, de úgy hallottam, hogy a tolózá­rak még nem érkeztek meg. Hidegben viszont nem tudjuk a műanyagpadlót lerakni. Kint a fölvágott úttalan-úton egy férfi bukdácsol, vele van a felesége meg egy hat év kö­rüli kislány. Megállnak az épülő ház előtt. Aztán beme­részkednek a lépcsőháziba is. Illésnek mutatom őket, nézzen csak ki az ablakon. — Lakók. Jövendő lakók. Nagyon sokan kijárnak ám ide, aztán érdeklődnek: mikor lehet költözni, meg hogy nem lehetne-e öt nappal előbb, mert most kapták meg az új bútort, az albérletiben nem fér el, Szabó közbeszól: — Egyszer kijön egy asz- szony, kezében papír, azon meg valami rajz és számok. Kérdezi tőlem: „Melyik az én lakásom?” Mondom neki: „Ott ni, látja azt a gödröt, meg a földhányást? Ott lesz.”­Az asszony kétségbesetten nézett körül „Egy év múlva sem lesz kész!” Négy hónap múlva beköltözött a ,gödör” fölé, családostól, szép kétszoba összkomfortosba. Az Őrös-brigád meg csak emeli a falakat. Kiabálnak anyagért, daruért és csak eme­lik, húzzák fölfele a szinte­ket. A falra szögezett tervrajz már a jövő esztendőt mutatja. Még hét panelházat építenek fel egészen a Szigeti útig, ve­le párhuzamosan építenek ki­lenc — ahogy Illések mondják — nagyon-nagyon szép kocka­házat téglából. — Ha minden jól megy — teszi hozzá ismét Illés műve­zető. ATBALLAGOK a miniatűr piacon. A betonstandokon paprika, alma, zöldség, káposz­ta — az asztalok között asszo­nyok vitatkoznak, alkudnak az eladókkal, miképpen a világ valamennyi piacán. A külső épületsor mögött keresztirány­ban állnak eme városrész első épületei. Büszkélkedni velük — nemigen lehet. Francia tí­pusházak — fürdőszoba vagy fürdőfülke nélkül De nem az építők okolhatók, hanem a fő­városi tervezők és miniszte­riális személyeik Mindegy, ezen már változtatni aligha le­het. A tanulópénzt a lakók fi­zetik A posta-épület mentén már egészen más képet kap az ember. A hétemeletes lakóhá­zak láttán már érezni hogy a korszerűség milyen előnyösen házasítható a kényelemmel és a szépséggel. És itt jobbra — a Lucaszék gyanánt készülgető „áruház” tövében egy egészen furcsa építményt látni. — Mit keres ott fönt az a lány?! — írónké, azonnal jöjjön le a falról! Domsits János parancsolja le a fal pereméről a lányt, aki egy gumitömlővel locsolja a kötésre váró harántfalat. Még nézni is rossz ezt a lányt, fönt a harmadik szinten, még leve­szekszik onnét... Schatzl József építésvezető kérdezi tőlem: — Látott már ilyen házat? — Először életemben. — A födémek előregyártott betonból vannak a harántfa­lak „ikohó-habsalakból”. A Dunai Vasműből szállítják ide ezt a furcsa anyagot. Hasonlít a nagyon apróra zúzott koksz­hoz. Hihetetlen teherbírású. Ehhez még homokot, cementet kevernek és úgy zsaluzzák be az anyagot. — Ki tervezte ezt a házat? — Simon Ferenc, budapesti tervező. Tizenegy és fél millió forintért épül. — Elég drága. — Igen. De hát kísérlet és a kísérlet mindig időben, pénz­be került. Ha szériában építe­nénk ezt a típust, akkor ol­csóbb lenne. Félünk mi is a téltől, mert hidegben nem köt meg az anyag. Ezért az ötödik és a hatodik emeletet téglából építjük rá. — Hogy néz ki akikor a homlokzat? — Egyforma vakolást kap. Észre sem venni. Testes, nagydarab ember lép hozzánk. Derjanecz János, a betonozó brigád vezetője. Ke­zet nyújt, tenyere rozsdás. — Nem a Nádorból jöttem... —■ szabadkozik ravaszkod va. — Mondd már csak, mit is1 vállaltatok? — kérdezi Dom­sits művezető. m — December tűsre felhúzzuk a harmadik-negyedik emeletet az „agglegény”-házra. — Mire? — kérdem. Nevetnek. Ebben az épület­ben csak másfél-szobás laká­sok lesznek, de persze nem ki­mondottan agglegények részé­re. Alul üzleteket építenek be. AZ ÉPÍTÉSVEZETŐ átkísér a két épülő hétemeleteshez. Betonoszlopok, daruk, szédítő magasságban emberek — meg­döbbentő arányok. Valahol itt dolgozik Szabó Géza ácsbri­gádja is. Csenget a darus, fönt a magasban gömbvasak eresz­kednek alá az égből, pontosan bele a zsaluzat közé. Az idő szorítja ezt a gárdát is. Félnek a téltől,, mert a hideg meg­akaszt itt mindent. Az ácsok azért sietnek, hogy a kőműve­sek kitölthessék téglával a be­tonoszlopok közét. A kőműve­sek meg azért hajráznak, hogy a külső faltól védett épületben a télen folyamatosan menjen a munka. — Hallottam, hetedikén is dolgoznák. i. ■— Igen — mondja Szabó Géza. — Kértük a vállalatve­zetőt, hogy november hetedi­kén is jöhessünk műszakra. Redek Márton brigádja is ad öt embert; Mások ünnepelnek:.. —■ No igen, de nézze csak, novembert írunk, minden nap ajándék a természettől. Amíg ilyen kellemes idő van, ki kell ' használni... A képzőművészek örömére..: Láttam a műtermek tervraj­zait. Hét műterem lesz az épü­let tetején, „nyolcadik emelet­ként"; A műterem hat és fél méter hosszú, öt méter nyolc­van széles. Ablaiknyflás: 3.50x 2.50! Ezenkívül: főzőfülke, für­dőhelyiség, pihenőszoba, rak­tárhelyiség és éléskamra. Ré­gi vágy teljesül — építsenek műtermeket is. S e két lakó­ház alá garázsokat is építenek; SCHATZL JÓZSEF itt dol­gozott már akkor is, amikor az első csákányvágást megej­tették ötvennégyben. Uj-Me- csekalján azóta 14—15 ezer lel­ket számlálnak. Bah frtam Török Sándor csillés hat­száz méter mélységben, a he­tes telep lapos részén nem tud kiegyenesedni. Térdelve lapátolja a szenet, izzad, prüszköl és számol. A babonás tizenháromnál eldobja a la­pátot. Ez a csille volt a leg­nehezebb és a legkönnyebb is. Vége a műszaknak. Az Ortlieb brigád halványan pislákoló lámpái az akna felé vonulnak. A „napon” újra kell ismer­kedni, most heten hétfélék. Fél órával előtte mindenki egyforma volt. Sárdi Károly aknász pontosan úgy nézett ki, mint Fischer Bálint csil­lés. — Most mit csináljunk? — kérdezte Jakab Rudolf csapat­vezető. Valakinek kitűnő ötlete tá­madt. — Menjünk föl az ezer­egyesbe. — Menjünk! — helyeseltek a többiek: Szaszkó János, Pal­iaga József és Kovács Lajos vájárok. — Tehát nyolc korsót? — számolt a kiszolgáló. Koccintunk és rágyújtunk. Érdekes fiatalemberek. Egyi­kük Lajosmizséről, a másikuk Orosházáról, Érsekcsanádról, Hímesházáról került a pécsi bányákba. Teltek a hónapok. A csil­lésből segédvájár, a segédvá­járból vájár lett. A napokból fcedig évek. Megnősültek, lete­lepedtek, házat, lakást vettek. Elismert „nevük” lett Széche- nyi-aknán, szocialista címet nyert a kis kollektíva. Az ak­nász, aki nemrégiben került hozzájuk, dicséri őket. Megle­pődött, hogy nincs sok „du­ma”, de annál inkább „jár a kezük”. Mert vannak, „okos”, jóbeszédű brigádok is, de számadáskor hiányzik az az egy csille szén. Ezek a „messziről jött” fia­talok az elmúlt öt-tíz év alatt feltornászták magukat a leg­jobbak közé, s munkájuk mi­nősége mindenképpen meg­felel. Szaszkót, Pallagát és Kovácsot nem egy brigád csal­ta már tagjai közé, s ennél nagyobb elismerés a bányá­ban aligha létezik. A munka­helyük nem mondható kivá­lasztottnak, sőt, Jakab pa­naszkodik: — A külső tíz kapni kutya egy hely volt. Feltörött a te­nyér ... Török is sóhajt: — A múlt hónap nehéz volt. — Olyan ez, mint a foci, rossz pályán nehéz játszani, — nevet Pallaga, célozván a legutóbbi 4:l-es vereségükre, amelyet a rivális brigáddal játszottak egy hordó sörbe. — Apropó, még egy rundót, — intézkedik Sárdi Károly, Szaszkó meg meséli a leg­utóbbi nyúlpaprikás történe­tét. Van a csapatban ugyanis egy vadász, Tratnyek József segédvájár, aki nyulat ígért a brigádnak, de a futball-ve- reség úgy letörte, hogy mellé lőtt minden tapsifülesnek. A kis epizód után mindenki tud legalább hármat mondani. A megelégedettség, jó kedv, bizakodás hatja át őket. A szocialista címet is szóba hoz­zuk, kíváncsi vagyok, hogy a brigádnaplón túl és a bri- gádórtakezletek „hivatalosabb” hangján és légkörén kívül hogy is vélekednek erről a problémáról. Szaszkó próbálja „vázolni a helyzetet”, de nem jut mésszire. Pallaga „pedzi”, közelebb hozza az igazat. — Sanyi bácsit, a • bánya­mesterünket búcsúztatjuk szerdán, ajándékot is vet­tünk ... A brigád tagsági dí­jából fedeztük a sikondai ki­rándulást ... Küsmődi csapat- vezetőnket is meglátogattuk, beteg vélt egy hónapig... Két névadó is volt már a brigád­nál ... Csak ez a Török, hiába ez a Török ... — Mi van a Törökkel? — nézek szomszédomra, ugyanis Török pontosan mellettem ül. — Nemcsak névadót sze­retnénk tartani, hanem eskü­vőt is, de ez- a Török nem akar kötélnek állni... Hosszan beszélnek a bá­nyamesterről, akit a háború idején halálra ítéltek a kato­naságnál. Majd a tervek és a célok kerülnek terítékre. Sor­jában mondták, sorjában je­gyeztem: Jakab: Házat^ építek, két gyerekem van, s' a lakás nem a legjobb ... Szaszkó: Csak a kocsi vétel izgat, huszonyolcezer bent van a takarékban. Pallaga: Szőlőt akarok ven­ni, körülbelül 400 négyszögölt. A kisfiámat zenére szeretném beíratni. De nagyon jól jönne egy négytalálat a lottón. Kovács: Most vergődtem ki a házvételből, egyelőre semmit nem akarok. Fischer: Nem tudom. Min­denünk megvan, egyelőre semmit nem terveztünk. Török: Egy tévét veszek hamarosan. A motoromat ki­cserélem valami jobbra. S ha találnék egy olyan leányt, aki­vel megértenénk egymást... Hiába nem tud az ember a pénznek se örülni, talán majd ha asszony lesz. Fizetünk és indulunk a buszmegállóhoz. Nem tudom már pontosan ki mondta: — Nekünk jobban kell dol­goznunk is, mert azért figye­lik a többiek ezt a brigádot. Milyen az a szocialista alaku­lat? — mondogatják. Mi nem akarunk „leégni”. Azt nem le­het. S ehhez nem is kell va­lami különleges embernek lenni. Én nem azt tartom, hogy a naplóba beírták: él­jünk szocialista módon, hanem úgy élünk, mint a normális emberek szoktak. Sokáig fejemben járt még ez a mondat. Tényleg nem kell különleges embernek len­ni, hogy szocialista módon él­jenek és dolgozzanak. Ezt te­szik az Ortlieb csapat tagjai, ezért nyerték el egyszer a szo­cialista brigád címet és min­den reményük megvan, hogy másodszor is elnyerjék. Gazdagít István

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents