Dunántúli Napló, 1963. július (20. évfolyam, 152-177. szám)
1963-07-30 / 176. szám
6 AIAPE.O 1963. JÜLIUS 30# M Ötvenöt óra a romok alatt (Folytatói az L oldalról.) kerülnek, betonfal állta útjukat. Akkor azonban már tisztán hallották a beszédet. Franciául szólt egy női hang: „Vizet, vizet, szomjan halunk!” A mentőknek sikerült áttörniük a betonfalat. A nyíláson egy kar bukkant ki, megszorította az egyik katona kezét, majd halk hangon valaki megkérdezte: „Mi történt? Bombatámadás? Vulkánkitörés. vagy talán földrengés Volt? A nyílást milliméterenként tágították a mentők mindaddig, amíg egy üveg vizet nyújthattak be az élve eltemetett belga házaspárnak. Csak órák múlva sikerült azután kiemelniök először az asszonyt, majd. további két óra múlva a férjét is. A belga asszony, amikor mentőit megpillantotta, elájult. Később a kórházi ágyon mondották el: fogalmuk sem volt arról, hogy az alagsorban vannak, azt hitték, hogy az első emeleti szobájukban omlott rájuk a szálloda Elmondották azt is, hogy a beomlott falakon keresztül a szomszédos helyiségekből még megmenekülésük előtt is hallottak hangokat, feltételezhető tehát, hogy a szálloda alagsorában még vannak élve betemetett személyek. Ezért a kosz- toláci bánya szakképzett mentőosztagának tagjait most a szállodánál összpontosították, hogy újabb erőfeszítéseket tegyenek az esetleges életben- maradottak megmentésére. Miközben átélve betemetett emberek felkutatása még folyik, Párizsból nyolc főnyi francia szakértői csoport érkezett vasárnap Belgrádba. A különlegesen képzett osztag speciális műszerek segítségével az 1960-as agadiri (Marokkó) földrengés után felbecsülhetetlen munkát végzett. Ezek a műszerek még a nyolc méter mélységből érkező emberi hangot is észlelni tudják. Belgrádban van már a Nyu- gat-Németországban állomásozó amerikai hadsereg 120 ágyas tábori kórháza is, amely hez 209 főnyi személyzet, 30 jármű és teljes felszerelés tartozik. Genfben, a Nemzetközi Vöröskereszt központjában közölték, hogy eddig 22 ország nemzeti vöröskeresztje, vagy Vörös Félhold Társasága egymillió svájci frank értékű orvosi segélyt, felszerelést, vagy pénzt folyósított a földrengés áldozatainak. Neger tüntetések Délen New York: Amerika déli államaiban folytatódott a néger lakosság tiltakozása a faji elkülönítés ellen. A Virginia állambeli Dán vilié-ben vasárnap 75 néger vonult tiltakozó menetben a városháza elé, a fehérekkel egyenlő jogokat és bánásmódot követelve. A csoportot a kivezényelt városi rendőrség várta, akik éppen annyian voltak, mint a tüntetők. A tiltakozó megmozdulás csaknem minden résztvevőjét letartóztatták. Ugyancsak Virginia államban, Farmville-ben 22 néger tüntetőt hurcolt el a rendőrség. A négerek egy csak fehéreknek fenntartott baptista templom elé vonultak, hogy bebocsátást kérjenek. Amikor ezt megtagadták tőlük, a templom lépcsőjére telepedtek, s a rendőrség «man cipelte el őket Kalifornia állam Torrance városában már napok óta folyik a néger lakosság tiltakozása amiatt, mert az egyik ingatlaniroda megtagadta a már megrendelt és kifizetett lakások átadását néger vásárlóknak. A rendőrség vasárnap letartóztatta a város három néger mozgalmi vezetőjét, mert azzal vádolják őket hogy a tiltakozók élén álltak. Mértékszabóságban valamint férfi felsőruha konfekcióban jártas FÉRFI SZAKMUNKÁSOKAT felveszünk. Jelentkezés központunkban, Széchenyi tér 18, sz. alatt Pécsi Ruhaipart Vállalat i Az Argentin Kommunista Párt nyilatkozata Az SZKP Központi Bizottságának nyílt leveléről i Buenos Aires: Az Argentin I Kommunista Párt Központi ! Bizottságának végrehajtó bizottsága nyilatkozatban fejezi ki teljes egyetértését az SZKP Központi Bizottságának nyílt levelével. A kínai elvtársak álláspontja — hangzik a nyilatkozat — azt bizonyítja, hogy eltértek a kommunista és munkáspártok nyilatkozatainak elveitől és saját dogmatikus, szektás, kalandorpolitikájukat állítják szembe ezekkel az elvekkel. Az Argentin Kommunista Párt nyilatkozata hangsúlyozza: a kínai elvtársak Véleményével ellentétben korunk döntő jellemzője, hogy a szocialista világrendszer a társadalmi fejlődés alapvető tényezőjévé válik. Az imperializmus ma nem tevékenyked- hetik úgy, mint azelőtt. Latin-Amerikában például már nem ismételheti meg azt, amit ] annak idején Guatemalában j tett. Ezt bizonyítja az a tény, hogy az Egyesült Államoktól I 90 mérföldre létezik a dicső j forradalmi Kuba, amely győ- j zelmesen ver vissza minden agressziós kísérletet és jelentősen megerősítette^ helyzetét. A nyilatkozat befejezésül hangsúlyozza, hogy az Argentin Kommunista Párt elítéli a kínai elvtársak álláspontját és magatartását, visszautasítja bomlasztó tevékenységüket és ismét megerősíti azt a meggyőződését, hogy a kommunista világmozgalom egységének megőrzése, valamint a kommunista és munkáspártok nyilatkozatában kifejtett elvek védelme a marxista—leninisták elsőrendű kötelessége. Négy pécsi játékos az olimpiai laMarúgó-kereta A magyar olimpiai labdarúgó-csapat régebbi kötelezettsége, hogy augusztus 2-án Lipcsében az ottani * sportünnepség keretében lépjen pályára az NDK olimpiai együttese ellen. A kijelölt keret szerdán edzőmérkőzést játszik a Fáy j Kesztyűgyár felvesz SZABÄSZIPARI TANULÓKAT. Jelentkezés: a személyzeti osztályon. EM Komlói Állami Építőipari Vállalat Jelvételre | keres: bádogos, szobafestő, HŐSZIGETELŐ és ÜVEGES SZAKMUNKASOKAT. Jelentkezni lehet: Komló, ! Kossuth Lajos u. 13. sz. utcában a Vasas tartalék csapat ellen, majd csütörtökön utazik Berlinbe és onnan autóbuszon Lipcsébe. A 15-ös keret: Géléi, Szarka, Lévai, Orbán, Mester, Gellér, Palotai, Somodi, Vajda, Györkő, Dunai II, Dunai I, Povázsai, Bo- toros dr és Szuromi. Kesztyűgyár felvesz több éves gyakorlattal, vagy könyvelői képesítéssel rendelkező napközi Óvodai GONDNOKOT. Jelentkezés a személyzeti osztályon. Gyakorlattal rendelkező gépkoosirezetöket azonnal felvesz a 12. sz. AKÖV. Pécs, Rét u. 43. sz. G y oi* sJ i s t a Készült az 1963. július 29-én megtartott lottó-tárgynyeremény- sorsoláson, amelyen a 27. heti lottószelvények vettek részt. 203.657 rádió 206.238 óra 451.926 óra 455.954 televízió 456.419 rádió 620.895 óra 3.001.298 televízió 3,008.327 rádió 3.012.613 rádió 3.027.053 rádió I 3,036.868 bútor 3,039.692 motorkerékpár 3,040.960 háztartási k,isgéptísítés 3.041.812 rádió 3.049.417 rádió 3,053.277 rádió 3,056.269 rádió 3,066.201 mosógép 3.066.670 óra 3.076.671 televízió 3.077.207 televízió 3,083.080 rádió 3,107.136 rádió 3,108.406 televízió 3,116.412 külföldi társasutazás 3,125.358 rádió 3,138.805 rádió 3,144.953 motorkerékpár 3.158.053 perzsaszőnyeg 3,163.220 televízió 3.168.208 televízió 3.170.298 vásárlási utalvány 3,183.740 hűtőgép 3,191.399 fényképezőgép 3,192.769 mosógép 3,216.584 perzsaszőnyeg 3,233.063 óra 3.242.813 vásárlási utalvány 3,246.424 kerékpár 3,247.786 kerékpár duó 3,258.339 televízió 3.267.974 fényképezőgép 3,272.695 hűtőgép 3,272.829 bútor 3,273.397 óra 3,274.804 rádió 3.276.629 televízió > 3,286.203 vásárlási utalvány i 3,289.136 fényképezőgép : 3.300.397 televízió 3.300.467 háztartási kisgépesítés 3,305.881 rádió 3.311.524 motorkerékpár 3,322.911 háztartási kisgépesítés 3,336.787 rádió 3,353.339 rádió 3,369.751 mosógép 3,372.378 rádió 3,387.832 bútor 3,392.859 éléskamra utalvány 3,399.189 éléskamra utalvány 3,433.900 , rádió 3,434.299 rádió 3,437.177 villanytűzhely 3,438.887 vásárlási utalvány 3,439.715 Óra 3.445.630 háztartási kisgépesítés 3,450.443 varrógép 5,491.225 bútor 5.501.737 televízió 5,502.280 televízió 9,456.510 hűtőgép 9,470.764 rádió . 9,487.756 kerékpár 9,486.502 hűtőgép A gyorslista közvetlen a húzás után készült, az esetleges szárn- í hibákért felelősséget nem vállalunk. A nyertes igazolószelvényeket augusztus 20-ig kell beküldeni az OTP-fiókok, totó-lottó kirendeltségek, vagy a posta útján a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság lebonyolítási osztályának. A PÉCSI RADIO 1963. július 30-i, keddi műsora a 223,8 m középhullámon: 17.00: Szerb—horvát nyelvű műsor: Fiatalok félórája... — összeállítás. Lola Novákovics, Nina Szpirova, Bosko Orobovics és Anica Zubo- vics énekel. 17.30: Német nyelvű műsor: A takarítónő. — Riport. Népi hangszeregyüttesek játszanak. Csak röviden a humor könyvéből. „Kis csengő”. — Szórakoztató muzsika. 18.00: Zenélő levelezőlap. 18.30: A bányászok egészségügyi védelmének korszerű eljárásai. Dr. Bank József bányaüzemi főorvos előadása. 18.40: Berczeli Tibor magyamótá- kat énekel, Dörömböző Géza népi zenekara játszik. 18.55: Dél-dunántúli híradó. 19.15: Részletek Bernstein: A West Side-i történet c. filmjének zenéjéből. 19.30: Dél-dunántúli Tükör. VI. évfolyam, 15. szám. Szerkeszti: Debitzky István. Látogatás a . Néprajzi Múzeum Baranya népe kiállításán. I. rész. 19.55: Műsorismertetés. 20.00: Műsorzárás. mozi: Park: Üzletemberek (fél 5, fél 7 órakor, szélesvásznú), és Korzikai testvérek (9 órakor, szélesvásznú). Park kertmozi: Korzikai-testvé- rek (9 órakor, szélesvásznú). Petőfi: Korzikai-testvérek (4, 6 és 8 órakor, szélesvásznú). Kossuth: Korzikai-testvérek (negyed 3, fél 5, fél 7 és fél 9 órakor, szélesvásznú). Kossuth Híradó Mozi: Magyar híradó, Sziklasziget halászai, Város éjjel (széles), Először, 14 sz. világhíradó. (Előadások 11 órától 2 óráig folytatólagosan). Fekete Gyémánt (Gyárváros): A hét dada (7 órakor). Építők Kultúrotthona: Isten őszi csillaga (5 és 7 órakor). Jószerencsét (Pécsszabolcs): Rangon alul (5 és 7 órakor, szélesvásznú). Rákóczi (Mecsekalja): Monte Christo grófja I—-n. (7 órakor, szélesvásznú, dupla hely árral). Május 1. (Vasas n.): Már késő (7 órakor, szélesvásznú). Vörös Csillag (Bóly): Keserű szerelem (7 órakor). Kossuth (Mohács): Robinson- család (6 és 8 órakor, szélesvász» nú). Zrínyi (Szigetvár): Egy nyár története (fél 9 órakor). Táncsics (Siklós): Revüparádé (fél 9 órakor). A Baranya megyei Állami Építőipari Vállalat a Mű. M. 508. Ipa ti tanul ó-In- tézet ben IPARI TANULÓ pótfelvételt tart a következő szakmákba« kőműves, ács, állványozó. Jelentkezni lehet Mű. M. 506. Iparitanuló-Intézet Pécs, Űj-Mecsekalja. Faredőny készítését, javítását vállalom. — RozboucL, Tompa Mihály u. 26. Telefon: 18-n1/299 mellék. Elvesztettem barna pénztárcámat, a Rákóczi úti 31-es buszmegállónál. Kérem a megtalálót, Tolbuhin u. 186. sz. alatt szíveskedj en leadni. __ T áskaírógép bérelhető. Pécs, Sallai u. 18. sz. L 1. Délután 5-óg.____________________ K ettőszoba összkom- órtos öröklakás be: öltözhetően eladó. ..-■/óba konyhát is be- •• ímítok. Geißler ■cjta ii. 7. ez.________ k is bőrtárcámat pénzzel, pénteken reggel, félkilences do- nátusi autóbuszon elvesztettem. Megtalálót jutalmazom. Rét u. 45.. fszt 2.______ S pületfa, léc régifajta cserép eladó. — ^écs, Magyarürögi út 17. sz._________________ Kétszobás ház Szigetvár kültelek 18. sz. nlafct 35 000 forintért eladó. Érdeklődni lehet: Ács János Dunaújváros Mogasvémyomás, érelmeszesedés. érszűkű let gyógy élelmezéséhez használjon Virónia szörpöt, kapható Gyógynövény Szak üzletben, Bem n. L Könnyen Lakhatóvá alakítható épület olcsón eladó. Majtényi Ferenc u, 3. Ágoston tér felett._____________ Gyümölcsös 400 négy szögöl 100 db jól tér mő őszíbamckfával a Magaslati út felett eladó. Szép fekvésénél fogva házhelynek is alkalmas, — ;,Jól jövedelmező” jel igére Sallai ' u. Hirdetőbe. _________________ V ennék város belterületén beköltözhető egy nagyszobás, komfortos öröklakást. „Csillag** Jeligére Sal- lai n. hirdetőbe. Életjáradékra idős házaspárt házért elvállalnánk. ^Életjáradék” jeligére Sallai n. Hirdetőbe._________ J ó állapotú Pannónia eladó. Érdeklődni Pócebányatelep, Gesztenyés u. 8.___________ E lcserélném belvárosi utcai nagyméretű szoba-konyha mellék- helyiséges lakásomat nagyobbra. Címeket a Sallai utcai Hirdetőbe kérem „Nyár fo lyamán*? jeligére. ! A Baranya megyei Állami Építőipari Vállalat gyakorlattal rendelkező bádogos szakmunkásokat keres felvételre. — Jelentkezni lehet: Pécs, Rákóczi út 54. Munkaügyi osztály. A Dél-Dunántúli Áramszolgáltató V. Pécsi üzletvezetősége pécsi munkára felvesz segédmunkásokat Kedvezményes étkezést, munkaruhát, valamint csa.- ládfenntartók részére hat hónap munkaviszony után áramdíj kedvezményt biztosít a vállalat. Jelentkezés: Pécs, Rákóczi út 34. sz. alatt. Beköltözhető 2 szobás családi ház garázzsal 120 ezerrel átvehetően eLadó. Pécs, Sándor u. 3. sz.______________ Ü res küiönbejáratű szoba kiadó. „Minél előbb’* jeligére Sal- lai u. Hirdetőbe. ___ Elcserélném pécsi egyszobás komfortos lakásomat budapestiért. „Modem” jeligére Sallai u. Hirdetóbe.______ _ E lcserélném utcai szó ba-konyhás lakásomat szoba ósszkomforrra. Biztos megegyezünk. Érdeklődni Sallai u. 3. cipőjavító. BaLogné. Keresünk megvételre 1 db 5 tonnás, vagy ennél nagyobb hídmérleget. Árai ánlato- kat levélben „Zrínyi” Mtsz, Kacsó ta címre kérünk.________________ C sinosan bútorozott szobába orvos tanhall- gatónő társbérlőt keresek. Megyeri u. 10. 350-es DKW oldalkocsival sürgősen eladó. Fáik Jenő, Tengeri. Fáik.____________ E ladók hawai gitár, hegedű, teniszütők. Sallai u. 42. Lery.__ K ertes családi ház beköltözhetően eladó. Mánia, Ntoeth u. 24. APPOWIRDETESEK Orosz nyelvű instruálás-t vállalok általános és középiskolás fiúk számára. Érdeklődni: Selymesnénél, Teréz u. 1. sz._______________ Gyermek mellé ajánl kozik középkorú nő, ki tanulmányaiban is segíteni tud. Esetleg fél napra is. Telefon: 43-32. ________________ E lcserélném belvárosi szoba-konyhás lakáso mat kétszobásra. — „10 000”- jeligére Sal- lai u. Hirdetőbe. 200 négyszögöl ház- hely eladó a Sellő ut cában. Érdeklődni: Dugonics u. 17. HorváthéknáL_____________ H asznált férfiruhát, esőköpenyt, gumicsizmát bakancsot veszek. Hetényi: Bem u. 20 számú üzlethelyiségben._____________ I Hálószobabútor, — I konyhabútor, sezlo- nok. ágybetét, szekrények, ágyak, príma bútorok, olcsó áron Soóky bútorüzletében vásárolható. Zsolnay u. l.________ B elvárosban házrész eladó. Kétszoba mellékhelyiségekkel azon Hal* beköltözhető. Sallai utca 26._______ B eköltözhető 2 szobás házrész eladó, a Szülészeti Klinika mögött. Rodostó u. 6. A Pécsi Közlekedési Vállalat felvételre keres autószerelőket, lakatosokat, segédmunkásokat és gyakorlattal rendelkező gépkocsivezetőket. Esztergályos és lakatos szakin un kásokat keres a So pia na Gépgyár. Jelentkezés a vállalat munkaügyi * osztályáru Eladó olaj festmények. 2 szekrény, üve ges modern könyv- szekrény, könyvek. Móricz Zs. tér 3. II. 18. Érdeklődni du. 3 órától. . Hálóbútorok, szekrények, ágyak, éjjeli- szekrények, toalett- tükrök, asztalok, kony haszekrény, fotelok, rekamié olcsón eladók. Doktor Sán- dor u. 57. Üzlet. Vennék cseh gyártmányú sport babakocsit. 1 Ajánlatokat Benkő, Anna u. 4-be kérek. Olcsón eladó 1 darab új Verra HL 1 db új Flexaret IV. 1 db új Verraluc. — Tettye u. 28. 17. után. Bútor, csőgarnitúra, rekamié, fotőlyök, re kamé-vázak, ágybetétek, olcsó áron Soóky bútorüzletében vásárolható. Zsolnay u. 1. sz. Ház, házrész eladó. háromszoba azonnal beköltözhető. Bajcsy Zsilinszky út 38. Kertes ház OTP-vel beköltözhetően eladó. Kovács-telep. Ürögifasor 50. Nikkelezést vállal a Kaposvári Vasipari es Műszaki Ktsz., Berzsenyi utca. 31. Jó állapotban lévő fekete Pannónia eladó. Érdeklődni lehet egész nap Pécs, Tavasz u. 5. sz. Meter István. A Baranya megyei Talajerőgazdálkodási Vállalat Pécs, Kossuth Lajos u. 3. átvenne könyvjóváírással 2— —3 db 15—20 fm-es szállítószalagot.________ Veszek használt férfi, női, leány és fiú ruhákat. Jossztné, — Kossuth L». u. 30. Eladó Boldizsár u. 2. számú ház 8 szoba, konyha azonnal beköltözhető. ____ B útorát, ha régi vagy rozoga, el ne pazarolja, Alpár újjáalakítja. Tekintse meg átalakított bútoraimat. Díjtalan tervezés. Alsó-Balokány u. 41. sz.------------------------------------------------T---------A z öntödei Vállalat 9. sz. gyáregysége (volt Mohácsi Gépgyár) Mohács Kossuth L. u. '55. férfi segédmunkásokat felvesz állandó munkára. Jelentkezés a munkaügyi előadónál. . Singer varrógép. új Exakta-Warex olcsón eladó. József u. 42. Veszek, rekamiékat, asztalokat, hármas- szekrényeket, sezlono kát. ágyakat, szekrényeket. kályhákat, — ágybetéteket, Holtai, Rákóczi út' 48. Gyakorlott GYORSés gépírót felvesz a Pécsi Bírgyár. Jelentkezés naponta U—12 között. óra HALÁLOZÁS Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett jó férj, sógor SISKOVITS KAROLY, a XIV. Autójavító dolgozója, július 27-én 67 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése 31-én, szerdán 3 órakor lesz a pécsi központi temetőben. Gyászoló özvegye és sógora. Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett jó feleség, édesanya, anyós, nagyanya, BANYAI a E- RENCNÉ Reinold Anna, július 27- én 65 éves korában, hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése Síén, szerdán fél 3 órakor lesz a központi temetőben. A gyászoló család. Mélységes fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett kisfiúnk, testvérkénk, unokánk, SZALAI ATTILA 4 éves korában, tragikus körülmények között elhunyt. Temetése 31-én, szerdán 4 órakor lesz a központi temetőben. A gyászoló család. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik szeretett halottunk, ÖZV. SÉTA ISTVANNE ! temetésén megjelenésükkel, koszorúk, virágok küldésével fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Külön köszönetét mondunk a Dohánygyár zenekarának a teneté- sen való közreműködésért. Gyászoló gyermekei. Ezútpn mondunk köszönetét mindazóknak, akik szeretett édes* anyánk ÖZV. VÉTEK LAJOSNE temetésén megjelenésükkel, virágok küldésével fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. Ezúton mondok hálás köszö- | netet mindazoknak, akik szeretett j férjem, RöZSÉNYI LAJOS teme- ! tésén megjelentek, koszorúk, vi- I rágok küldésével mélységes fájdalmamat enyhíteni igyekeztek. : Külön köszönetét mondok a MÁV j dolgozóinak a megható búcsúzta- I tásért. Gyászoló özvegye. Tűzifafűrészelés Tamás Kálmán. Telefon: 39-91. György u. 6. sz. __________________ E ladó hálószobabútorok, sodronyok, sezr lonok, afrik matracok, ágyak, toaletttükrök, rekamié. párnázott székek Koltai- nál, Rákóczi út 48. sz. Vauxhall 16-os Velux príma és burkolt piros Pannónia sürgősen eladók. Budapest II., ♦ Szépvölgyi út 36. Balogi. ____________ P iros Pannónia motorikusrész generáloz- va, príma állapotban eladó. Pécs, Fekete Gyémánt tér 11. (Meszes). Veszek konyha garnitúrákat, díványokat, konyhaszekrény eket, csőgami túrákat, varrógépeket, vaságyakat, ingaórákat, kakukk-órákat, Holtai, Rákóczi út 48._______ N agyobb szoba főbér letért kamatmentes építési kölcsönt adunk. József u. 42. ÉM Komlói Állami Építőipari Vállalat iparitanuló- pályázatot hirdet: KŐMŰVES, ÁCS, ÁLLVÁNYOZÓ, ÉPÜLETBURKOLÓ HIDEG-, MELEGFAPADLÖZÖ SZAKMÁBAN. Jelentkezhet, aki a 8 általános iskolát eredményesen elvégezte és a 16. életévet nem töltötte be. Tanulmányi idő 3 év, bentlakást biztosítani nem tudunk. Jelentkezés helye: Pécs, Mü. M. 506. Ipari- tanuló-intézete, Uj-Mecxekalja. Jelentkezéskor a születési anyakönyvi kivonatát és iskolai bizonyítványát hozza magával.