Dunántúli napló, 1963. június (20. évfolyam, 126-151. szám)
1963-06-18 / 140. szám, Első kiadás
1963. JÜNITJS 18. hiaplA 5 Bajnoki rajt bonyodalmakkal A vízilabdázók vasárnap kezdték meg mérkőzés-sorozatukat. Az Urán SOnek, és a Dózsának Is Jászberény csapata lett volna az ellenfele. A jászberényieknek a sorsolás szerint egy mérkőzést kellett volna játszaniok az Urán SC-vel. A vendégek azonban kérték a Dózsát is. hogy játsszák le velük a bajnoki találkozót, ne kelljen nekik még egyszer Pécsre utazniuk. A Dózsások elfogadták a jászberényiek ajánlatát é$ délután 5 órára kérték a szövetségtől a mérkőzés kiírását. Az Urán SC-vel a jászberényiek délelőtt le is játszották a bajnoki pontokat mérkőzésüket, mivel a két budapesti játékvezető nem érkezett meg időben, a két csapat közös megegyezéssel egy pécsi szükségjátékvezető közreműködésével játszott. Délután annak rendje és módja szerint megjelentek a Dózsások a Balokány-fürdőben, ott volt az időközben Budapestről megérkezett játékvezető is, de hiába várták a lila-fehérek ellenfelüket, helyettük egy telefonértesítés érkezett: a jászberényiek nem játsszák le a mérkőzést. a délutáni gyorssal hazautaztak, ha a Dózsával is találkoztak volna, nem érkeznek haza időben Jászberénybe. A vendégsportolók úgy látszik elfeledkeztek megnézni a menetrendet, amikor kérték a Dózsát és a szövetséget a mérkőzés lejátszására. ☆ Jászberény—Urán SC 5:4 (1:0, 1:2. 1:1. 2:1) vezette: Brinke. Sw>- cos mérkőzésen >a jobban úszó Urán ellen a jászberényi csapat rutinos játékkal, helyzeteit ered- •nénvesebben használta ki. A bécsiek góldobói Gyimesi 2. Kovács I. (4 m-esből) és Hunyor. NB II. nyugati, csoport 1. Csepel 2. S.-fehérvár 3. Dunaújváros 4. BVSC 5. Szállítók 6. Budafok 7. MAV-DAC 8. Oroszlány 9. Budai Sp. 10. PVSK 11. Z.-egerszeg 12. M.-óvát 13. EVTK 14. K. Lombik 15. Kaposvári K. 16. Csepel Autó NB II. keleti csoport 28 21 5 2 68:18 47 28 13 11 4 43:22 37 28 13 10 5 54:32 36 28 14 6 8 41:40 34 28 11 8 9 32:27 30 28 11 8 9 34:35 30 28 8 18 7 37:33 29 28 9 11 8 44:41 29 28 9 10 9 31:36 28 28 10 7 11 35:38 27 28 9 8 11 36:43 26 28 6 12 10 34:40 24 28 5 11 12 25:33 21 28 7 4 17 23:56 18 28 5 7 16 30:59 17 28 7 1 20 27:45 15 Diósgyőr 28 17 Ózd 28 17 Miskolci VSC 28 14 Nyíregyháza 28 12 Egyetértés 28 12 Láng 28 10 10 Ganz-MÁVAG 28 10 9. i 10. I U- 1 12. ! 13. I 14. I 15. 16. Ökölvívó NB II. PVSK—Kőszeg 11:9 NB II. ökölvívó mérkőzés, Kőszeg. A pécsiek legerősebb csapatukkal utaztak el a számukra fontos mérkőzés színhelyére. A szép számú nézősereg :öbb színvonalas összecsapásnak lehetett szemtanúja. A pécsi Ökölvívók közül különösen Kós«, Pataki, Szlávics, Jámbor és Sándor tett ki magáért. Mind az öten megnyerték mérkőzésüket. A haza! ökölvívók közül Nemes, Kunfalvi. Demók és Artner győzött. A Gombkötő—Lantos Összecsapás döntetlenül végződött. Az VTC ellen vívja Pécsett utolsó tavaszi mérkőzését a pécsi csapat. Ha a zöld-fehérek ellen győzelemmel tudják befejezni a tavaszi idényt a vasutasok, felzárkóznak a középmezőnyhöz. Borsodi Egri D. Bp. Spart. Szolnok Kecskemét Bp. Előre Debrecen Salgótarján Szegedi VSC 28 10 28 11 28 10 28 3 50 4 51 6 40 8 42 9 40 Ő 38 8 10 38 8 10 34 3 14 31 5 13 36 5 14 25 28 6 10 12 27 28 10 2 16 36 28 8 5 15 28 28 7 7 14 27 28 7 7 14 31 18 42 :19 41 22 36 :42 32 :33 31 :38 30 :35 28 :36 28 :35 25 :47 25 :35 23 :31 22 :45 22 :43 21 :43 21 :52 21 NB n. MÉRKŐZÉSEK Nyugati csoport: ZTE—Oroszlány 4:0, Kaposvár— EVTK 2.-0, Budai Spartacus— BVSC 2:1, K. Lombik—Budafok 1:0, Mosonmagyaróvár—Dunaújváros 1:1, Székesfehérvár—Csepel Autó 2:0, Csepel—Győri MÁV DAC 4:1. Döntetlenek napja A labdarúgó-bajnokság hajrájában majdnem minden mérkőzésnek külön jelentősége van. Szegeden a vidék legjobb csapata címéért küzdött a SZEAC és a Dózsa. Az eredmény döntetlen lett. Komlón a hazaiak a kiesés elkerüléséért harcoló Salgótarjáni Bányásszal találkoztak, a bányász csapatok is megosztoztak a bajnoki pontokon. Döntetlenül végződött az NB m. délnyugati csoportjának rangadója, a Pécsi BTC—Pécsi Bányász találkozó is. Ér tékes győzelmet ért el az NB II. nyugati csoportjában a PVSK. A vasutasok Budapesten a Szállítóktól rabolták el a két pontot. A megyebajnokság hajrájában is izgalmas mérkőzések voltak, az Urán SC legyőzte a Pécsi Vasast, a Porcelángyár pontot adott le a nagy lelkesedéssel és igen jól játszó ElŐrének. r Értékes győzelem PVSK—Szállítók 1:0 (1:0) Vasárnapi érdekességek Czabán Samu téri pálya, 600 néző, vezette: Szűcs. PVSK: Hámori I — Hornung, Mohácsi, Hámori II — Köves I, Köves II —Kardos, Bérezési, Vin- cze, Freppán, Horváth. Edző: dr. Czibulka Mihály. Szállítók.: Várhidi — Jerabek, Moravcsik, Gajdács — Bajták, Németh — Kalász, Nárai, Zárai, Szamosi, Kelemen. Edző: Kontha Lajos. A PVSK labdarúgói nagy becsvággyal és akarással léptek pályára Budapesten. A Szállítók 1 vezették az első támadásokat, később a vasutasok is szóhoz ju- tékosok nem csak nagy lelkesedéssel játszottak, de helyenként különösen, a ms- zőnyben ügyesen adogattak. A hazai csapat 0:0 állásnál gólhelyzetet hagyott ki. A hajrában a vasutasok erősíteni tudtak, és végeredményben megérdemelt értékes győzelmet arattak. A két pont sorsát eldöntő gólt Freppán lőtte. A PVSK csapatából Hámori I, Hornung, Hámori II és Kardos árult el jó formát. A budapesti együttesből Moravcsik és Nárai játéka emelkedett ki. Az NB III. helyi rangadója, a BTC—Bányász összecsapás pont- osztozással végződött. Győrffy egy meredek labdára előbb érkezett, mint a kifutó Kovács és megszerezte az első gólt. II kiesés is eldőlt az NB lll-ban Döntetlenül végződött a pécsi rangadó — Súlyos vereséget szenvedett a Mohács Kaposváron § líj világcsúcs maratoni futásban Anrfhátoa« maratoni futóversenyt rendeztek, amelyen Leonard Edéién új világrekordot állított fel. A 25 éves versenyző a 42,105 km-es távot 2:14:28 óra alatt teljesítette és ezzel átadta a múltnak az etiópiai Bikila Abebe 2:15:16,2 órás világcsúcsát, amelyet Rómában az olimpián futott. Az új világcsúcs útvonala Windsor—Chiswick között volt. Al- buquerqueben (Uj-Mexikó) folynak az amerikai egyetemi atlétikai bajnokságok küzdelmei. A 220 yardos versenyen (kanyaros pályán) Henry Carr 20.5 mp-es eredményével beállította a hivatalos világrekordot és két tized másodperccel maradt el az általa nemrég felállított új világcsúcstól, amely 20.8 mp, de még nincs hitelesítve. Az NB III vasárnapi fordulója ! után nemcsak a felújítás, hanem j a kiesés kérdése is tisztázódott, j A Siófoki Bányász Kiskunhalason j győzni tudott, a Dombóvár viszont vereséget szenvedett Baján, ezzel I a Siófok előnye négy pontra nö- 1 vekedett, ezt az előnyt a hátra- j lévő két fordulóban a Dombóvár már nem tudja behozni. Az NB 1 Hl délnyugati csoportjában a j Dombóvári VSE-nek kell osztályzó | mérkőzéseket játszania a bennma- I radás eldöntéséért. í PÉCSI BÁNYÁSZ—PÉCSI BTC l 3:3 (1:1) I BTC pálya 500 néző, vezette: I Kristóf. PBTC: Gergely — soós. ' Szőke, Torok — Varga. Horváth — Görgényi. Győrfi. Kincsei, Hauselii. Angyal. Edző: Dara János. Bányász: Kovács — Ulrich, Lounbotsi, Farkas X — Pintér, Farkas XI. — Selymes Györtcő II, Gyuiteó. Tamás, íülöp. Edzó: Krivauek Vilmos. Nagyon érdekes és izgalmas mérkőzést vívott a két csapat. Az eredmény a követkézéképpen alakult: BTC 1:0, 1:1, BTC 2:1. 2:2. Bányász 32, 3:3. A hazai csapat közelebb állt a győzelemhez, mert csatárai a három gólon kívül négy ! kapufát is lőttek. Góllövök: Györ- j kő H 3, Illetve Győrit 2. Angyal 11-esből. Jók: Lombost, Pintér, ! Györkő II.. illetve Varga a me- i zöny legjobbja. Szőke Görgényi, | Győrfi. Fülöp a 88. percben meg- i sértette a játékvezetőt, miért ki- : állította. Dr. Nagy Lajos Az NB 111. állása PÉCSSZABOLCSI BÁNYÁSZ— székesfehérvári mAv 2:2 (2:1) 1. Pécsi BTC 28 19 5 4 79:40 43 2. P. Bányász 28 15 10 3 34:27 40 3. Kaposvár 28 16 75 66:27 39 4. Sz.-fehérvár 28 16 7 5 43:27 39 5. Szekszárdi D. 27 13 4 10 60:46 30 6. Nk. Bányász 28 12 5 11 48:4l 29 7. Bajai Ép. 28 10 8 10 34:38 28 8. Mohácsi TE 28 11 5 12 35:45 37 9. Kalocsa 28 10 6 12 52:64 26 10. N.-mányok 28 11 2 15 42:64 24 11. Szekszárdi P. 28 9 5 14 30:48 23 12. P.-szabolcs 27 6 9 12 34:41 21 13. Kiskunhalas 2É 7 7 14 32:48 21 14. Nk. Dózsa 98 6 8 14 39:51 20 15. Siófok 28 7 6 15 37:55 20 16. Dombóvár J8 7 2 19 25:51 16 Pécs6zabolcs, 300 néző. vezette: . Schnierer. Pécsszabolcs: Szmolka — Kővár, Rózsa 1.. Mazil — Brandt. Weit II — Halena, j Koch, Rózsa III., Antal, Kesztyűs. Edző: Meggyes Lajos. Székesfehér i vár; Kiss — Kovács. Tihanyi, j Sziláéi — Bognár, Pajor — Ruzslcs, Lukács. Homolya, Horváth I., Horváth II. Edző: Bódi Ferenc. Hatalmas iramú mérkőzésen Halena sérülése miatt 60 percen át | tíz fővel játszott a hazai csapat. I A második félidőben a vendégek óriási küzdelmet folytattak a kiegyenlítésért. de ez csak az utolsó percben esett szerencsés góllal sikerült. Góllövök: Halena 2, Lukács. Homolya. Jók: Rózsa I. a mezőny legjobbja. Koch. Antal, illetve Tihanyi. Ruzics. Horváth I. Szántó József BAJAI ÉPÍTŐK—DOMBÓVÁRI vsk «:« am j-*bővt, ' . Baja, aoo néző. vezette: Sümegi. Baja: Disztl — Bányái, Páncsics H, Rápity — Nagy. Mi- kus — Kreisz, Czeglédl Páncsics I.. Poszlancsek, Ágatity. Edző: Fekete-Kovács Győző. Dombóvár: . Sárkány — Marosi, Egyed II., Varga — Lehőcz. Kalmár — Lász- j ló. Tapaszt!, Gerencsér, G. Kiss, Halmost IH. Edző: Albrecht Jó- 1 zsef. Az Építők mindkét félidőben [ nyomasztó fölényben játszottak, j győzelmük akár kétszámjegyű is ! lehetett volna. A dulakodó Egyed H. és Kreisz a 15. percben kiállítva. Góllövök: Czeglédl 2, (egyet li-esből) Agatity. Páncsics I. Jók: Páncsics II, Nagy, Czeg- lédl. Páncsics I., illetve Sárkány, Varga, G. Kiss. Márton Sándor NAGYMANYOKI BÁNYÁSZ— KALOCSAI KINIZSI S:2 (1:2) Nagyxnányok, 1000 néző, vezette Nárai. Nagymányok: Szőes — Gebauer. Komáromi. Baitha — Hirschmann. Farkas — Teleki, Becze. Hucker, Wéber, Kozma. — Edző: Palartíniusz János. Kalocsa: Schurmann — Bolvári. Páncsdes, Bálint — Tamási. Miskel — AndA% Urán SC nyerte a rangadót — Kilenc gólt lőtt a Vasas L Bányáss a megyebajnokságban Három fordulóval a megyei bajnokság befejezése előtt csak a kiesés kérdése dőlt el, a Vajszló 7 ponttal maradt le a 15. helyezett Pécsi Postástól. Így az ormánsági csapatnak már semmi reménye nincs a bentma- radásra. Az élcsoportban a Pécsi Vasas vereségével a gépgyáriak bajnoki reményei minimálisra csökkentek, de érzékeny pontveszteség érte a porcelángyári együttest Is. A vesztett pontok alapján az élcsoport állása a következő: 1. PEAC 13 pont, 2. Porcelángyár 15 pont, 3—4. Urán SC, Pécsi Vasas 16—16 vesztett pont. Meglepetéssel végződött a Pécsi Kinizsi—Boly találkozó, a vendégek biztos győzelmet arattak. Megosztoztak a pontokon Magyarszéken és Lánycsókon is, ahol igazságos döntetlen eremények születtek. Vasas I. B.—Vajszló 9:1 (3:1) Vasas I. Bányatelep, 15« néző, vezette: Domán. A Bányásznak nem jelentett különösebb akadályt az utolsó helyezett legyőzése, habár az első félidőben jól tartották magukat a vendégek. Góllövök: Bakó, Fábiánfi 3—3, Szalal, Vén, Zombár, illetve Sovány. Jók: Barka, Földi, Szalai, Bakó, illetve Sovány, Váci. (Vancslk László) Szigetvár—Lánycsók 1:1 (1:0) Lánycsók, 100 néző, vezette: Bár- 4bs. Az első félidőben kiegyensü|lyozott játék folyt, a második félidőben a hazai csapat játszott nagy fölényben, de csatárainak csak kiegyenlítésre futotta. Góllövők: Matáncsi, illetve Doszpod. Jók: Lempel, Zsigmond, illetve Doszpod, Müller, Hadra (Wolf Ferenc) Urán SC—Vasas 2:1 (1:0) Pécs, Tüzér utca, 20« néző, vezette: Papp. Jó iramú, változatos mérkőzésen különösen fedezeteinek Jó játékával nyert a bányász csapat. A helyzetek kihasználásával azonban most sem jeleskedtek a hazai csatárok. Góllövők: Pécsi, Kovács, illetve Becsei. Jók: Pécsi, Balázs, Kercza, Kovács, illetve Becsei, Rákóczi. Bujtor Béla Magyarszék—Siklós M Magyarszék, 29« néző, vezette: Darányi. Alacsony színvonalú mér kőzésen mindkét csapat Játékosai igen könnyedén vették a játékot. Jók: Kertész, Balogh, Hering, Láda, Illetve Helnmüller, Lovász, Nagy. Tóth László Boly—Pécsi Kinizsi 3:1 (2:0) Helyiipar-pálya, 5« néző, vezette: Budán. A tartalékos hazai csatársor nem tudta tartani a labdát a sokkal többet támadó vendégük váratlan, de biztos győzelmet arattak. Góllövők: Abai, Rebényi, Lukács, illetve Fodor IL Jók: Volk, Békési, Edelmann, lile ve Guth, Fodor IL, Bruder. Ardai István PVSK II—PEAC 4:1 (2:1) Tüzér utca, 20« néző: vezette: öze. Az egyetemisták tartalékosán álltak fel, játékosaik nagy részét a vizsgák maitt pihentették. Az NB ll-es tartalékok helyenként tetszetősen és eredményesen játszottak. — Góllövők: Szentannai 3, Pecze, illetve Koller. Bolla Ferenc * Szombati mérkőzések: Pécsi Szikra—Pécsi Postás 3:1, Pécsi Előre—Pécsi Porcelángyár 0:«. A megyebajnokság állása 1. PEAC 27 17 7 3 45:14 41 2. Urán SC 38 17 6 B 74:20 40 3. Porcelángyár 27 18 3 6 47:13 39 4. P. Vasas 27 15 8 4 50:21 38 5. Vasas I. B. 27 15 7 5 56:26 37 6. P. Kinizsi 28 14 7 7 47:30 35 7. P. Előre 27 10 8 9 47:40 28 8. Boly 27 11 4 12 37:38 26 9. Helyiipar 27 9 6 12 23:34 24 10. Siklós 27 8 7 12 36:47 23 11. Szigetvár 27 7 7 13 32:47 21 12. Magyarszék 27 8 5 14 23:6i 21 13. Lánycsók 28 6 8 14 20:44 20 14. P. Szikra 27 C 6 15 38:53 18 15. P. Postás 28 5 6 17 33:53 16 16. Vajszló 27 3 3 21 18:83 9 1. PVSK II. 30 18 6 6 74:35 42 ; rás. Sipos H, Bartal, Kovács IL, Halász. Edző: Hlrmánn Endre. Végig izgalmas, nagyiramú mér- i kőzést vívott a két csapat. Góllövők: Hucker 2. Becze. illetve András. Komáromi öngól. Jók: Komáromi, Becze, Hucker. Kozma, Illetve: Páncsics. András. Klausz István KAPOSVÁRI HONVÉD- MOHÁCSI TE SK> (12)) Kaposvár. 300 néző. vezette: — Schlarb. Kaposvár: Markó — Bárány. Tamási. Liber — Muzs- lai, Láng — Tulok. Németh. Pal- kovics II.. Palkovics I.. Szűcs. Edző: Radnai István. Mohács: Varga — Bárácz, Temesi. Holényi — Pleck, Kővári — Gyéval. Gombár, Vidra. Peszt. Reichspack. Edző: Ruff Ferenc. A mérkőzés Btső félidejében még lelkesen küzdöttek a mohácsiak. a második félidőben óriási fölényben játszott a hazai csapat és győzelme még ebben az arányban is megérdemelt. Góllövők: palkovics I-, Németh 2—2, palkovics n. Kitűntek:" Palkovics I., Bárány. Markó. Láber illetve. Ho- lényl. Gombár, pleck. Pajor Gáspár NAGYKANIZSAI BÁNYÁSZ NAGYKANIZSAI DÓZSA 3Ä (1:1) Nagykanizsa, 1000 néző. vezette: Varjú. Bányász: Vlaszák — Dénes. Lervenc. Bodnár — Németh IL, Viola, — Meszes Király. Lukács. Hegedűs. Józsi. Edző: Miha- lecz Boldizsár. — Dózsa: Németh I. — Kőhalmi. Endrei. Cserfán — Bodzsár Benyovszki — Rigó, Markotán. Téglás. Major, Németh H. Edző: Kiss István. A zalad rangadón a Bányász eredményesebben, a Dózsa lelkesebben játszott. A győztes csapat két, a vesztes egy gólt 11-esből szerzett. Góllövők: Hegedűs 2, mindkettőt 11-esből Lukács, illetve Madkotán 11-esből. Major. Kitűnték. Vlaszák. Lervenez. Lukács, Hegedűs, illetve Kőhalmi, Bodzsár Téglás. Major. Tóth Károly SZEKSZÁRDI DÓZSA— SZEKSZÁRDI PETŐFI 3:1 («ti) Szekszárd, 1000 néző; vezette: Hammer. Dózsa: Szlavicsek — Tamási, Novák, Bencze — Gyurik, Kacsányi — Dósai, Majnai — Ungi, Kormos, Gahó. Edző: Kemény Tibor. Petőfi: Gretfeinstem — Tanz, Geller, Garamvölgyi — Ulrich, Bosnyák — Huth, Bárány, Zörényi, Málinger, Rostási, Edzó: Tamási László. Alacsony színvonalú mérkőzésed 7« percen át a Petőfi vezetett, de Dósai szemfülessége megfordította a mérkőzést. Gólszerzők: Dósai, Kozma Gahó, illetve Ungi. Jól Játszottak: Dósai, Gahó, illetve Gretfeimetein, Garamvölgyi. Dr. Tucsni László SIÓFOKI BÁNYÁSZ—KISKUNHALAS 14 (1:0) Kiskunhalas, 4«« néző, vezette: Kleiber. Siófok: Istvándi — Farkas, Fehér, Fejes — Nagy, Balogh — Sier, Kovács II, Tóth, Szabó, Papp. Edző: Harag Tibor. Kiskunhalas: Nagy — Tóth I, Hődör, Mészáros — Homyák, Schwerla — Csányi, Pucsik, Vanyiska, Tóth II, Jáger. Edző: Virágh István. A vendégek sokkal jobban játszottak a hazaiaknál, csapatmunkában és a kapu előtt is felülmúlták a halasiakat. Győzelmük megérdemelt. Góllövő: Papp. Jók: Fehér, Tóth, Szabó, Papp, illetve Homyák, a mezőny legjobbja és Hődör, Balogh József Matarits, a PEAC legfiatalabbja j jó játékával nagyban hozzájárult I a pécsi csapat győzelméhez Szeged ellen. Szegletiné. a BTC legjobb játékosa. mint Pécs válogatott is eredményes volt. Győzelmei nagyon kellettek a döntetlen eredményhez. Pécsi vállalat vegyipari technikust, vagy vegyipari munkakörben jártas, érettségivel rendelkező Férfi munkaerőt alkalmazna. — Fizetés végzettségtől és gyakorlattól függően 1600—200« Ft. ,,Vegy ipari technikus” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe Győzött a Dőzsa a Váci Forte ellen az NB n. kézilabda bajnokság elmúlt fordulójában. A Dózsás Gál Lajos betörésével szemben tehetetlenek a vendégjátékosok. EGESZ NYÁRON KARTONBAN Női mosóruhák normál és extra méretben Leányka mosóruhák Bakfis mosóruhák 110,— Ft-tól 220,— Ft-ig 58,— F-tól 88,— Ft-ig 90,— Ft-tól 160.— Ft-ig f