Dunántúli napló, 1963. június (20. évfolyam, 126-151. szám)

1963-06-11 / 134. szám, Első kiadás

IMS. JÜSTCS 11. %APIÓ Kedden főprcba Vasárnap délután Budapes­ten a kis stadionban került sör a nagy érdeklődéssel várt Magyarország—Szovjetunió vá­logatott női kézilabda-mérkő­zésre. Múgyarórszág—Szovjetunió 7:5 (3:2). izgalmas küzdelmei, négy ' narcot vívtak a csapatok. A magyar válogatottban két pé­csi játékos, Schfnidtné és Szfnolkáné is helyet kapott. Szmolkdné a góllövésből is ki­vette a részét, mellette Jóna 4 és Rorahányiné 2 gólt lőtt. A szovjet csapat gólszerzői Döb- rovú 3, Tuljakova és Vundes- ieri. A válogatott csapat csütörtö­kön Pécsett vendégszerepei. A mérkőzés előkészületei Pécsett már javában folynak. Szomba­ton este először kapcsolták be a pécsújhegyl kézilabda-stadion újonnan felszerelt világító be­rendezését. Kedden főpróbát tartanak, a megyei női kézi­labda-válogatott edzőmérkőzést játszik, a szovjet női sportolók szerdán a késő délutáni órák­ban érkeznek meg Pécsre Sió­fokról. Izgalmas bajnoki hajrá A labdarúgó-bajnokság hajrájában mind élesebb lesz a küzdelem. Nemcsak az NB I-ben, de áz alacsonyabb osztályú bajnokságokban is Izgalmas, érdekes mérkőzéseket játszottak, Az NB I-ben a Ferencváros megtartotta vezető helyét, a másik három bajnokjelölt közül csak az Újpesti Dózsa győzött, az újpestiek imponáló gólaránnyal nyertek a komlóiak ellen. Az MTK Tatabányán vereséggel hagyta el a pályát, nem sok hiányzott a Honvéd vereségéből sem, Pécset a Dózsa már 2:0-ra vezetett a budapesti csapa, ellen, végül döntetlen eredményt hozott az igen érdekes találkozó. A salgótarjániak még mindig nem adták fel a küzdelmet a bentrnaradásért, va­sárnap biztosan győztek Szeged ellen. A másik kiesőjelölt, a Debreceni Vasutas erejéből a hazai pályán csak döntetlenre tellett a Győri Vasas el­len. A már biztosan kieső Szombathelyi Haladás mellett csak az elkövetkező fordulóban dől el, ki lesz a másik kieső. Az NB n. nyugati csoportjában a Csepeltől már nem lehet elvenni a bajnokságot, az NB 1/B-be ju­tásért és a bentrnaradásért viszont anrtél nagyobb a harc. A PVSK oroszlányi szereplését nem kí­sérte siker, a vasutasok vereséget szenvedtek. A keleti csoportban a diósgyőriek egy ponttal ve­zetnek az ózdiak előtt, a vasárnapi fordulóban a diósgyőriek pontot adt^k le a Borsodi Bányász­ok, özd Szolnokon is győzni tudott. Az NB III. délnyugati csoportjában már csuk a kiesésért megy a harc, a bajnokság és feljutás- irt folyó harc már eldőlt, a PBTC, a Pécsi Bá­nyász, a Kaposvári- Honvéd és a Székesfehérvári MÁV már biztosította az NB Il-t, a bentmaradás- ert a Siófok és a Dombóvár vív külön csatát. > A megyebajnokság hajrája is igen érdekesen alakul. A porceléngyáriak folytatták remek tavaszi szereplésüket, ezúttal az Urán SC-t fektették két- vállra. Az Urán SC, a Vasas és a PEAC mellett a porcelángyáriak is joggal pályázhatnak a baj­nokság megnyerésére. Ve rsenyrő/—verseny re, Oroszlány—PVSK3:2(2:2) Nagy tömörülés a megyebajnokság élmezőnyében Harmadik helyem m Pécsi Porcelángyár — Megpecsételődött Vajssló sorsa Oroszlány, lOW . néző, vezette: Püíöp. Oroszlányi Bányász: Tarró — Imre, Koza, Köteles — Galambos, Macsali — Poór, Galgóezi, Nagy G., Takács, Nagy A. .PVKfc.: Hámori I — Hornung, Mohácsi, Hámori n — Köves I, Kutas — Kardos, Horváth, Vince, Valudi, Bércésl. A nagy iramú, változatos mérkő­zésen a 4. percben Takács a ha­zaiaknak szerezte meg a vezetést. A -gól -után a pécsi csapat került tpiénybe, csatárai számtalan, hely­zetet dolgoztak ki de ezek egy ré­szét -a kissé keményen romboló hazái védők hárították, egy részét pedig .& csatárok hagyták kihasz­nálatlanul. A vasutas fölény a 31. perében ért góllá, amikor Horváth egyenlített. A gól után erősített a ‘hazai együttes és a 40. percben Galambos góljával ,2:i~re alakult az eredmény. Ezután ismát PVSK percek következtek és a 44. perc­ben Faludi a hálóba talált, 2:2. *’«* FORDULÁS UTÁN nagy- küzdelem indult meg a győz­tes gólért. Hol egyik, hol másik kápu forgott, veszélyben, ebben a játékrészben a PVSK-nak több helyzete volt, mint a hazaiaknak. A ‘ sók kihaszhálatlahül hagydtt helyzet megbosszulta magát. A 76. percben Galgóezi 3:2-re alakította az eredményt. Az utolsó tíz perc­ben fergetegesen hajrázott a •PVSK, és a 89. percben Bérces! .á, hálóba juttatta a labdát. A já­tékvezető gólt ítélt, majd a hazai játékosok reklamálására ítéletét megmásította és a PVSK ellen ítélt szabadrúgást. \ győztes csapatból Imre, Ga­lambos, Galgócz, Takács tűnt ki a PVSK játékosok közül Hor­nung, Mohácsi, Horváth, Vincié és Faludi árult el jó formát. Hajdú József A Labdarugó megyebajnokság legutóbbi fordulójának három mér kőzését szombaton játszották. A három mérkőzésből két találkozó rendkívül nagy fontossággal bírt a bajnokság szempontjából. Ezek a Porcelángyár—Urán SC és Pé­csi Vasas—PEAC mérkőzéseik vol­tak. Az első mérkőzés a Porcelán 1:0 arányú győzelmével végződött, a második találkozón gól nélküli döntetlen született. A két mérkő­zés eredménye után a bajnokság élmezőnye rendkívül szorossá vált. Vesztett pontok alapján a PEAC egy ponttal vezet a harmadik he­lyezett Porcelán-gyár és Pécsi Va­sas. valamint három ponttal a je­lenleg a második helyen álló Urán SC előtt. A vasárnapi mérkőzéseik több meglepetéssel szolgáltaik. A sort a bólyiak nyitották meg. akik ott­honukban szenvedtek vereséget a Magyarszéktől, meglepetésnek, szá mit a Szikra döntetlenje, melyet a Miklós ellen vívott ki idegenben, Vájszlő^rsa.iat otfTi-önában szenve­dett vereséget Lány csóktól és ez­zel -a vereséggel eldöntőttnek is látszik a megyebajnokság kieső csapata. Értékes győzelmet ért el a Pécsi Kinizsi Szigetváron, ahon­nan nagy küzdelem után hozta el a két pontot. Magyarszék—Boly 1:0 (1:0) Boly. 300 néző. vezette: Sivnon- fái. A nagy lelkesedéssel látszó vendégek már az első percben megszerezték - a győzelmet j elentő gólt. Később hiába támadtak a ha­zaiak a tömören védekező ma­gyarszékiek ellen nem tudtak ered ményesek lenni. Góllövő: Lieber. Jók: Kertész. Álrám, Lieber illet­ve Abai, Lajosbányai, Lukács. (Ró­zsás József). Siklós—Pécsi Szikra 1:1 (1:1) Siklós, 150 néző. vezette: Mozs- gai. A hatalmas szélviharban és esőben lejátszott mérkőzés rendkí­vül nehéz feladat elé állította a huszonkét játékost. A többet tá­madó hazaiak közelebb álltak a győzelemhez. Góllövők: Dávid il­letve Horváth. Jók: Lovász. Ba­goly, Dávid illetve Matakovics, Sólymos, Rubinszki. (Bocz Viktor» Pécsi Kinizsi—Szigetvári ZMSE 1:0 (1:0) Szigetvár, 200 néző. vezette: Per­jés!. A játék képe alapján a ha­zai csapat győzelmet . érdemelt volna. A 75. percben Kovácsot (Kinizsi) durvaság miatt kiállítót- ! ta a játékvezető. A győztes gc-1 i szerzője Zsigmond volt, alti saját j hálójába lőtte a labdát. (Tompa | László). Vasas I. Bányász—PVSK II. 2:2 (2:0) PVSK-pálya, 50 néző. vezette: j Lukács. Míg erejéből futotta ad­dig a Bányász irányította a :áté- , kot, később fölénybe került a PVSK. Góllövők: Kovács. Szakái. | illetve Decsi (ll-esből) Mészáros öngól. Jók: Bagó. Fábiánfi illetve j Decsi. Törjék. (Lendvai Miklós). I Szombati eredmények: Pécsi Porcelángyár—Urán SC 1:0. Pécsi 1 Vasas—PEAC 0:0. Pécsi Helyiipar j —-Pécsi Postás 2:0. Győztek a BTC, Komló, Közlekedés és Pécsi Bányász tekézői A:;--'ot&-vaszi ' forduló utolsó előtti mérkőzései zajlottak le a megyéi I osztályban. A jó formában lévő BTC-játékosok jobbnál-jobb egyé­ni eredménnyel lepték meg a szépszámú közönséget a BTC új nagyszerű csapat-pályacsúcsot ütött (2708 fa.) Komló csapata Lo­vásziban mérkőzött és biztos győ­zelmet ért el. A PVSK—Pécsi Bá­nyász mérkőzésből a Bányász fi­úk kerültek ki győztesen. A -Köz­lekedés hazai pályán fogadta a Nagykanizsai Kinizsi jó játékkal megérdemelt, biztos győzelmet ért el. Eredmények: BTC—Kesztyűgyár 8:0. Komló- Lovászi Bányász 6:2, Pécsi Bá­Az NB lll.-ban csak a feljutás kérdése dőlt el Nagymánjókon is győzött a BTC — Döntetleoüi mérkőzött a Bányász Kaposváron . Aj. NB m. vasárnapi forauló- , Jiöan csak hét mérkőzést Játszot­tak, mert a délutáni órákban Pécsre lezúdult felhőszakadás a Péósszabolcsl Bányász, pályáját oly nagy mértékben rongálta meg. hogy a Játékvezető a mér­kőzés megrendezésére alkalmat­lannak minősítette. Emiatt elma­radt a Pécssíabolcsi Bányász— Szekszárdi Dózsa mérkőzés. KOCSI BTC—NAGYMANYOKI BÁNYÁSZ 6:3 (3:1) Nagymányok, 300 néző, vezette: Boronkad. PBTC: Gergely — Soós, Szőke, Torok, — Varga, Horváth — " Görgényi, Győrfi, Kincsei, Hausehl, Angyal. Edző: Dara Já­nos. Nagymánj oki Bányára: Szőcs — Huclrer, Komáromi, Berta — Gebauer. Farkas — Teleki, Becze, Jánosi, Wéber, Kozma. Edző: Pa- latinusz János. Esőtől felázott talajon sokat csúszkáltak a játékosok és nehe­zen lendültek Játékba. A máso­dik félidő elején S:l-ről 3:S-ra Jött fel a hazai csapat, ekkor Farkas öngólt vétett és ettől az időtől kezdve a letört hazaiak ellen fölényt tudott kiharcolni a , BTC, mely gólokban Is megmu- ■-atkozott. Góllövők: Győrfi, Gör­gényi *—2, Horváth, Farkas (ön­gól), illetve Jánosi, Kozma, Becze. Jók: Gergely. Szőke. Görgényi. Győrfi, Angyal, Illetve Szőcs, Já­nosi, Wéber, Kozma. Klassz István kaposvári honvéd—pécsi BÁNYÁSZ 1st (1:1) Kaposvár, 390 néző, vezette: Bl- éóhzfcl. Kaposvári Honvéd: Bogyai — Bárány, Tamási, Léber — , Muzglai. Láng — Palkovlcs II., Németh, Szabó, Palkovics I„ Szűcs. Edző: Radnai István. Pé­csi Bányász: Kovács — Ulrich, Gombosi, Farkas I. — Pintér, paritás n. — Selymes, Tamás, G-Júirkó. Győried n., Fttlöp. Edző: -»-Krivanek Vilmos. Két jé iormataa* Jéwő csapat ttáp játéké találkozóját hozta s mérkőzés. Az eredmény igazsá­gos, habár a hajrában a Kapos­vár közelebb állt a győztes gól megszerzéséhez. Góllövök: Szűcs, illetve Selymes. Jók: Bárány, Ta­mási, Wéber, Palkovics I., illetve Kovács, Ulrich, Lombosi, Farkas II., Tamás. Pajor Gáspár SIÓFOKI olajbányász— NAGYKANIZSAI BÁNYÁSZ 3:0 (0:0) Siófok, 1000 néző, vezette: Papp J. Siófoki Olajbányász: Istvándi — Farkas, Fehér, Fejes — Nagy, Balog — Sler, Kovács II., Tóth. Szabó, Papp. Edző: Harag Ti­bor. Nagykanizsai Bányász: Vla- szák — Bányai, Dénes, Lervencz — Németh I., Viola — Meszes, Németh II., Lukács, Hegedűs, Jó­zsi. Edző: Mihalecz Boldizsár. Az első félidőben mindkét csa­pat egyforma erővel támadott, fordulás után a hazaiak nagy fö­lényt harcoltak ki és megérde­melten nyerték meg a mérkő­zést. Góllövők: Kovács II. 2, Sza­bó. Kitűntek: Fehér, Fejes, Nagy, Kovács H., illetve Vlaszák, Dé­nes, Lervencz, Meszes. dr. Újvári István. SZEKSZÁRDI PETŐFI— KALOCSAI KINIZSI 2:0 (1:0) Szekszárd. 100 néző, vezette: Horváth z. Szekszárdi Petőfi: Greifenstein — Tancz, Gellér. Ga- ramvölgyi — Ulrich, Bosnyák — Huth. Bárány, Zörényi, Málinger, Kostási. Edző: Tamási László. Kalocsai Kinizsi: Schumann — Bolvári, Vatai, Bálint — Tamási, Táncsics — András, Sipos II., Bartal, Kovács, Halasi. Edző: Hir- mann Endre. A félig vízzel borított pályán a hazaiak irányították a játékot. Különösen a második félidőben játszottak fölényben. A Petőfi ez­zel a győzelmével egy hosszú ve­reség sorozatot szakított meg. Gólszerzők: Rostást, Bárány. Jól játszottak: Tancz, Gellér, Iios- I nyák, illetve Schumann és Va­Ital" NYUGATI CSOPORT: NAGY KANIZSAI DÖZSA— SZÉKESFEHÉRVÁRI MÁV 3:1 (0:0) Nagykanizsa, 500 néző, vezette: Szabó. Nagykanizsai Dózsa: Né­met L — Kőhalmi. Endrei, Cser­fán — Bodzsár, Benyovszki — Rigó, , Markotán, Téglás, Major, Németh II. Edző: Kiss István. — Székesfehérvári MÁV: Kiss — Hor váth II., Tihanyi, Szilasi — Bog­nár, Pajor — Kovács, Ruzsits, Ho- molya, Lukács, Horváth I. Edző: Bódi Ferenc. Az első félidőben kiegyenlített játék folyt, fordulós után a ven­dégek nem tudták sikeresen meg­akadályozni a lelkes gólratörően és jól játszó hazaiak győzelmét. Góllövők: Major. Téglás, Rigó, ill. Lukács. A 65. percben Horváth II. feleselés miatt kiállítva. Jók: Né­meth, Kőhalmi, Bodzsár, Téglás, illetve Tihanyi, Bognár, Hor­váth I. Tóth' Károly. KISKUNHALASI MEDOSZ— l DOMBÓVÁRI VSE 2:0 (1:0) Kiskunhalas, 400 néző, vezette: Rolléder. Kiskúnhalas: Nagy — Tóth II., Hődör, Mészáros — Hor- nyák, Kocsis — Csermák I.. Bu- csek, Vanyiska. Tóth I., Jáger. — Edző: Virág István. Dombóvár: Sárkány — Marosi, Egyed II., Varga — Lehőcz, Kalmár — Ta­paszd, Halmosi m., Gerencsér. G. Kiss László. Edző: Albrecht Jó­zsef. Végig a hazai csapat irányította a játékot és a vezetést már a 15. percben megszerezte. A második félidőben keménnyé vált a látók. Csermák I- a 72. percben lesérúlt és elhagyta a játékteret. Góllövok: Vanyiska, Jóger. Jók: Hődör, Hor- nyák. Kocsis. Tóth I.. illetve Var­ga, Halmosi m., G, Kiss. Balóffb Jóeaef. Bajai Építők—Mohácsi TC KI. Baja. 1. Csepel 2. Székesfehérv 3. Dunaújv. 4. BVSC 5. Szállítók 6. Budafok 7. 27 20 5 27 12 11 27 13 9 27 14 6 27 11 8 27 11 8 MÁV DAC 27 8. Oroszlán 27 9. B. Spart. 27 10. PVSK 27 11. ZTE 27 12. M.-magyaróv . 27 13. EVTK 27 14. K. Lombik 27 15. Cs. Autó 27 16. Kaposvár 27 AZ Pécsi BTC Pécsi B. Székesf. Kaposvári H. Szekszárdi D. Nagyk. B- Mohácsi TE Bajai Építők Kalocsai K. Szekszárdi P. Nagymánvok Kiskunhalas Pécsszabolcs Nagyk. Dózsa Siófok Dombóvár A kézilabda-megy eb a,jnokság során fölényesen győzött a PEAC nőt csapata Marok ellen. Plávics lövésével szemben lehetetlen a mároki kapusi Egy gól a sok közül! Kiegyenlített küzdelem jellemezte a Vasas—PEAC rangadó< \ gyen­gélkedő csatársorok nem bírtak a kitűnő védelmekkel. nyá^z—PV§K 6;2, , Közlekedés­Nagykanizsai Kinizsi 7:1. Az Építők Napján az NB II-es Építők egyéni versenyére került sor. Százdobásos tarolással küz­döttek a helyezésekért. Az erővi­szonyokat figyelembevéve négy csoportban négyes' csapatok állták pályára. Az első és második cso­port három helyezettje, a harma­dik és negyedik helyezettje szép tiszteletül iát kapott. Eredmények: I. csoport. Dezső 27í>, Has-enauer 270. Jámbor 265. II. csoport: Bolák 270. Sudár 258. Ruzsinszky 223. III. csoport: Gerőfi 274, Kemse 241. IV. csoport: Haraszti 288. 2. Győrfi 239. I * NB H. EREDMÉNYEK Nyugati csoport: Csepel—Buda- 1 föle 3:0. K. Lombik—BVSC 2:0. Bu- : dai Spartakus—Kaposvár 1:2, EV- ■ TK—Zalaegerszeg 1:2. Csepel Autó j —Mosoni TE 2:0. Dunaújváros— MAVDAC 3:1, Székesfehérvár— j Szállítók 3:1. , Nem sikerült! A peacista lányok a röplabda NB II. vasárnapi for­dulójában vereséget szenvedtek a rutinos Győri Dózsától. 2 62:17 45 4 47:22 35 » 3 53:31 35 i 7 40:38 34 j 8 32:26 30 8 34:34 30 ' 6 36:29 29 ! 7 44:37 29 I 9 29:35 26 11 34:38 25 I 11 32:43 24 6 11 10 33:39 23 j 5 11 11 25:31 21 : 6 4 17 22:56 16 I 7 1 19 27:43 15 4 7 16 28:59 15 I NB. in. Állasa 27 19 4 4 78:37 42 26 15 9 3 51:24 39 27 16 6 5 41:25 33 27 15 7 5 61:27 37 26 12 4 10 57:45 23 27 11 5 11 45:39 27 | 27 11 5 11 35:40 27 j 27 9 8 10 30:38 26 | 27 10 6 11 50:61 26 27 9 5 13 29:45 23 27 Í0 2 15 39:56 22 [ 27 7 7 13 32:47 21 I 26 6 8 12 32:"9 20 i 27 6 8 13 37:48 20 37 6 6 15 36:55 18 i 27 7 2 18 25:47 1« I Száz Induló és pécsi siker jellemezte az országos Báni, tenisz-bajnokságot. A jó rendezés nagyban hozzájárult sikeréhez. asztalt er sen j KÉZILABDA NB II. Vereségei1 szenvedett a Dózsa és a Komló Győri Textiles—Pécsi Dózsa 18:15 | (8:7). NB II. férfi mérkőzés. Győr, 1200 néző, vezette: dr. Búzás. A vendégek az első percekben jó já­tékkal rukkoltak ki. Szakács, Mi- halovics, Szakáes góljaival 3:0-ra vezettek a pécsiek. A mérkőzésnek | ebben az időpontjában a nézők szép és élvezetes játékot láthattak. A játékvezető téves ítéleteivel rendre a pécsieket £*í#otta, Somo* I* gyit öt esetben egymás után sza­bálytalanul szerelték, a játékve­zető ezt elengedte, melyből a ha­zaiak 5:3-ra felzárkóztak. A má­sodik félidőben fáradtan mozogtak a pécsiek, de az utolsó percig ké­tes volt a mérkőzés kimenetele. A hazaiak hét, míg a pécsiek mind­össze egy hétméterest- dobtak. Gól­dobók: Szakács, Mihálovics 4—4, Kovács 3, Somogyi 2, Móró, Jéki egy-egy. Bp. Férfiruha—-Komlói Bányász 12:11 (7:8). NB. II. férfi kézilabda- mérkőzés Komló, 400 néző, vezette: Dobos. Meglepetésszerü eredmény született a komlói találkozón: a se­reghajtó fővárosiak a második > - időben szervezettebb védekezéssel és jobb kombinációval támadva megérdemelten győztek. A komlói góldobók: Nábob, Appelczhoffel 3—3 Sehwarcz, Papp 2—2, Kispál. p

Next

/
Thumbnails
Contents