Dunántúli Napló, 1963. október (20. évfolyam, 229-255. szám)

1963-10-20 / 246. szám

1 IttAPLO IMS. OKTOBER M. I mmm Október Él—96 Csillagászati hét Pécsett Szépül a ház Több mint egy évtized alatt hagyományossá vált városunk ban az a szokás, hogy a Tu­dományos Ismeretterjesztő TáAulat csillagászati szak­osztálya Pécs város Tanácsa művelődésügyi osztályával közösen az őszi időszák fo­lyamán csillagászati hetet rendezzen. Az idén erre — az egész or­szág területén azonos időpont­ban — október 21—26 között kerül sor. A hét során es­ténként ismeretterjesztő elő­Filmújdonságok a Pécs—Baranyai Film és Szemléltetőeszköz-tárban Évről évre mintegy 80—100 oktatófilmmel gyarapodik^ a Pécs-Baranyai Film és Sze mléltetőeszköz-tár. Jelenleg mintegy 700 mezógazdaságí, t echnikal, dokumentum- és ri­portfilm között válogathatnak a művelődési otthonok és iskolák. Az őszi.hónapokban a mezőgazdasági kisfilmeknek van a legnagyobb keletje, az ezüstkalászos tanfolyamok és t£z-akadémiák működése köv etkeztében. Nagyon keresik a millagászati témájú kisfilmek et, és Komlón például külön csillagászati szakkör is alakú It. A közelmúltban számos fi Imújdonság érkezett. Nagy ér­deklődésre tarthat számot a Lidicéről készült dokumen­tumfilm, a mozi történetéről szóló kisfilm, valamint az Utazás Ö-Egyiptomban című csehszlovák földrajzi film. Az egészségügyi oktatófilmek közül Robert Kochról szóló film a legújabb. Az év vég géig előreláthatólag még 35— 40 különféle oktatófilm érkezi k. Hatmillió doboz „Ásszonydícséret" 1963-ban Egy kis magyarázatra szo-i rul az „új gyár” neve, ugyan­is a volt Albertfalvi Vegyi- gyár pécsi üzemét keresztel­ték el az összevonások alkal­mával Kozmetikai és Háztar­tásvegyipari Vállalat 5-ös szá­mú üzemének. A pécsi üzem profilja különösképpen nem változott, továbbra is zömmel mosószereket gyártanak. El­lenben néhány — eddig más­hol készített — termék gyár­tását ebben az esztendőben a apécs izemre bízták: Jó1 fisét a négyes A Sportfogadási és Lottó Igaz­gatóság tájékoztatása szerint a 42. játékhéten — nem végleges megállapítás szerint — öttalála- tos szelvény nem volt. Négy találatot 30 fogadó ért el, egyen­ként 130 424 forint nyeremény­nyel. Három találatot 4207 fo­gadó ért el, nyereményük egyen ként 465 forint. Két találatot 121 995 fogadó ért el, nyeremé­nyük egyenként IS forint. A pécsi üzem jelentős meny nyiségű mosószert termel; ok­tóber hónapban például hab­zószódából 350 tonnát, a köz­ismert Asszonydicséret mo­sóporból pedig 450 ezer ne­gyedkilogrammos dobozzal. Egyébként ezeket a mosóporo­kat csak Pécsett gyártják, s az „Asszonydicséretből” egész évben több,- mint hatmillió negyed kilós dobozzal készí­tenek. Uj terméknek számít a pé­csi üzemben a Negró bőrfes­ték és az úgynevezett sajt- kéreg viasz. A Negró egyéb­ként jól ismert a fogyasztók körében is, de a sajtkéreg viaszról keveset hallottunk eddig. A viaszt a sajtüzemek­ben használják fel, azzal ke­nik be az érlelésre szánt saj­tot, amely vékony rétegként vonja be a közkedvelt emen­tálit. A pécsi üzemben újabb ter­méknek számít a bőrolaj zsír és a kefe viasz. A kefeviasz gyártásánál most új eljárást kívánnak bevezetni. Hétfőn nyílik a DÉDÁSZ műszaki könyvkiállítása Az országos műszaki könyv­napok keretében, a Dél-Du­nántúli Áramszolgáltató Vál­lalat műszaki könyvtára, mű­szaki könyvbemutatót rendez a Rákóczi út 73/B. alatt lévő új székházának első emeleti tanácstermében. A könyvbe­mutató ünnepélyes megnyitá­sára október 21-én, hétfón dél előtt 11 órakor kerül majd sor. A bemutatót Németh István, a DÉDÁSZ új igazga­tója nyitja meg. A kiállítás megnyitása után a meghívott vendégeknek be­mutatják a vállalat 5000 kö­tetből álló műszaki könyvtá­rát, valamint gazdag műszaki folyóirattárát. A kiállítás a nagyközönség részére október 21-én déli 12 órától 5-ig, a többi napokon pedig délelőtt 9-től délután 5-ig tekinthető meg. A kiállítás október 24- én, csütörtökön délután 5 óra­kor zárul. adások hangzanak el. Azokat filmvetítések, jó Idő esetén pedig távcsöves bemutatások követik. Ebben az időszak­ban jól vizsgálható a hegyek­kel, síkságokkal tarkított holdíelszín, a négy holdjától körülvett Jupiter és a gyűrűs Szaturnusz bolygó. Az elmúlt évek során nagy .látogatottságnak örvendett ez a rendezvény. Az előadások változatos, és a ma embere által felvetett kérdésekre fe­leletet adó témaválasztása, valamint a tervbevett távcsö­ves bemutatások alapján most is remélhető, hogy a termé­szettudományok iránt érdek­lődő emberek közül sokan résztvesznek ae előadássoroza­ton. A csillagászati hét program­ja a következő: 21- én: A Világmindenség felépítése a mai kutatások alapján. Előadó: Dr. Bona Imre tanszékvezető főisk. ta* j nár. 22- én: Az űrkutatás az or- I vos, a fizikus és a csillagász ! szemével (Vitaest). Előadók: Dr. Vereckei Lajos egy. tanársegéd, Kiss Miklós igazgató, Dr. Tóth László, csili, szakosztályi titkár. 23- án: Mérőónnal az égites­tek között. Előadó: Hetyei Gábor, főisk. tanársegéd. 24- én: Rádióhullámok a csillagászat szolgálatában. — Előadó: Litz József, fóisk. ta­nársegéd. 25- én: a Világegyetem megis­merésének útjai és tévútja!. Előadó: Dr. Göres László igazgató. 26- án; Üzenetek a világűr­ből Előadó: Mozsgay Gyula csilil. szakköri vezető. Az előadások este 6 órakor kezdődnek a Leőwey Klára Gimnáziumban (Szent Ist­ván tér 8.). Filmvetítések és távcsöves bemutatók egészítik ki az előadásokat. A rendezvény nyilvános. Be­lépési díj nincsen. Dr. Varga Gyula felvétele Tudománvos diákkörök tapesztataréje A Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Ka­rának vendégeiként tanulmá­nyi kirándulásra Pécsre ér­keztek dr. Névai László tan­székvezető egyetemi tanár vezetésével a Budapesti Eöt­vös Loránd Tudományegye­tem Állam- és Jogtudományi Kara'polgári eljárásjogi tudo­mányos diákkörének tagjai. A fővárosi egyetem 26 hall­gatója csütörtökön délután részt vett a Pécsi Jogtudo­Sűlyos közúti balesetek Tíz pere alatt két közúti baleset történt pénteken Harkányban. Regős Árpád vezetői igazolvány nélkül ve­zette a vendéglátó vállalat háromkerekű teherszállító motorkerékpárját és gyakor­latlan vezetés miatt nekihaj­tott a villanyoszlopnak. A motoros járművön — szabály­talanul — személyt is szállí­tott. Szekeres Károly a bal­eset következtében nyolc na­pon túl gyógyuló sérülést szén vedett. Regős Árpád ellen a rendőrség megindította az el­járást Alig tíz perc múlva újabb balesethez hívták a közleke­désrendészeti járőrt. Har­kányból Siklós felé tartott Kauffmann Antal villányi la­kos a Baranya megyei Kis­kereskedelmi Vállalat mo­torkerékpárjával olyan közel hajtott egy lovaskocsihoz, hogy nekiütközött a kocsi hát­só tengelycsonkjáíhoz. A lo­vaskocsi oldalára dőlt. míg a motorkerékpár és vezetője nekivágódott a szemben jö­vő személygépkocsi elejének. Kauffmann Antal nyolc na­pon belül gyógyuló sérülést szenvedett. A vizsgálat meg­állapította, hogy a balesetért Kauffmann a felelős. Veze­tői igazolványát bevonták és ellene az eljárást megindí­tották. * Szombaton délután 14,10 órakor Sebők Ferenc ma- gyarhextelendi lakos Pan­nónia motorkerékpárjával Me- csekpölöske felé haladt pót- utásával Jéhn Jánossal, ami­kor a motor oldalsztenderje lecsapódott. A vezető elvesz­tette a motor feletti uralmát és mintegy 100 méteres út után elestek. A vezető köny- nyebb sérüléseket szenve­dett, míg a pótutas állapota elég súlyos. A szerencsétlen­ségről — á megállapítások szerint — a motor vezetője nem tehet mányi Egyetem eljárásjogi és kriminalisztikai tudományos diákkörének ülésén, amelyen a női névtelen levélírók kilé­tének felderítésével kapcso­latos nyomozástani kérdések szerepeltek. Balyi Judit IV. éves pécsi joghallgató dolgo­zatának megvitatásában a pécsieken kívül felszólalt bu­dapesti joghallgató Is. Tegnap délelőtt az egye­tem IV. számú előadótermé­ben a fővárpsi tudományos diákkör tagjai tartottak ülést, amelynek napirendjén Pető Borbála „A törvényességi óvás a polgári eljárásban” című dolgozata szerepelt. A nágy- számú érdeklődő részvételével megtartott diákköri ülés Is jól sikerült, amit tapasztalat- csere céljából megrendezett baráti beszélgetés követett. A két jogi kar tudományos diákköreinek együttműködése szempontjából ezt a kétnapos diákköri ülést a fővárosi és a pécsi egyetem eljárásjogi pro­fesszorai is hasznosnak és ered­ményesnek értékelték. Elhatá­rozták azt is, hogy a diák­köri tagok tapasztalatcseréje és együttműködése céljából a jövőben is rendeznek ilyen közös diákköri üléseket. — A VÁROSI tanács T. b. me­zőgazdasági osztálya értesíti Pécs n. kerület lakosságát, hogy az ebek veszettsége elleni pótoltást október 22-én délután 2 órakor tartják a vásártéri cé­dulaháznál. Ma kezdődik a kétnapos KRESZ-vcrseny Ma délelőtt fél 9 órakor kezdődik & kétnapos KRESZ-verseny. A résztvevők a Szabadság úton gyülekeznek, majd előre megha­tározott útvonalon közlekedhetnek. A verseny legfontosabb felté­tele, hogy a résztvevők maradéktalanul betartsák a KRESZ sza­bályait. A csapat és egyéni verseny helyezettjei hétfőn este fél 6 és fél 9 órakor a Pécsi Nemzeti Színházban megrendezésre kerülő elméleti Vetélkedőn vesznek részt. Itt döntik el a végleges helye­zéseket. A fél 6-os vetélkedőn az egyéni, a fél 9-esen pedig a csa­patversenyzők „mérkőznek meg** egymással. A műsorban neves fővárosi vendégszereplők lépnek fel. Töb­bek között: Kibédi ETvin, Fónai Márta, Sárosi Katalin, Koós Já­nos, Tatár Eszter, valamint Balassa Tamás és tánczenekara, játékot Pálos Miklós vezeti, A televízió műsora október 20-án, vasárnap: 10.00: Mindenért fizetek. Magva- rul beszélő szovjet film (lsm.)„ — Kb. 11.10: Országos mesterfo­kú egyéni tornászbajnokság, sze renkéntl döntő. Közvetítés a Sportcsarnokból- Riporter: Rád— nai János és Kabos Gábor. — 17.55: A Magyar Hirdető műso­ra. — 18.10: Mi újság a Futrin­ka utcában? — A törhetetlen autó. Televízió bábjáték. — _ 18.50: Utazás a Föld körül. Por-~ tugália. — 19.20: Esti beszélge­tés. Minden író képviselő . . , Váczi Mihály jegyzete. — 19.30; TV-híradó. — 19.50: Szép álmo­kat. gyerekek! — 20.00t Vasár­napi vers. Browning: Az elve­szett kedves. Előadja: Gáti Jó­zsef. — 20.05: Honfoglalás. Ifi. részt. TV-film. — 21.10: Dallam­ról dallamra. NDK tv-film. —■ 21.40: Telesport. — 22.00: Hírek. TV-híradó (ism.). hírek — A SZAKMA Ifjú Mestere mozgalomban résztvevőknek ok­tóber 22-én délután fél 3 órakor adják át a kitüntetéseket és jutalmakat a Pécsi Hőerőmű­ben, az Irodaépület n. emeleti táncs termében. — ÖRSI FERENC „Kilóg a lóláb” című vígjátékit tanul­ják a potonyl KISZ-flatalok. A darabot a november 2S-1 Katalin bálon adják elő. — „MAGYAR MUZSIKA" cím­mel október 20-én, vasárnap délelőtt 9 és 11 órakor rendezi meg évadnyitó hangversenyét az általános iskolások részére az Országos Filharmónia a Liszt Ferenc hangverseny-teremben. Fellépnek: Fodor Pál, Illés Éva, Laky György, Morvay Bálint, valamint a Mecsek Együttes énekkara Hegyi József vezény­letével. — A MÚZEUMI szellemi ve­télkedő kezdetének pontos ide­je — a korábbi szóbeli tájékoz­tatással ellentétben — a városi csapattok részére a körlevélben megjelölt időpontban: az álta­lános Iskolások számára ma délelőtt 10 órakor, a kőzénlsktE lások számára ma délután S órakor. Mindkét rendezvényre a városi művelődési báa nagy­termében kerül sor. — A KULTURÁLIS napok ke­retén belül, a KPVDSZ megye­bizottsága október 17-én, csü­törtökön délután ( órakor nagy­gyűlést rendezett a József utcai Petőfi Sándor Kultúrotthonában, ahol Ligeti László, a KPVDSZ országos főtitkára élménybeszá­molót tartott a ghnnal és olasz- országi útjáról. Hasonló nagy­gyűlést rendeztek pénteken Mo­hácson Is. — AZ EZERMESTEREK részé­re zománchuzal és szelénosziop, valamint félkész esavarhúzók érkeztek a Kossuth Lajos utcai Ezermester- és Uttórő Boltba. A Jövő héten egységes csoma­gok érkezését la várják. — A KÖNYVBARAT-mozgalom megyei akcióbizottsága október 22-én délelőtt S órakor ülést tart. Ez Makóimmal a Hazafias Népfront megyei titkárságán megtárgyalják az 1963—64. évi munka tervüket. — A RENDKÍVÜLI termésre való tekintettel fejeskáposzta- vásárt hirdet a Baranya megyei MEk. Ez alkalommal Igen olcsó és nagy mennyiségű fejeskáposz tát biztosítanak a piaci elárusító helyeken a téli káposzta-elte- véshez. — ÚJABB külföldi gépek ér­keztek a Pécsi Patyolathoz. A Német Szövetségi Köztársaság­ból automata mosógépet, Cseh­szlovákiából pedig egy présva­saló-gépet vásároltak. — A KPVDSZ kulturális ná- pok kerekében hétfőn este 7 óra kor „Francia irodalmi estet” rendeznek a KPVDSZ Petőfi Sándor Művelődési Házában. A műsorban klasszikusok darab­jait, egyfelvonásosokat, dalokat, balladákat adnak elő a műve­lődési ház színjátszói. Az estre meghívták a Kereskedelmi Ta- nulólskola növendékeit Is. — „ŰRHAJON a világűrben” címmel tart előadást dr. Tüth László, a TIT csillagászati szak­osztályának elnöke október 21- én, hétfőn este 5 órakor a vá­rosi művelődési ház klubhelyi­ségében (Déryné u. 18.). A be­lépés díjtalan. — A RENDKÍVÜLI esőzések következtében a közelmúltban felrobbant a godlsai mészégető kemence. A kemencét mintegy 700 ezer forintos költséggel rend behozták és rövidesen Ismét megkezdi üzemelését. KOLUMBUS A XV. SZAZAD FEGEN, NYUGATI /HANTBAN A TÖLD KÖRÜLHAJÓZÁSA VAl AKADTA ELE ON! INDIÁT ÍGY KÖTŐT <> HO? BEN KUBA8AN KÖZEL 300 ÉVNEK KELLETT ELMÚLANIA. KOST AZ ELSŐ EBNER EMBER - -JAMES COOC • >770 - BEN PARTRA STAUNASSOM RAIMA» SZIGETÉN A BRIT TENGERNAGY! HIVATAL. KERESKEDELMI ES POLITIKAI OKOKBÓL KITOLYOZAG SZÜKSÉGESNEK TARTOTTA, ROGY AZ S2a ÉSZAK! SZÉ­LESSÉGEN TELÚt EGY ATJAROY KERESSEN A CSEN­DES ÓCEÁNON, AMELY ISMERETÉBEN ROVIDEB8 !OŐ ALATT ÉRHETIK EL AZ ANGOL HAJÓK ÉSZAK. - -AMERIKA NYUGAT/ PARTVIDÉKÉT AZ ANGOL AOMT- RAL/TÁS EZZEL AZ ESETLEGES TELEEDEZÉSSEL AKARTA MEGRÖVIDÍTENI A HOSSZÚ TENGERI UT IDŐTARTAMÁT, '■ A HARMADIK EXPEDÍCIÓ VEZERUAJOJ4 A RESOLUH- I OH KtséRÖNAJÓTA A DISCOVERY AZ EXPEDÍCIÓ PA­RANCSNOKÁVÁ 7AMBS i COOCOT NEVEZZÜK K! ! I I77Í JÚLIUS M.-ÉN a resolution KiruroB a LA MANCHE CSATORMÁBÓL A NYÍLT TENGERRE 18 -A\ MEGÉRKEZTEK a jóreménység sokához, hogy ITT VÁRJÁK SE A KÍSÉRŐ HAJÓ DISCOVERY ÉRKEZE■

Next

/
Thumbnails
Contents