Dunántúli Napló, 1963. január (20. évfolyam, 1-25. szám)

1963-01-18 / 14. szám

A 8 NAPLÓ 1963. JANUAR 18. Egy nap Tatán, az ifjúsági labd zrúgó válogatott, a súlyemelő halogatott, a SZEAC labdarúgó- zsapata, az ökölvívó válogatott, lZ atléták és a kajak-kenu váló taton között. Mester és tanít­ványa: Veres Győző és Nemess ányi Árpád. Eredményesen a megkezdett úton Tovább erősítik a női atléta szakosztályt — Érdekes kísérletek a iővárosban Ml záriák az évet a P'íSK vitái Most amikor a vívók már az új Idényre készül-dnek, a sok edzés közepette nem igen goi dolnak a xn -t eredményeire. Ahhoz, liogy he yezéseik jobbak legyenek, nem sz: óad tétlenkedni, mert a soron- következő versenyek egyre na­gyobb követelményeket kívánnak. Nem árt visszatekinteni az elmúlt évre hiszen a hibákat csak az elért eredmények összegezése után tudjuk korrigálni. A PVSK vívói­nak eredményei annál is értéke­sebbek, hiszen igen mostoha kö­rülmények között kell edzéseiket tartaniuk. Az olyan nagyszerű tel­jesítmény, mint a ,,Pannónia Ku­pa” megnyerése, óielyen a Dunán­túl legjobbjai indultak, majd a Vasutas Kupa, amelyet az idény kezdetétől sorozatosan nyert meg a fiatalokból összeállított csapat, önmaguktól beszélnek. Pogány Károly, a vivók edzője elmondotta, hogy Telegdi Ildikó, Keresztes Tamás, Sétáló Mihály és Várnagy Levente egyéniben is megállták helyüket. Sétáló Mihály az összetettben 82 ponttal a máso­dik, a fiatal Várnagy Levente pe­i dig 52 ponttal harmadik lett. Eh­hez hozzá kell tenni, hogy csapat i még soha ilyen nagy pontarány­nyal nem nyerte ezt a versenyt. Egyre több a másod- és harmad- osztályú versenyző akiktől eb­ben az évben nagyon sokat vár a vezetőség. Itt kell szólni Várnagy Csabáról, aki az országos verse­nyeken egyre jobb eredményi, nyújt. Sétáló Valériának pedig — akit a pécsi vívónők példaképük­nek tekinthetnek — nemcsak szor­galma, hanem évi mérlege is nagyszerű. A többiek is sportsze- retetből kitűnőre vizsgáztak, mi­vel edzőtermük is egy átalakított istálló, amely huzatos, poros és hideg. A PVSK vívói 37 versenyen vet­tek részt az elmúlt évben, me­lyen 17 első, 7 második, 7 harma­dik és 14 negyedik helyezést ér­tek el. Ezenkívül elnyerték a Pan­nónia, a Vasutas, a Gerendás és az Ádámi Kupát, összegezve a PVSK vívószakosztályának mun­káját, megállapíthatjuk, hogy az áldatlan körülmények ellenére, elismerő eredményeket értek eL Kárpáti András a Pécsi MHS motoros szakosztályának vezetője Elmúlt héten tartotta meg a ] Magyar Honvédelmi Sportszövet-' ség Baranya megyei motoros klub- I jánalc vezetősége v«>asztó taggyű- j lését. A taggyűlést Zombori Ernő , elvtárs, a motorállomás vezetője ] nyitotta meg, majd javaslatot tett j az új szakosztály-vezetőség tag-1 jaira. Ennek alapján a szakosz- I tály vezetői tisztségre Kárpáti Andrást javasolta, akit a tagság ! egyöntetűen, nagy lelkesedéssel j fogadott el. Ezzel olyan egyén ke- I rült a szakosztály élére, aki az 195 -es évek kiváló sportolója, többszörös magyar salakbajnoka 1 volt. Műszaki tudását a motorok ; terén az ország valamennyi moto- 1 ros berkében jól ismerik. Kárpáti András megválasztása | után n következőket mondotta: — „Működésemmel mind műszaki, I mind sportbeli tudásommal sze-1 retném elérni, hogy Pécs városa ismét olyan szép és nívós motor- versenyeket lásson, mint 10—15 évvel ezelőtt, amikor is a pécsi motorsport a reneszánszát élte. Ezután az edzői teendők betölté­sére a tagság Varga György elv­társat, régi motoros szakembert kérte fel aki a közelmúltban tért haza Budapestről, a motoros ed­zői tanfolyamról. Befejezésül a taggyűlést Zom­bori elvtárs a következő szavak­kal zárta le: „Ebben az évben versenyzőinknek technikailag, anyagilag és műszakilag minden támogatást megadunk, s így re­méljük, hogy jövőre egy ütőké­pes, országos versenyen is helyt­álló versenyző gárdát sikerül ki­alakítanunk”, VARJÚ ISTVÁN Már a negyedik lepergett év eredményeit mérlegelhetik a Sportir'-'úa vezetői a pécsi diá­kok bülete négy szakosztályá­nak négyéves munkáját. Tegyük hozzá, hogy túlsúlyban megelége­déssel. Legfőképpen azért, mert a rajtnál kitűzött célt sikerült erő­sen megközelíteni. Sikerült az elmúlt évben is a Sportiskolán belül biztosítani azok nak a tehetséges diákoknak a to­vábbfejlődését, akik az iskolák ál­tal nyújtott keretekből már ki­nőttek. Kétszáznegyvenen vettek részt a Sportiskola mun­kájában az elmúlt évben, a leg­kiválóbb pécsi pedagógus-edzők irányításával. Az elért szép ered­ményekért tehát legfőképpen Czéh László, Jakab Ferenc, Várkői Fe­renc, Baracs Ferencné, Gáspár János és Csethe István dicsérhető. A kosárlabdázók a megyei ifjú­sági csapatbajnokságban küzdöt­tek hétről hétre. A fiúegyüttes bajnokságot nyert, a lányok har- i madikként fejezték be az évet. Közben nyolc lány és hat fiú kosárlabdázót adtak át társadalmi egyesületnek, akik a Sportiskolá­ban már kitünően elsajátították a sportág alapvető tudnivalóit. A tornaszakosztály női verseny­zői az országos H. osztályú ifjú­sági csapatbajnokságon a tekin­télyes ötödik helyet vívták ki ma­guknak. Tovább folytatták a si­kersorozatot a női atléták, akik már az elmúlt években is roha­mos fejlődést mutattak a verse­nyeken, és mind gyakrabban szép teljesítményeikkel hívták fel ma­gukra a figyelmet. Tavaly is, mint a megye legjobb női szakosztálya zárták a szezont, és az országos egyesületi bajnokságon a tizen- ! kettedik helyet szerezték meg a ! ranglistán. Természetesen, a me­gyei egyesületi bajnokságot is megnyerték és összesítve, a fiú atléták eredményeit beleszámítva, megelőztek olyan nagy múlttal rendelkező atléta-szakosztályokat is, mint a PEAC, a Postás és a Tanárképző Főiskola. Több ver­senyzőt bocsátottak a nyár folya­mán a Baranya megyei válogatott rendelkezésére is. A vívók munkája az elmúlt jv- ben elérkezett ahhoz a ponthoz, hogy az oktatáson, a sportág leg­szükségesebb fogásának elsajátí­tásán túl, már hivatalos verse­nyen Is pástra léphettek. Érthető, hogy eredményeik még nem külö­nösen szembetűnőek, hiszen a vlvósportban az élvonalba jutás hosszú évek munkáját követeli, de már több n. osztályú verseny­zővel rendelkeznek. A nemrég el­készített megyei ranglistán a pár­bajtőr kivételével az első tíz he­lyezett között már találkozhatunk a Sportiskola legjobbjainak nevé­vel. A megvalósításra váró tervekről pedig így számol be Szepezdi Ist­ván tanulmányi felügyelő: — A jelenlegi két és félszáz versenyzőnél többet ebben az év­ben sem tudunk foglalkoztatni. De nem is a tömegek toborzása a fő célunk, hanem, hogy az iskolák legrátermettebbjeit, az egyes sport ágakra időben és jól kiválasszuk, valamint azoknak biztosítsunk ma­gasabb szintű munkát. Idén tehát majd a legnagyobb gondot a mi­nőségi javulás továbbfolytatására fordítjuk. Ennek érdekében ki­sebb változásokat terveztünk. Elő­ször is érdeklődés hiányában fiú atléta-szakosztályunkat megszün­tetjük. A fiú tanulók zömét fő­leg a labdajátékok vonzzák. Ért­hető, hiszen adottságaiknak job­ban kedveznek. Gyorsabb a fejlői dés is azokban a sportágakban, és ez csalogató, ami országos je­lenség. — Ezzel szemben tovább kíván­juk erősíteni női szakosztályun­kat. Eddig erősségükét főleg a futó- és ugrószámok jelentették. A dobóatléták irányítását most Gáspár János testnevelő vette át és a felügyelete alatt dolgozó fia­talok felfejlődve klubtársaikhoz, együttesen komoly minőségi szak­osztályt képeznek majd. Ezen túl minden vonalon újra kezdünk. Mélyebbre nyúlunk, több általá­nos iskolás fiatalt kapcsolunk be a Sportiskola tevékenységébe. Ab­ból az elgpndolásból kiindulva, hogy ezek a sportolók hosszabb ideig maradnak a birtokunkban és a sportágak alapjait úgyis már az említett korban kell lefektetni. — Várható-e szervezeti változás a Sportiskola életében? — Idén még nem. A fővárosban kísérletek folynak. Az eredmény majd csak a jövőben szűrhető le. Az elképzelés, hogy a sportisko­lákban az edzők nyolc és tizenhat év közötti versenyzőkkel foglalkozza­nak majd. A résztvevők életkora tehát alacsonyabb lesz, szinteket írnak ki a különböző korcsopor­tok részére. Előre meghatározott munkát kell elvégezni két éven­ként. Ezután vizsga, tehát bizony­ságtétel következik, és aki itt megfelelőt nyújt, az léphet csak a sportiskolán belül a magasabb korosztályúak közé. Tehát meg­felelő szintet kell elémiök a spor­tolóknak. Mindez a minőségi mun kában, a magyar sport utánpót­lásának helyes nevelésében, fej­lődést jelent majd. A tizenhatodik életév betöltése után a legtehetsé­gesebbekre igényt nyújthat be bármelyik társadalmi egyesület. A fiatal sportoló ekkor tehát egye­sületet választhat, ahol tovább gyarapíthatja tudását és amelynek színeiben versenyezhet az elkövet­kezendő évek során, mig közép­iskolai tanulmányait befejezi. Köziemé nyék Pécs—MTK-találk ózó a BTC kultúrtermében Már hírt adtunk arról, horv az I MTK labdarúgói városunkban — félig- rí eddig a PBTC vendégszere- j tétét élvezve — készülnek fel a ta- j vaszi idényre. A BTC agilis vezetői, élükön dr. Nagy Lajossal most azon fára- ! doznak, hogy a világot járt buda- . pesti labdarúgókat összehozzák a pécsi szurkolókkal. Az elképzelé-1 sek szerint az MTK játékosok a jövő hét egyik napján a bőrgyári I kultúrteremben „szimultán él­ménybeszámolót” tartanának. Az élménybeszámoló kietlen! formában jönne létre a szurkolók a számukra szimpatikus labdarú­góhoz közvetlenül intézhetnének kérdéseket. A szurkolók közül biztosan sokan fognak megjelenni ezen a Pécs—MTK találkozón, me­lyen a budapesti kék-fehérek el­vezetik a hallgatóságot a tengeren­túli labdarúgás rejtelmeibe és igen érdekes részletekkel bővíte­nék a résztvevők ismereteit. Az élménybeszámolót — mely­nek végleges időpontját közölni fogjuk — filmvetítéssel kötik egy­be. A Pécsi Közlekedési Vállalat ér­tesíti az utazóközönséget, hogy ja­nuár 17-től kezdődően a 24-es jel­zésű, Szentkút—Szabolcsfalu autó­buszvonalon a Széchenyi térről 5.25 órakor, Szentkútról 5.50, Sza- bolcsfaluról 6.35 órakor induló Já­ratokat 16 perccel később közle­kedtetik. BESZÉLGETÉS A TANCZENEbOL címmel tartja a Pécsi Hanglemez­barátok Klubja ma este 7 órakor összejövetelét Pécs város Művelő­dési Házában (Déryné u. 18.) me­lyen a novemberi témát folytatja Oldal Gábor előadó. Vendégekei szívesen látunk. Lakosság, közületek piemi gépkoesltakaró-, napeJIenzÄ-, kazal takaró-, sátor, vala­mint mindennemű más ponyva készítését és Javítását, lószerszámok, gépkocsi hűtő takarók, gépkocsi és motor- kerékpár üléshuzatok készítését és Javítását rövid határ­időre kifogástalan minőségi) on vállal a Pécsi Vegyesipari Vállalat szíjgyártó részlege Pécs, Irányi Dániel tér 9 sz. A vi-á% spodfa — socoUfoa* A csehszlovák sportújságírók as jégtánc-világbajnok Roman test« vérpárt választották .,1962 legjobb sportolójának”. A csapatversenyben a chilei vi­lágbajnokságon második helyen végzett labdarúgó válogatott lett az első. * BAD LIEB Eit ^ TEIN: A nemzetközi sakkversenyen a 3. forduló függőjátszmáit fejezték be. Ezek során a Pietzsch (NDK)— dr. Szily találkozó döntetlen ered­ménnyel végződött. * KAIRO: Nyugat-Berlin labdarúgó váloga­tottja 1:0 (1:0) arányú vereséget szenvedett Egyiptom válogatott­jától. A mérkőzés egyetlen gólját Taha Ismail balösszekötő lőtte. * TOKIO: A japánok — amennyiben meg­kapják az 1968. évi téli olimpiai játékok rendezési jogát — a ver­senyeket a Hokkaido szigeten levő Spapporóban bonyolítják le. A ja­pánokon kívül az említett téli olimpiai játékok rendezésére Ka­nada, Finnország, Franciaország^ Norvégia, Svájc és az Egyesül? Államok is pályázik, * PÁRIZS: Párizsban nagy érdeklődés előzi meg a szombaton és vasárnap sor- rakeruio Monal párbajtőr vívd emlékversenyt. A kétnapos viada­lon a nyugatnémet, olasz, svájci, magyar, belga, holland, angol és francia vívókon kívül pástra lép­nek a legjobb japan párbajtőrö­zők is, Éjszakai muzsika címmel tartja a Magyar Hang­lemezgyártó Vállalat ma délután 5 j órai kezdettel hanglemezbemutató­ját Pécs város Művelődési Háza nagytermében (Déryné u. 18.) A műsor keretében hallhatják í majd a hallgatók Mozart: Kis é.ii zene, Gounod: Faust-szerenád, J Csajkovszkij: Vonósszerenád. —! Schumann: In der Nacht, Puccini: | Tu ra n dot-hol dk órus, Kod ál y: He­gyi éjszakák. Bartók: Az éjszaka zenéje, stb. műveket, melyeket Ol­dal Gábor ismertet. Az érdekes zenei műsorra a belépés díjtalan. HÁZASPÁROK, felnőttek tánciskolája kezdődik Hermann tánctanár vezetésével 18-án, péntek este 8 órakor a KJPVDSZ Művelő­dési Házban, József u. 15. A Vasas újabb győzelmei aratott A mexikói nemzetközi labda­rúgó tornán szereplő Vasas együt­tese magyar idő szerint csütörtö­kön hajnalban játszotta újabb mérkőzését. A piros-kékek a me­xikói Nációnál ellen 2:0 (2:0) ará­nyú értékes győzelmet arattak. A piros-kékek lendületesen kezd­tek és már a 6. percben Bundzsák révén megszerezték a vezetést (1:0)* Továbbra is a Vasas maradt táma­dásban és a 16. percben Bödör bomba góljával 2:0-ra alakult ar eredmény. Időjárásjelentés Várható időjárás pénteken estig: a kemény hideg tova ob tart. Ki­sebb felhőátvonulások, legfeljebb néhány helyen hószállingózás, mérsékelt, változó irányú szél. Várható legalacsonyabb éjszakai j hőmérséklet mínusz 18—mínusz 23 j fok között, délen és keleten he- i lyenként mínusz 25 fok körül. Leg­magasabb nappali hőmérséklet holnap: mínusz 8—mínusz 13 fok között, 1 Rahnt letartóztatták Helmut Rahnt, az ismert nyugati német válogatott labdarúgót a Gronaw-Glanerbrücke határátke­lési pontnál letartóztatták, amine a Hollandiából jövet átlépte a ha­tárt. Rahn ellen a nyugatnémet hatóságok köröző levelet adtak ki, ugyanis az esseni bireni bíróság négyheti szabadságvesztésre ítélte, mert még 1962 márciusáoan ittasa«; vezette gépkocsiját. Rahn az utóbbi időben Hollandiában élt családjával, ahol mint hivatásos játékos szerepelt az SC Enschede csapatában. Rahn fiát akarta átkisémi * gronaui iskolába. A válogatott lab­darúgót. letartóztatása után a gro­naui fogdába szállították ahol le kell töltenie büntetését. M60$ SZÍNHÁZ Gyermekszerető I« éves leány kisgyer­mek gondozását 12 órától lakosán, vagy .•ajrásomon vállalom. ..Gyermekozeretö” jel­igére Sallai utcai hu­det.őbp. _______________ E ladó két kétajtós sí­mévonalú szekrény. — Elkel u. 1. (Tüzér utca mellett). _______________ B útorozott szoba há­zaspár részé”" kiadó. Kertváros, Bogár u. 19. Bősendorfer zongora bérbeadó. ->1 Kló. Haj­nóczy u. 33 b. Ill '1. Telefdn: 16-29._________ G azdálkodásra alkal­mas lakóház szőlővel, teljes felszereléssel, be költözhetően eladó. — Érdeklődni lehet Me­zőszél u. 37. földszint jobb. vagy 37-32-es te­lefonon. _______________ K ülönálló épületben | bútorozott szoba kiadvü gyermektelen házas­párnak, akiknél mind­két fél dolgozik, feb­ruár 1-re. Kertváros, gárdonyi Géza u. 4* APPÓUIBDETÉSEK < Ablakredőny minden | méretben. helyszínen felszerelve, készen kap ható. Orsolya u. 10.__ E ladó Exakta Warex, Singer varrógép, evő­eszköz. házrész. Jó­zsef utca 42.__________ E ladó sezlonok. vitri­nek. szekrények, k'my haszekrények, matra­cok. sodronyok, toa­lett-tükrök, hálószoba- bútor, ágyak Koltai- nál, Rákóczi út 43. Macskákat és kutyá­kat vásárol kísérleti célra a Gyógyszertani Intézet, Rákóczi út 2. Ablakredőny készíté­sét, illetve javítását vállalom. SalLai u. 39. Todenbier. ____________ Fiatal hízott sertésék eladók kb. 120 kg. — Cím: Kertváros Gár­donyi Géza VL 20» Egyetemista lány für­dőszoba, konyha TV, használattal lakótár­sat keres. Csabai!. — Péter utca 40. Három éves gyerme­kem mellé keresek gyermekszerető nőt — 5—6 órai foglal ko uta­lásra. Elekes József, Pécs. József Attila u. 2f sz. •____________ M ár vány lapot bármi­lyen színben vásárolok Bárány, Hal tér 1.__ K ét 4 szeles dunyha eladó. Déryné J. 17., felső csengő. SZAKKÉPZETT köz­ponti fűtés szerelőt és lakatost felvesz állan­dó munkára a Pécsi Ingatlankezelő V. — Pécs, Bajcsy Zstí út 4. Olajkályha eladó. — Hunyadi út 40. sz. — 12 órától. Pécs—Nagyárpád, Hú- I n án Kató u. 4 számú ház eladó, részben oc— | költözhető.____________ V eszek használt férfi! félcipőt. bőrcűizmát, I bakancsot, gumicsiz- I mát, férfiruhát, nad-1 rágot. gyermekcipőt,; esőköpenyt. — Xoltai, j Zetkin Klára u. 2.___ O pel Olympia sze­mélygépkocsi 1952-es kiadású eladó. Pécs, Meszes, Apaffy u. 21. Angol nyelvtanítás,kor repetálás különórák­ban jutányosán, ered­ményesen. — Telefon: 18-81, mellékállomás 87.__________ T elevízió, rádió, mo­sógép, lemezjátszó. — magnetofon javítás. Hohmann. Aradi vér­tanúk útja II. Telefon: 43-38. Kétszer egyszoba, konyhás házrész eladó Egyszoba konyha be­költözhető. Érdeklődni Széchenyi tér 8. ud­var I. em. 1. du. 2— 5 óráig.________________ E lcserélném három­szobás, összkomfortos lakásomat kétszoba, esetleg másfél szobás összkomfortosra. — ,.Mecs>ekalja kizárva” jeligére Sallai utcai hirdetőbe,_____________ M adárkitömés: Pécs Fehérhegy, Frankel Leó u. 14. földszint 2. GYORS. és gépírónőt felveszünk. Cím: Dél- Dunántúli Cimmagyke reskedelmi Vállalat, — Pécs Rákóczi út ;b. Eladó családi ház ked vező feltételekkel. — Elfoglalható 3 szoba konyha. József utca <2 IIIIUiiiuuw1 MOZI Gépszerelő tanfolyam indul Jánoshalmán. A Jánoshalmái Mezőgaz­dasági Gépkezelő Szak skola 1963. február 4- én hathónapos mező- gazdasági gépszerelő tanfolyamot indít Já­noshalmán. Jelentkez­hetnek mindazok, a tsz, állami gazdasági és gépállomási dolgo­zók, akik rendelkez­nek mezőgazdasági gé pész (traktoros gépész) sza kmunkásbizonyíl- vánnyal. legalább két év szakmai gyakorlat­ul és b°‘öl'ölték a 22 éves életkort. Jelent­kezési batáridő: 1963. január 25. Sertéstenyésztő és hiz­laló telepvezetőt vesz fel a Villány- -Siklósi Állami Gazdaság. la­kás van. Jelentkezés Siklőcon az A. G. köz­pontiban. Útiköltsé­get felvétel esetén té­rítünk. Gordisán, Petőfi ti. 24­es ház telekkel, mel­lek épületekkel riadó. A PÉCSI RÁDIÓ 1963. január 18-i, pénteki műsora a 223,8 m középhullámon: 17.00: Szerb—horvát nyelvű műsor: Leltározás után ... — Látogatás egy falusi boltban. Egy évvel ezelőtt halt meg Iván Mestrovics. Séta a téli erdőben. Népdalegyveleg. 17.30: Német nyelvű műsor: Faluról falura. — Zenés össze­állítás. 18.00: Hírek. 18.10: Zenélő levelezőlap. 18.40: A Történelmi Társulat elő­adás-sorozata: Zrínyi emlék­művek. — Kováts Valéria múzeo lógus előadása. 18.50: Csiszár Márta énekel, Jankó Árpád klarinétozik, Tomay Fe­renc szaxofonozik. Közremű­ködik: a Pécsi Jogikar Dixiland zenekara és a Tempó puintett. 19.05: Dél-dunántúli híradó. 19.20: Pécs hangversenytermeiből. 19.55: Műsorismertetés. 20.00: Műsorzárás. SZÍNHÁZ: Nemzeti Színház: Maya (este 7 órakor, Bajor-bérlet). Tájszínház: Csacsifogat (este 7 órakor). Pécs, Fegyveres Erők Klubjában. ZENE: Liszt Ferenc-terem: „B** Kama­rabérlet 2. hangversenye. Szonáta­est. Közreműködik: Gertler Ede — hegedű és Dianna Andersen (Bel­gium) — zongora, (fél 8 órakor'. MOZI: Park: Keserű szerelem (fél 5. fél 7 és fél 9 órakor, szélesvász­nú). Csak 18 éven felülieknek! Petőfi: Kertes házak utcája (fél 5 fél 7 és fél 9 órakor, széles- vászn '). Kossuth: A harmadik fiú (fél fc fél 7 és fél 9 órakor). Kossuth Híradó Mozi: Magyar híradó. 1. sz. vixághíradó. Leo­nardo da Vinci. A bátor szarvas* (Előadások 11 órától 3 óráig foly­tatólagosan). Fekete Gyémánt (Gyárváros): Suhog a pálca (6 órakor). Csak 1# éven felülieknek! Építők kultúrotthona: Súlyos döntés (5 és 7 órakor). Ságvári Endre kultúrotthon (Üj~ Meesekalja): Bolondos halászfa u (fél 6 és fél 8 órakor). Jószerencsét (Pécsszaboles): Kísértetkastély Spessartban (5 es 7 órakor, szélesvásznú). Rákóczi (Meesekalja): A boldog­ság madara (7 órakor). Május 1. (Vasas n.): Gyáva (7 órakor). Kossuth (Mohács): A három testőr (6 és 8 órakor, szélesvász­nú). Zrínyi (Szigetvár): Aki átmegy a falon (8 órakor). Táncsics (Siklós): Fagyosszentek (fél 8 órakor, szélesvásznú). DUNÁNTÚLI NAPLÓ A Magyar Szocialista Munkáspárt Baranya megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: Vasvári Ferenc Szerkesztőség: Pécs. Rét u. 6. Telefon: 15-32, 15-33, 31-81. 17 óra után 17-00. Kiadja a Dunántúli Napló Lapkiadóvállalat. Felelős kiadó: Braun Károly* Kiadóhivatal: Pécs. Rét u. 4» Telefon: 15-32. 15-33. 50-00. PÉCSI SZIKRA NYOMDA Pécs. Munkáosv M:b*lA >) •'* Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyi oosi a hivatalok» nál és kézbesítőknél. Előfizetési iL i n.— 9% Indexszám C'J i i

Next

/
Thumbnails
Contents