Dunántúli napló, 1963. június (20. évfolyam, 126-151. szám)

1963-06-02 / 127. szám

4 NíA5*f.ö 1963. JÜNIUS í. Három kitüntetett pedagógus AZ EGYIKNEK körkemence a neve, a másiknak „mész- mű”, Ott állóinak egymás kö­zelében Pécsbányatelep sza­márkúti elágazásánál. Az előb­bi 100 év körüli viharvert aggastyán, a másik újszülött Sámson, „aki”, még csak ez­után bizonyíthatja be életre­valóságát A születésekor köz­reműködő „bábák” nagy jövőt jósolnak neki, ami voltakép­pen nem is jóslás, hiszen min­den érvelésük gyakorlati ala­pokra épült Mégis mielőtt „Sámson” dicséretébe fognák kortisztelet­ből is az az illendőbb, hogy az öregebbel kezdjem, noha nem sok jót jegyeztem fel róla. Ami mégis a javára válik, az leg­feljebb csak annyi, hogy erő­ben egészségben túlélt sok más vele egykorú intézményt Különben mindig zsarnok volt, és az is maradt mind a mai napig. Zsarnoksága elsősorban abban nyilvánult meg, amit Pusztai Lajos üzemvezető és Makk László kemencemunkás mondott el róla, fent a „pokol tornácán”, a körkemence pad­lásterében. Amikor sorra mu­tatták a 64 apró „vulkánkür­tőt”, amit ők joviálisán kapsz- linak tituláltak, s amikor „megtiszteltek” azzal, hogy be­lekukkanthattam a kémlelő nyílások foszfor fényű ezer­fokos hevébe, magam is láttam a zsarnokot. Néhány percre nekem is megmutatta méreg­fogait, amikor az apró kráte­rek alattomos gázai elől fuldo­kolva kerestem menedéket. ÉN CSAK percekig bírtam elviselni, Makk László meg 12 órás műszakokban hosszú évek óta nyeli és köpködi a tüdőt- sorvasztó gázokat. Igaz, úgy kell érteni ezt a 12 órát, hogy utána 36 órás szabadideje van, de erre a 36 órára is fogva tartja a nehéz műszak minden következménye. — A feleségem éjszakánként ellopakodik mellőlem és kilenc év óta minden reggel bocsá­natot kér érte. Azt kérdi, miért hozom haza is magam­mal a mészkemencét... Makk László bőre, haja, ler helete és az otthon levetett göncök odahaza is mérgezik a levegőt, otthon sem menekül­het előlük. — Pedig megkapok ám min­dent, ami az ilyen műszakok­kal jár. Védőételt, védőitalt, jó fizetést — mondja. De miért ne lehetne a mű­szakokat 6—7 órás váltásokra beosztani, amikor amúgyis éjjel-nappal üzemel a mész­égető. Makk László azonnal védelmébe veszi a 12 órás mű­szakot. Nem lehet azt kérem. Egé­szen más ez, mint a közönsé­ges kazánfűtés. Itt három- évenként egyszer gyújtjuk meg a tüzet, és annak három­szor háromszázhatvanöt napon át kell egyfolytában égnie. És amikor szakszerűen is el­magyarázza, hogy a kemence c.ak úgy tarthatja meg egyen­letesen 1300 fok körüli hőmér­sékletét, ha a közbeeső ezer műveletnél egyetlen egyszer sem változtatja meg a sorrend­jét A kapszli-sor valameny- nyiében vakító fehéren kell világolnia a tűz fényénél, és ehhez az egyetlen „műszer” a fűtő gyakorlott szeme. És ha a mészégetés csak annyiból ál­lana, hogy csupán a hőmérsék­letet kell tartani, a feje se fáj­na a fűtőnek. Ott a szén és kéznél van a roppant kaló- riájú sár gyanta is, amiből elég egy-két lapát ahhoz, hogy megserkentse a lustuló tüzet. De ott van még a körkemence 32 rostélya is, amit egy hónap­ban 64-szer kell „belobbanta- nia” ahhoz, hogy a mészégetés percre sem szüneteljen. Két- két rostély egy égetőkamrát jelent, melyek mindegyike 20 —22 tonna meszet termel 24 óránként MÉGIS egyre aggasztóbb a mészhiány. Egyes nagyvál­lalatok kivételével alig vagy egyáltalán nem jutni hozzá a nélkülözhetetlen alapanyag­hoz. Nem is beszélve a magán­építkezők százairól, ezreiről, akik kétségbeesve vették tudo­másul a mész zárolását. Ezen a problémán kíván segíteni az öreg körkemence közelében épült új aknaltemencés mész- mű, amely ikerkemencéjével naponként 30 tonna kiváló mi­nőségű meszet állít elő. Orszá­gosan egyelőre ez az első ilyen típusú üzem, amely a hagyo­mányos körkemencékhez vi­szonyítva, nemcsak minőség­ben, de a jobb munkakörül­mények biztosításával is mesz- sze felülmúlja minden néven nevezendő elődjét. A hőener­gia gazdaságosabb kihaszná­lása mellett minimálisra csökkenti a nehéz fizikai munkát, ami a régi típusú ke­mencéknél évtizedeken át megoldatlan probléma maradt. Az új aknakemence építé­sénél nagyon helyesen hasz­F úv ószenekarok találkozója A Baranya megyei Tanács, Pécs város Tanácsa és a Szakszervezetek megyei ta­nácsa városi és megyei fú­vószenekarok kétnapos ta­lálkozóját rendezte meg Pé­csett. Tegnap este fél nyolc­kor a Széchenyi téren a vá­rosi zenekarok hangverse­nyeztek, a gyárvárosi iskola, a Széchenyi Gimnázium és az Uránérc Vállalat, a MÁV és a szénbányászati tröszt egyesített fúvószenekara. Ma délután 6 órakor pedig a megye legjobb fúvószene­karai játszanak, a mohácsi művelődési ház zenekara, a hásságyi fúvósok, a szigetvá­ri munkásőrség, a pécsvára- di tűzoltók, a bólyi művelő­dési ház fúvósai, a komlói központi zenekar és a KI- SZÖV szimfonikussal. Térzenét is adnak a zene­karok ma délelőtt 11 és 12 óra között a 48-as téren, a Séta téren, Uj-Mecsekal- ján, az Olimpia étte­rem előtt, a Hősök terén, és Uj-Meszesen a Szeptember 6 téren. nálták ki a helyzeti adottságo­kat is. A kemencék töltőgarat­jaiba nem nehéz kaptatókon, hanem kényelmes hídon szál­lítják a nyersanyagot. A java­részt automatizált üzemben nyoma sem lesz az egészségre ártalmas gázoknak, mert ki­zárja azt a töltés és a fűtés zártrendszerű megoldása. A kb. négymillió forintos beru­házással épült mészmű e hó­nap tizedikén kezdi meg folya­matos üzemelését, amely ha egycsapásra nem is oldja meg a mészproblémát, de jelentős módon hozzásegít az enyhíté­séhez. Az új üzem elsősorban arra hívatott, hogy a nagyvál­lalatoknak biztosítsa a mészel- látást. Ezzel viszont felszaba­dítja a körkemencéket, me­lyek kb. 800 tonna havi tel­jesítménye feltétlenül hozzá­járul a különböző építőipari vállalatok és nem utolsósor­ban a magánépítkezés eddigi­nél kedvezőbb mészellátáshoz. S HA EGYELŐRE nem is számolja fel a körkemencék mostoha munkakörülményeit, a jó példa erejével minden esetre közelebb hozza azt a nem is annyira távoli jövőt, amikor a primitív kemencék már legfeljebb csak kellemet­len émlékei lesznek Makk Lászlóéknak. DR. KÖVES SÁNDOR Lehet-e unszinpatikus egy kamasz, értelmetlen megnyil­vánulásaival, egész változó, alakuló mivoltával? Nem. Kö­ves Sándor számára semmi­képpen sem. Mélyről jövő pe­dagógiai optimizmussal szem­lél minden alakuló életet kö­rülötte, s ez mondatja vele ezt is: „Aranyosak ezek a gye­rekek ...” ötvennyolc kamasz­korú, másodikos gimnazista fiú él mellette az Asztalos János Kollégiumban. Valóban együtt élnek, a napnak olyan óráiban, mikor mindenki a családjával van. Nehéz meg­találni az utat ezekhez a tizen­hatévesekhez? Csak a szere­tet vezet hozzájuk. Megérzik — és bizalommal viszonoz­zák. Alacsony, sovány ember Kö­ves Sándor, szeme sarkában derűt és szeretetet mutatnak a ráncok, ötvennyolc tizenhat­éves kamasz bizalma és ra­gaszkodása tükröződik minden mozdulatán, minden szaván, mert róluk beszél: — Van egy tudósjelöltem. Ornitológus... Minden gye­rekben van valami különös adottság, ezt kell megismer­ni... Cfr. ötvennyolc gyerek szüleit helyettesíti, azzal az előnnyel, hogy pedagógus. Bizalmas, őszinte otthont teremt szá­mukra, és cserében nem elis­merést vár, hanem egy-egy mozzanatot a gyerekektől, ami azt mondja, hogy értékes mun­kát végeznek együtt. Hosszú pedagógiai múlt áll Köves Sándor mögött, s mos­tani kitüntetése csak egy állo­más. A lelkiismeretes, öröm­mel végzett munka elismerése az Oktatásügy Kiváló Dolgo­zója cím. ROMAN ALFRÉDNÉ ötezer gyermek gondnoka a harmadik kerületben. A peda­gógiával, a gyerekekkel nincs közvetlen kapcsolata — mégis munkája tíz éve már elvá­laszthatatlan tőlük. Az isko­lák, óvodák, napköziotthonok gazdasági ügyeit intézi. Min­denről tud: melyik iskola szer­tárát kell bővíteni, hova kelle­nek könyvek, melyik napkö­ziotthonba adjjnak társasjáté­kot? Pontosan tud mindent, és szigorú lelkiismeretességet követel mindenütt. Most is, egy kicsit ellenőriz, fél szem­mel a jegyzetet nézi, úgy írom-e, ahogy mondja? — Tíz éve ezzel foglalko­zom, most már nem jelent problémát az iskolák igényé­nek számontartása, ötezer gyerek gondnoksága ... Szigorú tekintetű asszony. Váratlanul érte, hogy Kiváló Dolgozó címet kapott: — Mindig csak a munkámat végeztem el, úgy ahogy kell. Ebben nincs semmi különös... IVASIVKA MÁTYÁS Hat éve tanít Pécsett. Ak­kor még missziót kellett be­tölteni egy zenepedagógusnak: bebizonyítani, hogy nem elég a gyerekeknek a „zenei pony­va”, igenis rá lehet nevelni •őket a muzsika szerzetére. Ma már négyszáz énekes, és öt­ven zenekari tag munkáját irányítja. Hogy jut idejéből ■arra, hogy tanítson a Nagy Lajos Gimnáziumban, a Janus Pannonus Gimnáziumban, két technikumban, mindezek énekkarát és zenekarát irá­nyítsa és a pécsbányatelepi Bányász férfikar vezetését is ellássa? — Okos napirendet készí­tek ... Ma reggel hét és nyolc óra között már énekkari pró­bát tartottam a gimnázium­ban ... Reggel kicsit rosszabb énekelni, de a délutánok zsú­foltak a gimnazisták számára: edzés, gyűlések, különórák... Heti negyven órában foglal­kozik a zenével, és ez csak a hivatalos óraszám. — A felkészülés még leg­alább ugyanennyit igénybe vesz... Mégsem fárad el soha. Talán azért, mert nem tud „tanár” lenni, hanem idősebb jóbarát­ja a gimnazistáknak. Együtt muzsikálnak és együtt örül­nek a sikereknek. Három kó­russal szerepelt a keszthelyi Helikon Ünnepségen, és há­rom aranyérmet hoztak haza. Most már nincs töretlen talaj, a fiatalok szeretnek muzsi­kálni, és aki megszerettette velük, most a Szocialista Kul­túráért érdemérem tulajdono­sa lett S. Nagy Gabriella — sgy — _ DUN AFALVA — TAVALY A TIZ ÉVES FÉSZEREK tetejéről etettük a szalmát az állatok­kal. Pénzünk nem volt vetőmagra, 60 hold vetetlenül maradt — tájékoztat Sebők József, a dunafalvi tsz elnöke. Egy tábla lucernás mellé érünk. A lucemaszénát gereblyéző traktoros le­állítja a gépet és odajön hozzánk. Az elmúlt évről kérdezem. — 626 munkaegységem volt és tudja mit kerestem? 4500 forintot és 12 mázsa búzát kaptam. Hiába faggatom, többet nem beszél. A Dunafalvi tsz tavaly a megye leg­rosszabb termelőszövetkezete volt. 120-an kérték kilépésüket, — csaknem minden hetedik ember. Ha azt a sok rosszat, amit a tsz régi elnö kére még most is mondanak, csak vezér szavakban írnám ide, hasábokat töltene meg. „Fejlesztette az állatállományt — takarmányalap nélkül” ... „120 holdas kertészetet létesített a falutól 6 kilomé­terre, akkor amikor az idénymunkákra sem volt elég ember...” — és így to­vább szinte a végtelenségig. A régi elnök után egy csőd szélén álló szövetkezet és saját autójának fei­fert pora maradt... 1962. májusában közel 500 ember szo­rongott a kultúrház udvarán. Közgyű­lésre jöttek új elnököt választani. Ko­mor volt a hangulat, kerülték még egy­más tekintetét is. Egy-egy kiáltás hal­latszott: „Az ilyen tsz nem köll!” „Fel­oszolni!” „Elnököt, de közülünk!” A tsz életében előszpr hangzott el falubeli ember neve — Sebők Józsefé. Mindenki ismerte, 23 éve lakik Duna- falván. A tejcsarnok vezetője. Egyszerre lendültek a karok a ma­gasba. Keresik Sebőköt, nem találják. Valaki elszalad érte. Éppen a kannákat szor­tírozza, fogalma sincsen, hogy öt perce már egy 5000 holdas gazdaság elnöke. — Na jöjjön már! — sürgetik. Nem mozdul. Gróf Jankovics volt cselédje még most is kételkedik, őt el­nökké? Ezernyi gondot vállalni? Embe­reket vezetni? Aztán lassú mozdulattal leporolja ke­zével a ruháját, ujjaival beletúr hajá­ba, meghúzza a nagrágszíját és elindul a kultúrház felé. Amikor az ajtón belép, az emberek széthúzódnak, utat engednek neki. Csak néhány szót szól. „Ha a puszta vizen kell elkezdenünk, akkor is kilábalunk”. A 19 TAGÚ VEZETŐSÉGBŐL mind­össze ketten vannak, akik régen is ve­zetőségi tagok voltak. Uj főagronómus is érkezett. Aratás előtt álltak. Pénzük egy vas sem. — Ha nem fizetnek, visszük a gépe­ket — mondta a gépállomás. —• Innen senki egy gépet sem! — mondta a párt. A kombájnok megindultak, 500 holdat kézzel kellett aratni, de sikerült a ter­mést betakarítani. A kukorica is a gó- rékba került. Aztán a tsz vezetősége, a pártszervezet munkához látott. Meg­szüntették a 120 holdas ráfizetéses ker­tészetet, igyekeztek minden olyan csa­tornát eltömni, ahol korábban elfolyt a pénz. — Aratáskor 12 ellenőrt állítottunk szolgálatba — mondja Haraszti Károly, a tsz párttitkára. — Kaptunk is érte a tagságtól! Azt mondták, hogy minek ez flanc, fizetni embereket — semmiért. De elértük vele, hogy amint a kocsikra felraktak, az el is jutott a magtárba. — Régebben senki sem törődött azzal, hogy mennyi érkezik a begyűjtőhelyre. — Harmadosba dolgozunk továbbra is — mondták sokan még az év elején. Az állattenyésztők, fogatosok ellenezték. — A 10 forintos munkaegységért nem dolgozunk, mi nem érünk rá harma­dosba járni, nincs külön keresetünk. A VEZETŐSÉG AZT JAVASOLTA « tagságnak: szüntessék meg a harma­dost. A közgyűlés ez év elején volt. Ami­kor a harmados megszüntetéséhez ér­tek, mint a méhkas zsongani kezdett a terem. — Ha megszüntetik, nem dolgozunk. — Ezért választottunk elnöknek? — hangzott egy-egy felkiáltás. — Még az izzadság is kivert — em­lékezik vissza az elnök. — Sokszor reg­geli meg ebéd nélkül is kinn a földeket jártam, csak azért, hogy végképpen ne ragadjunk be a mocsárba, nem kí­méltem magam a tagság érdekében. És most? Hát nem! Most kell az emberek­kel szemtől szembe nézni — gondoltam. Ha most az ütközet elől meghátrálunk, akkor a csatát is elveszítettük. És az elnök szót kért. — Emberek. Itt kérdem mindnyáju­kat: kire akarnak hallgatni, ránk-e, akik javukat szolgálják, vagy azokra, aiknek legkisebb gondjuk is nagyobb, mint a tsz-szel törődni. Aztán neveket kezdett sorolni. Amikor az első nevet kimondta, egy­szerre csend lett... — Ktíc itt a hangadók? Majd én meg­mondom, hisz itt ülnek velem szemben. Kire akarnak hallgatni? Menyhei Fe- rencre, Csányi Jánosra? Azokra, akik még a kötelező munkaegységet sem dol­gozták meg? Válaszoljanak! A tagság meghökkent, aztán egyik is, másik is odahajolt a szomszédjához. Halk duruzsőlás töltötte meg a termet. A szünetben folytatódott a beszélgetés. Harminc—negyven csoport verődött össze és cserélődlek a gondolatok, ér­vek és ellenérvek csaptak össze. Ami­kor ismét helyet foglaltak, már világo­sabban láttak az emberek. Megszavazták a harmados eltörlését. Úgy határoztak, hogy ebben az évben végzett munka értékének felét kész-

Next

/
Thumbnails
Contents