Dunántúli Napló, 1962. december (19. évfolyam, 281-305. szám)

1962-12-11 / 289. szám

rm. DECEMBER It ftlAfHÓ 3 Lengyel egészségügyi küldöttség érkezett Magyarországra Dr. Doleschall Frigyes egész­ségügyi miniszter meghívására Jerzy Sztachelski, a Lengyel Népköztársaság közegészség- ügyi minisztere vezetésével orvosprofesszorokból álló hat­tagú lengyel egészségügyi kül­döttség érkezett Budapestre. A küldöttség látogatásának célja, hogy megtárgyalja és aláírja a magyar—lengyel egészségügyi együttműködési egyezmény 1963. évi munka- tervét. A vendégek egy hetet töltenek Magyarországon és több egészségügyi intézményt felkeresnek. Gazdaságosabban, tervszerűbben Hasznosnak bizonyult az autóközlekedési vállalatok összevonása Alig több mint egy eszten­deje, hogy összevonták a 21-es pécsi Teheraütófuvarozó Vál­lalatot, a 24-es komlói Autó- közlekedési Vállalatot, a 26-os MÁVAUT-ot, valamint az Autóközlekedési Igazgatósá­got. Egy év nem nagy idő, ar­ra azonban elégséges, hogy összehasonlítási alapul szol­gáljon, mennyivel látszik gaz­daságosabbnak az összevont 12-es Autóközlekedési Válla­lat munkája» mint a korábbi vállalatoké? Milyen haszna származott a népgazdaságnak ebből az összevonásból? Gyorsítsuk a cukorrépa átvételét, szállítását! Megyénkben idén jó cukor­répatermés volt. Nemcsak a hoidaxiikinti termés lett több átlagosan egy-két mázsával', hanem a répa cukortartalma is 15 százalékkal jobb a tava­lyinál. Ennek ellenére a cu­korrépa betakarítása és szál­lítása nehezen indult meg, és még most sem zökkenőmen­tes. Vasútállomásainkon na­gyon sok répa várja az el­szállítását, de még a földeken is répadombokat fed a hó. Miért akadozik a répa fel- do.gozása, szállítása, miért nem használjuk ki a jó ter­més adta lehetőségeket? Fel­kerestük a kaposvári cukor­gyár illetékeseit, a megyei ta­nács főagronómusát, a MÁV- ©t és választ kértünk erre a kérdésre. A kaposvári cukorgyár igazgatója, Tóth elvtárs vé­leménye szerint a kedvezőtlen időjárás, a korán beköszön­tött tél zavarta meg a gyár tervszerű munkáját, illetve a termelők munkáját. A gyár igyekezett a korábbi szokások­tól' eltérően időre beütemezni a tsz-elf. a járások szállítását és há nem jön a rossz idő, minden a legnagyobb rendben ment volna. Most nagy ütem­ben folyik a répa átvétele és a gyár .telje® kapacitással dol­gozik. Szigetváron például egy nap alatt 20 vagon répát vettek át. Sajnos a szállítás okoz nagyobb gondot, a cukor­gyár több nyersanyagot is fel tudna dobozni, de volt olyan időszak, amikor Ercsi és Sár­vár segítette ki őket cukor­répával, hosv le ne álljon az üzem Különösen a földekről vr'ő beszállítás okozott nagy go- ' - mert a tehergépkocsik tkü m=ntek be a földekre — Ha a MÁV több vagont tud­na á svár rendelkezésére bo- ccá‘an\ meg lehetne gvorsíta- n: a baranyai termelősrftvet- k’-’-.'ek kint levő répái- i)"’' átvételét js. Megyénkben már csak 114 hold répa van felszedetten, ami nem nagy mennyiség — mondta Baracs elvtárs a me­gyei tanács főagronómusa. A rénsá+véte’ek jó ütemben foly­nak de még így iK kb 4—500 v;a«on át nem vett cukorrépa i tsz-ek birtokában. Most ” •. 'zeményedett a fö’d. job­bal' ’ehet szállítani. Termelő- szövetkezeteinknek igyekez­niük kell mindén erőt a répa- szál Irtásra fordítaná. hogy gyorsabban adhassák át terméküket. A vasút 98 százalékra kielé­gíti a cukorvvár igényeit — állítják a MÁV illetékesei — mindig van vagon, amivel szállíthatnak. A gyár inkább hibás abban, hogy nem ment folyamatosan a iszáililífás, — mert a kaposváriak azt hit­ték. hogy a baranyai tsz-ek leál’nak a eukorrépaszedéssel a rossz idő miatt, és ezért ki­csit visszatartották a feldol­gozás ütemét. Ha megnézzük R gyárha érkező vagonok Idoíárásjelentés Várható időjárás kedd estig: fel­hős idő havazásokkal, havasesők- kel. Mérsékeli, változó irányú, később a Dunántúlon megélénkülő északnyugati szél. Várható legala­csonyabb éjszakai hőmérséklet 0. mínusz 5 fok között, legmagasabb r»n—u hőmérséklet holnap • fok körül. mennyiségét, akkor láthat­juk, hogy november 18-án 97, 24-én 105, 27-én 153. 28-án 178. majd a későbbiekben 148, 140, 117, 103 és 97 vagon cukorré­pa futott be a gyár kapuján. Egyenletesebb szállítással biz­tosan több cukorrépa „utazha­tott volna már el” Baranyá­ból. A termelőknek, a szállítók­nak és a gyárnak egyaránt megvan a lehetősége bizonyí­tani: nem rajta múlott a do­log. mindennek az idő az óka. A cukorrépahegyek pedig kint tornyosulnak az állomá­sok mellett és a földeken. — Anélkül. hogy a kaposvári gyárat, vagy a MÁV-ot hibáz­tatnánk, megállapítjuk, a ké­sedelem népgazdaságunk szá­mára káros, igyekezni kell a cukorrépát minél előbb fel­dolgozási helyére juttatni. Nyilvánvaló, hogy a jóakarat nem hiányzik egyik szerv munkájából sem, mégis jobb szervezéssel gyorsítani kell a cukorrépa szállítását, feldol­gozását. Mint többen emlí­tették: idén a répa cukortar­talma jobb a tavalyinál, mennyisége is meghaladja a múlt évit. A több és jobb ter­més előnyökkel jár és a becsü­letesen dolgozó tsz tagságnak gyarapodnia kell ezekből az előnyökből. Éppen ezért tsz- eink is segítsék az átvevők és szállítók munkáját, gyorsan szedjék fel a még földben le­vő 114 holdnyi répát, és ad­ják át azt a 4—500 vagont, ami még a földeken van. Jól­lehet az állomásokon prizmá- zott répa már a gyár tulajdo­na, és ottléte annyit jelent, mintha az már a „gyár kapu­ján belül” lenne, mégsem le­het úgy vé'ekedni: tegyen ve­le a cukorgyár most már azt, amit akar. Jó szervezéssel, va­gonok biztosításával el lehet kerülni, hogy a kaposvári gyárnak más medvékből kell­jen ..kölcsönkérne” répát tel­jes kapacitásának kihaszná­lásához. >■ — ts — Elöljáróban mindjárt leszö­gezhetjük, hogy helyes, a nép­gazdaság számára nagyon hasznos volt as összevonás. A világon mindenütt a kon­centrált nagyüzemeké, válla­latoké a jövő. A világszínvo­nalra csak úgy tudjuk felküz- deni magunkat, ha mi is meg­teszünk mindent annak érde­kében, hogy a megegyező ipar­ágakat mindinkább összevon­juk, koncentráljuk. Az autó- közlekedési vállalatok össze­vonása helyes lépés volt. Ha összehasonlítjuk az 1961-es esztendő első háromnegyed- évi eredményeit — amikor még külön dolgoztak a válla­latok, az 1962. év hasonló idő­szakával — azt látjuk, hogy hárommillió-ötszázkilencven- hétezer forinttal nőtt a válla­lat nyeresége, annak ellenére, hogy a gépkocsipark az előző évihez viszonyítva nem válto­zott, sőt inkább csökkent. Ez az eredményjavulás, amelyet kilenc hónap alatt értek el, mindennél ékesebben bizo­nyítja, hogy hasznos volt az összevonás. Sokkai gazdaságo­sabban tudnak gazdálkodni a gépkocsikkal akkor, ha egy kézben vannak azok, mintha szétszórva, elaprózva. Miből adódott a több mint három és fél milliós nyereség? A felelet kézenfekvő — a fuvarozás jobb megszervezésé­ből, a kocsik gazdaságos ki­használásából. A vállalat jelenleg közel hatszáz darab teherkocsival rendelkezik. A féltonnástól kezdve a tíztonnásig minden nagyságú kocsijuk van. A nagy kocsik még tovább va­riálhatók, platós önürítős és hagyományos kocsikkal. Ami­kor például a komlói 24-es Au tóközlekedési Vállalatnak egy meghatározott szállítási feladatot kellett lebonyolítani* természetes, hogy ^ezt a saját erejével oldotta meg. Ha nem volt nagy kocsijuk, akkor a kisebb teherbírású kocsikat, is igénybe védtek,., tfcillentős, önürítős kocsijuk azonban nem volt. így a fuvarozás ter­mészetesen lassabb és drá­gább is volt Az egészséges összevonással az ilyen prob­lémákat teljesen kiküszöböl­ték. Megteremtődött annak a lehetősége, hogy adott pilla­natban mindig a legmegfele­lőbb kocsikat állítsák üzem­be, azokat, amelyekkel a leg­gazdaságosabb a szállítás. Az építőiparban, a mezőgazdaság­ban és az élet számtalan terü­letén adódik olyan eset, hogy egyszerre kell nagy szállításo­kat lebonyolítani. Ilyenkor az egy kézben lévő vezetés képes arra, hogy átcsoportosítsa a szállítási eszközöket a legfon­tosabb munkához. A közpon­tosított szállító vállalat kiala­kítása, létrehozása lehetővé tette azt is. hogy sok kereszt­fuvarozást, üresjáratot meg­szüntessenek, ami szintén nagy hatással volt az önkölt­ségek alakulására. A személy- szállító eszközök és a teher­gépkocsik kihasználása a pécsi 12-es Autóközlekedési Válla­latnál jók, országosan is az első helyen állnak ilyen te­kintetben! Szézkiiencvenezer utassal szállítottak többet az idei év első három negyedévé­ben, mint a múlt esztendő ha­sonló időszakában. Ez termé-zetesen nem je­lenti azt, hogy most már nincs javítani való a vállalatnál. Még sok olyan rejtett tartalék van, amelyet eddig nem ak­náztak ki eléggé, vagy nem ismerték fel jelentőségét. A munka, a gépkocsik irányí­tása a jövőben még tovább ésszerűsíthető. Ma már meg­van arra a lehetőség, hogy ha elindul egy teherkocsi például Mohácsra áruval — nem kell üresen visszajönnie. A rövid­hullámú adó-vevőkészülékkel menetközben is irányítani tudják a gépkocsikat új ren­deltetési helyekre. Az összevonásnak még szám­talan eredménye, az eredmé­nyeknek pedig számtalan ere­dője van. Az egyik ilyen fon­tos tényező a raktárkészlet. Amíg a vállalatok külön mű­ködtek — raktáraikban kény­telenek voltak sokféle fajta alkatrészt tárolni. Miután ösz- szevonták őket. s kialakítot­ták a központi raktárkészle­tet — lényegesebben kedve­zőbb lett a helyzet, nem köt­nek le annyi forgóalapot, nincs szükség annyi raktárkészletre. Az 1962-es év első kilenc hó­napjában 12,4 százalékkal több súlyt szállítottak el, mint a múlt év kilenc hó­napjában, annak ellenére, hogy a gépkocsipark csökkent. Az állásidő is 9,7 százalékkal csökkent a vállalatnál a múlt évi eredményekhez viszonyít­va. Megszűnt a három nagy gumijavító részleg, kevesebb lett., a létszám. Az adminiszt­rációban is jelentős erők sza­badultak fel. A mintegy negyedmiüiárd forintos teljesítményű válla­lat terveit a jövő esztendőben tovább emelik. Erre már meg­érett a lehetőség. A jővő év­ben még tovább tökéletesítik az adó-vevő készülékekkel történő távirányítást. Az autó­mentő kocsijaikat is adó-vevő készülékkel látják el. A népgazdaság számára te­hát eredményes volt az össze­vonás, s az első évi eredmé­nyek jó tapasztalatokat szol­gáltatnak további összevoná­sokhoz. (Hamar Imre) Búcsú volt Cseréi­ben. A község e „neve­zetes” napjára nem­csak a lakAk, hanem mások is készüttek. Jósok, javasasszo­nyok és egyéb „hó- kusz-pókusz” meste­rek is megérkeztek a búcsúba. A cifraru­hás, feketehajú, Ko­vács Aranka is ellá­togatott a búcsú he­lyére. ö jóslással fog lalkozik, biztosan akad hiszékeny em­ber, aki jövőjét tu­dakolni nem sajnál némi áldozatot hoz­ni — gondolta. Per­sze ahhoz, hogy vala­mi igazat is mond­hasson jóslás közben — előbb tájékozódni kéül. Kovács Aranka is először tájékozód­ni ment ismerősei­hez. Néhány tény bír tokában aztán be­kopogott az egyik házhoz, — vizet kér­ni. — Kíváncsi-e a jö­vőjére drága fiata.l- n iszony? — kérdezte mielőtt kilépett vol­Angyalok lobogója avagy a hiszékenység ára na a kapun. A „fia­talasszony” — kinek vőlegénye volt — szemében felcsvfírr a kíváncsiság. — Jósolok én lel­kem, mindent meg­mondok — ajánlta magát a cigánylány. A jósláshoz termé­szetesen számos „kellék” szükséges. Ezek a kellékek: ken­dő, tojás, zsír, liszt, különféle ruhane­mű ... mert ugyebár csak ezekben rejlik a holnap titka.. . A tojást belecsa­varta egy nylonken­dőbe. — Ráütök a tojás­ra, ha a tojásban van valami, akkor boldog lesz, ha nem. akkor boldogtalan, de majd arra is talá­lunk valami ellen­szert — mondta a jós és tenyerével rá­csapott a tojásra. Va­lami kis feketeséget találtak a tojásban... örült a „fiaUßasz- szony”, és mindjob­ban érdeklődött jö­vője részletei iránt is. — A részletek meg tudásához egy fekete szoknyára is szükség tan — mondta a ci­gánylány ... — Miért? — kér­dezte a Jiatalasz- szony*. — Azért lelkem, mert a jövőt az an­gyalok hozzák és azok lobogó nélkül nem járnak. A szok­nya lesz az angyalok lobogója* •/ 38ÉEL , A „fiatalasszony” elhitte! Hozta a szoknyát is, aztán a lisztet, szappant... mindent, amit a jós kért. Egy pillanatig sem gondolt arra, — hogy a tiszt, zsír, szappan, szoknya nem is az „égiek- nekl’ kell. Forgatta a cigány- lány a „fiatalasz- szony” tenyerét s áj- tatos arccal mondta a jövőt. Egy óvatlan pillanatban aztán összekapkodta az ösz- szes „kelléket” és el­tűnt a „búcsusolc” kö zött. Ekkor kapott ész­hez a „fiatalasz- szony.” Még szeren­cséje volt, mert a rendőrség elfogta a jósnőt éppen akkor, amikor az „angyalok, lobogóját” húzta ma­gára. A pécsi járásbíró­ság pénzbüntetésre ítélte Kovács Arankát. (GARAY) A Háziipari Szövetkezetben A Baranya megyei Háziipari Szövetkezet fajáték részlege ..Riki-raki" favonah: vt késrí exportra. Jobbágy Vince rész­legvezető <!lcr"r?i a kész darabokat. A szövődében bátor- és ruhaszövetet gyártanák. Képünk? »nyagelőhésr;téi kercszforsözás”. A kötőrészleg 2 ezer darab pulóvert készít karácson? előtt. Schweitzer Lászlóné a síkkötő-gépen dolgozik. 2 fő lakatos szakmunkást í fő segédmunkást (férfi) 1 fő nehézgépkezelői vizs­gával rendelkező exka­vátor kezelőt és 1 fő autó­szerelőt felveszünk. Jelentkezés: Pécs, Perczel u. 2. sz. Munkaügy, Miért töri a fejét! Márkás töltőtollat vegyen ajándékba oO.— Ft-on felül 1 éves garancia! r

Next

/
Thumbnails
Contents