Dunántúli napló, 1963. május (20. évfolyam, 100-125. szám)
1963-05-12 / 109. szám
4 IWAPIÓ 1963. MATOS It Építkezésnél Foto: ERB BXißocsdson meg, de már meginti ezzel a kelemetlen dologgal kel kezdenem, amit csak úgy egyszerűjén Közogtatdsnak hívnak (sajnos én is beletartozók a közbe!) és ami nem azt jelenti sajnos, hogy közbenn cgtatnak, vagy valami ijesmit, hanem töbek közöt azt hogy engem és hogy el ne felej- csem a Pancákot is oktatyák, ami egyébként töbrendbeli meggondolatlanság egyrézt a tanittóbácsi ideggyei másrészt a mi ideggyeink mijat. Szóval a közoktatásról van szó: Mellyen elkeseredve olvasstuk a Pancákal, hogy a felsőoktatási intézményeknél 30-roll 35-tre emelték a nyilvános hallgatók korhatárát. Hát kérem ez a legnagyobfoku diznóság, edig mindketen aszittük, hogy ha harminc évig kihúzzuk valahogy, akor bár minden rend- benn lessz és nem kel félni a közoktatástoll. Még zerencse, hogy a Pancák megvigasztalt, mer azonta: Mink, apikám, ne fejjünk a felsőogtatástóll, mert úgyis agastyánok lezünk mire elvégezük a 8-c osztályot. Hát ebbe télleg van valami! Mert mostann is egy dolgozatot iratot velünk a tanittóbácsi és a zosztájzatokból úgy rémlikk, hogy még jövőre is csak másodikosok lezünk mindketen. fPedig hozátehetem, hogy csak azér búgtunk meg edig is mindig, mert jó barátok vagyunk és egy oztájba akarunk járni. Én megbugok azér mer a Pancák biztos megbuk és vele akarok járni, a Pancák megbuk azér mert biztos, hogy én is megbugok és velem akar járni. Eccerü, mi?) Ja igen a dolgozat. Az volt a dolgozat Sírgondazás, EiaHlOfáS, vfrápftelés a pécsi köztemeiőben. Tempó KSZ. Tel.: 52-73 címe, hogy Mikülömség a zember és a zálat közt én azt Írtam hogy tizenkét méter (beismerem, hogy rozz válaz volt megérdemeltem az 1- gyest) de a Pancák dolgozata nagyon kitűnő volt és mégis 1-gyest kapót. Azt irta ugyan- nis a Pancák: A zember és a zálat közt az a külömség, hogy mig a tálatoknál áltlábann a hímek diszesebek az emberénél ez fordítva van. Enyi volt a dolgozat. A tanittóbácsi két egyest beirt erre a Pacáknak. A Pancák othon vizont azonta hogy ketest kapót a dolgo- zattyára, - ami igaz is mer l + l—2-to. Jaigen és tőben háborognak amijatt, hogy a Székej Bertalan utat már oj régóta nem csinájják meg, csak ígérgetik és azongyák akor csinájják amikor kész lesz a tüdőszana- tórijum. Én ezt az utat soha nem látam, de nagyonn kár háborogni, mer 1.) Ha nagyonn hepehupás, akor a gülföldi turisták könyeben megtuggyák, hogy r- már a Mecsek 2.) Az utcsinállás péndzbe kerül, ha nem csináltattyák az nagy megtakarittás. 3.) Hogy mijért füg ősze az utcsinállás a tüdő- szánatóriummal azt nem tudom, de tudok rá 1-ggy példát. Tegnap azontam apukának vegyen nekem eggy pipát, mer pipázni akarok (legdrá- yáb kincsünk a gyermek, miér ne pipázón!?!) Mire apuka azonta: Majd, ha fagy, fijam Károj! Hát körülbelül úgy füg ősze az utcsinállás a tüdőszanatóriumai mint a pipázás a faggyal! Végül egy doktorbácsi megszánhatná a Pancákot: a Pancák két hétig hijányzot és kelene neki egy igazolás valami fülbajt lehetne ráírni, mer a tanittóbácsi azonta neki: Te úristen Pancák m%-.soda koszos a füled, mire a Pancák: Nem koszos tanittóbácsi, hanem feketehimlős. Szóval azt tcsék írni hogy: Fülfeketehim- lő vagy inkább feketefülhimlő, de ha iagazat akar Írni elég anyi is: Feketefül.) Tiszteletei: Ösztöndíjas képzőművészek kiállítása öröm és óvatos elégedettség hullámzik az emberben, amikor az ösztöndíjas képzőművészek idei kiállításán körülpillant. Az első impresszió nagyon kedvező, az optimista színek, a felfelé törő lendületes vonalak hatalmasat lendítenek az ember tartózkodó, szürke hangulatain. A pécsi festőművészek alkotásai valami lényegeset, erőtől duzzadót ábrázolnak a monumentális korból. A képek többsége mentes minden pepecseléstől, ráérős aprólékosságtól, s széles magabiztos vonalakkal, erőteljes színekkel jeleníti meg a mai ember környezetét, érzésvilágát, munkával teremtett birodalmát, melyet a saját képmására formált. Az ösz- szetögt, megkeveredett fények, a konstruktivista vonalak töm- kellege ugyanakkor a kor ösz- szetettségét, bonyolultságát, végső kifinomultságát is sejteti. A legtöbb festmény a dolgozó embert és környezetét | ábrázolja, s a látogató önkéntelenül is arra gondol, hogy az ösztöndíjak sokat lendítettek a pécsi képzőművészeti élet egészén. Az összkép tehát pozitív, de további gondos mérlegelés, elemzés után a pécsi festőművészek eredményes munkájának az árnyoldalai is felbukkannak. A kiállított képek többsége realista alkotás, nyugodt tájlíra, a munkáját végző ember higgadt, mértéktartó képi meg jelenítése, ábrázolása. A kiállításon nagy hangsúlyt kaptak a kísérletező művészek is, így a tárlat hangulatát és színvonalát Kelle Sándor, Platthy György és Vincze Győző színvonalas és realista hagyományokon nyugvó festészete, valamint Simon Béla, Lantos Ferenc, Bizse János és Soltra Elemér merészebb hangvételű művei határozzák meg. Itt nemcsak a képek számára, nagyságára gondolok, hanem a művek hatására is. Simon Béla merész színei, Lantos Ferenc és Bizse János meghökkentő képépítése és látásmódja azonnal felhívja magára a figyelmet, Kelle Sándor viszont inkább nyugodtságával, egyértelműen pozitív látásmódjával hat. A kísérletezés megpezsdítet- te képzőművészeti életünket, nagyot lendített hagyományos átlagszínvonalán. A kísérletezés azonban egészen mást jelent Simon Bélánál, akinek a festői világa, látásmódja már véglegesnek tekinthető, s megint mást Lantos Ferenc és Bizse János festészetében. Egy azonban ténv, a kísérletezés hasznos, a kifejezésformák fejlődése, nyughatatlan, merész fantáziájú művészek nélkül elképzelhetetlen. A kísérletezés szükségszerű. Ha a művészet nem fejlődik, nem lesz napról napra korszerűbb, elveszti a kontaktusát az élő világgal, a XX. századi ember szellemével, mely atomerőműveket, kibernetikát, bonyolult műszereket teremt, űrhajókat indít ismeretlen égitestek felé, s mindezt napról napra rendes munkáját végezve, szinte egy- í kedvűén hozza létre. Tehát j nem csodákról van szó, hanem nyugodt, tempós fejlődésről. A művészek világviszonylatban igyekeznek megteremteni a korszerű létformákkal együtthangzó új művészeteket. A művészetek helyzete mindenképpen érdekes, izgalmas, öröm figyelemmel kísérni új útjaikat. A kísérletezés minőségéről külön kell beszélnünk. Simon Béla „pirosgazdag” korszakának legszebb festményeit hozta el a kiállításra, örültünk a „Szentmártoni tér” új feldolgozásának, a „Hárman” című pásztorkép piroskék asszonáns színeivel kifejeződő új világnak, ahol még a pásztorokat is a vas és acél fényei foglalják keretbe, s legjobban a „Pécsi utca” és „A szőlőhegy” című mozgalmas vízfestményeinek, melyekre a biztos 1 ecsetkezelés, fölényes színhasználat mellett a keresés a legjellemzőbb. Simon Bélánál nem a vonalak, hanem a vad, erőtől duzzadó színek okoztak meglepetést és meghökkenést. Lantos Ferenc továbbfejlesztette konstruktivista festészetét, mely Malevics, vagy Mondrian kizárólag szellemi elemekre épülő „tiszta” festészetétől leginkább tartalmában különbözik. Hasonló jelenséggel találkozunk Bizse Jánosnál is, aki nagy örömmel ábrázol építkezéseket, gyárakat, üzemrészeket, ahol nyugodtan, a szükségszerűség keretein belül a tartalom és forma egyensúlyának felbillenése nélkül tobzódhat a vonalrendszerek labirintusában, a színek végtelen skálájának víllogtatásá- ban. Lantos és Bizse rengeteget tanultak a nyugati festészettel rokon kísérletsorozataikból, meghökkentő vonalaikkal, váratlanul felbukkanó színeikkel hitelesen ábrázolják a XX. századi ember modem környezetét. Gazdagodtak technikai tudásban és látásmódban, s mindezt örömmel fogadja az ember, ha újszerű stílusuk nem válik öncélúvá, ha segítségével tartalmat fejeznek ki, ha ábrázolnak, ha segítenek az embernek a világ megértésében, ha úgy gyönyörködtetnek, hogy mondanak is valamit a nézőnek. A mű hatása csak akkor lehet egyöntetű és vitathatatlan, ha a tartalom és a forma együtt születik, ha a korszerű tartalom, szánté magában hordozza a korszerű forma igényét Lantos legszebb képei a komlói szénosztályozót ábrázolják szokatlan formamegoldásokkal és színhatásokkal is a valóság, vagy talán még- inkább az igazság érzését keltve. Legizgalmasabb festménye, az „Öröm” című olajkompozíció, melyben a kollektív érzést olyan szuggesztíven ábrázolja, hogy az öröm a képen áramló fénnvel és levegővel szinte azonos, s a boldogság életérzése megfoghatatlanná válik, mert a vonalakból és színekből, a szerkezet dinamizmusából egyaránt árad a szem lélőre, tehát különválasztha- tatlan. Problémát csak a figurái okoznak, melyek eléggé emberszabásúak ahhoz, hogy ne oldódjanak a tájban, tehát a táj szerkezetéből kilógjanak, de annyira mégsem embersza- súak, hogy jó érzést keltsenek a szemlélőben. A figurák elhagyásával, vagy elvon tabb megjelenítésükkel a szintézis tökéletesebb lett volna. Elismeréssel kell beszélnünk Lantos tollrajzairól, Balaton-parti pasztelljeiről, vitatkozunk azonban „Balatoni emlék” című, teljesen konstruktivista kompozíciójával, mely vitathatatlanul szép, s mint díszítő elem elképzelhető egy előszobafalon, de nem kép. „Balatoni emlék” hirdeti a cím, s a Balatont a fekete átható vonalak között, a felvillanó esetleges színekben, még az ínyenc műkritikus sem képes felfedezni. A „Balatoni emlék” esetében a művész eszméjét eltemette a forma. Ez az a pont, ahol Lantosnak meg kell állni, s átgondolni kísérleteinek a minőségét és irányát, s tovább közeledni az emberhez, a valósághoz. Bizse János tudatos, többszörösen megszerkesztett képei jól kifejezik, ábrázolják a gyárak és üzemek világát, ahol a mértani formák és a felvillanó hideg fények labirintusában az ember uralkodik és csinál rendet. Kifejező és erőteljes alkotás a „Kokszmű", az „Építkezés”, „Szerelés” és „Üzemben” című kompozíciója, töredezett, egymást keresztező, de felfelé tartó vonalakban az ember megérzi a korszerű világ bonyolultságát és veszélyeit is. Akad azonban néhány képe, ahol az ember már esetlegesen hat a/mértani világban, s alig emberszabású. Olyan érzéseink támadnak, mintha az embert legyőzték volna a saját gépei, félelmet érzünk. A képek azonos formai megoldása, konstruktivista vonalrendszer örökös alkalmazása, nemcsak a kísérletezés eredményét jelzik, hanem mélypontjait is. Bizse képeit egymás mellett aligha lehetne elhelyezni, mert a vonalrendszerek áthajolnának egyik képről a másikra, s a modorosság nyilvánvalóvá válna. Úgy érezzük, Bizse a geometrikus vonal rendszerek rabjává vált, s zavarba jönne, ha nem üzemrészeket akarna egyszer festeni. Lantoshoz hasonlóan tehát, Bizsének is tovább kell lépni, elindulni egy újabb ösvényen, mert a konstruktívizmus sematikus alkalmazása formalizmushoz vezet. Soltra Elemér festészetének új magaslatait a „Tél”, „XJj istálló épül” és az „Épül a tsz- istálló” című képei jelzik. Az „Épül a tsz-istálló” című pasztell képe különösen megragadó az ég kékjébe hajló, a végtelenben feloldódó emberalakjaival. Kísért még nála bizonyos Domanovszky hatás, melyet leginkább az „Anya gyermekkel” és a „Mozaik vázlat” című képein érzünk. Uj alkotásai letisztultabb, egyé nibb hangvételre mutatnak. Tisztultabb és színvonalasabb Tóka Vendel művészete is, bár utánérzésektől figuráinak többségénél még nem szabadult meg teljesen (Fe- renczi Béni). Vincze Győző, Platthy György és Zágon Gyula nem okoztak meglepetést, kiállított képeik jelzik, hogy az ösztöndíjas idejüket becsületes munkával töltötték, de sem saját színvonalukhoz és stílusukhoz, sem a kiállítás egészéhez viszonyítva nem jelentkeztek újdonsággal. A kiállítás alapján elégedettek lehetünk a Baranya megyei képzőművészettel, hiszen pezsgő, lendületes, eleven, a színvonala megnyugtató. Jó lenne, ha a kísérletezők egyéni hangja tisztulna, közeledne az élet valóságához, melyet szuggesztív stílusukkal kitű- ! nőén ábrázolhatnak, másoknál viszont nem ártana, ha kilépnének a mozdulatlanságból, s nem félnének a kísérlet, az újkeresés kockázataitól. 1 Bertha Bulcsn Határszéli emberek Négy kilométer hosszúságban nyújtózik el a megye déli határszélén Beremend. Békésen, egyetértésben dolgoznak a község lakói; magyarok, délszlávok, németek. Vókó Ferenc tanácselnökkel és Magosics Mihály elnök- helyettessel beszélgetek. Elmondom, hogy végigjöttem a falun, nagyon csendesnek tűnt. Az ő véleményük is ez. Újság? Semmi. Egyik dolgos hétköznap a másik után. A nép szorgalmas, a tsz jól fizet, probléma tehát nincs? De van. Nem is egy! Kisebbek is — azokkal majd megbirkóznak, nagyobbak is — etejüket meghaladók. Segítséget kérnek. I. Szép művelődési otthont építettek félmillió forintért i községfejlesztési alapból. Van I benne társadalmi munka is. A szórakozás, művelődés új ! otthonának nagyon örül a falu : apraja-nagyja. A tsz 10 000 forintért zongorát vásárolt — az ! otthonnak adta. Nagy itt a forgalom; könyvtár, tánchelyiség, televízió... — Az otthon működtetésére évi 14 ezer forint állami támogatást kapunk — mondja az elnök. — Nem elég. A gondnoknak már két hónapi fizetésével vagyunk adósak. — Tanácsolták, hogy a különböző rendezvényeknél belépődíjat kérjünk, az így ösz- szegyűlt pénzből fizessük a . kiadásokat — mondja Magosics elvtárs. — Ezt nem tartjuk jónak. Ha például a Nőtanács rendez valamit, —kérjük tőlük a pénzt? Ha tsz- közgyülést tartunk, nyújtsuk a kezünket a teremhasználatért? Lassan ott tartunk, hogy alig nyitottuk meg, be kell zárnunk ... Fűtés, világítás, takarítás — mind pénz. Bezárni? Nem lehet. Gyűlik az adósság. Valamit pedig tenni kell. Lehet is. A megyei népművelési tanácsadó megbeszélhetné a bere- mendiekkel ezt a problémát. Sokat segíthetnének rajtuk, másutt jól bevált tapasztalatok átadásával. De minél .előbb. Sürgősen! II. Sokan járnak Beremendre a környékből, Püspökbolyból, 400 ember jön be intézni ügyes-bajos dolgát. Itt a posta, a nagyobb üzletek is. A környék felsőtagozatos iskolásai Beremenden tanulnak. Csapnivalóan rossz a közlekedés. Vagy gyalogosan jönnek, vagy a tsz, az Állami Gazdaság fogatain. Egyik fogat a másik után. Télen a 20 fokos hidegben a környék tői a gyerekeket ponyvás, lófogatú kocsi hozza az iskolába. — Félig megfagyva, meg- gémberedett lábbal szálltak le a kocsiról nap mint nap — mondják a község vezetői. — A gazdaságnak, a , tsz-nek ezek a fuvarok évi 200 000 forintjába kerülnek. A tsz elnöke azt mondta a tanács vezetőinek: „Ha a közlekedést megoldjátok, 50 000 forintot ad a tsz a községfejlesztési alaphoz.” Azt mond» ják: a tsz elnöke minden ga« fást „megfog” s ha 50 000 forintot felajánl, elképzelhető, hogy mekkora problémát jelent ez neki. Kérik, könyörögnek, segítsenek a közlekedés megoldásában, de eddig még nem jutottak dűlőre. Ha egy kisebb buszt kaphatnának — egy- csapásra megváltozna ez az áldatlan helyzet. De nemcsak a környező községek lakóinak utaztatásáról van szó. Említettem, hogy a falu 4 kilométer hosszú. Mintegy négyszázan dolgoznak a Cementgyárban. Van, aki a falu másik végén lakik. Naponta 8 kilométert gyalogol. A helybeli közlekedést is megoldanák a busszal. A MÁVAUT segíthetne! Buszt kérnek. Ez a kérés — mondjuk, ezelőtt 10 évvel a körülményekhez képest korainak hatott volna. Ma nem. Igénylik! III. Amikor Beremend felé közeledtünk, annak rendje és módja szerint a határőrség megállította autónkat. Igazoltuk magunkat, felmutattuk határsáv belépési engedélyünket is. Rendben lévőnek találták, mehettünk tovább. — Nem is egyszerű ide például rokoni látogatóba jönni — mondom.
