Dunántúli napló, 1963. június (20. évfolyam, 126-151. szám)
1963-06-30 / 151. szám
BOT. JÜNIUS JO. IVAPlö 5 ff Őszintén a világszínvonalról „Arra kell berendezkednünk, hogy korszerű, gazdaságos, a rohamosan fejlődd technika követelményeit kielégítő, a belső és a nemzetközi igényeknek megfelelő árukat termeljünk. A gazdasági munkában az eredményeket a legfejlettebb országok színvonalához kell mérnünk”. — Az MSZMP Központi Bizottságának kongresszusi irányelvei állítják fel a fenti szigorú mércét. A nagy célkitűzés 'mély benyomást gyakorolt gazdasági életünk vezetőire, és egész tevékenységük alapjává vált. Most kezdődő sorozatunkban igazgatók, főmérnökök mondják el erről véleményüket. BÉRCZ1 PÁL, A PÉCSI BŐRGYÁR IGAZGATÓJA — TÖBB KÜLFÖLDI fórum megállapítása szerint a magyar bőrgyártás kémiai technológiai vonatkozásban megüti azt a mércét, amit ma világszínvonalnak nevezünk. A legjobban bevált külföldi technológiák, vegyianyagok, nyersbőrök, cserzőanyagok, gépi berendezések ismeretében, valamint a külföldről hozzánk ellátogató szakemberektől kapott minták alapján, általában mi is sikeres kísérleteket folytatunk a jobb minőségért, — Mindezek ellenére »ok vonatkozásban elmaradtunk a nagyobb tempóval igyekvő külföldi vállalatok mellett Elsősorban persze pénzügyi, devizális okok akadályozzák, hogy nem kapjuk meg a kívánt anyagot, ami arra kényszerít bennünket, hogy a jobbhíján színhibás bőröket vásároljunk. Félreértés ne essék, mert ezek a színhibák legfeljebb a bőr küllemét befolyásolják, minőségben azonosak a jó osztályzatú bőrökkel. Nagyon »ok problémánk van a sertésnyer8bőrökkeL A hazai sertésállomány közel 80 százalékát dolgozzuk fel, és közismert, hogy nálunk távolról sem kielégítő a sertésápolás. Legalábbis meg sem közelítjük a dánokat, akik a sertéshizlaldákban nevelt állatokat hetenként kétszer szappanos vízzel locsolják, hogy szép barkájú, rühességtől mentes bőröket nyerjen a feldolgozó ipar. — Nem kisebb nehézséggel nézünk szembe a vegyianyagszükségletünkkel sem. Hiába fáradozunk azon, hogy a vegyianyagok felhasználásával kialakítsuk a legmegfelelőbb technológiát, amikor nem egyszer a külkereskedelmi szervek hátráltatják e törekvéseinket. Rendkívül kellemetlen, amikor a hozzánk érkező vegyészek mintabemutatása, és az ezután következő próba- gyártás alapján megrendelt vegyianyag sok esetben éves késéssel érkezik a gyárunkba. Az is a fentebb említett szervek hibája, hogy a külföldi igényeket több hónapos, sőt éves késésekkel juttatják el hozzánk. Ebből persze az következik, hogy sok esetben akkor kezdjük el az újfajta exportcikkek gyártására alkalmas bőrök kikísérletezését, amikor azok külföldön már búcsúzófélben vannak a divattól. A SOKAT EMLEGETETT világszínvonal eléréséhez a jelenleginél jobb, korszerűbb géppark is kell, ami jelentős módon beleszólna a termelékenység alakulásába. Lényegbevágó probléma ez, hiszen tudjuk, hogy a nyugati országok nagy múlttal rendelkező bőrgyárai e tekintetben sokszorosan felülmúlják a mieinket — Jónéhány olyan gyakorlati példát tudnék még mondani, ázni egyelőre gátlója a nemzetközi hegemónia elérésének. Ezek közül talán a legjelentéktelenebbnek tűnő problémánk az, hogy rendkívül szerény külföldi tapasztalattal rendelkezünk. Tudomásom szerint elsősorban a konfekcióipar szakembereinek adatott meg az a „kiváltság”, hogy sorra látogathatják a közismerten modem külföldi gyárakat, nem is beszélve a nemzetközi kiállításokról. így áll aztán elő az a fura helyzet, hogy sok esetben csak a külföldet járt konfekciós szakemberek elmondása alapján értesülünk arról, hogy tulajdonképpen milyen díszműbőr ütné meg a kívánt színvonalat. Mégis remélem, hogy az ipar átszervezésénél ezen a téren is hatékony változások történnek. — Persze, nem várunk sültgalambra, mert mindent elkövetünk azért, hogy nemzetközi viszonylatban is előrébb lépjünk. Ennek érdekében többek között egy új krómos- műhelyt létesítünk, amelyet megfelelően automatizálunk, mechanizálunk, hogy a két alapvető problémán, a gyártmányok minőségén, a termelékenység további emelésén ily módon is hatékonyan változtassunk. Ehhez hozzásegít még a további nagyteljesítményű gépek beállítása is, ami minimálisra csökkenti a termelékenységünket annyira befolyásoló transzportmunkákat, és ami nagyon lényeges, fokozottabban alkalmazzuk ezután a legújabb és a legjobban bevált külföldi vegyianyagokat is, ami szintén a minőség és a tartósság továbbfejlesztését szolgálja. NA ÉS AMIT elsőként Is említhettem volna, feltétlenül létrehozunk egy kísérleti műhelyt, amelyben a legkisebb mennyiségtől a tömeggyártásig, lehetővé tesszük a kísérletek részletes, pontos bevezetését. Úgy hiszem nem kell bizonyítanom, hogy elengedhetetlen feltétele ez a korszerű bőrgyártásnak. Folytathatnám a sort műszaki vezetőink, »zakembereink elméleti, gyakorlati továbbképzésével és nem utolsó sorban, a közeljövőben megalakuló új nagy vállalat operatívabb közreműködésével, ami feltétlenül hozzásegít nagy célkitűzéseink eléréséhez. ItfaUUuta Június 22-én hivatalosan is beköszöntött a nyár. A Misinatetőn ekkor még csak 23.4 fok meleget mértek, jóllehet két nappal előbb, júniui 20-án a hőmérő higanyszála még csak 14.6 fokot mutatott. Vájon ki gondolta volna azt, hogy máról holnapra Pécs városába és Baranya megyébe „betör” a kánikula. Ez a szó, hogy kánikula, a latin dies canicularis szóból származik és a nyár legforróbb résiét jelenti. Körülbelül Magdolna naptól, azaz július 22-től Bertalan napig, augusztus 22-ig szokott terjedni. Az idén igen korán köszöntött be a „kánikula”. Az elmúlt évben ugyanis a legnagyobb hőmérséklet a Misinatetőn 31.7 fok volt — de csak augusztus 15-én. 1962-ben a jelenlegi időszakban az ezt megelőző hőhullám után, úgynevezett „hideghullám” következett, amelynek mélypontja július 5-re esett. — Ekkor a legalacsonyabb hőmérséklet 6.5 fok volt. Nagyon érdekes az, hogy a hivatalos nyár beköszöntése óta miként alakult az időjárás részben a Misinatetőn, részben pedig a sík területen lévő pogányi közforgalmi repülőtéren. Június 22-én például a Misinán mindössze 26.4 fokot, a repülőtéren pedig 31.5 fokot mértek. Június 25-én a Mecseken a hőmérő 26.8-at, a repülőtéren pedig 30.4 fokot mért. Az idei legmelegebb nap kétségtelenül június 28-án volt, amikor a Misinán a hőmérséklet foka 31, a repülőtéren pedig 34.3 fok volt. Visszatért nevelőihez a bogádmindszenti árva gólya A Bogádmind- szenti Állami Gazdaság központjának udvarában, egy öreg vadgesztenyefán, évek óta fészkelnek a gólyák. A gazdaság madár- kedvelő dolgozói nagy kosarat erősítettek a fa ágai közé és most ez tartja, óvja a fészket. A múlt nyáron, éppen egy éve, szerencsétlenség történt a gólyaszülőkkel és három kicsiny fiókájuk árván maradt. A közelben lévő üzemi konyha személyzete figyelt fel arra, hogy napok óta nem térnek vissza a fészekhez a szülők és nem kapnak táplálékot a kisgó- lyák. Egy ember felmászott a fészekhez és kálózta az árvákat, amelyek közül az egyik — a több napos éhezés következtében — hamarosan elpusztult — A másik két fiókát a jószívű szakácsnők vették gondjaikba: szállást csináltak nekik és etették őket. Hetekig kézzel tömték a gyámoltalan madarakat, amíg csak azok maguktól nem kezd tek enni. Repülni is a szakácsnők tanították meg a fiatal gólyákat. Addig dobálták fel a levegőbe, amíg végülis fennmaradtak és biztonságosan repültek. ősszel a két árva, a gazdaság dolgozóinak jóvoltából, megerősödve csatlakozhatott a dél felé vonuló társaikhoz. Közülük az egyik most visszatért a nevelőihez és a vadgesztenyefán lévő üres fészekbe települt. A szakácsnők nagy megelégedésére, párt is szerzett magának és hamarosan fiókákkal örvendezteti meg a Bogádmindszenti Állami Gazdaság dolgozóitj óhatás Vibrál a melegtől a határ. Víz után áhítozik a növény és az ember. Igazi kánikula. De azért a munka nem állhat meg. Beérett az őszi árpa és gyorsan utána érik a búza is. A drávakeresztúri határban az aratásnak minden módját megtalálni: kézi kaszával, ara lógéppel és kombájnnal aratnak egyszerre. Körülbelül nyolcvan holdat kell géppel le- aratniok, mert az egész terü letet nem győzi géppel a gépállomás. Drávasztáráról jöttek: Derván János és Mihály, Greksa József, Gergics Márk és József, hogy segítsenek a drávake- resztúriaknak. Simara Máté rendrearatóval járja a termelőszövetkezet ősziárpa-tábláját. 0 készíti az utat a kombájnnak. Itt pedig az aratők ebédje készül. Matovics János friss dr&~ vai harcsát és fogast tisztít. 0 a szakács, a segítője pedig Godánec József né. Az ebéd halászlé és rántott hal. Kedves zerkesztő bácsi, reméltem nem tecik fázni, e drága jó időbe mejjben a zember bőre különössen, ha pőre és érzékeny a hőre ugv leég, mint a franc. Vihetek háztetőre, nem jő az ég szellője, áttjár a Napnak tőre I most fő a Plajbáz fője, hogy hová mennyen, móré, hogy ne süse a Nap. Bezeg a randa Pancák Vízbe lógattya mancsát s körüluszkálják őt a harcsák, fűröd a balatonba, hogy csaptya szétt a bomba, fertőze bolongomba s az aptya vergye orba. De mégis megbocsátok, mert irt eggy lapot a zátok gondolt a baráttyára, kit ithon esz a fránya. Lemásoltam a laptyát, Ezt irta nekem a Pancák: „Kedves barátom Károjt Zsebedbe jeget tárojj. It minden marha drága, a lakás a só, a málna, de nekünk mindeggy nagyon, mert Avu a zelső naponn elita minden péndzét, s mostann az éhség görnyezt benünket hétrét. Külömbenn vidám a zélet 4icr nincsenek itt a férjek; mcmta is eggy elmés keln\és hogy jó lessz megin az aggancstermésl Reméltem othon minden rendben, az iskolák leégték a meleg- benn, Ölel Pancák, ki megjön kedden.” Válazoltam én is persze, Olvassa el, ha van kedve: „Jó haverom Pancák Deső, Paskoljon meg hűvös eső, s ne gyere te haza Pécsre Halgas a plajbázi észre! Megolvatt it rég az aszfalt Ijent ember nem tapasztalt: Megolvadt a színház a mozi Az uccán a ló és a kocsi, az áruház, az ülnök, az álnok, a Mecseken a fijuk s a lányok. Mindenki izad eleget csak a bürográcia bírja a meleget ötét igazán nem tzgattya, hogy leég az emberről a ruha, S azért kit a hőguta nem üt meg A bürokráciától kap defektet, Ha hazajösz sokat mesélek, Szevasz Pancák, isten véled.” Tisztelettei: RÖQTÖNZÖTT TARLAT Az a hölgy, aki huligánoknak nevezte őket indulattól fűtött hangon, meggondolatlan volt, mert a szokatlan hajviselet takarhat jószándékot. Azzal a fiatalemberrel sem értek egyet, aki a „kozmopoliták” bélyegzőjét verte rájuk, viszont azokkal sem osztom nézetem, akik elismerően nyilatkoztak merészségükről, mert művészetükkel kiálltak a közönség elé. Két fiatal képzőművészeti iskolás váltotta ki a vitát pénteken este nyolc óra tájban. A Színház téren már befejezéshez közeledett müvük, egy nagyméretű kompozíció, amit faszénnel, gipszszel és színes krétákkal rajzoltak az aszfaltra, amikor elismerésem fejeztem ki bátorságukért, két okból. Egyik a modernista felfogásuk nyilvánvaló hirdetéséért, a másik, hogy a kompozíciót osztó vonal alá egy papír dobozkába dobált forintokat természtes- nek tartották. De mit is honoráltak a szépszámú nézők? Maguk az alkotók sem tudták megmagyarázni. Kérdésre kérdéssel válaszoltak: Mit ábrázol Picasso?... Ha a világhírű művészt itt ott nem értjük, ők sem tartanak igényt arra, hogy a ma emberének közöljenek valamit, valamiről. Fiataljaink egy része okoz meglepetéseket időnként. De e két fiatal isko- lá-gyerek viselkedése elgondolkoztató. Azzal érveltek, hogy a francia fiatal művészek is pont így csinálják, ők miért nem tehetik ugyanazt. A „művészi kísérletezés szabadsága” lehetővé teszi, hogy nyilvánosság előtt mutassák be tudásukat, hogy ezért aztán a pécsiek pénzt adtak? — Ök nem kértek. Igaz, vissza sem utasították. Szükségük volt a forintokra? Mint később kiderült nem életszükséglet, nem vacsorapénz, mint a Szajna-parton gitározok kalapjába dobált néhány frank. A művészi kísérletezés szabadságáról. Miért éppen a képzőművészek tartanak erre jogot? Éppen úgy megtehetnék a zeneművészeti szakiskola ének tanszékének növendékei is. Nem? Végigskáláznák a Kossuth Lajos utcát. És ha a fodrászipari tanulók hasonló allűrökkel lépnének fél, akkor naponként láthatnánk az utcákon, tereken, hogyan formálódik a párizsi divat szerinti legújabb hajviselet. De félre a gúnyolódással! E jelenség fokozottabb ideológiai, világnézeti nevelést sürget iskoláinkban. Meg kell értetni fiatalságunk egy részétel, mi kényszeríti a nyugati művészvilág felnövekvő gyermekeit a ,,tányérozásra” és miért nincs helye ennek nálunk. — Sajnos, tanulóifjúságunk nem tudja mennyit költ rájuk államunk. Erre a kérdésre azt felelte egyik művészeti hallgató: „... hát ötezer forintot”. Vagy amikor azt a kérdést tettem fel, miért ezt a megoldást választják, amit a járdára festettek, azt volt a válássá: »... fessek szocreált?” Nem vádolhat senki, hogy a képzőművészetben a modem megoldások ellen lennék. Állítom én is, hogy az újat csak új formák keresésével, megoldásával lehet kifejezni, de nem hivalkodó „fenegyerekeskedéssel”, a nézők meg- döbbentésével és a művészetet megcsúfoló alamizsna-vár ássál, mint azt a két fiatal tette. Minden meghökkenésem ellenére volt ebben a nyilvános tárlatban egy hasznos tanulság: a modernista művészet és a közönség. Ilyen közelről nem találkoztam még az érthetetlen ellen meg nyilvánuló indulattal, gúnnyal és lenézéssel. És akik véleményt nyilvánítottak még konzervativizmussal, maradisággal, hozzánemértéssel, képzőművészeti kul- turálatlansággál sem vádolhatók, főleg a fiatalság meg nem értésének gyanúja nem illetheti őket, mert a két művészhez hasonló korú lányok és fiúk, gimnazisták, ipari tanulók, technikumi hallgatók vájták, akik enyhe mosollyal utasították vissza az egyik művészeti gimnazista fellengős megjegyzését: „Maid ötven év múlva megértenek bennünket”. — Mi ma szeretnénk megérteni benneteket. A máról lépvén közölnivalótok nekünk, hiszen egyidősök vagyunk, ötven év múlva félszázaddal megint előrébb lesz a művészetetek... és soha utol nem érünk titeket... — Ezt a megjegyzést egyik középiskolai tanuló mondta. Igaza van, ők voltak többen. J IXTSurv István
