Dunántúli napló, 1963. június (20. évfolyam, 126-151. szám)

1963-06-04 / 128. szám

4 NAPLÓ 1963. JÜNIUS 1. Magyarok Sao Paulóban A brazil szamba — Magyar klubban — Érdeklődés az óhazáról — Halló, Itt a nagymama beszél. A fiatalok mind el­mentek a magyar szüreti mu­latságra. Nagy öröm fogott el, ami­kor a magyar szavaikat hal­lottam a telefonkagylóból, a Sao Patiló-i tízegynéhány emeletes felhőkarcolóban lévő szállodai szobámban. Az is­meretiéin néni ízes táj szólás­sal beszélt - Megígértem, hogy feltétlenül meglátogatom a családot, felírtam a magyar szüreti mulatság színhelyének címét, s máris taxiba ültem Hosszú negyedórákon át ha­ladtunk, s messze magunk mögött hagytuk Sao Paulo központját. Rosszul megvilá­gított, földszánites házaikkal szegélyezett, külvárosi utcák­ban jártunk. A gépkocsivezető egyszer csak szenvedélyes szitkozódásba tört ki. Képte­len volt megtalálni a keresett házszámot A brazil városok­ban ugyanis a házszámot az határozza meg, hogy az épü­letek hány méterre vannak egymástól, s így gyakori, hogy 10—15-öt is ugranak a számok. Emellett a keskeny utcákban a forgalom egyirá­nyú, s az a rend, hogy az egy­mással párhuzamos utcák kö­zül minden másodikban azo­nos a közlekedési irány. így a gépkocsivezetőnek mégegy- szer fel keR becsülnie, hogy melyik az a keresztutca, ame­lyen befordulhat a keresett helyre. S ha pedig eltéveszti, újabb időt vesztegethet el a kereséssel. Most is ezért volt a nagy szátkozódás. Végre megérkeztünk a Lapa nevű városrész egyik emeletes vendéglője elé. A nagyterem­ben már javában folyt a szü­reti mulatság. A Március 15. magyar klub vezetői nagy örömmel fogad­tak. A girlandokkal feldíszí­tett teremben, ahol stílszerűen Jelógó szőlőfürtöket is erösí- |ettek a mennyezethez, óriási volt a jókedv. A táncparket­ten brazil szambára táncoló fiatalok között kellett átpré- selődnünk az idősebb korosz­tályig. Magyar-nótákat dalol- gattak — mint később meg­jegyezték — „sajnos, csak brazil bor mellett”. Megismerkedtem a klub ve­zetőségével, köztük a főtitkár­ral, Radovan Dusánnál, egy Erdélyből ideszármazó egy­kori magyarral. Majd egy 55— 60 év körüli férfi mutatkozott be Szabó néven. Ők — a leg- Uletékesebbek — tájékoztattak a Sao Paulóban élő magyarok helyzetérőL Mintegy 50—55 ezer magyar bevándorolt él Sao Paulóban. Ezek több csoportra oszlanak, politikai nézeteik szerint. Ál­talában elegendő, ha valaki megmondja Brazíliába érke­zésének dátumát, s máris kö­vetkeztetni lehet politikai né­zeteire. Az első csoportba az „ősbevándoraltak”, vagy ahogy itt nevezik őket, a „húszasok” tartoznak. Nagy részük a hu­szas években, a Tanácsköztár­saság leverése utáni időkben érkezett Brizíliába. Ők azok, akik legjobban megőrizték magyarságukat, és igyekeznek minél elevenebb kapcsolatot fenntartani az óhazával. Fiaik­kal és leányaikkal együtt ők alkotják a Március 15. magyar klub gerincét. Megőrizték ha­ladó gondolkodásukat a Sao Paulo-i munkásmozgalom küzdelmedben. Mint elmon­dották, nagy ünnep számukra, ha a klubjukban magyar fil­met mutatnak be. A másik nagyobb csoport­hoz azok tartoznak, akik köz­vetlenül a második világhá­ború előtt vagy alatt vándo­roltak ki Brazíliába, elsősor­ban az antiszemita üldözések elől, ők az úgynevezett „har­mincasok”. Nagy részük ma is meggyőzódéses antifasiszta, de távol tartja magát a bra­zil nép haladó mozgalmaitól. Csupán az utóbbi időben kezd lek el jobban érdeklődni a politika alakulása iránt, mert — mint egyik vezető képvise­lőjük, egy Sao Paulo-i üzlet- ház tulajdonosa, egy későbbi beszélgetés során elmondta — aggasztja őket, hogy Brazíliá­ban fasiszta csoportok az utób­bi időkben horogkereszteket mázolnak egyes házakra. Kü­lön klubjuk van, az úgyneve­zett Sportklub, ahol ők is szívesen tekintenek meg ki­küldött magyar játékfilmeket. Az ősbevándoroltak arca elkomorult, amikor a következő csoportról, a „negy­venötösökről” beszéltek. Sao Paulóba ugyanis közvetlenül a második világháború után olyan magyarok érkeztek, akik joggal tartottak az itthoni fe- lelőssógrevomástól. Felettük, úgy tűnik, megállt az idő, még mindig arra számítanak, hogy a fasizmus egyszer majd felülkerekedik... — jellemez­ték őket. A negyedik csoportról ke­veset tudnak a Sao Paulo-i magyarok. Ezek a „negyven­hetesek”, vagyis azok a nagy- kereskedők és gyárosok, akik látva a magyarországi demok­ratikus fejlődést, még a for­dulat éve előtt kivándoroltak kisíbolt tőkéikkel, ők gyorsan beilleszkedtek a brazil üzleti életbe, s felégették a hidat maguk mögött Mlagyarország felé. Még a Sao Paulóban élő többi magyartól is távoltart­ják magukat. S végül az ötödik nagyobb csoport, az úgynevezett „öt­venhatosok”; az ellenforradal­mi események után Brazíliá­ba sodródott magyarok, rend­kívül tarka képet mutatnak. Egy kis töredékük a „negyven ötösökhöz” csapódott, s eljár fasiszta összejöveteleikre. Má­sok megpróbálnak gyorsan brazilokká változni, de nagy nehézségeik vannak a portu­gál nyelvvel. Egy további ré­szük teljes letargiába zuhant, s az önként választott, Ma­gyarországtól eltérő új lakó­hely forró éghajlati viszonyai és annyira idegen szokásai miatt sokat szenved, de mind­ezért egykori hazáját kárhoz­tatja. Sokuk az italboltban keres feledést. Az „ötvenha­tosok” tekintélyes része azon­ban szeretne visszajutni hazá­jába, de mint fő akadályra, az útiköltségre hivatkozik. Valóban, nem könnyű előte­remteni ma Brazíliában, az infláció közepette, még a legtakaré­kosabb életmód mellett sem, azt a hatalmas összeget, amely fedezné a hazautazás költsé­geit. Ez volt az a kép, amelyet a Március 15. magyar klub vezetői festettek a Sao Paulo-i magyarokról. Másnap vendégségben vol­tam Radovan Dusánnak, a magyar klub főtitkárának ott­honába. A házigazda, amikor megérkeztem, a televízió előtt ült és egy futballmeccset né­zett. Mellé telepedtem és egy ideig együtt néztük a Santos —Pernambuco mérkőzést. Egy régebbi mérkőzést néztünk, mert Brazíliában akkor éppen nyári szünet volt a labdarú­gásban. „Eléggé ki vagyunk már éhezve egy jó kis mér­kőzésre” — tette hozzá nevet­ve, s elmagyarázta, hogy a brazil televíziós állomások (minden nagyobb városiban több televíziós adó működik) általában nem adják „egye­nesből” a labdarúgó-mérkőzé­seket, hanem csak később, filmről játsszák le azokat. így aztán nincsen verseny a sta­dionok és a televízió között. Amikor a közvetítés véget ért és házigazdám kikapcsol­ta a készüléket, megkérdezte tőlem: „Mikor játszik majd itt, Sao Paulóban a magyar válogatott? Eljöhetnének ide, hiszen úgy éreznék itt magu­kat, mint a Népstadionban. Biztosira veszem, hogy sok it­teni magyar menne el a mér­kőzésre, s talán lelkesebben zúgra a „Hajrá magyarok, mint sokszor otthon, Buda­pesten!” Közben Radovan Dusán né­met származású felesége pin- gát (cukornádból készült pá­linkát) tett az asztalra, s né­hány percre át kellett válta­nunk a beszélgetést, mert a háziasszony, csakúgy, mint a két gyerek, nem beszél ma­gyarul, csak portugálul és né- metül. A nagymama viszont, aki az első Sao Paulo-i ma­gyar volt, akivel telefonon beszéltem, boldog, ha magya­rul beszélhet, mert a portu­gált és a németet csak töri. Huszonhárom válságos perc a világűrben ,< Cooper amerikai űrhajós megpróbáltatásai Gordon Cooper amerikai űr­utas repülésében a legkritiku­sabb pillanat akkor követke­zett be, amikor megpillantot­ta, hogy az utasfülke leszál­lását irányító készülék nem működik. 22 óra (nyugat-európai idő­számítás szerint): Cooper ép­pen a huszadik kört kezdte meg. Beszél. Közli, hogy fül­kéjében éppen felgyulladt a 0—5—G jelzésű zöld fény. Ca­pe Canaveralban és az ellen­őrző állomásokon az emberek rettegve vártak erre, mert a fénynek nem lett volna sza­bad kigyulladnia. Az égők tűzijátéka A tervek szerint ugyanis en­nek a fénynek kellett volna jeleznie az űrutas utolsó sza­kaszát, éspedig akkor, ami­kor az utasfülke ismét a Föld mágneses térségébe ér. Ennek tehát csak a 22. kör után kel­lett volna megtörténnie. Coo- pernak azonban még két kört kellett megtennie 200 kilomé­ter magasságban. Az önműkö­dő irányító rendszer tehát nem működött, valami elrom­lott. Cooper elhallgatott. Taná­csot, parancsot, utasítást várt. Cape Canajvaralból a techni­kusok csak ennyit tanácsol­hattak neki: „Pöcköld meg a villanyégőt, el fog aludni”. Valóban az égő elaludt, de két perc múlva ismét felgyul­ladt, majd ezután valóságos tűzijáték kezdődött: vörös, zöld és kék lámpák gyullad­tak ki egymás után. Cape Canaveralban, az el­lenőrző állomáson nőttön nőtt a rettegés. Ez azt jelentette, horgy Coopernek egyedül, kézi irányítással kell visszavezé­nyelnie fülkéjét a légkörbe. Ez i ugyan nem lett volna első : eset az amerikai űrhajózásban, i mert 1962. május 21-én Scott j Carpenter a harmadik kör után 400 kilométerre a céltól I ereszkedett le. John Glenn út­jának egy szakaszán szintén kézzel irányította fülkéjét. Cooper repülése idején Glenn Japántól délre egy ha­jó fedélzetén tartózkodott. — Azonnal összeköttetésibe lépett Cooperral és igen értékes ta­nácsokat és utasításokat adott neki. Cooper megőrizte hidegvérét és mindig csak egyetlenegy szóval válaszolt: „Roger” (az Az óhaza iránt igen nagy az érdeklődés a Sao Paulo-i magyarok kö­rében. Az idősebb korosztály tagjai közül különösen sokan akarnak hazatérni. A hazajö­vök először rendszerint csu­pán látogatóba jönnek, hogy amolyan „terepszemlét” tart­sanak. Nem egy hazalátogatót azonban olyan honvágy fog el — miután megismerkedik új­ra az óhazával, — hogy visz- szatelepül Magyarországra. Arkus István. űrhajósok nyelvén ez azt je­lenti: értem). 22 óra 30 perc: Canaveral- ban egy furcsa párbeszédet hallgattak. A percek ólom­lábbal vánszorogtak. Az űr­utas most az utolsó kört írja le. A Csendes-óceán fölött re­pül. Átrepült Kína felett és most Sanghajtól keletre kell előkészülme a leereszkedésre. Hogy visszaztérjen a Földre, önmagának kell irányítania fülkéjét, az elektromos önmű­ködő műszerek elromlottak. Glenn minden másodperc­ben mondja neki, hogy milyen mozdulatot tegyen. Ezeket a sorsdöntő pillanatokat a Cape Canaveral-i elektron agyak számították ki, de a pilótának is hibátlanul kell teljesítenie feladatát. Carpenter csak 3 másodpercet tévedett és — 400 kilométert! 23 óra 58 perc: Glenn ismét összeköttetésben áll Cooper­ral. Bátorító szavakat mond neki, emlékezteti arra. mit kell tennie, és végül csak eny- nyit mond: „Még négy perc”. Cooper érezte, hogy az utas- fülke megremegett, amikor üzembe helyezte a hátsó ra­kétákat. Ezzel kellett csökken­tenie az utasfülke sebességét, 1,5 fokos szögben Coopemak egyedül a látha­tár vonala volt az egyetlen tájékozódási lehetősége. Ké­nyes pillanat következett be; hogy leereszkedhessen, három fogantyúval kellett irányítania fülkéjét. Arra kellett töreked­nie, bogy igen pontosan 1.5 fokos szögben a horizont alatt érkezzen a légkörbe. Mindez igen gyorsan játszó­dott le. Nulla óra egy perc­kor 27 ezer kilométeres órán­kénti sebességgel átrepülte a Kínai-tengert és Japán felé közeledett. Mögötte a csillagos ég, előtte a nappal. Alatta Japán látszik, tovább pedig hatalmas kékség: a Csendes­óceán. Glennt hallgatja, aki, szemét egy rendívül pontos órára szögezve számlálja a másodperceket. A „Mos.t”-ot nulla óra három perc tizenkét másodperckor kell kimonda­nia. öt, négy, három, kettő, egy! Most! Cooper felemeld kezét és1 megnyom három gombot. — Ezekkel helyezi üzembe a zu­hanását csökkentő ellenraké­tákat. Minden gombot öt má­sodperces eltéréssel nyom meg. A rakéták működnek! Hétezer fokos hőség Nagy az izgalom Cape Ca- naveralban, az ellenőrző ál­lomáson. Most már szinte tel­jesen biztos, hogy Cooper si­kerrel végzi el a kísérleteket. Az űrhajós már ereszkedik. Kilencven kilométer magasság ban behatolt a legsűrűbb lég- rétegbe. Háta mögött a fülke védőfala áttüzesedik. Negyven kilométer magasságban a vé­dőfal külső burkolatának hő­mérséklete 2000 fok Celsius. Harmincöt kilométer ma­gasságban kinyílik az első ej­tőernyő s az űrutas erős rán­tást érez. Kinyílik a második, még nagyobb ejtőernyő. A zu­hanás sebessége csökken, mind ez azonban az űrutas számára borzasztó 'testi megpróbálta­tást jelent. Kilencven kilomé­ter magasságból húsz kilomé­ter magasságig az óránkénti 24 ÓOO kilométeres sebesség kevesebb mint 500 kilométeres óránkénti sebességre csökkent. Ebben a pillanatban az űr- utas kapcsolata megszakadt a földön levő társaival. Hangját nem hallani többé. Nulla óra 22 perc: Cooper ismét beszél: „Minden rendben van a fülkében, készülődöm a leszállásra”. Nulla óra 25 perc: Az utas- fülke a Csendes-óceánba zu­hant. A tenger csendes. Cooper mindössze öt kilométerrel vé­tette el a célt. Ez igazi rekord a pontosságban. Megjelennek a helikopterek, s Gordon Coo­per kalandja szerencsésen végétért. A milliomos orgiái Klagenfurtot hetek óta egy nagy port felvert tár­sasági botrány tartja izgal- lomban. Herr Heinz Berndt, nyugat-berlini milliomos és néhány társa a rendőrség őrizetében várja, hogy ügyük bíróság elé kerüljön. Bemdtnek Nyugat-Berlin- ben több mosodája van, s a lapok szerint Nyugat-Berlln 12. leggazdagabb és legte­kintélyesebb polgára között található neve. Február közepén tartóztat­ta le Klagenfurtban a rendőrség, miután már hosz- szú ideje köztudomású volt, hatalmas luxussal berende­zett villájában rendszeresen orgiákat rendez. Társasági összejövetelnek nevezett or­giáinak fő vonzóerejét a nagy számú fiatal lány jelenléte jelentette. Berndt felihaj tói vendég­lőkben és eszpressókban dol­goztak. Számos fiatal lány hajlott a részvételre, amikor a csábítók mesés szerződé­seket Ígértek nekik Nyugat- Berlinben. Csak később de­rült ki, hogy a megunt lá­nyok nem szerződést, hanem csupán állást kaphattak Berndt nyugat-berlini mo­sodáiban. A milliomos a börtönben is kellemesen tölti az elő­zetes letartóztatás heteit. Ar­ról suttognak, hogy Berndt- nek igen jó kapcsolatai van­nak Klagenfurtban, s a vá­ros vezetői és ismert iparo­sai közül számosán rendsze­resen részt vettek a „társa­sági összejöveteleken”. Ar­ról is beszélnek, hogy a fel­hajtok között rendőrtisztvi­selők is szerepeltek, akik látszatletartóztatással fenye­gették meg azokat a lányo­kat, akik nem akartak részt venni a „nylon-fehémeműs bálokon.” A tárgyalásra részben «árt ajtók mögött kerül sor. — Nem annyira az ügy erkölcs­telensége miatt, hanem kér­dés, kiről derül ki, hogy je­len volt a luxusvilla esté­lyein.-----------------------------------------.. Négy ország autóútja’n Bizony az elmúlt keserves tél, úgy kellett tapasztalnunk, hatalmas károkat idézett elő az 1. sz. főútvonalon és nem kis nehézségbe ütközött a te- relőutakon keresztül haladva, a gépkocsi rugóinak épségben tartása. Bécsbe, két héttel a válasz­tások előtt érkeztünk, ahol azonban a választási izgal­makból nem sok látszott. Az „Ilonká”-nál kell ebé­delni, mert ebben az étterem­ben magyar kosztot adnak. Némi keresés után rá is akad­tunk a belváros egyik kis ut­cácskájában a szűk és min­dennek. inkább, csak étterem­nek nem mondható helyiség­re, ahová most már nemcsak az éhség, hanem a kíváncsi­ság is vezetett bennünket. A menü ára 17 schilling volt és mi, akik a felszaba­dulás óta jónéhány üzemi menüt ettünk végig, felelős­ségünk teljes tudatában kije­lentjük, hogy ennél rosszab­bat sehol sein szolgáltak fel. Sajnos Bécsben sok, ilyen magát magyarnak reklámo­zott vendéglő működik, a ma­gyar vendéglátás és a magyar konyha cégére alatt. Ezek nem hoznak megbecsülést a magyar vendéglátóiparra. Szükség is volna most arra, hogy végre megnyíljon a hi­vatalos magy étterem, úgy, ahogy az elmúlt időkben is működött a Bécsi Nemzetközi Vásárokon, óriási sikert arat­va, sok száz meg ezer hívet szerezve a magyar szakács­művészetnek és országunk­nak. Hát most már meg kell néznünk az annyira reklámo­zott Westside Story filmet. Az amúgy is drága „Fórum” mozi dupla helyárakat számí­tott, a közel három órás film­hez. A moziépület 1. emele­tén egy szép presszó műkö­dik, melyet az előadásra vá­ró és az előadás utáni közön­ség látogat. A filmet egy di­vatbemutató előzte meg, mely nem állott másból, mint egy bemondóból, két nőből és egy férfiből. Most pedig látni fogják az elegánsan öltözött férfit: Hát mi valahogy más­képp képzeljük el a jólöltö­zött férfit, mint egy vérvörös mellénnyel egy sárgás zakó­val és bordó nadrággal, és hozzá csipkés kézelővel. Utazásunk során gyakran találkoztunk áruházakban, üzletekben, utcán világos öl­tönyökkel, rózsaszín, sőt lila zakókkal, más színű nadrág­gal és fantasztikus ábrákkal színezett mellényekkel. Al- pacca, úgy hívják ezt a Nyu­gaton divatos, könnyű fém­szálas anyagot, amit teljesen elképzelhetetlen, rikító szí- nekoen gyártanak. Bécsben a női divat mintha egy kicsit mellőzné a magas torony frizurát a groteszkül szabott ruhákat és kabátokat, s a női ruhák hossza is kezdi elérni a normális hosszúságot. Jóleső érzés volt nézni Becs­től kezdve Münchenben, Frankfurtban, Düsseldorfban, Brüsszelben és Rotterdamban, magyar művészeket hirdet­nek, énekesek, hegedűsök, zongoristák, ének- és zene­karok szerepelnek, ezeknek a városoknak plakátjain. Sok magyar zenekar játszik a nyugati országokban, minde­nütt igen nagy silterrel. Salzburg az utóbbi évtized­ben egyre sűrűbben látoga­tott és híressé vált város, va­lóban elragadó képet muta­tott, amikor a most épült Európa Szálloda 8. emeleti étterméből kinéztünk. A sze­zon még nem kezdődött el, mondotta az üzletvezető és most bizony üres a szállodánk és kevesebb lesz a jutaléka a dolgozóknak. Most különös óvatossággal tessék vezetni a Salzburgból kiinduló autópályán, mert olan szédítő gyorsasággal szá­guldó gépkocsikkal fognak találkozni, amit eddig bizto­san még nem láttak. Igaza volt, egymás után száguldoz­tak el mellettük közel 200 km-es sebességgel a legkülön­bözőbb gyártmányú gépko­csik, úgy hogy a 130 km-es sebességgel haladó jármű­vünk valósággal állni látszott mellettük. Autóbahnnak hívják ezt a pályát, amit magyarul nyűgöd tan versenypályának fordít­hatunk le. Sok száz apró, a vezetéssel kapcsolatos körül­ményre hívja fel a figyelmet. Külön-külön tábla jelzi a füst, a felhő, sőt a gőzképző­dést, a szarvas, a medve, a nyúl és az őz veszélyt. Fel­irat mutatja, hogy mikor kell kezdeni fékezni, ha a vezető a pihenő helyre, vagy a pá­lyán lévő Motel éteremhez, \ presszóhoz akar jutni. Itt; alakult ki az új és bizonyára nálunk is mielőbb teret hó-' dító új vendéalatóipari egy-; ség és eladási forma, az úgy­nevezett Rasthaus (Pihenő­ház). ízlésesen, de praktikusan berendezett éttermek, falato­tok és önkiszolgáló étter­mek v írják a pályán, az egyik városból a másikba igyekvőket. Külön fürdőszo­bák és fürdőtermek és renge­teg automata, amely többek között, pénz bedobására vil­lanyborotvát, jégbehűtött te­jet papírba csomagolva, forró kakaót, csokoládét, cukorkát, varrókészletet és ki tudná megmondani, hogy még mit szolgáltat. De szándékoznak, ahogy halljuk, a nagyobb vá­rosok utcáin, benzint kiszol­gáló automatákat is felállítani. Ezek 3.5 liter benzint adnak ki, a megfelelő pénzösszeg bedobása után, egy műanyag kannában, és ha a kannát visszateszik az automatába, a kanna értéke pénzben visz- szajön. (Folytatjuk.) Kened! Mihály

Next

/
Thumbnails
Contents