Dunántúli Napló, 1963. július (20. évfolyam, 152-177. szám)
1963-07-02 / 152. szám
StfUÜS 1 mapi6 Későn hajrázott a PVSK PVSK—BVSC 2:0 (2:0) fontsa pálya; MOt néz«; vezette: PVSK! Hámod t. — Hornon g. Mohácsi, Hámort IL — Köves L, Köves IL — Kardos, Márton. Vin- eze, Bérezési, SzentannaL Edző: Cibulka Mihály dr. BVSCi Varga — Fekete. Kendek, Hada — Gál. Szepesi — lfur&r. Juhász. Arató, Véreb. Edző: Készéi László. Annak ellenére shogy a vasutsa sporttelepen volt a nap ^ídműso- ra”. az NB n-es mérkőzést Is, főként a pécsiek szempontjából mutatkozó nagy tét miatt, élénk érdeklődés kísérte. A nagy melegben mérsékelt iramban folyt a találkozó. A két csapat Játékosai Inkább a mezőnyben Játszottak elfogadhatóan. Itt Időnként a vendégek részéről volt nagyobb Igyekezet tapasztalható, kapura a pécsiek veszélyesebbnek bizonyultak és két adó^ó helyzetük Jó kihasználásával megérdemelten széreték meg a ka pontot. Mindkét gólt a szemfüles Márton szerezte. Sajnos, az értékes győzelem ellenére sem került fel a vasutas csapat, mert a feljutásban érdekelt együttesek Is kedvező eredményeket értek eL Egyénileg Horaung, Mohácsi, Köves L. Márton, Illetve kendek, Gál. és Murár teljesítménye emelkedett áz átlagos fölé. NB II. EREDMÉNYEK Keleti csopots Salgótarján — Egyetértés 1:1« Ganz-MAVAG — Szolnok 4:», Ózd — Bp. Előre J:#, Eger — Nyíregyháza í:a, Kecskemét — Miskolc I:», Borsodi Bányász — Debrecen 0:0, Diósgyőr — Bp. Spartacus 1;*, Szeged — Láng a«. Nyugati csoport Kaposvár — Zalaegerszeg 4:0, Csepel — Csepel Autó 5:a, K. Lombik — Székesfehérvár 1:1, Budai Spartacus — Mosonmagyaróvár 4:0, MAV-DAC — EVTK 5«. Oroszlány — Budafok • :0, Dunaújváros — Szállítók 3:0. NB Q. keleti csoport végeredménye 1. Diósgyőr 30 19 • a 94:il 40 2. űzd 3. Miskolc 4. Nyíregyh. 5. Egyetért. *. Bors. B. 7. Láng (. MA VÁG m 90 30 90 90 90 90 19 T 4 14 • 8 12 t 9 12 7 11 U 9 10 10 10 10 10 9 U 57:19 40:27 47:4« 41:37 36:37 38:41 42:48 9. Egri D. 90 13 3 15 85:42 27 10. K. Dózsa 30 8 10 12 35:32 26 11. Sz. MÁV. 30 10 6 14 30:38 26 12. Bp. Spart. 80 1« 6 14 39:52 26 13. Szeged 30 9 7 14 35:52 25 14. Bp, Előre 30 11 2 17 37:47 24 15. S. Kohász 30 8 6 15 30:46 23 18. Debrecen 20 8 6 16 28:44 22 NB. H. nyu gáti csoport végere Imény 1. Csepel SO SS 5 2 3t;31 91 2. Szfehérvár 30 13 13 4 50:23 39 3. D.-újváros 30 14 11 5 57:32 39 4. BVSC 30 12 6 9 42:42 36 5. Szállítók 30 12 C 10 34:30 32 6. MAV-DAC 30 9 14 7 44:37 32 7. Oroszlány 30 10 12 8 48:43 32 8. Budafok 80 U 10 9 35:36 32 9. Pécsi VSK 36 12 7 U 43:38 31 10. B. Spart. 30 10 11 9 36:37 31 11. Z.-egersz. 30 9 8 13 36:53 26 12. M.-óvár 30 6 12 12 35:55 24 13. EVTK 30 5 11 14 27:39 21 14. K. Lomb. 30 7 6 17 26:59 20 15. Kaposvár 30 6 7 17 86:63 19 16. Cs. Autó 30 1 tsz 29:52 15 Az első helyezett csapatok csapatok Jutottak az NB 1-be a kettőtől nyolcadik helyezett együttesek az NB L B-be kerültek. Az öttől tizenegyedik helyezettek maradtak az NB n-ben, s a két utolsó csapat esett ki mind a két csoportból az NB m-ba. A bányász kézilabdázók a Balaton Kupa mérkőzésein Keszthelyen pénteken kezdődtek meg a Balaton Kupa kézilabda-mérkőzések. A válogatott Sudár és a sérült Baranyait nélkülöző Bányászt a legerősebb csoportba osztották. A 35 fokos hőségben lejátszott mérkőzésen a Bányász a Szombathelyi Pamut csapatát 22:8, a Zalaegerszegi Dózsát 11:10, a Kaposvári Honvédet 13:12-re győzte le. A pécsiek csoportelsőként kerültek az élődöntőbe, ahol az NB I-es Csepeli Vasast 11:6 arányban Imponáló fölénnyel győzték le. A vasárnapi döntőbe a második csoportból az Újpesti Dózsa került a Vác legyőzésével. A döntő mérkőzésen a már fáradt Bányász az első félidőben még tartotta magát és ekkor az eredmény 1:1 volt. A második félidőben a legtisztább helyzetek is kimaradtak, az Újpest elhúzott és 7:3 arányban megnyerte a mérkőzést, Hogy is volt csak? Nyilatkozatok, vélemények a Dézsa és a Komló utolsó mérkőzéséről A PBTC nyerte az NB m ■as bajnokságot Jövőre as NB II-ben szerepel a Kaposvári Honvéd, a Pécsi Bányász és a Székesfehérvári MÁV is Pécsi BTC—Mohácsi TE 3 H U:l) PBTC-páQyA; 400 néző, vezette: Schnierer. — BTC: Gergely — Soós. Szőke, Torok — Varga, Horváth — Görgényi. Győrfi, Kincsei, Hausehl, Angyal. Edző: Dara János. — Mohácsi TE: Soproni — Bárácz, Temem, Holényi — Pleck, Peszt — Reichspack, Gombár. Kárász. Rózsait. Mrenlka. Edző: Ruff Ferenc. A bajnok csapatnak nem Jelentett különösebb aikadályt a fegyelmi okok miatt Vargát és Kővárit nélkülöző mohácsi együttes. A 80. percben Kárászt a játékvezető utánrúgásért kiállította. — Góllövők: Kincsei. Angyal. Győrfi illetve Gombár és Reichspack. Jók: Szőke. Varga. Görgényi illetve Soproni. Pleck és Reichspack. Dr, Nagy Lajos P, Bányász—Kalocsai Kinizsi 4:3 (3:2) Pécsbányatelep, 300 néző, vezette: Kleiber. — P. Bányász: Kovács — Gyurkó. Lombost, Farkas I.. — Varga, Pintér — Grubics, Tamás, Stier, Gyöikő IL. Fülöp. Edző: Krivanek Vilmos. — Kalocsai Kinizsi: Schurmann — Bolvári, Pán- osics, Vatai — Minket. Bálint — András, Sipos, Bartal, Kovács, Halász. Edző: Hirmann Endre. Az első két percben már ld. volt az eredmény a mérkőzés további részében rendkívül ellaposodott a játék és mindkét csapat összes gólhelyzetét értékesítette. Utolsó NB III-a, mérkőzésén a Bányász csapat csalódást okozott szurkolóinak. Góllövő: Fülöp 2, Tamás, »Stier ill átvet Boda, Kovács, Bartal. Jók: Györkő IL, illetve Bolvári és Bartal. Kovács Zoltán Pécsszabolcsl Bányász—Nagykanizsai Dózsa 3:2 (2:0) Pécsszabolcs; 200 néző. vezette: Hammer. Pécsszabolcsl Bányász: Szmolka, — Kővár, Rózsa I.. Mazil —Brandt. Weit — Nádé. Koch, Rózsa IL, Antal, Kesztyűs. Edző: Krivanek Vilmos. — Nagykanizsai Dózsa: Németh — Kőhalmi. Tóth, Csertán — Egervári, Endrei — Rigó, Marlcotán, Téglás, Major, Büki. Az első 4S. percben fölényt harcolt ki a hazai csapat, a második félidőben feljöttek a vendégek és kiegyenlítettek. Nagy küzdelem folyt a győztes gólért, végül is a hazai csapat felül tudott kerekedni. Góllövők: Koch 2, Kesztyűs, Illetve Major és Téglás. Jók: Kővár, Mazil. Brandt, illetve Tóth, Csertán. Rigó. Herényi Hermann Kaposvári Honvéd—Dombóvári VSE 12:0 (5:0) — Kaposvár. W0 néz«, vezette: Széki. Kaposvári Honvéd: Markó —Schmidt. Tamási. Léber — Muzs- lai, Láng — Tulok, Németh. Szabó, Palkovlos L, Szűcs. — Edző: Radnal István. Dombóvári VSE: Sárkány — Ughl. Marosi, Varga — Lehöez, Kalmár — Tapasz«. Kulcsár. Egyed IL, G. Kis. László. Edző: Albrecht József. A Honvéd jó játékkal szinte tetszés szerint rúgta góljait és aratta az NB HL legnagyobb arányú győzelmét. — Gólszerzők: Szabó. Láng 3—S, Palkovics I., Tulok, Németh 2—2, utóbbi U-esből. Jók: Schmidt, Léber. Muzslal és a csatársor valamennyi tagja. Illetve Egyed n. Kiállítva a 70. percben durvaság miatt Ughl. Pajor Gáspár Siófoki Olajbányász—Bajai Építők 3:2 (1:1) Baja, 300 néző, vezette: dr. Kamarás. Siófoki Olajbányász: Ist- vándi — Somogyi, Farkas, Fejes — Vörös, Balogh — Sier, Kovács, Tóth, Szabó, Papp. — Edző: Harag Tibor. Bajai Építők: Disztl — Bányai, Páncsics II., Rápity — Nagy, Mlkus — Knetez. Ceglédi, Császár, Poszlanesek, Agatity. — Edző: Fekete-Kovács Győző. Mindkét félidőben a siófokiak támadtak többet és jobb csapatteljesítményükkel akár nagyabb arányú győzelmet Is arathattak volna a szív és lélek nélkül játszó Építők felett. Góllövők: Papp 2, Kovács, Illetve Ceglédi, Rápity. Jók: Papp (a mezőny legjobbjai, Istvéndl, Farkas, Fejes, Szabó, illetv« Rápity, Krelsz. Márton Sándor. Székesfehérvári MÄV— Szekszárdi Petőfi 1:1 (1:1) Alacsony színvonalú mérkőzésen a folyamatosabban támadó és több' helyzetet teremtő fehérváriak közelebb álltak a győzelemhez. Góllövők: Ruzslcs, illetve Ulrich. Jók: Tihanyi, Ruzsics, Horváth II„ illetve Grellich, Garam- völgyl és Ulrich. Dr. Tucsní László. Nagymányoki Bányász— Szekszárdi Dózsa 0:0 Változatos első félidő után a második félidőt mindkét csapat részéről kemény belemenések és kapu előtti határozatlanságok Jellemezték. Kitűntek: a közvetlen védelmek, Molnár, Kozma, Illetve Májnál, Kormos. Klauiz István. Kiskűnhalasi MEDOSZ—Nagy- kanizsai Bányász 1:0 (0:0) Meglepetésre mindkét félidőben a vendégek támadtak többet. A hazaiak kissé könnyedén vették a játékot. A gól szerzője Vanyie— Ica volt. Jók: Várhegyi, Schwerla, Vanylska, illetve Vlaszák, Dénes. Siklós József. Az NB III, végeredménye: 1. PBTC 30 21 5 4 87:43 47 2. Kaposvár 30 18 7 5 80:27 43 3. P. Bányász 30 16 11 3 59:31 43 4. Sz-fehérvár 30 17 8 5 46:28 42 5. Szeksz. D. 50 13 5 12 61:31 31 6. Nagyk. B. 30 12 6 12 49:43 30 7. Bajai Ép. 3» 10 8 12 36:43 28 8. Mohácsi TE 30 11 5 14 37:49 27 9. Nagymányok 30 12 3 15 43:61 27 10. Kalocsai K. 30 10 6 14 50:73 26 11. pécsszab. B. 30 8 9 13 41:47 25 12. Siófok 30 9 0 15 43:58 24 13. Szekszárdi P. 30 9 6 15 32:55 24 14. Kiskunhalas 30 8 7 15 34:54 23 15. Nagyk. D. 30 7 B 15 47;55 22 16. Dombóvár 39 8 í 20 31:64 18 Már bajnok a PEAC A labdarúgó megyebajnokságban a vasárnapi forduló eredményei alapján végleg tisztázódott az elsőség kérdése. A PEAC váratlanul biztos győzelmet aratott a Pécsi Porcelángyár együttese felett, ezzel biztosította az első helyét. A többi bajnokjelőlt közül az Urán SC Is győzött a Pécsi Előre ellen, de győzelme már csak a második hely megszerzéséhez bizonyult elegendőnek. A Pécsi Vasas vereséget szenvedett a Vasas L Bányásztól és ezzel a vereséggel a gépgyáriak lemondtak a bajnoki címért folyó további küzdelemről. Amikor a Bp. Vasas csapata kifutott a pályára, igen sokan azt hitték, sétamérkőzés lesz. — Vagy jobban fognak „hajtani”, mint a nagyok — jegyezte meg nagyon találóan egy néző és neki lett igaza. A tartalékcsapatra felépült Bp. Vasas azonnal beállt hét, nyolc emberrel védekezni és ettől még akkor sem tágított, amikor támadásba lendült. Bár a pécsi csatársor tagjai — különösen a második félidőben — sok gólhelyzetet teremtettek, nem sikerült a góllövés, mert amikor a védelem tagjai már verve voltak, a veszélyes lövések sorát tette ártalmatlanná a válogatott formában lévő Sz-ntmihályi. ILOVSZKY DICSÉRETE A mérkőzés után ünnepi hangulat uralkodott a Vasas öltözőjében. Ilovszky Rudolf edző egyenként gratulált játékosainak. Különösen a már veteránnak számító Kárpátinak és a remek formát felmutató Szentmihályinak Jutott sok elismerés. — Fegyelmezett és önfeláldozó védőjátékáért feltétlenül rászolgált csapatunk a döntetlenre — mondotta Ilovszky edző. — Annál Is Inkább értékeljük ezt az egy pontot, mert komplett és jó formában játszó csapatunk is tért már haza vereséggel Pécsről. Dunai n. és Györkő nagyszerű játékosok. Egy kis szerencse Is kellett ahhoz, hogy a második félidő nagy pécsi rohamait gól nélkül megúsztuk. Sokan elégedetlenkedtek a nézők közül a döntetlen eredmény miatt. Nos, ha ezek a nézők a mérkőzés után benyitottak volna a pécsiek öltözőjébe, akkor elcsodálkoztak volna. A tizenegy játékosról patakokban folyt a verejték. — Ilyen hőségben Játszani, szülte már nem la emberi — mondotta Vajda, akt ezen a találkozón nagyon sokat dolgozott. — Ez a Vasas úgy Játszott, ahogyan a csapatérdek megkívánta — mondotta Balog Sándor, a pécsiek edzője. — Nem hibáztatom a csapatomat a döntetlen miatt, hiszen a fiúk mindent megtettek, amit megtehettek ebben a rek- kenő hőségben. A Vasas állandóan 7—8 emberrel védekezett és csak az volt a cél, hogy a labda elkerüljön a kapujuk előteréből. A tavaszi fordulóban nagyszerűen helyt álltak játékosaink és ezért csak az elismerés hangján szólhatok róluk. Nem volt könnyű ezt a teljesítményt nyújtani ebben a kiegyensúlyozott mezőnyben. Az elért eredmények jól végzett munkánkat Igazolják. Gere Gyula játékvezetőnek igen nehéz percei voltak a meg nem adott — és szerintünk jogos — 11-es miatt. — Nem láttam szándékosságot a kezezésben, ugyanis, amikor Kárpáti belelépett a labda útjába, a keze már a levegőben volt és a labda pattant a kezéhez, nem pedig fordítva. A pécsiek közel álltak a győzelemhez, de ezt a szervezetten védekező Vasast nem lehetett álló játékkal kétváüra fektetni. (Baksa) két komlói vélemény BANYAI NÁNDOR: — Ennél szebben nem Is búcsúz hattam volna labdarúgó-edzői tisztségemtől. Nagy értéknek tartom az 6:2-es győzelmet, mert eddig a Honvéd Komlón még nem győzött. Kétségkívül Szőcs sérülése rendkívül befolyásolta a mérkőzés alakulását. Minden túlzás nélkül elmondhatom, hogy még legalább négy gólt lőhettünk volna, ha a csatárok nem könnyel- műsködnek. A gyengén játszó komlói védelem mellett Tichy behozhatta volna Bene előnyét, gólkirály lehetett volna. ALBERT JÓZSEF: — Amíg Szőcs teljes harcértékű volt, egyforma volt a két csapat teljesítménye. Sajnos, Szőcs sérülése döntően befolyásolta a mérkőzés alakulását. Meg kell azonban mondani, hogy a játékosok többsége nem harcolt olyan szíwel-lélekkel, mint például a fővárosi Játékosok. Csapatomból csupán Balogh és Komlói szereplésével vagyok elégedett. Tiehyre egyébként jobban kellett volna vigyázni, gyakran szabadon hagyták, s válogatott formában küzdve, mesterien Irányította az ötösfogatot. SPORTHÍREK Az ÉIW Komlói Állami Építőipari Vállalat felvételre keres kőműves, ács, bádogos, víz-, fűtésszerelő, villany- szerelő, épületburkoló szakmunkásokat és férfi segédmunkásokat. Komlói, dombóvári, tamási, szekszárdi és környéke munkahelyeinkre. JELENTKEZNI LEHET: Komló, Kossuth- Lajo s u. 13. szám. Pécs, Rákóczi út 25. szám. Szekszárd, Zrínyi n. 62. szám. Tamási, lakásépítkezés. PEAC—Pécsi Porcelángyár 5:1 (5:1). PVSK-pálya, 10 000 néző, vezette: Stadler. A porcelángyári kapus hibájából már az első húsz percben eldőlt a mérkőzés sorsa. Utána feljött a Porcelángyár, de csatárai a legbiztosabb helyzetedben is hibáztak, sőt két Il-est is kihasználatlanul hagytak. Góllövök: Vas, Koller 2—2, Baló ll-es- ből, Illetve Ball. Kitűntek: Fábián, Kresz, Vass, Koller, Illetve Varasdi L, Gyurkó. Bolla Ferenc Urán SC—Pécsi Előre 2:0 (0:0) Pécsbányatelep, 500 néző, vezette: Sutyor. Az első félidőben változatos, helyenként jő Iramú volt a mérkőzés, a második félidőben erősíteni tudott a Bányász csapat és a maga javára fordította a mérkőzést. Góllövő: Kovács 2. Jók: Kovács (a mezőny legjobbja), Pécsi, Kereszti, Turcsán, illetve Belvarácz, Elekes, Vigh. Bujtor E la. Pécsi Kinizsi—Vajszló 6:0 (2:0) Helyilpar-pálya, 100 néző, vezette: dr. Szörényi. A tartalékos Kinizsinek sem okozott különösebb gondot az utolsó helyezett csapat legyőzése, habár a nagy meleg erősen rányomta bélyegét a Kinizsi játékára Is. Góllövők: Gamp- lett 3, Fodor I. 2, Pál. Jók: Laki, Szekeres, Lukács, illetve Szigdti és Bizző IL Ardai István. Pécsi Helyiipar—Siklós 1:0 (0:0) Helyilpar-pálya, 100 néző, vezette: Lukács. Az első félidőben a vendégek egyenrangú ellenfelek voltak, a második félidőben a hazai csapat irányította a játékot. A Helyiipar győzelme a helyzetek alapján megérdemelt volt. Góllövő: Németh. Jók: Sely, Da- hyi, illetve Szigetvári, Ferincz Toller László. PVSK n.—Lánycsók 9:0 (3:0) PVSK-pálya, 200 néző. A vasutas tartalékok könnyed játékkal is biztosan nyertek a teljesen szét- j esőan jitrz i lányosókiak ellen. I Góllövők: Kutas S, Vas, Bakon d 2—2, Törjék, Demkó. Jók: Törjék, Vas, Kutas, illetve Müller. Lendvai Miklós. Magyarszék—Szigetvár 3:0 (1:0) Magyarszék, 250 néző, vezette: Kiss R. Igazi, szép és jó játékkal győzött a hazai csapat, a ZMSE nem bírta végig erővel a mérkőzést. Góllövő: Kovács 2, Mészáros. Jók: Balogh (a mezőny legjobbja), Kertész, Kiss, Kovács, illetve Haragó, Lempel, Zsigmond. Tóth László, Vasas I. Bányász—Pécsi Vasas 3:1 (2:1) Vasas L bányatelep, 200 néző, vezette: Rolléder. Heves Iramú mérkőzésen a Bányász jobban kihasználta helyzeteit, a gépgyáriak megérdemelt vereséget szenvedtek. Góllövők: Fábiánfy, Szalai, Földi, illetve Becsei. Jók: Fá. .án, Szalai, Illetve Becsei, Rákóczi. Vancsik László. Pécsi Szikra—Boly 1:1 (0:0) Bóly, 300 néző, vezette: Kassal. A vendégek szerencsés góllal szerezték meg a vezetést. A hazaiak később Jobban játszottak, de ugyancsak meg kellett küzdeniük az egyenlítésért. Góllövők: Horváth, illetve Lukács. Jók: Horváth, Bedics, Rublnszkl II., illetve Szabó, Edelmann, Mirkó. A 30. percben a bólyi Abait utánrúgásért kiállította a játékvezető. Rózsás József. A MEGYEBAJNOKSAG ALLASA: Első helyen végzett a Mohácsi TE női ifjúsági kormányos négyese Budapesten az MTK és az Acélöntő országos evezős-versenyén, ^ Kitünően szerepelt az országos vidéki tenisz-bajnokságokon »a- másy Lia, a PEAC versenyzője. A női egyesben harmadik helyen végzett, a női párosban a miskolci Schmotzlernéval, a vegyespárosban az alsógödi Bánhidivel a második helyet szerezte meg. ár Több helyezést érték el a pécsi atléták a diósgyőriek országos versenyén. A 2.00 méteres férfi síkfutásban Mátis (PVSK) 22.4-gyel ötödik, a kalapácsvetésben Lovász (Dózsa) 55,35 méterrel hatodik, a női gerelyvetésben 6us kácsné (PVSK) 40,57 méterrel negyedik volt. Szombaton és vasárnap játáfcották Szombathelyen a férfi Ifjúsági kosárlabda-csapatok KéSaíére kiírt Szabária Kupa-mérkőzéseket. A Szigetvári Gimn. együttese negyedik helyén kötött ki. * Pécsi sikerrel ért véget a területi háromtusa csapatbajnokság negyedik fordulójának bajai versenye. A férfi felnőtt és serdülő csapatversenyt a Dózsa nyerte, az ifjúságiaknál a Pécsi MHS győzött. Az egyéni verseny győztesei: férfi felnőttek: Maleties (Dózsa). Ifjúságiak: Papp (MHS). Serdülők: Leszkovár (MHS). Kosárlabda NB I. állása Férfiak: 1. Bp. Honvéd 27 27 — 2382:1441 54 2. MAFC 27 23 4 2109:1525 50 3. Csepel 27 22 5 2078:1825 49 4. Ganz-M. 27 18 9 2013:1850 45 5. Baja 27 14 13 2003:2007 41 6. Pécs 27 14 13 2035:1982 41 7. OSC 27 12 15 1886:1955 39 8. BM Dózsa 26 12 14 1535:1750 38 9. BEAC 26 10 16 1557:1781 36 10. Sz.-Íehérvár 27 9 18 1758:2053 36 11. Szeged 27 9 18 1747:2010 36 12. Diósgyőr 27 7 20 1665:1850 34 13. Szombathely 27 6 21 1495:1913 33 14. TF 27 5 22 1753:2071 32 Nők: 1. MTK 27 26 1 1818:1208 53 2. Bp. Petőfi 27 22 5 1688:1297 49 3. Bp. V. Met. 27 19 8 1586:1240 46 4. Sz.-fehérvár 26 19 7 1458:1231 45 5. VTSK 6. Csepel 7. Diósgyőr 8. Bp. Előre 9. TF 10. Baja 11. Pécs 12. Komárom 13. Szolnok 14. BVSC 27 16 11 1441:1296 43 27 15 12 1370:1364 42 26 15 11 1339:1234 41 27 13 14 1436:1418 40 27 12 15 1296:1525 39 27 9 18 1364:1490 36 27 8 19 1223:1449 35 27 6 21 1230:1510 33 27 5 22 1269:1700 33 27 3 24 965:1511 30 Budapesti sikerek a röplabda Misina Kupa mérkőzésén 1. PEAC 2. Urán 3. Porcelán 4. Vasas 5. Vasas I. 6. Kinizsi 7. Bóly 8. Előre 9. Helyiipar 10. Siklós 11. Magyarszék 12. p. szikra 13. Szigetvár 14. Lánycsók 15. P. Postás 10. Vajszló 29 19 7 S 53:17 45 29 18 6 5 70:20 42 29 18 4 7 49:21 40 29 10 8 5 58:24 40 29 10 8 5 60:30 40 29 15 7 7 53:30 37 29 12 5 12 40:40 29 29 10 8 11 49:45 28 29 10 6 13 25:36 26 29 9 7 13 40:49 25 28 9 5 14 26:61 23 29 7 7 15 40:54 21 20 7 7 15 32:51 21 29 6 8 15 20:51 20 29 5 6 18 33:57 16 28 3 3 22 18:89 9 1. PV?K n. 32 20 0 6 85:35 46 A rekkenő hőség alaposan megviselte a röplabda Misina Kupa résztvevőit, egy-két mérkőzésen azonban Így Is színvonalas összecsapást nézhettek végig a szakemberek. Budapest férfi és női ifjúsági együttesel magasan kiemelkedtek a mezőnyből. Jól küzdöttek a bajai III. Béla Gimnázium férfi röplabdázól, csak nagy küzdelem után szorultak a második helyre az NB I-es Játékosokkal felvonuló budapesti csapat mögött. A legizgalmasabb összecsapás a Budapest—Pécs férfi találkozón alakult ki, a legszínvonalasabb játékot a Baja— Budapest férfi találkozó hozta. A pécsi röplabdázók közül a fiúk mutattak többet, a lányok terv- szerűtlenlU, kapkodva játszottak, mindössze egy játszmát tudtak nyerni Kaposvár ellen. A Kupa megrendezéséért elismerés Illeti a Megyei Röplabda Szövetséget, mely tervbe vette, hogy a jövőben még több csapatot hív meg. Eredmények: Nők: Budapest— Pécs Sri», Budapest—Kaposvár 3:0; Kaposvár—Pécs 3:1, férfi csapatok: Baja—Pécs 3:1; Budapest— Pécs 3:2, Budapest—Baja 3:2. NB I. tartalékbajnokság Bp. Honvéd—Komlói Bányász 4:0 (2:0). Komló, 2500 néző, vezette: Sümegi. Bp. Honvéd: Faragó — Lévai, Józsa, Bozsik IV. — Nagy II., Kotász — Balogh, Balek, Kísuczky, Szőcs, Molnár. — Komló: Lukács — Kanizsai, Kékesi, Vörös — Molnár, Lelovics — Albert, Demeter, Nagy B., Iván, Nagy L. A játékvezető későn érkezett, s a mérkőzést tíz perccel korábban lefújta. Góllövők: Balogh 2, Bakk, Kisuczky. Jók: Lévai, Józsa, Balogh, Illetve Kékesi, Iván, Molnár. MTK—Dorog 2:0, Salgótarján— U. Dózsa 2:1, Ferencváros—Szeged 2:1, Győr—Szombathely 4:1, Tatabánya—Debrecen 3:0. Pécsi Fémipari Vállalat LAKATOS, ESZTERGÁLYOS SZAKMUNKASOKAT, valamint FÉRFI SEGÉDMUNKÁSOKAT keres felvételre. Jelentkezés: Pécs, Felsőmalom utca 13. szám. FÉRFI SEGÉDMUNKÁSOKAT felvesz a Pécsi Porcelángyár. I