Dunántúli Napló, 1963. éprilis (20. évfolyam, 77-99. szám)

1963-04-09 / 82. szám

4 lUAPlO 1963. ÁPRILIS fc Megnyílt Párizsban a SESIO minisztertanácsának ülésszaka Elfogadták az új jugoszláv alkotmányt | A „Hartmut16 akció tanulsága 1 1940. március 30-án '< 5 '-„nitz admirális kiadja í <( .Hasításait a haditenge- > I 'jszet egységeinek Dá- > ih és Norvégia meg- S szállására. A jelszó: „Hartmut". í S Április 9-én a német > < .-patak átlépték a dán ; < atari és órák alatt ha- \ 5 almukba kerítették a ' > :is országot. Ugyanezen ) s ben az órákban meg je- ) < lentek a német haditen- l ( gerészet egységei a leg- \ } fontosabb norvég kikö- < > tök előtt és elfoglalták - ; Narvikot, Bergent, Sta- ' \ rangért. A két kis észa- ! < ki állam sorsa megpe- j > csételődött. < Norvégiában a haza- í ] fiák kevés fegyverrel, ? < rossz felszereléssel meg- > < kísérelték az elszánt el- í ) lenállást. A harc azon- > > ban eleve reménytelen i J volt. Az angol szövetsé- > i ges pedig a szárazföl- ) í dön szinte csak „szim- \ 5 bolikus" segítséget nyáj ( ! tott. Londonban pedig < ' folyt a vita a parlament í < ben. Az ellenzék hibáz- ? 5 tatta a kormányt, de jj 5 mindez nem változtatott < 5 azon, hogy Norvégiában < < a fasiszták már felépi- ( < tették a koncentrációs / ; fáborokat és uralomra \ ) került Quisling, Hitler ] j első számú norvég bi- \ < zalmasa. Az ő véres > í munkáját megkönnyítet- > ? te, hogy 1931-től 1933-ig > } a norvég kormányban a $ 5 hadügyminisztert tárcát j 6 töltötte be, és ez alatt t | számos magasrangú ka- / f tcnatiszttel épített ki í 5 politikai kapcsolatokat. \ } Norvégiában dúlt a tér- \ < ror és a fasiszták már > { újabb csapásokra készü- > ? lődtek. Ez alkalommal i 5 Luxemburg, Belgium, í Hollandia és Francia- í ! “ország volt a cél. 1940. április 9. óta / közel negyed évszázad > telt el, Qiiisling neve í 5 hírhedt fogalomként < fennmaradt! Egyértel- \ mű a hazaárulással, a ) német fasiszták szolgá- > latába szegődött tömeg- \ gyilkosok bűntetteivel. < Quislinget, az árulót i elérte megérdemelt sor- í sa. De ugyanaz a Dö- J nitz, aki annak idején a $ „Hartmut” jelszót kiad- \ ta, napjainkban ismét j szónokol Nyugat-Német- ) országban. 1940. április 9-e, az ártatlanul meggyilkolt í hazafiak emléke köte- \ ; lez: a fasizmus elleni >. harcnál nincs kompro- j 5 misszum, > Berlin Nyugat-Európában, különö- ] sen Franciaországban, járvány j ízemen terjed egy újfajta ká- , bítószer használata. A vesze­delmes méreg közép-keleti ere­detű, Cath-nak hívják, s tulaj­donképpen egy Arábiában ott­honos fának a levele. A Cath-fa levelei olyan al­kaloidákat tartalmaznak, ame­lyek a szervezetbe jutva nagy­szerű közérzetet keltenek. Aki összerágja a Cath-fa néhány levelét, az egy-két perc múl­va nem érez semmi fáradtágot és éhséget, s elfelejti minden gondját. Az újfajta kábítószernek van ugyan egy nagy előnye az ópiummal és a kokainnal szemben: állítólag könnyebb ró la leszokni — de, aki mégis rabjává válik, az előbb csak étvágytalan lesz, majd a bél- bántalmakról kezd panaszkod­ni. A méreg később szívét és tüdejét is megtámadja, végül pedig súlyosabb esetekben Párizs. Hétfőin megnyílt Párizsban a SEATO minisztertanácsának 8. ülésszaka. Ennek az agresz- szív katonai tömbnek a tagjai tudvalévőén az Egyesült Ál­lomok, Anglia, Franciaország, Ausztrália, Uj-Zéland, a Fü- löp-szigetek, Thaiföld és Pa­kisztán. Az ülésszak a legszigorúbb titoktartás jegyében folyik, a párizsi sajtó azonban elárulja, hogy napirendjének fő ponjai: a kelet—nyugati viszony, a laoszi helyzet, a Dél-Vietna- mot állítólag fenyegető „kom­munista veszély” és „a kom­munizmus elleni harccal kap­csolatban” Ázsiában teendő intézkedések. (Ez utóbbi kér- I désre vonatkozólag a SEATO katonai szakértői különjelen- tést készítettek). A hétfői ülésről származó értesülések szerint Pote Sara- sin, a SEATO főtitkára, Rusk Választások Kanadában Ottawa Hétfőn Kanadában parla­menti választások kezdődtek, amelyeken több mint 9 és fél millió választó polgár jogosult részt venni. A 265 parlamenti tagságra 1025 képviselőjelölt pályázik. A választási harc két fő szereplője, a jelenleg hatal­mon lévő haladó Konzervatív Párt és az ellenzéki Liberális Párt, az előző vezetője John Diefenbaker miniszterelnök, az utóbbié Lester Pearson. A választások kimenetele bizonytalan, s lehetséges, hogy a két nagy párt közül egyik sem szerzi még a kormányala­kításhoz szükséges abszolút többséget. Birmingham Vasárnap súlyos összetűzé­sekre került -sor az Egyesült Államok Alabama államában lévő Birmingham városában. A fehérek és a rendőrség meg­rohanták az egyenjogúság mel­lett tüntető négereket. 200 néger felvonult a város­háza elé, noha a polgármester betiltotta a tüntetést. A város­házát rendőrkordon vette kö­rül. Amikor a rendőrparancs­nok távozásra szólította fel a tüntetőket, azok nem engedel­meskedtek a parancsnak, ha­nem letérdeltek az útra és val­lási dalaikat kezdték énekelni. őrültséget okoz. Az alkohol és a nikotin sokszorosára fokozza a Cath veszedelmes hatását, aki tehát a levél rágásával egyidejűleg iszik és dohányzik is az testileg-lelkileg egyaránt igen gyorsan leromlik. A Cath használata Kelet­Afrikában és Elő-Ázsiában meglehetősen elterjedt. Szo­mália egyes vidékein például a lakosság 70 százaléka rabja ennek a kábítószernek. Nyu- gat-Európába ezekről a terüle­tekről származó munkaválla­lók terjesztették el a Cath él­vezetét, s ma már a francia- országi „felső tízezer” vala­mirevaló rendezvényein rend­szeres szokássá vált a csopor­tos Cath-rágás. Amint erről egyes nyugat­berlini lapok beszámolnak, ez az ártalmas szokás Nyugat- Németországban is terjed. A nyugatnémet rendőri hatósá­gok éppen ezért mindent el­követnek a kábítószer dia­dalát jának meggátlására. amerikai külügyminiszter és Home angol külügyminiszter mondott beszédet. Sarasin beszédét „a Kardos­kodó kommunistaellenesség jellemezte". Rusk a maga részéről olyan követelésekkel állt elő, ame­lyek azt mutatják, hogy az amerikai kormánykörök nem adták fel azt a szándékukat, hogy csapást mérjenek Laosz szuverenitására. Azt követelte ugyanis, hogy a laoszi nem­zetközi ellenőrző bizottság minden akadály nélkül be­avatkozhasson a Laoszi Haza­fias Arcvonal ellenőrzése alatt álló területek belső ügyeibe. Azt állította, hogy e nélkül nem érhetők el a Laoszra vo­natkozó genfi egyezmények céljai. Az Egyesült Államok dél­vietnami fegyveres beavatko­zását, továbbá azt a tényt, hogy amerikai, angol, auszt­ráliai és új-zélandi fegyveres erőket dobtak át tavaly má­jusban Thaiföldre, Rusk a SEATO tevékenységének pél­daképeként állította be. Home angol külügyminisz­ter támadta az ázsiai és af­rikai országok többségének semlegesség!, a nyugati kato­nai tömböket elutasító poli­tikáját Ruskhoz hasonlóan ő is „a kommunista fenyegetés” meséjével ijesztgette ezeket az országokat Fokváros Úgy látszik, hogy Verwoerd dél-afrikai miniszterelnök mun katársaival együtt Hitler ba- béraira pályázik. Az országban a faji megkülönböztetés, a ter­ror és törvénytelenség rendsze­rét honosították meg. Hitler nyomdokain haladva a dél­A rendőrök ekkor kutyákat uszítottak rájuk. Az egyik né­ger megpróbált késsel véde­kezni a rátámadó rendőrkutya ellen. Ekkor a közelben vára­kozó mintegy száz fehér ráve­tette magát a tömegre. Ugyan­akkor mintegy ötven rendőr is megrohanta a tüntetőket és a kutyák segítségével szétosz­latta a tömeget. A rendőrök harminc embert letartóztattak, öt napon belül ez volt a faji integrációt köve­telő négerek ötödik tüntetése Birmingham ban. amerikai hadgyakorlat Majna-Frankfurtban Bonn A majna-frankfurti (Nyugat- Németország) katonai repülő­térre katonákat és hadianya­got szállító repülőgépek érkez­nek az Egyesült Államokból. Mint a DP A hírügynökség je­lenti, az amerikai csapatok „hosszú dobás" elnevezéssel hadgyakorlatokat tartanak. A hadgyakorlatok célja: ellen­őrizni „a NATO európai vedel, mének erősítésére hivatott csa­patok mozgékonyságát”. Ezzel egyidejűleg a Nyugat-Német- országban állomásozó ameri­kai erők néhány egysége visz- szatér az Egyesült Államokba Dán miniszter: „Ssliol sem láttam vasíiigydnyi“ Varsó — Amikor Lengyelországiba indultam, figyelmeztették, hogy a vasfüggöny mögé me­gyek. Mór jóegynéhány napja itt vagyok, de sehol sem lát­tam vasfüggönyt. Éppen ellen­kezőleg: szinte megragadott a lengyel szellemi élet élénksé­ge, a művészi és (kulturális tevékenység szabad fejlődése, — jelentette ki Varsóban Bom- holt, a dán kulturális ügyek minisztere, aki a két ország közötti kulturális kapcsolatok erősítéséről tárgyalt a lengyel kormány képviselőivel. afrikai „Führer" elhatározta, hogy „rendet teremt” a könyv­tárakban. » Az AP amerikai hírügynök­ség fokvárosi tudósítójának közlése szerint a dél-afrikai cenzúra az országban nagy- mennyiségű olyan könyvet ko- boztatott el, amely bírálja az Apartheid politikáját és jóin­dulattal viseltetik az afrikai lakosság iránt. A jelenkori inkvizi torok rendeletére igen sok könyvet égettek el, köztük Gorkij és Hemingway műveit is. Áramszünet 9- én 8—18 óráig Aranyhegy egész területén, Magyarürög, Szentkút és Nagy-Daindol egész területén. 10- én 8—12 óráig nagyfeszültsé­gű hálózat építése miatt a kővet­kező területen: Alsó-Makár 2, Eg­res u. 4—G, Felső-Makár düló 1, 2, 3, Mária, Málna u. 2—20, Meggy fa u. 2., Rácváros, Szigeti út 137— 147, 136—188, Tiborc U. 63—77, 64— 98, Ürögi út 1—15, 2—28, Bajmi düló, Mecsekalja düló, Cupi te­lep, Kereszt u, Parlag, Patacs- Makra, Patacs beltelek, Patacs- Sülevölgy, Patacs, Rácváros előtt, Alsóhegy, Horgas dűlő. Belgrádi A jugoszláv szövetségi nem­zetgyűlés képviselői vasárnap megszavazták a Jugoszláv Szo­cialista Szövetségi Köztársaság új alkotmányát. A most megszavazott alkot­mány a háború utáni időszak harmadik jugoszláv jogalko­tása. Bevezető része leszögezi a termelési eszközök társadalmi tulajdonát, külön kitér a szo­cialista viszonyoknak a mező­gazdaságban való fejlesztésére, kiemeli a Jugoszláviát alkotó népek testvériségét és egysé­gét. Áz alkotmány első cikkelye nyomban leszögezi az állam új elnevezését, azaz a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság el­nevezés Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaságra mó­dosul. Fontos politikai újítást vezet be az alkotmány összjugoszláv viszonylatban. Az eddigi két házas szövetségi nemzetgyű­lést ötkamarás parlament vált ja fel, amely egyesíti a poli­tikai és szakmai képviselet elvét. Eszerint a szövetségi nemzetgyűlésnek öt tanácsa van: gazdasági, művelődésügyi, tanügyi, közegészségügyi-nép­jóléti, szervezési-politikai, va­lamint a szövetségi nemzet- gyűlés főszerve, a szövetségi Vasárnap este Kairóban leg­felső szinten folytatták az Egyesült Arab Köztársaság, Szíria és Irak közti egységről a tárgyalásokat — jelenti a MEN hírügynökség. Az EAK küdöttségét Nasszer elnök, a szíriai küldöttséget Luai Atasszl tábornok, a forradalmi nemzeti tanács elnöke, az Iraki küldöttséget Ahmed Hasszán Bakr dandártábornok, minisz­terelnök vezette. A röviddel éjfél után véget ért tanácskozást követően AU Szabri, az EAK miniszterelnöke közölte az újságírókkal, hogy a tárgyalások elsősorban a há­rom ország létrehozandó állam szövetségéről folytak és némi haladást sikerült elérni. Szabri közölte még, hogy a tárgyalá­sokat hétfőn délután folytat­ják. Rendszerint megbízható kai­rói hírforrások szerint a négy * 4 FájdalommaJ tudatjuk hogy szeretett jó férj, édesapa, testvér, nagyapa és kedves rokon Bőczy Antal ny. ált. iskolai nevelő ápri­lis 7-én 65 éves korában csen­desen elhunyt. Temetése 10-én szerdán fél 4 órakor lesz a pécsi köztemetőben. A gyászoló család. Szeretett édesapa, após, nagy­apa, dédapa König Ferenc nyugdíjas bányász április 4-én 84 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése 9-én. kedden 4 órakor lesz a pécsbányatelepi temetőben. A gyászoló család. — HALÁLOZÁS. Fájdalmas szív­vel tudatjuk, hogy szeretett jó édesanya, nagyanya, dédanya özv. Virág Jánosné Pöczöki Julianna MAV-nyugdijas. Mindszent u. 8. sz. alatti lakos április 6-án 83 éves korában rövid szenvedés úján elhunyt. Temetése 10-én, szerdán 4 órakor lesz a központi temető­ben. A gyászoló család. — Mélységes fájdalommal tudat­juk, hogy szeretett jó féri, édes­apa, vö. sógor, unokatestvér és kedves rokon Bika Sándor a Pécsi Széntröszt dolgozója 40 éves ko­rában hosszú szenvedés után el­hunyt. Temetése 10-én, szerdán fél 2 órakor lesz a pécsi közte­metőben. A gyászoló család. tanács, amely az egyes speciá­lis kérdésekre vonatkozó tör­vényeket a szövetségi nemzet- gyűlés illetékes tanácsaival kö zösen hozza. Minden egyes tanácsnak 120 tagja van, eze­ket a községekben közvetlen, általános választójog alapján titkos szavazással választják. A szövetségi tanácsba viszont a hat köztársaság mindegyike 10—10 képviselőt küld. Amíg a szövetségi tanácsba minden 18. életévét betöltött állampol­gár megválasztható, addig a többi tanácsba csak azok az állampolgárok, akik a megfe­lelő szakterületen érdemleges tevékenységet fejtenek ki. Az eddigi sémától eltérően az új alkotmány különválaszt­ja a köztársasági elnöki tiszt­séget a szövetségi végrehajtó tanács, azaz a kormány elnö­kének funkciójától, továbbá előírja, hogy a köztársaság el­nökének megválasztása után nyomban meg kell választani a köztársaság alelmökét is. aki távollétében helyettesíti az el­nököt. A köztársasági elnököt és a végrehajtó tanács elnökét négy évre választják, s csupán egy­szer lehet újraválasztani. Ez a korlátozás Joszip Broz Titora nem vonatkozik, öt az alkot­mány élethossziglani elnök­nek nyilvánítja. és fél órás vasárnap esti ülés nem csupán az államszövetség kérdésével foglalkozott, hanem megvitatták azt a kérdést is, a létrehozandó államszövetsé­gen belül működhetnek-e po­litikai pártok. Mint ismeretes, az EAK-ban nem engedélye­zik politikai pártok működé­sét. Hz Országos Tervhivatal elnöke Bukarestbe érkezett Bukarest. Ajtai Miklós, at Országos Tervhivatal elnöke hétfőn délben Bukarestbe ér­kezett, hogy a magyar küldött­ség vezetőjeként részt vegyen a magyar—román húszéves I távlati terv egyeztető tárgya- | lások befejező szakaszán. Fájdalommal tudattuk, hogy szeretett jó édesanya, anyós, nagyanya, dédanya, testvér és kedves rokon özv. Gulyás Józsefné Szijjártó Erzsébet április 6-án 76 éves korában hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése április 9-én, kedden 4 órakor lesz a központi te­metőben. A gyászoló család. A Budapests Szerelő Vállalat azonnali belépés­re felvesz vizsgázott víz-, fűtés- szerelő és hegesztő szakmunkásokat. Jelent­kezés Budapesti Szerelő V. Munkaerőgazdálkodásán, Budapest, VII. Garai u. 10. vagy BUSZER Kirendeltség Dunaújváros. Tel.: 17-05. Dunai Vasmű. Munkásszál­lást biztosítunk. Ajándékozzon! KÖTÖTTÁRUT, FEHÉRNEMŰT Harisnyát, zoknit, zsebkendőt KALAPOT, NYAKKENDŐT, SÁLAT Ernyőt, divattáskát Á Pécsi Ruházati Bolt szaküzleteiből Leértékeltcipő-vásár! női körömcipő 235.— Ft 175.— Ft női körömcipő 210.— Ft 152.— Ft női körömcipő 175.— Ft 120.— Ft Külön felhívjuk a figyelmet a 48.— Ft-os női műanyag sarura Pécsi Ruházati Bolt Vállalat 34, sz. leért cipő boltja Sál lad u. 6. Kutyákkal a négerek ellen Álabamai csendélet Napjaink inkvizítorai Vns*rCT este Kairian legfelső s'inten to ylalták az arab egységgel kapcsolatos térgyilásckat Újfajta kábftiszer ejti rabul Nvuaat-Eurónát

Next

/
Thumbnails
Contents