Dunántúli Napló, 1963. szeptember (20. évfolyam, 204-228. szám)

1963-09-14 / 215. szám

b 1963. SZEPTEMBER 14. 1 k Veres Győző vi­lágrekorddal védte meg világbajnoksá­gát Stockholmban. A nemzetközi sajtó is igen nagyra ér­tékeli Veres Győző teljesítményét. A svéd újságok Ve­rest a világ súly­emelésének egyik legnagyobb egyéni­ségének nevezik. r .zri «_J i ITT Miért nem került Drávaszabolcs a megyei lí. osztályba /.V.V.V/.V.VA*. Az egységes megyei II. osztály létréhozását több szempont sür­gette. Az országos versenykiírás szerint az NB Il-es csapatok tar­talékjait a megyei I. osztályba kell sorolni. Megyénkben — az egész országban egyedül — három NB Il-es csapat van. Ennek ered­ményeképpen a kiírás szerint a 16-os megyei I. osztály létszámát 19-re kellett volna felemelni. Gya­korlatilag ez 20 csapattal műkö­dő megyei I. osztályú bajnoksá­got jelentett volna. Ennek gya­korlati végrehajtása nemcsak anyagi, hanem időbeli eltolódás miatt lehetetlen. Megfelelő meg­oldást kellett keresni. Adva volt a két járási összevont bajnokság, gyengébb mohácsi, erősebb pé­csi csoportja. A megyei II. osz­tály beosztásánál főleg az alábbi szempontok domináltak: 1. Megfelelő színvonal biztosí­tása. 2. Anyagi szempontok messze­menőkig való figyelembevétele. Fa városi csapatok készülődése a Komló és a Pécsi Dózsa ellen Vasárnap ismét nehéz erőpróba vár a baranyai első osztályú csa­patokra. A Pécsi Dózsa a Ver­seny utcában fogadja az MTK-t, a Komlói Bányász a Fáy utcában szerepel a Budapesti Vasas ellen. Milyen vélemények alakultak ki a fővárosi csapatok berkeiben a mérkőzések előtt? A VASAS PONTOKAT AKAR SZEREZNI A Budapesti Vasas szerdán a nyugatnémet Augsburg csapatá­val játszott Augsburgban. A csa­pat vezetői szerint a második fél­időben nagy fölényt harcolt ki és csak a szerencsének köszönhették a németek, hogy egy góllal meg­úszták. A Vasas csatársora a má­sodik félidőben kombinált jól, gyors támadásokat vezetett, csak a lövésekkel állt hadilábon. Mit várnak a vasárnapi találko­zótól? A Budapesti Vasas elnöksége a napokban érdekes kezdeménye­zéssel lepte meg, szurkológárdáját. Az elnökség tagjai fogadóórákat KUBIKOSOKAT, segédmunkásokat és fürdő­szakmunkást azonnal fel­veszünk. Pécsi Víz- és Csa­tornaművek. Zólyom u. 2. tartanak, amelyen készségesen válaszolnak az érdeklődők kérdé­seire. Természetesen az első al­kalommal a csapat eddigi rossz szereplésének. körülményei keltettek nagy érdeklődést. Nem akarom úntatni a komlóiakat az okok bogozgatásával, inkább a véleményekből a vasárnapi ta­lálkozó esélyeit szűrtem le. A Vasas vasárnap nyerni akar. A nagymultú együttes pillanat­nyilag a tabella alján tanyázik, a Győr ellen például otthonában szenvedett súlyos vereséget. Úgy vélik, hogy most már meg kell szakadni ennek a vereségsorozat­nak, a játékosok is fogadkoznak: nagyobb lelkesedéssel küzdenek a pályán. — Tudjuk jól. hogy a Komló nem érdemtelenül második — mondták a vezetők. — Különösen nagyra értékeljük a vezető Új­pesti Dózsa legyőzését. Ez is azt igazolja, hogy a Komló jól fel­készült a bajnokságra. Számítás­ba vettük azt is, hogy vidéken is jól szerepelt. Az kétségkívül igaz, hogy csapatunk még nincs jó förrnábán, de bízunk a fiúkban. A közismert Vasas-szív sokszor átsegített bennünket a nehézsége­ken, és pótolta a jó játékot is. Vasárnap nagy szükség lesz a fiúk küzdeniakarására is. A Vasas tehát tart a Komlótól, mert ismeri erényeit, de bízik a győzelemben. A csapat összeál­lítása még bizonytalan. Tizenhá­rom játékos pályázik a tizenegy helyre. Egyedül Szentmihályi és a hátvédhármas helye biztos. A fedezetsorban Sas és Bakos mel­lett szóba jöhet Mathesz, a csa­társor: Kékesi, Bozó, Pál II.. Machos, Pál I. és Farkas közül kerül ki. AZ MTK JÁTÉKOSAI BELÄZASODTAK Azok a szurkolók, akik szer­dán meg akarták nézni az MTK hétközi kétkapus edzőmérkőzését, megdöbbenve hallották a hírt: a játékosok himlőoltástól belázasod- tak, ezért az edzőmérkőzés el­marad. Pedig — mint ahogy el­mondták — némi derűlátással néztek a pécsi mérkőzés elé. Az MTK szombaton a Hungária úton imponáló 4:0-ra győzött a Tata­bánya ellen. Ha az első félidőben még' akadozott is a • ..gépezet”, a második félidő három gólja min­dent kárpótol. — Azt hittük, hogy most már felfelé ível a csapat formája, hi­szen egy ilyen győzelem önbizal­mat is ad a játékosoknak, s most közbejött ez a betegség — kese­regtek a szurkolók. — Azért re­méljük, vasárnapig rendbe jön­nek. A hét közepén ezért teljesen bizonytalan volt a csapat össze­állítása, minden a belázasodott játékosok felgyógyulásától függ.- bj. ­3, Az elmúlt bajnokságban el­ért eredményük alapján lehető­ség szerint a jogosult csapatok beosztása. A csoport létrehozásánál a 14-es létszámot tartottuk indokoltnak, egyrészt anyagi, másrészt egysze­rűbb területi elosztás miatt. Meg­könnyítette a szövetség helyzetét, hogy a mohácsi csoportból csak egy csapat vállalta a bajnokság komolyabb anyagi feltételeit. A pécsi csoportból az erőviszonyok figyelembevételével osztottuk be a csapatokat. A Dózsa ül. be­osztását az tette szükségessé, hogy megfelelő játéklehetőséget kellett biztosítani az NB I-es csa­pat fiataljainak. Sásd beosztását a könnyű meg­közelíthetőség és a megfelelő anyagi fedezet indokolta. Az el­következendő bajnokság befejez­tével a kiesők helyére azok a járási bajnokok kerültek, akik az osztályozok során bebizonyít­ják kellő felkészültségüket, és megfelelő anyagi bázissal is ren­delkeznek. Gálosi Ferenc, a Megyei Labdarúgó Szövetség főtitkára. Befejeződnek a bajnokság küzdelmei a fért! kosárlabda m l-ben A férfi kosárlabda NB I-ben befejeződnek a bajnokság küz­delmei. A PVSK együttese ma délután otthonában játssza utolsó mérkőzését. A pécsi csapat a Testnevelési Főiskolát fogadja. Legutóbb Budapesten nem kis meglepetésre a főiskolás együt­tes legyőzte a pécsieket, a vas­utasok kettőzött erővel készültek az évadzárásra, nemcsak vissza­vágni szeretnének a budapesti vereségért, de győzelemmel is akarják befejezni az idényt A kosárlabda női NB I-ben még há­rom forduló van vissza, a PVSK női csapata biztosította már bentmaradását, a vasutas-lányok ma délután a Bp. Petőfit fogadják Pécsett. A kosárlabda Népköztár­sasági Kupa-mérkőzések miatt az NB II-ben nem lesznek bajnoki mérkőzések, a pécsi és komlói csapatok Népköztársasági Kupa- mérkőzéseket játszanak. A PEAC női együttese ellen a Salgótarján a mérkőzést lemondta, a Sziget­vári V. Meteor ( női csapata az Egyesült Gyógyszergyárhoz láto­gat. Budapesten. A Komlói Bá­nyász férfi együtteséhez a Bo. Előre látogat el. A pécsi Postás férfi csapata Kaposváron a Hon­véddal küzd a továbbjutásért. t-TTTT Á hét vége sportműsora SZOMBAT, SZEPTEMBER 14. Labdarúgás. NB ül. mérkőzés: PEAC—Dombóvár, Tüzér utca 16.üO. Megyei mérkőzés: Urán SC —Pécsi Szikra, Pécsbányatelep 15 30. Atlétika. A Pécsi Építők minősí­tő versenye, BTC-pálya 16.00. Kosárlabda. NB I. mérkőzések: PVSK—Bp. Petőfi, PVSK-torna- csarnok 18.00, PVSK—Testnevelési Főiskola, férfi, PVSK-tornacsarnok 19.15. Teke. NB n. mérkőzés: Pécsi Szikra—Győri MAV-DAC, Koksz- művek-pálya 15.30. Területi mér­kőzés: BTC—Pécsi Kinizsi, BTC- pálya 15.00. Kézilabda. Megyei mérkőzésék: Kesztyűgyár—Porcelángyár, női, Széchenyi-gimnázium 15.30, Kesz­tyűgyár-Porcelángyár, férfi, Szé- chenyi-gimnázium 16.20. VASÁRNAP, SZEPTEMBER 15. Labdarúgás. NB I. mérkőzés: Pécsi Dózsa—MTK, PVSK-pálya 15.00. NB I. tartalékmérkőzés: Pé­csi Dózsa—MTK, PVSK-pálya 12.45. NB TI. mérkőzés: Pécsi BTC —Pápa, BTC-pálya 10.30. NB III. mérkőzés: Pécsszabolcsi Bányász —Nagykanizsai Dózsa, Pécssza- bolcs 15.30. Megyei mérkőzések: Lánycsók—Székelyszabar, Lány­csók 15.30, Pécsi Kinizsi—Vasas I. Bányász, Helyiipar-pálya 9.00, Sik­lós-Pécsi Előre, Siklós 16.00, Hi­das—Pécsi Vasas, Hidas 16.00, Pé­csi Porcelángyár—Szigetvár, Por­celángyár-pálya 10.00, Boly—Pécsi Helyiipar, Bóly 16.00, Pécsi Pos­tás—Magyarszék. Postás-pálya 10.00. Megyei II. o. mérkőzések: Pécsi BTC Ií.—Pécsvárad, BTC- pálya 8.15, Vasas II. Bányász- Pécsi Bányász n., Vasas n. Bá­nyász-telep 15.30, Pécsi Dózsa III. —Szentegát, Tüzér utca 10.00, Sásd—Beremend, Sásd 15.00, Pécsi Dinamó—Versend, Pécsbányatelep 10.00. Mágocs—Vajszló, Mágocs 16.00. Kézilabda. NB I. mérkőzések: Pécsi Bányász—Csepel, női, Pécs- újhegy 9.39, Pécsi Bányász—Elekt­romos férfi, Pécsujhegy 10.30. NB II mérkőzés: Komlói Bányász— Zalaegerszeg, férfi, Komló 10.00. Megyei mérkőzések: Urán SC— Bóly, férfi, Közgazdasági techni­kum 16.40, Dózsa—Tanárképző, női PVSK-pálya 15.30, Dózsa II.—Ta­nárképző, férfi, PVSK-pálya 16.20, Meteor—Magyarbóly, férfi, Egye­temi tornacsarnok 9.00. Kinizs — Bogád, női, Uj-Mecsekalja 11.0*0, Pécsvárad—Drávafok, női, Pécs­várad 12.30. Szigetvár—PEAC, női, Szigetvár 9.30, Szigetvár—PEAC, férfi, Szigetvár 10.20, Mohács—Bá­nyász II., női, Mohács 14.00, Mo­hács—Bányász II., férfi, Mohács 14.50, Pécszabolcs—Sellye, férfi, Pécsszabolcs 9.00. Márok—Csikós- töttös, férfi, Márok—Bóly, női, Márok 13.45. Komló—Sellye, női, Komló 8.45, Királyegyháza—Vasas n. Bányász, férfi, Királyegyháza 16 00. Kasárlabda. Népköztársasági Kupa-mérkőzés,: Komlói Bányász —Bp. Előre, férfi, Komló 10.00. Röplabda. NB II. mérkőzés: Pé­csi Dózsa—Szombathelyi Dózsa, férfi, Tüzér utca 10.00. Teke. NB LE. mérkőzés: Pécsi Építők—Szombathely, Építők-pálya 7.30. Területi mérkőzések: Pécsi Bányász—Nagykanizsai Kinizsi, Pécsbányatelep 9.30, Közlekedés— PVSK, Kokszművek-pálya 8.00, Kesztyűgyár—Lovászi Bányász, BTC-pálya 8.00. Tenisz. NB III. mérkőzés: Pé­csi Spartacus—BEAC, férfi, Balo- kány-liget 8.30. Asztalitenisz. NB n. mérkőzés: PEAC—Székesfehérvár, férfi, Egyetemi tornacsarnok 9.30. Idegenben szerepelnek A PVSK labdarúgó-csapata va­sárnap Budapesten a Traktor­gyárral küzd az NB II. pontjai­ért. A Pécsi Bányász labdarúgói Kispesten a Fővárosi Autóbusszal veszi fel a küzdelmet. Az NB Ill- ban szereplő csapataink közül a Mohácsi TE együttese nagykani- zsán a Bányásszal játszik. A kézilabda NB II. vasárnapi fordulójának mérkőzései idegen­be szólítják csapatainkat. A Dózsa férfi és a Meteor női együttese Vácon lép pályára. A Pécsszabol­csi Bányász női együttese az Új­pesti Gyapjúval mérkőzik Buda­pesten. Az Építők nők ugyancsak Budapesten a Testnevelési Főisko­lával kerülnek szembe. A PEAC női röplabda-csapata Szombathe­lyen vív NB II. mérkőzést. Az asztalitenisz NB I. hétvégi for­dulójában a Pécsi Urán SC férfi csapata szombaton és vasárnap is mérkőzést játszik Budapesten. Az első napon a Bp. V. Meteor* a második napon pedig a Bp. Spartacus ellen veszik fel a har­cot, a pécsi asztaliteniszezők. A BTC női asztalitenisz-csapata is Budapesten szerepel, az NB II. küzdelmei során a SZÖVOSZ lesz a pécsiek ellenfele. Gyöngyösön az országos vidéki felnőtt egyéni bajnokságokat ren­dezik a hét végén, a versenyen a megye legjobb felnőtt ökölví­vói rajthoz állnak. Budapest lesz a színhelye szombaton és vasár­nap az országos vidéki atlétikai bajnokságoknak is, ennek a ver- senjmek is lesz pécsi résztvevője. Fonyódon a Somogy megyei Ke­rékpáros Szövetség országos ver­senyt rendez. A viadalon pécsi kerékpárosok is elindulnak. Szol­nokon országos úszóverseny lesz vasárnap, a versenyre a Pécsi Dó­zsa is nevezte úszóit. Széchenyi-aknához kö­zei lévő 1 szoba kony­ha. eléskamrás, ker­tes lakásomat, sertés- és baromfitartással el­cserélném belterületi­ért. ..Csak bányász- szál” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. HÁZCSERE! 2 szobás, konyhás, éléskamrás, szuterénos belvárosi V* házrészemet me- 6zesiért. Cím: Korvin Ottó utca 18. szám, n. emelet 12. A DÉDÁSZ (Pécs, Rákóczi út 73/b.) egy ANYAG­GAZDÁLKODÓT felvesz. Legkisebb iskolai végzettség: érettségi. Belépés: október 1. 3—4 hónapig tartó földmunkára férfi munkásokat felve­szünk. Étkezést, szál­lást térítés ellenében biztosítunk. — Fizetés építőipari norma sze­rint. Jelentkezés: Vil­lány—Siklósi Állami Gazdaság, Siklós. Bonyhád Körzeti Sü­tőipari Vállalat ke­nyér- és sütemény­termelésben jártas üzemvezetőt keres szeptember 20-i belé­péssel Hőgyész sütő­üzemében Szoba kony­hás lakás az üzem te­rületén biztosítva van. Jelentkezés: Bonyhád, Rákóczi út 7. sz. alatt a sütőipar iroda já- ban. ______________ Fa rcdöny készítését, javítását vállalom. — Rozboud. Tompa M. u. 26. Telefon 18-81. 299. mellék. ______ El adnám lottón nyert Miskolc rádiómat — áron alul. Bartók Bé­la u. szám._______ 15 hektó* szüretelő­kád eladó Siklóson 550 literes hordó bér­be kiadó. Mikes K. *. u* szám. Bokorrózsa újdonsá­gok remek színekben. Megtekinthető és elő­jegyezhető. őszi ülte­tés biztos eredmény. Hentz Kálmán, Tiborc u. 46. (Volt Alsó-Ma­kár u.) 27-es busz vég­állomásnál.____________ Há lószobabútor, kony­habútor. csőgarnitúra, fotölyök. szekrények, ágyak, ágybetétek ol­csón vásárolhatók Soóky bútorüzletében. Zsolnay u. 1.________ Ko nyhabútor. háló­berendezés, sezlon, ágybetétek, asztalok, szekrények, ágyak, bútorfélék eladók. — Molnár. Felsővámház u. 2. sz.______________ El sőrendű varrógép, kitűnő asztali tűzhely olcsón eladó. József utca 42.________________ El romlott rádióját a helyszínen megjavít­ja Bagi rádiósmester. — Levélcíme: Pécs, Hegyalja u. 41/3. Te­levízió javítás.________ Há lószobabútorok szekrények, ágyak, éj­jeliszekrények. toalet- tükrök. sodronyok, sez Ionok, varrógépek — konyhaszekrények ol­csón eladók. Doktor Sándor u. 57. Üzlet. Faredőny készítését garanciával, rövid, ha­táridőre vállalom. — Atléta u. 29. (Tüzér utcai futballpályánál.) Eladó hálószobabúto­rok, konyhaszekré­nyek, sezlonok. szek­rények, toalettükrök, íróasztalok, aktaszek­rények, sublótok, af­rik matracok. Koltai- nál. Rákóczi út 48. Általános és középis­kolás diákok tanítását vállalja tanár jeligé- re a kiadóhivatalba. Fiat Topolinó. príma állapotban eladó. — Pécs. Pacsirta u.__2. Ké tnormás Munkácsy dupla belgrádi anten­nával eladó. Kossuth L. u. 52., emelet, Pál. 1 pár borleeresztő, 1 db ablak tokkal, ta­licska. 3 db kettes Kt- 1 ra eladó. Magaslati útról Makai *út 2. | Sik-féle 6Zőlő. Her- ‘ czegné. Beköltözhető kis ház 558 négyszögöl szőlő és gyümölcsössel el- adó. Tel.: 35-40. Ház 509 négyszögöl kerttel beköltözhetően eladó. Pécsbánya, No- vember 7. utca 44. Különbejáratú bútoro­zott szoba kiadó. — Radnics u. 34._______ Zo ngora, ebédlőszoba­bútor, Singer női var­rógép, balkaros cipész gép, eladó. Mátyás király u. 30., Kovács. Komló, Zó ja út 6. sz. alatt 8 kaptár méh betegség miatt sürgő­sen eladó.________, Ko mló. Székely Ber­talan út 87. számú házamat eladnám la- káscsere nélkül. Eladó Úrög-Alsóhe- gyen 517 négyszögöl újtelepítésű szőlő-ba­rackos, lakható szo­ba, pince, stb. Rend­kívül szép helyen. — Érdeklődni: József A. utca 11. szám.________ El veszett a múlt hé­ten egy fehér-fekete, gyűrűs farkú, fekete foltos macska. Jobb szemére vak. Nyom­ravezető 100 forint ju­talmat kap. Értesítést Farkas István u. 9., Bartháné címre kérek. 1 A pécsvárad! Gép- j állomás vizsgával j rendelkező traktor­vezetőket I és Dózer-vezetőket i keres felvételre. Je- ! I lentkezés a Gépállo- | máson. Eladó RS—09 magas­nyomású búvárszivaty tyú. 1800 db I. a. mi­nőségű cirokseprő. — Új Élet Mtsz., Sza­badszentkirály. ________ Má rkás zongorák, har­monium részletre is eladók. Mohács Ka- zinczy út 7. Bin gold. Kétszoba összkomfor­tos családi házat ven­nék beköltözhetően. — Készpénzfizetéssel. — Ajánlatokat ármegje­löléssel Alkotmány u. 77. Felsőfokú Vegy- ieaxi Technikum. Sikondán, a gyógy­fürdő közelében 200 négyszögöl telek el­adó. Érdeklődni lehet dr. Farkas Ernő. — Szolnok, Petőfi u._7. Mo hácson családi ház beköltözhetően sürgő­sen eladó. Érdeklő­dés: Ady Endre utca 32. szám alatt.________ Kétszemélyes reka mi­ék. fotelágyak, gar­nitúrák, fizetési köny- nyítéssel. írjon: képes árajánlatot küldök díjmentesen. Román kárpitos. Budapest, Nagymező__utca 66. Tö ltőtolljavítás, go- lyóstoll-töltés, új tol­lak 1 éves jótálláss- sal. Kossuth L. u. 20. Hat helyiségből álló ház, sok melléképü­lettel, nagy konyha­kerttel, 376 négyszög­öl gyümölcsössel el­adó. Méhészetre, ál- larttartásna kiválóan alkalmas. Gál József, Drávaiványi, Petőfi u. 34. Baranya. __________ El adó azonnal beköl­tözhető 3 szobás ker­tes. magánrendelkezé­sű családi ház. Ha- vihegy u. 3._______ Ka posvári — szoba, konyha, éléskamra — kertes házban elcse­rélném pécsi hason­ló vagy egy szoba mellékhelyiségesért. — Szeptemberi csere’*’ jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. ________ sz állításvezető több I éves gyakorlattal el- j helyezkedne, vállala­tának megszűnése miatt. — ,, Szeptember vége” jeligére a Sal- laf utcai hirdetőbe. Beköltözhető szoba, konyha, előszoba, 370 négyszögöl szőlő ked­vező fizetési feltétel­lel Bálicstetőn eladó. ! Boros. Koller u. 2. 395 literes boróshordó eladó. Pécs, Pacsirta utca 12. Eladó 1102 Skoda kor- mányváltós, 4 ajtós gépkocsi kifogástalan állapotban. Budai N. Antal u. 5. sz. Tele­fon: 22-44. _____________ Au tócsere! Balaton- máriafürdői 220 négy­szögöl telket adok megegyezéssel sze­mélygépkocsiért. — Wartburg. Skoda — előnyben. Fejér, 46-21- es telefon. A Baranya megyei Állami Építőipari Vállalat KŐMŰVES, KUBIKOS és- SEGÉD­MUNKÁSOKAT felvesz. Jelentkezés Pécs, Rákóczi út 56. Munkaügyi osztá­lyon. Idősebb asszonyt vagy férfit lakásért eltartanék, vagy élet­járadékra házat ven­nék. Választ „Meleg otthon” jeligére a Sal- lai utcai hirdetőbe.__ Id ősebb asszonyt vagy férfit lakásért eltar­tanék, vagy életjára­dékra házat vennék. Választ „Gondviselés” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe kérek._____ Há z eladó a Kandó Kálmán u. 2. szám alatt. Érdeklődni: Tá- bor u. 6. Koppá ny^ Elcserélném belvárosi utcai földszintes szo­ba konyhás, éléskam- . rás lakásomat kettő­szobásra. Tímár u. 6., kapu alatt balra.. Kovácsműhely felsze­relést, villany meghaj­tásra alkalmas ko­vács fűi tatót vásárol­nánk. Pécsi Kertésze­ti és Par>émtő Vál­lal a \ Pécs. Lenin tér 5. szám. Esterházy korai eper­palánták kaphatók. — Varga, Hunyadi út 19. Irhabundát vennék 9 —10 éves leánykának újszerű állapotban. — Pécs. Rózsa Ferenc u. 1. szám._______•_______ 60 0-as Z as tava kocsi eladó. 23 ezret futott. Tompa Mihály_u._60. El cserélném belvárosi szobámat szoba kony­hás ra, lehetőleg a bel­városban. — „Ötezer” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe.______________ Albérleti vagy főbér­leti szoba-konyhát vagy szobát konyha­használattal keresünk, lehetőleg magánház­ban. „Jó megoldás” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe.______________ Pianínó körpáncélos, páncéltőkés bérbeadó. Sallai utca 46._______ Beköltözhető örökla­kás. háromszobás ossz komfortos központban sürgősen áron alul el-» adó. Üj autót atve- szek. Telefon: 27-34. Házhely 220 négyszög­öl, társasház is épít­hető, déli fekvésű, a Dózsa mögött 30-as buszjáratnál, eladó. — Pacsirta u. 2. _________ Pe sti divatbemutató­ról visszaérkezve leg­újabb külföldi és pes­ti divatlapokkal várja kedves megrendelőit: Könczöl női divatsza­lon. Pécs, Rákóczi út 40 1. _______________ El adó háromszobás, személyzetis, gáz. ga­rázs. összkomfortos, kertes ház azonnali beköltözéssel. István u, 6. szám.___________ El adó 570 négyszögöl szőlő terméssel együtt, — Érdeklődni: Patacs, Cupiteiep 11. Kuti. Fekete Pannónia rész­letre is eladó. Pécs, Höld u. 15. ________ Ve nnék kisebb kom­fortos házat Pécsett, e'etle? közel a város­hoz, lakott területen vagy közeli faluban. Mátrahegyi. Bokréta utca 8. szám. HALÁLOZÁS 1 Fájdalommal tudatjuk, hogy j szeretett testvérünk, nagynénénk ; és kedves rokonunk, BALOGH j JOZSEFNÉ Borbás Anna szeptem­ber 10-én, 63 éves korában, hosz- szú szenvedés után elhmgyt. Te­metése 16-án, hétfőn 2 órakor lesz a pécsi köztemetőben. A gyászoló rokonság. Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férj, édesapa, após, nagy­apa, SÜMEGI GYÖRGY (csoboka- pusztai lakos) szeptember 11-én, 71 éves korában elhunyt. Teme­tése 18-án, szerdán 3 órakor lesz a pécsi köztemetőben. A gyászoló család. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik drága jó fér­jem, testvérünk és rokonunk, StlVECZ JÁNOS temetésén meg­jelentek, koszorúk és virágok küldésével mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Külön mon­dunk köszönetét az Aknamélyitő Vállalatnak a temetés megrende­zéséért és a küldött koszorúkért. A gyászoló család. ! Hálás köszönetünket fejezzük í ki mindazoknak, akik szeretett halottunk, GARAMVÁRI GYULA- I NÉ temetésén megjelenésükkel és i virágok küldésével nagy fájdal­munkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. Köszönetét mondok mindazok- nak, akik felejthetetlen férjem temetésén megjelentek, koszorúk, virágok küldésével mélységes részvéttel fájdalmamat enyhíteni igyekeztek. Külön köszönet a I széleskörű rokonságnak, az Ak- i namélyítő Vállalat vezetőségének, dolgozóinak, zenekarnak, szak- I szervezetnek, Szabolcs-falui tö- ' megszervezetnek és minden jó : ismerősnek. Özv. Gémes Béláné. Pécs-Gyárváros, Fel­szabadulás u. 9. sz. ház lebontási enge­déllyel eladó. — Cím: Tóth Sándor, Kistót- falu. Kossuth út 31. szám. __________________ Há z ma kifizethető, holnap beköltözhető, szoba konyha, kamra, pince, sertésólak. — Molnár. Sallai u. 36. Beköltözhetően eladó kétszintes, kertes — nagy családnak alkal­mas új ház. Esetleg lakást, kisebb szőlőt beszámítok. Magyar- ürögi út 72/1.. du. 5- től. __________ El adó 1100-as Skoda fizetési kedvezmény­nyel, 5 db nagymére­tű szárnyasablak. — Üj világ u. 1. Piko villanyvasút au­tomata kocsikikapcso- lóval, sorompóval, vál­tókkal stb. eladó. — Móricz Zsigmond tér 15. m. em. 31.________ Fé l ház 2 szobás, für­dőszobás nagy udvar- flésszel a belváros­ban, novemberi beköl­tözéssel eladó. Tele- fon; 46-98._____________ El adó Donátusnál 1 ! hold príma csemege- j szőlő, gyümölcsös — I igényesnek. Porvay- 1 né, Telefon. «-0U Gyakorló zongora bér­beadó, esetleg eladó. Érdeklődni: Sallai u. hirdető. Telefon: 18-07. Kettő db 30 hektolite­res príma kád eladó. Turbán Jakab. Mó­rágy, Alkotmány u. 29. szám.______________ Az 1963—64. évi fűtési idényre kályhatfűtőt felveszünk. Szövetke­zetek Baranya megyei Központja, Pécs, Kos­suth tér 8. Pénzügyi osztály.________________ 30 00 db használt kis­méretű cserép eladó. Kovácstelep, Liliom u. 19. szám.______________ El adók kedvezményes áron hálóbútorok — konyhagarnitúrák — sezlonok, ágyak, re- kamiék. csőgamitúrák — párnásszékek, szek­rények, kályhák, tűz­helyek, táskaírógép, asztalok, székek, ülő- garnitúrák, karnisok és más modern búto­rok. Báránynál, Hal tér 1. __________________ Üj Tertá magnós rá­dió és porszívó eladó." Athinai u. 1. Északi kapu, n. emelet 2. sz. Kettőszobás, mellé k- I helyiségekből álló mo­hácsi lakásomat elcse- J rélném pécsi hason- | lóval. „Megegyezés” j jeligére a Magyar i Hirdetőbe. Mohács, Veszek ágyakat, kály­hákat, hármasszek­rényt, csőgamitúrát, sezlont, rekamiét, fe­hér márványt, bútor­féléket. Molnár, Fel­sővámház u. 2. _____ Gi tárt pisztont, vil­lanyborotvát, távcsö­vet, magnetofont, Író­gépet veszek. Wagner, Rákóczi út 73.________ Vi llanytűzhely, csalá­di ház és egyéb vil­lanyszerelést azonnal- ra vállalok. — Szabó Imre, Pécs. Székely Bertalan u. 16/a. Tel.: 59-55.___________________ La katos hegesztő szak munkásokat, segéd­munkásokat felvesz a Budapesti Bányagép és Bányavill. Vállalat pécsújhegyi kirendelt­sége. Pécsül hegy, I. ker„ Buzsáki Imre u. 18. szám. ______________ Eg y diáklány szoba­társat keresek-. Szi- lágyi Dezső u. 24. 200 négyszögöl ház­hely eladó a Magas­lati út nyugati részén, lugasszőlő és barack­fákkal telepített, szét­szedhető víkendház- zal. Családi ház éní- tése engedélyezve Ki­fogástalan személy­gépkocsit átveszek, értékkülönbözetet téJ rítek. Tókai tér 9.| hátul az udvarban*

Next

/
Thumbnails
Contents