Dunántúli Napló, 1963. október (20. évfolyam, 229-255. szám)

1963-10-17 / 243. szám

mt OKTÓBER ti

mapiA

3

Jobb és olcsóbb a munka

Saját gépeikkel dolgoznak a siklósi járási tsz-ek

A szerencse azért szerencse, mert véletlen. Szerencsém volt, mert véletlenül éppen két tsz-elnökkel, illetve agro- iómussal és a járási pártbizottság mezőgazdasági osztályának vezetőjével akadtam össze. És mindannyian a siklósi járásból valók voltak. Onnan, ahol nincsenek már gépállomási gépek. Minden gép a termelőszövetkezeteké.

Előny és hátrány

Erről beszélgettünk.

— Van ennek előnye is, meg hátránya is — kezdte Hellényi Ernő, a kovácshidai tsz főagronómusa. — Előnye az, hogy akkor tudjuk bevetni a gépeket, amikor szükség van rájuk. Nem kell senkinek sem könyörögni. A hátránya? Sok a meghibásodás és nagyon nehéz az alkatrész beszerzése.

— Szerintem sokkal több az előnye, mint a hátránya — vélekedett Balogh János, a kovácshidai tsz elnöke. — Például a traktorosok sokkal jobb munkát végeznek. Meg mi is több gondot fordítunk a gépi munkára. Például azelőtt, amikor még gépállomási gépek dolgoztak nálunk, akkor 3—4 normálholdnyi munkát fordítottunk egy-egy hold földre. Most nézze meg! Hét-nyolc normálholdnál alább nem adjuk. Az alkatrész igaz. Minden kis dologgal azonban nem futhatunk a gépjavítóhoz. Amit lehet, otthon szeretnénk megcsinálni. Igaz: így elesünk

az 50 százalékos kedvezménytől, de a gyors javítás többet ér ennél. A gépjavítónál pedig hosszú a javítási idő.

— Minket pont ez a cipő szorít — kapcsolódik a beszélgetésbe Horbicsek Gyula, a gordisai tsz agronómusa. — Nekünk mindennel a gépállomáshoz kell futni. Nincs felszerelésünk. Már kerestünk szerelőt, jönne is, adnánk neki 2300 forintot havonta, de se szerszám, se műhely.

— Most lehet venni műhely felszerelést — fordult az agro nómus felé Bors László, a siklósi járási pártbizottság mező- gazdasági osztályának vezetője. — Erre hitelt is adnak.

Sok a gond a javítással

A beszélgetés kötetlen. Min denki azt mondja el, ami éppen eszébe jut a kérdéssel kapcsolatban. Balogh János még egy előnyt mond, és ezt nagyon fontosnak tartja:

— A traktorosok is a mi embereink. Azelőtt két urat szolgáltak és nyilván az első számú úr az volt, aki fizetett. Vagyis a gépállomás. És volt ilyen meg olyan rajonirozási, meg mit tudom én milyen terv nem. Mégis, amikor kellett a lucernát kaszálni, futhattunk ide meg oda gépért. Most nekiállítjuk a gépeinket és egy-kettőre kész. Akkor is volt traktorosgyűlés a kampányok előtt. De akkor nem a mi embereinkkel beszéltünk. Most egészen más. Most jobban is megy a munka.

Egy hirtelen kanyarral viszszakérülünk a gépek javításához. A kovácshidai főagronó- mus azt mondja: ők ^csak nagyjavításra viszik a gépeket a gépjavítóhoz.

— De hallom, a nagyjavítás ellen több tsz-nek kifogása van, — vetem közbe.

— Hát bizony előfordult olyan eset, hogy a cséplőgépet kijavították a gépjavítónál, m* meg utánuk javíthattuk — mondja a gordisai agronómus.

— Tudja, az a baj, hogy nincs a tsz-eknek egy olyan embere, aki a gépjavítónál ellenőrizné a javítást és átvenné a kijavított gépeket.

— Hány tsz van a járásban?

— Tizenöt. Miért?

— Ez a tizenöt tsz társulhatna. Közösen felfogadhatna egy műszaki embert, aki a tsz-ek érdekeit képviselné* a gépjavítónál. Ott lenne, amikor szétszedik a gépet, amikor elkészítik a, hibákról a jegyzőkönyvet és a tsz-ek nevében ő venné át a kijavított traktort, kombájnt.

— Ezen érdemes elgondolkodni. Ennek örülne a gépjavító is, mert így megszűnnének a kölcsönös vádas kodások is — teszi hozzá Bors elvtárs. — Ilyesmin már mi is gondolkodtunk.

— Van itt még valami, ami szintén nem jó — veszi át a szót ismét a kovácshidai főagronómus. — Ez pedig a sok géptípus. De ez nem is lenne annyira nagy baj, ha mindegyikhez jók lennének bizonyos alkatrészek. De mindegyikhez másfajta alkatrész kell. Egységesíteni kellene az alkatrészeket a KGST- traktoroknál.

Jobban dolgoznak

Részletek ezek egy beszélgetésből. Mondtak előnyöket, hátrányokat, de egyben mindenki megegyezett: ha azt mondanák, csinálják vissza a gépállomásokat a járásban, mindenki ellene szavazna. Még tapogatóznak, kezdeti nehézségekkel küszködnek, még nincs pontos kimutatás á gépekről, mikor mennyi alkatrészt használtak fel egy-egy géphez, mennyi az önköltsége ennek vagy annak a munkának, de esküsznek: ahol jól irányítják a gépeket, ott nem fizetnek rá, ött sokkal jobb munkát végeznek a traktorosok, mint azelőtt.

Szalai János

Hogy ideiében kerüljön a mag a földbe

Egyszerre két vetőgép ve ti a magot a Bogádmindszenti Állami Gazdaságban. A jól előkészített talajon gyorsan for dúlnak a traktorok.

A S AGASTRAND

A mohácsi határőrség parancsnoka a szomszéd szobából beszél: „...alezredes elvtárs jelentem, megérkezett a Komárom által vontatott SA- GASTRAND hajó négy norvég állampolgárral a fedélzetén. Nincs jugoszláv átutazó vízumuk. — Engedjük azért?.- Igen, értettem ... Hajnalban három órakor átlépik a határt, behajóznak Braila, majd Sandesjoen felé.”

Fél óra múlva az alkonyi fényben fürdő Dunán Baranyai Pál tizedes visz a határőrség kis motorosával a norvég hajó felé. A víz csendesen hömpölyög, távolodnak Mohács kedves fényei. Nemsokára feltűnnek a két feketetestű usztály között horgonyzó SAGASTRAND körvonalai. Az alul zöld, piros színekkel csíkozott hajótest szürke orrán arany betűk hirdetik a hajó és leendő kikötője nevét. Motorosunk az egyik usztály mellé berreg, felmászunk a vaslétrán, majd az usztályról a Sagastrand fe- c elére.

Sigurd Haukenes és Harald Sorli kormányosokkal, de Normann Fjelleng és Öle Anton- sen tengerészekkel sem tudok szót érteni, nem ismerem nyelvüket, de Darányi György, az egyik magyar kísérő kérésünkre szívesen feljön a gépház gyomrából.

— A budapesti Hajó ’ és Darugyár készítette » norvégok részére ezt a hajót. - Négyen kísérjük el Breila román kikötőig, ott aztán átveszik a hajó tulajdonosai.

— Mutassa be nekünk a Sagas trandot!

— Nagyón szívesen. Ezeregy száz tonnás, vízszinttől számított magassága 18 méter, hosz szúsága 80 méter. Huszonnégy főnyi legénység fogja szolgálni, amikor Anglia— Norvégia—Dánia között járja a tengert. A Sagastrand kereskedelmi hajó, darui rendkívül gyorsan megrakják 110 vago- nos gyomrát.

Míg beszélgetünk, újabb „vendégek” érkeznek! Jaku- bik Béla és Kovács Ferenc a hangok hallatára jött elő s most szívesen felelgetnek kérdéseimre. Jakubik garanciagépész, ami annyit tesz, hogy ő nyolc hónapig elkíséri a tengerjárót útjára s az esetleges hibákat kijavítja, azon kívül betanítja a norvég tengerészeket a gépek kezelésére.

Kovács Ferenc kormányos vállalkozik arra, hogy kellő szakértelemmel megmutogassa nekem a berendezéseket. Először a gépházba megyünk.

— Ezt az alapmotort a Láng gépgyár gyártotta, ezer lóerős — mutat a kék húzatú „monst rumra” Kovács Ferenc. —

Most csak a kis motor jár, áramot fejleszt.

— Miért nem megy a saját lábán ez a hajó a tengerre? — érdeklődöm, mire a laikust megillető elnézéssel válaszolnak:

— Mert a hidak alatt nem férne el, ha a parancsnoki torony is fel lenne szerelve, továbbá kormányzóberendezései tengerhez méretezették. A folyón ingadozna, ezért két uszály fogja közre és elől a „Komárom” vontatja.

A Sagastrand belseje is gyönyörű. A kabinokban „balda- chinos” ágyak zöld függönyökkel, olvasólámpák, modern székek, asztalkák, műanyag padlók, a szalonban cső dálatosan szép, kényelmes bútorok, világvevő rádió, beépített sakktábla. A konyhában villanytűzhely, az asztalból gombnyomásra előugró tésztadagasztó, villanyboiler, s mind ez a tisztaság fehérjébe bur- koldódzva. A különböző szintek között telefonkészülékek, a hajó fedélzetén két nagyon szellemes megoldású hajtóművel felszerelt mentőcsónak s végül a parancsnoki híd előtt a kormányzás műszerei.

— Éjszaka vagy nappal egyforma pontossággal lehet irányítani a hajót — veszi le egy.

Pécsi gyenaekonrasgk külföldi kongresszusokon

Dr. Pilaszanovich Imre, a pécsi Orvostudományi Egyetem gyermekgyógyászati klinikájának docense szerdán Poznanba utazott, ahol a Lengyel Gyermeksebészeti Társaság VII. kongresszusán „A veleszületett végbélelzá- ródásokról és rendellenességekről’’ címmel tart elö- alást. Ezt követően résztvesz a Párizsban október 28—29- én sorrakerülő gyermeksebész kongresszuson is, amelyen „Rosszindulatú béldaganatok okozta heveny bélelzáródások a gyermekkorban" c. előadását olvassa fel. Dr. Szöllőssy László, a pécsi gyermekklinika adjunktusa „Veleszületett hólyagműködési rendellenességek” című előadásával szerepel a pári_ zsi gyermekgyógyászati kongresszuson.

Szárazon»-* vízen — levegőben

címmel rendezi meg a Városi Művelődési Ház Ifjúsági Klubja az 1963/64-es év első szellemi vetélkedőjét vasárnap este fél 7 órakor. A vetélkedőt megelőzően kedden a klubban keskeny- és diafilmet vetítettek azzal a céllal, hogy elősegítsék az eredményesebb szereplést. A vasárnapi verseny győzteseinek fényképe felkerül majd a klubhíradó „Fény” rovatába a következő vetélkedőig, amelyet november 24- én „Piros-sárga-zöld” címmel rendeznek meg.

Asszonyok a termelőszövetkezetben

Harmincán törik a kukoricát és vágják a kukoricaszárat a Belvárdgyulai Közös Üt Tsz kimért területén, huszonöt asszony és öt lány. Képünk: Nagy Margit, az öt olaszi kislány egyike vágja a szárat.

A frankhamisító szobájában

Aki végigfosztotta Európa bankjait — A Dúl család utolsó sarja

A MÄRIAGYÜDI szociális otthonban 130 idős embert ápolnák. Túl a 70—80. évükön már csak emlékeik vannak, azt ismételgetik, szemük a messze távolt, régmúlt ifjúságukat kutatja.

*

Az egyik szobában fehérhajó idős asszony fekszik az ágyon — mint mondták 84 éves — sovány arcán ezernyi ránc, de világoskék szemével élénk pillantást vet felém, ami kor a szociális otthon gondnokának kíséretében az ágya mellé lépek.

— Dúl Ágnes vagyok — mondja korához mérten pattogó hangon. — Elestem a lépcsőn, megfájdult a derekam, ezért kell feküdnöm — teszi hozzá.

— A gondnok említette, hogy Ágnes néni a legrégibb magyar családból való — mondom mindjárt a témára térve.

Felcsillan a szeme.

— Bizony fiam, a mi családunk még Árpád vezér idejéből való. Amikor Árpád az országba jött.íj Arany János;

nevetségesen kicsi, talán harminc centi átmérőjű kormány kerékről a ponyvát Kovács Ferenc. — A készülékeken a kormányos mindent úgy lát, mintha a hajó orrában lenne, vízmélységet, az északtól számított szög nagyságát, a Sa- gastrand helyét a tengeren.

— Milyen sebességgel tud haladni a hajó?

— Tizenhat kilométerrel óránkint. Tudom, most arra gondol, ez kevés, a szárazföldön kicsi sebesség, de a tengeren, egy kereskedelmi hajónál szép teljesítmény, ha azt vesszük, hogy száztíz vagon van a bendőjében.

— És mit szólnak vadonatúj hajójukhoz a norvégok?

— Amikbr meglátták készen a gyárban, újabb kettőt rendeltek belőle. Ez minden elismeréssel felér,

A nap leszáll, de én még mindig a hajót járom, végigsétálok orrától a farkáig a fedélzetén, s a korlátra könyökölve nézem a Dunát. Sötétedik lassan, s csípős szél fúj, a partok felől, ám egy hónap múlva a norvég kikötőkben és a tengeren sokkal erősebb szelek nyaldossák majd körül a Sagastrandot Nem kis büszkeség arra gondolni, hogy egy ilyen nagy tengeri múlttal rendelkező ország, mint Norvégia tőlünk vásárol tengerjáró hajókat.

6züts István

Rege a csodaszarvasról című költeményében így ír rólunk:

„Dúl leánya, a legszebbek,

Hunor, Magyar nője lettek ...

A gondnok emla'ti, hogy ő látta azt a kutyabőrt. amelyiken a király nemességet adományozott a Dúl családnak. Ma már nincs meg, azaz Ágnes néni rokonai elvitték.

— Magyárbaksai — ez volt az előnevünk. Az apámnak még 1000 holdja volt a Szilágyságban, Velem kihal ez az ősi család . s.

— Kihal.:., kihal.:: — ismételgeti, amikor csendesen betesszük hátunk mögött az ajtót. Valóban, a legrégibb ma gyár családok utolsó sarjával beszéltem néhány szót. Kuriózum.

*

HANEM a „leghíresebb” lakója az otthonnak mégsem Ágnes néni, hanem Schmidt György, aki végigfosztotta Európa bankjait.

De talán mesélje el ő.

Meggörbült háttal, botra támaszkodva lép a szobába. Az öreg 68 éves. Vállas, magas, erős ember lehetett valamikor. Riadt szemmel néz rám — szinte „látom” a gondolatát — nafene, még utóbb a rendőrség jött bolygatni a régi ügyeimet Amikor elmondom, hogy erről szó sincs, kissé megnyugszik.

— Eh, régen volt az! — Akkor sok pénzem volt.:; — mondja és legyint a kezével, mintha azt jelezné: ma: bizony nincs már belőle egy garas sem.

— Műszerész voltam kérem Budapesten a Ganz-gyárban. Éktettem én mindenféle kulcshoz, zárhoz. Meguntam a munkát na, ez volt... mikoris, ha jól emlékszem 1921-ben vagy 22-ben fúrtam bankot először Győrben.

Jól előkészült a banfcfosztásra. Előre csináltatott magának dupla talpú és üreges sarkú sipőt, ha netán aranyra, vagy drágakőre is bukkanna,

— Mert a „bankmunka” után Olaszországba akartam menni és arra számítottam, ha menekülnöm kell a dolog miatt, az érték jó rejtekhelyen legyen.,,

Nevet a gondnok, az öreg is, én is... Hát ezt jól kiagyalta.

— Na de mielőtt a barikba mentem, előző délután elvágtam a riasztócsengő zsinórját — meséli —, mert óvatosnak kell ám lenni, ha az ember ilyen munkához fog,

— Na és mennyi pénzt sikerült elvinni?

<— Hát egy bőrönddel — mondja és mutatja a kezével,

hogy mekkora is volt az a bőrönd. — Számolni? Nem számoltam meg; minek? Ameny- nyi, annyi! Miért? Ha kevesebb lett volna, mint ameny- myire számítottam... nem mehettem panaszra sehova, nem igaz?

Jókat nevet,

A bőrönd pénzzel Fiúméba' utazott. Jól élt belőle.

— Nem tartott sokáig. TtSf- ja a nők... azok vitték el legtöbbjét, annyira, hogy újabb bank után kellett néznem .. <

A következő állomása Firenze volt.

— Nem volt nehéz ügy a firenzei dolog sem. Amikor este bezárták a bankót, én bent maradtam az épületben. —■ Nekem, egy lakatosnak menynyiből állt kinyitni a páncél- szekrényt? Semmiből. Aztán ■kimásztam az épületből.

— Hanem — mondja és ingatja a fejét mint, aki még most is bosszankodik miatta — itt elfogtak néhány nap múlva. A rendőrök egy kisebb fogdába zártak. De nem tudták, kivel van dolguk, csak egy egyszerű zár volt a fogda ajtaján. Kinyitottam, megszöktem. Újra elfogtak. Már nem is tudom hány évre ítéltek. Ha jól emlékszem, öt évet ültem,..

— Na és Momte-Carlóban hogyan vélt? — kérdi tőle a gondnok.

— Monte-Carlóban V Onnan is elhoztam esv kis pénzt. Mennyit? Körülbelül ennyit

— mondja és a kezével egy arasznyit mutat a levegőben,

— Ekkora köteg volt. Ej aj, akkor volt sok pénzem! Aztán látja, hová lettem öreg koromra?

Elérzékenyül. Senkije a világon. Se felesége, se gyermeke.

— Egyedül, mint az ujjam, így végzem az életem ... Pedig mennyien szerettek régen

— a pénzemért..:

Lassan kibotoz a szobából.

*

A SZOBA, ahol az öregei beszélgettünk — a gondnoki iroda. Az épület régen Ferenc- rendi kolostor volt. Ebbe a boltíves szobába az ajtón most is patinás fafaragás domborodik,

— A frankhamisításban „ér- rékelt” Zadravetz István tábori püspöknek volt ez a szobája — mondja a gondok. — Amikor a franlkhamisítás miatt néhány évre „kegyvesztett” lett, itt töltötte napjait.

Az öreg betörővel folytatott beszélgetésre gondolok. Na lám, megfelelő témához, meg felelő rniliőj

L

Garay Farmt }