Dunántúli Napló, 1963. július (20. évfolyam, 152-177. szám)
1963-07-10 / 159. szám
4 niAPL.6 1963. JÚLIUS Ufc Iz SZKP Kizponti Bizottságának nyilatkozata Moszkva. A keddi Pravda közli az SZKP Központi Bizottságának alább következő nyilatkozatát: „1963. július 7-én Peking- ben tömeggyűlést tartottak, amelyen hivatalos személyek felszólalásaikban támogatták azon öt kínai személynek — a kínai nagykövetség munkatársainak és kínai aspiránsoknak — helytelen cselekedeteit, akiket a Szovjet Külügyminisztérium követelésére hívtak vissza Moszkvából. A Kínai Népköztársaság nagykövetségének munkatársai és az aspiránsok a szovjet szervek figyelmeztetése ellenére Moszkvában és más szovjet városokban illegálisan terjesztették a KKP Központi Bizottságának ez év június 14-éről keltezett, az SZKP Központi Bizottságához intézett levelét, amely rágalmazó és alaptalan támadást tartalmaz az SZKP és más marxista leninista pártok ellen, és egyben durván semmibevették a Szovjetunióban érvényben lévő szabályokat és rendelkezéseket. A Külügyminisztérium a szovjet kormány felhatalmazására felhívta a kínai nagykövet figyelmét arra, hogy az ilyen tevékenység tűrhetetlen és követelte annak beszüntetését. A kínai nagykövetség e figyelmeztetés ellenére nemcsak, hogy nem szüntette meg a levél terjesztését, hanem továbbra is megsértette szuverén államok közötti kapcsolatokban általánosan elfogadott normákat. A szovjet hatalom szerveit — amikor az említett kínai munkaatársak hazarendelését követelték Moszkvából — az vezette, hogy a Szovjetunió és a Kínai Népköztársaság kapcsolataiban szigorúan tiszteletben tartsák a szocialista államok belügyeibe való be nem avatkozás elveit, amelyeket a testvérpártok moszkvai nyilatkozatai szögeznek le, A pekingi gyűlésen újra, s ezúttal tüntető formában hangzottak el kijelentések arról, hogy a kínai elvtársak továbbra is joguknak tekintik a Szovjetunióban a KKP Központi Bizottsága július 14-i levelének terjesztését és helyeselték e cselekedeteket. De az a „jog”, amit a kínai elv társak szeretnének formálni maguknak, a gyakorlatban a kommunista pártok közötti kapcsolatok éleződésére vezet olyan pillanatban, amikor már megegyeztünk abban, hogy beszüntetjük a nyílt vitát. MegBuenos Aires: A vasárnap megtartott argentínai választások eredménye — noha a szavazatok megszámlálása még nem fejeződött be — már véglegesnek tekinthető. A csütörtökön kezdődő és körülbelül tíz napig tartó újabb szavazatszámlálás, valamint néhány távolabb fekvő választókerület eredménye az eddigi helyzeten már nem változtat lényegesen. A hétfő éjjelig megszámolt több mint nyolc és félmillió szavazat közül 2,316.777 szavazatot kapott Illia népi radikális pártja, 1,497.639 szavazatot Alende polgári radikális egyeztünk a legnagyobban — 1 pártja, és 717.634 szavazatot abban, hogy az SZKP és a KKP képviselői találkoznak, és ez a találkozó már meg is kezdődött Moszkvában. Úgy tűnik, a találkozó előtt és megkezdése után nem lenne helyénvaló semmi olyasmit tenni, ami zavarja a vitás kérdések megvizsgálásához szükséges feltételek kialakítását. A vitás kérdések megvizsgálására azért van szükség, hogy olyan megoldásra lehessen jutni, amely hasznos lenne a nemzetközi kommunista és munkásmozgalomnak. A marxista—leninista pártok éppen ezt várják. A kínai elvtársak viszont ellenkező előjelű intézkedéseket hoznak, már magát azt a tényt, hogy ilyen gyűlést hívnak össze, s azon hivatalos kínai személyek felszólalásukban igazolják és helyesük a fent említett cselekedeteket, nem lehet másként értékelni, mint olyan törekvést, hogy a testvér kínai népben a Szovjetunió iránti barátságtalan érzést és beállítottságot keltsenek, kiélezzék a helyzetet az SZKP és a KKP képviselőinek tárgyalásai folyamán. Az a benyomás alakult ki, hogy előre megfontolt kampány folyik, amelynek célja — figyelmen kívül hagyva az effajta politika veszélyes következményeit — a szovjet—kínai kapcsolatok súlyos megrontása Az SZKP Központi Bizottsága sajnálatát fejezi ki emiatt és reméli, a kínai elvtársak végülis megértik, hogy az effajta cselekedetek nem felelnek meg népeink és közös ügyünk érdekeinek. Az SZKP, tekintet nélkül az ilyen barátságtalan tettekre, a jövőben is minden lehetőt megtesz a maga részéről, hogy ne mélyüljenek a már meglévő nézeteltérések és hogy megoldódjanak azok a nehézségek, amelyek a KKP-nak az SZKP-val és más marxista— leninista párttal való kapcsolatában támadtak. Az SZKP újból hangoztatja, lankadatlan az a törekvése, hogy szilárdan és következetesen harcoljon a szocialista közösség országainak és a kommunista világmozgalomnak a marxizmus—leninizmus, a proletár internacionalizmus elvei, a moszkvai értekezletek nyilatkozataiban foglalt elvek alapján megvalósuló szoros egységért”. Htomrobbantás a dzsungelben Az ausztráliai Gueensland- államban, az őserdővel sűrűn benőtt York-fokon, Iron Range közelében valóságos sátorváros keletkezett. Mint az Age című lap közli, az ausztráliai jegyveres erők körülbelül háromszáz tisztje és katonája, továbbá katonai szakértője ütött itt tanyát és a maga nemében páratlan kísérletre készül: nukleáris bombarobbantáshoz hasonló robbantás végrehajtására annak kipuhatolá- sa végett, hogyan hat egy ilyen robbantás a dzsungelben. A kísérlethez körülbelül ötven méter magas tornyot építettek. Iron Range-ben, s ennek tetején sok tonna, nagyerejű robbanóanyagot helyeznek. majd el. A robbantás időpontjában körülbelül harminc megbízott lesz jelen az Egyesült Államokból, Angliából, Kanadából és Vj-Zélandból. Az Egyesült Államok hadügyminisztériuma bocsátja ren delkezésre a szükséges műszereket és nyújt majd segítséget a robbantás következményeiről szerzett műszeres adatok értékeléséhez. Provokációk ax NDH allamliatára ellen Berlin: Az NDK nemzetvédelmi minisztériumána sajtóosztálya közli: Június utolsó napjaiban, Kennedy amerikai elnök nyugat berlini látogatása után közvetlenül az amerikai hadsere Nyugat-Berlinben állomásozó egységeinek tagjai több prove kációt követtek el az NDK államhatára ellen Potsdam-kerük tében. A nyugat-bei lini amerikai megszálló csapatok tagje különösen súlyos merényletet követtek el július 3^an a Némt Demokratikus Köztársaság nemzeti néphadseregének katonáir géppisztolyból lőttek, megrongálták a határvédelmi berendí zéseket és könnyfakasztó bombákat dobtak az NDK területé re. Csakis az NDK katonái megfontolt magatartásának ke szönhető, hogy a támadások nem jártak súlyosabb követkéz menyekkel. London: Haj nalhasad tával feliratok jelentek meg London utcáin amelyeken a görög királyi pár végighalad majd: „Le a görög hivatalos látogatással!” — „Szabadságot a politikai foglyoknak!” — A béke hűséges szolgálata a világ minden asszonyának legfőbb kötelessége A nők világkongresszusán részt vett magyar küldöttség beszámolója A nők világkongresszusán részt vett magyar küldöttség kedden délután nőgyűlésen számolt be a moszkvai tanácskozáson szerzett tapasztalatairól. A Magyar Nők Országos Tanácsa és a Szakszervezetek Országos Tanácsa rendezésében a Postás Művelődési Ház Benczur-kertjében megtartott Az argentin választások eredményei TÁVKÖZLÉSI MŰSZERÉSZT ANULÖ fiút felveszünk érettségivel. Jelentkezés: Helyközi Távbeszélő Igazgatóság pécsi üzeménél. Főposta II. emelet. Mezőgazdasági gépek szerelésében jártas MOTORSZERELŐ, LAKATOS, KOVÁCS szakmunkásokat, továbbá szakképzett VÍZVEZETÉKSZERE- LÖT és hálózati VILLANYSZERELŐT keres azonnali belépésre a Pécsi Állami Gazdaság. Jelentkezés: az Üszögpusztai javítóműhelyben. HASZNÁLT RÁDIÓJÁT július 1-től szeptember 30-ig átveszik a föld- műveszövetkezeti boltok. Helyette új rádiót hitellevélre f» kiszolgálnak. V egyészmérnököket, vegyésztechnikusokat, építő- anyagipari technikusokat és hőenergetikust felvesz a Pécsi Porcelángyár Aramburu argentin Népi Uniója. Ezek alapján az elnökválasztó elektorok közül Illia 169 mandátumot, Alende 106 és Aramburu 70 mandátumot szerzett. A 476 tagú elektori gyűlésben az elnök és az alelnök megválasztásához 239 szavazat szükséges. Az elnökjelöltek közül egyiknek sincs elegendő elektora ahhoz, hogy „saját erőből” megválasszák. Az így szükségessé váló koalíciós tárgyalásokon liliánák vannak a legjobb kilátásai. A legtöbb megfigyelő szerint a Népi Radikális Párt és a Polgári Radikális Párt között — amelyek 1956 előtt együttesen alkották a radikális pártot — lehetséges a nézeteltérések áthidalása és közösen könnyen meg tudják szerezni a többséget az elektorok gyűlésén. Politikai meg- fievelők véleménye szerint nem valószínű, hogy akadályokat gördítenek Illia hata- lomrajutásának útjába. Katonai körök megelégedésüket fejezték ki a választás megtartása felett. Általában az a vélemény, hogy a következő kormány számíthat a fegyveres erők támogatására. A szakszervezetek a hivatalos végeredmények beérkeztéig várakozó álláspontra helyezkedtek és egyelőre elhalasztották múlt héten bejelentett tiltakozó kampányukat is. KÖNYVEKET, KÖNYVTÁRAKAT, TUDOMÁNYOS és IFJÚSÁGI KÖNYVEKET magas áron megvásároljuk július 12-én a sásdi könyvesboltban. Bádogos szakmuiikásokat alkalmaz állandó munkára a PÉCSI INGATLANKEZELŐ VÄLLALAT. Pécs, Bajcsy Zsilinszky u. 4. szám. Iraki hivatalos jelentés Bagdad: A Bagdadi Rádió hétfői adásában ismertette az iraki „harctéri parancsnokság” közleményét a kurd fegyveres alakulatok ellen vívott ütközetekről. A közlemény azt állátja, hogy a kormánycsapatok Irak északi részén, Gabal Bithur körzetében leverték a szabadságharcosok ellenállását. Hivatalosan jelentik, hogy a hadsereg „igen sok lázadót” megölt, sokat megsebesített, fegyvereiket elkobozta. nőtalálkozót Berek Katalin színművésznő szavalata vezette be, majd Bugár Jánosáénak, a SZOT titkárának megnyitó szavai után Erdei Lászióné, a Magyar Nők Országos Tanácsának elnöke, a magyar nőküldöttség vezetője mondott beszédet. Bevezető szavaiban a Kreml kongresszusi palotájának képét, hangulatát idézi, s a nagyszabású tanácskozás jelentőségét méltatta. Elmondotta, hogy a kongresszus küldöttei nagy örömmel fogadták a magyar asszonyok sok-sok szeretettel készített ajándéktárgyait és a kedves szavakkal megírt levelezőlapok ezreit — a kongresszus munkája iránti érdeklődés és egyetértés megannyi bizonyítékát, amelyeket a magyar városok, falvak, üzemek, hivatalok dolgozói küldtek a földkerekség 121 országából összesereglett asszonyoknak. — A kongresszus a kölcsönös ismerkedés és barátkozás nagy jóruma volt — mondotta a továbbiakban. — A Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség hívó szavára gyűltek össze Moszkvában az öt világrész asszonyai, hogy hallassák szavukat korunk legfőbb kérdéseiben. A tanácskozás valóban világkongresszus volt. Soha még egyetlen nőkongresszus nem vonzott ilyen tömegeket, nem váltott ki még ilyen széleskörű érdeklődést. A Kreml termeiben különböző társadalmi rendszerű országok nőmozgalmának képviselői, a legkülönfélébb politikai és ideológiai nézeteket valló asszonyok és leányok adtak egymásnak találkozót. Külön figyelemre méltó volt a fiatal, független államokból érkezett küldöttek igen magas száma. A tanácskozás eseményei, egész menete azt bizonyította, hogy a kongresz- szus olyan időpontban ült össze, amikor a béke gondolata világméretekben tért hódít, s amikor egyre újabb és újabb embermilliók, közöttük az asszonyok nagy tömegei — tevékeny részvételükkel kívánják szolgálni a béke ügyét. — A moszkvai összejövetel újból világosan bebizonyította, hogy a nők világszerte részt akarnak venni a tartós béke megteremtésében. A kongresszus felhívta a világ asszonyait: fáradságot nem ismerve küzdjenek azért, hogy megvalósuljon a különböző rendszerű államok békés egymás mellett élése, s a nemzetközi életben maradéktalanul érvényesüljön az államok szuverenitásának és egyenjogúságának elve. A kongresszus nyomatékosan rámutatott: a béke megőrzése a legjobb út, hogy a nők mindenütt kivívják az őket méltán megillető helyet a társadalomban és a családban, s teljes mértékben kifejleszthessék képességeiket, tudásukat az élet minden területén. A béke biztosítása egyúttal azt is jelenti —■ hangoztatták a küldöttek —, hogy a földkerekség minden gyermeke számára biztosítjuk a boldog, a reményekben és a valóságban is gazdag életet. — E nagyszerű célok azt is megkövetelik, hogy ne csak áhítozzunk a békére, hanem az értelemre és az érzelmekre is ható okos szóval a nők, az asszonyok újabb tömegeit tö- mörítsük a béke híveinek zászlaja alá. A háború megakadályozása, a béke megvédése világszerte újabb akciókat tesz szükségessé. A nők moszkvai kongresszusa ismételten megmutatta, hogy ez a törekvés megvan a világ asz- szonyaiban. — Dolgozzunk mindannyian fáradhatatlanul a nők moszkvai világkongresszusán hozott határozatok megvalósításán — fejezte be nagy tetszéssel fogadott beszédét Erdei Lász- lóné. Felszólaltak a nagygyűlésen a magyar nőmozgalom külföldi vendégei is. Gadiri Ati- ka, algériai egészségügyi dolgozó és Aminata Sarr szenegáli iskolaigazgató. Hazájuk asszonyainak szívélyes üdvözletét tolmácsolták a magyar nőmozgalomnak, s a mintegy ezer főnyi hallgatóság nagy tetszésétől kísérve ismertették népük és dolgozó asszonytársaik harcát a békéért, a nők jogaiért, országuk előrehaladásáért. Manoliss Glezosz beszéde ATHÉN: Manolisz Glezosz, az EDA-párt Végrehajtó Bizottságának tagja egy Korfuban tartott gyűlésen elmondott beszédében kijelentette, hogy a görög nép szabadon, félelem es gazdasági nyomás nélkül akar élni, szabadon akarja megválasztani kormányát — jelenti az AVGI. A népnek ezek a követelései és harci elszántsága — hangoztatta Glezosz — biztosítékul szolgálnak arra, hogy Görögországban demokratikus fordulat megy végbe. A küszöbönálló parlamenti választásokkal kapcsolatban Glezosz felhívta a demokratákat, hogy tömörüljenek egységfrontba a valóban szabad választásokért folytatott küzdelemben. „Szabadságot Görögország nak!” A rendőrség letartóztatot két férfit, akiknél festéke és ecseteket találtak, a köz munkahivatal emberei pcdij lázas sietséggel festették á a feliratokat. Kora reggel körülbelül hat ezer egyenruhás rendőr, 1501 polgári ruhás titkosrendőr és t Scotland Yard politikai osztá lyának 150 tisztje és altisztj« szállta meg London különböző negyedeit, amelyeket a Dail; Mail szerint „rendőrállammá’ változtattak a görög király: pár látogatása idejére.” A szélsőjobboldali Dailj Sketch írja vezércikkében: — A görög király és királyné sajnos nem szívesen látott ver dégeink. Az angol közvélemény nem tudja elfelejtem bősz angolellenes tevékenységüket a ciprusi válság idején, Frederika amerikába repült; hogy Eisenhower akkori elnök tői támogatást kérjen a Ciprusra emelt görög igényhez. Pál király nyíltan „a szabadságszerető népek eltip- rójának” nevezte Angliát, Pálnak azonban emlékeznie kellett volna arra, hogs csak azért lehetett görög király, mert Anglia ontotta a pénzt és katonákat, hogy legyőzze a görög kommunistákat a negyvenes években. Most, a görög uralkodó pás ismét büszkélkedik az angol királyi családdal fennálló kapcsolataival. Frederika éveken át szemérmetlenül ügynökösködött, hogy kierőszakolja ezt a látogatást. Karamanlisz, aki ellenezte, kénytelen volt lemondani. Emlékezzünk arra, a legnagyobb megtiszteltetésre, amely az ilyen apró-cseprő dinasztiát érheti az, hogy díszmenetben vonulhat Londonban a királynő oldalán. — Most megvalósíthatják ezt a régi vágyálmukat) Nem helyeseljük viselt dolgaikat, de kénytelenek vagyunk illedelmesem kezelni őket mert királynőnk vendégei. A görög királyi pár kedd reggel megérkezett a gatwicki repülőtérre; Értesítjük a lakosságot, hogy 30 cm-en felüli hosszúságú hajat 3—5 Ft/dkg értékben vásárolunk. Pécsi Fodrászipari Vállalat Pécs, Rákóczi út 66. szám. Útépítő vállalat alkalmaz útépítési gyakorlattal rendelkező ÉPÍTÉSVEZETŐT, MŰVEZETŐT és TECHNIKUST. Ajánlatot részletes önéletrajzzal, fizetési igény megjelöléssel „Útépítés” jeligével kérjük a Sallai utcai hirdetőbe. « I t A görög királyi pár Londonban