Dunántúli napló, 1963. május (20. évfolyam, 100-125. szám)

1963-05-28 / 122. szám

1963. MÁJUS 28. (HAM LÖ Egyperces intejú Fef'w P'étzC'Cel, a műrepülfS világbajnok ma gyár csapat tagjával A vasárnapi légiparádén a csoportos mürepülés végrehaj­tása után beszélgettünk Fejes Péterrel, a műrepülő világbaj­nok. magyar csapat tagjával. — Hol szerepeltek, a leg­utóbb? — Az elmúlt vasárnap a vi­lágbajnok magyar műrepülő csapat Bécsben szerepelt egy nemzetközi műrepülő bemuta­tón. A vendéglátók nagy sze­retettel fogadtak és elmond­hatjuk, hogy az olaszokkal és a csehekkel együtt nagy sikerünk volt. Négy napig tartózkodtunk Ausztriában és kellemes emlékekkel tértünk haza. ■ — Mi a véleményük a pé­csi repülőnapról? — Már többször szerepel­tünk Pécsett Honvédelmi Na­pon, de még ilyen sok néző egy ízben sem volt. Itt lent a földről nem is lehet igazán látni a nagy tömeget, de felül­ről a repülőből örömmel néz­tük őket. Sok barátunk van a pécsi repülők körében és ez­ért is mindig szívesen jö­vünk ide. A nagyszámú kö­zönség és barátaink előtt igyekeztünk nagyon szépen repülni, úgy érzem, ez sike­rült is. — Legközelebb hol szerepel­nek? — Megkezdtük a készülődést a moszkvai június 24—30-ig tar tó nemzetközi bemutatóra. A hires tusinói repülőtéren a szocialista országok. legjobb műrepülői szerepelnek majd. — Mik a csapat további ter­vei? — A világbajnoki név köte­lez. Ha a további versenyeken is hírünkhöz méltóan aka­runk szerepelni, akkor nagyon sokat kell gyakorolni. Én pél- dáut-—eddig -több mint kétezer órát töltöttem a levegőben! De raméljük, hogy sor kerül arra is, hogy gyorsabb, korszerűbb műrepülőgépekkel is nyezhessünk. m. e Értékes két pontot szerzett a PVSK PVSK—Budai Spartacus 2:1 (1:0) Budapest, 1500 nézó. vezette: Omsz. PVSK: Hámori I — Köves I, Mohácsi. Hámori II — Kutas, Márton — Kardos, Homung, Ró­zsa, Bércesi, Köves n. Edző: dr. Czibulka Mihály. Budai Spartacus: Virág — Ró­mai. Bencsik dr. Láng — Richter, Kalmár — Mayer, Töröcslk I, Var­ga, Milosevics, Demeter. Edző: Szigeti Ferenc, NB n. EREDMÉNYEK Keleti csoport: Ganz MA VÁG— Salgótarjáni Kohász 3:1. Kecske­mét—Egyetértés 1:1. Diósgyőr— Bp. Előre 3:1, Nyíregyháza—Bor­sodi Bányász 1:1, Eger—Miskolc 1:0. Szolnok—Debreceni EAC 3:2, Bp. Spartacus—Szegedi VSE 5:3, Ózd—Láng 2:1. Nyugati csoport: Csepel—Kapos­vár 7:0, K. Lombik—Zalaegerszeg 1:1, EVTK—Oroszlány 1:1, Székes- fehérvár—Győri MÁV—DAC 2:2, Budafok—Csepel Autó 1:0, BVSC— D u naúj vá ros 2:1. Moson m agy ar- óvár— Szállítók 2:2. A nagy melegben lejátszott talál­kozón a PVSK egységesebb csa­patjátékával megérdemelten ke­rült ki győztesen. A vasutas csa­pat kezdettől fogva a védekezésre fektette a fősúlyt és a tömör vé­dekezésből indított gyors támadá­sokkal igyekezett eredményt el­érni. Ez a taktika sikerrel járt, igaz. hogy a pécsi játékosok lel­kesebben küzdöttek ellenfeleiknél és mindkét félidőben többet volt birtokukban a labda. A 25. percben Köves n a bal­szélen vitte fel a labdát, majd a vele egy vonalban futó Bércesi elé tolta, aki 13 méterről hatal­mas lövést küldött a kapura. A budapesti kapus csak kiütni tudta a labdát és a résen álló Rózsa közelről a hálóba fejelt, 1:0. A 68. percben kapu előtti tömörü­lésből Mayer közelről a hálóba kotorta a labdát. 1:1. A 70. percben, az egyébként is gyengén működő játékvezető teljesen indokolatlanul 11-est Ítélt a pécsi csapat ellen. Milosevics a büntetőt kapufára lőtte, a védelem felszabadított. A 73. percben Hornung—Bércesi ossz­játék után a balösszekötő 20 mé­terről óriási erővel az ellenkező sarokba lőtt, 2:1. A sói után még Rozsa és Bércesi előtt nyílott újabb gólszerzési alkalom, de hi­báztak. A győztes csapatból Mohácsi, Kutas és a belső hármas játéka emelkedett ki, de a többiek Is megtették kötelességüket. A hazai együttesből Bencsik és Milosevics Játszott jól. Nyugati csoport : 1. Csepel 25 18 5 2 56:15 41 2. BVSC 25 14 6 5 38:33 34 3. Dunaújváros 25 12 9 4 49:27 33 4. Sz.-fehérvár 25 11 10 4 41:18 32 5. Szállítók 25 10 8 7 30:23 28 6. Budafok 25 10 8 7 31:30 28 7. Győri MÁV-DAC 25 7 13 5 31:25 27 8. Oroszlány 25 8 11 6 41:34 27 9. Búd. Spart. 25 7 10 8 27:33 24 10. Pécsi VSK 25 8 7 10 31:35 23 11. M.-ma;gyaróv. 25 6 10 9 30:34 22 12. Zalae gensz. 25 7 8 10 30:41 22 13. EVTK 25 5 11 9 24:28 21 14. K. Lombik 25 5 4 16 19:50 14 15. Csepel Autó 25 6 1 18 24:39 13 16. Kap. Kinizsi 25 2 7 16 20:57 11 Hasai gyoseimeh as NB Ill-ban Már eldőlt az Nß ll-be jutás — Fölényes kalocsai győzelem a Bács megyei rangadón Az NB ül. 25. fordulójában valamennyi mérkőzésen hazai gyö zelem született. A Pécsi BTC és Bányász meglepő biztonsággal fektette kétvállra ellenfeleit, s ez -el a BTC megerősítette vezető helyét, a Bányász pedig a második helyre tört fel. A baranyai „helyosztó rangadót” a mohácsi együttes nyerte a Pécsszabolcsi Bányásszal szemben, Bács megyében a Kalocsai Kinizsi meglepe­tésre öt góllal terhelte meg a Bajai Építők hálóját. Tovább fo­lyik az éles küzdelem a két utolsó, a Siófok és Dombóvár között. Győzelmével pontszámban a dombóváriak utolérték a vereséget szenvedett siófokiakat. PÉCSI BÁNYÁSZ—SZEKSZÁRDI PETŐFI 5:0 (4:0) Pécsbányatelep, 500 néző, ve­zette: Both. Pécs: Erdősi — Ul­rich, Lombosi, Farkas I. — Var- Farkas II. — Jock, Györkő II., Tamás, Pintér, Fülöp. Edző: verse- Krivanek Vilmos. — Szekszárdi Greilich — Huth, Gellér, Zöré­A PE4C hermit a megyebajn&kság élére Sikx-*s győzni tudott a Kinizsi —Újabb pontot Gzerzett a Magyarszék A labdarúgó megyebajnokság szombat-vasárnapi fordulójában a/ éllovas PEAC és Pécsi Vasas biztos győzelmet aratott és így megelőzték — a PVSK tartalékok Mien játszott — eddigi első helye­zett Urán SC-t. A többi mérkő­zés közül kiemelkedett a Siklós— Pécsi Kinizsi találkozó, ahol a két csatársor közötti különbség a pécsiek javára döntötte el a két pont sorsát. A „kiesésben” még erdekelt csapatok közül a Magyar­szék és Pécsi Postás döntetlenül mérkőzött egymással, ezzel 5—5 pontra növelték előnyüket az utolsó helyezett, és a PEAC-tói újabb vereséget szenvedett Vajsz- lóval szemben. Pécsi Kinizsi—Siklós 2:1 (1:1) Siklós, 250 néző, vezette: Stadler. Az első félidőt a hazai csapat tá­mad*«. végig, a Kinizsi a 45. perc­ben egyenlített. Szünet után foly­tatódott a hazai fölény, de a gól- k olelsn siklósi csatársor miatt a mérkőzés két pontja a pécsiek bir tokába került. Góllövők: Varjas, Kovács illetve Ferincz. Jók: Laki, Fodor, Guth illetve Nagy, Hein- rrf'Uer. Kovács. (Tüske István). ?EAC—Vajszló 3:0 (0:0). Vajszló, 200 néző, vezette: Sabácz. A sé­rülés- miatt csaknem végig 10 em berkei játszó vajszlóiak ellen az utolsó tíz percben tudtak felül­kerekedni. Góllövők: Balló, Fe­kete, Vass. Kitűntek: Balló, Fe­kete. Herke, illetve Laitmann a mezőnv legjobbja, Váczi, Szigeti. (Ungvári István) Magyarszék—Pécsi Postás 2:2 (1:1). Postás pálya, 50 néző, ve­zette: Forstner. Az átgondoltab­ban játszó vendégek kétszer is megszerezték a vezetést, a postá­soknak meg kellett küzdeni a kiegyenlítésért. Gólszerzők: Spie­gel 2, illetve Bertha (11-esből), Sza lai II. Jók: Spiegel, Álrám, Kiss. Illetve Schreer, Szalai II. (Szálai József) Urán SC—PVSK II. 3:0 . (3:0) PVSK-pálya, 50 néző. Vezette: Ősze. Mind két félidőben lagymatag játék folyt, a vendégek már az első 45. percben bebiztosították győzel­müket. Góllövők: Kakuszi, Vá­mos, Kecza. Jók: Fekete, Kaku- szi. ületve Garbacz, Nagy. (Fehér László). Szigetvár—Vasas I. Bányász 0:0. Szigetvár 200 néző, vezette: Ak­nai. Két jó védelem és két gyen­ge csatársor összecsapását hozta a mérkőzés. Jók: a közvetlen vé­delmek és Sós, illetve Földi és #ernecker. (Tompa László). Bólu—Lánycsók 2:0 (2:0). Bóly> 500. néző, vezette: Lendvai. Kor- szerű, ötletes játékával már az első félidőben biztosította győ­zelmét a hazai csapat. Góllóvok. Abai, Rebényi, Jók: Lajos, Bá­nyai, Rebényi, Volk, illetve Dosz- pot, Hadra. (Rózsás Ferenc). a megyebajnoksag allasa 1. PEAC 25 16 6 3 42:14 38 2. Pécsi V. 24 15 7 2 49:18 37 3. Urán SC 25 15 6 4 66:18 36 4. P. Porcéi. 24 16 2 6 45:15 34 5. Vasas I. 25 13 7 5 44:24 33 6. P. Kinizsi 25 12 7 8 42:26 31 7. P. Előre 26 10 7 9 47:40 27 6. Bóly 24 10 4 10 33:33 24 9. P. Helylip. 25 8 6 11 21:32 22 10. Siklós 24 11. Szigetvár 24 12. P. Postás 25 13. Lánycsók 25 14. Magyarsz. 24 15. P. Szikra 25 16. Vajszló 24 8 4 12 34:45 20 7 6 11 31:42 20 5 6 14 31:45 16 5 6 14 17:42 16 6 4 14 20:61 16 nyi — Simon, Bosnyák — Hoh- man, Bárány, Rostási, Málinger, Tancz. Edző: Tamási László. — A Bányász idei legjobb játékát nyújtotta és az első félidő re­mekbeszabott négy góljával már ekkor bebiztosította győzelmét. Góllövök: F...OP 3, Lombosi, 1 ar- kas I. Jók: Farkas I., Farkas II., Györkő II., Pintér, illetve Gellér, Hohman, Málinger. Kovács Zoltán PÉCSI BTC—KAPOSVÁRI HONVÉD 3:1 (2:0) BTC-pálya, 1000 néző, vezette: Fenesi. BTC: Gergely — Sós, Szőke, Magyar — Posta, Horváth — Gűrgényl, Győrfi, Kincsi, Hauschl, Oskó. Edző: Dara János. Kaposvár: Bogyai — Bárány, Ta­mási, Schmidt — Muzslai, Láng — Tulok, Németh, Palkovics n., Szahó, Szűcs. Edző: Radnai Ist­ván. — Végig érdekes, jő Iramú mérkőzés. A kaposváriak megin­gását jól használta ki a hazaiak csatársora. A második félidőben a játékosok sokat dulakodtak, ebben szerepet játszott a játék­vezető is, aki feltűnően gyengén működött. Az 55. percben Hor­váth és Láng, míg a 70. percben Oskó került a kiállítás sorsára. Góllövők: Kincsei, Hauschl, Gör- gényi, illetve Gergely (öngól). — Jók: Gergely, Sós, Görgényl, Hauschl, illetve Tamási, Muzslai, Németh. Dr, Nagy Lajos 3. PVSK n. MOHÁCSI TE—PÉCSSZABOLCSI BÁNYÁSZ 2:1 (0:0) v , „ „ „ „ Mohács, 1000 néző, vezette: 5 5 15 34:51 15 | Szabó I. MTE: Varga — Bárácz, 24 3 3 18 17 -67 9 j Temesl, Holényi — Rózsafi, Kő­vári — Gyávái, Gombár, Pleck. 27 16 5 6 65:32 37 I Peszt, Hazai. Edző: Ruff Ferenc. Előretörtek a vidéki és ifjúsági lovasok Befejeződön Pécsett az országos lovasbajnokság Vasárnap este Pécsett a Dózsa Tüzér utcai sporttelepén befeje­ződtek az országos lovasbajnokság háromnapos küzdelmei. 12 egyesü­Eredmények: Ifjúsági díjugratás (25 induló): 1. Keszthelyi (Újpesti Dózsa) „Para­fa”; 2. Jávor (U. Dózsa) „Papa- gály”; 3. Széplaki (Bp. Honvéd) „Gáláns” nevű lován. Ifjúsági pótló díjlovaglás (8 induló): 1. Magyar Agnes (Mezőhegyes) „Alapos”; 2. Magyar Agnes (Mezőhegyes) „Fer­tő”; 3. Keszthelyi Gábor (U. Dózsa) „Ráró” nevű lován. Nemzetközi középosztályú díjlovaglás (Interme­diate) 9 induló: 1. Magyar Imre (Mezőhegyes) „Harta”; 2. Hárs- völgyi (FM Bp. Lovasklub) „Sár­kány” nevű lován. Díjugratás: 150 cm (21 induló): 1. Baranyai (U. Dózsa) „öregúr”; 3. Szabados (FM. Bp. Lovasklub) „Szépike”. A háromnapos lovasbajnokság legizgalmasabb és legnagyobb ér­deklődésre számottartó számára vasárnap a késő délutáni órákban került sor. A kitartásos versenyben 33 induló vetélkedett a bajnoki címért. Az egyre emelkedő magas­ságot legsikeresebben Piros András a Bp. Honvéd lovasa vette „Zab­szem” nevű lován. A kitűnő ver­senyló átrepült a 183 cm-es kőfalon is, és ezzel a bajnokságot is meg­nyerte. Második Gyalog János az U. Dózsa versenyzője lett „Orso­lya” nevű lován, aki 175 cm-t ug­ratott. A harmadik helyen három lovas végzett holtversenyben. Az országos lovasbajnokság Pé­csett megrendezésre került első fordulóját a szakvezetők is poziti­ven értékelték. Az előző évekhez viszonyítva a versenyzők és a lo­vak egyaránt sokat fejlődtek. A háromnapos vetélkedésben különö­sen a liatal lovak és az ifjúsági versenyzők tettek ki magukért, de szépen szerepeltek a válogatott ke­ret tagjai is. Ez örvendetes tény annál is inkább, mert a magyar lovas válogatott nemzetközi ver­senysorozat előtt áll, az ifjúságiak pedig az Európa-bajnokságra ké­szülődnek. Pécsszabolcs: Szmolka Kővár, Kesztyűs, Rózsa I. — Brandt, Weit II. — Madarász, Koch II., Nádé, Rózsa III., Masni. Edző: Meggyes Lajos. Az első félidőben a hazaiak csak a 16-osig játszot­tak jól, a második félidőben már eredményesek is voltak. Góllö- vők: Peszt, Pleck, illetve Rózsa III. Jók: Temesi, Kővári, Gom­bár, Pleck, illetve Szmolka (a mezőny legjobbja, Keszyűs és Brandt. Molnár Endre SZEKSZÁRDI DÓZSA KISKUNHALASI MEDOSZ 8:3 (3:1) Hosszú percekig — 1:1 után — a vendégeknek állt a mérkőzés, de lassan a hazai csatársor ötletes játékkal felőrölte védelmüket és a nyolc gólon felül akár még többet is lőhettek volna. Gól­lövők: Ungi 4, Gahó 3, Kormos, Iliivé Vanyiska 2, Csermák L Jók: a hazai csatárok és Cser­mák L, Vanyiska1 Kocsis. Dr. Tucsni László NAGYKAJNIZSAI BÁNYÁSZ— NAGYMANYOKI BÁNYÁSZ 3:1 (2:0) Nagykanizsa, 900 néző, vezette: Boros. Nagykanizsa: Vlaszák — Bányai, Dénes, Lervenc — Bod­nár, Czotter — Mester, Király, Kiss, Lukács, Józsi. Edző: Miha- lecz Boldizsár. Nagymányok: Szőcs — Hucker, Komáromi, Ber­ta — Molnár, Farkas — Kozma, Wéber, Jánosi, Becze, Teleki. Ed­ző: Paiatinusz János. — Mezőny­ben a vendégek játszottak job­ban, kapu előtt azonban a ha­zaiak voltak eredményesebbek. Góllövők: Kiss 3, illetve Molnár U-esből. Jók: Vlaszák, Dénes, Király, illetve Wéber és Teleki. Siklós József DOMBÓVÁRI VSE— NAGYKANIZSAI DÓZSA 3:1 (1:1) Dombóvár, 600 néző, vezette: Fehér. Dombóvár: Sárkány — Ughi, Egyed II., Varga — Le- hőcz, Kalmár — Tapaszti, Ma­rosi, Gerencsér, Halmos! III., László. Edző: Albrecht József — Nagykanizsa: Németh I. — Kő­halmi, Berba, Csertán — Egervá­ri, Bodzsár — Rigó, Markotány, Szolnok, Zsengellér, Németh n. Edző: Csöngei Pál. — Alacsony színvonalú mérkőzésen a hazaiak jobban használták ki helyzetei­ket. Góllövők: Halmosi III., Ge­rencsér, Kalmár, illetve Marko­tány. Jók: Sárkány, Egyed II., Gerencsér, illetve Berta, Cser­tán, Németh IL Sebők Gyula KALOCSAI KINIZSI- BAJAI ÉPÍTŐK 5:0 (3:0) A hazaiak hatalmas iramot diktáltak és ebben az arány­ban is reális győzelmet arattak. Rontotta a játék képét néhány bajai Játékos sportszerűtlensége. GóIIövók: Boda, Bartal, Sipos II. (11-esből), Kovács II., Rápity (ön­gól). Jók: A hazai csapat minden tagja tudása legjavát nyújtotta, a vendégek közül Bányai, Pán- csics I., és Ceglédi tűnt ki. Zámbó Mihály AZ NB III. ÁLLASA 1. - ácsi BTC 2. P. Bányász 3. Sz.-fehérv. 4. Kap. Honv. 5. Sz. Dózsa 6. K. Kinizsi 7. Nk. Bányás: 8. Bajai Ép. 11. Sz. Petőfi 12. Kiskunhalas 13. Nk. Dózsa 16. Dombóvár 14. Pécsszab, 15. Siófok 25 18 4 3 70:30 40 25 14 8 3 47:22 30 25 15 6 4 38:22 36 25 14 6 3 58:26 34 25 11 4 10 53:43 26 25 10 6 9 50:57 26 25 10 5 10 41:36 25 25 9 7 9 27:33 25 25 10 4 11 32:39 24 25 10 2 13 35:50 22 24 8 5 11 27:39 21 25 6 7 12 30:45 19 25 5 8 12 34:44 18 25 6 2 17 21:43 14 24 5 8 11 26:35 18 25 4 6 15 30:55 14 Az összevont járási labdarúgó-bajnokságok eredményei A Székelyszabar és Hidas bizíos elsőnek tekinthető Hagy küzdelmek a helyezésekért Az összevont Járási labdarúgó- bajnokságok vasárnapi fordulói­ban az elsőség szempontjából fon­tos mérkőzésekre került sor. A mohácsi csoportban a Székelysza­bar — Kisnyárád és Versend — Ujmohács, a pécsi csoportban a Vasas II. Bányász — Hidas és Ce­mentipari Dinamó mérkőzések voltak döntő fontosságúak. Míg a listavezető Székelyszabar és Hi­das győzött, illetve pontot szer­zett, addig a két második helye­zett — a Kisnyárád és Dinamó — vereséget szenvedett. Különöskép­pen a Pécsi ~mamó veresége kel­tett meglepetést, melyet a lelkes Cementiparitól szenvedett el. A mohácsi csoportban a Székelysza­bar előnye — a vesztett pontok alapján — hat, a pécsi csoport­ban Hidas előnye öt pontra nőtt, ezzel behozhatatlan előnnyel ve­zetnek és máris elsőknek tekint­hetők. A további helyezésekért válto­zatlanul nagy harc folyik, a mo­hácsiaknál a Versend, Majs, Duna- szekcső és Kisnyárád, a pécsiek­nél a Dinamó, Vasas n. Bányász és Mágocs mé- mindig egyforma eséllyel pályázik a második hely­re. Sajnálatos, hogy ismét elma­radt két mérkőzés, a Felsőszent- márton és Olasz ezúttal sem je­lent meg Mágocson, illetve Erdő­fűn* EREDMÉNYEK: Mohácsi csoport: Versend—Ujmohács 2:3, Székely­szabar—Kisnyárád 5:2, Borjád— Hímesháza 1:5, Majs—Babarc 4:1, Bóly II.—Dunaszekcső 4:9, MTE TI.—Szederkény 2:1, Pécsi csoport: Vókány—Hosszúhetény 1:1, Vasas II.—Hidas 0:0, Szentegát—Sellye 2:2, Cementipari—Dinamó 2:1, Pécsvárad—Bér emend 2:3. MOHÁCSI CSOPORT: PÉCSI CSOPORT: 1 Hidasi Bány. 19 15 2 2 69:16 33 2. P. Dinamó 21 15 1 5 65:20 31 3. V. II. Bány 20 11 6 3 39:14 28 4. Mágocs 20 12 4 4 47:18 28 5. Pécsvárad 22 12 1 9 36:39 25 6. Szentegát 20 9 5 6 32:26 23 7. Beremend 13 6 5 7 31:35 17 8. P. Cementlp. 19 7 2 10 20:34 16 9. Hosszúhet. 18 5 2 11 17:47 12 10. Felsőszentm. 16 4 3 9 23:42 11 11. Sellye 18 3 4 11 29:76 11 12 Nngyharsány 24 4 2 18 29:30 10 13. Vókány 19 3 4 12 15:55 10 14. Véménd visszalépett. Kézilabda NB f. állása 1. Székely szab. 17 13 2 2 50:17 28 2. Versend 18 11 2 5 52:27 24 3. Majs 18 11 2 5 37:29 24 4. Dunaszekcső 17 10 2 5 61:37 22 5. Kisnyárád 18 9 4 5 44:30 22 6. Ujmohács 18 7 4 7 31:30 18 7. Szederkény 17 6 3 8 28:31 15 8. Hímesháza 18 6 2 10 33:46 14 9. Erdőfű 18 6 1 11 23:32 13 10. Babarc 17 5 2 10 21:43 12 11. Olasz 14 3 1 10 18:41 7 12. Borjád 16 3 1 12 17:57 7 1. Moh. TE n 19 15 2 2 73:21 32 7. Bóly TI, 18 8 1 9 51:69 17 1. un; Pécsi Bányász 8 7 1- 62:39 15 2. Csepel 8 5 2 1 50:35 12 3. FTC 8 5 1 2 54:30 11 4. Bp. Spartae. 8 5 1 2 59:39 11 5. Goldberger 8 4 1 3 44:30 9 6. VM Közért 8 3 1 4 34:39 7 7. BRESC 8 3 1 4 32:45 7 8. Bp. Postás 8 2 2 4 40:42 6 9. Debreceni Dózsa 8 2 — 5 43:48 6 10. Győri Textiles 8 S — 5 47:60 6 11 Győri ETO 8 2 6 32:50 4 12. Makó 8 2 6 31:71 2 Férfiak: 1. Martfű 8 6 1 1 135:102 13 2. Bp. Honvéd 8 6 1 1 158:121 13 3. Bp. Spart. 8 6 — 2 118: 99 12 4. Győri ETO 8 4 2 2 127:114 10 5. Pécsi Bányász 8 4 1 2 114:122 9 6. U. Dózsa 7 4 — 3 109: 99 8 7. FTC 8 4 — 4 127:116 8 8. Elektromc s 8 3 — 5 98:107 6 9. Csepel 8 3 — 5 95:121 6 10. Vasas 8 a — 6 102:134 4 11. Debreceni Dózsa T 1 1 5 117:135 3 15! Bp. V. Meteor 8 i — 7 104:134 2 NB I. tartalékbajnokság Pécs—Dorog 2:1 (1:1). Dorog, 2000 néző, vezette: Varga. Pécs: Arnold — Fenyvesi, Udvarácz, He­gyi — Serédi, Polgár — Kovács I., Németh, Freppán III., Csordás, Török. — Dorog: Janák — Kör- nyei, Szili, Tóth — Fürtös, Ta­kács — Rátvai, Novák, Kruzslik, Túrái, Bartalos. G.: Török, Csor­dás, ill. Túrái. Jók: Udvarácz, Polgár, Freppán III., Török, ill. Janák, Tóth, Bartalos. Tatabánya—Komló 5:1 (2:0), Kom­ló. 3000 néző, vezette: Sümegi. Tatabánya: Papp — Csetfalvi, Szabó, Juhos — Szekeres, Müller — Rá ez, Murger, Szovják, Cser- nai, Deli —■ Komló: Lukács — Kanizsai, Lelovics, Mestyán — Kékesi, Vörös — Albert, Demeter, Lutz, Szabó, Nagy L. G.: Csemai (2), Rá ez, Szovják, Deli, ill. Sza­bó. Jók: Csetfalvi, Csemai, Juhos, 111. Kanizsai, Kékesi. Debrecen—Újpesti Dózsa 0:0, Győr—Salgótarján 4:0 (2:0), MTK— Bp. Honvéd 3:1 (0:0), Szeged­Szombathely 5:2 (0:1). Asztalitenisz NB I., NB II. PEAC—Kaposvári MTE 10:8, NB II. férfimérkőzés, Pécs. A már biztos bajnoknak látszó kaposvá­riak nagy küzdelem után izgal­mas játszmákban maradtak alul. Pécsett. Az egyetemisták közül különösen Pintér játszott jó tor­mában. Mind a négy mérkőzést játszmaveszteség nélkül nyerte. Győztesek: dr. Pintér 4, Hrabov- szkl 3, dr. Kőhalmi 2, Matarlcs, Illetve a Balázs, Horváth dr. és a Kiss, Ivusza páros, valamint Ba­lázs 3, Horváth 2 és Ivusza. GASZ MAVAG—Urán SC 10:8. NB 1. férfimérkőzés, Pécs. Fej-fej melletti küzdelem után a szeren­csésebb budapesti csapat nyert. Győztesek: a pécsi csapatból a Székelyhídi, Horváth pár, Horváth 3, Ragoncsa 2, Székelyhídi és Ara­tó. Az Ifjúsági csapatok mérkőzé­sén 3:2 arányban nyert a Ganz- MAVAO, A Pécsi Köztisztasági és Út­karbantartó Vállalat felvesz gépkocsi rakodókat útépítésihez, szemétszállításhoz, és átképez segédmunkásokat aszfalt feldolgozónak. Az át- képzett aszfaltfeldolgozó segéd­munkások kereseti lehetősége 1800—2000 Ft. — Munkásszállást biztosítunk. Jelentkezés: Pécs. Rózsa Ferenc u. 17 sz. A mun- kaügyi előadónál. Május 27—30-ig az illatszergyár legújabb készítményeiből DÍJTALAN kozmetikai kezelés 16—19 óráig. Szaktanácsadás 10—12, 14-19 óráig Egész nap árusítás az r + Állami Áruház drogériaosztályán

Next

/
Thumbnails
Contents