Dunántúli Napló, 1963. augusztus (20. évfolyam, 178-203. szám)

1963-08-02 / 179. szám

8 hiAPtd 1963. AUGUSZTUS & 1 SPORTHÍREK Nemzetközi kézüabda-mérk órást játszik augusztus 7-én, szerdán este fél 8 órakor villanyfénynél I a Pécsi Bányász férficsapata. A j Bányász kézilabdázók ellenfele a Spartak Katowice együttese lesz. : Előtte az NB I-es Bányász-lá- j nyok játszanak előmérkőzést. A porcelángyári labdarúgók is j megkezdték az őszi idényre való felkészülésüket. Egyelőre szerdán és csütörtökön 17, vasárnap pedig 9 órás kezdettel tartják edzései­ket. * A Baranya megyei Labdarúgók ! Játékvezetői Tanácsa augusztus ' 10-én, szombaton délután 5 órai kezdettel a megyei tanács nagy­termében taggyűlést tart. A tag­gyűlésen az országos elnökség részéről részt vesz Fekete Károly főtitkár és Pataki Sándor, a i Küldő Ellenőrző Bizottság elnöke is. * Megyénk atléta-válogatottja a a megyék közötti Béke Kupa­verseny második fordulója során vasárnap délelőtt Kaposvárott vendégszerepei, ahol Somogy és Tolna legjobbjaival méri össze erejét. Ezen a versenyen dől. el, hogy melyik három megye 'vá­logatottja kerül az augusztus vé­gén megrendezésre kerülő dön­tőbe. * A Baranya megyei TST rende­zésében szombaton délután és \a- sárnap bonyolítják le Pécsett, a PEAC-pályán a röplabda Népköz- társasági Kupa országos közép­döntőinek küzdelmeit. A követ­kező csapatok vesznek részt a középdöntőn: Férfiak: DEAC, Bp. Utasellátó, Bpnsiőre és a Salgó­tarjáni BTC. Nők: Dunaújváros, EVTK és a Debreceni Ruhagyár« A megyebajnokságból az NB ll-be Új játékosok a PVSK-nál és BTC-nél Megyénk atlétáinak kecskeméti bravúrja Eddigi legnagyobb arányú győ­zelmét aratta megyénk atléta vá­logatottja vasárnap Kecskeméten. A kecskeméti szereplésről Villá­nyi Nándor, a megyei szövetség főtitkára így nyilatkozott: — A felszabadulás óta most nyerte meg másodszor a pontver­senyt Baranya megye válogatott csapata az országos vidéki baj­nokságon. Először 1959-ben 19 me­gye vetélkedésében kerültünk az első helyre. 1961-ben Szolnokon* 1962-ben pedig Győrött második helyen végeztünk a pontverseny­ben. A kecskeméti versenyen Per­laki, Lukács és dr. Tóth Klári győzelme mellett a többiek is jól helytálltak. Jakabos 3000 méteres akadályfutásban volt biztos má­sodik, a 200 méteres síkfutásban Mátis Géza meglepetésre lett el­ső. A kétnapos verseny legna­gyobb meglepetése dr. Tóth Klári győzelme volt Lukácsné felett. — Révész dr. a 800 méteres sík­futásban — bár erős volt a szél — csaknem új meglepetést oko­ztak mivel a válogatott győri Kiss György mögött egytized má­sodperccel került a második hely­re. A hatodik bajnokságot Szé- csei János szerezte 400 méteres gátfutásban. Megyénk válogatott csapata 106 pontot ért el a kecs­keméti versenyen és ezzel olyan arányú győzelem született a 72 pontos Békés megye csapata előtt, amire az atléta viadalok történeté­ben még nem volt példa. A leg­eredményesebb versenyzőt is me­gyénk válogatottja adja: dr. Tóth Klára két első és egy második helyével 19 pontot szerzett a me­gye válogatottjának. A Népköztársasági Kupáért FERENCVÁROS—PÉCSI BÁNYÁSZ 20:11 (9:9) Szerdán este a Pécsi Bányász NB I-es férfi kézilabda-csapata a fővárosban a Ferencváros együt­tese ellen játszott mérkőzést a Népköztársasági Kupáért. A talál­kozó alacsony színvonalú mérkő­zést hozott. A pécsi játékosok nem használták ki helyzeteiket. Jellemző például, hogy hat kapu­fát is dobtak. A Bányász góldo­bói: Árvái 4, Baranyai 3, Wéber 2, Sugár és Moór voltak. ■ Megyénk NB n-es csapatai kö­zül a PVSK, a Pécsi BTC több új fiatal labdarúgóval erősítette meg csapatát. Egyik csapat vezetői sem ragaszkodnak a nagy nevek­hez. A „szomszédegyesületek” ve­zetői úgy vélik, hogy a megye­bajnokságban is vannak szép számmal olyan játékosok, akik fiatalok, tehetségesek és az NB n-ben is megállják a helyüket. Ezúttal olyan négy játékost mu­tatunk be, akik megyebajnokság­ban játszó csapatokból villámiga­zolással kerültek a vasutas, illet­ve a bőrgyári csapathoz. HORVATH JÓZSEF: A Pécsi Szikrából került a PV- SK-hoz. 1940-ben született, labda­rúgó sportpályafutását 1954-ben kezdte a Szikra úttörőcsapatában. Néhány év múlva bekerült az első csapatba, ahol balszélsőként és balösszekötő poszton játszott. Mindkét lábbal egyaránt jól rúg­ja a labdát. Gyorsaságáról csupán egy adat: 12 másodperc alatt fut­ja a 100 métert. — Szívesen jöttem a PVSK-hoz. A Kokszműnél villanyszerelőként dolgozom. Tudom, hogy az NB II-ben jóval magasabbak a követel­mények, mint a megyebajnokság­ban. OPOVA FERENC: 19 esztendős t^tékos. ö 1955-ben kezdte a Pécsi Bányász úttörő- csapatában jobbösszekötőként. 1962-ben ifi-játékosként került a Pécsi Szikrához, ahol szintén Jobbösszekötő és jobbszélső posz­ton játszott. — Szeretnék mielőbb bekerülni a PVSK első csapatába — mon­dotta a fiatal játékos. — A Koksz műveknél festőként dolgoztam. Szeretném a szakmunkás-vizsgát mielőbb letenni és jó labdarúgóvá lenni. SZEKERES ÁRPÁD: 1943-as születésű és a Pécsi Ki­nizsinek volt játékosa. Eredetileg csatárposzton játszott, de egy mérkőzésen hiányzó hátvédet kellett pótolnia és azóta állan­dóan védőként játszik. — Többször játszottunk edző- mérkőzést a Bőrgyárral és a szak vezetők akkor figyeltek fel rám. Úgy érzem, hogy a fej játékom gyengébb és a felső testemet is gyakori súlyozással kell erősíte­nem. VOLK VILMOS: 1943-ban született és a Bólyi MEDOSZ-ban kezdte rúgni a lab­dát, ahonnan villámátigazolással került a «Bőrgyárhoz. Először jobb fedezet poszton szerepeit, i960' Őszétől balhátvéd volt, majd az elmúlt év nyarán középhátvéd lett. — Szeretnék gyökeret verni a bőrgyári csapatban — mondotta — és további terveim között az Építőipari Technikum elvégzése szerepel. 12,2 alatt futom a 100 métert és egy Kilián-versenyen 6.12-őt ugrottam távolba. Jelenleg a Bőrgyár építő-részlegénél kő­művesként dolgozom. Raj* a labdarugó KB il-beu » A hét végén a labdarúgó NB II-ben megkezdődnek az őszi egy­fordulós bajnokság küzdelmei. Megyénk három NB Il-es csapata közül kettő hazai pályán kezd. A PVSK vasárnap délelőtt otthoná­ban fogadja az NB III-ból felkerült, jó képességű játékosokból álló Kaposvári Honvéd együttesét, a Pécsi BTC a fővárosba a Traktorgyár csapatához látogat el. A bőrgyáriak mérkőzése azért is ígérkezik érdekesnek, mert az ország összes NB III-as csapatai közül a Bőrgyár és a Traktorgyár csapatai rúgták a .legtöbb gólt a bajnokság során. Pécsújhegyen a Bányász füvesített pályájának ünnepélyes ava- tója során kerül sor a Pécsi Bányász—Zülaegerszegi Dózsa NB n-es bajnoki mérkőzésére. Előmérkőzésként NB I-es csapatok ba­rátságos mérkőzését nézhetik végig a szurkolók. A Pécsi Dózsa és a Komlói Bányász csapatai egy héttel a bajnoki rajt előtt a pécs- újhegyi pályán találkoznak egymással. A barátságos mérkőzés előtt üzemi bajnoki döntőt játszik a Szénbánya és az Uránérc- bánya csapata. Szeretettel köszöntjük a legfrissebb sportoló-házaspárt. Tolnai Márta és Erdősi Lajos tegnap kötött házasságot a IL kér. tanácson. APP0WIRDETE5EK A Dél-Dunántúli Áramszolgáltató V. Pécsi Ozletvezetősé- ge pécsi munkára felvesz SEGÉD­MUNKÁSOKAT Kedvezményes ét­kezést, munkaru­hát, valamint csa­ládfenntartók részé­re hat hónap mun­kaviszony után araméi; kedvezmény biztosit a vállalat. Jelentkezés: Pécs, Rákóczi út M. sz. alatt. Törzskönyvezett pdl kölykök feladók. Fü­zes, Bulgár u. 5. — (Basamalom útnál) Es te 6-tól, vasárnap egész nap. ____________ j ókarban lévő Stingl zongora eladó. Maros vásárhely u. 6. Bán. Konyhabútor köze­pes méretben igé­nyesnek eladó. Doik- tor Sándor u. 20. 743 n. öl szőlő lak­ható épülettel mel­lékhelyiségekkel ele adó, vagy lakásért el cserélhető. Cím: Pán­cél V György Pécs, Kisdeindol hegyhát 39. sz. A 36-os busz végállomástól 5 perc­re. Érdeklődni a hely színen. Eladó 43 négyzetmé­ter tölgyparketta, és vakpadlóanyag. Egy új ajtótok, 1 db an­gol WC felszerelés, 30 kg betonvas, mos­dóhoz szifon és réz­bogrács. Szigeti út 43. sz._________________ B ösendorfer zongo­ra olcsón eladó. — Márton u. 13. kapu alatti bejárat._________ F aredöny készítését, javítását vállalom. — Rozboud, Tompa Mi­hály u. 26. Telefon: *i Vi flat mellék. Kombinál tiukrény, rekamüék, konyha­bútor, fotelok. író­asztalok, hálószobáé bútor; bármasszek- nény, sublód, aszta­lok részletre tat el­adók. Szabónál. Me­gyeri út 6. Bútorüz­let._____________________ U j, modem konyha­bútor, kétszemélyes rekamié, péroságyak, kerékasztal, rádióasz- tal olcsón eladó. Szi­lágyi Dezső n. 16. ( Férfi szegecsért és női dtvatóvek kap­hatók. Szíjgyártó üz­let. Rákóczi út 73. Kétszoba konyhás új családi ház mellék­épülettel beköltözhe­tően eladó. Pécs, Ma- gyarürögi út 5». sz. Epületfa anyag eladó. Megtekinthető Ung- vár u. 23. sz. Közt napokon 17 órától. Elcserélném etgyszoba összkomfortos lakú- sómat kétszobás ha­sonlóra. Petőfi u. 3E L em. 6-______________ Tüziíafűrészelé» Ta­más Kálmán. Tele­fon 39-91. György u. 6. SZ.________________ E ladó hálóbútorok, konyhák, kombinálí- székrény, ágyak, két­személyes heverő téri tövei, rekamiék, fo­telok, székek, sublót, nsztaiok, TV-szek- rény, szekrények, tás kaírógép, óráik, rá­diók, íróasztal, és más modern bútorok, i Báránynál, Hál tér E az. A Pécsi Húsipari Vállalat 20 ipari tanulói szerződteti Jelent­kezés a vállalat Siklási tu 37- sz. alatti telephelyén, Jelentkezhetnek: azok a fiatalok akik pécsi lakosok 8 általános Isko­lát eredményesen elvégezték. A Kesztyűgyár sflcMrt üzeme fel­vesz S2ÜABÁSZ FÉRFI átképzésükéi Tanulmányi fcfő: « hónap. Jelent­kezni. a Kesztyű­gyár ßiklosi üze­mében lehet sze­mélyesen. Hálószoba, jégszek­rény, varrógép, üve­gek, ablakkeretek, kúthoz vedierfelhúzó szerkezetek eladók. Kossuth tér 1. I. e. Érdeklődés kizárólag 4-én. Eladó hálószobabú­torok, sodronyok, s-ezLonok, afrik mat­racok, ágyak, toalett- tükrök, rekamié, pár­názott székek Koltai- nál, Rákóczi út 48. Kombináltszoba, ágy­neműtartó, rekamié, fotölyök, sezlonok. Fáklya kombinál t~ szekrény eladó. Zsol- nay u. 1. ____________ B útor, cső-garnitúra, rekamié, fotölyök, re- kamié-vázak, ágybe­tétek olcsó áron Soóky bútorüzletében vásárolható, Zsolnay u. L sz-______________ H álószobabútorok, — konyhabútor, sezlo- nok, ágybetét, szek­rények, ágyak, prí­ma bútorok, olcsó áron Soóky bútorüz­letében vásárolható. Zsolnay n. 1._________ E gy kte szoba kony­hás lakás, mellékhe­lyiségekkel, kis kert­tel, gyümölcsfákkal, fizetési kedvezmény­nyel hl sürgősen el­adó. Beköltözhető azonnal. ^Csendes ház” jeligére Sallai tu Hirdetőbe. 2 db vasablak ke­ret, terrasz és ga­rázsra alkalmas, el­adó. Szigeti u. 160. szám. Elcserélném új táv­fűtéses, belvárosi 2 szoba összkomfortos szövetkezeti örökla­kásom nagyobb mé­retű 2 szoba össz­komfortos főbérleti­re. „Főbérlet” jel­igére Sallai n. Hir­detőbe. A Villány-Siklósi Ál­lami Gazdaság vizsgá­zott traktorosokat vesz feL Legényszál­lást, üzemi étkezést biztosítunk. Jelentke zés Siklóson a gazr- daság központjában. Hajtókát felveszünk ÉM Építőipari Szál­lítási Vállalat 2. sz. üzemegysége VII. kirendeltsége Pécs, Majláth u. 4.__________ Dolgozó nő üres al­bérleti szobát keres, lehet szuiterin is. „Se­gítség” jeligére Sallai u. Hirdetőbe. Harkányban Ifjúság útja 27. félkész ví- kendház eladó. Vako­lás hiányzik. Érdek­lődni: Kaj tár, Pécs, Déryné u. 12. ________ P ríma állapotban le­vő piros Pannónia el adó. Újvilág u. 4. Keresünk megvételre 1 db 5 tonnás vagy ennél nagyobb híd­mérleget. Árajánlato­kat levélben „Zrínyi Mtsz Kacsó ta” címre kérünk. Gyümölcsös 400 négy­szögöl 100 db jól ter­mő őszibarackfával a Magaslati út felett el adó. Szép fekvésénél fogva házhelynek is alkalmas. „Jól jö­vedelmező** jeligére Sallai u. Hirdetőbe. Fürdőruha extra méretben éa minden nagyságban kapható. Zokni, fürdőruha, fehérnemű, melegí­tők újragumizását vállalom. Reich kö­tődé, Kossuth Lajos u. 15. az udvarban. Elcserélném Torda utcai nagyszoba, — nagy konyha, és kam rás szép lakásomat, sürgősen kettőszobás­ra bárhol. „Tizenhat- ezer”- jeligére a Sal- lai vl Hirdetőbe. Albérleti szobát ke­res gyermektelen dol­gozó házaspár. — „Olympia’* jeligére Sallai u. Hirdetőbe. Alig használt Szuper- Kalor nikkelezett zo­mánc kályha eladó. Xavér u. 16.__________ K ertes családi ház OTP-vel eladó. „Cse­rével beköltözhető ’ ’ j eligére Sallai u. Hir detőbe._________________ Beköltözhető ház el­adó 2 szoba konyha kamra előtér, pince, pajta, Tettye alatti részen. Bővebbet Zsig mond u. 10. sz.______ É letjáradékra és készpénz fizetéssel Pécs, Felsővámház u. 68. sz. alatti ház ősz­szel beköltözhetően eladó. Érdeklődni va­sárnap 7—12-ig._______ B ejáratott fekete Pannónia eladó. Pécs, Dugonics u. 31.______ S ürgősen eladó egy 403-as televízió. Pécs- bánya. Borbála u. 10. Kiss Ernő u. 67. szá­mú házhely egy befe­jezetlen de lakható szobával betegség miatt sürgősen el­adó. Érdeklődni Pécs bánya, Borbála u. 10. Balatonszárszói Fmsz baLatonföldvári 15. sz. boltjába vegyes­szakmában gyakorlat­tal rendelkező eladót keres. Jelentkezés: telefonon vagy levél­ben az fmsz igazga­tósági elnökénél, Te­lefon: 1X2. Személygépkocsit ke­resek megvételre vagy bérbe ármegjelölés­sel ..Autó” jeligére a Sallai u. Hirdetőbe. Elsejével 3 dolgozó férfit vagy tanuló fiúkat albérletbe fel­veszek különbéi ára- tú szobába. Cím: Su­lyok Ferenc, Ispitalja dűlő 6. MÁV virág- kertészet mellett, Me- gyeri útról.___________ M egvételre keresek üzleti pultot, állványt, asztalokat, széke­ket, íoo kg-os mérle­get. Pécs, Szigeti u. 23. bal 1. ajtó. Uzletbővítéshez kere­sek 20 ezret részese­désre „Fedezet van” jeligére Sallai u. Hir­detőbe. Eladó egy világos cseresznyefa bútor garnitúra (2 ágy, 2 szekrény, 2 éjjeliszek rény, i toalett-tükör) egy sötét félháló és egy stelázsi. Cím: Pécs, József Attila u. 15. ______________________ B eköltözhető 2 szoba összkomfortos szövet keze ti vagy örökla­kást keresek 40 000 kp plusz havi rész­letre. „Lehet Me- osekaljai is” jeligére Sallai u. Hirdetőbe. Értelmiségi nyugdíjas vállalatok, szövetkeze tek irattárának ren­dezését vállalja. — „Irattár” jeligére Sál laj u. Hirdetőbe. Jó fejős kecske el­adó. Máriakéménd, Széchenyi tér 3. sz. Belvárosi parkettás szoba konyhás mel­lékhelyiségekből álló lakásomat elcserél­ném egyszoba össz­komfort, vagy fürdő­szobásra, esetleg nagy szoba konyhásra, — csak a EC. kerületi­ben cserélek; „Nagy családdal vagyok” jeligére Sallai u. Hirdetőbe._____________ P olitúros világos hálószobabútor el­adó. Katalán a. 13. balra; HALÁLOZÁS Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett jó férj, édesapa, vő, testvér, sógor és kedves rokon GAGYI MÓZES 32 éves korában, hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése augusztus 3-án, szom­baton fél 1 órakor lesz a köz­ponti temetőben. A gyászoló csa­lád. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Ezúton mondunk Köszönetét mindazoknak, akik szeretett halot­tunk SISKOVTTS KAROLY teme­tésén megjelentek, koszorúk, vi­rágok küldésével fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Külön kö­szönet a .14. Autójavító dolgozói­nak anyagi támogatásukért, a KÖJÄLL dolgozóinak, a ház la­kóinak a nyújtott segítségért. Á gyászoló család. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik szeretett ha­lottunk BÁNYAI FERENCNÉ teme­tésén megjelenésükkel, koszorúk, virágok küldésével fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. Eladó Magaslati úton villatelek, Nap u. 25. Életjáradékra, eme­letes ház beköltözési lehetőséggel. Tár­gyalható Mátyás ki­rály u. 24. reggel 7—9-ig. _________________ 1 102 Skoda kifogás­talan állapotban el­adó. Érdeklődni Kos­suth L. u. 48. — Könyvesbolt.__________ C serélnék földszintes egyszoba összkom­fortost, szoba lakó- konyhás vagy egy­szoba személyzetis összkomfortos eme­letire. , .Könnyű ” jeligére Sallai u. Hirdetőbe;_____________ E ladó 125-ös teleszkó­pos Csepel. Alsó-Ba­lokány u. 41._________ « Tó állapotban levő fekete Pannónia el­adó. Kovács telep, Li­liom u. 26. Mátraaljai Szénbányászati Tröszt pécsi üzemvezetősé­ge felvesz állandó alkal­mazásra önálló ANYAGKÖNYVELŐT, valamint gyakorlattafl ren­delkező BÉRELSZÁMOLÓT. Jelentkezés a György-akmai üzemvezetőségi irodán, dr. Ozory vezető-könyvelőnél. Eladó személygépko­csi, motort beszámí­tok. Hegedűs Mihály u. 2, (Budai vám). Hetvehelyen, Ady Endre u. 8. számú ház eladó.____________ E gyedülálló intelli­gens, nyugdíjas asz- szony keres kis szo­bát csendes helyen. „4060’: jeligére Sallai u.Hirdetőbe, Szigetvár belterüle­tén vennék beleöltöz­hető 2 esetleg 1 nagyszobás konyha és mellékhelyiséges házat, vagy házrészt. 20 000 kp. és havi 1000 forint törlesztés. Ér­deklődni: Sindler kárpitosnál, Sziget­vár. Jókarban levő zo­máncozott asztali tűz­hely eladó. György U. 7. sz. Bm. All. Építőipari Vállalat Balaton melletti üdülőjébe üdülési idényre h&iiyha­lím^&kat felvesz. Jelentkezés: Pécs, Rákóczi út 56. szám, mun­kaügyi osztály. Mosógép éladó. Már­ton u. 13._____________ K ülföldi lovas bi­cikli eladó 4—7 éves­ig. Cím: Perczel u. 26. L em._____________ E lcserélném Séta té­ri két szoba hallos összkomfortos gáz- boyleres olcsóbérű Lakásomat két kisebb saoba összkomfortos­ra, vagy szoba hallos összkomfortosra. — „Hama rosan’ - j eligé­re Sallai u. Hirdető­be. _______________ E lcserélném kettő szó ba konyha mellékhe­lyiséges lakásomat hasonló belvárosiért. „Hasonló” jeligére Sallai u. Hirdetőbe. Eladó 3 szobás, fürdő szobás családi ház 1 szoba összkomfortos cserével. „Udvar” jeligére Sallai u. Hir­detőbe. Horváöi Heart Szekeres Árpád Opova Ferena Volk vOmoa

Next

/
Thumbnails
Contents