Dunántúli Napló, 1963. november (20. évfolyam, 256-280. szám)

1963-11-17 / 269. szám

f NOVEMBER n. NAPLÓ 9 Mohács történetéről sokat tudunk, mert ez a történet eléggé mostoha viszonyok kö­zött alakult. Okirat 1093-ban említette először, amikor még egyszerű halászfalu volt, vagyis Villa Mohach. Azután 1526. augusztus 29. ' Százhat- vankét év múlva Lotharingiai Károly, az esetleges újabb török támadás veszélye miatt teljesen kiürítette a várost. A lotharingiai kiürítés után százötven évvel Mohács „szabadalmas mezővárosi” rangot kapott, é® újabb har­minc év múlva már 12 ezer lakosa volt. Az akkori fejlő­dés lehetősége szinte belá iha­tatlannak látszott, de hama­rosan megjelent az 1871. évi közigazgatási törvény, és Mo­hácsot visszaminősítették. Nagyközség lett 1924-ben megint város. A felszabadu­lás után úgy volt, hogy itt építik fel a Dunai Vasművek azután nem úgy lett. Ma már csak a „Vasmű lakótelep”, vagy ahogy Mohácson mond­ják, a Tanulóváros meg a korszerűen ívelő betonút a nyoma annak, hogy itt vala­mi nagyszabású dolog készült. Utána mint tíz évig szinte teljesen elmerevedett a vá­ros. Ebben az időszakban egyetlen állami lakás sem épült, nem oldották meg Mo­hács évtizedes ivóvíz-gond­jait, és még a háborúelőtti helyi autóbuszjáratok se köz­lekedtek. Semmi se történt. Pontosan abban az időszak­ban, amikor az országban a szocialista építést az jellemez­te, hogy városaink rendkívül gyors tempóban fejlődtek, át­épültek. Mohácsnak 1949- ben Homorúddal együtt 19 ezer lakosa volt. Ma 18 ezer. Tímár Mátyás pénzügymi­niszter, a város szülötte mond­ta a közelmúltban amikor a Baranya megyei Intéző Bi­zottság ülése alkalmából Mo­hácsra látogatott — Sok magyar városban megfordultam már, de sehol sem fogadott olyan kép, mint itt. A város belterületén egyetlen új épület sem mutat­ja, hogy az elmúlt tizenhét év alatt mennyit épült az ország. Véleményem szerint szük­séges volt ez a hosszabb tör­ténelmi bevezető, mert egy­részt csak így lehet igazán megérteni a város vezetőinek és lakóinak jelenlegi erőfe­szítéseit, hogy a több mint tíz fontos év mozdulatlansá­ga után nagyjából utolérjék a mai városias színvonalat, másrészt ezek a város-törté­neti „visszafordulások” is bizonyítják, hogy Mohács tel­jes talpraállását tulajdonkép­pen soha nem tartották olyan fontos ügynek, mint most a vá­ros és a megye vezetői tartják. Elindultam a különös, vi- zihangulatú utcákon és nem ügyeltem arra, hogy ez a barangolás tervszerű legyen. Egy város lényegi problémáit az emberek között okvetlenül fel lehet fedezni. Fischer Já­nossal, a városi tanács elnök- helyettesével pedig már elő­zőleg megegyeztünk; magya­rázatért, válaszért majd min­dig vissza-visszatérek az el­nökhelyettesi irodába. Az egyik utcában három asszonyt látok, a kezükben kanna, vödör. Vizet visznek. Egy másik utcában két gye­rek cipekedik, időnként lete­szik a vizeskannákat, megpi­hennek. Megállók az egyik közkútnál, hidegszemű, sri- kár ember ereszti a vizet. — Iváshoz? — kérdezem. — Ivás, főzés, mosdás... — Messze viszi? — Százötven méter. Egy 1955-ben kiadott hazai útikönyvben olvasom: „Mo­hács évtizedekig ivóvíz-hiány­ban szenvedett, de a felsza­badulás óta csatornázták, új kutakat kapott, egészségügyi berendezéseit korszerűsítet­ték .. Valami nem stimmel. Mo­hácson pillanatnyilag Is a legfontosabb probléma az ivó­víz. Emberek és vélemények csapnak össze. A városban nem lehet egy kávét, vagy egy pohár sört meginni anél­kül, hogy az ivóvíz szóba ne kerüljön. Víz. Az ember bi­zony meghökken. Elég nehéz elképzelni egy 18 ezer lakosú európai várost, ha nem is korszerű, de legalább megfe­lelő ivóvíz-ellátás nélküL Még a barangolás előtt valamelyik irodában átböngésztem egy tanulmányt. Mi a város? Azt írja a szerző: „...a. várost valójában az általa nyújtott ellátás, központi szerepkörei­nek miként való betöltése emeli ki a többi települések sorából, és teszi várossá...” Egymásután ilyenek buk­kannak fel az emberben: egészségügy, kulturált élet­szint, lakásépítkezés, iparte­lepítés, parkosítás ... Jelen­leg csak a város néhány köz­épületében és nagyobb bérhá­zában oldódott meg az ivó­víz-ellátás, a lakosság nagy része körülbelül negyven utcai közkútról, kannánként hord­ja a vizet. A Községgazdálko­dási Vállalat jelenleg öt fo­rintért „állít elő” egy köbmé­ter vizet. A leendő vízmű na­pi hatezer köbmétert ad majd, egy forint negyven filléres köb méterenkénti áron. Az ivóvíz meg a leendő vízmű. Men­jünk csak vissza néhány percre az elnökhelyettesi irodába! FISCHER JÁNOS: — Az ivóvíz szorosan kapcsolódik a városfejlesztéshez. Mohácson jelenleg ez e legfontosabb probléma, csak teljes össze­fogással lehet megoldani. Két hét alatt megszerveztük a víztársulást, a számításba vett 3500 családból 2000 már belé­pett. Persze, csupán a csalá­dok hozzájárulásából nem tu­dunk korszerű vízmüvet lé­tesíteni, ezért beléptiek a vá­ros üzemei, közületei is. Az összhozzájáihilást 11 ezer egy­ségre bontottuk. Ebből az üzemek nyolcezer egységet vállaltak, vagyis huszonnégy­millió forintot, a lakosság ki­lencmilliót. Egy egység há­romezer forint, tíz év alatt kell kifizetni, havi 25 forintos részletekben. Csak így tudunk belátható időn belül megfele­lő vizet biztosítani a város­nak. Akik nem lépnek be a társulásba, azolcra a hozzájá­rulást közadóként kivethet­jük, és a beruházás alatt kell behajtani. Persze, figyelembe vettük a kisfizetésűek, a be­tegek és a nyugdíjasok helyze­tét. A négyezer családból így csak háromezerötszázat vet­tünk számításba, de egyébként is, adott esetben a behajtás­tól el lehet tekinteni, illetve csökkenthető az összeg. Vi­szont az egész város érdeke közérdek, tehát egyéni érdek is ... A tanulmányterv már korábban elkészült, a jelen­legi városrész vízellátásának kivitelezése 52 millió forint. Ha a beruházási programot elfogadják és kapacitás is lesz, akkor a vízmű és a há­lózat építése 1964-ben kezdő­dik és 1967-ben fejeződik be... Az autóbuszállomás közelé­ben egy régi ismerősömmel találkozom, aki nagyon sok­szor hívott már; Mohács nem egy vagy két napot, legalább egy hetet érdemel az újság­írótól — Mohácsról ír? — kérde­zi. — Igen. — A kórházat meg a kör­zeti rendelők helyzetét ne hagyja ki! Nem hagytam ki. Helyszíni megfigyelésekből, beszélgeté­sekből és tárgyilagos jelenté­sekből rajzolódott ki előttem, hogy Mohács másik „nehéz” problémája a kórházi, de leg­főképpen a rendelőintézeti ál­lapot. A 310 ágyas kórház pillanatnyilag Pécs után a megye legnagyob egészség- ügyi intézménye. Zsúfolt Gé­gészet 103,3 százalék. Belgyó­gyászat 102,6 százalék. Az át­lagos ápolási idő minden ősz­Tavaly töbfo mint nyolcvan­egy ezer beteg fordult meg a városi rendelő intézetben, nagy részük a fogászaton. Be­ismerem, az egymás meflflé he­lyezett adatok bizony nem a legmegnyugtatóbbak, vagy­is ismerősömnek bizonyos ér­telemben igaza van, de... Dr. Ludván Sándor sebész főorvos operál a mohácsi kór­házban. tál von lényegesen rövidetob, mint az országos átlag. A rendelőintézeti forgalom az utóbbi két évben ugrás­szerűen megnőtt. Nem, nem betegebbek az emberek, nem -írről van szó, csupán a mo­hácsi rendelőintézet kapaci­tása nem tudott lépést tartani a betegbiztosítási jog alapos elterjedésével. A mezőgazda­ság átszervezésével megnőtt az ingyenes betegellátásra jogo­sultak száma. Megnövekedett az orvosi rendelők forgalma. 1959-ben a szervezett szak­rendelési órák száma negyven­hét volt Tavaly hetvenegy. Az Aj mohácsi moxi makettja, Egyrészt a mezőgazdaság alapvető átalakulása után egy kicsit következményszerű is ez a helyzet. Ami ingyen van, annak különösen nagy a von­zóereje. Nem beszélve arról, hogy egészségről van szó. Az „országos átlag” nagyjából ez. Majd csökken. Másrészt, a város vezetői több részletmeg­oldással próbálkoznak, az alapvető egészségügyi problé­mák megoldása azonban túl­haladja a helyi lehetőségeket. FISCHER JÁNOS: — Ahhoz, hogy a kórházunk és rendelő­intézetünk megfelelő legyen, biztosítani kell a korszerű el­helyezést, a modem gyógyí­táshoz szükséges eszközöket, a létszámot stb. Tudjuk. Az egészségügyi intézmények bi­zonyos összevonásával, illetve létesítésével az a célunk, hogy a kórház mellett egy olyan egészségügyi központot hoz­zunk létre, amivel biztosítani lehet a jó és korszerű betegel­látást. 1964—65-ben épül Mo­hácson egy korszerű véradó állomás. Az új szakrendelő- intézet, mint a lakásépítke­zés járulékos beruházása, a harmadik ötéves terv folya­mán várható. A kórház bőví­tése pedig lényegében mindig namrevden van... Életszínvonal? Ilyeneket hal­lok barangolás közben; — Azt hiszem, 20—25 ma­atemrtó van a váróéban... — Mit gondol?... Sokkal több legalább hetven ... — Tudja, hogy 1956. októ­ber 22-én mennyi pénzük volt a mohácsiaknak a taka­rékban? Egymillió 400 ezer. És most mennyi van? — Negyvennyolcmillió... — Az idei nehéz időjárás ellenére is jól fizetnek a mo­hácsi termelőszövetkezetek. Ahogy tervezték. A városi harminchat fórint körül, a szigetiben több lesz; mint negyven... — Azt mondják, hogy a fia­talok nehezen tudnak elhe­lyezkedni ... — Nehezen? Talán az érett­ségizett lányok. Egyrészt mert kisebb a válogatási lehetősé­gük, másrészt mag a családi szemlélet. Ide nem mehet a gyerek, meg oda sem me­het ... De a fiúk? A nyomdá­nál hosszú ideig láttam egy hirdetést: tanulót felveszünk. Nem tudom, hogy talál­tak-e ... FISCHER JÄNOS: — Az idénymunkásak téli elhelyez­kedése pillanatnyilag nincs megoldva, ez igaz. Jó lenne egy női munkaerőket foglal­koztató üzem, mert szinte ki­vétel nélkül nőkről van szó. Van egy esetleges megoldás, de az ügy jelenleg még csak az előzetes tárgyalásokig ju­tott el. A Szegedi Ládagyár a Farost mellett létesítene egy fióküzemet. Ez nagymértékben segítene az idényjellegű mun­kások elhelyezésében... A Kossuth moziban a Mandrin kapitányt játsszák. Izgalmas, kalandos film, to­long a közönség. Az előcsar­nokban valaki megszólal mö­göttem. — Ez a mozi csak annyit változott az utóbbi harminc— negyven évben, hogy szélesebb lett a vászon, és a Tinka né­ni nem ül a zongoránál... Nyilvánvalóan van ebben a megjegyzésben egy kevés rosszmájúság, de az is igaz, hogy nehezen lehetne az or­szágban még egy olyan várost találni, ahol a mozi többé-ke- vésbé még éppen olyan, mint a némafilmek korában volt. Természetesen leszámítva a technikai korszerűsítéseket. Persze, igazságtalan volnék a város vezetőihez és a Bara­nya megyei Moziüzemi Válla­lathoz, ha elhallgatnám, hogy van Mohácson egy korszerű, több mint ezer nézőt befoga­dó szabadtéri mozi, és ha nem szólnék az „ózdi” moziról. Mo­hács nagyjelentőségű kulturá­lis létesítménye lesz az a filmszínház, ami pontosan az ózdi mozi mintájára épül majd. 430 személyt befogadó, szélesvásznú, korszerű gépek­kel, az emeleti előcsarnokban 750 négyzetméteres, úgy neve­zett kiállítási területtel. Mo­hács eléggé szegény kulturá­lis létesítményekben. Ami van az sem korszerű. Vonatkozik ez a városi művelődési házra is, ami annakidején nem a mai rendeltetésének megfele­lően épült, bár némi tervezett átalakítással jó lesz egyelő­re, hiszen Mohács színházi életét jelenleg a művelődési ház színjátszó csoportjának fellépései és a Pécsi Nemze­ti Színház időnkénti vendég­játéka jelenti. Az új mozi azonban nagyon sokat lendít­het a város kulturális életének tempóján és változatosabbá is teheti. Elsősorban a kiállí­tási helyiséggel. Mohácson jelenleg erre a célra nincsen megfelelő terem. Nem beszél­ve arról, hogy a helyi múze­um összes anyaga raktározott* „menetközi” állapotban van. A. bizonytalanság szomorú ál­lapota ez. A mohácsi múzeum­ügy — annyi hiábavaló inter- pellálás után is — teljesen le­zárult, és nagyon sajnálatos eredménnyel zárult le. Üj múzeum építéséhez rengeteg anyagi erő keli, a városra pe­dig egyelőre más, nagyon fon­tos, alapvető beruházási fel­adatok várnak. FISCHER JANOS: — A raktáron levő múzeumi anyag a népművelésnek se, meg az anyagnak se használ. A város vezetői pillanatnyilag nem lát­ják a konkrét megoldás lehe­tőségét. Véleményünk szerint az új mozi talán ezen is eny­híthet. Arra gondolunk, hogy az a bizonyos emeleti rész alkalmas lesz időszaki kiállí­tások rendezésére is. Nem be­szélve a szerencsés „kapcso­lódásról". Alcik moziba jár­nak, nem biztos, hogy egy népművészeti vagy egy régé­szeti kiállításra is elmenné­nek, de ha ezt a kiállítást helyben rendezik... Van valami megnyugtató szervezettség és okos erőfe­szítés ebben a Városban, Pél­dául? Az ember, ha egy,_. jlyen „globális” riportot ír,, nagy on sok, látszólag felesleges dolgot is feljegyez. Megkérdeztem többek között, hogy a követ­kező két évben milyen beru­házásokra számíthat a város. Közömbös, lényegtelen választ vártam, és meghökkentő szá­mokat kaptam. Bölcsőde. Kór­házfejlesztés. Vízmű. Közvi­lágítás. Mozi. Napközi... Ösz- szesen körülbelül 45 millió forint. A községfejlesztési alapra befolyó összeg pedig két év alatt csak hárommil­lió. A tervezett ’ társadalmi munkával együtt négymillió. — Ezek megalapozott dol­gok, alapvetően fontos beru­házások, — mondták a város vezetői. Megalapozott dolgok; Úgyis lehet mondani, hogy jó kezekben van a város. Úgyis lehet mondani, hogy a mohá­csiak nagyon szeretik a váro­sukat. Pontosan látják azt a távolságot, ami pillanatnyilag elválasztja más, a korábbi idő­szakban rohamosan fejlődő városoktól. A nyáron egy kü-. lönös, egykedvű utas érkezett a pesti személyhajóval. Ki­ment a partra, a betonmelt- védre támaszkodott körülné­zett és azt mondta; — Itt ma is pontosan olyan minden, mint amilyennek tíz éve láttam... Ma még igaza van. Egy kis­sé nehezen fogy a távolság, de ezek a 45 millió forintok, meg a város „víztársulása” nagyon biztató jelenségek. Mohácsnak neve, patinája és életereje van. A város alatt folyama­tosan húznak el a külföldi ha­jók. A hajósok kijönnek a partra, körülnéznek, ha van pénzük, vásárolnak. Tudják, hogy ez az utolsó magyar vá­ros a Duna mellett. Végvári jellege van. A pesti személy­hajó idáig jön. A vasútvonal itt ér véget. Az utas ma, ha kiszáll a pesti hajóból, pon­tosan azt látja, amit tíz éve látott. De nem biztos, hogy tíz év múlva is azt látja, amit ma. Ismerem a város fejlesz­tési terveit, vezetőit, lakóit. És ez a 45 millió. Meg az em­berek összefogása a jó vízért. Azt hiszem, jó lesz, ha a pes­ti hajó egykedvű utasa nem nagyon bízza el magát.. (Thiery Árpád) Foto; dr. Varga Gyula i 1 1 Nyári strandélet Mohácson.

Next

/
Thumbnails
Contents