Dunántúli napló, 1963. június (20. évfolyam, 126-151. szám)
1963-06-14 / 137. szám
r 1963. JUNTOS 14. IKAPLÖ 3 A pécsváradi járási pártbizottság ütésének napirendjén- az egységes paraszti osztály kialakulása ^Korábban a parasztság osztályszempontból különböző rétegekre tagozódott és főleg olyan dolgozókból állt, akiket a jövő már a szocializmushoz vonzott ugyan, de akiket múlt juk és jelenük még a magán- tulajdonhoz és a kis áru termeléshez kötött... A szövetkezeti mozgalom győzelmével ez az osztály is rálépett a szocializmus útjára, amelyen járva, fokozatosan eltűnnek a falu korábbi ősztálytagóvódásának maradványai és kialakul az egységes szocialista parasztság”' Az MSZMP VIII. kongresszusának ezen megállapításai vezérelték a pécsvá- radi járási pártbizottságot, amikor legutóbbi ülése napirendjére olyan fontos elméleti kérdés megvitatását tűzte, mint az egységes szocialista parasztság kialakulásának helyzete járásukban. Vezérelte az a gondolat is, hogy a mezőgazdaság átszervezése után a járás földművelésre alkalmas területének 94 százaléka lett szocialista szektor, amely döntően megváltoztatta paraszt' ságuk életkörülményeit, politikai magatartását. Felismerték a pártbizottság tagjai, hogy napi pártpolitikai munkájukban elengedhetetlenül szükséges a világos tájékozottság ebben a kérdésben, mely sok jelenség, probléma megértésének és megoldásának kulcsává válhat A széleskörű vita, a Járás sokoldalú tapasztalatainak összesítése során először is azt állapították meg; hogy az egységes szocialista parasztság kialakulásának legfontosabb feltétele azoknak az elles, téteknek a felszámolása, melyek már a mezőgazdaság szocialista átszervezése előtt kialakultak és tovább élnek az új kapcsolatok megterem- tödése után is. Ezek az ellentétek fakadnak egyrészt a vagyoni rétegeződés régi maradványaiból. A régebbi különbségek a módosabb és szegényebb parasztok között az átszervezés után sem tűntek el teljes egészében az életkörülmények, a háztáji gazdaságok felszerelése tekintetében. Jelentkezik ez a közös gazdálkodásban is, hogy a régebben nagyobb gazdaságot irányító egyéni parasztok most is nagyobb, szélesebbkőrű gazdálkodási tapasztalatokkal rendelkeznek. Ugyanakkor a vita résztvevői megállapították, hogy ma már nem a volt gazdagság az emberek értékének én tekintélyének mércéje a termelőszövetkezetekben, hanem a közösség javára végzett munka, hozzáértés, szorgalom. Természetes ez nem megy könnyen és még ma is gyakoriak az olyan jelenségek is, mint a kékesdi, ahol a volt közép- paraszt állatgondozók nem szívesen fogadják, hogy • az állattenyésztési brigád vezetője egy volt szegényparaszt Az ilyen helytelen nézetek kétségtelenül a közi» munka rovására mennek, olyan ellentéteket támasztanak fel a közös gazdaságokban, mely az gg'T ' 0-0^ az egyetértés gátjaivá válr k. Az új generáció, a fiatalság teszi túl magát a leggyorsabban a régi életmódból öröklődő szemléleten, mely még mindig hajlandó az embereket régebbi vagyoni helyzete alapján rangsorolni. Egymáshoz való viszonyaik kialakításában, az új családok megalapításában nem a múlt, hanem az új kapcsolatok kialakulása, a munkában, szórakozásban töltött ismeretségek a meghatározók. Ez végleg a különbségek elmosódásához vezethet. A vita felszólalói azonban utalnak arra is, hogy jelentkezik a falun egy olyan probléma is, hogy a falusi lányok inkább az üzemi munkásfiatalokkal kötnek házasságot, azok gazdasági körülményei miatt. A közös gazdaságokban folyó munka egységbe fogta a nemzetiségeket is. Ezt elősegítette a körültekintő pártpolitikai munka is, mely úgy irányította a vezető szervek kialakítását, hogy ott a különböző nemzetiségek súlyuknak megfelelően helyet kapjanak. Természetes, nem takarható el az sem, hogy néhány községben, különösen az idősebbek körében még felüti fejét egy-egy szenvedélyesebb vita, összekoccanás esetén a régi nemzetiségi torzsalkodás. Ilyen problémákról számoltak be a vita résztvevői Erdős- mecskéről, részben Hidasról és Véméndről. Az egységes szocialista parasztság kialakulásának legnagyobb gátló ereje a még mindig meglévő világnézeti különbségekben jelentkezik. A falusi pártalapszervezetek többsége, a megfelelő felkészültség hiányában nem tud eredményes felvilágosító munkát végezni a vallásos ideológia sok esetben visszahúzó, ellentéteket szító hatása ellen. A vita legfőbb hozzászólója nagyon helyesen félvetette, hogy az egységes szocialista parasztság kialakítását a legjobban az segíti elő, ha minden erővel megvédik a termelőszövetkezetekben dolgozó parasztok egységét, a munka, a termelőszövetkezet célkitűzéseit, vagyona megvédése és gyarapítása terén. A termelő- szövetkezet valamennyi tagját érintő kérdéseket közösen, a meggyőzés és a demokrácia figyelembevételével döntsék él, a közös határozatokat minden támadással és rágalmazással szemben védjék meg! A járás termelőszövetkezeteinek többségében ez az egység meg is van. Többen vetettek fel olyan látszólag kicsiny kérdéseket, amelyék azonban mindennap sok ellentét, torzsalkodás forrásává válik és helytelen kezelése hosszú időre visszaveti az egység kialakulását. Ilyenek például a háztáji gazdaságok kialakítás körüli helytelen szemléletek, a takarmány kiosztásának nem körültekintő elvégzése. Sok helyen a háztáji gazdaságok túlzott méretű fejlesztésének megengedése új ellentétek forrásává válik. Ilyen jelenségekkel már lehet találkozni a járásban. Többen rámutattak arra is, hogy a még meglévő, ugyan nem jelentős magán- gazdálkodás, a különböző magánosoknál végezhető bérmunka lehetősége is a visszahúzó erők közé tartónk. Milyen következtetéseket vonhatnak le a pártbizottság tagjai, a járás alapszervezeteinek párttitkárai az igen érdekes és magasszánvonalú vitából? A tapasztalatok azt bizonyítják, ahogyan fejlődik a közös gazdaság, úgy teremtődik meg a legfontosabb gazdasági alapja az egységes szocialista paraszti osztálynak. A parasztság fő jövedelmi forrásává a közösben végzett becsületes munka válik. A pártpolitikai munka tehát azt követéli meg, hogy az egységes szocialista paraszti osztály erősítése érdekében a pártmunkások széles hálózata a járásban szünütele- nül segítse a közös gazdálkodás erősítését, a különböző gátló tényezők fokozatos kiküszöbölését Ebben a munkájukban élsősorban a termelőszövetkezetek szorgalmasan dolgozó, azt állandóan erősítő tagjaira, vezetőire támaszkodhatnak. Az ötödik A Csongrád megyei Üllés község, határában — ahol januárban és áprilisban földgázkitörés történt •— folytatják a munkákat az Országos Kőolaj- és Gázipari Tröszt alföldi kőolajfúrási üzemének szakemberei. Már egy újabb, az ötödik fúrótorony dolgozik. 1500 méter mélyre hatoltak. Képünkön: javítják a nagy igénybevételnek kitett iszapszivattyúkat. ♦ A mezőgazdaság nagy tartalékai Felülvizsgálták a rétek és legelők helyzetét a megyében Májusban a megyei tanács mezőgazdasági osztálya hetven szakember bevonásával felülvizsgálta a rétek és legelők helyzetét. A felmérés nagyon szomorú képet tár elénk. A megye nyilvántartott rétlegelő területe az utóbbi öt évben 9400 holddal csökkent Jelenleg 106 868 hold rét és legelő van a megyében. A csökkenés nem hiba, mert a használhatatlan, rossz rétek és legelők helyén halastavakat (1500 hold), víztározókat létesítettek, erdőt telepítettek és nagy területeket szántóföldi művelésbe vettek. A legelők zöme rossz A szomorú az, hogy a meglévő rétjeink, legelőink nagyobb része rossz, gyenge és csak kisebb része jó. A rétek- Mltzkl Ervin nek és legelőknek mindössze Együtt a lakossággal Összevont tanácsokról tárgyalt a szigetvári járási tanács végrehajtó bizottsága Tavaly kezdték el — kísérletképpen — a községi tanácsok összevonását A kisebb községek lakóinak ügyét a központi fekvésű, gazdaságilag erősebb, a termelőszövetkezet számára is központot jelentő faluban intézik. A tsz-dk ösz- szevonását már korábban megkezdték és a tapasztalatok igazolták az elgondolás helyességét. Ugyanakkor a közigazgatási „határok” nem egyeztek meg a termelőszövetkezetek kerületével. Nem egy tsz munkáját, helyzetét két-három községi tanács is megvitatta és ez kedvezőtlenül hatott a tagságra, a közös gazdaság egységes irányításéra. Az összevonás tapasztalatait, Nagydobsza közös községi tanács v. b. irányító tevékenységét a helyszínen vitatta meg szerdán a szigetvári járási tanács végrehajtó bizottsága. Nagydobszához tartozik a fele akkora Kisdobsza, amely szinte összeépült vele. A termelőszövetkezet is a két községre támaszkodik. A végrehajtó bizottság megállapította, hogy az összevonás óta jelentősen javult a tanácsi munka. Helyes módszereket kísérletezett ki a közös tanács végrehajtó bizottsága. Az üléseket felváltva hol Kis- dobszán, hol Nagydobszán tartják, így a csatolt falu lakói nem érzik magukat valamiféle domíniumnak, amelyik alárendelt szerepet játszik a nagyobb község mellett. A tanácstagokat is bevonják a köz- igazgatási munkába, ami ennek társadalmasítását jelenti. Azonban félő, hogy túlságosan adminisztratív jellegű munkát végeznek és így mellőzik a lényegeset: a lakosság mozgósítását a község fejlesztése, a tervek megvalósítása érdekében. Ezért javasolj Vértes Tibor, a megyei tanács v. b. titkára, hogy a tanácstagok vegyék kezükbe a község csinosítását. Számolják fel rövid időn belül azt a helytelen „vállalkozást”, miszerint a fásításra, szépítésre havidíjas dolgozót állítottak be a községfej- lesztésd alapból. A lakosság bizonyára szívesen vállal társadalmi munkát faluja érdekében. Így a jelenlegi egy függetlenített személy helyett akár ötszáz munkáskéz is segíthet egyidőben a falu fejlesztéséért Természetesen célirányos fejlesztést kell megvalósítani, aminek érdekében a járási végrehajtó bizottság javasolta a községi tanácsnak: készítsék el a távlati tervüket alaposan és körültekintően dolgozzák ki, hogy mit, mikor és milyen ütemben valósíthatnak meg és írják mellé. A falu mennyi társadalmi munkával járul hozzá a tervekhez. A falu — vagyis a termelőszövetkezet tagsága, de maga a tsz. mint gazdasági egység is segíthet a fejlesztésben. Meg kell érteni, hogy ma már a falut a tsz jelenti és ezért a közös gazdaságoknak a tanácscsal együtt kell megoldaniok az állami és a községi feladatokat. Ma már nem épülhet kul- túrház a tsz segítsége nélkül, könyvtárat sem érdemes kettőt létrehozni a faluban, inkább egy legyen, de tartalmas és adja hozzá a termelőszövetkezet is a maga pénzét a kulturális alapból. A javaslatokat elsősorban Nagydobsza közös községi tanácsának adta a járási tanács végrehajtó bizottsága, de szólt és szól az, valamennyi községnek, akár közösen működik több faluban, akár egy község lakosainak ügyét intézik. Még Jobban kell biztosítani a tanács, mint testület álflam- I hatalmi szerepét, ezért is javasolták, hogy Kisdobszán is létesítsenek kirendeltségi állandó bizottságot az ott élő tanácstagokból, hiszen ők tudják a legjobban, hogy mire van szüksége a „társ” községnek és sokkal határozottabban dönthetnek egy-egy, a kisdob- szaiakat érintő kérdésekben. A feladat most az, hogy helyes elképzeléseket, terveket, a lakosság javaslatait és igényeit figyelembe véve valósítsa meg a közös községi tanács Nagydobszán és a közigazgatásilag hozzácsatolt Kisdobszán is — minden megkülönböztetés nélkül, mind a két község lakóinak együttes erőfeszítésévek 6,9 százaléka jó, 32,7 százaléka közepes, 43,1 százaléka gyenge és 17,3 százaléka alkalmatlan. A megye rétjein átlagosan 11,5 mázsa széna, a legelőkön pedig 6,1 mázsa szénának megfelelő fű terem. Ez nagyon kevés. A szakemberek megvizsgálták: milyen összefüggés van a kijáró szarvasmarhaállomány létszáma, illetve az elért évi tejtermelés között. Megállapították, hogy ahol a szarvasmarhaállomány nagyobb százalékát legeltetik, ott az évi tejtermelés lényegesen alacsonyabb. A sellyei, a siklósi járás ormánsági részén, a szigetvári járásban elsősorban a legelőre alapoznak. A kevés zöldtakarmányt adó legelők viszont nem segítik elő a több tej termelését. Ha azt nézzük, hogy a megyében átlagosan hathónapos legeltetést figyelembe véve egy-egy számosállatra 7,06 mázsa széna jut, akkor mindjárt feleletet kapunk a kevés tejre. Napi 3,9 kiló széna, illetve 11,7 kiló fű legeltetésétől nem várhatunk sokat. Óriási tartalékaink Nézzük először a legkönnyebben megvalósíthatót, a szakaszos legeltetést. A legeltetés rendjét nagyon kevés helyen állapítják meg, ezért tavasszal pocsékolás történik, holott ilyenkor lehetőség nyílna arra, hogy az egyes szakaszokat megkaszálják és az így nyert szénát később feletessék. A legtöbb községben nincsenek kijelölve a , sertés-, juh- és szarvasmarha-legelők. A sertések csaknem az egész legelőt járják és összeturkálják. A megye rétjeinek és legelőinek mintegy felét ápolják csak rendszeresen. Ez az ápolás is azonban nagyon sok esetben csak névleges. A ré~ „Karbál" Pécsett FÉRFI SEGÉDMUNKÁSOKAT felvesz 4 Pécsi Porcelángyár. Immár hagyományos az Ifjúság körében, hogy a Helikon versenyeken résztvett fiatalok az ünnepi versenyek befejezése után családias ünnepségre jönnek össze a Nagy Lajos Gimnáziumban. Tegnap a Nagy Lajos, Janus Pannonius és Zrínyi Közg. Technikum énekkarai és zenekarai is áldoztak a hagyománynak, és zenei csemegékkel, táncos szórakozással zárták az idei kulturális seregszemlét, tek ápolásához nincs elegen* dő munkagép (például rét- gyalu), és meg kell mondani, sok helyen baj van az akarattal is. A legelők kihajtás előtti tisztogatása főleg arra szorítkozik, hogy az elmúlt évek elszáradt kóróit, a kisebb bokrokat kivágják. Vegy szeres gyomirtás úgyszólván nincs is. Igen elhanyagolt a rétek, legelők szerves- és műtrágyázása is. Az összes területnek mintegy 0,6 százalékát szervestrágyázták és 5,4 százalékát műtrágyázták az elmúlt évben. Az adagolt trágya mennyisége is kevés. Pedig műtrágyával is óriási hatást lehet elérni. Négy termelő- szövetkezetben állítottak be kísérletet. Két mázsa Linzi sót, 1 mázsa kálit és 6 mázsa orgafoszfátot szórtak ki a legelőre holdanként. Az ered-* mény meglepően jó volt. A nem műtrágyázott terület két kaszálásra 18,7 mázsa, míg a műtrágyázott terület 39,2. mázsa szénát adott holdanként. A nagyadagú műtrágya — ez a kísérlet világosan bebizonyította — igen kedvezően hat a gyepezetre és jelentősen növeli a szénatermést. A rétek és legelők megjavításához pénz kell. Az elmúlt évben a megye községeinek 22 százalékában fűbért egyáltalán nem szedteK. Sok községben pedig úgy 'állapították meg a fűbért, hogy abból csupán a pásztor bérét tudják fedezni. Az átlagosan szedett fűbér szarvasmarhánként 20—30, sertésenként és juhonként pedig 2—5 forint. Ez kevés, ebből nem lehet rendben tartani a legelőket, s több termésre pedig gondolni sem lehet. Rendbe lebet hozni a réteket Helyes lenne mindenütt kötelezővé tenni a fűbért, és az is helyes lenne, ha ennek minimumát is megállapítanak az egy számosállatra jutó legelő mennyisége és minősége szerint. A minimumot szarvasmarhánként például 50, sertésenként, juhonkéjnt pedig 10 forintban lehelne megállapítani abban az esét- ben, ha az egy számosállatra eső legelő az egy holdat éléri. A fűbért a banknál külön számlán lehetne kezelni és azt csakis a pásztor k1'fizetésére, illetve a legelő karbantartására lehetne felhasználni. Most még nehezíti a rétek nagyüzemi kezelését a rajtuk található sok fűzfa, cserje. Ezeket mielőbb el kell távolítani. Bebizonyosodott, hogy a nagyadagú műtrágya igen jó hatással van a rétekre, legelőkre. Ezért szükséges lenne- 'mgy a megye terven felül .egalább két mázsa nitrogén műtrágyát kapjon holdanként. Ha egyelőre többre nem is, de legalább azokra a területekre, amelyeken az évf rendszeres javítási munkákai végrehajtják. r