Dunántúli Napló, 1963. október (20. évfolyam, 229-255. szám)
1963-10-02 / 230. szám
m3. OKTÓBER 2 5 A Kossuth mozi vezetőségének az operafilmek ügyében Levelemben arra szeretném felhívni a Kossuth-mozi vezetőségét, hogy ne feledkezzen meg újból megindítani vasárnap de. 11 órakor tartott ope- rafilm-sorozatok vetítését. Az operafilmek úgy magam, mint családom lelkes látogatója volt, ezt a lehetőséget igen jónak tartom abból a célból, hogy. akiknek nincs és nem volt módjában egyes operákat megismerni, azok igen hasznos ismereteket szerezhetnek és zenei ismereteiket kiterjeszthetik még egyes olyan operákra is, melyek még a budapesti műsoron sem szerepelnek. Ezzel a Kossuth-mozá veze-. tősége az érdeklődők részére olyan kulturális igénynek tesz eleget, melyért talán még áldozatokat is hozni érdemes. Ezen áldozattal arra célzok, hogy nem minden előadáson voltak elegendő számmal, holott a kérdés anyagi oldalához az is hozzátartozik, hogy „matiné-ár” mellett a mozinak ne legyen ráfizetése. A közönségszervezés vonalán az volna a javaslatom, hogy ezeket az operafilm-elő- adásokat jobban kellene tudatosítani az iskolákban, főleg középiskolákat és egyetemeket értek ez alatt. mert meggyőződtem arról, hogy zenét és operát kedvelő csaláMi lesz a Kandó Kálmán utca sorsa ? A Kandó Kálmán utca sajnos még mindig járda és útburkolat nélkül van. Az utca elején van egy kis darabon aszfalt és az utca végén egy kis szakaszon járda. ígéretet kaptunk bőven. Felépült már a Kolozsvár utca, elkészültek az OTP-hózak, ettől tették függővé az utcánk megjavítását és még mindeddig nem történt semmi. Szeretnénk végre, ha már megjavítanák az utcánkat! Kandó Kálmán utcai lakók. dók és azoknak középiskolás gyermekei nem is ' tudtak arról, hogy ilyen operafilmek sorozatosan vetítésre kerültek. Az újság mozi-rovatát kevesen nézik. Pécs város és annak lakossága zenekedvelő hírében áll, a zenei élet is viszonylagosan elég magas, nem hinném, hogy megfelelő propaganda kifejtése mellett ne lehetne vasárnap délelőttre egy moziterem megtöltését biz tosító közönséget beszervezni. Azonban a 2 forintos matiné ár fenntartását feltétlenül javaslom, s ennél a kérdésnél magamból indulok ki. Az előadásokat én, feleségem és 4 gyermekem, tehát hatan látogattuk és gyermekeim zenei ismereteinek fejlesztése érdekében a tizenkét forint összeget készséggel áldoztam és áldozni fogom a jövőben is, de mivel a családban egyedüli kereső vagyok, magasabb helyár mellett már sem az én családom, sem sokan mások bizonyára már nem jönnének el az előadásra. Kérem a fentiek szíves figyelembe vételét és a magam részéről örömmel várom az operafilmek vetítésének újbóli megkezdését. Dr. Rihmer Oszkár megyei bírósági bíró. A Móra Ferenc utcában úgy nőnek a házak, mint eső után a gomba. Jó érzés ezt látni, hogy az emberek szeretik a szép lakást, az otthont, ahol a munkában elfáradtam rheg7 pihenhetnek. Csak egy kis kellemetlen érzés is vegyül ebbe az örömbe. Ugyanis, ha viharos időjárás van, nincs nyugodt éjszakájuk a környék lakóinak, mert ebben az utcában van az oxigéntároló helyiség és ha a villám belecsapna a tárolóhelyiségbe, bizony a környék lakóinak életét veszélyeztetné. Miért nincs villámhárító a tárolóhelyiség tetőzetén? Jogos a félelem, hiszen mindenkinek drága az élete. Az utca lakói Tv-készüléket az új-mecsekaljai Misi cukrászdának Itt van az ősz, — meghosz- szabbodnak az esték. Ilyenkor természetszerűen nagyobb szerephez jutnak a vendéglátóipari egységek is, — különösen az olyan szolid és meghitt hely, mint az új-mecsekaljai Misi cukrászda. Több jelé tapasztaltuk már, hogy a cukrászdákat rádió mellett egyre inkább televíziós készülékkel is felszerelik, hiszen, — bármilyen szépen is javul az életszínvonal, azért még igen sok családnak nem jut tv-re, és hát egyébként sem csak a családosokra kell ilyen esetben gondolni. Igen sokan, nagyon hálásak lennénk a Pécsi Vendéglátóipari Vállalat vezetőinek, ha kérésünket kedvezően bírálná el és akárcsak egy használható állapotban lévő Tavasz készüléket is felszereltetne a Misi ■ cukrászdába. A jól bevezetett, népszerű cukrászda forgalma, vonzóereje ezzel sokat javulna, így tehát mindenképpen megérné a kétségkívül tetemes beruházási összeg. Kíváncsian várjuk az illetékesek válaszát, — és nlég I inkább kedvező intézkedését. Uj-mecsekaljai dolgozók. a tanácstagválasztásokon és lakógyűléseken már kérték, hogy az oxigéntárolót a lakott területtől távol helyezzék el, vagy legalább villámhárítót szereljenek a tetőre. De hiába, semmiféle intézkedés nem történt, azt mondják, nem találnak megfelelő helyiséget. Hát ez megfelelő, ahol most van? Úgy hisszük, nem! Az utca lakói . kérik az illetékes szerveket, hogy vizsgálják ki az ügyet és amig megfelelő helyiséget tudnak biztosítani, addig legalább szereljenek villámhárítót a tárolóhelyiség két végére. Kibétli Béla Pécsi Bőrgyár. Intézkedést várunk az oxigéntároló ügyében Halló, itt fuvarvállalő Sorszámmal a kezükben úgy várakoznak itt 'az emberek, mint a fogorvosnál. S majdnem ugyanolyan keserű képet is vágnak, mintha csak a foguk fájna, s olyan türelmetlenek is. Pedig ez a kis iroda nem más, mint az Autó- közlekedési Vállalat fuvarvállaló irodája. De talán a türelmetlenségek irodájának is lehetne nevezni. — Huszonegy tehertaxi, két darab négy tonnás s egy besegítő kocsi járja állandóan a várost. Soha ennyi kocsink nem volt és látja mégis mi van itt? — mondja Dombszky Béla, az irodavezető. Egy „pilóta” éppen most érkezik. — Nekem adja, én vagyok sor jn — mondja egy asszony. — Sa jnos nem adhatom önnek. mert ez egy két tonnás kocsi, másutt már várnak rá. önnek meg csak két mázsa cementje van ... Hárman is jelentkeznek: Nekem egy kályhát... nekem egy hordót, nekem csak egy konyhaasztalt kellene ... — Értsenek meg, ez egy nagy kocsi. Várjanak, jönni kell a kicsiknek i's. Üljenek le nyugodtan. Idegesen ülnek le. S amikor a népgazdasági érdek is szóba kerül, a nyomaték kedvéért. kényszeredetten meg- nyr : -k, hogy ez a kocsi me "n homokot vinni. Néhány perc és már újabb két kiskocsi jön, máris állít- ' a menetlevelet, s ekkor (.■■■ ' ’ in egy férfi. — Egy kiskocsi kellene, de i zonnal. — Sajnos, várni kell... — Mi az. hogy várni, kettő is áll ott kinn. j — Az igaz, de máris mennek. — És én akkor meddig várjak? — Mi is várunk, — hur- rogják le a többiek. Cseng a telefon: sajnos asszonyom húsz tonnás kocsink nincs... Nem kérem, húsz tonna az kétszáz mázsa, két vagonnyi áru ... Két tonnásat adhatok. Jó lesz holnapra ?... Kéremszépen, mond ja a címet... — Nekem két köbméter fát kell szállítanom, egy kiskocsit kérek. — De kérem, azt nem bírja el a kiskocsi. Az legkevesebb 12 mázsa. — Majd felszorítjuk rá. — Nem a felszorításról, az elbírásról van szó. Hét és fél mázsás a kiskocsi... A fiatalembert majdnem félrelökve érkezik egy ideges férfi. — Fél kettőre rendeltem a kocsit és még nincs itt. Három perc múlva fél kettő. A gépkocsivezető éppen most lép be. — Itt van kérem, diktálja be az adatokat... így megy ez reggeltől estig — mondja Dombszky Béla. — Sokan szállítanak építőanyagot is, éppen ezért kaptuk a nagyobb kocsikat is, de... Újabb telefon... — Sajnos dömperrel nem szolgálhatok. Esetleg négytonnás kocsival. Ha megfelel, clőjegyzem... — Hol is hagytuk abba?... Igen, vannak olyan esetek is, hogy a vállalati gépkocsivezető szabadságra megy, és akkor ahelyett, hogy helyet- tévről gondoskodnának, tőlünk kérnek kocsit. Pedig ez az iroda csakis a magánosok részére szolgál. A Gyermek Élelmezési Vállalat már két hete leköt egy kocsinkat. S ha véletlenül nem tudom időben küldeni, azt mondják: vállaljam a felelősséget, hogy négyezer gyerek éhesen marad. Mintha csupán rajtam múlna ... Mindig ilyen forgalom van itt? — Állandóan. Főként most, hogy szüretelnek. Fel a hegybe, a különböző szurdokokba viszik a kocsikat. Sorra romlanak el. De ha véletlenül nem megy fel a gépkocsivezető egy olyan úton, amit veszélyesnek tart, akkor azt mondják persze, mert borravalót kér. Tegnap egy kocsinak elszakadt a sebességváltója, a másiknak tengelytörése lett, két-három napig állhatnak. S ha valaki előre rendel? — Az a legegyszerűbb. Két- három nappal előbb szólni. Három nap múlva hogy állnak a megrendeléssel? — kérdezem bátortalanul. — Na nézzük csak? Van még üres hely, kis és nagy kocsira is. — Jegyezzen elő — mondom megkönnyebbülten. Mert mi tagadás egy kicsit azért én is ideges voltam. Mert itt mindenkinek szabad idegesnek lenni, csak a Dombszky elvtárs bírja ki idegekkel. S az Autóközlekedési Vállalatot is szabad szidni, pedig ez esetben sajnos már többet nem tehet az érdekünkben. Legalábbis addig nem, amíg más városokban is lesz elegendő kocsi és még Pécsre is jut néhány darab. — Cs — „Citromka" és az első országos bábfesztivál „Citromka” béketűrően ücsö rög a Pécsi Bábszínpad újjávarázsolt műhelyének ablakában. Kis sárga műanyagból készült kulacs hasacskáját a párkányon nyugtatja, körülötte társai sorakoznak, a csörgőtestű verebek, a porcukorszóróból és púderpamacsból készített nyuszik és a két kulacstestű, kosárfül szarvú kecske. Ülnek és várnak. A kis színpad díszletei között is érdekes dolgokat fedez fel még a laikus szeme is. A házacska oldala műanyag evőeszköztartó, a teteje félbehajtott lábtörlő, a fák szőnyegporolók voltak a „civil” használatban, a kemence kibelezett rádió doboza ... Az Első Országos Bábfesztivál műsorát várják türelemmel valamennyien, mert a pécsi bábosok műsorán „Citromka”, a csíkos vadmalac története szerepel. Rendkívül érdekes és újszerű műsorok várhatók a fesztiválon. Maga a fesztivál, azaz hivatalos nevén: I. Országos Bábjátékos Napok, is újszerű érdekes társadalmi megmozdulás lesz Pécsett. Külföldi példa nyomán született létrehívásának ötlete, Csehszlovákiában is a különböző városok más-más öntevékeny kultúrmunka pat- ronálói. Magyarra „átültetve” Pécs és társadalmi szervei a bábosokat patronálják. Így kerül sor november 20—23-ig a bábos napokra, melynek műsora és célkitűzései egyaránt rendkívül változatosak lesznek. — Ezentúl minden két évben rendezünk hasonló fesztiválokat, s így könnyebben lemérhetjük majd, mennyit fejlődött az amatőr báb játszás az elmúlt idő alatt — mondja Kós András, a Pécsi Bábszínpad vezetője. — Azonkívül stúdióbemutatókat is tervezünk, ahol a hivatásos bábosok kísérletképpen, szakmai közönség előtt mutatják majd be új elgondolásokon alapuló műsorukat. A budapestiek „KISZ Stúdiója” pélKőműves, ács, tetőfedő, vízvezetékszerelő, épület- lakatos szakmunkásokat, gépkocsi rakodó munkásokat, kubikosokat (brigádokat) segédmunkásokat alkalmaz a Bm. Tanácsi Magas- és Mélyépítő Vállalat. Pécs, Zsolnai u. 4—6. sz. Vidékiek részére szállást biztosítunk. dául „Brecht a bábszínpadon” összefoglaló címmel tartja meg bemutatóját. A pécsiek Arany János: Bajusz című verséből készített báb- pantomímjukkal lépnek a szakmai közönség elé. Ezen a fesztiválon jutnak először színpadhoz a kísérletező kedvű hivatásos bábosok. Van azonban más értékes is a programban. Előzőleg kiválogatták az amatőrbábosok legjobbjait, s ezen a fesztiválon seregszemleszerű bemutatók követik egymást, amelyek különlegességeket is tartogatnak. ízelítőül: A ka- rancskeszi úttörők, — nógrádi gyerekek valamennyien, — eredeti tájszólásukkal fűszerezett nyelven szólaltatnak meg egy „Szocialista lakodalmast”, kukorica-csutka bábokkal. Ezzel környékük régi folklór játékát elevenítették fel, s ennek színrevitele csak dicséretes lehet. A kecskeméti MTH-intézet növendékeinek műsorát , is nagy várakozás előzi meg, mert a gyerekek, akik tizennégy különféle Szakmát tanulnak az intézetben, az asztalos munkáktól a szabászok bábkészítési tevékenységéig mindent sajátkezűleg késztettek, s műsoruk érdekessége, hogy bábpantomimet mutatnak be. — Azt a haladó irányzatot tartjuk mi is szem előtt, hogy az operától a pantomimig minden áltehetó a bábszínpadra. A világon már sok helyen virágzik ez az elv, s énnek a kísérletező kedvnek és műfaji útkeresésnek lenne a jövőben a „főhadiszállása” Pécs. A fesztivál közel r.ú- romszáz résztvevője között írók is lesznek a bábművészet irodalmának meghívott képviselőjeként, akinek célja a szakmai irodalom megteremtése. Haladó, modern bábjátszást csak akkor tutí’i.k az ország különböző hivat, os és amatőr színpadai produkálni, ha a követelményeknek megfelelően, modern báb színműveket játszhatnak majd — vallja a pécsi bábosok egyik „törzstagja”. Aztán kézbeveszik „Citromkát”, a kecskét, a verebeket és a nyuszikat és indulnak a j próbaterembe. Készülnek az j I. országos bábnapok műso- ;rára. Regén.vi Ildikó A PÉCSI RÁDIÓ 1963, Október 2-i, szerdai műsora a 223,8 m középhullámon: 17.00: Szerb—horvát nyelvű műsor: Ki mint vet ... Az új 3004-es. Zsárko Milánoyics népi zenekara játszik. Az irodalomból: P. P. Njegos útja Petrogradba. J. Gotovác: Erő. 17.30: Német nyelvű műsor: Ifjúsági műsor. — összeállítás. Tánczene. 18.00: Mindenből kettő ... — Könnyűzene. 18.30: Könyvespolc. — A vadásztörténetekről. 18.35: Ügyes kezű iparosok. — Riportösszeállitás. 18.50: A pécsi népi zenekar játszik, Takács János tárogatózik. 19.05: Dél-dunántúli híradó. 19.25: Halász Béla orgonái. 19.35: Fejezetek Hoiváth Mihály: Muzsikáló Pécs című könyvéből. I. Régi századok nyomán. 19.55: Műsorismertetés. 20.00: Műsorzárás. SZÍNHÁZ: Nemzeti Színház: A sevillai borbély (délután 3 órakor), Szigligeti-bérlet. — Királynő kegyen- ce (este 7 órakor), Törzs-bérlet. MOZI: Park: A vérdíj (4, fél 7 és 9 órakor, szélesvásznú). Petőfi: A vérdíj (lél 4, 6 és fél 9 órakor, szélesvásznú). Kossuth: Kollégák (léi 5, fél 7 és fél 9 órakor). • Kossuth Híradó Mozi: Magyar híradó, Az elveszett lépések terme, A négy évszak, örök szerelem, Az életért, „1514”. (Előadások 11 órától 3 óráig folytatólagosan). Építők Kultúrotthona: Oldás és kötés (5 és 7 órakor). Fekete Gyémánt (Gyárváres): Séta a nárciszok körül (7 órakor). Rákóczi (Mecsekalja): Rendkívüli kiadás (7 órakor, szélesvásznú). Kossuth (Mohács): Ordasok között (6 és 8 órakor). Vörös Csillag (Bőly): Asszony a telepen (7 órakor, szélesvásznú). Zrínyi (Szigetvár): Bálvány (8 órakor). Táncsics (Siklós): Váratlan találkozás (fél 8 órakor). DUNÁNTÚLI NAPLÓ A Magyar Szocialista Munkáspárt Baranya megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: Vasvári Ferenc Szerkesztőség: Pécs, Hunyadi János u. 11. Telefon: 15-32. 15-33; 17 óra utáni 60-11. Belpolitikai rovat: 31-68. Kiadja a Dunántúli Napló Lapkiadóvállalat. Felelős kiadó: Braun Károly. Kiadóhivatal: Pécs, Hunyadi u. U. Telefon: » 1S-32, 15-33, 50-08. PÉCSI SZIKRA NYOMDA Pécs, Munkácsy Mihály u. 10. sz. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hely“ postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj 1 hónapra 12.— Ft Indexszám: 25.054. jjg A Pannán** Szálló 25 nagytermében mmmi iiahgi »XI i RADIO RADIO I iMltöTt» KÄNGURU HA CSIUÄR C5IUÍ iUi ri-vi TÍ- RÁDIÓ RÁDIÓ I HANGÚMÉI Ul Nyitva: október 6-ig, naponta 11—19 óráig Szervizszolgálat, műszaki tanácsadás és előadások, iparikamera-üzemeltetés Árusítás a helyszínen Telefon: 10-10 Pécsi Kiskereskedelmi Vállalat I